Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Elnöknő 1x18 – Unfinished Business

2008. május 26. 12:03 - santinocorleone

Na kérem szépen, elérkezett Az elnöknő várva várt UTOLSÓ EPIZÓDJA, amely, mint tudjuk, nem csak az első évadot, de magát a sorozatot is lezárta. Az olyan apróságokon már nem is érdemes fennakadnunk tehát, mint hogy az előző részek tartalmát bemutató kivonatos visszatekintés megint zavaros és következetlen. A szűk stáb még szűkebb részével nyitunk, jelen van Kelly, Dickie és Mackenzie Allen, utóbbit azonban szokás szerint elhívja Vince, hisz próbakérdésekkel kell készülnie a közelgő vitaestre. Az első ilyen az alelnök személyére vonatkozik, így, bár az elnöknő most még nem ad választ, biztosak lehetünk benne, hogy ma erre a kérdésre is pont kerül végre. Van még néhány érdektelen kérdés, de Kelly végre félbeszakítja az eseményt. Közli az elnöknővel, hogy meghalt egy politikus, aki anno nem csak Mackenzie Allen elnökségét, de az alkotmány egyenjogúságra vonatkozó kiegészítését is ellenezte.

Bauer-papa két kedvenc nőjével társalog, választási fotókat válogatnak, miközben a házelnök továbbra is vacillál, nem tudja eldönteni, elinduljon é a következő elnökválasztáson. A Fehér Házban máris sajtót tájékoztatnak, hiszen a vaskalapos politikus halálával végre lehetőség nyílhat az Alkotmány jogegyenlőségi kiegészítésére, s ez láthatóan szívügye az elnöknőnek. Apu eközben jelzi Kellynek, hogy egy magazin komoly cikket közölne az elnöki házaspárról, már az újságíró is itt van, és a szóvivő feladata lesz, hogy az elkövetkező hetekben mindenhová elkísérje őt. A bemutatásnál rögtön kiderül, hogy ők ketten meglehetősen jól ismerik egymást, hisz ahogy apu elhagyja a szobát, Kelly máris lerohadtdisznózza a firkászt.

Tovább
Címkék: az elnöknő
komment

Elnöknő 1x17 – Happy Birthday, Madam President

2008. május 20. 10:18 - santinocorleone

Az előző részek kivonatos tartalma után ezúttal Dickie-vel nyitunk, aki még a futógépet is megpróbálja legyőzni, mert ő nem ismer lehetetlent. Szerencsére csatlakozik hozzá Bauer-papa szöszije, és kedélyesen elcseverésznek az előttük álló kampányról. Az elnöknő ugyanekkor épp az Air Force 1 fedélzetén utazik, most jön vissza Manilából. Kelly ugyanitt, csak egy szobával arrébb az újságírókkal bowlingozik, egy narancs és néhány kisdobozos üdítő segítségével. Jim és Vince szintén a fedélzeten utaznak, s mikor már aludhatnának végre, hívás jön a válságteremből. Ismeretlen fegyveresek szállták meg az egyik isztambuli szállodát, így az ott tartózkodó 22 amerikai immár túsz. A Török kormány minden előzmény nélkül lerohanná őket, de Mackenzie Allen valahogy nem rajong az ötletért.

A Fehér Házban a család többi része, vagyis apu, nagyi meg az összes gyerek anyu esti szülinapjára készülnek. A gyerekek nem vettek ajándékot, mondván, hogy úgysem tudnak versenyezni a Jordán király ajándékaival, meg különben is, baromi macerás a celeb-vásárlás, de a család idősebb tagjai elmagyarázzák, hogy ez nem így működik, ajándékra márpedig szükség lesz. Az elnöknő mondjuk most a legkevésbé sem a születésnapjával van elfoglalva, a tanácsadói szerint ugyanis az sem lehetetlen, hogy a kurd szeparatistákat maga a Török miniszterelnök küldte a hotelbe. Mackenzie Allen gyorsan telefonozik is vele, kér még egy kis időt, mert a fickó továbbra is támadni akar, de közben újabb hírek érkeznek: a terroristák minden túszt kiengedtek a szállodából, kivéve az ott tartózkodó 22 amerikait.

