Senki se felejtse el, hogy a jelenleg futó sorozatok legkeményebbike, legmotorosabbika és legdrámaibbja elérkezett kicsiny hazánkba, hogy a férfiak magukba szívják az áldott tesztoszteront, a nők pedig nedvesedő bugyival és üveges tekintettel meredjenek a főszereplő kidolgozott…
Örömhírt hirdetek néktek, a CoolTV végre úgy határozott, hogy mégiscsak levetíti a Sons of Anarchy-t (Kemény motorosok címmel), amit már tavaly nyár óta terveznek, de ne legyünk telhetetlenek. Mivel azonban mi már a 6. epizódot is meghogyvoltoztuk, az előzetes tervek szerint…
Üdvözlök minden Terepen HV olvasót, és egyben elnézést kérnék a kihagyásért, igyekszem pótolni a lemaradást, szépen sorban. Az epizódot visszaemlékezésekkel kezdjük, többek között ismét megcsodálhatjuk Adams céllövői képességét a shotgunnal, aztán elérkezünk Benhez,…
Újabb Terepen részhez érkeztünk, és úgy érzem, a cím kis magyarázatra szorul: Butch Cassidy és a Sundance kölyökre utal, ami egy régi western film volt, állítólag igaz történet alapján, két banditáról szólt egyébként. Hogy ennek mi köze van ehhez a Terepen epizódhoz, azt…
Üdvözlök mindenkit az új évaddal, ha a blogmotor is úgy akarja. Előző héten megnéztem ugyan az eheti TVműsort, de úgy láttam, hogy nincs erre a hétre Terepen rész tervezve, aztán vagy az volt, hogy utólag belerakták, vagy én néztem be, mondjuk a szerdát csütörtök helyett.…
Elérkezett az első évad vége, annak ellenére, hogy csak 6 részt láttunk eddig, ez még a kábeltévéknél is kevésnek számít. Igaz, ezt a szezont a Viasat3 volt olyan kedves, hogy 8 részletben sugározta, a mostani részt is beleszámolva, a sorrend pedig elég érdekesen alakult: 1, 2,…
Elérkeztünk végre a hatodik epizódhoz, ami számomra nagyon különleges: ez volt az első rész, ami nekem maradéktalanul bejött, amennyiben persze leszámítjuk a narrátort. (Ráadásul utolértük magunkat az epizódokat tekintve, plusz a Terepen előtt a CSI-ban lelőtték Justin Biebert,…
(Ezt a Hogyvoltot már jópár hete megírtam, itt figyel a tarsolyomban. Engedelmetekkel most, hogy leadták sorban a 1, 2, 5, 4 rész után, nem írnám át, ha nem baj.) A mai adás szakít az eddigi, hosszú múltra visszanyúló hagyományokkal, és ahelyett, hogy az összes rendőrrel…
Nocsak, a Viasat kezd magára találni. Most a 4. részt sikerült leadni (sorrendben az 1., 2., és 5. után), de legalább tudjuk, hogy leadják a korábbi epizódokat is. A 3. rész, mint ahogy azt két héttel ezelőtt látni fogjuk, nagyrészt Cooperre, Benre, taplóra és kommandóscsajra…
Először is szeretnék elnézést kérni, amiért ennyire késve írtam meg ezt a HVt, lustaságom mellett a másik ok az volt, hogy azon filóztam, vajon hogy oldjam meg azokat a jeleneteket, ahol visszautalnak korábbi, a Viasat által (eddig még) nem vetített epizódokra, végül abban…