Amatőr videofilmet látunk, törött ágakat filmeznek, mondván, hogy ezek Nagyláb nyomai, így jelölte meg a területét. Megpróbálják idehívni, ehhez Dave Nagyláb-hívó hangot hallat, ami szerintem sima farkasüvöltés. Találnak egy friss hullát, és valami állati ordítás-röfögés is hallatszik. Elindulnak a hang irányába, a többi sikítozásba fullad, a kamera rohanni kezd, majd a földre esik, aztán még látjuk, ahogy az egyik szereplő nekirepül egy fának. Idős bácsi az istállóban tevékenykedik, mikor a lovak nyugtalanul nyeríteni kezdenek. Bácsi puskával a kezében kimegy a karámhoz, lő kettőt, ordít egyet, aztán már az állatorvost hívja, mert az egyik gyönyörű lova nyakán hatalmas harapás- és karmolás-nyomok maradtak. Nem találjátok el, ki a kihívott doki: hát persze, hogy Juliette. Rögtön megállapítja, hogy a támadónak széles álkapcsa és szétálló fogai voltak. Mikor megtudja, hogy a támadó a kerítést is átszakította, gyorsan megnézi. Valami állati szőrt talál, ami nem a lovaké, beteszi kis dunsztosüvegbe. A szőr mellett óriás lábnyomot is találnak, mire a nem-menyasszony okosan megjegyzi: kövessék a nyomokat. Vért is lelnek, szóval a bácsi mégis jól célzott. El is indulnak kettecskén, zseblámpafénynél, de a nyomok egy ponton megszűnnek, helyette egy cipőt találnak – kár, hogy láb is van benne, meg körülötte néhány felkoncolt hulla. Juliette sokkot kap, a bácsi pedig megkérdezi: mi az ördög tette ezt?
Nick a lakókocsikájában nézegeti a nyomdás kulcsocskájának a lenyomatát, térképeken próbálja megtalálni, mit is ábrázolhat, mikor csörög a telefonja. Juliette az, a gyilkosságok hírére a Grimmből előtör a nyomozó, indul máris. Mire odaér, a teljes stáb ott van, a látvány alapján Hank állat-támadásra, konkrétan farkasra tippel. Nick kétkedik, szerinte a mezítlábas nyomok miatt ember kellett legyen az elkövető. Wu mondja meg a tutit, egy mezítlábas ember farkassal a nyakában (komolyan, ezt a humor-vonalat nem kellene erőltetni, szörnyű). Kicsit vitatkoznak, hogy ők vagy az erdészet-e az illetékes, bár kutyák mindenképpen kellenek a nyomkövetéshez, majd Wu megleli a kamerát, amiből biztos kiderül, kit kell keresniük. Zörög a bokor, és az elkövető helyett egy túlélő bukkan elő, sokkos, sírós csajszi, de annyit azért el tud mondani, ő látta, hogy Nagyláb gyilkolta meg a többieket, és még itt van a közelben, jaj.