Belpolitikai vizekre evezünk, ami minden országban egyformán szennyes – ezt csak az idén először szavazóknak mondom, a többi hogyvoltozó remélhetőleg már rájött erre. Aktuálpolitikától mentes, autómárkákkal felturbózott hogyvolt következik.

Back to England, két barátunk az őszi tájban autózik, amikor kiszúrnak az út szélén egy fehér Triumph Spitfire mellett ácsorgó jónőt. Az autóról tudjuk, hogy Triumph, a nő fehérneműjéről csak sejtjük. Danny kipattan és egyből felajánlja segítségét, de meglepetésére a csaj hidegen elutasítja. Az út menti erdőből ekkor kiáltás hallatszik, Danny a „Magánterület – Tilosaz Á” táblát figyelmen kívül hagyva elrohan a hang irányába, és a fák között egy vörös bajszos hullára bukkan. Elindul Brettért, közben a nő elhajt. Amikor azonban a fiúk visszatérnek a tisztásra, váratlan fordulat: nyúltetemet lelnek merev ember helyett, mely lepergett leveleken hever dermedten. Dan meg Brett meglepett lesz. Csak nem David Copperfield trükközik velük? Főcím.

Amíg azon tanakodnak, hogy lehet-e eszperentével folytatni a szöveget, morcos erdőőr érkezik, aki szívesen használná duplacsövű puskáját a birtokháborítókkal szemben. A behatolókat az ingatlan tulajdonosához, lord Croxley-hoz kíséri. A megtorlás azonban elmarad, mert a két lord természetesen ismeri egymást, bár Sinclair szerint Croxley ritkán jár a Felsőházba, mivel nem érdekli a politika. Pár szóval tájékoztatják a rejtélyes halottról, de Croxley csak hitetlenkedve nevet az egészen. Közben az inas jelenti, hogy a lord vendége, egy bizonyos Richard Teed szeretne távozni, ezért Croxley elnézést kérve magukra hagyja barátainkat, hogy elbúcsúzzon tőle. (Teedet csak hátulról mutatják, ez nekünk, rutinos kriminézőknek már gyanús.) Hamarosan Dannyék is elköszönnek, ám nem sokkal később meg kell állniuk, mert az út menti folyóból éppen akkor húznak ki a tűzoltók egy kék Volkswagen Karmann Ghia kupét, a kormány mögött a vörös bajszos tetemmel. „Egy nap hányszor tud valaki meghalni?” – teszi fel a költő kérdést Danny.

A nála talált iratokból kiderül, hogy a megboldogult a Croxley-nál pár órával azelőtt látott Richard Teed, aki a Daily Express rámenős politikai újságírója volt, így Brett Sir George-nál, a lap főszerkesztőjénél kezdi a nyomozást. A két szőr beszélgetéséből kiderül, hogy Teed már három hónapja dolgozott egy nagy horderejű témán, de mivel magányos farkas volt, semmi konkrétumot nem lehet tudni az ügy természetéről. A szerkesztőségből távozóban Brett az Aston Martin szélvédőjén egy, a Towert ábrázoló képeslapot talál, és egyből rájön, hogy valaki találkozni akar vele a kedvelt turistalátványosságnál. Bingo, az egyik csoporttal ismerős alak érkezik, az útmenti jónő. (Ez nem szabados erkölcsére vonatkozó jelző, hanem a film elején látott helyzetére.) Marie-nek hívják, és jóindulatúan figyelmezteti Sinclairt, hogy barátjával álljanak le, ne szaglásszanak tovább, az ország érdekében maradjanak ki az ügyből. A kalandvágyó főúr ezen persze csak nevet: darling, Az Angyal a kedvenc sorozatom, nehogymá’ megijedjek a kegyed halovány fenyegetésétől! A nőt később lord Croxley veszi fel, aki Astin Mini Cooperével már a szerkesztőség óta követte Brettet, és egyáltalán nem boldog attól, hogy Marie a keménykezűt játszotta. „Majd én elbánok Sinclairékkel, te csak ne avatkozz bele!” – és nyom egy visszakezes sallert a nőnek. Jól nevelt főúr ez, akárki meglássa.

