Hogy volt?

X-Faktor 2014, 2. Élő show - Szeretlek is, meg nem is

2014. október 26. 17:40 - oharozsabimbolehetnek

A műsor Bence kisfilmjével kezdődik, aki a tévében folyton a volt csajairól szóló történetekbe botlik. (Tóth Gabit hogy hagyhatták ki?) Aztán női lábak közelednek a folyosón (vagy férfi lábak női cipőben), és az öltözője ajtaján kopogtat a következő (?) áldozat. Bence hanyagul a vállára veti a zakóját, és a csajt (vagy női ruhában lévő férfit) átkarolva elriszálják magukat a színpad felé. Összefoglalva: Bence nem színész, ne is erőltessük ezt a vonalat, és értjük, Zsófi szexi. Ugorgyunk!

A második élő shownak a Pálinka Republic nélkül vágunk neki. Tegye fel a kezét, akinek hiányoznak! Ja, Gabi. Gabi szomorú. Bence és az új lány, Szabó Zsófi nyitja a showt, aki csillagot fog kapni minden megoldott feladatért. Ő azzal kezd, hogy benyal Bencének, hopp, repül is az első csillag. Aztán ha már feljutott a színpadra, akkor már is fel akar valakit konferálni, és azt mondja: “követezzen az a négy ember, akik itt nagyon fontosak…” Tanulság: ha már hagyjuk konferálgatni, adjunk neki rendes szöveget. De a lényeg: jön a két G és a két R, vagyis a mentorok. Gabinak ma nem fog kilógni a feneke, mert nadrág van rajta, de a mellére még köthettek fogadásokat, az ugyanis továbbra sem nagyon akar a ruha alatt maradni. A fiúk ma is unalmasan néznek ki. Gyors fejszámolás, Gabinak már csak két zenekara van, de küldi az energiát Zsófinak. Úgy nézem, ma is előkerült valami gyorsító az öltözőben, Gabi már most ugrál ültében, Szikora pedig a szokásosnál is élénkebb. Ma szerelmesek leszünk nagyon, a tematikát a Szeretlek is, meg nem is adja, amit Robi 1984-ben írt, és a zenekara irtó cikinek tartotta. Én meg azt az évődést tartom kínosnak, amit Zsófi és Bence nyom a színpadon.

Shrek kezd ma, a kisfilmjében látjuk, ahogy a próbán táncra buzdítják, de nem nagyon sikerül neki, erre bedobja, hogy akkor vetkőzni fog a színpadon, erre viszont Alföldi mond nemet. Queent énekel, és nagyon-nagyon laza, jól érzi magát, még egy kicsit meg is mozdul.

Screen Shot 2014-10-26 at 9.34.19 AM.png

Tovább
Címkék: rtl klub x-faktor
15 komment

X-Faktor 2014 - Mentorok háza 1-2.

2014. október 13. 17:00 - oharozsabimbolehetnek

Remélem, felkészítettétek a könnyzacskókat, mert ma biztos nem ússzuk meg sírás nélkül. A mentorok elvonultak a luxuskéglikbe, és várják a hat esélyest, hogy énekeljenek még egy utolsót az elő show előtt. 

A 25+-szal kezdünk, G mentorsegédje Geszti lesz. G unatkozott, és előkapott egy gitárt, hogy megadja az alaphangulatot. Én, amíg nem láttam, azt hittem, feltettek egy régi blues-lemezt, úgyhogy gondolhajátok, milyen hangja van. 

Screen Shot 2014-10-11 at 10.11.05 PM.png

Tovább
Címkék: rtl klub x-faktor
9 komment

X-Faktor 2014 - Válogatás 2.

2014. szeptember 14. 12:39 - oharozsabimbolehetnek

Kezdődik a második válogató. Megnézzük, kik alakítottak nagyot múlt héten, és kapunk egy ízelítőt a mai műsorból is. Aztán repülnek az üstökösök. Miután feltöltötték a nézőteret és az udvart statisztákkal, folytatják a válogatást. Érkezik a zsűri, Gabin szokás szerint picsaszoknya.

Anya-fia duett kezd, a zenei tehetséget a kissrác állítólag anyutól örökölte, bár nekem inkább úgy tűnik, hogy anyu szeretne sztár lenni, és ehhez befűtötte a kisfiát is. Szegény! Színpadra lépnek, és kiderül az is, hogy anyu egyedül neveli ezt a szegény gyereket. Rákkörándöklákk lesz! Nagyon szar, igazán nagyon szar. Anyu pattog, mint kecskeszar a deszkán, a kissrác meg pont egy hangot tud játszani a harsonán. 

Screen Shot 2014-09-14 at 10.30.44 AM.png

Le is intik őket. Csókolom. Ma Feró kommentál Twitteren: ne hallgassatok a köcsög zsűrire, jók vagytok! Kibicnek semmi sem drága.

Tovább
Címkék: rtl klub x-faktor
60 komment

X-Faktor 2014 - Válogatás 1.

2014. szeptember 07. 14:27 - oharozsabimbolehetnek

Mindenki nyugodjon le a picsába! Idén sem maradunk önjelölt és nagyon felfuttatott, de arra többnyire teljesen érdemtelen sztárocskák nélkül. Jelentkezőkben idén sincs hiány, ismét találtak egy csomó embert, akiket össze lehet terelni kígyózó, levegőbe irritáló x-eket mutogató sorrá. Istenes Bence vezeti idén a műsort, egyesegyedül, és az ízelítő alapján lesz min röhögni és hörögni. A zsűri részéről jönnek majd a közhelyek és a laposra csépelt mondatok. De nézzük részleteiben!

