Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Szellemekkel suttogó 4x08 – Szív és lélek

2012. március 07. 12:00 - leeann

Ott tartottunk, hogy Jim lelke egy balesetben meghalt férfi testébe költözött, aki öntudatára ébredve nem emlékszik semmire. A férfit természetesen kórházba szállítják, és ott Melinda őrizgeti szinte mindennap. A férfi se Jimként, se saját magaként sem emlékszik semmire, de aki meghal, mire is tudna még emlékezni? Szóval a halott férfi most élő Jim, vagy mi a fene? Ez még Deliának és Elinak sem teljesen világos, pedig ők már láttak ezt-azt. Az sem tetszik a barátoknak, hogy Melinda részéről ők komolyan le vannak tojva, mióta Jim lelke testfoglalósdit kezdett játszani. Annyi már kiderült, hogy Sam Lucas a halott motoros építész, egyedül élt és pár hónapja költözött Grandview-ba.

Természetesen arra is van magyarázat, hogy mit sertepertél körülötte Mel. Sam építész lévén meg lett bízva a sokat megélt garázs átépítésével, és Mel azért segít neki, mert emlékezteti őt valakire. Hazug mese kész, a fickó úgysem emlékszik semmire, de mivel a fickó Jim része sem emlékszik semmire, meg kell tudni, hogy most ki ő valójában. Az amnézia terápia részeként a nála lévő iratokból, feljegyzésekből kell kiindulni. Samnek találkozója lett volna Jordannel egy telefonos boltban. A találkozóra Melinda megy el. Jordan egy szőke nő, aki együtt él Sammel. Jordan nem barátnő, hanem Sam húga.

Miközben Jordan beszélget Sammel, - akit nem ismert fel Jim, hisz nem az ő húga - Melinda és Eli a helyzetet elemzi a kórház folyosóján. Melinda azon tanakodik, inkább magában, mint Elit meggyőzve, hogy Jim megvan még a férfiban, vagy nincs. Minden költözésnél elveszik ez-az, a lélekköltözésnél is megtörténhet, hogy elveszik valami valahol. Melinda és Eli Jordannel beszélnek pár szót, amikor egy szellem kotnyeleskedik bele a dologba. Egy férfi szelleme, és úgy tűnik, valamiért nagyon plekni Melre. Később Melinda már otthon pakolgat, és közben Neddel beszélget a halott Jim remek ötletének eredményéről, vagyis Samről.

Nednek is nehéz ezt az egészet feldolgozni, mert Jim szinte az apja volt, de nem igazán tudja, hogy mit higgyen a lélekköltözéssel kapcsolatban. Mindenkinek nehéz a helyzet, de amikor a férfi szellem a kórházból meglátogatja Melindát éjjel otthon, a látó rájön, hogy még csak most jön a neheze. A férfi azzal vádolja Melindát és Jimet, hogy elloptak valamit, amit mégis hogy képzelnek, és nem tarthatják meg, hiába is ácsingóznak rá. Másnap Melinda aggódva keresi Samet, akit hazaengedtek a kórházból, és már anyu és apu is megérkezett, akik haza akarják vinni a fiúkat Michiganbe. A mama lekoptatja Melindát, aki szalad Elihoz.

Eli kiderítette, ki a heti szellemünk, és azt is, hogy milyen következményekkel járhat az, amit Jim tett. Először is a szellemünk Alan, ő okozta a balesetet és azonnal meg is halt. Mivel még nem lépett át a fénybe, látta, amit Jim tett, és ezért nevezi a látót tolvajnak. Amit pedig Jim tett, azt belépésnek nevezi a szaknyelv, és a reinkarnációhoz hasonló, ugyanis a belépő, akárcsak a reinkarnáció során, elveszítheti az előző élet minden emlékét. Ez magyarázza azt, hogy Jimnek erősebbek Sam vissza-visszatérő emlékei, mint a sajátjai. Iagzából Jim emlékeiből csak annyi maradt meg, hogy Melinda ismerős neki, de ezen kívül semmi, és Eli szerint nem is lesz ennél több.

