Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Grimm 1x03 - Lépre csalva

2012. február 27. 11:00 - nyauuuuu

Vészjósló zenére kezd el egy nagy csapat ember beszállni egy villamosba. Van köztük egy igen tetszetős lábú latin szépség, és egy gyanús arcú, hatalmas táskát szorongató vörös fickó is. A tömegből az emberek sokatmondó pillantásokat váltanak egymással, a borzongató aláfestő zene már-már idegőrlővé fokozódik, majd a fickó előránt a táskából egy hatalmas… magnót, és megszólal a Y.M.C.A., amire a szép nőcit kivéve mindenki táncikálni kezd. Nőcskénk először elmosolyodik, de aztán egyre kellemetlenebb neki, hogy össze-vissza lökdösi a tömeg. A villamos fékez a következő megállóban, a vezető nagy méltatlankodva leszállít mindenkit a járműről, majd felfedezi, hogy a szépség bizony fennmaradt, minden felszólítás ellenére, hiszen halott szegény.

Nick és társa, Hank érkeznek a bőven túlbiztosított helyszínre. Az ott lévő egyenruhás zsarutól megtudjuk, hogy az áldozat Serena Dunbrook, aki épp a munkahelyére, egy ügyvédi irodába igyekezett. A hulla viszont, amit megmutatnak, még távolról sem emlékeztet arra a szép nőre, akit felszállni láttunk: teljesen felpuffadt és elformátlanodott. Valószínűleg anafilaxiás sokk, amit egyetlen méhcsípés okozott, biztosan allergiás volt szegény. Ám Nick mást gondol: szerinte gyilkosság történt, amit az áldozat nyakán talált szúrt sebbel gondol bizonyítani. Ennek eldöntése a bonctündérke dolga. A felvezetés után valami gyönyörű nőre számítottam, de a boncorvos kövérkés és eléggé brutál modorú. Viszont ért a szakmájához, gyorsan meg is mondja: bár a halál oka tényleg anafilaxiás sokk, amit méhméreg okozott, de a nyakon valóban szúrt seb van, és a méreg koncentrációja ötszázszorosa egyetlen méhcsípésének, azaz gyilkosság történt.

A kapitányságon megnézik a villamos kamerája által rögzítetteket, amiből csak az derül ki, hogy a táncikálás egy flashmob kellett legyen, és hogy az utasokat mind ki kellene hallgatni. A főgonosz rendőrfőnök totál be van gőzölve, valamiért rettentően fontos neki, hogy ez a méhes ügy ki legyen derítve. Az áldozat munkahelyén a szokásos paneleket tudjuk meg: Serenát mindenki szerette, bűbájos lány volt, és osztályelső is, természetesen. Szép vörös kolléganő áradozik róla még egy sort, látszik rajta, hogy teljesen ki van bukva. A főnöke szerint nem volt semmilyen veszélyes ügye, de azért átküldeti a nyomozóknak az aktáit. Kis részvétnyilvánítás és „mindent megteszünk” után elrohannak egy szakértő méhészhez, aki kapott mintát a lányban talált méregből. Nicket kedveli a méhkirálynő, simán elmászkál a kezén (engem meg tör a frász, nem kicsit vagyok fóbiás mindenféle rovarra). A professzor erre rácsodálkozik, hiszen ez merőben szokatlan viselkedés a királynőtől, de azért azt is elmondja, hogy a méreg nem mesterséges anyag, viszont a normál mintákkal ellentétben erről nem tudja megmondani, hogy milyen földrajzi helyről származik.

A közleményre huszonkét táncikáló ember érkezik a kapitányságra, mindegyiket ki kell hallgatni. Szépen összevágva az emberkék mondanivalóját megtudjuk, hogy senki nem ismer senkit, mindannyian kaptak egy meghívót valakitől, twitteren megírták a helyet, időpontot meg a teendőt. Felszálltak, táncoltak, leszálltak, ennyi. Mind ugyanazt mondják. Nick mégis kiszúrja az egyik pasast, és szívózni kezd vele. Mivel úgyis ki van téve az asztalra az ürge telefonja, hősünk megkéri, hogy mutassa meg azt a bejegyzést, amiben a meghívót kapta. Pasi ellenáll, ráadásul belekeveredik a mondandójába, úgyhogy Nick újra csak kéri a telefont, sőt, nyúl is érte. Pasink karja ekkor hirtelen átalakul, főhősünk meg a szokásos bocinézésével rácsodálkozik. Szerencsére Hank kopogtat, így Nicknek alkalma nyílik megfigyelni, ahogy a gyanúsított feje rovarszerűvé válik, és egy másik, kint várakozó, szintén rovarfejűvel cserél eszmét.

Ennek hatására elengedik, majd követik a két pasit. Egy elhagyatottnak tűnő papírgyárhoz érkeznek, amiről Hank rögtön tudja, hogy egy ősrégi családi vállalkozásé volt valaha. A gépek között bujkálva meglátják a két méhfejű pasit, akik egy háttal álló nővel cseverésznek. Hogy ne tudjunk meg túl sokat, gyorsan rájuk támad egy óriási méhraj, épp hogy csak el tudnak menekülni előlük. A három összeesküvő kereket old, a méhek is eltűnnek varázsütésre, szegény Hanket viszont jó alaposan összecsipkedték, úgyhogy Nick gyorsan orvoshoz viszi őt. Meglepetésre az orvos nem más, mint Juliette, érdekes, az előző részben még buldogokat műtött, nem tudtam, hogy állatorvos is kezelhet embert. Elcseverésznek kicsit a méhek szokásairól, majd a „doktornő” szigorú nyolc órás ágynyugalmat ír elő a páciensnek. Mivel közben kisütötték, hogy kell legyen összefüggés a gyár, a két gyanúsított és az áldozat között, Nick ahelyett, hogy Juliette-tel enyelegne, nyomozni indul.

Maris néni lakókocsija átkerült egy lakókocsi-tárolóba. A nagykönyvben persze benne vannak a méhemberek, és Nickünk azt is ügyesen elolvassa, hogy a természetes ellenségük az első részben megismert boszorkányszörny. Ja, és utóbbiak nyelve alatt van egy érdekes jel, amiről felismerhetőek. Főhősünk a nála ezerszer jobb szereplőt, Eddie-t (ő a farkasember) hívja segítségül, együtt mennek el a papírgyárba. Mivel az olvasásnál sokkal fotogénebb a beszélgetés, így a maradék infót Eddie mondja el: a mézadók nem igazán szoktak gyilkolászni, sokkal inkább a hírek terjesztésében jeleskednek. Aztán némi beígért ’78-as bordói hatására körülszimatol, és gyorsan el is jutnak a gyár irodájába. Itt egy levélről megtudják a vezérigazgató hölgy nevét és címét, ahová azonnal el is látogatnak. A ház hatalmas, de valamiért nem igazán vigyáznak rá: a hátsó ajtó tárva-nyitva, tehát hőseink be is mennek. A padlót döglött méhek borítják, a lépcsőn meg mintha vér csöpörészne lefelé. Természetesen felmennek, egészen a padlástérig, ahol megtalálják az elhagyott kaptárt.

A másnapi helyszínelésből megtudjuk, hogy a kasban lelt folyadék megegyezik a Serena vérében talált méreggel, tehát innentől az első számú gyanúsított a vezérigazgató lett, ám nem találják sehol, pedig nincs nyoma, hogy elköltözött volna. Közben kiderül, hogy Nick átnézte az aktákat is, így már tudja: egy per során az áldozat ügyvédként az ellenfelet képviselte a papírgyárral szemben. Mivel Serena nyert, Melissa (a papírgyár vezérigazgatója) elveszítette mindenét. Ám közben újabb gyilkosság történt, egy másik flashmob közben ugyanúgy megmérgezték… tádádádááááááám, az elején megismert kis vörös ügyvédnőt. Nick rögtön tudja, hogy a két áldozat együtt dolgozott a papírgyáras perben, de az is beugrik neki, hogy volt egy harmadik ügyvédnő is a buliban. Azonnal védőőrizetet rendel ki a harmadik csajszi mellé, akit bekísérnek a kapitányságra. Ide kerül a közben a körözés alapján elfogott két mézadó is (akik korábban elvezették Nicket a papírgyárhoz).

Tippeljetek, ki a harmadik ügyvédnő, bizonyos Adalinde? Nem más, mint az első részből megismert szőke ügyvédnő, aki másodállásban boszorkányszörny, és úgy mellesleg pókméreggel szurkálta össze a jó Nicket. Ehhez képest most kölcsönösen úgy csinálnak, mintha sosem látták volna egymást, bár a főhősünk szokásos megdöbbent arckifejezése (ez az egy van szegénynek, úgy látszik) ezúttal is bejátszik. Főgonosz rá is kérdez, hogy tud-e valamit, de Nick kimagyarázza, hogy csak úgy tűnt neki, de amúgy nem ismeri a csajt. Erre ukázba kapja, hogy lesz szíves megvédeni a boszit, nehogy még több áldozat legyen. Nick erre átrongyol a kórboncnokhoz, és megnézi az áldozatok nyelvét. Bizony, mind a kettőn ott a jel: boszorkányszörnyek voltak.

