Egy kis hogyvolt, egészen a kezdetektől napjainkig, majd az egykori elnökök beszédeit jegyzetelő elnöknő. Komoly, távolba meredő nézések, mélyenszántó, magvas gondolatok. Apu ma a Demokrata párt fejeseivel partizik, Bauer-papa pedig a republikánus főmuftikkal diskurál a saját esélyeiről. Hazafelé menet apu eléggé kivan, mintha bepiázott volna. Kint meg is csúszik a járdán, olyannyira, hogy az egyik hamvas demokrata gyakornok mellét használja kapaszkodónak, s persze máris villannak a vakuk. A végeredményt reggel már anyu is látja, az újságok címoldalán. Érthető módon nincs túl jó kedve, meglehetősen zord most apuval. Ajjaj.

Bauer-papa is a címlapot nézi, neki, meg a régi-új kabinetfőnökének is kifejezetten tetszik. Kelly már nem értékeli ennyire, ugyanis az aktuális sajttáj minden kérdése apura vonatkozik. A tájékoztató után a szűk stáb úgy dönt, apu ma is dolgozzon, mert az kevésbé gyanús. Van is neki való feladat, egy rendkívül rossz arcú republikánus képviselőt kell lebeszélnie arról, hogy az elnöknő új törvényébe indítványozza új börtönök építésének beillesztését. Cserébe ígér neki későbbi támogatást, közös elnöki fotót, stb, erre a fickó bele is egyezik, hurrá. Az elnöknő közben a hajléktalan szervezethez látogat, akiket kiemelten akar támogatni, és bár itt is mindenki apuról kérdezi, az újságírók leszerelése mellett még arra is jut ideje, hogy váltson néhány szót Gáti Katival, a mi állandó sorozatszereplőnkkel. Bizony, ő most itt egy ex-hajléktalan, aki a szervezet jóvoltából felállt. Hurrá.

Mackenzie Allen a Fehér Házban próbálgatja a másnapi beszédét, az üres székek előtt persze. Jön az anyja, erőt adó sütit hoz, majd a családi perpatvar kapcsán a szerelemről is eszmét cserélnek. Jaj, tényleg nem értem, miért kell ez. Szerencsére nem tart túl sokáig, mert Bauer-papa oktatja a rossz arcú republikánust, hogy hülyeséget csinált, ő is ajánl ezt-azt, ha a fickó visszatáncol. Ráadásul az öreg ragaszkodik hozzá, hogy a fickó ezt személyesen közölje az USA első emberével. Kérése meghallgatásra talál, az elnöknő emberei pedig szóhoz sem jutnak a meglepettségtől. Mackenzie Allen kiakad, hisz volt elég baja e nélkül is már, ráadásul a fickó kifelé örömmel tájékoztatja a sajtót arról, hogy épp az imént mutatott fityiszt a nagyfőnöknek. Bravó.

Jim összefut az exével, aki kérne egyet a készülő beszédből, de a kabinetfőnök közli, hogy azok az idők lejártak, mostantól semmit sem adnak ki idő előtt. Na vajon miért!? Miután a szöszi még bepróbálkozik nála, Jim le is lécelne, de az ajtóban feltartja egy demokrata gyakornok. Na nem az, akinek a mellét apu kilincsnek nézte, hanem annak a barátnője. Állást akar a Házban, Jim már koptatná is, de a csaj erre bejelenti, hogy nem ingyen kéri, cserébe megmondja, hogy ki rakta a drogot apu piájába a partin. Hoppá.

Az elnöknőhöz szokásos látogatásra érkezik a házelnök, hogy megvitassák a készülő beszédet, na meg a rossz arcú republikánus faszi visszatáncolását. Utóbbiról az öreg úgy véli, rendkívül arcátlan. Jah, végül is volt kitől tanulnia, ugyebár. A beszédet viszont már nagyon várja, hisz a kongresszusban ő van otthon, és tudja, mivel az elnöknő pártatlan, rendkívül fagyos lesz a hangulat az évértékelésen. Búcsúzóul még megdicséri a nő törvénytervezetét, s persze hozzáteszi, hogy egy apró módosítással (mondjuk a börtönépítések bevételével) simán átmenne a házon. Az okostojás Dickie eközben kiosztja a stábot, mert ő mindig tudja mi a dörgés. Azt mondja, a drog még csak az első lépés volt, lesz ez a kampány még sokkal durvább is, és szerinte fel kéne venni a kesztyűt. Okos.

Jim behívatja magához azt a szöszi gyakornokot, akinek a melléről beszél most már az egész ország, és már-már úgy tűnik, kiderül, hogy járnak, végül mégsem. Jim pikk-pakk lerendezni a csajt, megmondja neki, hogy a politikai karrierje itt véget is ért, de a börtönt talán megúszhatja, feltéve ha mond egy nevet. Apu és anyu a hír hallatán persze kibékülnek, a gyerekek nyígásáról meg csak azért sem írok most, a lényeg, hogy ők is megnyugszanak végre. A First Laddy gyorsan közli is a Demokrata Párt elnökével, hogy mindent tudnak, írásos vallomásuk is van, úgyhogy nyilvános bocsánatkérést követel. Meg is kapja hamar, nagy nyilvánosság, vagyis az egész ország előtt. A Demokraták szánják-bánják, por került a gépezetbe, de eltávolítják. Korrekt.

S végül az elmaradhatatlan happy end, már megint. Az elnöknő elmondja a beszédét, de nem Bauer-papa pályáján, hanem az oválisban, a kamerák nyilvánossága előtt. Nagyon szép és megható a beszéd megint, nyilván mindenkit meggyőz és maga mellé állít. Ja, és a végén még közli, hogy biztos ami biztos, megvétózza a börtönépítési törvényt. Sok null ide.