Ma megtudhatjuk, hogy milyen egy intergalaktikus kapuhíd, hogy miért nem célszerű fénysebességhez közeli objektumokat kihalászni a mélyűrből és, hogy mi köze a world of warcraft-nevű szerepjátéknak egy titkos akcióhoz. 

A mai részből kiderül, hogy miért kell Sheppardnek bocsánatot kérnie és, hogy miért is jó, ha van az emberrel egy sebesült.

Ma kiderül, hogy miért nem célszerű lánynevet adni fiúgyermekünknek, illetve, hogy két, sőt három McKay jobb, mint egy. Sajnos a világ energiagondját így sem sikerül megoldani, bár nem pusztul el egy naprendszer sem, ami lássuk be, nem kevés.

Kedveseim! Nagyra becsült szülőatyja a hogyvoltozásnak beleegyezett, hogy egy kísérleti retro-hogyvolt sorozattal kedveskedjünk mindazoknak, akik fájón hiányolják a Csillagkapu Atlantisz sorozatot a képernyőről. GonoszBojt kollega munkáját mélységesen tiszteletben tartva, felveszem az elejtett fonalat, és igyekszem befejezni a hogyvoltját.

Figyelmeztetem a Nyájas Olvasót, itten elfogult rajongó ragad billentyűzetet, így aki nem bírja a belterjes poénokat, és nem híve a pilóták, valamint a fizikusok iránti kritikátlan rajongásnak, az csak mértékkel, és erős védőitalokat a keze ügyébe készítve olvassa az elkövetkező zanzákat!

Kezdésnek Weir vezérasszonyunk méretes arcát vizsgálhatjuk meg extra közelről, és ezzel fel is ébresztjük, ami jó dolog, mivel egy kórteremben van. Már megint buli lett volna a gyengélkedőn? – kérdi kábultan magától, amikor jön egy Fletcher nevű doki a világ legrondább körszakállával. A doki elmondja, hogy egy washingtoni pszichiátriai intézetben van, ami Weir szerint remek, néha ráfér a kezelés, csak nem emlékszik, mikor jött vissza a Földre. Most kapaszkodjál meg: a doki szerint sosem hagyta el. A Napnál is világosabb, hogy Weir ezt az egészet hallucinálja, álmodja, vagy valaki turkál a fejében, de higgyük el, hogy sosem volt Atlantiszon.

Weir azon a tárgyaláson esett össze, ami után berángatták a Csillagkapu Programba, de mint az kiderül, a tárgyalás 3 napja volt, nem két éve. Idehívja O’Neillt, hogy mi a franc történik, de Jack sosem hallott csillagkapukról, és gyorsan ellenőrzi Weir véralkoholszintjét. Szegény vezérasszonyunk odáig jut, hogy tényleg ez a valóság, ekkor azonban Jack a fény sebességével kezd headbangelni, szóval Weir menekülőre fogja, de csak pár monitort sikerül leamortizálnia, mert jön Körszakáll Fletcher a nyugtatóval. Másnap a doki elárulja, hogy nem holmi tárgyalás miatt hülyült meg, hanem azért, mert 3 héttel előtte autóbalesetet szenvedett, amiben meghalt Simon Wallace, vezérasszonyunk romantikus érdekeltsége.

Ma véletlenül azt csinálhatják embereink, amiért idejöttek: felfedezhetnek. Találunk is egy megfelelő címet az adatbázisban, valami kutatás folyt ott, ráadásul mostanra már elhagyatottá vált. Fosszuk kiii, fosszuk kiii – kattog Weir agyában a gépezet, a többi meg nem mer szólni, mert ő a vezérasszony. Megérkezik a MALP, kapjuk a jeleket, és a bolygó nem elhagyatott. Aaaa – mondaná a fizetett közönség, ha ez szitkom lenne. Odaát jólöltözött fickók bámulnak bele a kamerába, láthatóan őstechnológiát használnak, és örömmel fogadnak minket, ha békével megyünk. Békével megyünk, de azért mindenkin ott csüng a P90-es, ráadásul Weir is velünk jön, tehát drámázni fog vagy megsebesül. Átmegyünk a kapun, és…Atlantiszra érkezünk. Nem kell vaddöfakkolni, hiszen amint lekapcsol a kapu, megláthatjuk, hogy a hely kb akkora, mint Atlantisz a nyolcadikon. Most már lehet.