Videón megtekinthetjük Melissát, amint arról beszél, hogy el akarják őket üldözni a gyárból, pedig ők a munkásokkal együtt egy nagy családot alkotnak, és hogy tudja, kik állnak emögött, és mindannyian meglakolnak majd. Hank védőösztöne totál ráindult a szép szőkére, láthatóan a nagy, erős férfit játssza, hátha ezzel imponál neki, a csajszi meg még rá is tesz erre egy lapáttal. Éppen ezért a társak között nem kis feszültséget okoz, hogy Nick meg úgy beszél a nővel, mintha valami különösen undorító féreg lenne. Míg kimennek ezt megbeszélni, főgonosz sétál be a kihallgatóba, megtárgyalni Adalinde-del a további teendőket. A csaj fél: szerinte Nick csak arra vár, hogy egyedül maradjon és védtelen legyen, mire a főnök megnyugtatja, ő nem hagyja, hogy baja essen. Szőkeség erre visszatromfol, hogy a két halott nőnek is pont ezt mondta, mire megtudjuk, hogy a szőke sokkal fontosabb, mint a vörös vagy a barna. Adalinde elpöttyenti, hogy mindenképpen meg kell találni a királynőt, mert az bizony nem csak őt akarja megcsípni. A metakommunikációból lejön, hogy főgonosznak is van félnivalója.


Mivel Melissa-nak nincs nyoma sehol (értsd: nem használta a hitelkártyáját, és nincs rokona sem), Nicknek remek ötlete támad. Úgyis náluk van a két mézadó, hát majd ők jól üzennek a nőnek, és így a rendőrök el tudják kapni. Cselből a korábban már kihallgatott méhfejűnek beviszi a telefonját, ismét csak az engedélyét kérve, hogy megnézhesse a tartalmát (tök életszerű, ugye?), majd rövid beszélgetés után Nicket kihívják, a telefon meg ott marad. Buta kis méh persze lépre megy, és rögtön nyom is egy sms-t a főnőnek. Ebben csak az az érdekes, hogy elvileg egyetlen egyszer érintette meg a telóját (ötször próbálkoztam rá, mire elkaptam a pillanatot), ehhez képest az üzenet így szól: „nem tudják. A.S. szabad”. Nem semmi gyorsaság, ugye? Nyomozóink pedig ebből azonnal tudják, hogy Melissa meg fogja próbálni levadászni Adalinde-ot.

Egy ál-szőkeség nagy felhajtás közepette úgy tesz, mintha felmenne Adalinde lakására, és odaállítják az „összes” rendőrt, legalábbis Hank ezt mondja. Közben Nick, Hank és a boszi együtt várakoznak egy szállodai szobában, mert ez, ugye, így biztonságos. Főhősünk továbbra sem rejti véka alá, hogy utálja a nőt, a társa meg továbbra sem érti, hogy miért. Ezért Hank elmegy kávét és teát főzni, így Nick kettesben marad a boszival. Mivel rettentő összetett lélek, gyorsan elmondja, hogy ő bizony mindent tud, csak azt nem, hogy miért akarják a nőt megölni a mézadók, és jobb lesz, ha elmondja, különben ő fogja beengedni a gyilkost. Eközben Melissa a méhésszel egy kocsiban ül, és azon vitatkoznak, hogy miért kell a nőnek a professzor segítsége. Gyorsan kiderül, hogy a különc prof bizony szintén mézadó. Kis vita után gyorsan kiengednek egy óriási adag méhecskét, azzal az utasítással, hogy keressék meg a lányt.

Hank-et kávéfőzés közben megint betámadják a méhek, mert persze, az ablakokat elfelejtették mindenhol becsukni. Nick még szócsatázna a boszival, de a társa kihívja magához, méhecskékkel küzdeni, mert az ablak természetesen pont beragadt, nem tudja becsukni. Mire rájönnek, hogy egyedül hagyták a csajt, már késő: Adalinde eltűnt a szobából, ám az ablakot vastagon méhek borítják. Kirohannak a lépcsőházba, Hank felfelé, Nick lefelé kezd rohanni. Persze főhősnek lesz kapása, az alagsorban nagy csomó méh tülekszik, és ott áll Melissa is, hatalmas fecskendővel a kezében. A letartóztatás hangoztatására azzal válaszol, hogy csak Nicket akarta megvédeni a gyilkosságokkal, a közelgő veszélyre akarta figyelmeztetni, és egy oldalon állnak. A boszorkányszörnyek valójában azért záratták be a gyárat, mert nem akarták, hogy a mézadók figyelmeztessék Nicket. Persze, csak annyit tudunk meg, hogy közeleg valami, valami gonosz, slussz, infó vége, mert Melissa elrohan szurit adni a boszinak. Míg hősünk azon hezitál, hogy a két szörny közül melyik pártjára álljon, bedübörög Hank, és a nagy harcolásban Melissa majdnem belé vágja a tűt. A társa védelmében Nick egyből hasba lövi szegény kis méhkirálynőt, aki rövid átváltozós haláltusa közepette kiszenved, csak annyit nyög ki, hogy Nickért el lesz jőve, és hogy már közel van.

Zárójelenetben kis lelkizés Juliette-tel, majd ablakbecsukás ürügyén Nick kezére száll egy méhkirálynő, de ezúttal jó alaposan meg is csípi. Mert megérdemli. Nos, ezen a részen én tényleg tudtam itt-ott rettegni, de ez nem a forgatókönyvnek, a színészi játéknak vagy a fantasztikus vizuális effekteknek volt köszönhető, hanem pusztán annak, hogy iszonyodom a rovaroktól. Valahányszor felreppent egy-egy méhraj, rajtam végigfutott a hideg, de így kb. ennyi hatása volt. Maga az epizód az elsőnél lényegesen összerakottabb, de azért még mindig a közepes alsó határán mozog. Viszont nem tudja véletlenül valaki, hogy ez melyik Grimm-mese? A Piroska és a farkas és a Három medve nagyon egyszerű volt. Én próbáltam rákeresni, de gonosz-csípős méhkirálynőt egy meséjükben sem leltem. Valaki?

Címkék: grimm
245 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Démétér 2012.02.27. 13:34:10

Mert nem gonosz. Van egy Méhkirálynő című meséjük (például itt: www.mesetar.eoldal.hu/cikkek/grimm-mesek/a-mehkiralyno---grimm-mese-.html), ahol a méheket "azonosításra" használja a főhős.

nyauuuuu 2012.02.27. 13:59:40

@Démétér: Köszönöm, ezt én is megtaláltam, pont itt, de nekem ez a mese annyira nem stimmel sem a sorozat elején lévő idézettel, sem a történettel. Az előző kettő ennél sokkal jobban hasonlított, azért gondoltam, hogy nem találtam az az "igazit".

Démétér 2012.02.27. 14:41:25

@nyauuuuu: Ebben persze neked igazad van :) De sajnos mást nem írtak méhekről, hiába kerestem.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.02.29. 08:13:06

@Démétér: Nahát, ez a mese megvolt nekem egy nagyalakú képeskönyvben 3 másikkal együtt, de már nem tudom, mik voltak azok. Jó volt újra olvasni, köszi!

Kodolányi 2012.02.29. 10:37:59

lassan kezd beindulni a sztori..adok még neki pár rész esélyt:)

nyauuuuu 2013.04.08. 19:43:39

Drágáim, nem tudlak titeket név szerint megszólítani, mert nem vagytok még itt. Remélem, az utolsó kommentekből idetaláltok. Új munka, no fáradtság, friss elme - várlak benneteket, beszéljük meg a méhecskés részt.

nyauuuuu 2013.04.08. 21:19:16

@aggyistenbiri: Én is :). Két mese elolvasva, kölkek megpuszilgatva, ágyba fektetve :).
Hogy tetszett a méhecskés rész? Anno nem kommenteltél hozzá.

nautilus64 2013.04.08. 21:19:50

én is! nagyon nem szerettem ezt a részt!

nyauuuuu 2013.04.08. 21:26:21

Pótolnám az elmaradásaimat, ha már újra végigmegyünk a részeken, hiszen akkor még nem tudtam, honnan szedjem össze az idézetes meséket. Itt ugyan kommentben megjelent, hogy ez a Méhkirálynő, de egyrészt a link már döglött, másrészt leellenőriztem, hogy valóban az-e, és tényleg :).
www.mesesarok.net/hires-meseirok-mesei/a-mehkiralyno/

nautilus64 2013.04.08. 21:26:29

@aggyistenbiri: nem tudom, nem fogott meg ez a méh dolog, egyedül Monroe és Nick "szaglászását" bírtam a részből

nyauuuuu 2013.04.08. 21:26:56

@nautilus64: Neked is fóbiád van? :)

nyauuuuu 2013.04.08. 21:28:33

@nautilus64: Én előszörre eléggé fanyalogtam, de bevallom, most újranézve kicsit jobban tetszett. Sehol nincs a későbbi részek izgalmától, de azért egész jól összerakták. Tetszett az eleje, ahogy indult, meg Adalind is elég jól hozta már itt is a karakterét.

