Ismét itt vagyunk, sírhatnak a nők, káromkodhatnak a férfiak a hisztispicsák láttán, nyitva a Grace klinika kapuja, minden megy a régi kerékvágásban, még jó. Az epizód úgy indul, hogy akár még érdekes is lehet, sztárjkolnak a nővérek, és George a lelkiismeretére hallgatva beáll közéjük, pedig túl sok értelme nincs a dolognak. Christina persze legszívesebben agyonvágná mindet, őt pontosan ezért szeretjük.

Bailey (a Náci) terhessége miatt igazoltan van távol, ez egy új főrezidenst vagy mit sodor a kis csapat elé, a csaj mosolyog, kedves és rohadt idegesítő, ezért mindeni kapásból utálja, kivéve Alexet, mert az ő egydimenziós arcán érzelemnek eddig sem nagyon volt nyoma, és ezek után sem lesz - ez vagy a szerep, vagy a színész miatt van, három évad alatt még nem sikerült rájönni.

Elérkeztünk hát a mini utolsó negyedéhez, jövő héttől jön a sorozat első évada normál 42 perces heti epizódokkal, ráadásul milyen király résszel fog kezdődni! Nem fanyalgás, a mini is jó volt, de az első évad bevezető 4 epizódjától letette a haját mindenki annak idején. Ott tartunk tehát, hogy Baltarnak ChipSix megsúgja a cylon izé létezését, és a jó doktor nekilát valami tervet eszkábálni arra, hogy a titkot a többiekkel is megoszthassa anélkül, hogy első számú gyanusítottá válna.

Kapóra jön az unszimpatikus riportert játszó civil faszi, már csak arra kell rájönni, hgy lehetne bemártani - erre jön Adama és Tigh, és segítségére siet. Ők ugyanis már tudják, hogy vannak emberszabású cylon ügynökök, és kire másra bíznák rá a felfedezásüket, mint a legokosabb élő emberre? Gaius szempillantás alatt ráveri a balhét a szerencsétlen újságíróra, akit be is zárnak, ahogy kell. ChipSix mindeközben kicsit gúnyolódik Baltarral, aki ezt kissé zokon veszi, de szerintünk ezt ki lehet bírni, ha ez embernek a fejiben ilyen szőke maca él 0-24-es szolgálatban.

Kérem szépen ennek az epizódnak már tanulsága is van: ha valaki a gimi bikájával a tábortűz mellett hetyeg, azt vagy megdugják, vagy megölik. Persze ha halhatatlan, akkor menten más a leányzó fekvése (muhaha).

Hiro az előző rész végén összeszorította a száját, és visszakoncentrálta magát térben/időben Tokióba, de szerencsére magával vitte a képregényfüzetét, amiben Isaac Mendez, a hernyós festő megrajzolta kalandjait, így meggyőzi Ando haverját, hogy igenis el kell menniük Ámerikába, mert ottan nekik küldetésük van. Egy nagyon zsivány trükkfelvételnek köszönhetően a kis japán demonstrálja a képességét is, és elindulnak. Olyan ez a páros, mint a Star Warsban a két robot, ha már nagyon feszült a helyzet, bevágják a képüket, és mindenki eleresztheti az izgalmában szorongatott karfát.

Beindult végre a szezon, megint kapunk eksönt, álmokat, Rambaldit, geci Sloane-t, Syd vs Francine; Syd vs Vaughnné és Syd vs Syd verekedéseket, no meg egy ütős vendégsztárt David Cronenberg személyében, aki azért jobb, ha a jövőben megmarad a rendezésnél.

Syd valami raktárféleségben ébred, ahol az agytröszt éppen azon dolgozik, hogyan kerülhetnének ki a csávából, hiszen csak betörtek egy állami börtönbe, vagy mi. A megoldás három szálon fut majd: Vaughn és KémFater rálelt valami memóriazavarokkal foglalkozó tudósra, és elviszik hozzá Sydet, hátha kiderül valami Syd Julia Thorne-jelmezes időszakáról; Vaughnné visszamegy a CIA-hez, és úgy tesz, mint akit elrabolt a Társaság (kösz port.hu), de ehhez először hihetővé kell tenni a dolgot, így Syd agyba-főbe veri; Sloane pedig kifőzi, hogy a Társaság nevében zsarolják meg a CIA-t, és kérjék el a Rambaldi cuccot Sydért cserébe. És ez nem gyanús senkinek.

A hetedik évad első olyan epizódja volt ez, amit akár Sorkin is írhatott volna - ha nem lett volna egyértelmű már az első perctől kezdve, hogy az esküvő csúszni fog a kazah balhé miatt. De ne fanyalogjunk, mert valóban jól sikerült, klasszikus TWW rész volt ez, olyan, ami után az ember azonnal nézni akarja a következőt, és ez a lényeg.