Tovább
Címkék: az elnöknő
komment

Az elnöknő 1x16 – The Elephant in the Room

2008. május 13. 09:00 - santinocorleone

Na, most már az előző részek tartalmát bemutató visszatekintés is ide-oda ugrál az időben, tisztára olyan, mint valami korai Tarantino-film. Azzal kezdünk, hogy az elnöknőt az anyukája ébresztgeti. Mackenzie Allen különösen nyúzott ma reggel, még sosem láttuk őt ilyen fásultan. Első ránézésre egészen olyan, mintha gyereket várna, és a nagyi is erre tippel, de a lánya gyorsan leinti. Nyilván itt az első probléma. Bauer-papa ma a feleségével reggelizik, tévéznek, így gyorsan megismerhetjük mi is a mai epizód másik fő vonalát: pilótasztrájk van, a légi közlekedés gyakorlatilag megbénult az államokban. Az öreg még mindig halogatja indulásának bejelentését, pedig már vészesen közeleg az idő.

Az elnöki stáb már Keaton utódját keresi, de úgy tűnik, az elmúlt hónapok során az elnöknő a legtöbb lehetséges jelöltet, a kormányzók nagy részét már magára haragította valamivel, így nem lesz könnyű dolguk, jelenleg senki sem kapkod a hirtelen megüresedett poszt után. Váltunk az Air Force 1 fedélzetére, ezek szerint tehát mégsem sztrájkol minden pilóta. Mondjuk szép is lenne. Na, a lényeg, hogy az elnöknő bár dolgozik, rendkívül hisztis, és láthatóan nem is érzi jól magát. Egy ideig próbálja tettetni magát, mintha nem lenne semmi baj, de egyszer csak nem bírja tovább, és könnyezve összegörnyed. Az orvos persze rögtön ott terem, a diagnózis sima ügy: akut vakbélgyulladás, azonnal műteni kell. Persze a levegőben nem lehet, így a kormányőrség egy katonai kórházba irányítaná a gépet, de apu ragaszkodik hozzá, hogy a legközelebbi kórháznál szálljanak le. Dickie vajon mivel elfoglalva most is? Na persze a sajtóval meg a népszerűségi mutatókkal. Kezd már kissé unalmassá válni a csávó. Mackenzie Allen utasítja az embereit, hogy értesítsék a szenátus elnökét, hamarosan fel kell esküdnie, hisz míg az elnöknőt műtik, addig valakinek helyettesítenie kell majd őt. Bár Kelly jelzi, hogy az alkotmány szerint Bauer-papa jönne a sorban, mint házelnök, de senki sem hiszi, hogy bevállalja az egynapos elnökséget, mert ehhez le kéne mondania a kongresszusi mandátumáról. Azért Jim értesíti, persze csak merő formalitásból.

Tovább
Címkék: az elnöknő
komment

Elnöknő 1x15 – Ties That Bind

2008. május 05. 10:18 - santinocorleone

Ismét Keaton színrelépésétől indul a múltbéli hogyvolt, és megy egészen a múlt héten eltűnt 50 db rakétáig. Aztán, ahogy az elmúlt hetekben már többször is, láthatjuk amint az elnöknő tévézik, így a hírekből megtudhatjuk, mi lesz a mai epizód fókuszában. Az egyre növekvő bűnözés miatt zavargások vannak a marylandi Hyattsville-ben (ezentúl az egyszerűség kedvéért csak H). Az új igazságügy-miniszter is úgy véli, jó lesz odafigyelni, mert ebből még baj lehet. Azonban, ami még ennél is érdekesebb, az az, hogy megtalálták az eltűnt rakétákat, és már árulják is a feketepiacon.

Bauer-papa megint a tv-ben parádézik, és mivel a friss és ropogós Bűntetési Törvényét szeretné átvinni a szenátuson, pont kapóra jön neki a H-béli balhé. Merthogy ő konzervatív ember, aki a szigorú büntetések hívek. Ezek szerint tehát ez, mármint a Lex Templeton lesz a másik fő történetszál ma. Merthogy ugye Mackenzie Allen nyilvánvalóan ellenzi ezt a törvényt, szerinte egyszerűen csak több rendőrre van szükség. Ezen a héten amúgy Vince-ből is többet kapunk a szokottnál, ugyanis hamarosan férjhez megy / megnősül, és ebből is lesz még kalamajka, hisz mégiscsak az elnöknő közvetlen munkatársa.

