Puhány legény ez a Roger Mackenzie, nem bírja az indiánok kedvességét, hamar földre kerül. Így aztán a vesszőfutás után továbbra is fogoly marad, nem fogadják be a törzsbe a helyiek. Egy gyerek megráncigálja a szakállát, mond is valamit, a többiek röhögnek. Mindeközben Fergus megbeszéli a két VIP rendfenntartóval (v.ö. VIP lallybrochiak), hogy Murtagh börtönben van, s tuti nem fog tisztes tárgyalást kapni, lógni fog, de nem ám úgy, mint az őt alakító Duncan Lacroix Új-Zélandon bungee-jumping közben, hanem talppal lefelé. Szóval mielőtt ez még bekövetkezne, ki kell szabadítani. Iszonyúan zavaró Cesar Domboy manírossága az egész jelenetben,  de átmenetileg legyintsünk rá, eh, Fergus mégiscsak egy bordélyházban nevelkedett francia fiatalember. 

Meglehetősen forró cold opennel nyitunk, de senki ne dőljön be a látottaknak: naná, hogy Roger csak álmodja, vagy még inkább csak képzeli, hogy forró zuhanyt vesz odahaza, a 20. században. A tükörben saját arcképe helyett a kék fejdíszes indián néz vissza rá. Irány tovább, pajtás, nehogy azt hidd, hogy még egyszer megszökhetsz tőlünk!  A főcím végén rajzokat látunk, köztük Phaedre portréját, és már benne is vagyunk a történések közepében: River Runban Bree rajzolgat gyertyafény mellett, könnyes szemekkel. 

A cím William Butler Yeats Innisfree tavi szigetén című versének utolsó szókapcsolata. A sor, amelyben található Erdődi Gábor fordításában így hangzik: "S a szív csobog s én hallgatom". Szomorkás zene, szomorkás hangulat, most, hogy már tudja mindenki a családból, hogy mi történt Bree-vel (vagy legalább is ismerik a történet egyes részleteit). Jamie mosolyogni próbál, lánya érdeklődik, mi történt apja kezével. Semmiség, kis baleset. Jamie kérdezi, Bree ismerte-e a támadóját, a válasz egy rezignált, csendes és mégis határozott nem. Aztán elmennek megnézni a csapdákat, mi pedig immáron többedszerre is megbizonyosodhatunk róla, hogy Sophie Skelton kifejezetten jót tesz Sam Heughannek (ahogy Caitriona Balfe-ból is mindig valami mást, valami többet hoznak ki a közös jeleneteik). 

Hölgyeim és uraim, lédízenddzsenc, mádámzömisziőz, íme a 10 pontos Outlander-epizód! Miután az előző részben minden fontos szereplő Wilmingtonban tartózkodott, nem az volt a kérdés, hogy megtörténik-e az apa-lánya találkozás, hanem hogy mikor és hogyan. Már az epizód előzetese sem szólt másról, minthogy végre elérkezett a várva várt pillanat, így az alkotók igencsak magasra tették a lécet önmaguk számára. Lássuk, hogyan vették az akadályt! Onnan indulunk, ahol legutóbb félbehagytuk: a megerőszakolt Bree sokkos állapotban támolyog be Lizzie-vel közös szobájukba. 

Roger egészen biztosan megérkezett Wilmingtonba, míg Bree-ről ezt még nem tudhatjuk. A zene egyszerre melankolikus és zaklatott, hasonul ahhoz az egyre elkenődöttebb hangulathoz, ahogy ifjú történészünk mindenkitől a lány után érdeklődik, miközben a fesztiválon készült közös rajzot mutogatja. Persze mindenki csak rázza a fejét. A nyomdász se látta, de legalább annyiban biztosak lehetünk, hogy Roger már tudja, Bree is megérkezett a városba az ő hajójával. Aztán Roger az épp a nyomdából kilépő Fergust kérdezi, ő sem ismeri a lányt (bár ha annyira hasonlít Jamie-re, akkor feltűnne neki, nem?), ahogyan nyilván Rogerről sincs fogalma, hogy kicsoda. És vica versa. 

