Kevesebb tengerjárás, viszont annál több szárazföldi bonyodalom a mostani epizódban. A nyitó képsorok megadják az alaphangot, de nincs benne sok köszönet: égő olajmécses fényénél egy matróz valami hajó rakterében ládákat rendezget, majd dolga végeztével csatlakozik a fedélzeten vidáman éneklő társaihoz. Az égő mécsest persze odalent hagyja, ami a hullámzás miatt természetesen hamarosan leesik a polcról és eltörik, lángra lobbantva a szétszóródott szalmát. A lángok terjednek és pár pillanat múlva elérnek néhány egymásra rakott hordót, amikben nyilván nem sózott hering van, de nem is lótrágya, mint a stábnak a tanyán, mert egyszer csak hatalmas robbanás hallatszik. Bízz Istenben, és tartsd szárazon a puskaport, ezt tudhatjuk Oliver Cromwelltől, viszont ha égő gyertyával nézel bele puskaporos hordóba, akkor az Isten sem ment téged, tehetjük hozzá saját kútfőből.

Váltunk Londonba, ahol cilinderes komoly urak haladnak befelé valami oszlopos középületbe, talán a Tengerhajózási Intézet lehet, homlokzatát a 24. zsoltár első sora díszíti: The Earth is the Lord’s and everything on it, Károli Gáspár fordításában: Az Úré a föld és annak teljessége. Sajnos nincs idő tovább fitogtatni klasszikus műveltségünket, mert a vörös taláros ügyintéző szomorú bejelentést tesz a pulpitusról: a Maisie Agnes nevű klipper Gibraltár közelében elveszett. És ez mi a fenéért érdekelne minket, nyomunk el egy unott ásítást, hiszen Jamesünknek csak két hajója van, a Charlotte Rhodes és a Pampero.

Ebben viszont most tévedünk, mert sajnos a helyzet korántsem ilyen rózsás. Robert és James párbeszédéből ugyanis a következőket tudjuk meg: James kitűnő fuvarajánlatot kapott Gibraltárból, de mivel nem volt szabad hajója, kibérelte Mr. Callon Maisie Agnesét. Viszont mivel pénze sem volt, a bérleti díjat úgy teremtette elő, hogy elzálogosította a Charlotte Rhodes rakományát. És így a legutóbbi út teljes haszna odavan, és nekem nem is szólt előre a terveiről!, sopánkodik Robert, de már otthon, Sarahnak. Az asszony bedühödik: Követeld meg tőle, hogy mindig tájékoztasson, elvégre te is igazgatósági tag vagy a cégben!

Természetesen a veszteség a téma James és Anne között is, ahol vendégségben tartózkodik Elizabeth is. Békésen kötöget, és időnként közbeszól, így tőle tudjuk meg azt is, hogy Callon a kikötőben új dokkot akar építtetni, de útban van Robert boltja. Vételi ajánlatot tett Robertnek, ő azonban visszautasította. Az őket ért veszteséget a gyakorlatias Anne nem fogadja letörten, hiszen James ezúttal kötött biztosítást a rakományra, úgyhogy a kártérítésből kifizetik Callont, így csak az út hasznát vesztik el. Anne amúgy is lelkes, két bőröndbe pakol különféle ruhákat, James rá is szól, hogy neki elég egy táska is. De nekem is kell egy bőrönd, mert én is veled megyek ám Londonba, vág vissza Anne mosolyogva, olyan régóta vágyom már oda. (Íme, a nagy XIX. századi vágyakozások: Anne Onedin Londonba, a három nővér Moszkvába, Charles d’Artagnan Párizsba, Tímár Mihály a Senki szigetére.) De hát itt van Elizabeth, veti ellen James, Anne azonban nemcsak gyakorlatias, hanem vicces is: Ugyan, Elizabeth az én segítségem nélkül is megszüli a gyereket, ugyanúgy, ahogy segítség nélkül esett teherbe is. A csinos hugi pillantásával ölni lehetne, de szólni nem szól, csak kiviharzik a szobából.