Danny eközben Scotland Yardos nyomozónak adva ki magát átkutatja Teed lakását. A portásnak Carrot felügyelőként mutatkozik be, ennél hülyébb álnevet nehéz lett volna kitalálni. (Bár lehet, hogy csak nagy rajongója Karotta blogjának.) A kandalló hamujában félig elégett papírdarabot talál, ezért klasszikus módszerrel, a jegyzettömbben az átnyomódott következő oldalt hamuval bedörzsölve próbálja olvashatóvá tenni a szöveget. Ám ekkor két valódi rendőr érkezik, lebukás. A zsaruknak saját kulcsuk van a fali széfhez, amiből iratokat pakolnak ki, a Teed által a készülő cikkhez gyűjtött háttéranyagot. Majd valódi nevén szólítva Dannyt gyors ütésváltás után lenyomják amerikai barátunkat, és pisztollyal tartják sakkban, amíg egyikük telefonál valahová. Valódi rendőrök, mi? Ezután hármasban feltűnés nélkül lehaladnak a lépcsőn, a Ferrari kulcsát átadják a portásnak azzal, hogy valaki később jelentkezni fog az autóért, majd Dannyt egy kék Ford Corsairbe tuszkolják és elhajtanak. Pont ekkor érkezik Brett, aki biztos távolságból követni kezdi a Fordot. Nem sokkal később a Ferrariért Marie jelentkezik.

Közben leszáll az est, Brett egy útelágazásnál (copyright by Medgyessy Péter) nyomát veszti a Corsairnek. Tanácstalanul nézeget, hogy merre tovább, ám ekkor meglátja a Ferrarit és utánaered. A végállomás valami elhagyott tanya, ahol az álrendőrök a megkötözött Dannyt vegzálják, majd megelégelve az amerikai szájmenését, kloroformmal elkábítják. Befut Marie, az álzsaruk bepakolják az eszméletlen Dannyt a Ferrariba, és a két autóval elhajtanak, utasítva a nőt, hogy itt várja meg őket. Brett persze a nyomukban.

Egy út menti kanyarnál félreállva éppen benzinnel kezdik lelocsolni a Ferrarit, és nem azért, mert tele akarják tankolni, de nem tudják lecsavarni a tanksapkát. Lordunk érkezése miatt azonban kénytelenek megszakítani ezt a tevékenységet (benzinus interruptus), és a Forddal elmenekülnek. Brett maga mellé ülteti alélt barátját, és így indul a gonosztevők üldözésére. Nyaktörő iramban száguldoznak a kanyargós éjszakai országúton, szerencsére a forgalom elenyésző. Brett ráragad a Fordra, mint Fittipaldi Jackie Stewartra, a két bandatag egyre idegesebb, az út egyre kanyargósabb, a zene egyre feszültebb – végül az egyik kanyarban a Ford el is száll, mint a győzelmi zászló, kis költségvetésű tűzijátékkal spékelve meg a zuhanást. A durrogásra Danielünk is megéled, és mire visszaérnek a tanyára, teljesen magához tér. Látva, hogy nem a haverjai érkeznek, Mari elbújik a szénában. Hőseink természetesen ezt a helyszínt találják a legalkalmasabbnak arra, hogy petróleumlámpa fényénél kisilabizálják Danny által olvashatóvá tett jegyzettömbös szöveget: „találkozó a Koalíció Klubban”. Sinclair szerint ez egy zártkörű klub, members only, amit lord Croxley alapított nemrégiben. Bár belépés csak tagoknak, ez nyilván nem jelenthet akadályt a fiúk számára. A széna közül Marie dühösen néz a távozók után.

