"Maga kinn van, én meg benn."
Hétfő van, András ismét Zsoltot várja a büntetés-végrehajtásai intézetben. Pszichológusunkat láthatóan nagyon zavarja a helyszín. Nehéz dolga van, hisz itt kell kialakítania azt a bizalmi légkört, ami a sikeres terápia alapja. 
Vajon tabu-e a függőség, mikor már a csapból is ez a téma folyik?
Erre a kérdésre akkor kapunk választ, amikor mi vagyunk a függők, és környezetünk nem fogja szemtől szembe jelezni, hogy gáz van. Vagy amikor a környezetünkben él függő személy, és nem merjük neki megpendíteni a témát. Szóval a függőség nem olyan formában tabu téma, mint a halál, inkább úgy, mint a szexualitás. Sok cikk és tévéműsor születik róla, látszólag a csapból is ez folyik, de a valóságban igencsak kerülgetjük a forró (vodkás-heroinos-szerencsejátékos) kását.
Garvey papával kezdünk, a legnagyobb városi felfordulás közepette ő csak álldogál, pedig kocsik mentek egymásnak, emberek sikoltoznak. Ám lehet, ez csak egy emlékkép, ugyanis a drága Papa Ausztrália regényes tájain autózik, és egy régi hangfelvételt hallgat. A gyerek Kevin egyik „riportját” hallgatja, ami a kacsákról szól, szegény srác azt hiszi, meghaltak, mert túl sokáig nem jöttek fel a víz alól, de szerencsére minden rendben a madarakkal, és ezt a Papa is tudta, csak a fiának is meg kellett tanulnia ezt a kis leckét. A jelenünkben viszont Papa már egy őslakos törzset figyel tisztes távolból, a törzs valamilyen szertartást végez épp, a magnójával pedig felveszi az éneküket. Késő este visszatér ehhez a táborhelyhez, és ő is elkezdi a saját szertartását: ágyékkötőt vesz magára, bekeni a testét fehér festékkel, majd énekelni és táncolni kezd az őslakosokhoz hasonlóan. Hamarosan érkezik két rendőr, köpni-nyelni nem tudnak, mikor Garvey papa megmondja nekik, hogy épp az apokalipszist kívánja megelőzni.
„Csak írja fel és én már itt sem vagyok!”
Pénteken András egy idegen rendelő előszobájában toporog. Épp az esti randit tisztázza Vandával, előbb ráhagyja a film-választást, aztán csak belebeszél. De hamar nyílik az ajtó és egy fiatal nő jelenik meg. Orvos, pszichiáter és Adélnak hívják. Dargay gyógyszerért jön ide, már menne is, csak a recept kellene… De nem ússza meg ennyivel. Kénytelen belépni a szép, világos rendelőbe. Az ellenállás az arcára van írva, bár bement, leülni már nem akar. Ő csak a gyógyszerért… Ahogy azt az egyszeri pszichológus elképzeli….
Oszt most mi a töknek akarsz Franciaországba menni te liba?- kérdezi Márk a debil régi-új menyasszonyát. Ő tanulni akar főzést, és azt csak Franciaországban lehet. Bezzeg Fördős Zét elzavarta a picsába, következetes. Croiassant meg Vespa, az lesz, mondja Hajnal, a Vespa olasz, korrigál Márk, és gondolom ismét lepörög előtte hátralévő életének filmje ezzel a nyafka agyhalottal. Most gonoszság azt kívánni, hogy húzzon el ez a csaj és írják ki szépen a forgatókönyvből? Ok, menjünk, mondja Márk, mert hát ugyebár ő most papucs-üzemmódban nyomul.
Az első rész úgy fejeződött be, hogy megérkeztek a klingon hajók, és a Shenzhou egyedül áll velük szemben, mint egy nagyon kis rakás szerencsétlenség, és ha ez még nem lenne elég, a hajón sem teljes az összhang: a kapitány éppen fegyvert fog Michael-ra, amiért az elkábította, és a parancs ellenére tüzet akart nyitni az újonnan felfedezett klingon hajóra. Akkor még csak egyre, most már nehéz lenne választani.
Megsértik. Bosszút áll?! Röviden erről szól a Berlin Station thriller, amiben egy CIA ügynök németországi küldetését követhetjük nyomon. Az első rész rögtön úgy indít, hogy főszereplőnk egy berlini nevezetességnél sétál, egy nő közli vele, hogy minden tiszta, így nyugodtan odamegy a szóróanyagokhoz, és próbál valamit megszerezni. Azonban egy gyerek lebuktatja (szerintem csak a szemben lévő tornyot mutogatja az anyjának, de mindegy), és rögtön meg is érkezik egy sötétített kocsi, csengőszó, mindenki rohan kifelé. Főszereplőnk elkezd futni, majd lelövik – de nem kell félni, nem fog meghalni –, egy férfi odajön hozzá, átmatatja, de semmit sem talál nála.