Rövid időre benézünk Callonék irodájába is, ahol az öreg szarkeverő a fiának dühöng: Oda a kedvenc hajóm, a Maisie Agnes volt a szívem csücske, és egy ilyen felkapaszkodott boltos tönkretette! Ráadásul a bátyja visszautasította az ajánlatomat, ragaszkodik ahhoz a nyüves szatócsüzletéhez, hogy nőne be az orraluka! Edmund igyekszik lenyugtatni a fatert, a hajó biztosítva volt, minket nem ért nagy kár, stb., de az öreg nem hagyja magát meggyőzni, érzelmi alapon áll a dologhoz (mintha lenne neki olyan), és dühösen csapkodja vastag hajózási nyilvántartását.

James és Anne megérkezik Londonba, a (nem túl ifjú) hitves izgatottan pakol ki a szállodában: Csak elképzelni, hogy ilyen közel vagyunk a királynőhöz!, mondja lelkesülten, majd mindenféle bevásárlásokat kezd tervezni. James fanyalog: Ha egyedül jövök, akkor azért egy olcsóbb hotelben szálltam volna meg, morogja, ráadásul egész nap a tőzsdén kell ügyintéznem, nem is tudok veled menni. Azonban Anne-t ez egyáltalán nem zavarja, sőt még színházba is el akar menni, James erre úgy érzi, mintha szálanként húzgálnák ki a barkójából a szőrt. Jaj, ne legyél már olyan zsugori, mondja neki Anne kedvesen.

A tőzsdén James találkozik Henry Chubb-bal, a biztosítási ügyintézővel, aki éppen a Maisie Agnes kapitányával, Mr. Goodyval beszélget. Tőle megtudjuk, hogy a legénységet egy szerencsésen arra járó hajó kimentette, majd apránként az is kiderül, hogy Onedin utasítására Goody vegyes rakományt vett fel Gibraltárban, amiben a datolyától a piócán át az ópiumig sok minden volt, többek között pár hordó puskapor is, ami ugyebár felrobbant. De kötöttem a rakományra biztosítást, úgyhogy senkit nem ér kár, heveskedik James, Chubb szerint viszont a puskapor veszélyes szállítmány, arra külön klauzula vonatkozik, James biztosítása viszont ilyet nem tartalmaz, így a teljes kárért ő a felelős. Na tessék, shit hit the fan, azaz szar került a palacsintába, a sokat megélt Onedin döbbenten néz a távozó Chubb után.

Magába zuhantan tér vissza a szállodába, ahol először rutinból veszekedni kezd Anne-nel a sok új ruha és csecsebecse láttán. Anne persze visszaszól, csak alig néhány fontot költöttem, inkább azt áruld el, mi a bajod valójában? Tönkrementünk, hajtja hajszolt homlokát hű hitvese hamvas keblére James. (Ez a XIX. századi stíl nagyon dolgozik most bennem.) James röviden felvázolja a biztosítási malőrt, közben megérkezik Goody kapitány. Elnézést kér a puskaporos afférért, majd arra hívja fel a figyelmet, hogy a fiatal Chubb az apja révén a biztosítási cég vezetésében szenior tag, tehát vitás esetekben az ő véleménye döntő. Ez az infó aztán elgondolkoztatja Jamest, akin látszik, hogy máris valami terv kezd megfogalmazódni benne, és nem sokkal később levelet ír, vacsorára hívva Chubbot. Miközben öltözködik, valami papírt próbál eldugni a nadrágzsebébe, Anne persze kiszúrja és gyorsan átlátja, mire készül férjura. Le akarod itatni Chubbot, hogy aztán aláírasd vele azt a papírt?, kérdezi, azt viszont nem mondhatnánk, hogy nem ért egyet a tervvel, hiszen van annyira gyakorlatias (ez úgy látszik, Anne eposzi jelzőjévé válik ebben a részben), hogy átlássa: ha nem tesznek valamit, akkor mindketten az adósok börtönébe kerülhetnek.