Tovább
Címkék: az elnöknő
komment

Elnöknő 1x14 - The Price You Pay

2008. április 28. 16:06 - santinocorleone

Kapunk megint hogyvoltot az előzetes történésekből, majdnem a kezdetektől. Aztán máris ugrunk az elnöki konvojhoz, ahol a főautóban az elnöki házaspárral barátaik, Carl Brantley és becses neje is ott vannak. A fickó ráadásul nem csak barátként, de Mackenzie Allen igazságügyminiszter-jelöltjeként is funkcionálhat hamarosan, ha a döntéshozók elfogadják. Azonban, mivel már Bauer-papa és Szöszi asszisztense is dolgoznak az ügyön, az elfogadtatással még lehetnek majd problémák. Kiderült ugyanis, hogy az anno a Brantley által szabadlábra helyezett mintegy 15000 elítélt egy része visszaeső lett, némelyikük később gyilkossá is vált, ez lesz hát a házelnök aduásza. Az elnöknő is tudja, hogy nem lesz könnyű menet, így próbálja előre felkészíteni a támadásokra a régi barátot.

Bauer-papa és kis csapata jóvoltából a Brantley által szabadon bocsátottak áldozatainak hozzátartozói beszélnek a tv-ben, és ugye érthető módon úgy vélik, nem biztos, hogy az elnöknő régi cimborája lenne a legideálisabb választás a miniszteri posztra. A házelnök meg a szöszi röhögnek a markukba, az elnöknőnek megint szar napja lesz. Pedig ők még nem is sejtik, hogy Mackenzie Allen már a válságteremben van Keatonnal, aki tájékoztatja a főparancsnokát egy kiemelten fontos repülőgép eltűnéséről. Ebből is nagy ciki lehet, ugyanis a gépen volt 100 db a legújabb, hiper-szuper vállról indítható USA rakétákból, s mivel ezek kezelése olyan egyszerű, hogy egy 5 éves gyermek is elboldogul vele, mielőbb meg kéne találni. Na, ez tényleg szar nap, de asszonyunk nyilván megoldja, ahogy eddig mindig.

Tovább
Címkék: az elnöknő
komment

Elnöknő 1x13 - State of the Unions

2008. április 21. 09:25 - santinocorleone

Egy kis hogyvolt, egészen a kezdetektől napjainkig, majd az egykori elnökök beszédeit jegyzetelő elnöknő. Komoly, távolba meredő nézések, mélyenszántó, magvas gondolatok. Apu ma a Demokrata párt fejeseivel partizik, Bauer-papa pedig a republikánus főmuftikkal diskurál a saját esélyeiről. Hazafelé menet apu eléggé kivan, mintha bepiázott volna. Kint meg is csúszik a járdán, olyannyira, hogy az egyik hamvas demokrata gyakornok mellét használja kapaszkodónak, s persze máris villannak a vakuk. A végeredményt reggel már anyu is látja, az újságok címoldalán. Érthető módon nincs túl jó kedve, meglehetősen zord most apuval. Ajjaj.

Bauer-papa is a címlapot nézi, neki, meg a régi-új kabinetfőnökének is kifejezetten tetszik. Kelly már nem értékeli ennyire, ugyanis az aktuális sajttáj minden kérdése apura vonatkozik. A tájékoztató után a szűk stáb úgy dönt, apu ma is dolgozzon, mert az kevésbé gyanús. Van is neki való feladat, egy rendkívül rossz arcú republikánus képviselőt kell lebeszélnie arról, hogy az elnöknő új törvényébe indítványozza új börtönök építésének beillesztését. Cserébe ígér neki későbbi támogatást, közös elnöki fotót, stb, erre a fickó bele is egyezik, hurrá. Az elnöknő közben a hajléktalan szervezethez látogat, akiket kiemelten akar támogatni, és bár itt is mindenki apuról kérdezi, az újságírók leszerelése mellett még arra is jut ideje, hogy váltson néhány szót Gáti Katival, a mi állandó sorozatszereplőnkkel. Bizony, ő most itt egy ex-hajléktalan, aki a szervezet jóvoltából felállt. Hurrá.

