Na, tessék, egyszer marad ki az esti dózis, és mennyi mindenről maradok le… Rómeó hirtelen kialakult ragaszkodásánál csak a Bodzás fiúk önzetlen szeretete szívmelengetőbb, csak persze egyik sem igazi. Frenki és Lorenzó tiltakozására a Pádre csak legyintett, de szerencsére itt van nekünk Tina, a közösség építője, aki mind a négyüket a kis szutyok kiiktatásának közös zászlaja alá verbuválta. Rómeó és Blanka pedig most már igazán nagyon, sőt teljesen és abszolút tiltott szerelmesek, ez pedig hihetetlen izgalmakat vetít előre.

A jubileumi adás előtt egy nappal vagyunk, ehhez mérten eléggé rezignáltam várom a fejleményeket...Felcsendül a főcímzene, amiről eddig méltán feledkeztünk el, pedig van neki erénye: rövid. Javaslom, hogy behunyt szemmel hallgassuk, így megkímélendő magunkat a női és férfi szabad bőrfelületekre pingált szereplők viszolyogtató látványától. Bár ki tudja, aki még nálam is szolidárisabb kíván lenni a TV2-vel, az a mellékelt minta alapján varrassa magára a kedvenc szereplőjét. Tudom, hogy nehéz a választás, de egy ilyen aprócska áldozat is elég lehet egy Aktív-riportban való szerepléshez. Ha a szemünk csukva, már figyelhetjük is a szöveg gyermeki egyszerűségét. De ne becsüljük le, szerintem arra kiválóan alkalmas, hogy prezentáljunk általa egy kis esti agyérgörcsöt családunk szerencsésebb felének, akik ezen az estén sem tartanak velünk, hogy együtt vigadjunk a TV előtt.

Az eü-láda és a fényvisszaverő háromszög mellett a koporsó is alaptartozéka annak az autónak, amellyel a félszegre szigszalagozott Rómeót szállítják a hásziendára. Sok mindenen ment keresztül abban a bizonyos fészerben, mielőtt onnan szabadulva kilehelte lelkét a hideg aszfalton, Szöszi maroklőfegyveréből leadott lövés által. Béke poraira, bár, ha az eddigiekből indulok ki, korai lehet még temetni, meg hosszú is a várólista, ugyebár. „Bodzás tervez… a dolgok meg néha másképp alakulnak” Narrátor, 1.23.19. Az Öreg egészségének hirtelen hanyatlása nyomán a két töketlennek egymás között kellene eldönteni, hogy ideiglenesen ki legyen a törzsfőnök, Sötét Nagyúr, na, bandavezér, de persze ezen a szerepjátékosdin is jól összebalhéznak. Teszik ezt éppen a Szállító előtt, aki pont úgy néz ki, mint az egyszeri informatikus a kerületi kormányhivatal alagsorából, de ez nyilván csak a látszat.

 A hetedik rész mi mással indulhatna, mint az egyre terebélyesedő "Ez történt korábban" rovattal. Ha így megy tovább, a pénteki rész csak merő múltidézés lesz, hétfőn meg jön a témazáró, iskolában legalábbis az szokott a vége lenni a sok ismételgetésnek. Első kérdés gyerekek: Hol fekszik a Margó néni?( Vigyázat, beugratós kérdés, mert tudjátok, először megkapta az előszobai szőnyeget, de most, hogy kiszívta az összes poratkát a perzsából, fölcíbolták a kedvest az ebédlőbe, és Majdnem Meny Brigi eligazgatott rajta egy szép kis leplet. Nem, jeget nem terített alá, ahogy jobb helyeken szokás még a haltetemek alá is, pedig akkor asszociatíve kapcsolódhatott volna az ebédlőhöz..) A Hang viszont kellemes, és olyan apróságok is feltűnnek a narrációban végre, miszerint Zénó és Szöszi a Bodzás klán ügyintézői. Ez valami PC megfogalmazása lehet a csicskának, melósabb időkben bérgyilkosnak, mert nehezen tudom elképzelni a Szöszi nevű szereplőt, amint a Don kettős könyvelését bütyköli a számítógépen. Én, a magam részéről, hálás vagyok a narrátornak, nélküle, ha agyonütnének sem venném észre, hogy a ritkás felszín alatt micsoda lelki mélységben élnek a szereplők. Így viszont tudom, hogy Tibor a látszattól eltérően nem röhög, amikor megrendült háza népének bejelenti, hogy Pali komája kilhelte a lelkét egy izgalmas tűzharcban, hanem fájdalmát fejezi ki. Csak rosszul. De istenem, nem járhat mindenki a GNM Színitanodába, a Színművészeti Egyetemre pláne. Ő egy ösztönszínész, láttunk már ilyet. Csak nem szeretjük. 