A helyet Asurasnak hívják, és az Atlantisz méretű épületeket folyosók kapcsolják össze. Egy Niam nevű fickó visz el minket a tanácshoz, közben meg tanulunk egy egészségeset. Niam elmondja, hogy ők építették ezt a helyet, több ezer évvel ezelőtt, és a lidércekkel sosem volt problémájuk. Az jó, nekem sem volt. A városban több millióan laknak, az energiát pedig sok Ősduracell termeli. Igen, azokat is ők csinálták, kimondhatjuk, hogy ezek itten az Ősök. Hogy bizalmat keltsünk, nem mondjuk el, honnan is jöttünk, messziről, azt kész. Eláruljuk viszont, hogy Atlantiszon találtuk a hely címét, és felfedezők vagyunk. A tanács feje egy bizonyos Oberoth, aki megerősít minket abban, hogy ők az Ősök. Az utolsók.

Erdőben járunk, ahol Ronon gondterhelt arccal közli a többiekkel, hogy rossz előérzete van, nem kellett volna megenni a pilotban hozott babkonzerveket. Nem emlékszik különösebben a bolygóra, ami nem meglepő, mivel minden átkozott planétán csak fa van, de Sheppard fontosnak érezte megkérdezni. Végül csak találunk egy műfalut, amit gyorsan ki is elemzünk, mert baromira ráérünk mostanában. Az egyik fickó rőzsével vakarja hónának alját, amikor észreveszi a csapatot, és gyorsan elordítja magát, hogy „Lidérchozók!”. Igen, manapság lidércekkel is szoktak kereskedni. Mindenki szeretne egy lidércet otthonra, hogy segítsen a mosásnál, tanítsa a gyereket mondókákra, és vicceket meséljen a vadászatban megfáradt férfiaknak.

Sheppard elő is kap puttonyából egy mosolygós példányt, amit a kis Suzy vihet haza, Teyla pedig humanitáriusságát fényezve ajándékba ad neki még egyet. A kis Suzy könnyekben tör ki, és megköszöni a lidérchozóknak a kedvességüket, a csapat pedig elindul a naplementében a kapu felé, miközben a falusiak víg mulatozásba kezdenek. Ekkor veszik csak észre Ronont, akinek természetellenes a haja. Mindenki megijed, McKayt seggbe lövik nyíllal, aztán a kapu felé igyekvés közepette mindenkit elkábítanak, csak őt nem. „Hát ez rohadtul nem így volt” Pedig de.

Repkedünk az ugróval, Sheppard lyukakat tüsszent a műszerfalba, de ezt ő csak megfázásnak könyveli el, aztán egy termetes adag cucc landol a tenyerében. Teyla néz ki a fejéből, Ronon ki akarja nyírni az anyósülést, McKay meg felfedi előttünk, hogy épülőben van egy intergalaktikus kapuhíd, ahhoz gyűjtögetünk éppen űrkapukat, csak életjeleket jelzett az ugró egy közeli bolygóról, azt meg ki kell vizsgálni izibe. Hogy működik a dolog? Szépen összekötik a Pegazust a Tejúttal úgy, hogy csillagkapukat tesznek egymás mellé, és huss, 3 hét helyett 30 percig tartana elugrálni a Földre, ráadásul az ősduracell terhelése nélkül.