Indul az este, James leitatási terve klasszul kezd beválni, már a sokadik palack bort isszák meg Chubb-bal, a gond csak az, hogy a csávó jobban bírja a piát, mint Onedin. És most elmegyünk egy tuti helyre, jelenti ki a biztosítási ügynök és hamarosan valami zártkörűen működő nyilvánosházban látjuk viszont a két elázott jómadarat. A nagytermetű madám a nagyterem túlsó végében ül egy nagyméretű székben, Chubb pár szóban összefoglalja a tudnivalókat: Az ott Kate, gazdag mint Krőzus, undorító, mint egy gorgó, hangja, mint a bikáé, füle, mint a kecskéé, szeme, mint a keselyűé. (Hát ez legalább olyan jól hangzó bók, mint Besenyő Pista udvarlása Kancácskának: Kisasszonka, a maga bőre olyan, mint a pacal.) Chubb hamarosan szobára vonul az egyik nőcskével, James viszont, mivel pénze nincs, kénytelen addig Kate-tel beszélgetni. A madám szimpatikusnak találja a kapitányt és megkínálja saját készletéből konyakkal, amitől James lassan, de biztosan bekómál.

A zsebéből előkerül az aláírásra szánt papír, amit Kate átad a szobáról visszatérő Chubbnak: Ez biztos a magáé. Chubb meglepő módon aggódni kezd Jamesért és hazafuvarozza a szállodába, ahol az aggódó Anne gondjaira bízza. Sajnos a férje által előkészített papírt nem áll módomban aláírni, jelenti ki búcsúzóul. De akkor tönkremegyünk, kiáltja Anne, ez azonban nem hatja meg Chubbot, aki peckesen távozik. Ugyanakkor Robertet is szorítják Callonék: Írja alá a bolt eladását, mert másképpen úgysem tudnak minket kárpótolni, kiabál vele az öreg. A nagy nyomás alatt Robert végül beadja a derekát, a zokogó Saraht gyerekestül teszik ki a végrehajtók az utcára, Robert tehetetlenül néz. James természetesen felajánlja, hogy lakjanak náluk, a családtagok hangulata azonban érthető módon feszült.

James Onedin természetesen nem az az ember, aki a bajban összeroppan, máris új terven töri a fejét. Pár ismerőstől és baráttól összegyűjt 500 fontot, meg még százat egy uzsorástól. A hátsó szobában Elizabeth beszélgetés közben James viselkedését gyalázatosnak nevezi, de Sarah, akit mégis csak befogadott, sógora védelmére kel: Pont te beszélsz gyalázatos viselkedésről, aki nem a férje gyerekét készül megszülni?! Hoppá, a hugi újból sikeresen belefutott egy virtuális pofonba.

De vajon mihez kezd James azzal a pár százassal, amikor Callonnak kétezerrel tartozik?, merül fel bennünk a kérdés, és a válaszra nem is kell sokáig várni. Az éjszaka leple alatt ugyanis Mr. Baines, Anne és James tűnik fel a kikötőben néhány matrózzal meg pár útiládával. A lefoglalt Charlotte Rhodes-ra felügyelő őr szerencsére alszik, így a társaság csendben bepakol és kihajózik az öbölből. A felkelő nap már a nyílt tengeren találja őket, úticéljuk egy meg nem nevezett arab kikötő. Itt James felkeresi egy régi simlis ismerősét (a vége főcím szereposztása név nélkül, viszont annál találóbban csak „arab”-nak nevezi a szereplőt), akitől némi alkudozás után 400 fontért megvesz valami titkos szállítmányt.

Na és vajon mi lehet az? Aki nem találta ki azonnal, annak akkor esik le a tantusz, amikor a fedélzeten éppen pipára gyújtani szándékozó Baines kezéből James kikapja a tűzszerszámot és a tengerbe hajítja. A rakomány bizony puskapor és mindenféle lőfegyver.

A célállomás szintén titkos, még térképek sem jelzik azt a partszakaszt, ahol az üzletet végül sikerül nyélbeütni. James vidám arccal számolja át a tiszta nyereséget, 2000 font aranyban, ezzel simán ki tudja fizetni Callont. Anne azonban nem örül a fegyvereladásból származó pénznek: Callon esetleg megbocsát neked, de Robert és Sarah biztosan nem, mondja Jamesnek. Onedin visszakérdez: És te, Anne, megbocsátasz? A választ azonban elnyomja a felcsendülő Hacsaturján zene...