A klub épülete előtt „Népszerű angol történelem mindenkinek” címmel lordunk rövid előadást tart az építtető III. György szerelmi ügyeiről, majd a Danny zsebéből előkerülő random juharszirupos üveg láttán palacsintasütésben kezd reménykedni. De hiába: a szirupot Wilde újságpapírra csurgatja, mert így a papírt az ablakra ragasztva zajtalanul be lehet törni az üveget. Kedvenc arisztokratánk azonban csak mosolyog ezen a bohókás ötleten, és egy laza mozdulattal kinyitja az ablakot. Bemásznak a nagyterembe, ahol vacsorára előkészített asztal fogadja őket. „Tulajdonképpen mit keresünk? – Fogalmam sincs.” A tanácstalanságon Danny némi szénhidrátbevitellel próbál úrrá lenni, sikerrel: evés közben az egyik asztalon néhány meghívót talál a „Szemtől szemben” című politikai vitaműsor élő tévéfelvételére. Léptek közelednek, irány az asztal alá! Croxley érkezik egy ismeretlen fazonnal, valami akcióra készülnek, és a beszélgetés során a gyanús lord átadja a meghívókat az ismeretlennek egy vastag könyv kíséretében, aminek címe: Békegalamb. Mi készül itt, előadás Ghandiról? Protest song verseny Bob Dylannel?

Miután elhagyják a szobát, hőseink is távoznának, de nem lehet: egy nagyobb létszámú csoport érkezik, így Brették ezúttal az erkélyajtó függönye mögött bújnak el. Kezd tisztulni a kép, a szmokingosok (köztük Howard Lang, alias Baines kapitány!) már nyíltan egy készülő államcsínyről beszélgetnek, amely után ők lennének az új kormány miniszterei, és Croxley a miniszterelnök. Befolyásos üzletemberek, főurak, egyéb potentátok, Brett ismeri is néhányukat, de egyiküket sem hívná meg teára. (Ez egy olyan igazi understatement, amin percekig röhögtem.) A lényeg: az aznap esti tévéfelvétel alatt egyenes adásban egy merénylő lelövi a talkshaw vendégét, a miniszterelnököt, és a szintén vendég Croxley, aki addig is a szigorúbb és keménykezű állam mellett érvelt, bejelenti egy új, autoriter kormány megalakulását, amit a merénylettől megrettenő polgárok örömmel elfogadnak majd. Barátaink eleget hallottak és már másznak is le az erkélyről, ám ekkor Marie két jólfésült fegyveres pincérrel lekapcsolja őket.

Így aztán ebben a kellemes társaságban kezdhetik nézni a műsort, a stúdióban meghívott vendégként a miniszterelnökön kívül egy ellenzéki politikus és Croxley van jelen. Az élő adásban látható, hogy a vitától felhevült nézők között egyre feszültebb lesz a hangulat. Marie elégedetten szemlélődik, közben Dannynek sikerül lábbal észrevétlenül megpiszkálnia az elosztót. Elmegy a kép, és amíg a pincérek a hiba okát keresik, hőseink leütik őket, a csajt egy ládába zárják és az Aston Martinnal száguldanak a felvétel helyszínére. Útközben a kocsi rádiótelefonjáról (technika 1971!) értesítik a rendőrséget.

A stúdióba érve barátaink szúrós szemmel pásztázzák a közönséget, keresve a merénylőt. Danny pont akkor szúrja ki, amikor a vastag könyvből (ami persze csak fake) kiemeli a stukkert. Ráveti magát, lövés dördül, sikongatnak a nézők a stúdióban és a képernyő előtt, Brett lerántja a miniszterelnököt a földre, szerencsére senki sem sérül meg. Sinclair szerint jó főcím lesz a másnapi újságokban: „A brit főúr ledöntötte a miniszterelnököt:”

A meghiúsított merénylet után barátainkat teázni hívják a Downing Street 10-be. Hogy milyen volt a hangulat, arról fogalmat alkothatunk abból a beszélgetésből, amit a két kanál folytat a miniszterelnöktől távozóban. Az angol sérelmezi, hogy amcsi barátja többször felemlegette a bostoni teadélutánt és függetlenségi háborút, ráadásul reklamált, hogy nem kapott ketchupot. Danny persze nem érti a problémát: szerinte az a ciki, hogy uborkás szendvics volt a kaja, a függetlenségi háborút meg ugyebár megnyerték, és a Fehér Házban minden fogadáson van ketchup... Gyere el hozzánk, Danny boy, nálunk is van itthon mindig.