nautilus64 2013.04.08. 21:30:54

@nyauuuuu: méhektől annyira nem, de a póóóóóóóókok, fujj, kicsi koromban a bátyáim döglött keresztes pókokkal üldöztek! :D igaz, már darázsfészekbe is ültem már! :D

nyauuuuu 2013.04.08. 21:36:35

@nautilus64: Milyen jó, hogy nővéreim vannak! :) Nekem mindenféle bogár undi, a pókok is rajta vannak a listán, pedig gilisztát, békát, hernyót simán fogdosok, simogatok. Valamiért az ízeltlábúak nem haverok.

nautilus64 2013.04.08. 21:56:19

@nyauuuuu: Adalinde-t még nem bírtam itt annyira, talán a második évadban kezdett egyre jobban szimpatikusabb lenni

nyauuuuu 2013.04.08. 22:04:53

@nautilus64: Nekem nem szimpi a karakter, csak jól van megcsinálva, és a színésznő is elég jól hozza a dögöt benne. Nick és Juliette játékához/személyiségének összetettségéhez/mélységéhez képest kifejezetten üdítő változatosság. Adalindnál többet csak a kedvencetek (bocsi, elvesztettem a fonalat, hogy most éppen kié) változott többet a szememben, egészen emberivé vált a második évadra, itt az elején még nagyon nem szerettem, nem véletlenül lett főgonoszból főrendőr, majd herceg :). Monroe viszont egészen folyamatosan nagyon jó, végig, elsőtől az utolsó részig, imádom.
Wu is zseniális a mellékszerepében, és személy szerint sajnálom, hogy nem kap több teret. Jó, amikor ágyat evett, akkor nagyobbat villant, mint általában, de mindig csak picike jut neki.

nyauuuuu 2013.04.08. 22:05:42

@aggyistenbiri: Nem is vagy itt! Semmit nem mondtál még, egy miért-en kívül. Tessék idejönni!

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 22:08:24

@nyauuuuu: Szia! Engem Pácsó Ármándónak hívnak, a teljes nevem Pácsó Ármándó de Garcia Marquez Miugel dos Santos y Azvédó.
Hogy meg tudj szólítani! :-)

nautilus64 2013.04.08. 22:10:25

@nyauuuuu: Wu tényleg jó karakter, több szerepet is adhatnának neki...
Monroe nagyon jó, én nagyon szeretem amikor szerepel :)

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 22:14:50

@nautilus64: Amilyen jó lett Wu és Monroe, olyan nem jó lett Julis.

nautilus64 2013.04.08. 22:29:33

@Pácsó Ármándó: úgy látszik a fiúk karaktereire jobban rágyúrtak :D

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 22:31:28

Az "aktuális" részről elmondanám, hogy nekem tetszett és aktívan drukkoltam Adalind ellen. A rész elején látható áldozatért külön plusz pont jár a készítőknek :-)

nyauuuuu 2013.04.08. 22:32:12

@Pácsó Ármándó: Szia Miugel! :) Eddig azt hittem, valami brazil szappanoperából van a neved, de most elbizonytalanodtam. Honnan van a neved? (Majdnem megszólítottalak amúgy, de nem akartam Gabba posztját offolni, úgyhogy nem tettem, pedig láttam ám, hogy ott vagy.)

nyauuuuu 2013.04.08. 22:33:15

@Pácsó Ármándó: A vörös nem tetszett? A barna is iszonyú jó nő, de valamiért a vöröske személy szerint nekem jobban bejönne, ha pasi volnék. Van benne valami jókislányos rosszlányság, ha érted, mire gondolok.

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 22:34:21

@nautilus64: Tényleg :-) Nemtom amcsiba mi a nézők/kritikusok véleménye Julisról, de hátha egyszer szabadságra küldik.

nautilus64 2013.04.08. 22:36:29

@nyauuuuu: "y Azvédó" a Nincs kettő négy nélkülből van, a többit nem tudom hogy hozta össze :D

nautilus64 2013.04.08. 22:37:38

@Pácsó Ármándó: vagy csak sok a női készítő a sorozatban, és inkább a pasikra dolgoznak rá :D

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 22:43:35

@nyauuuuu: Értem mire gondolsz és igazat adok neked! Ismeretterjesztő jelleggel megosztom veletek: nekem oly nagy a szívem, hogy nem fosztanám meg magamtól egyik hajszín képviselőjét sem (persze Adalind is :-)

A nevem eleje a mehicói hangzás miatt kellett, mert az ÉdenHotel2-őt kezdtem el itt kommentelni. Az "y Azvédó" a "Nincs kettő négy nélkül" című Bud Spencer-Terence Hill filmből van, a köztes részek helykitöltőek, mert egy nemesnek hosszú neve van :-)

Dogla cicám merre kujtorog?

nyauuuuu 2013.04.08. 22:45:00

@nautilus64: Vagy csak Julis egy nagy rakás... vacak :). Adalind pl. nő, és mégis jó karakter. Anyuci megint egy iszonyú jól eltalált karakter - más kérdés, hogy szerintem a színésznő, aki játszotta, már kevésbé.

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 22:45:44

@nautilus64: Szeretnék megítélni neked egy szép nagy kövér piros pontot mert tudtad! Ügyes csajszi vagy!

nyauuuuu 2013.04.08. 22:46:56

@Pácsó Ármándó: Akkor van másik nicked is? (Nem kell elárulni, csak érdeklődöm.)

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 22:47:38

@nyauuuuu: Én Marie nagynénitől jobban frászt kaptam, mint Grimmanyustól.

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 22:49:02

@nyauuuuu: Nincs, én az ÉH2 előtt nem is tudtam, hogy van ez a hogyvolt.blog.hu

nautilus64 2013.04.08. 22:49:11

@Pácsó Ármándó: ha annyiszor láttad mint én (kb 1000x), akkor sok mindenre emlékszel! :D

@nyauuuuu: és Rosalee karaktere se rossz, bár azon is dolgozhatnának, nem sokat foglalkoznak vele szerintem

nautilus64 2013.04.08. 22:50:34

@Pácsó Ármándó: kopasz fejével elmehetett volna féllénynek is! :D (ez most gonosz volt)

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 22:53:11

@nautilus64: Én inkább könnyebben megjegyzem a poénokat, mert rá van állva az agyam. Elég 1x - 2x látnom :-)

Rosaleem is hiányzik már.

(És Biri is visszadughatná az orrát)

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 22:54:51

@nautilus64: Engem is az ijesztett meg! Már az egész rövid hajú nő is gyanús, na de egy kopasz öregasszony? Banya! :-)

nyauuuuu 2013.04.08. 22:56:02

@nautilus64: A rőtbundással én még nem vagyok kibékülve. Értem, hogy mit szeret rajta Pácsó, meg időnként aranyos is, de még túlságosan kartonpapírnak érzem, az állandó könyvből-mindent-tudok hozzáállásával, meg mert róla még nem tudunk igazán semmit (na jó, a múltjából némi kábszerfüggés megvan, oké, de semmi egyebet). Remélem, ha a színésznő már megint hadrafogható lesz, akkor kiszínezik, élettel telítik jobban, mert nekem így még csak egy elnagyolt vázlat.

nautilus64 2013.04.08. 22:57:01

@Pácsó Ármándó: jó hát igen, gonoszkodunk itt, de gondolom a betegsége miatt volt kopasz, és azért hordott turbánt, de azt viselhette volna mindig

nyauuuuu 2013.04.08. 22:57:08

@Pácsó Ármándó: Nekem volt egy centis hajam, és a hozzám közelállók szerint nagyon jól állt, és fiatalított, és sokkal jobban néztem úgy ki, mint a mostanival :). Lehet, én is banya vagyok? :D

nautilus64 2013.04.08. 22:58:12

@nyauuuuu: ugye? nekem is ez az érzésem! :) kitölthetnék már azt a vázlatot

nautilus64 2013.04.08. 23:00:21

u, Pácsó, vigyázzunk itt a szánkra, nem tudjuk kit sértünk meg! XD

tudjátok még kit kedvelek a sorozatban? Bud-ot, őt is szerepeltethetnék többet :)

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 23:00:39

@nyauuuuu: Mondjuk őt később is hozták be a sorozatba, hogy Monroe tehetségét ki tudják használni. Az elején mindig ment a "kelletlenül induló, de azután élvezetes" segítség Eddie részéről, de ezt azért nem lehet a végtelenségig húzni, kell egy szerelmi szál is. Mondanám, hogy az igazi szerelmi szál, mert Nick-Julis nem az :-)

nautilus64 2013.04.08. 23:01:57

@Pácsó Ármándó: persze, gondolom hiányolták a kintiek a valódi szerelmi szálat, mert ezzel a Julis dologgal alaposan mellé fogtak...

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 23:03:47

@nautilus64: Bud nekem személyes kedvencem, zseniális az a szószártyár/elvárós/rettegős karaktere!!

Nem sértünk meg senkit, mindenkinek van szája és el tudja mondani, ha valami nem tetszik. Amúgy is abból kell kiindulni, hogy kedvesek vagyunk és nem akarunk bántani senkit! :-)

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 23:05:54

@nyauuuuu: Én személy szerint szép arcú fiatal lányoknál még elviselem a nagyon rövid hajat, de nekem mindig is a hosszú hajú lányok tetszettek. Ezért jó, hogy mindenki megtalálja a párját az életben! :-)

nyauuuuu 2013.04.08. 23:06:35

@Pácsó Ármándó: És a herceg-Julis szál? Az neked nem eléggé szerelmetes? :)

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 23:09:30

@nyauuuuu: Azzal szerintem Julist élesztették fel/tartották bent. Mer amúgy csak volt és hitetlenkedett és ellenkezett azzal a kedves Nickkel szemben.

