Elindult a 200 első randi című sorozat a Viasat 3-on, Gáspár Katával a főszerepben. A sorozat nagy vonalakban arról fog szólni, hogy ahelyett, hogy főszereplőnk szexi trikóban becsöngetne, s azt mondaná: ,,szia, Kata vagyok, van még egy Pepsid?” inkább a nehezebb módját választja a pasi fogásnak: fogadást köt az anyjával, hogy a húga esküvőjéig nádszál lesz, és meglesz az a férfi, akivel boldogan élnek, amíg meg nem unják egymást halnak. Ennek teljesítésére van 9 hónapja. Ha már az első nap sikerül megfogni az igazit, egy unokával is megajándékozhatja nehéz eset anyját. Ha már az anyánál tartunk, meg kell említsem, hogy Pápai Erika játékát élvezhetjük, akit annyira jó látni! Hasonlóképpen vagyok Sajgál Erikával (a szerető anya régi barátnője) aki szintén zseniálisan hozza a rá osztott karaktert. A férfi mezőny mellett se menjünk el szó nélkül, mert az is erős: Trokán Péter játssza az anya orvos férjét, míg Szerednyey Béla a szobafestő-mázoló volt férjet, s egyben főszereplőnk apját formálja meg, s én örömmámorban úszom mindkettejük láttán, hogy még mindig itt vannak, és játszanak. A főszereplő Luca barátai és munkatársai számomra – mea culpa – teljesen új színészek, de nagyon ígéretesek mindannyian. Most, hogy totálisan letértem a fő csapásirányról, vissza a sorozathoz! A fent leírtakat előre lehetett tudni, na de most vesszünk el a részletekben és a mindennapokban. Én húzóra megnéztem az első három részt, tartsatok velem, jó lesz!
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.