Tovább
Címkék: az elnöknő
komment

Elnöknő 1x12 - Wind Beneath My Wing

2008. április 14. 15:37 - santinocorleone

Miután letudjuk, mi hogyvolt pontosan a legutóbbi részben, Bauer-papát láthatjuk, amint interjút ad. Mackenzie Allen elnökségéről és újraindulásáról kérdezik, meg persze arról is, ő maga indul-e majd az elnökségért. Utóbbira természetesen kitérő választ ad, előbbinél pedig jó szokásához híven úgy dicsér, hogy valójában szapul. Epés kis megjegyzést tesz az elnöki házaspárra, mondván milyen jól járt a nép az elnöknővel és a férjével, hisz ez 2 in 1. Az elnöki autóban az elnöki pár is nézi mindezt a tv-ben, és nem igazán repesnek az örömtől. Ráadásul az elnöknő a következő időszak programja miatt is bosszankodik, beindult ugyanis az adománygyűjtés a kampányra, így mindenkivel smúzolnia kell, akár tetszik, akár nem.

Valamivel később már az Air Force 1 fedélzetén vagyunk, itt van az egész csapat, sőt még Bauer-papa is, aki az elnöknő érkezéséig a sajtó képviselőit szórakoztatja. Természetesen itt is az újraindulás a téma, s ahogy Mackenzie Allen odaér, meg is kérdi a házelnököt, miért ez a felhajtás, indul-e egyáltalán valamiért. A válasz: persze, egy szendvicsért. Jim, Dickie, Kelly és apu a másik teremben örömködnek, az adománygyűjtés első köréből 4,6 millió folyt be, ami ezek szerint nagyon jó. A Fehér Házban a szülők távollétében baromira unatkoznak az elnöki csemeték, ezért elhatározzák, hogy ma este ők bizony házibulit tartanak a haveroknak a világ egyik legjobban védett épületében. Vissza az égbe, ez most valahogy érdekesebbnek tűnik. Az elnöknő és a házelnök az ex-elnökről beszélgetnek, aki szintén nagyon utálta ezt az adománygyűjtő hercehurcát, Kelly és Dickie pedig egy lófejű csajjal dumálnak, akinek állítólag jó mellei vannak, és ez anno egy kampányban jól is jött Dickie akkori megbízójának. Leszállás után a csapat új tagja fájlalja a hasát, ezért inkább a gépen marad, bár gyanítom, hogy inkább a lófejű melleire kíváncsi. Odalent ujjongó tömeg és ováció fogadja az elnöknőt, mielőtt továbbindulna a reptérről. A konvoj indulását és a majdnem üresen maradt repülőt meglehetősen gyanúsan méregeti egy tartálykocsi egyenruhás sofőrje. Nem tetszik a fickó, és nem is csoda, mert a következő képen már láthatjuk, hogy a kabátja alatt egy bombát rejteget.

Tovább
Címkék: az elnöknő
komment

Elnöknő 1x11 - No Nukes Is Good Nukes

2008. április 07. 15:49 - santinocorleone

Ott hagytuk abba a sorozat történetének első duplaepizódját, hogy fogalmunk sincsen, a titkos terv kiszivárgásában, amiről a tv-ben is beszélnek, benne volt-é a jó öreg Bauer-papa keze, vagy sem. S persze tévével is folytatjuk, minden csatornán a balhéról beszélnek, na meg arról, hogy Észak-Korea folyamatosan mozgósít. A helyzet ezúttal tényleg elég kemény, így van rá esély, hogy kivételesen megússzuk a súlytalan és csöpögő családi drámát.

A válságstáb folyamatosan dolgozik, most épp azon agyalnak, hogy Kína vajh miért adta ki az infót. Mindenki biztos abban, hogy a kínai kormányban tégla van, bár mi tudjuk, akár a házelnök is benne lehet, hisz neki semmi sem drága, csak meglegyen az elnökség. Jelen állapot szerint még 33 órára elegendő levegője van a tengeralattjáró legénységének. Mackenzie Allen szerint most sürgősen új megállapodást kell majd kötni Kínával, a katonai muftik meg még nagyobb készültséget szorgalmaznak. A bájos szóvivő, aki most civilként is nagyon aggódik, hogy lesz-e háború, vagy sem, Jim segítségét kéri, mert hát ugye valamit mondania kell majd a sajtónak. Jim ezt még pikk-pakk lerendezi, a nagyobbik baj azonban az, hogy jön Bauer-papa és közli, Kína visszatáncol, már nincs egyezség. De hiába hozza ő a rossz hírt, senki sem lövi le. Már csak 27 órányi levegője van a legénységnek, és immár bizonyos, a mentés csak Kína segítségével valósulhat meg.

