Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

House 8x02 - Átültetés (Transplant)

2012. március 08. 13:00 - PuffCinq

House még mindig a börtönben. Az őr ébreszti éppen, látogató jött. De House még aludna, és egyébként is. Semmi kedve az igazgatónővel csevegni, köszöni szépen. Haha, az igazgató úr mondta, hogy így fogsz reagálni, mondja az őr. House fölnéz. Én meg kezdek félni. És igen, kézenfekvő, de fájdalmasan unalmas megoldás született: Dr. Eric Foreman lett a kórház új igazgatója. Cuddy egy nappal azután távozott, hogy House visszaadta neki a hajkeféjét. Foreman arckifejezése mit sem változott, amióta utoljára láttuk. Bár azt lefogadom, hogy olyan lelkesen jelentkezett az állásért, hogy azt még Hermione Granger is megirigyelte volna. Foreman most azért jött, mert sürgős szüksége van a Mester (az elnevezést ezúton is köszönjük Candynek) segítségére. House azonnal elhagyhatja a börtönt. Igaz, nem mehet máshova csak a kórházba meg a lakására, mostantól pedig Foreman a főnöke. House nem repes az örömtől, meg is értem. Nem akar visszamenni a régi életébe és a szobát is előre kifizette. És ekkor kiderül: egy tüdőt kellene kezelnie. Se pulzus, se test, se fárasztó kérdések. A 8. évad 2. részében Dr. Gregory House megkapta a számára tökéletes beteget.

Senki nem tudja, mi lehet a baja a tüdőnek, ami egy motorbalesetben meghalt 18 éves, Steve nevű fiúé volt. Már éppen átültették volna, amikor kiderült, hogy nincs minden rendben. Az idő tehát szorít. A kórházban House-t nem várja torta és ünneplés. Az irodáját az ortopédia kapta (ebből még háború lesz, érzem), Chase, Taub és 13 sehol, Foreman annyira komolyan gondolja, hogy ő a főnök, hogy azt nem lehet röhögés nélkül kibírni. Az új csapat pedig…egy emberből áll! Dr. Chi Park lány és még gyakornok. A nemzetiségét csak azért tudjuk megállapítani, mert megmondja. Az apja koreai, az anyja fillipinó. A szemüvege még elmegy, de a frizurájára nincsenek szavak. A hangja kifejezéstelen, mégis idegesítő. Azért került House mellé, mert megütötte a főnökét, miután az megfogta a fenekét. Hoppá. Dr. Chi Park tehát megtámadta a főnökét. House máris érzi, hogy lesz miről társalogniuk.

Tovább
Címkék: house
18 komment

Szégyentelenek 1x01 - Pilot

2012. március 08. 11:00 - kicsipm

(Előrebocsátom, hogy semmit nem tudok a sorozatról, nem láttam az angol változatot sem, és ha hülyeséget írok, az nem véletlen, tényleg nem vagyok a témában előképzett. Komment formájában minden okosítás jöhet, nyitott vagyok, csak kíméletesen az elején. Kösz.)
A kezdő képsorokban a főszereplő Frank elmondja, hogy egy lepukkant helyen élnek, és sorban bemutatja kis családját. Elsőként Fionát, aki gyakorlatilag a családfő, és egyben tartja a számtalan kölyköt meg a háztartást. Lip a legnagyobb fiú, fizika meg matek srác, de nem egy klasszikus kocka, mint azt előre gondolnánk, mert néha rendőrök üldözik. A középső fiú Ian katonai suliba jár, ejtőernyős akar lenni, gyakorlati szuperképességei vannak, remélem lesz belőle bemutató. Upsz, hiába nézem negyedszerre: nem 3 fiú van, hanem 4, szóval a kisebbik középső Carl, aki szeret macskát karamellizálni a szobája magányában. A fiatalabbik lány Debbie nekem elsőre olyan mintha Lappföldön nevelkedne, és khm… „magyarosan” értelmezi a közpénz fogalmát és használatát. Liam a kedvencem, egy kis fekete baba, és vele ül az első keserédes poén: apa nem egy biológus alkat, de érzi, hogy az exe talán túl közel került az akkori szponzorához.
A szomszédok közül megismerhetjük a Kevin-Veronica páros, akik jóban-rosszban-szadóban-mazóban. És végre a kamera elé kerül a narrátor maga, Frank Gallagher, aki apa és tanár (azonnal tudni akarom, mit tanít és hol, ezek után), mentor és a kapitány ezen a kis hajón. Borosta, gumiarc és világosbarna papírzacsiból dobozos sör. No meg a zsaruk, akik véget vetnek a vidám kocsifelgyújtós összejövetelnek. Pedig az itt lakók mind tudják, hogy az életben egy dolog fontos: „hogy tudjuk hogyan bulizzunk egy kibaszott jót”. Úgy érzem, ez a szemlélet erősen át fogja hatni a sorozatot.