A főcím végén valaki lekváros zsemlét csomagol, több mint valószínű, hogy Brianna lesz az, de azért várjuk ki a végét. Aztán már látjuk is a lányt a félig-meddig havas tájban gyalogolni. Rögtön érezni, hogy a múltban jár, ez a kopár és kihalt táj pedig valahogy nekünk is segít átérezni, milyen lehet a lánynak ezt a lehetetlen élményt megélni. Azt nem tudom, mitől biztos benne, hogy pont abba a korba érkezett, amibe akart, mindenesetre van egy térkép is nála. Megy, megy, majd a távolban észrevesz valamit, nekiiramodik, de elesik, a bokája pedig kificamodik. Pfff. Jól kezdődik a nagy kaland. 

Üdvözlet  újra a hülye parókák és a váratlan családegyesítések sorozatában! Rögtön érkezik is egy másik rég látott figura, hiszen  Lord John Grey lepi meg Jamie-t fűrészelés közben. Nagy az öröm, majd a lord elmondja, hogy magával hozta Willie-t is, de a fiú a pataknál várakozik, a pótapa ugyanis előbb jobbnak látta, ha a felnőttek először kettesben váltanak pár szót.  Ugrunk is a patakhoz, ahol vízhordás közben Claire elmondja, örülne, ha Murtagh még maradna, szerinte még nem zsörtölődött nálunk eleget a zsémbes rokon. 

Hát akkor következzen az évad általam leginkább várt epizódja (bár előzetesen nem tudhattuk, hogy pont ez lesz az), melyben újra kis családunk körében tudhatunk egy szereplőt, akinek annyira jól sikerült, oly népszerű lett a tévés változata, hogy könyvbeli alteregójával ellentétben életben hagyták Culloden után. A harmadik évadban már sejthettük, merre veti sorsa, bár nem tudhattuk akkor még, hogy Jamie-ék is ugyanoda tartanak. No, de ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre még Claire-t és a múlt epizódban megismert indián gyógyítót látjuk a folyóparton ücsörögve tapasztalatot cserélni. 

Nyitásképp Jamie épp aláírja a szerződést a 10 ezer holdas birtokról. Tryon kormányzó felajánlja, hogy Claire addig természetesen társadalmi helyzetének megfelelő környezetben maradhat, míg nem lesz a hely lakható. Jamie köszöni, de nem szükséges, felesége is aktívan részt fog venni Fraser's Ridge építésében. Erre Tryon eléggé érdekes pofát vág. Majd megint a rendfenntartókról beszélnek, a kormányzó érthető módon nem szimpatizál velük, de azt sem titkolja, hogy az adószedők viselkedése csak ront a helyzeten. Másrészt értékeli, hogy Jamie olyan világlátott ember, aki uralkodókkal és nincstelenekkel is egyaránt cimborált. Szerinte itt és most pont ilyen emberre van szükség. 

Invernessben járunk 1970-ben, valakik épp költöznek be a tiszteletes házába. Az odabent gitározgató Roger? Nem, úgy tűnik Fiona talált magának egy férjet, az ő otthonuk lesz a hely. Jókívánságok, tószt meg a kulcsok átadása. Hogy miért látjuk mindezt, rögtön kiderül, hiszen Fiona elpletykálja hites urának, hogy Roger Amerikába megy egy skót fesztiválra, amit a pasas eléggé abszurdnak érez. De nem csak ezért fontos az utazás, hanem mert Briannával is találkozni fog, aki most az MIT-re jár, mérnökhallgató. Roger legutóbb karácsonykor látta (ez már egy másik karácsony, egy évvel később, közben egy nyári szünetet is együtt töltöttek). Fiona biztatja mamlasz történészünket, hogy valljon a lánynak szerelmet.