Tovább
Címkék: az elnöknő
komment

Elnöknő 1x10 - Sub Enchanted Evening

2008. március 31. 12:03 - santinocorleone

Egészen jól indul ez az epizód, hiszen a szöszivel nyitunk, aki immár Bauer-papának és Jimnek is csak az exe, kinek hogy persze. Szóval szöszike üldögél egy kávézóban, és váratlanul betoppan mellé a házelnök. Az öreg először jópofizik, aztán bunkó, később jön a nem könnyű ám téged pótolni c. lemez, meg hogy visszajönnél-e. aztán kiderül, hogy mindenki megbántott mindenkit, és úgy tűnik, a békepipát nem mostanában fogják elszívni ők ketten.

Családi reggeli az elnöki családban, immár ugye a nagyival kiegészülve. A fő téma anyu újraindulása. Becca kivételével mindenki támogatja az ötletet, de már csodálkoznánk is, ha ő egyszer végre egyetértene a többséggel. Apu és anyu munkába menet (értsd: egyik folyosóról a másikra tartva) is erről diskurálnak, majd találkoznak a legszűkebb stábbal, aminek most már a tenyérbemászó képű Dickie is a részese. A srác fújja a szokásosat: ha jó kampányt akarnak, azonnal lépni kell, mert sehol se tartanak még, és fogy az idő. A beszélgetést félbe kell szakítani, ugyanis a nemzetbiztonsági tanácsadó híreket hozott az elnöknőnek: valahol Észak-Korea partjainál leragadt egy amerikai felderítő tengeralattjáró, a legénység pedig már csak maximum 46 óráig bírja a víz alatt. És ez csak a kisebbik baj, a nagyobbik ugyanis az, hogy a tengeralattjáró már csak 25 km-re van a parttól, vagyis Észak-Korea felségvizeiben rostokol. Amennyiben ez kémkedés a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának tudomására jut, nemhogy nem segítenek majd a mentésben, de még az életben is kipróbálják majd a tömegpusztító fegyvereiket.

Tovább
Címkék: az elnöknő
komment

Elnöknő 1x09 - Az anya, aki ebédre jött

2008. március 25. 11:38 - santinocorleone

Láthatóan rögtönzött sajttájjal nyitunk valami nagy és patinás objektum előtt, valószínűleg bíróság lesz ez. Két, eddig ismeretlen fickó beszél a kameráknak egy haditengerészeti bázis bezárásáról. Megtudjuk, hogy ez a lépés tönkreteheti Mackenzie Allen szülőállamának gazdaságát, az illetékesek mégis nagyon határozottan érvelnek a bezárás mellett. Az elnöknő is képben van a témát illetően, mert épp arról beszél Keaton, Kelly és Jim társaságában, hogy e döntés következtében mintegy 30 000 ember maradhat munka nélkül. A kabinetfőnök szerint nem szabad beavatkozni és kivárásra kéne játszani, Keaton pedig egyértelműen a bezárás mellett van. Mondjuk volt katonaként ő aztán tényleg kompetens lehet. A vita helyszínére megérkezik apu is tenyérbe mászó képű fiatal öltönyössel.

A fickó neve Dickie és a jelek szerint a többiek ismerik, de nem kedvelik túlzottan. Kelly esetében ez hatványozottan is igaz, a fickó ugyanis kapásból leszarozza a bájos szóvivő frizuráját. Persze hamarosan kiderül, hogy mindezt szigorúan szakmai okokból teszi az antipatikus öltönyös. Dickie ugyanis azért van itt (apu jóvoltából persze), hogy javítsa az elnöknő és az adminisztráció népszerűségét. Szakemberként úgy véli, az első és legfontosabb kérdés, hogy Mackenzie Allen elindul-e az elnökségért a következő választáson. Mert ha nem, akkor az egésznek semmi értelme. Valamivel később Jim és az immár új állással rendelkező szöszi barátnője között is ez a téma a Fehér Ház folyosóján.

Tovább
Címkék: az elnöknő
komment
süti beállítások módosítása