És újra. Ráadásul korábban, édes teremtőm. Nincsenek szavak a mai epizóddal kapcsolatos izgalmam pontos leírására, ezért vágjunk is bele. Kíváncsi vagyok, hányféle módon lehet még elmondani, hogy Erzsi lóvét akart a fattyú után, és ezen Margó (golyó általi) halálra izgulta magát, de előbb kilőtte Erzsit, és küldött egyet Lajosba is, az örök szerelem jegyében. A Pádre műtétjét követő rövid, ámde feszült időszakban halottnak tettette magát, de sokeszű ivadékai gyorsan rájöttek, hogy csak meg kell tankolni körtepálinkával, és láss csodát. A hír hallatán a SOTE teljes tanári kara beadta a felmondását. A másik vonalon szőke naivánk, Fruzsi – akinek a felröppent hírekkel ellentétben mégsem ajánlott szerződést a Nemzeti Színház, ezért nem lép ki – él. Erről értesülve Valter bűntudata gyorsabban illant tova, mint ahogy a viszki fogy Bodzáséknál, ez pedig nagy szó.

Azt nem állítom, hogy olyan ünnepélyes izgalommal ültem le a Bűnök és szerelmek 4. része elé, mint hajdanán a Klinika elé, amikor az volt a tét, hogy Brinkmann professzor fölépül-e az infarktusból. De igenis érdekelt, hogy a 3. részben családi műtét céljából az ebédlőasztalra kötözött Bodzás Lajos fog-e olyan földön túli élményekről beszámolni, mint Schobert Norbert. Erre azonban majdnem 4 percet kellett várnom, mert a sorozat készítői abban a régi bölcsességben bíznak, hogy ismétlés a tudás anyja, és az előző részek tartalmával kezdünk. Így biztosan beépül a hosszú távú memóriába, hogy Erzsi Bodzás nője volt, Margit meg a felesége, és golyó általi halált haltak. Rögtön az első részben! Azért ez nagy kiszúrás a mai világban, ahol színész és amatőr csak úgy vadássza az olyan igényes produkciót, mint ez itt.

Harmadik epizódjához érkezett a Bűnök és szerelmek című magyar szappanopera, műfajának minden gyönyörűségével, és az alacsony büdzsés műsorszámok teljes gagyiarzenáljával. A szereplők identitására és neveire vonatkozó poénpatronok nagy részét ellőtték előlünk, de így sem maradunk röhögnivaló nélkül. Nem marad más hátra, gyűlöletnézésre fel!

Erősen Sons of Anarchy-beütésű főcímmel nyitunk, női seggekről és izmos férfi hátakról (legalábbis remélem, hogy nem fordítva) lépnek le a karakterek arcai és nevei, azt az érzést, ami akkor fogja el az embert, amikor Lorenzo vagy Frenki arca animált tetoválásban jelenik meg a képernyőn, senkinek nem kívánom, egyfajta rettegéssel vegyes áhítat ez, legszívesebben menedékjogot kérnél Szudánban, és tudod, hogy ami most jön, az szarabb lesz, mintha az I Love Gjoni rusnya bulái énekelnék el a Nyomorultakat portugálul (ami nem mellesleg az egyik legrondább nyelv a világon a joruba mellett), de nem nyomsz rá a távkapcsolóra, hanem nézed, és közben csendesen sírdogálsz, magadban esküdözve, hogy inkább a köztévé 0-24-ben, és nem a kardozós-baszós Camelot, hanem a stúdióbeszélgetések és a kormánytagok seggének tisztára nyalása, csak még egyszer ne kelljen Bodzás Lajos bajuszát látnod. Aztán végignézed.