 

Tovább
Címkék: szégyentelenek
7 komment

Éden hotel 2x03

2012. március 08. 07:50 - sixx

A T69.2 SE ruhatervezőinek mára csak nagyon korlátozott mennyiségű anyag juthatott, a türkiz vagy kék vagy zöld miniruha a pinát éppen takarja és mellben is csak annyira van a helyén, nehogy megidézze Janet Jackson szellemét. A bal csöcs mellesleg határozottan nagyobbnak tűnik. Ma valakit kihajítanak a hotelből, mint macskát szarni és este kinyílik Pandora szelencéje, "ami tovább növeli az amúgy is pattanásig feszült helyzetet", ezt nem én találtam ki, esküszöm.

Tovább
Címkék: éden hotel
430 komment

Ma este élőben a Hogyvolton a hatezredik Barátok közt!

2012. március 07. 17:00 - szabóZ

A Való Világ jön és aztán megy, Vágó István már a nyugdíjban borozgat, Friderikusz Sándor pedig már megint az RTL Klubon vezet műsort, de egy dolog állandó: a Barátok közt. Igen már tizennégy éve megy a szappanopera, aminek ma este háromnegyed kilenckor adják a 6000. epizódját. A Rózsa Bisztróban nem rémültek meg 2001 szeptember 11-én, Berényi Mikit hidegen hagyta az őszödi beszéd, Novák Lacinak pedig az Orbán Viktort támogató békemenetet sem tűnt fel. Mégis itt élnek köztünk, velünk utaznak a villamoson, és hiába ittak évekig Sör márkájú sört, azért tényleg tudják milyen a magyar rögvalóság.

A készítők az ünnepi epizódra ajándékkal készülnek a nézőknek: egy órán át folyik majd az ármánykodás, a szerelem, meg a pletyka. Mi itt a Hogyvolton pedig együtt nézzük a jubileumi részt, és közben meghirdetjük a legjobb Barátok közt-jelenet versenyt is, lesz külön posztunk, annak a kommentjeibe várjuk a legemlékezetesebb, legbénább, legröhejesebb, vagy legviccesebb jelenet videójának linkjét. A legjobb beküldő nyereménye egy okleveles népművész által készített kacsintó Magdi anyus animgif kompozíció.

Ja, és mi ezzel a videóval neveznénk a versenyre:

31 komment

Befutó 1x05 - Egy ló, egy nő, két zsoké

2012. március 07. 14:00 - sixx

Ace kissé morcos reggel, mert a nyugdíjas lovaknak pénzt kunyeráló nő nem jön időben, és nem is szólt, hogy késik, az meg pláne nagy dürhőség a sittről szabadult maffiózók nagykönyvében. Gust ez annyira nem izgatja, a hetedik futam viszont igen, mert most akkor indul a lovuk vagy nem indul? Fel is hívja Escalantét, szenyor, miafasz van a lóval? Merhogy be van írva a futamba, de a nyikhaj zsokéval, ezt meg így hogy? Úgy, hogy egy kóser futamhoz öt ló kell, de nem volt annyi, és a lovi vezetősége megkérte Escalantét, hogy nevezze be Ace paciját, de vélhetően nem fog futni, nem kell aggódni, hola. Akkor most fog futni, vagy nem? 90%, hogy nem. Ace hallgatja a beszélgetést és már veszi is a zakóját, apád faszát, Escalante, azt, bazdmeg, megyek a lovira. Mádörfakör, mondja Escalante a süket telefonba.

