Másfél hónapig tartott kiheverni kedves Anne-ünk elvesztését, bár még így is jobban jártunk, mint anno a BBC nézői, akiknek 10 hónapot kellett várniuk a folytatásra. Ráadásul még egy veszteséggel is szembesülnünk kell, a Robert Onedint játszó Brian Rawlinson helyett átmenetileg be kell érnünk James Garbutt-tal. Sok a duma, mondhatják az olvasók, úgyhogy nem is szaporítom a szót, vagyis hát igen, de most már a lényegről.

Hajóavatás van a mi utcánkban, a keszthelyi kikötőben (bocs nughop), azaz a liverpooli Frazer Hajógyárban vízre bocsátják a majdnem teljesen elkészült gőzöst, aminek eredetileg Aranyrög lett volna a neve, de most Anne Onedin névre keresztelik. Elizabeth mond pár szót és pezsgőt csap az oldalához, az öreg Webster meghatottan mosolyog, a vendégek háromszoros hip-hip-hurrával köszöntik az új hajót. Az ünnepség után fogadás, Frazer senior szerint még kb. három havi munka, mire a hajó teljesen elkészül. Elizabeth szerint addigra Albert is hazaér, Frazer junior ugyanis most valami üzleti úton van Argentinában. WTF, Argentína, teszem fel a kínzó kérdést, hát nem erre a pillanatra várt Albert is már hónapok óta, mi az, hogy most még sincs itt?

Az öreg Frazer még arról is panaszkodik, hogy a gyárban áll a munka, pang a gazdaság, nincsenek új rendelések, ráadásul a fuvardíjak is folyamatosan csökkennek, nem kelnek el az új hajók, szívás minden vonalon. Elizabeth szerint ugyanakkor James alig győzi teljesíteni a rendeléseket, folyton úton vannak a hajói és ő maga is. Az öreg Webster szerint viszont James módszerei megkérdőjelezhetők: öreg hajókat vesz, amiket aztán kipofoz, majd alaposan megrakodva indítja útnak őket, kész istenkísértés, bár igaz, hogy eddig még egy hajója sem süllyedt el. A terem másik végében a kis Williammel beszélget Emma, a gyerek már 10 éves, hogy repül az idő. Igen, tényleg aranyos kisfiú, szakasztott az apja, lép oda Elizabeth mosolyogva, Fogarty arcán megrándulnak az izmok. (Amúgy az új évadot szakállas barátunk frissen rövidre nyírt séróban nyomja.) Sarah arról érdeklődik, mikor lesz gyermekáldás Fogartyéknál, a házaspár nem siet a válasszal. Gyerek nélkül nem élet az élet, veti közbe az öreg Webster, ez alól kivétel a vőm, akit egyáltalán nem érdekel a lánya.

Váltunk a tengerre, az Osborne fedélzetén látjuk viszont a morcos Jamest és hű kapitányát, Bainest. Kurtítsunk a vitorlán, javasolja a vén tengeri medve, semmi szükség rá, veti ellent James, ezek szerint a viszony nem sokat változott kettőjük között. Az egyik keresztárboc váratlanul elszabadul, kis híján leütve a fedélzeten napernyővel sétálgató fiatal hölgyutast, akit Jamesnek csak az utolsó pillanatban sikerül félrerántania. Megmentette az életemet, uram, hálálkodik a kisasszony pihegő kebellel. A lányt apja levezeti a kabinba, azt javaslom, mégis csak kurtítsunk, Mr Baines, adja ki a parancsot Onedin. Később a hálás atya, Mr. Biddulph felkeresi a kabinban Jamest, kiderül, hogy az ő felesége is meghalt, így a lánya, Leonora az egyetlen vigasza. James nagyokat hallgat és folyamatosan tölt magának a sherryből, iszik és vezet, ejnye. A kisszekrényen Anne fényképe, higgye el uram, az idő a legjobb orvosság, mondja Biddulph, de James erre sem szól sokat.

Éjjel kettő, Fogarty még a számlák könyvelésével foglalkozik, amikor megjelenik Emma mécsessel a kezében és ágyba hívja férjét. Ágyba, de melyikbe?, kérdez vissza morcosan Daniel, az esküvő óta egyszer sem voltunk együtt úgy, erre Emma nem mond semmit, azt is halkan. A csendet azonban hamarosan házastársi veszekedés veri fel, nyilván nem először ebben a témában. A vita arról folyik, hogy hiába járja legalább 16 Callon-hajó a tengereket, a cég mégis veszteséges, amióta Fogarty átvette. Bezzeg James Onedin minden útja nyereséges és hiába a túlterhelés, még eddig egy hajót sem vesztett. Ördögi szerencséje van, mondja Daniel, nem, te vagy kontár, inkább Elizabeth-t kellett volna elvenned és őt tönkretenned!, vág vissza Emma. Na, ma este sem lesz itt szex, ezt bátran lefogadhatjuk egy nagyobb összegben.