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 23:15:20

@nyauuuuu: Megint egy személyemre jellemző dolog. Ismeretterjesztés2 :-)
Én viselkedésben ,(ha nem figyelek rá tudatosan) hasonulok a másik fél viselkedéséhez. Épp ezért a kedves lányok társaságát keresem hosszútávon. Ezért is szimpi Rozálka.

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 23:18:03

@nyauuuuu: Ja, amúgy szegény Gabba posztjait én hajlamos vagyok szétoffolni :-)

nautilus64 2013.04.08. 23:21:10

@nyauuuuu: akkor inkább már Főrendőr és Adelinde szerelmi szál :)

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 23:25:06

@aggyistenbiri: Nincs kedved beszélgetni kedves B.?

nautilus64 2013.04.08. 23:28:58

@Pácsó Ármándó: na, kötődnek azok azért egymáshoz sok mindent nem tudunk mi róluk még szerintem...

én megyek aludni, holnap reggel irány az edzőterem, jó éjt nektek!

2013.04.08. 23:49:15

Nah, mire megérkeznék, bealszik a nép. Szép, mondhatom :)

Pácsó Ármándó 2013.04.08. 23:56:12

@Dogla: Írjál gyorsan még épp vagyok!

2013.04.08. 23:59:28

@Pácsó Ármándó: Szia Drága! Egy szem legény a gáton. Csak be akartam kapcsolódni a csacsogásba, de nem volt kihez. Kellett nekem csavarogni, ugye. Akkor alukáljunk, majd holnap körbeudvaroljuk egymást. Remélem Biri is idetalál.

Pácsó Ármándó 2013.04.09. 00:00:42

@Dogla: Már alig várom, számolni fogom a napokat Drága!

2013.04.09. 00:04:12

Most megyek, és megnézem a 2. évad 17. részt, épp most vettem meg hozzá a feliratot. :) Jó éjt mindenkinek!

nyauuuuu 2013.04.09. 00:54:12

@Dogla: @Pácsó Ármándó: Hoppá, bocsánat. Holnap egy előadást kell tartanom, muszáj volt megírnom, csak olyan szinten sikerült beleélnem magam, hogy elfelejtettem időről időre visszanézni. Holnap találkozunk, szép álmokat!

Pácsó Ármándó 2013.04.09. 17:09:49

@nyauuuuu: Én az elején belinkelt mesében nem sok hasonlóságot fedeztem fel a sorozatrészhez képest.

nyauuuuu 2013.04.09. 19:12:55

@Pácsó Ármándó: Szerintem sok ilyen rész van. Kivesznek egy szereplőt a meséből, meg egy idézetet, aztán a rész már teljesen másról szól. Ez persze nem baj, mert ha csak a meséket vinnék filmre, annak nem sok értelme lenne. De azért néha nagyon elszakadnak az eredetitől.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.09. 19:52:17

Nekem Bud (nem a Spencer) nem annyira szívem csücske. Nem szeretem az ilyen típusú fazonokat, nem vicces, és idétlen. Idegesít. Na, megint sikerült valami jó negatívat hozzászólnom :DDD nem bocs. :D

nyauuuuu 2013.04.09. 20:09:59

@aggyistenbiri: Én tegnap azért nem szóltam hozzá, mert én sem szeretem. Erőltetetten jópofáskodónak érzem. Körülményes, hosszadalmas, számomra uncsi. Az állandóbb szereplők közül a bonctündérke elmaradását sajnáltam, itt az elején még volt párszor, aztán teljesen elmaradt, pedig elég érdekes (bár mondjuk sorozat-szinten elég tipikus) szereplőnek tűnt. Kár érte.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.09. 20:17:08

@nyauuuuu: nekem olyan figura, mint akit Szuhay Balázsból és Verebély Ivánból gyúrtak volna össze. A boncmester tényleg ígéretes volt, akár még beavatott is lehetett volna. Vajon erről beszéltünk anno, vagy csak álmodtam az egészet? :)

nautilus64 2013.04.09. 20:20:13

@aggyistenbiri: @nyauuuuu: van akinek ez a szereplő, van akinek más szereplő tetszik :) mindenki más...

a bonctündérkét valóban nyomtalanul vették ki, de ki tudja, visszahozhatják még :)

nyauuuuu 2013.04.09. 20:37:17

@aggyistenbiri: Szerintem csak álmodtad :). Itt már odavoltál a főrendőrért, és csak nem kommenteltél, vagy a szerelem később kezdődött?

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.09. 20:48:52

@nyauuuuu: AZ szerelem első vérig és látásra volt :)
akkor viszont arról lehetett szó, hogy gondolkoztam magamban, csak nem írtam ide. pedig annyira úgy él emlékeimben, mintha beszéltünk volna róla. így jár, akinek csaponganak a gondolatai.
@nautilus64: szia, Kapitánylány! hogy vagy?

Pácsó Ármándó 2013.04.09. 21:24:14

@nautilus64: Én meg a boncmesterre nem emlékszem, de ha emlékeznék, akkor is a MIB-es boncolós csajszi ugrana be, amikor mutogat lefelé a letakart hordágyon elbújó Edgár-bogárra és Will Smith azt hiszi, hogy "mást" akar a figyelmébe ajánlani :-)

Bud pedig kiváló! :-)

Pácsó Ármándó 2013.04.09. 21:37:50

@aggyistenbiri: Én FR-t láttam előtte a Capricában és ott valami maffiózót játszott és nem volt szimpi. Itt inkább kedvelhetőbb, pláne mikor szereti Julist :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.09. 21:49:38

@Pácsó Ármándó: ez nem így működik, te is tudod. Ha jól elékszem, neked pl tetszik Adalinde, pedig ő is egy eléggé undok és gonosz karakter. Caprica-FR érv nem ér :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.09. 22:20:57

@Dogla: @nautilus64: milyen a folytatás? valami infot spoiler nélkül csepegtethetnétek! legalább ennyit: húúúúú, háááá, aztaaaa!!! :D
nagy a kísértés, de várom a tv2-t.
@nyauuuuu: van már valami belterjes info, hogy mikor veszik fel a fonalat újra?

2013.04.09. 22:35:33

@aggyistenbiri: Hogy milyen a folytatás? Szerintem nagyon jó! A következő rész nagyon tetszett. Utána voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, de most az utolsó (2x17) annyira rohadt jó volt, hogy leírhatatlan. Már alig várom, hogy nau megnézze és kivesézzük. Monroe-nak volt benne egy olyan jelenete, hogy sikítva röhögtem. Mindezt tegnap éjjel egykor sikerült abszolválnom. Úgyhogy jó lesz!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.09. 22:39:03

@Dogla: és tudsz-e arról bármit is, hogy mikor nézzük együtt végre a bandával? :)

2013.04.09. 22:42:46

@aggyistenbiri: Sajnos nem. Szerintem nyauuu-t, mint hivatalos hogyvót írót kérjük megy, hogy dobjon sixx-nek egy mail-t, hátha ő többet tud. Jobb ötletem nincs. Junkie-n sem volt még róla infó.

nautilus64 2013.04.10. 21:04:04

@Pácsó Ármándó: az egy nagyon nagy jelenet! imádom a MIB-t! egy nagyon nagy kedvenc! :) és abban a részben van is egy gyönyörű cicus :)

2013.04.10. 21:14:07

Na csókolom! Nau-n kívül van még valaki errefelé?
Nau Drága, tudunk már mit megbeszélni? Hm?

nyauuuuu 2013.04.10. 21:16:04

@Dogla: Nyomattam egy levelet a tv2 közönségszolgálatára, bár sok reményt nem fűzök hozzá, hogy válaszra méltatnak. Ha mégis, azonnal közkinccsé teszem :).
@nautilus64: Én azt a Will gyereket komálom nagyon (a MIB-et is, de csak az elsőt, szerintem a többit... hát, elég nagy kár volt leforgatni, a róka meg a bőre tipikus esete). Szóval a Will gyerek. Az Én, a robot egy óriási csalódás volt nekem (mindörökké Asimov, és ha élne még szegény, leszedetné szerintem a nevét az elejéről), viszont ott jöttem rá, hogy milyen jó pasi és remek színész.

nyauuuuu 2013.04.10. 21:17:16

@Dogla: Minek kérdezed, ha azonnal le is akarsz lépni privát csevejre? :)

nautilus64 2013.04.10. 21:21:28

@Dogla: @nyauuuuu: nem fog, mert nem néztem meg! :D tegnap bealudtam, ma meg csavarogtunk a belvárosban. talán reggel megnézem, a pasim 5-kor kell és sanszos, hogy nem tudok visszaaludni...

nyauuuuu 2013.04.10. 21:22:39

Azta, hát ezek nagyon gyorsak! Már kaptam is választ, igaz, eléggé semmitmondót.

"Tisztelt Levélíró, Kedves Nézőnk!

