A falon
Hideg van, és kurva hideg, de hát ugye #winteriscoming, használnák a hashtaget a varjak, már ha nem lennének elfoglalva a birodalom védelmével, és egymás (virtuális) baszogatásával. Havas komolyan gondolta az északi expedíciót, és Tormundot is viszi magával, amivel kiváltja a teljes expedíció és az Éjjeli Őrség nemtetszését, csak Samu ujjong magában csendesen, de ő meg kit érdekel. Havas búcsúzóul vált pár szót Ser Alliserrel, aki szokásos kedves és vidám személyiségét sugározza, belebuksz ebbe, Havas, mondja, de hát tőle mi az istent várnánk, Samu is elköszön Havastól, és ad neki egy obszidián tőrt, amivel legyilkolta a White Walkert annak idején. Havas plusz Tormund balra el.
Aemon mester elég szarul van, Szegfű kisfiára azt hiszi, hogy az öccse, akiből az őrült király lett Aegon V Targaryen. Nem is húzza sokáig, így az utolsó előtti Targaeryen szépen elalszik, ami Samu számára elég rossz hír, hiszen Havassal a haverjai is elmentek a várból, most pedig tényleg tökegyedül maradt, amit Ser Alliser Aemon mester temetésén a tudomására is hoz, mert egy nyomorult gyökér, azért. Szegfű szegény innentől kezdve elég szar helyzetben lesz, a konyhában két varjú rá is támad, hogyaszongya, friss hús északról, erőszakoljuk csak meg, de Samu az utolsó pillanatban közbelép egy karddal, és lesz egy kis emberkedés meg gimnasztika, aminek a vége az, hogy Samut a földön verik péppé, Szegfűt meg kezdenék nagyon megpocsékolni, amikor megjelenik Szellem, és rámordul a két nyikhajra, akik inkább elmenekülnek. Samu kicsit elájul, később Szegfű ápolja, majd smárolnak és dugnak egyet, amit ugye nem szabad, de Samu szeme kifordul, és nem foglalkozik az esküjével.
Deresben
Sansát eléggé megviseli a házasélet Ramsayvel, a karján zúzódások, a szeme kicsit bedagadva, az arcán sebek, a szadista állat veri, és minden éjjel megerőszakolja. Theon hozza a kajáját, immáron megszokott rongyaiban, koszosan és feltehetően bűzösen, Sansa viszont most ezen felülkerekedik, és úgy van vele, hogy az ellenségem ellensége a barátom, te, Theon, nem akarsz nekem segíteni? A faszit Ramsay annyira megtörte, hogy már csak a “segítség” szó hallatán is egész testében remegni kezd, nem, nem, úrnőm, nem lehet, nagyon megbüntetnek érte. Sansa győzködi, de te vagy Theon Greyjoy, a Greyjoy-ház örököse, légy már férfi, az anyád úristenit. Szerintem Sansát nem avatták be a Theon ellen elkövetett atrocitások valós mértékébe (értsd: fogalma sincs arról, hogy Ramsay levágta a farkát).
Theon remeg, Sansa odaáll elé, és győzködi, én itten meg fogok halni, be vagyok zárva, és erőszakolnak rendszeresen, vidd ezt a gyertyát a csonka torony tetejébe, és gyújtsd meg, az északi barátaim meg jönnek, és segítenek. Theonnak taknya-nyála összefolyik, és elveszi a gyertyát, látszólag gerincet növesztve. Odakint el is indul a torony felé, a gyertya a rongyok közé rejtve, és lassan megy felfelé, majd benyit abba a szobába, ahol annak idején Jaime és Cersei üzekedett meglehetősen hevesen, és ahonnan lelökték Brant, Sansa kisöccsét, és na ki ül a szoba közepén, egy asztal mögött falatozva? Hát perszehogy Ramsay. Ennyire keményen kondicionálta Ramsay ezt a szerencsétlent. A vártól néhány mérföldre Brienne álldogál, és aggódik.