Az Onedin házat a kis csecsemő sírása veri fel, Sarah ringatja, az öreg Webster szidja Jamest, amiért sosincs itthon és nem törődik a lányával, Sarah szerint James a kicsit hibáztatja, amiért Anne meghalt. Robert érkezik nagy sietve jó hírrel: beválasztották jelöltnek a városi tanácsba, a Liberális Párt fogja indítani és személyesen Mr. Samuel Plimsoll támogatja majd. Na erre iszunk, örvendezik Webster (végre alkalom nyílik a piálásra), Robert közben azt tervezi, hogy egyik este elhívja magukhoz Plimsollt vacsorára.

Vissza a tengerre, az Osborne legénysége vidáman nótázik, közben Leonora beszélget Jamesről Baines-szel, nocsak, milyen kíváncsi a kicsike. Eközben a parancsnoki kabinban Mr Biddulph üzleti ajánlattal rukkol elő: Bilbaóba kellene vasércet szállítani ás visszaútban szenet hozni, már készíti is az írásos megállapodást 7,5 shillinges tonnánkénti árról. Ez a lányom üzletrésze, úgy látom, vonzódik önhöz, bár meg kell mondanom, hogy én magát unalmasnak mogorvának tartom, aki csak az üzletnek él, monda meg az őszintét Biddulph. James azonban nem sértődik meg, sőt helyesel: Így van, nem keverem bele az érzelmeket az üzletbe, na írjuk alá a dokumentet, miszter.

Liverpoolban a cseles Emma magánakcióba kezd és zokogva felkeresi öreg Frazert, aki a kintlevőségeit akarja behajtani a Callon társaságtól. Két új hajót rendeltek és négy vár javításra, viszont eddig még egyikért sem fizettek, mondja, mire Emma tovább zokog: A férjem tengerre szállt, én meg nem értek a pénzügyekhez, ha most kell fizetnünk, csődbe megyünk! Peregnek a könnyek, hullámzik a dekoltázs, Frazer senior lassan megenyhül és sherryvel kínálja a fiatalasszonyt. Emma felszárogatja a könnycseppeket, majd megjátszott együgyűséggel üzleti ajánlatot tesz: az adósságért cserébe felajánlja a hajókat, az öreg eleinte vonakodik, mert a mostani nehéz időkben a hajótulajdonosoknak nehezebb, mint a hajógyárosoknak. Emma szerényen 51%-os részesedést kínál Frazer tudásáért és tanácsadásáért, sőt új nevet is ajánl: Frazer Hajózási Társaság. De mit fog szólni ehhez a férje?, kérdezi Frazer, azt csak bízza rám, mosolyog Emma, könnyeknek már nyoma sincs a szemében, legfeljebb egy kis csipának.

Az Osborne kiköt Liverpoolban, a parton szakállas alak fényképeket készít a hajóról, James barátságosan érdeklődik tőle, hogy hát ezt így most mégis hogy? A kiszolgáltatott angol tengerész biztonságáért harcolok ezzel az eszközzel, így tudom a hajók túlterhelését bizonyítani, jön a válasz. Ha alacsonyak a fuvardíjak, úgy szerzek hasznot, ahogy tudok, közli James és lelép. Mr Biddulph ismerősként köszönti a fotóapparátos embert, ő Samuel Plimsoll, képviselőnek készül, mondja Leonorának.

James hazaér, a házvezetőnő szervírozza a teát, közben Elizabeth hívja, hogy költözzön hozzájuk, minek tartaná fenn ezt a nagy házat. James nem akar költözni, inkább az érdekli, miért ment Albert Argentínába. A Jamesnek hagyott levelében fagyasztott húsról és jégcsináló gépről ír, micsoda álmodozó, mondja gúnyosan, de Elizabeth tiltakozik: Ha sikerül a találmány, akkor a világ minden részéről lehet majd húst szállítani. James csak cicceg, Albert már nem a régi, de te sem, hová lett a bátorságod?, vág vissza a csinos hugi. Később Robert otthon első politikai beszédére készül, Sarah persze lelkes, Elizabeth kicsit szkeptikus, az öreg Webster pikírt. Az én időmben az ilyen alakokat a pöcegödörbe dobtuk, mondja borízű hangon Robertnek, ön ebben a házban csak vendég, Webster kapitány, figyelmezteti Sarah villámló szemmel.

Frazer szenior és James tárgyal, James csak a véglegesen elkészült gőzösért hajlandó fizetni. Ráadásul az új gőzgép nagyobb teljesítményű, mint az első verzió, ezért többe is kerül, és még a raktérből is el kell venni miatta, na ne már. Figyelmeztetem, ne lépje túl az ötvenezres költségvetést, közli James és távozik. Vita Emma és Daniel között is, a szakállas ellenzi Frazer többségi tulajdonrészét, Emma védekezik, én a jövedelemből akarok élni végre, nem a tőkéből, de ha ellenzed, írd alá ezt a papírt három helyen és szabad vagy. Fogarty rövid tétovázás után aláírja és indul a kikötőbe, hogy felvegye a parancsnokságot a Minstrel nevű vitorláson. A fedélzeten megpillantja Jamest, aki vigyorogva közli, hogy a szkúner mostantól Onedin zászló alatt hajózik és már kúszik is fel az O-betűs lobogó a rúdon.

