Áttekintjük gyorsan, hogy mit tett az előző részben a meleg, majd beleugrunk a hatodik részbe. Marin egy kiállítás meghívóját nézegeti és ráeszmél arra, hogy kultúrára éhezik. Patrick meg is mutatja Elmo múzeumát. Múzeumot írtam? Dehogy múzeum, csak egy makett a városról. Méretes példány, de mégiscsak egy asztali makett, jó, van néhány régi tárgy is, de mind elfér egy szobában. Marin se erre gondolt kultúra címszó alatt, hanem borkóstolásra meg balettra vagy hasonlóra. „Karaoke szokott lenni”,- hangzik a válasz. Ez sem biztos, hogy az, amire Marin gondolt, de rögtön munkát is kap, ha már nem tud mit kezdeni az idejével. Patrick elmondja, hogy megint gond van. Most nem a szex a baj, mert abba már belejött, mint kiskutya az ugatásba, hanem az, hogy Annie szex után mindig hazaküldi őt.
Marin azt tanácsolja, hogy ne aggódjon, sok idő kell, míg kialakul a dolog. Ha már beszéltünk róla, nézzük is meg. Annie és Patrick épp ágyban fekszenek és csókolóznak, majd mikor szóba kerül az ottalvás, a lány beindítja a kifogás gyárat, hogy miért is kell párjának hazamennie ismét. Egy autó, egy sötét parkolóban áll, nem is értem, hogy ebből ki nem jön rá arra, hogy az utóban szexelnek éppen. Sara és Ben csókolóznak ezerrel, de a törvény megzavarja őket. Celia parancsnok előveszi a legkegyetlenebb arcát és rendre utasítja őket. Ezzel meg is ölte a pár élményét. Sara és Ben pórul járt ezzel a titkos viszony verzióval. Marin a kocsmában összeakad Jackkel, ami az előző részben történtek után kicsit zavarba ejtővé válik mindkettőjük számára. Egy gyors köszönésben ki is merül a beszélgetés köztük.