Köszönjük levelét, amelyet közönségszolgálatunkra küldött.
Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a közönségszolgálat előre
két hétre kapja meg az információt a műsorstruktúrával kapcsolatban,
ebben a két hétben nem folytatódik az Ön által említett sorozat.
A sorozat folytatásáról műsorajánlókban fogjuk tájékoztatni Kedves
Nézőinket.
Levelét továbbítottuk az illetékeseknek.
Köszönjük megkeresését.

Üdvözlettel:

TV2 Közönségszolgálat"

Kíváncsi vagyok, hogy az "illetékesek" fognak-e válaszolni, és mikor :).

nautilus64 2013.04.10. 21:22:39

@nyauuuuu: a III-ra már Frank-et se hozták vissza, na az nagy csalódás volt :) de egyébként tűrhető kategória a II-III :)

nautilus64 2013.04.10. 21:23:28

@nyauuuuu: nagy rá az esély, hogy majd a Voice-szal együtt tér vissza majd ősszel

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.10. 21:24:19

@nyauuuuu: Én is bírom. Nekem a Legenda vagyok-ban tetszett legjobban.
a levélért egy nagyon kövér piros pont jár!@Dogla: @nautilus64: Hova, hova barátocskáim????? tessen szépen maradni és beszélgetni.

nautilus64 2013.04.10. 21:25:34

@aggyistenbiri: a Legenda vagyok című filmet egyszer tudtam megnézni és akkor is csak úgy hogy közben kirakóztunk :D

nautilus64 2013.04.10. 21:29:38

@aggyistenbiri: nem volt rossz annyira, de még egyszer nem kezdenék bele, valóban kicsit unalmas volt nekem

nyauuuuu 2013.04.10. 21:31:31

@nautilus64: Pont ezt kérdeztem tőlük, hogy majd csak ősszel, a soron következő tehetségkutatóval jön vissza, vagy esetleg van rá előbb is esély.
@aggyistenbiri: Hát látod, nem sokat értem el vele. Viszont le a kalappal a közönségszolgálat előtt, kb. tíz percen belül itt volt a rendes válasz, alig később, mint amit az automata küldött. Nem gondoltam, hogy ilyen sebességgel dolgoznak, respect. (Ügyfélszolgálatokkal nem nagyon vannak jó tapasztalataim, mi tagadás.)
A Legenda vagyok-at nem tudtam megnézni. Elkezdtem, miatta, de úgy nagyjából az első húzósabb jelenetnél felfordult a gyomrom, és távoztam a képernyő elől. Öreg vagyok én már ezekhez a filmekhez.

A múltkor (ha már így csevegünk) épp arról beszélgettünk a tesóimmal, hogy én tuti max. nyolc voltam maximum, amikor láttam a Csillagok háborúját (mármint a New Hope-ot, de azt senki nem nevezi úgy szerintem). Most a gyerekem (nyolc lesz idén) megkérdezte, hogy ő mikor nézheti már meg. És igazság szerint a IV-VI. részeket simán meg is engedném neki, de hát lett neki egy első három része, ami viszont olyan brutál (főleg a III.), ami nem hogy neki, de még egy kétszer annyi idősnek sem való, azt hiszem. És hogy miért kell ennyire elmenni a brutalitás, a naturális ábrázolások irányába. Én még a Columbo-t imádtam, ahol no vér, a hulla szépen lefekszik, és annyi. A mostani krimikben literszám folyik a vér, mindenütt testrész-darabok hevernek, a hullák hullábbak a valóságosoknál... miért kell ez?

2013.04.10. 21:32:52

Nem megyünk sehova, mert nau nem látta a kibeszélni valót. Majd ha megnézi, már bánni fogja, hogy nem nézte meg előbb :) Szerintem este megnézem még egyszer.
A TV2 amúgy szokott sajtóközleményt küldeni a sorozatokkal foglalkozó honlapoknak (cc, junkie), így ők egy-két hónappal korábban meg tudják mondani, melyik sorozat mikor tér vissza. Ennyit a közönségszolgálatról.
Nyauuu cuki vagy, hogy próbálsz információhoz jutni, nagyon köszönjük. Remélem valaki válaszol majd konkrétabbat is.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.10. 21:34:18

@Pácsó Ármándó: hogy rájuk mertem szólni, hogy itt ne hagyjanak minket, mire elküldtem és frissítettem kiderült, hogy még itt vannak és már több szálon fut a beszélgetés.
@nautilus64: én könyékig lerágtam a karomat izgalmasságoskodásomban. mind a kettőt :) kábé négyszer, mert szerintem annyiszor láttam :)

Pácsó Ármándó 2013.04.10. 21:37:53

@nautilus64: @aggyistenbiri: Én is láttam, de izgultam is rajta nagyon.

2013.04.10. 21:38:35

Csak szólok, hogy a nau által linkelt facebook képeket óvatosan nézegessétek, mert rengeteg van köztük az új részekből, erősen spoileres is!!!

nautilus64 2013.04.10. 21:38:58

@nyauuuuu: azért, mert a mai fiatalság ezt akarja, ezt szereti... hogy mindenhol vér és egyéb testrészek legyenek, csöcsök mindenhol meg izmos férfi testek... :S

Pácsó Ármándó 2013.04.10. 21:40:41

@Dogla: Lesz másik kékjaguár? Ó, mond hogy igen és küldök egy csodaszép macskás képet!

nautilus64 2013.04.10. 21:41:10

@Dogla: én csak azt az egy képet linkeltem, mert rajta van Pácsó barátom cicusa :) a többi kép megnézésért felelősséget nem vállalok...

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.10. 21:41:59

@nyauuuuu: nem tarthatod őket hermetikusan elzárva a külvilágtól (sajnos). elég csak fél füllel belehallgatni egy híradóba (és nem az rtl-ről meg a tv2-ről beszélek, mert az nem híradó, a Kékfényen is túl tesz), fogják hallani a suliban is akár a többiektől.
@nautilus64: a csöcsiket és az izmos férfitesteket nemtől függően mindenki kedveli, nem csak a fiatalság :)

nyauuuuu 2013.04.10. 21:42:01

@nautilus64: Én nem szeretem azt az érvelést, hogy azért gyártunk szart, mert a közönség azt szereti. Pasikat kellene megkérdezni, de én magam azt gondolom, hogy egy csaj áttetsző, sejtető ruhában, de teljesen felöltözve sokkal szexibb és izgatóbb, mint csupaszon. Így van ez az agresszióval is: ha semmit nem bíznak a fantáziánkra, azt gyorsan meg lehet unni, és mindig fokozottabb inger kell. Ha csak sejtetnének, utalnának, akkor a saját fejemben százszor jobb lenne a jelenet, mint így. Szerintem. De én már nem vagyok mai fiatalság :(.

2013.04.10. 21:44:24

@Pácsó Ármándó: Le vagyok maradva Drága, mi az a kék jaguár?

nautilus64 2013.04.10. 21:45:40

@Pácsó Ármándó: kerestem más kék jaguáros képet, hogy kapjak szép cicás képet, de sajnos nem találtam... :(

nautilus64 2013.04.10. 21:46:56

@Dogla: az a féllény, amelyik a síró asszonyban szerepelt, nyomozó néni

2013.04.10. 21:47:00

Ja, hogy a jobb alsó leányzó. Hát abból nem lesz másik :(

Pácsó Ármándó 2013.04.10. 21:47:04

@Dogla: A negyedik képen a csodaszép kék arcú jaguárhölgy féllény!

Pácsó Ármándó 2013.04.10. 21:49:12

Mindenkinek aki szereti, különösen Naunak, Nyaunak, Doglának és ABirinek:

kepfeltoltes.hu/view/130410/4565feci0_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.10. 21:53:36

@nyauuuuu: egyre magasabban van az embereknél az ingerküszöb, a nagy többségnek NEM elég az amiről írtál. Csupasz testet és patakokban folyó vért akarnak. (sejtetni csak annak lehet bármit is, akinek van fantáziája)Itt van például ez a nagyfokú kigyúrt-tetkós-szolis és szilikoncicis-szájú-szolis mánia is. Van egy széles réteg, akinek ez kell. Tyúk meg a tojás: Ki kezdte, kitől ered? Ma már nem lehet tudni.

2013.04.10. 21:53:57

@Pácsó Ármándó: Te jó ég, ez de gyönyörű!!!! Elolvadtam. Még ilyen szépet, sokat! Léééééégyszíííííí! :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.10. 22:25:20

@Pácsó Ármándó: közben a Hannibál sorozatot nézem, csak előtte még hangulatgyilkos voltam itt, úgy tűnik :)
a cicák aranyosak.

Pácsó Ármándó 2013.04.10. 22:31:27

@aggyistenbiri: Ez melyik Hannibál? Az Alpokos vagy a bárányos?

nautilus64 2013.04.10. 22:59:24

csodaszépek ezek a cicák! :) köszönöm szépen! :)

nálam ez a kép most a best:
kepguru.hu/foto/160995/?from=allatkolyok&i=10

nautilus64 2013.04.10. 23:05:39

@aggyistenbiri: nem voltál hangulatgyilkos, csak hát én nem voltam itt egy kicsit, és így senki se maradt! :D (nem, nem vagyok öntelt :D )

nautilus64 2013.04.10. 23:10:11

most is tök jól elcsevegek magammal, ami nem is csoda, hisz egy igen intelligens ember vagyunk :)

na akkor én lépek, jó éjt, aki meg nem most olvassa annak meg szép napot! :)

nautilus64 2013.04.11. 18:27:58

azon gondolkozom, hogy ma is magamban/magammal fogok-e beszélgetni... :D

Pácsó Ármándó 2013.04.11. 18:31:29

@nautilus64: Esetleg szükséged van a barátodra (rám) ehhez? :-)

nautilus64 2013.04.11. 18:33:27

@Pácsó Ármándó: ooo, egy jó barát mindig segít ;)

tegnap nem írtad, igaz nem is kérdeztem, de te is szereted az MIB-t?