Amíg Jim-Sam pihenni próbál, a húg anyuval és apuval veszekszik arról, hogy mi lenne a jó megoldás a jelen helyzetben. Főhősünk nem várja meg a vita végét, hanem gyorsan felöltözik, és suttyomban lelép otthonról. Az első útja Melinda boltjába vezet, a kórházból tudta meg, hogy hol kell keresni kedvenc látónkat, aki éppen emlékalbumot csinál. Delia is a boltban van, és azt bizonygatja, hogy nem tartja bolondnak Melindát, pedig de, bőven annak tartja. Amikor Sam megérkezik, Delia meglepődik, mert a férfinak ismerős ő is, és továbbra sem hisz a dologban, de ez azért fura volt így hirtelen. Samnek elege lett a hangos családból és elhívja Melindát piknikezni, ami egy Jimmel töltött piknik emlékét idézi fel Melben.

Melindával nagyon jót beszélget Sam, és mindkettőjüknek jót tesz egymás társasága, de a látó estéje már nem ennyire idilli. Melindánál megjelenik Alan, aki elmondja, hogy látott mindent, és addig nem nyugszik, amíg fel nem fedi azt, amit Mel és Jim tettek. Azt gondolja, hogy ezzel tudja jóvátenni azt, hogy ő okozta a balesetet. Reggel Melinda összefut Sammel, aki nem tudja, mit tegyen, de szívesen itt maradna, ezért kap egy ajánlatot. Fejezze be a garázst, és addig lakjon ott, amíg kitalálja, mihez akar kezdeni. Samnek tetszik az ötlet, de szülőknek nem, és ha kell, erőszakkal, de mindenképp elviszik Samet a városból.

Később a szellem egy Jimről szóló újságcikket sodor Sam elé, ami kérdéseket vet fel a fickóban és fel is teszi őket, amint megérkezik Melindához. Sam Jimről kérdezi Melindát, aki belekezd a „Hiszel a szellemekben és a halál utáni életben?” tárgyú beszélgetésbe, de Sam annyira elutasító már az elején, hogy a látó kénytelen módosítani az eredeti terven. Még korai volt ezt megbeszélni vele. Viszont Sam maradni, akar és az E.T-ként viselkedő szülőkkel, akik egyfolytában haza akarnak menni, a húgát küldi maga helyett. Úgy érzi, a szülőknek kell valaki, akit abajgathatnak, a hugicának meg még kellenek a szülők, akik abajgathatják.

Melindát elszomorítja, hogy Sam nem nyitott a szellemes témára, majd később Deliával is csúnyán összeveszik, aki nem hisz abban, hogy Jim Sam testében született újjá. Úgy tűnik, ez az egész nem lesz egy fáklyás menet, és sok minden rámehet. A napi első sírást egy következő követi, ugyanis Sam furákat érez, amikor Melindával van, és azt hiszi, hogy ez azért van, mert viszonyuk volt egymással. Mel elmondja, hogy ez nem volt így, de még nem mondhatja el, hogy mitől érez úgy a közelében, ahogy. Sam összepakolt, és nem költözik be a garázsba, hanem elmegy megkeresni az új önmagát. Azt gondolja, hogyha távol lesz mindentől, akkor rájöhet, hogy mit tegyen és mihez kezdjen.

Melinda a sírás után bepöccen, és kiosztja Sam szüleit, amit Alan szellem is végighallgat. Közben Delia a kosárlabdapályán keresi Nedet, aki a kávézóban tanul. Kiderül, hogy hétfőnként nem szokványos kosárlabda-edzésre járt Ned, hanem Jimmel gyakorolt. Delia nem haragszik, hogy erről évekig nem tudott, mert meg sem tud szólalni a döbbenettől, ugyanis a kosárpályán a labdával ténfergő Samre lesz figyelmes. Sam elmondja Deliának, hogy éppen el akart menni a városból, de valami a kosárlabdapályára vezette, mert valamiért itt kell lennie ebben az időben, és most arra vár, hogy megtudja, miért kell itt lennie.

Este Mel éppen Jim ingét pakolja el szomorúan, amikor Delia viharzik be és sírva meséli, hogy ő is rájött, hogy Sam az Jim, és Melnek nem szabad elengednie, mert ő Jim. Melinda nem érti, hogy mi ez fordulat a hitetlen Deliánál, de ez most nem is lényeges. A lényeg, hogy Delia hisz végre Melnek, Sam itt marad és beköltözik a garázsba, Sam szülei Mel kirohanása nyomán kibékülnek a lányukkal és hazarepülnek együtt, valamint Alan ezt látva már nem vádolja Melt és Jimet lopással, és minden zökkenő nélkül belép a fénybe, ami egész nap követte őt. Hogy innen merre, az még nem világos, de lehet, hogy Mel és Jim a mindörökké együtt páros.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása