Nos, nem ez volt a Lost ötödik évadának legjobb pillanata, sőt, így másodjára visszanézve egyenesen unalmasnak is találtam néhol, de legalább egy kérdésre választ kaptunk, és volt benne egy igazán fasza minicliff a végén. Az epizód elején megmutatott hogyvoltból ki lehetett sakkozni, hogy Katinka lesz s központi figura ami túl sok jót nem sejtetett, az eddigi Kate-flashbackek közül tán az első volt értékelhető, a többit untam. Az előző rész végén Szájid lelőtte Bent, good times, innen vesszük fel a fonalat, Dzsinn ugyanis magához tér, és beteszi a Dharmamobilba, a kölyök ezek szerint (még) nem halt meg.
Odahaza áll a bál, Horace próbálja nyugtatni a népet és irányítja a tűzoltást/biztonsági intézkedéseket. Dzsekknek be kell szólnia természetesen, és megkérdezi, hogy ha be volt zárva az ellen, akkor hogy gyújtott tüzet? Horace visszakérdez, hogy maga meg ki a faszom, hogy itt ugat? Én? Dzsekk, mondja a doki, aki nem ehhez szokott, hanem a személyi kultuszhoz, de most megkapja a beosztását mert a hippivezér elmagyarázza neki, hogy a rabosított irakinak segítsége volt, Dharmás. És jelentőségteljesen néz az újoncokra.
Katinka Ben faterjával hetyeg, de nem úgy, illetve franc se tudja, ez a nő olyan, mint a fekete özvegy, lehet kinézte magának Workman Linus kecóját. Egy Dharmadzsip csörlőjével húzzák ki a kiégett Dharmabobilt a házból, amibe belerohant, majd Roger Linus bemutatkozik, és Katinka kissé savanyú arccal veszi tudomásul, hogy a harmadik évados szopásért felelős gülüszemű apjának a kezét szorongatja éppen. Van ez így Katinka, time travel is a bitch. Dzsinn ekkor érkezik meg a minden pórusából vérző, de apró nyögéseket hallató Bennel, mire Roger elszalad vele a kórházba, és elnézést, Katinkának csak most esik le a tantusz, mert kissé fogyatékos, és eddig azt hitte, a szigeten két Linus is rohangál, ez ilyen gyakori családnév volt 1977-ben.
Flashback, Katinka elmegy Szójer egykori csajához, Cassidyhez, aki menten megismeri és meg is örül neki, de csak addig, míg ki nem derül, miért is van itt Katinka: Szójer küldte egy vastag borítékkal, abban meg pénz van, hadd jusson valami a gyerekének is. Cassidy nem őriz szép emlékeket Szójerről, de mindegy. Katinka kiönti a lelkét és elmeséli az igazat a szigettel kapcsolatban, Szójer még mindig ott van, igen, mert önfeláldozott, hiszen ez a Dzsémsz egy jó ember, Jó ember a lófaszt mondja Cassidy, itt van neki a lánya, az a Klementin, akinek azért adtam ilyen hülye nevet, mert az apját gyűlölöm, oszt rá sem nézett. Nem azért ugrott az ki a helikopterből, mert híró akart lenne, hanem mert félt, hogy mi lesz, ha visszajön, és akkor ott vagy neki te, Katinka. (Nem mellesleg, mennyivel faszább lett volna az O7, nem?)
Cassidy két perc alatt azt is leveszi, hogy a gyerek nek Katinkáé, hoppácsak. Ebben miért hazudsz, kisanyám? Mert így kell lennie, mondja Katinka, és visszaugrunk a szigetre, ahol Szójer a kamerákon Szájidot keresi, Katinka meg még mindig azzal van elfoglalva, hogy a meglőtt kisember az BEN, BAZMEG. Ja, Ben, de eriggy innét, mert jön Horace a rettentő frizurájával és lebukunk. Falra az ördögöt, Horace érkezik, és a cella rögtönzött vizsgálata után kiderül, hogy a sitt ajtaját valaki kinyitotta (Ben), és a kulcsot is otthagyta, vajh kié lehet? (Rogeré) Szájid, Miles és Dzsinn balra el, hogy Dzskket kifaggassák (neki is van ilyen kulcsa, és Horace gyanakszik.) Szójer utasítására Miles összetrombitálja az időutazókat, ő meg megy megnézni, mi van Bennel.
Juliska éppen műti a gyereket, mert Dr. Chang nincs a faluban, és rossz hírei vannak: belső vérzés, nem tudja elállítani, ide igazi sebész kell, az meg ugye van a szigeten, csak éppen lefokozták gondnoknak, Dzsekknek hívják, és éppen Miles, Katinka és Hurley társaságát élvezi. Az epizód első fasza beszólása Miles-tól jön: “Elmehettek, de akkor lábon lőlek.” Hörli ül az asztalnál és a kezét nézegeti, mint Marty McFly a Vissza jövőbe című kiváló filmben, és azt várja, mikor tűnik már el teljesen, hiszen ha a múltban valamit megváltoztatunk, az kihat a jelenre, és jön az időparadoxon, ebben az esetben ha Ben meghal, akkor nem nő fel és ők nem jönnek vissza a szigetre. Miles elmagyarázza neki, illetve nekünk, nézőknek, a Faraday-elvet, azaz ami történt, az megtörtént, nem tudunk rajta változtatni, hiszen itt vannak a szigeten, tehát Ben felnő.
Szójer ekkor ront be, hogy dokikám, meló van, a gyerek belül vérzik, bármekkora marhaságnak is hangzik ez, és kell valaki, aki betömi a lyukat. Dzsekk ránéz Katinkára, és beint, nem megyek én sehová. De hát akkor meghal a gyerek! Hát, az szar ügy, mondja Dzsekk olyan beképzelt fejjel, hogy legszívesebben pofán vágnám, akkor meghal, oszt kész. Ezt követően pedig kimegy a konyhába és szendvicset készít a kis társaságnak, mert hirtelen jött ösztrogén túltengése van, amitől Katinka fullra kiakad, az anyád úristenit, egy gyerek haldoklik, te meg mogyoróvajjal szarakodsz?
Dzsekk Miles-ra mutat és megjegyzi, hogy ami történt, megtörtént, neki ehhez semmi köze, szóval kuss. És eleve, Ben a jövőben engem bezárt egy ketrecbe, és azzal zsarolt meg, hogy ha nem műtöm ki belőle a daganatot, akkor megöli Szójert, és te, Katinkám, kikönyörögted, hogy ne így legyen. Még egyszer nem szopatsz meg, és ki tudja, lehet hogy a sziget most javítja ki a múlt hibáit, mi csak azért vagyunk itt, hogy ezt elősegítsük, Katinka erre ideges lesz, és odaveti, hogy neki a régi Dzsekk tetszett, a tettrekész, következményekkel nem foglalkozó orvos, nem ez a besavanyodott faszkalap. Dzsekk erre megjegyzi, hogy ha jól emlékszik, Katinka nem őt szerette. Hanem Szójert, de ezt nem mondja ki. Katinka dühében elszalad vért adni Bennek.
Juliska érdeklődik, hogy Dzsekk miért nem segít Bennek, mire Katinka csak legyint, hülye az, én meg a jegyese voltam, hosszú. Ja, az, mondja Juliska vigyorogva (közben arra gondol, hogy SZÓJER AZ ENYÉM, BICCS). Roger Linus megérkezik a fiához, és elmeséli Katinkának, hogy Ben miatta eresztette ki Szájidot, mert egy alkoholista lúzer, aki verte a gyereket, és eleve anya nélkül nőtt fel, így duplán terhelt. Ja, ez később egyértelműbb lesz, mármint a terheltség. KisBen ebben a pillanatba besokkol vagy mi, mindenki ideges lesz és már a bikázót is hozzák neki, Roger majdnem sír, Katinka meg összeszorítja a száját, ami nem jelent sok jót, mert feltehetően a fejébe vett valamit, az ilyen dolgokból meg túl sok jó eddig sem sült ki.
Hörli a házban továbbra is meg van akadva a időparadoxnon, és nem érti, hogy lehet az, hogy ha már minden megtörtént, akkor ő miért nem emlékszik rá, és Miles hiába magyarázza, csak nem érti, hogy az idő nem egy egyenes vonal. Szegény kínai előveszi a pisztolyát, hogy Hörli lője le, csak legyen már vége ennek a beszélgetésnek. Hörli nem akarja lelőni, mert szerinte nem tudja, hiszen Miles itt van, ha a múltban lelövi, akkor a jövőben nem tud a szigetre jönni, hogy visszakerüljön a múltba. Miles erre elmagyarázza neki/nekünk, hogy ami most van, 1977-ben, az az ő jelenük, de Ben múltja, azaz a múltban nem lehet meghalni, de a jelenben igen. A kérdés persze csak az, hogy akkor Ben miért nem ismerte meg Szájidot a második évadban, amikor az majdnem halálra kínozta egy csípőfogóval. Na, ez az ezerdolláros kérdés.
KisBen nincs jól, bár ezt Juliska eltitkolja a faterja előtt, de Katinkának elárulja, hogy nem sok van már hátra a gyereknek. A tengeralattjáró elment, nincs mit tenni, a gyerek meg fog halni. Juliskának eszébe jut valami: az ádörök segíthetnek esetleg. Bepakolják a kölyköt a Dharmamobilba, és Katinka elindul vele Richard Alperték felé. Flashback/forward a kikötőbe, amikor a kis csapat összegyűlik, hogy kiderüljön Ben terve, ezt már láttuk, Katinka idegesen elhajt, de azt nem hogy utána a helyi teszkóban majdnem elhagyja a gyereket, mert egy felelőtlen, rossz anyatípus, aki inkább telefonoz, mint a gyereket figyeli. Evangeline Lillynek kifejezetten jól áll a magassarkú cipő, azt megjegyzem. A gyerek meglesz, Katinka pedig rájön, hogy ez a mamás játék nem az ő műfaja.
A szigeten Katinka elér a szónikus kerítéshez, KisBen meg egyre csak nyög a hátsó ülésen, valamit ki kell találni. Kocsi jön, Szójer az, aki persze nem engedi, hogy szíve választottja (mert az) egyedül vigye az ádörökhöz Ba kölköt. És mennek együtt, miközben Katinka flashbackkel egyet és visszamegy Cassidyhez, ahol elmeséli a szigetre visszamenős tervet, és azt, hogy elhagyta a kölyköt egy teszkóban, micsoda égés már. Szójer kikapcsolja a szónikus kerítést, és indulnak, Katinka tudni akarja, miért segít neki Szójer - hát mert KisBen csak egy gyerek, azért, és nem lehetnek ennyire gecik - Szójer pedig Juliska kedvéért teszi a dolgot, nem Katinkáért.
És ha már Julinál vagyunk, berúgja a házuk ajtaját, kizavarja Hörlit és Miles-t, felszakítja a zuhanyzó ajtaját, és úgy lebassza Dzsekket, mint a pengős malacot, mit képzelsz te magadról, te beképzelt köcsög, ki vagy te? Szükségem volt rád, te sebész vagy cserbenhagytál. Nem nekem kellet volna segítened, hanem egy gyereken, te szerencsétlen fasz, te. És most Katinka és Szójer elvitte a félholt kisklambót az ádörökhöz, tessék. Én meg azért jöttem vissza, Juliska, hogy megmentselek. Lófaszt, Dzsekk, nem azért jöttél vissza, legalább ne hazudj. A doki erre azt mondja, hogy azért jött vissza, mert így volt megírva. Hoppácsak, man of faith?
Szójerék a dzsungelben menetelnek és közben beszélgetnek mindenféléről, Klementinről, Cassidyről, a helikopteres önfeláldozásról, mire Szójer beszólja, hogy ők ketten nem működtek volna, és minden bizonnyal mondaná még tovább is, de megjönnek az ádörök, és fegyvert fognak rájuk. Flashback, Katinka elmegy Kler anyjához, ahol kipakol, Áron nem az én fiam, hanem a maga unokája, a lánya meg életben van a szigeten. Katinka lelkiismerete nem hagyja nyugodni, és a gyereket átadja a nagymuternek és sír egy kicsit. Illetve sokat, ennek folyománya az az este, amikor zombinak maszkírozva dug Dzsekkel, és végre kiderül, Katinka miért megy vissza a szigetre: hogy megkeresse Klert.
Richard előjön a fák közül, és fiatalabb, mint eddig bármikor, muhaha. Mi lett a gyerekkel? Lelőtték, az. Meg tudja menteni? Meg hát, de soha nem lesz olyan, mint eddig. Egyrészt nem fog emlékezni ebből semmire (Hörli, itt a válasz), másrészt többé már nem lesz ártatlan, örökké az ádörök tagja lesz. Bravó, Dzsekk, azzal, hogy önfejűsködtél, egy szörnyeteget teremtettél. Ami történt, az megtörtént, igaz? És Richard elviszi a gyereket ahhoz a templomhoz, ahová a füstszörny vitte vagy négy résszel ezelőtt a franciákat.
De még nincs vége: átugrunk a másik szigetre, ahol az evezővel fejbekólintott Ben ébredezik, és kit lát vigyorogni az ágy szélén? Lokkbácsit, akit nemrég saját kezével fojtott meg. Helló, Ben, mondja a kopasz, mire Yoda szeme elkerekedik és páni félelem ül ki benne. Valahogy megértem.
Facebook kommentek