Pácsó Ármándó 2013.04.11. 18:38:20

@nautilus64: Az egyes epic! A többi meg elmegy :-) Jók az idegen lények, azokat bírtam!

nautilus64 2013.04.11. 18:43:00

@Pácsó Ármándó: a többi rész is bejött azért, kedvenc idegenem Frank meg a hernyók :D

Pácsó Ármándó 2013.04.11. 18:44:43

@nautilus64: Én meg Edgár-bogárt csípem emberi alakban :-)

nautilus64 2013.04.11. 18:48:42

@Pácsó Ármándó: jujj, egyszer a bátyámat Edgar-hoz hasonlítottam (amikor már kicsit nyúzott), nagyon megharagudott akkor :D azóta is húzom az Edgar öltönnyel XD

Pácsó Ármándó 2013.04.11. 18:55:26

@nautilus64: Iszik sok cukros vizet? Van ufója? Mer akkor gyanús! :-)

nautilus64 2013.04.11. 19:03:56

@Pácsó Ármándó: á, csak lehetetlen mennyiségű ételt eszik :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.11. 19:38:51

@nautilus64: fúúúj, mindig félrenéztem, amikor feltűnt a színen, annyira gusztustalan figura volt. @Pácsó Ármándó: ez az a Hannibal, ami sorozat és az AXN-en megy.

Pácsó Ármándó 2013.04.11. 19:52:07

@aggyistenbiri: Az a bárányos. Van már posztja.

@nautilus64: Akkor még bármi lehet :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.11. 20:01:32

@Pácsó Ármándó: nahát, hogy mik vannak, kösssz hogy szólsz, magamtól nem láttam :)

Pácsó Ármándó 2013.04.11. 20:23:58

@aggyistenbiri: És nem szólsz hozzá az általam oly sokra tartott utánozhatatlan stílusodban?

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.11. 20:32:19

@Pácsó Ármándó: egyelőre nem, mert csak félszemmel, félfüllel figyeltem. A sorikat igazán teljes koncentrálással mindig hétvégén szoktam ledarálni, és utána szoktam hozzászólni és megtenni észrevételeimet.
Mostanában kicsit ridegtartáson voltam, miután több, általam kedvelt sori vagy véget ért, vagy szünetelt, de szerencsére keddtől ennek vége, legalább 6-ot is megnézhetek hétvégenként. :)

Pácsó Ármándó 2013.04.11. 20:45:41

@aggyistenbiri: Akkor mi volt/lesz kedden?
(A "Bosszúnál" is kedveznek neked!)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.11. 20:53:27

@Pácsó Ármándó: keddtől kezdődött egy másik sorozat, a Híd. a skandináv krimiket imádom könyvben, filmben, sorozatban, de HV-ja egynek sincs.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.11. 21:01:18

@Pácsó Ármándó: a Bosszúnál? talán a kölcsönös szimpátia miatt :) (mert remélem, hogy kölcsönös) :)

Pácsó Ármándó 2013.04.11. 21:10:03

@aggyistenbiri: Láttam már! A Hídnak is elkezdték egy pár résszel a HV-ját, de az írója külföldre költözött és abbamaradt :-(
(Raktak neked sok Nolan képet, bár nem te kérted :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.11. 21:22:53

@Pácsó Ármándó: Díjazom is érte az illető kérését (szia, Nughop puszi), meg azt is, aki teljesítette :) meg is fogom köszönni alkalomadtán.
igen, láttam, sajnáltam is. Magamban.

Pácsó Ármándó 2013.04.11. 21:35:36

@aggyistenbiri: Volt egy finn film a rémtélapóról. Olyan szuper finn nevek voltak benne, mint pl. Pipparinnen :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.11. 21:39:22

Gúnyolódni nem ér. A Csajok hol vannak?

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.11. 21:56:04

@Pácsó Ármándó: Nyauuuuu-n kívül még te vagy itt a kohéziós erő, már kifigyeltem. Vagy nyauuuuu miatt jön ide mindenki (beleértve engem is) vagy miattad. (beleértve engem is És a Lányokat), akik most éppen eltűntek :(

nyauuuuu 2013.04.11. 22:15:30

Jöttem feladni a következő heti leckét, mert itt már hibátlan a teljesítés. A negyedik rész a kecskebakos, finom békacombokkal:
hogyvolt.blog.hu/2012/03/05/grimm_1x04_vegzetes_vonzero

Hétfőn este ott találkozunk.

Pácsó Ármándó 2013.04.11. 22:16:56

@aggyistenbiri: Én meg szeretem a stílusod. Ez tudott. Szeretem ha hallok felőled, hogy megvagy.

A Lányok későn szoktak jönni, Doglának ma van edzése.

Akkor jó, ha mindenki itt tud lenni, mert akkor pörögnek a dolgok és repül az idő :-)

Pácsó Ármándó 2013.04.11. 22:18:52

@nyauuuuu: Te aztán jól elküldesz bennünket hétfőig! :-)
Hol van az még?!

A kecskebakos részt szerettem a békaevés (szia Nau64) miatt! :-)

nyauuuuu 2013.04.11. 22:24:27

@Pácsó Ármándó: Dehogy küldelek el benneteket! Csak jeleztem, hogy én lépek le :D.

2013.04.11. 22:26:06

Megjöttem edzésről. Mi újság errefelé? Van még valaki, vagy egyedül beszélgetek majd, mint nau tegnap?
Ármándó, köszi a macsekos képeket!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.11. 22:26:51

@nyauuuuu: na ne hogy már!!! kivágod az ajtót, lecsapod a naplót az asztalra, hogy csak úgy visszhangzik és szilánkokra törnek az ablakok, kiadod az ukázt, és elviharzol becsapva magad után az ajtót???? nem így működik!

nyauuuuu 2013.04.11. 22:30:38

@aggyistenbiri: Én csak beosontam a terembe, fogtam egy post-it cetlit, ráírtam a mondanivalóm, és elsettenkedtem. A többi mind a képzelet szülötte.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.11. 22:35:27

@nyauuuuu: Osonás? Vadászni, horgászni ne menj inkább.
a te szemszögedből nézve lehet, hogy ez OSONÁS volt. mi ezt úgy éltük meg, jött egy forgószél és még jó, hogy csak a hajunkat kócolta össze.

Pácsó Ármándó 2013.04.11. 22:46:28

@nyauuuuu: De azért jössz még hétfőig?

@Dogla: Szívesen Drága!

@aggyistenbiri: Olyan meghitten beszélgettünk itt kettesben :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.11. 22:47:58

@Dogla: én itt vagyok :) kiheverted a múltkori rossz kedvedet?

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.11. 22:53:22

@Pácsó Ármándó: én úgy vettem ki a szavaiból, hogy nem csak.
@Dogla: Vagy tévednék?

2013.04.11. 22:56:39

@aggyistenbiri: Jól vetted ki. Holnap lesz ítélethirdetés, addig kicsit még rossz kedvem van. Utána lehet még rosszabb lesz :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.11. 23:01:04

@Dogla: milyen ügyben? csak úgy címszavakban.

2013.04.11. 23:05:22

@aggyistenbiri: Egészség ügyben. (Leletet kapok, csak én hívom ítélethirdetésnek, mert kicsit olyan fílingem van.)

Pácsó Ármándó 2013.04.11. 23:08:31

@Dogla: Majd gondolok rád, hogy jobban gyógyulj! Rozállal meg főzetünk neked valamit!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.11. 23:10:08

@Dogla: @Pácsó Ármándó: akkor így viszont neki volt igaza. (Ármándónak)
az ítélet alól fel fognak menteni :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.11. 23:16:10

@Dogla: Adalind barátosném üzeni, neki is van mindenre gyógyitala. Elég meggyőzően mondta, biztos hogy igaza is van.

2013.04.11. 23:19:19

@aggyistenbiri: @Pácsó Ármándó: Valami csoda-Grimm-főzet tényleg jól jönne :)

2013.04.11. 23:23:53

Mit szólnátok egy gyógyító alukáláshoz, aztán holnap folytatjuk. Hm?