A bolygón megint csak egyetlen falu van, az is elnyerné a galaxis leggázabb műfaluja címet. Mindenki vihog meg örül, az egy főre jutó bögyösmacák száma egész magas, mellesleg mindegyik úgy néz ki, mintha egy Disney-rajzfilmből csöppent volna ide. Feltűnik egy Lucius Lavin nevű, mesterséges sörhassal felvértezett fickó, az is totál be van szívva, de nagyot koppan az állunk, amikor kiderül, hogy az összes bögyösmaca hozzá ment feleségül. Ez McKayt a depresszió mély zugaiba taszítja. De ez még semmi, mert Lucius félrelök egy bögyösmacát, hogy rámozdulhasson Teylára. Most már egész biztos, hogy valami nagyon nincs rendben ezzel a hellyel.

Albínó metálfesztivál edition

Földön vagyunk, bejövő féregjárat, Atlantisz az. Miután az előző részben végig gyíkpofákat kellett bámulnunk, meg Michaelt, szinte felüdülésként hat Teyla feje a monitoron. (Ne tessék félreérteni, nem fejezték le csajt.) Be vannak tojva, mert egy kaptárhajó közelít Atlantisz felé, úgyhogy rögtön Weir vezérasszonyhoz fordultak tanácsért. Weir kimondja a nyilvánvalót: uccu neki, álcázzátok a várost, Carsont meg kötözzétek bele az ősfotelba, hátha eldurvul a helyzet. A kaptárhajó megérkezik, mindenki lerágja a zománcot a fogsoráról, de a lidércek szokásos „khöö, kiszííívom a gigááádaat, khöö” fenyegetőzése helyett Sheppard jelentkezik be.

Szóval kapják ki Beckettet a székből, mielőtt képes lenne szétlyuggatni a vadonatúj kaptárhajónkat. Inkább jöjjön át, és csináljon valamit az albínó metálfesztivál 200 túlélőjével, akik most sztázisban henyélnek. Otthon Woolsey valamit dumál Weirnek, hogy az IOA besértődött Weir hozzáállásán, és most hunyorítva néznek rá. Még a végén valóban kirúgják. Teyla meglátogatja Michaelt. Michael kurva nagy hősnek érzi magát, amiért megmentette Sheppardöt, és megállította a Föld felé tartó kaptárokat, oszt mégis őrizet alatt van szegény. El akar innen menni, persze nem a lidércpajtásaihoz, mert azok lekorcsozzák éjjel-nappal. Csak adjunk neki egy hajót meg pár mirelit állampolgárt, aztán nem is hallunk róla többet.

Tavaly ott hagytuk abba, hogy csúnyán átkúrtak minket a lidércek, Sheppard eltűnt, mint Joe Flanigan az AXN chatről, McKay és izomállat Ronon meghitten egymásba gubózódtak, a lidércek meg a Föld felé tartanak.

Persze Sheppard nem képes csak úgy meghalni, most éppen Millenium Falcont játszik egy kaptárhajó alján, miközben az repül a hipertérben. A Daedalus visszatér Atlantiszra, de Weir már adja is az ukázt Caldwellnek, hogy pattanjon vissza a fotelba, válaszcsapást intézünk. Mivel a kaptároknak időközönként ki kell lépniük a hipertérből, olyankor simán legyalulhatjuk a hüllőket. Zelenka megy számolni, Caldwell meg rinyál, hogy a Daedalus romokban hever. Semmi gond, Weir kiküldi az Oriont is, ami addigra valamilyen csoda folytán repülni és harcolni is tudni fog majd.

McKay rájön, hogy biztos valami kémprogramot használtak a lidércek, ugyanez történt akkor is, amikor ostoba módon porn… vagyis zenét töltött le a netről. Bepánikol, hogy ő a felelős a Föld pusztulásáért. Ronon anyai gondossággal megnyugtatja, hogy igen Rodney, ezt elcseszted, közben meg próbál gyúrni gubón belül, hogy a bicepsze kiszakítsa azt. Sheppard ezalatt azon filózik, hogy vajon jó dolog volna-e a hipertérben lekapcsolódni az kaptárról. Flashback, Rodney és McKay pont erről vitáznak ebéd közben, Sheppard meg bűvöli magát két mellel. Hát igen, nem ártana többet figyelni a zsenikre is.