Olaszországban járunk, az éjszaka csendjében egy szőke csaj és egy barna csávó lapul a bokorban a lankás dombok között. Ha más zsánerű filmben lennénk, akkor a cím alapján lenne ötletünk, hogy milyen vízszintes testhelyzetű figurával indítanánk a jelenetet, de ez most nem az a műfaj: a páros egy közeli présházat sasol erősen, ahol valami készül. Sötét árnyak érkeznek egy ismerősnek tűnő járművel, mintha egy Aston Martin körvonalait lehetne kivenni a sötétben. Úgy is van, a volán mögül Brett száll ki és indul a házba, Danny a kocsiban marad. A házba lépve a lordot egy nagy bajuszú orosz fogadja és köszönti testvéri csókkal. (Az oroszok már a présházban vannak, utalhatnánk A tizedes meg a többiekre.) Hálásan megköszöni a Sinclair által eddig küldött anyagokat, Brett viszont tovább csigázza azzal, hogy sikerült megszereznie a NATO teljes védelmi rendszerének leírását, amiért az orosz hajlandó lenne százezer fontot fizetni. Nocsak, barátunk így tesz szert egy kis mellékesre? A megbeszélést a korábban kintről figyelő csávó feltűnése szakítja félbe, őt rövid tűzpárbaj után az orosz lelövi, majd egy későbbi találkozót megbeszélve Brett-tel, lelép. A lövöldözést hallva Danny siet be, majd miután megnyugodva látja, hogy barátja sértetlen, távoznak. Nem veszik észre azonban, hogy a felfordulásban Brett útlevele a házban maradt, amit a beóvatoskodó szőke megtalál és elégedetten szemlél: „Lord Brett Sinclair? Most már tudjuk.” Főcím.