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.11. 23:24:03

@Dogla: Ez már túlmutat a hatáskörömön, holnap térjünk vissza rá amikor megkapod az eredményt, ami jó lesz! :D

Pácsó Ármándó 2013.04.11. 23:24:33

@aggyistenbiri: Na-na! Adalind! :-) És kibe akarod belebolondítani Doglát? :-)

Pácsó Ármándó 2013.04.11. 23:32:17

@Dogla: Minden bajod elfelejtenéd :-))

2013.04.11. 23:39:23

@Pácsó Ármándó: Azt rögtön gondoltam :))

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.12. 11:06:07

@Dogla: holnap van! mizujsi? valami jó hír esetleg? :)

2013.04.12. 11:19:59

@aggyistenbiri: Aranyos vagy. Estére okosabb leszek. Vagy rosszabb kedvű :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.12. 13:00:42

@Dogla: várom a híreket és nagyon szorítok! rosszkedvű semmiképpen nem leszel, mert jön Ármándó és felvidít! (ezért tartjuk, ugye) :)

Pácsó Ármándó 2013.04.12. 17:11:24

@Dogla: Én is kíváncsi vagyok, ha szabad!
@aggyistenbiri: Látom ám csibész! :-)

nyauuuuu 2013.04.12. 19:17:36

@Dogla: Drukkoltam végig egész nap. Egy mosolygós vagy szomorú szmájlit légy szíves, hogy tudjam, volt-e valami hatása.

2013.04.12. 21:38:18

Na helló. Köszönöm, hogy gondoltatok rám, nagyon jól esik! Megmaradok, bár a rosszabbik eredményt kaptam a két lehetségesből, egyelőre még megvehetem a jövő heti tv újságot, és a liter tartós tejet is :)

Pácsó Ármándó 2013.04.12. 21:41:54

@Dogla: Kell valamin gyökeresen változtatnod?

2013.04.12. 21:47:05

@Pácsó Ármándó: Igen. A legfontosabb az lenne, hogy ne stresszeljek az állapotomon, meg egyáltalán semmin. Köszi, ez vagy húsz éve nem megy :)

2013.04.12. 21:57:39

@Pácsó Ármándó: Azt mondta a doki, nekem már ez sem használ. Talán intravénásan, emelt dózisban. De olyan formában meg nem létezik :(

Pácsó Ármándó 2013.04.12. 22:04:55

@Dogla: De gondolom a hozzáállásoddal nincs baj, te meg akarsz gyógyulni minél előbb?

2013.04.12. 22:19:04

@Pácsó Ármándó: Naná, nem vagyok mazochista típus. De a stressz az, amivel képtelen vagyok megbirkózni. Hiába van lóbőröm, hiába tűrök rengeteg mindent egykedvűen, belül iszonyúan rágom magam. És ez az, amit nagyon nehéz leküzdeni. A mimóza lelkem, ugye :))

Pácsó Ármándó 2013.04.12. 22:31:32

@Dogla: Én meg pont az ellentéted (nyugodt természetű, nem idegeskedem) vagyok és az ellentétek vonzzák egymást! :-)

Nem is tudom mit tanácsoljak, mert én nem szoktam így viselkedni. Talán Nyauuuuu többet tud erről. Neked viszont muszáj lesz változni valahogy, mert a 10-20-30 éves Grimmes évfordulós találkozón is egy viruló Doglát szeretnénk látni! :-)

2013.04.12. 22:37:45

@Pácsó Ármándó: Aranyos vagy, drága jó ellentétem :)
Nyauuuu-val egy ideje privátban már rágjuk ezt a csontot, próbál Doglát nevelni :)

Ketten maradtunk? Többiek?? Péntek este van Drágáim, mindenki buliban? Akkor én meg elmegyek aludni, de legalábbis megnézek pár sorozatepizódot. Hétvégén nem leszek gépnél, puszi mindenkinek legközelebbig!!

nyauuuuu 2013.04.12. 22:39:04

@Dogla: Maradj még egy pillanatig!

nyauuuuu 2013.04.12. 22:41:10

@nyauuuuu: Á, nem sikerül. Főzős félmeztelen pasit akartam neked feltölteni (a leszarom-tabi helyett orvosságul), de nem jött össze :(. Bocsi.

Pácsó Ármándó 2013.04.12. 22:42:19

@Dogla: Most nem mondom azt, hogy: "akkor kettesben már nem is beszélgetünk?", mert valószínűleg rád fér egy kis kikapcsolódás!

Pácsó Ármándó 2013.04.12. 22:43:01

@nyauuuuu: Én a képfeltöltés.hu-ra szoktam

nyauuuuu 2013.04.12. 22:46:26

@Pácsó Ármándó: Én is :). Technikailag képes vagyok ezt kivitelezni, csak valamiért mégsem jött össze. Talán, mert Dogla nem is szeretne félmeztelen, főzős pasikat nézegetni. :)

2013.04.12. 22:50:40

@nyauuuuu: Ja, hogy ezért maradjak. Dehogynem, dehogynem. Nézném őket ezerrel. Pasi, félmeztelen, és még főz is?? Ide vele! A legjobb az lenne, ha kiderülne róla, hogy civilben orvos. Akkor hozzá is mennék :)))

Pácsó Ármándó 2013.04.12. 22:50:58

@nyauuuuu: Én biztos nem fogok ilyet belinkelni :-)
Biztos szereti, a nők sem különbek a férfiaknál :-)

2013.04.12. 22:54:26

@Pácsó Ármándó: Cuki a második keresztnevem :) A tündéraranyosbogárvirágszál után...

nyauuuuu 2013.04.12. 22:55:01

@Dogla: NA, akkor teszek még egy kísérletet :).

nyauuuuu 2013.04.12. 22:59:48

Feltölteni nem tudtam, de megtaláltam egy blogon egy nagyon hasonlót :).
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=28924&n=bartakitty&blog_cim=SZEXI%20PASI%20f%F5z%E9s%20k%F6zben!!!!!

nyauuuuu 2013.04.12. 23:02:09

@Dogla: Civilben orvos, főzni tudó, szexi pasi kéne? :) Rendeljünk egyet a mennyei csomagküldőtől?

nyauuuuu 2013.04.12. 23:04:07

@Pácsó Ármándó: oké, az egyik ugyanaz, a másik viszont meglehetősen nyálas. És te is cuki vagy :D.

2013.04.12. 23:04:23

@nyauuuuu: Igen, lééééégyszííííí!! Már diktálom is a címemet, ajtó nyitva, jöhet :)

Uhh, a képen de jó pasi van. Nem küldeném haza, az biztos.

2013.04.12. 23:05:35

@Pácsó Ármándó: Köszi Neked is, szuper kép. Jöhetnek mind a ketten :)

nyauuuuu 2013.04.12. 23:09:29

@Dogla: Ugye, hogy ugye? Már régóta itt figyel a gépemen, egy hideg téli estén mentettem le, álmodozás gyanánt :).

Mennyei csomagküldőt a következőképpen lehet beizzítani: nézz ki a lakásodban néhány olyan pontot, ahol meg szokott pihenni a tekinteted (pl. mosogatáskor a csempén magaddal szemben, a wc melletti falon/ajtón, monitor szélén, ilyesmik, ahová csak úgy bambulsz). Néhány post-it cetlire konkrét kívánság feljegyez, konkrét dátummal (idén szeptemberre teljesen egészséges leszek, vagy még az idén párra lelek, stb., minél részletgazdagabb a kívánság, annál hosszabb idő kell az univerzumnak a teljesítésre). Cetlik felragaszt a szempihentető helyeken, és lépten-nyomon onnantól olvasgat, és rágondol erősen a megvalósulásra. Lehet, hogy hülyeségnek hangzik, de a teljesen eladhatatlan házunkat így adtuk el ausztráloknak (!) az isten háta mögött. A cetlikkel, meg az erős kívánással.

Pácsó Ármándó 2013.04.12. 23:11:13

@nyauuuuu: Köszi! :-)

@Dogla: Van olyan, hogy regenerációs/rehabilitációs szex? Mert akkor meg van a gyógymód! :-D

2013.04.12. 23:11:36

@nyauuuuu: Jól hangzik, lehet kipróbálom. Majd ha jöttök a találkozóra, legfeljebb leszedem :)

nyauuuuu 2013.04.12. 23:18:14

@Pácsó Ármándó: Van ám. Én fel szoktam írni a klienseimnek, mikor már a dolgok lelki részét feldolgoztuk :).

Pácsó Ármándó 2013.04.12. 23:18:55

@nyauuuuu: Ha meg nem részletes, akkor a "sors" csak a végeredményt hajtja végre és nem fordít arra gondot, hogy az az út amin odáig eljutott, neked jó-e. Én gyerekkoromban egyszer nagyon nem akartam elmenni valahová és azon imádkoztam, hogy ne kelljen mennem. Arra gondoltam, hogy elmarad a dolog, stb. Hát erre megbetegedtem és tényleg nem kellett elmennem, de a betegség nem volt jó.

@Dogla: Én meg kiírom, hogy Dogla. :-)
Meg Nyauuuuu, meg Biri, meg Nau :-)

nyauuuuu 2013.04.12. 23:19:00

@Dogla: Nem szabad leszedni, az ott van jó helyen. Leszünk olyan tapintatosak, hogy nem olvassuk el.

