Torxwood, hej. Immáron jubilálunk, most olvassátok a egytucatadik rész hogyvoltját, hála Isten már csak egy rész és vége az évadnak, halleluja, ám addig sok érdekes dolog fog történni, hallga csak! Derűs tavaszi délelőtt egy néptelen cardiffi utcán tép a a telekjáró, elsőbbségadás helyett dudálva vágtat át egy kereszteződésen, itt tegnap se jöttek, ugye, majd tíz méterre a saroktól leparkol, hú, de gyorsan ideértünk! Mindeközben Toshikót halljuk, amint japánul beszél valakivel, kiszállás után megtudjuk, hogy a nagyapja 88. születésnapi ünnepségét tárgyalta telefonon, illetve hogy Jack vicces főnök, de nézzük miért rohantak ennyire. Egykor gyönyörű, legalább száz éves épülethez jöttek, sajna kicsit már megkopott a szépség, elhagyatott és elhanyagolt állapotban van. Belépnek a szórólapokkal teleragasztgatott faragott kapun, hát belül sincs jobb állapotban sajnos. Tosh ismertetéséből megtudjuk, hogy ez a Ritz, a bálteremben vannak épp.

A szállodát 1989-ben bezárták, de valaki panaszt tett, hogy '40-es évekbeli zenét hall kiszűrődni. Itt rögtön fel is vonyítottam kétségbeesésemben, valaki hall valami zenét és a Torchwood egyből ugrik??? Még a rendőrség se megy ki, na jó, Cardiffban talán igen, de TUTI, hogy nem küldenek Élienelfogótitkoskommandót egy kurva buliba, vagy csak én nem értem ezt? Gyerekzsúrokra nem rombolnak be tökig gépágyúban, mert mondjuk a bohóc a térfigyelő kamerán olyan furcsán színesnek tűnt??? Na mindegy, Tosh idáig jut a sztoriban, mikor Jack csendre inti: tényleg szól valami zene a felső emeletekről. Felsietnek a lépcsőn, de fent ugyanolyan kihalt és elhanyagolt minden, na jóvan, menjünk, nincs itt semmi, mondja Jack (ezért érdemes volt végigzúzni a városon, tényleg), menjünk. Ebben a pillanatban újra megszólal a zene fentről, ezúttal nevetés, beszélgetés, poharak zaja is társul mellé, s ahogy felérnek, teljesen más látvány fogadja őket, mint az imént: eltűnt a por, a szeméthalmok, a graffitik, helyette nyüzsgő, vidám társasági eseménybe csöppennek.