Miközben Hunor és Ági az előző estét elemzi, Gaben egy párhuzamos dimenzióba csúszik át, amelyben valamilyen durva, Black Mirror-os büntetés részeként teljesen egyedül maradt a villában, ezért nincs kit megkérdeznie, merre vannak az evőeszközök. Esélyes, hogy az epizód végén embertelen szenvedések közepette hal majd éhen, miközben örökre elménkbe égnek utolsó szavai: „ezt nem hiszem el, geci”. De addig is nézzük Ágiékat, akik heroikusan őrizték absztinenciájukat a buliban, de aztán a galád szerkesztők csak belekevertek valamit a narancslevükbe. Ettől Hunor átment csajozógépbe, méghozzá a legrosszabbik fajtába, amelyik azt mondja, amit a lányok hallani akarnak, például „nem is vagy kövér”, „rögtön észrevettem, hogy az új sampontól fényesebb a hajad”, „nem baj, ha repülővel megyünk haza, a BMW szervizben van?”, satöbbi. Gaben ezalatt már éles késsel eszi a konzervet, nem is merik sokáig mutatni.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.