Ramsay másnap a várfalon fogadja Sansát, és mesél neki Havasról, a fattyúról, aki milyen jól teljesít, hiszen ő az Éjjeli Őrség parancsnoka, és megjegyzi, hogy ő meg milyen fasza Észak őrzője lesz majd, mire Sansa rámutat, hogy aligha, hiszen a fater felesége, a rém randa Frey-lány fiút vár. De hát én is Bolton vagyok, mondja a férje, van papírom, pecsétes. Na ja, szúr oda egyet Sansa, egy fattyútól, ugye. Ramsay ettől ideges lesz, de nem üti meg, viszont elmondja neki, hogy Stannis úton van, de a tél nem kedvez különösebben az ilyen expedícióknak, és majd meg fogja szívni, és közben leérnek a falról, és Ramsay mintegy mellékesen egy megnyúzott öregasszonyra mutat, hogy ő lenne a kis barátod, édesem? Mert elmesélt mindent, szóval nem kell tagadni, ja, és vigyázz jobban a gyertyádra. Sansa sokkot kap.
Deres felé fél(?)úton
Ser Davos kissé morcos, mert a hidegben nem nagyon halad Stannis serege sehová, és ezt el is mondja a királynak, éjjel elhullott 40 ló, és el fog még legalább ennyi nappal is, és ha így megy tovább, nem lesz lovunk, felség. Ja, és 500 zsoldos lelépett, mert hideg van. Menjünk vissza a falra, teleljünk ott ki, oszt majd tavasszal foglalunk várat. Ha Sansa hallaná ezt a beszélgetést, eret vágna magán, de Stannis makacssága most neki kedvezhet, mert lófaszt megyek én vissza a falra, ha megyek, én leszek a beszari király, rólam nem fognak olyan dalt írni, mint Sir Robinról a Gyaloggaloppban. Megyünk tovább oszt passz. Davos bólint, te vagy a főnök, és lelép, Melisandre viszont bent marad a királyi sátorban, és kicsit beszélgetnek a látomásokról, amikben a vörös rébék látta magát Deres falain, és amikben Stannis viszont egyre kevésbé hisz. Áldozat kell, mondja a nő, Stannis farkához simulva, királyi vérből. De azt honnan vegyek? Hát, ott a lányod. Stannis erre tényleg idegbeteg lesz, na elmégy a picsába, de hirtelen, mondja, csak nem fogom a saját lányom feláldozni. Jézusom, előre félek a kilencedik résztől.
Meereen
Ser Jorah hamar elkel a rabszolgavásáron, mert a rabszolgakereskedője annyit hazudozik a képességeiről, amennyit nem szégyell, de Tyriont a kutya nem kéri - egészen addig, míg Jorah távozásától betojva félig agyonveri egyik fogvatartóját egy lánccal, mire Jorah új gazdája őt is megveszi. Tyrion persze nem tudja befogni a száját, és pofázik neki, hogy a rabszolgaságot már eltörölték errefelé, de szájba vágják. Danynek jobb dolga van, meg fent dug a hálókamrájában, és arról beszélget a faszijával, hogy csak politikai házasságot köt azzal a rém ellenszenves helyi faszival. Daario nagyon helyen azt javasolja, hogy fogdossa össze a helyi nemeseket és gyilkolja le mindet, és akkor nem kell ilyen marhaságot tennie, sőt, őt is elveheti férjül, de Danynek a háborújához kurvára kell a város, és nem hepciáskodik.
Jorah és Tyrion, meg vagy nyolc másik szerencsétlen a harcivermek öltözőjében készül, illetve csak a többiek, mert Tyriont a falhoz láncolta egy bohókás őr. A gazdájuk tart egy beszédet, na, most meg lehet mutatni, mit tudtok, és ha szerencsétek van, akkor a királyné elé kerültek a döntőben, a Nagy Veremben. Szóval tessen anyait-apait beleadni ezek a selejtezőn. Jorah-t nem válogatja be az első körös harcosok közé, akik, amikor kilépnek az arénába, Danyt találják a nézőtéren, mert a jövendőbelije elrángatta magával erre a piszlicsáré kis viadalra - ez a szokás ugyanis.
A gladiátorjátékok (mert nevezzük már nevén a dolgot) elég szarok, egy kopasz gyökér mindenkit legyak, de csak mert nem fejtenek ki különösebb ellenállást. Jorah megpillantja Danyt, ezen felbuzdul, veszi a sisakját és a kardját, és engedély nélkül kiront az arénába, ahol mindenkit elintéz - de nem öli meg egyiket sem. Danynek ez nagyon tetszik, de amikor Jorah leveszi a sisakját, kemény arcot vág, leszarom én ezt az embert, mondja, vigyétek, DE ebben a pillanatban megjelenik mellette Tyrion, aki közben egy rendes őrnek köszönhetően kiszabadul, és azt mondja Danynek, hogy Jorah ajándékot hozott neki - őt. És te ki vagy? Tyrion Lannister, az. Dany csak néz mereven.