Screen Shot 2012-03-06 at 9.52.29 PM.png

Tovább
Címkék: befutó
3 komment

Szellemekkel suttogó 4x08 – Szív és lélek

2012. március 07. 12:00 - leeann

Ott tartottunk, hogy Jim lelke egy balesetben meghalt férfi testébe költözött, aki öntudatára ébredve nem emlékszik semmire. A férfit természetesen kórházba szállítják, és ott Melinda őrizgeti szinte mindennap. A férfi se Jimként, se saját magaként sem emlékszik semmire, de aki meghal, mire is tudna még emlékezni? Szóval a halott férfi most élő Jim, vagy mi a fene? Ez még Deliának és Elinak sem teljesen világos, pedig ők már láttak ezt-azt. Az sem tetszik a barátoknak, hogy Melinda részéről ők komolyan le vannak tojva, mióta Jim lelke testfoglalósdit kezdett játszani. Annyi már kiderült, hogy Sam Lucas a halott motoros építész, egyedül élt és pár hónapja költözött Grandview-ba.

Természetesen arra is van magyarázat, hogy mit sertepertél körülötte Mel. Sam építész lévén meg lett bízva a sokat megélt garázs átépítésével, és Mel azért segít neki, mert emlékezteti őt valakire. Hazug mese kész, a fickó úgysem emlékszik semmire, de mivel a fickó Jim része sem emlékszik semmire, meg kell tudni, hogy most ki ő valójában. Az amnézia terápia részeként a nála lévő iratokból, feljegyzésekből kell kiindulni. Samnek találkozója lett volna Jordannel egy telefonos boltban. A találkozóra Melinda megy el. Jordan egy szőke nő, aki együtt él Sammel. Jordan nem barátnő, hanem Sam húga.

Tovább
Szólj hozzá!

Éden hotel - 2x02

2012. március 07. 07:30 - sixx

Nna, a bemutatkozáson túl vagyunk, nem foglaljuk össze az előző rész eseményeit, erre van a hogyvolt. A tegnap esti kibeszélő kommentjei ne riasszanak el senkit, bőven van még hely a szerveren a biteknek. T69.2 SE sárga miniruhában áll a kör közepén a nyitóképen, körbeveszik jóbarátok és rosszak, két meglepetésen vannak túl a lakók, mármint Muzsikus Tamáson és Denás Adriennen. Tamás nevénél lenéz a kezébe adott súgókártyára, valóban nehéz megjegyezni a nevet. Az élőszövet térdben nagyon furán gyűrődik, mint egy sharpei kölykön a bőr, vagy hogy is hívják azokat a kínai kutyákat.

Tovább
Címkék: éden hotel
565 komment

Hawaii Five-0 - 1x04

2012. március 06. 14:00 - Segna

Kezdésként lágy és kéklő hullámok igyekeznek kellő hangulatba ringatni bennünket a trópusi napsütés alatt, de aztán elhagyjuk a tengerpartot és zöldellő dombok között huss, a börtönben találjuk magunkat. Aljas narancsruhás túszozik a rend éber őrével, és láthatóan nála az adu. Aztán látjuk, hogy az őrt fondorlatosan megöleti, mert benyomta a néma riasztót. Oké, utáljuk és értjük, hogy kedvenc ninjánknak való a szenyadék. Főcím.

Tovább
Címkék: hawaii five 0
5 komment
süti beállítások módosítása