A címből kitalálható egyik szál az esküvő, illetve annak csúszása, mindenki készül, Will Bailey persona non grata a két héttel ezelőtti ara ríkató tevékenység miatt, de Kate Harper meghívja a buliba - valami lesz közöttük, ez nyilvánvaló. Itt jegyezném meg, hogy Mary McCormack fekete estélyiben akármelyik sorozatban megjelenhetne egy kicsit, nagyon örülnék neki.

A pilotnak is tekinthető mini talán leggyengébb 45 perce volt ez, mert ugyan valamennyit haladtunk előre (a Ragnar bázisig), de csak apró, kis lépésekkel, inkább a konfliktusok és ezok kezelése állt a középpontban. Megkaptuk az első civil kormány vs. flotta összecsapásunkat, ami tulajdonképpen az egyik mozgatórugója lesz a sorozat történetének, csak ott majd Adama szájal Roslynnak és viszont, nem pedig a kőbunkó Tigh.

Apollo és a civil flotta túlélte a Cylon attakot, mégpedig úgy, hogy a kis Adama valamit baszkurált egy ilyen elektromágneses hogyishívjákkal, az meg olyat tett, hogy a rakéták megbolondultak tőle. A lényeg, hogy mindenki mosolyog, és folytatódik a mentés, hiszen van egy rakat olyan hajó, amely nem képes fénysebességgel ugrani, és az utasokat át kell telepíteni róluk olyan hajókra, melyek igen. Nem árulok el vele nagy titkot, de ez nem teljesen jön össze, így az emberiség úgy 50.000 főre apad, ezzel Miskolcot sem nagyon lehet újra benépesíteni, nemhogy egy világegyetemet. A szerencsésebb hajók elugranak a Ragnar állomáshoz.

Érdeklődtek az olvasók a 4400 hogyvolt sorsa felől, megvilágítjuk hát a kérdést: annyira unalmasnak találtuk a leírások készítését, mint egy Bencsik vezércikket, így önkritikát gyakoroltunk és nem kínozzuk sem magunkat, sem pedig Önöket, jobbra hivatott olvasóinkat ilyen szarakodással. A második évad elméletleg ezen a héten indul a TV2 műsorán, és istenbizony jobb lesz, mint az első.

A kórházban nyitunk, ahol az első rész végén halálugrást végrehajtó Peter fekszik, Nathan ugyan megmentette, de kicsúszott a kezéből az öccs, és kicsit összetört. Repülésről hadovál és hasonlókról, Nathan úgy tesz, mint aki nem tudja miről van szó, jobb így mindenkinek. Claire reggelizik a Szemüveges Emberrel, akiről kiderül, hogy csak örökbe fogadta. Más nem derül ki róla, pedig lennének kérdéseink már most is. Miért vegzál indiai taxisofőröket, he?

Mohinder hazatérve egy faszit talál az asztal alatt, aki persze nem szerelő, hanem geciember, poloskát szerelne a lakásba, de nem jön neki össze, mert egy Eden nevű aranyos csajszi pont jókor érkezik a helyszínre, és segít. Az ilyen véletleneknek én nem hiszek a képregényekben sem. A csaj egyébként Papa Suresh (az öreget így becézte) szomszédja, és etette a Mohinder nevű gyíkját, meg főzött rá. A fater üzenetrögzítőjén egy elég vészjósló beszélgetést hallgatnak meg Papa Suresh és az általa felfedezett első alany között, akivel agyilag nem stimmel minden. A neve? Sylar, ez még később fontos lesz.

A sorozatok pilotjainak az a feladata, hogy bemutassa a szereplőket, és felvázolja a fő konfliktust - esetünkben az első percekben amolyan Csillagok háborúja módra felfutó feliratból kiderül, hogy átlagemberek ébrednek különleges képességekkel egyik napról a másikra, és akarva-akaratlanul megváltoztatják majd világunkat.

Első ilyen nemecsekünket Peternek hívják, ápóló, és a gondjaira bízott haldokló fazon vastagszájú lányával flörtöl meglehetősen idétlenül, de nem csak ez a gáz vele, hanem az emós haj és a lefittyedő ajak, ami (tapasztalatból mondjuk) a 17. epizódra már elviselhetetlenül idegesítő lesz.

Furcsa volt ez az epizód, főleg azért, mert a főszál kiszámítható volt és kissé unalmas, de Toby és Josh közös jelenetei ezt valamelyest ellensúlyozták, és akkor még nem is beszéltünk az esküvőszervezővé előlépett Will Bailey ámokfutásáról, vagy az egyre központibb szerepet játszó orosz-kínai-kazah konfliktusról.

A lekutyázott főszál arról szól, hogy a vita után négy pontot nyerő, és ezért elégedett Santos stáb próbálna utánamenni a fekete szavazatoknak, és leszerveznek egy vidéki haknit valami templomban, de persze szar kerül a palacsintába, mert egy latino származású rendőr lelő egy fekete kölyköt, aki éppen autót lop, műanyag fegyverrel ugyan, de csak ellopta, kurvaélet.