Elérkezik a várt vacsora Robertéknél, díszvendég Mr Plimsoll, új üzleti partnerként Biddulphék is ott vannak, Leonora le sem veszi a szemét Jamesről. Fő téma a hajók biztosítása, illetve túlterhelése, Plimsoll ezügyben készül törvénymódosítást benyújtani. Ennek lényege a merülési vonal felfestése, egy hajó sem süllyedhetne a vonal alá, és így kiküszöbölhető lenne a túlterhelés miatt bekövetkező számos baleset. James megjegyzi, hogy ő mint hajótulajdonos legalább annyira félti a hajóit, mint a kereskedők a rakományt, de a tengert nem érdekli semmiféle vonal.

Mintegy ennek illusztrációjaként látjuk, hogy a Minstrel viharba kerül, Fogarty kétségbeesetten osztogatja a parancsokat a visszafordulásra. Azonban a fenéken több helyen betör a víz és a hajó végül elsüllyed, Fogarty az egyetlen túlélő, akinek sikerül az egyik mentőcsónakkal partra vergődnie. A partra sodródott pár deszkát és szöget magához veszi és bemutatja Plimsollnak és Biddulphnak: Az előírások szerint a szögeket rézből kell készíteni, de ezeknek csak a feje réz, a többi rész vasból van, így gyorsan elrozsdásodnak a tengeri levegőn. Plimsoll máris készülhet a haszonleső hajótulajdonosok elleni beszédére. Biddulph visszavonja Jamesnek tett üzleti ajánlatát, James hiába tiltakozik, hogy Fogarty hosszú kihagyás után szállt újra vízre, és az ő rutintalansága miatt süllyedt el a Minstrel. Az öreg Frazer is tiltakozik, a hajót az én embereim nézték át, de ezek a szögek nem az én gyáramból valók, Plimsoll viszont bekeményít: Önök mindketten hibásak, ezt be is bizonyítom a nyilvánosság előtt, viszlát!

Alberttől levél érkezik, ragyogó ajánlatot kapott egy Buenos Aires-i húsfeldolgozó cégtől, nagy ház, komoly fizetés, hívja maga után Elizabethet. Én ugyan nem megyek a patagónok közé, kel ki magából Sz Sz, Sarah hiába emlékezteti, hogy az asszonynak a férje mellett a helye.

Plimsoll szenvedélyes beszédet tart a hajók túlterheléséről és az úgynevezett szakértők véleményéről a Liberélis Párt rendezvényén Robert Onedin választási plakátja alatt, a háttérben „Rohadt tulajdonosok” és „Rohadt hajók” táblák. (Már csak a „rohadt bankok” szlogen hiányzik, és máris Magyarisztánban érezhetnénk magunkat.) Plimsoll a merülési vonal törvénybe iktatásával kampányol, Frazer és James felváltva kiabál közbe, így fejezve ki ellenvéleményüket, ők a kapitány alkalmatlanságáról beszélnek. Közben Baines a kérdéses partszakaszon sétál és a roncsdarabok között talál is pár szöget, de azok mind előírás szerint rézből készültek, hoppá.

Erre alapozva Frazer szenior hamarosan elkészíti a hivatalos jelentést és átadja Plimsollnak és Fogartynak. Eszerint Onedin a hajót árverésen vette, nem tudott a hamis szögekről, azokat a korábbi tulajdonosok használták fel, a Frazer gyárban a szükséges javításokat viszont rézszögekkel végeztél el, így ők nem vádolhatók hanyagsággal. Plimsoll kicsit paff lesz, akár igaza van, Mr Frazer, akár nem, valaki megfizet ezért, búcsúzik dühösen. James is lelép, Frazer viszont meglepetésre ajánlatot tesz az ottmaradt Fogartynak: Jöjjön át hozzám, szükségem van tapasztalt kapitányokra, mert Onedin most már a versenytársam.

Elizabeth ismerteti James-szel Albert levelét és döntését, hogy nem utazik Argentínába, James egyetért, Albert a fellegekben jár, a hugi maradjon csak itthon és költözzön hozzá, akkor olcsóbban tudja fenntartani magát. Elizabeth azonban erre nem hajlandó: Valld be, hogy engem akarsz nevelőnőnek a lányod mellé, mondja. Végszóra megérkezik Leonora, aki viszont örömmel vállalná a nevelőnőséget, ráadásul kitűnően főz. Apám is meggondolta magát, mégis üzletet akar magával kötni, teszi hozzá mosolyogva, megvannak a magam módszerei. Azt látom, húzza össze a szemét James, de pillantásában alig rejtett vidámság bujkál.