Pácsó Ármándó 2013.04.12. 23:20:25

@nyauuuuu: Remélem ez a cél nagyban fogja inspirálni Dogla cicámat! :-)

nyauuuuu 2013.04.12. 23:21:58

@Pácsó Ármándó: Ej, de hangember vagy! Ha tényleg akarnál minket, akkor a találkozót sem hárítanád olyan messzire. Pedig szívesen megnézném élőben, aki olyat tud írni, amilyet te. Azóta sem írtam még a novelládról, pedig erősen tetszett. Kicsit Nemes Istvános (mi is az álneve, John Caldwell?) beütést érzek rajta, de ettől függetlenül rettentően jól szórakoztam rajta, és nagyon választékosan, olvasmányosan fogalmazol. Egészen letehetetlen, sokkal hosszabbakat is simán, együltő helyemben elolvasnék.

nyauuuuu 2013.04.12. 23:24:21

@Pácsó Ármándó: A mennyei csomagküldő a negatív állításokkal nem nagyon tud mit kezdeni. A "ne legyen" típusú, tagadásként megfogalmazott dolgok nem működnek. Pozitív állításokat kell megfogalmazni, mert azoknak az oda vezető útja is pozitív.

2013.04.12. 23:25:30

Igen, Ármándó emlegeti a találkozókat, de maga nem jön. Hangember, ahogy Főcica mondja :)

@Pácsó Ármándó: Hát persze, hogy inspirál. Majd terápiázom, jó? :)

Pácsó Ármándó 2013.04.12. 23:27:12

@nyauuuuu: Köszönöm szépen! Még régen írtam amikor sok M.Á.G.U.S és egyéb fantasy könyveket olvastam. A humor saját! :-)
Elküldtem Doglának, Birinek és Naunak is, mert kérték, de azt se mondták még rá, hogy bikmakk! :-(

nyauuuuu 2013.04.12. 23:31:01

@Pácsó Ármándó: Mert le lettünk nyűgözve, és ilyenkor nehezen találjuk a szavakat :). Tudod, hisz éjjelente itt beszélgetsz velünk: a savazás, a leszólás sokkal közelebb áll hozzánk, mint a nyílt dicséret. Attól az még igencsak jól sikerült írás. Akár be is küldhetnéd a Cherubionnak, egy válogatás-akármiben még meg is állhatná a helyét.

Pácsó Ármándó 2013.04.12. 23:34:11

@nyauuuuu: Egyik ismerősöm azt kérte, hogy magánházban lakhasson minél előbb. Csak ennyit. Örökölt, mert meghalt a nagymamája. Most lehet azt mondani, hogy ez jó a nagyinak, mert a mennyországba került, de lehet hogy nem ártott volna részletesebben kérni (pl.: ne legyen egyik családtagomnak sem baja emiatt).
Ez akkor nem volt egy pozitív kérés vagy hogy van ez?

Pácsó Ármándó 2013.04.12. 23:37:05

@Dogla: Első a gyógyulás, tudod! :-)

2013.04.12. 23:38:14

@Pácsó Ármándó: Nekem nem küldted, abból a körből kimaradtam, utána meg már nem volt képem kapirgálni a témát. Utólag szabad kérnem? Hm?

nyauuuuu 2013.04.12. 23:41:29

@Pácsó Ármándó: Az ismerősöd mégis hogy gondolta a magánházat? Mert csak úgy azért olyanok még a mennyei csomagküldőnél sem teremnek. Az a nagy igazság, hogy meg kell gondolni, mit kívánsz. Pénzt, értéket nem igazán érdemes, mert azok szinte mindig csak olyan úton jutnak el hozzád, amik valahol fájdalmasak lesznek. :(

Pácsó Ármándó 2013.04.12. 23:43:51

@Dogla: Persze, utána nézek! Neked mindent szabad tündéraranyosbogárvirágszálam! :-)

Pácsó Ármándó 2013.04.12. 23:46:27

@nyauuuuu: Hát lehet, hogy ezt nem gondolta így végig vagy esetleg arra számított, hogy nyer vagy jól fizető állása lesz és kölcsönt vesz fel vagy mittudomén

nyauuuuu 2013.04.12. 23:51:00

@Pácsó Ármándó: Olyan ez, mint a viccbeli férfi esete a tündérkével. Azt kéri tőle, hogy érjen földig a farka - erre eltűnnek a lábai. Érdemes végiggondolni, hogy mit kívánsz :).

Drágáim, rettenet álmosság jött rám, elteszem magam holnapra. Tartsatok ki! :) Dogla, neked jó olvasást (Ármándó tényleg jól ír), kalapos tigris, neked meg szép álmokat.

Pácsó Ármándó 2013.04.12. 23:53:11

@nyauuuuu: Jó éjt neked is, remélem még tudunk ilyen "mennyei dolgokról" véleményt cserélni!

Pácsó Ármándó 2013.04.12. 23:55:40

@nautilus64: @aggyistenbiri: Jó lett volna, ha ti is vagytok! Milyen sokszínű beszélgetés kerekedhetett volna abból!

2013.04.12. 23:56:16

Jó éjt mindenkinek!

nautilus64 2013.04.13. 14:54:07

Sziasztok! Tegnap este vendégünk volt, "ittalvós" bulit tartottunk, így nem tudtam jönni.

Dogla cica kitartást! :)

Én is ismerem ezt a módszert, de én kívánságfalként, hogy tűzz ki magad elé képeket, dolgokat, pl. ha el akarsz jutni New York-ba akkor arról egy képet, vagy ha le akarsz fogyni akkor egy ösztönöző képet. Nem lehet rossz, egyszer lehet kipróbálom. :)

Ármándó barátom, töredelmesen bevallom, én még nem olvastam el a novelládat, nem magyarázkodom, egyszerűen mindig elfelejtem. :(

Pácsó Ármándó 2013.04.13. 15:39:50

@nautilus64: Örülök, hogy megvagy! Lényeg, hogy jól érezted magad.

Már csak 1 bárányka hiányzik!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.14. 13:05:07

@Dogla: nem tetszik, amit olvastam :( szerencsére itt van Nyau (nem baj ha nem hívom Főcicának?) és Ármándó is veled van.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.14. 13:08:46

@nautilus64: @Dogla: @nyauuuuu: @Pácsó Ármándó: mi legyen? fel kellene függeszteni a komolytalan kommenteléseket Dogla miatt.ezzel a Grimmezést is.

nyauuuuu 2013.04.14. 13:15:55

@aggyistenbiri: Én nem ragaszkodom hozzá, hogy folytassuk. Viszont Doglának pont nem arra van szüksége szerintem (de majd ő megmondja), hogy ne komolytalankodjunk. Mindenféle betegségre a legjobb gyógyír a vidámság, önfeledtség, jó közérzet. Ha ehhez a grimmezés csak egy hangyányit is hozzájárul, akkor hajrá. Ha viszont számára inkább idegesítő, akkor teljesen igazad van.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.14. 13:24:13

@nyauuuuu: Egyelőre nem azt látom, hogy a komolytalanságot igényelné.

Pácsó Ármándó 2013.04.14. 14:06:30

@aggyistenbiri: @nyauuuuu: Nyauuuuuval értek egyet, azt látom, hogy nem bánja, sőt. De nem kell találgatnunk, majd jön és nyilatkozik!

Pácsó Ármándó 2013.04.14. 16:58:47

@aggyistenbiri: Másrészt átérzem a szándékodat, hogy ne ártsunk és ezzel természetesen én is egyetértek.

2013.04.14. 17:14:21

Sziasztok Drágáim! Családozom, vidéken vendégeskedem, de gyorsan a géphez sunnyogtam egy fél pillanatra.
Az a helyzet, hogy ameddig nincs igazán nagy baj, addig igyekszem mindennek a humorosabb oldalát nézni (márcsak azért is, hogy ne csavarodjak be). Úgyhogy kifejezetten örülök, hogy itt marhulunk, szívesen jövök. Azt is bírom, ha a véremet szívjátok (mint Ármi a gyógyító szex témával). Szóval semmi elkullogás.
Lassan költözzünk át a negyedik rész alá kommentelni, én is jövök. (Nyau privátban sokat segített a tanácsaival, amiért rettenetesen hálás vagyok.)
Nem olyan könnyű ám megszabadulni tőlem, mint szeretnétek. :)
Na megyek, este benézek. Puszi

Pácsó Ármándó 2013.04.14. 17:28:32

@nyauuuuu: Kérhetünk majd egy linket valahová a negyedik részhez?

@Dogla: Rendben!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.04.14. 17:31:34

Nekem nem kell,csak a többieknek küldj.

nyauuuuu 2013.04.14. 17:50:58

@Pácsó Ármándó: Ugyan 11-én már egyszer belinkeltem (meg is kaptam a beosztásomat biritől érte), de megkapod még egyszer, nehogy eltévedj :).
hogyvolt.blog.hu/2012/03/05/grimm_1x04_vegzetes_vonzero
@aggyistenbiri: Elmondod, hogy mi a baj? Érzem, hogy szúrsz, nem értesz egyet, csak azt nem értem, miért vagy mivel. Szeretnéd, ha többet nem kommentelnénk a grimmeket, ezt értem. Csak azt nem, hogy miért, hiszen Dogla kifejezetten megerősítette, hogy számára ez nem probléma.

Pácsó Ármándó 2013.04.14. 18:04:32

@nyauuuuu: Köszi! Mondjuk a múltkori nagyon hirtelen volt és én is úgy éreztem, mint Biri, hogy nem akarsz jönni hétfőig.

@aggyistenbiri: Annyira rossz ilyenkor, hogy nem látlak és nincs visszajelzésem arról, hogy valójában mi esne neked jól, hogyan viselkedjek veled. Magamtól néha olyan suta vagyok ...
süti beállítások módosítása