Dorne
Jaime egészen puccos körülmények között raboskodik, sőt, még Myrcella is bemegy hozzá beszélgetni, amiben sok köszönet nincsen, mert a kiscsaj ugye nem tudja, hogy Jaime bácsi az a fater, és ennek megfelelően nem túl kedves, kijelenti, hogy márpedig ő itt marad, és hozzámegy a herceghez, és eleve, Cersei küldte ide, pedig nem akart jönni, most meg hazaráncigálná, hát milyen dolog már ez. Jaime tehetetlen. Bronn sokkal szarabbnak tűnő szálláshelyet kap, de ettől még énekel a dorni asszonyokról, akik csalfák, de jónők. A szemközti cellában a három Homoki kígyó ül, és egyikük, Tyene kicsit szórakozik Bronn-nal, tart neki egy kis szoftpornó előadást, amit látva Bronn teljesen elgyengül, de mág tartja magát ahhoz, hogy Tyene nem a legszebb nő a földkerekségen. Persze akkor, amikor a csaj megkérdi, hogy van a vágás a felkarján, és érzi-e már a méreg hatását, kezdi meggondolni magát, egészen pontosan akkor, amikor a csaj a mellei közöl előveszi az ellenmérget, jaja, te vagy a legszebb, hörgi, és felhajtja az erre odadobott ellenmérget. Meg ne merjék ölni Bronnt, mert felgyújtom a Trónok harca irodáit.
Királyvár
A Töviskirályné elmegy a Főverébhez alkudozni unokáiról, de se pénzzel, sem pedig a város kiéheztetésének belengetésével nem megy semmire - a vallási fanatizmus veszélyes dolog, ugyebár. A Főveréb meg is fenyegeti kicsit, és kilátásba helyez egy népfelkelést, ami majd elsepri az arisztokráciát. Tommen szegény nagyon ideges, mert a csaja, akit dugna, mint a lopott biciklit, lent rohad a sitten, ő meg nem tud mit tenni, illetve tudna, mert fogja magát, és a sereget ráküldhetné a sok csuhásra, hogy kb. 4 perc alatt véget vethessenek a rémuralomnak de Cerseinek ez nagyon nem tetszik, így elhiteti a végtelenül naiv gyerekkel, hogy neki aztán semmi köze a történtekhez, de mindent megtesz, hogy kiszabadítsa a menyét a veremből. Na persze. Tommen hisz neki, hiszen az anyja.
A Töviskirálynő az utcán mászkálva kap egy üzenetet Kisujjtól, és ellátogat a bordély romjai közé, ahol a Joffreyt elemésztő két összeesküvő szépen megállapítja, hogy ez így nem mehet tovább, mármint az, amit Cersei itt kifőzött magának, és Kisujj egy ajándékot ad a Töviskirálynénak, aki azzal fenyegeti meg, hogy neki már nem sok vesztenivalója van, és ha úgy alakul, simán bemártja Lord Baelisht. Aki, nem mellesleg, a Ser Loras ellen tanúskodó faszit is prezentálta Cerseinek.
Annak a Cerseinek, aki lemegy Margaraeryhez, hogy egy kicsit kiélvezze a helyzetet, és baszogathassa, de persze úgy tesz, mint aki sajnálja, bár ezt a menye nem hiszi el és elzavarja a búsba. A látogatás után Cersei felmegy a Főverébhez, és megbeszélik, mi lesz a tárgyaláson, hát túl sok jó nem, de ha vallanak a bűnösök, elnézőbbek az istenek. Aztán a Főveréb, mint Colombo, megjegyzi hogy van még itt valami, és mesél egy fiatalemberről, aki minden bűnét meggyónta neki, és azóta nagyon könnyű a lelke, és ja, tényleg, rólad mesélt érdekeseket, királyném. És bejön Lancel Lannister, akivel ugye Cerseinek volt pár kanyarja az ágyban, az meg vérfertőzés ugye, és akkor Robert király haláláról még nem is beszéltünk. Cerseit lefogják, és a tömlöcbe vetik. A tanulság: ne baszakdodj a Töviskirálynével, mert ráragasztják a talpad a szopórollerre.
Facebook kommentek