Miután elmennek az üstökösök, jön az ordítozó, tapsoló tömeg, ki gázmaszkban, ki öltönyben. Az egy négyzetméterre jutó exhibicionizmus messze meghaladja a Sziget átlagát. A zsűri 25%-ban új, Geszti tavaly új döntött, a csúcson kell abbahagyni (milyen jól tette). Helyette jött Little G Weevil, bocs, ha nem írom le minden alkalommal a teljes nevét. Ő külföldön is elismert blues zenész, Amerikából rángatták haza a műsor kedvéért, de ide a rozsdás bökőt, hogy decemberben sikítva fog visszamenekülni. Elsőre szimpatikus, természetes arc. Tóth Gabi, Alföldi Róbert és Szikora maradtak a helyükön. Mindenki mond valamit a bemutatkozó videójában, de semmi olyan nem hangzik el, amit eddig ne hallottunk volna: nyerni akarnak idén, a szívet, a lelket, a hangot, a csiszolatlan gyémántot keresik. Ne legyenek illúzióink, idén sem fognak mást találni, mint pár feltuningolt, műanyag sztárt, akikkel pont egy évet lehet haknizni, aztán senki se érdekelnek. Érkeznek, ezúttal fehér limuzinokkal, G-t a reptéren szedik össze (ja, persze, hogyne!). A versenyzők és a nézők megtapsolják őket, ahogy bevonulnak a válogató helyszínére, és elfoglalják helyüket a világító asztalnál.

Na, elsőre meg is kapjuk a gázmaszkosokat, akik egy messzi-messzi galaxisból érkeztek, és a frontemberük szemmel láthatóan elmebeteg. Jó lenne már a lipótot újra megnyitni. Arra kérdésre, hogy ki kísérte el őket azt válaszolja, hogy skizofrén önkivetüléseik. Tehát van betegségtudata. Az jó, első lépés a gyógyulás felé. Tha Shudras a nevük egyébként. Egy pillanatra sem esnek ki a szerepükből, hogy ők most marslakók, de annyira erőltetett az egész, hogy még csak el se mosolyodtam. Bence be is tojik tőlük, nem is mer kezet fogni. A hangmérnököt is sokkolják.

Screen Shot 2014-09-07 at 10.26.23 AM.png

Tovább
Címkék: rtl klub x-faktor
29 komment

X-Faktor 4xDÖNTŐ - Történelmet írunk

2013. december 15. 19:38 - Chat Géza

Ennyien még talán sose percről-percrézték egyik X-Faktor döntőt se, mint ma. Már ez önmagában is történelem. Erre jön a ráadás, hogy emitt Ustream is fog menni, vagyis a termék jó fog lenni. Mivel sok lesz a pp, ezért mi, én és sztárvendégem csak a míves kommenteket fogjuk szűrni és posztolni. Végre nem kell dolgozni e.

Sajnos elég gyász a kontetnt. Mindenhol.

"Lilu piros csipkés ruhában dögös" Sixx

x11.png

Aleska Diamond és Puskás Peti végtelenül élvezi az X-Faktort. Mint bárki.

Tovább
56 komment

X-Faktor 4xDÖNTŐ - Majd jövőre jobb lesz

2013. december 14. 20:04 - Chat Géza

Emberek, mivel egyszerre pp-zi a comment meg a velvet az X-Faktort, mondjuk mint kiderült, csak holnap, így én nem is erőltetném ezt a dolgot a végsőkig. Ellenben holnap gigabrutál extra luxy tartalom lesz itt. Rámásszunk a USTREAM-re gecc. De most azért nézzük az adást, amíg van kraft, addig én itt lesek, ellenben hajnalban pótlom az lemaradást, hogy reggel mindenki ezzel kelhessen. Na csapatás!

x1.png

Nem hiszem el, hogy 2013-ban még az amcsi műsorvezetők beköszönésével űzik a parasztvakítást, amit egy non plus ultraként betolt ELSŐ EMELETTEL huggyoznak telibe a szerkesztők.

Tovább
86 komment

Döntsünk közösen az X-Faktorról!

2013. december 03. 10:00 - Chat Géza

Emberek! Tudom, hogy az elmúlt két hétben elmaradt a megszokott X-Faktor-betevőtök, amit mélységesen sajnálok, mert Lilu is biztos rommá aggódta magát, hogy miért nincsenek hírbe hozva csodás virgácsai. (Arról amúgy külön írtam.) Kicsit besokalltam, plusz nem is éreztem égető szükségét annak, hogy a semmit a végtelenségig ragozzam. VISZONT! Amolyan szellemi rehabon vagyok, hogy az utolsó adást, a DONTŐT teljes erőbedobással, 120%-on pörögve tudjam tolni. ÉLŐBEN! De mivel szimpla élő hogyvoltra már volt példa, tőlem is, ezért az X-Faktor szolgáltatta nemes alkalomból fasza kis homevideóval, Tóth Gabriellát megszégyenítő lereagálásokkal színesíteném a kontentot.* És most a szavazás. Mindenki arra voksol, amire akar, de én az előbb felvázolt hogyvoltozást erőltetném, mert az olyan odabaszós lesz, mint P. Lili egyszer.

*Mindezt csont részegen.

6 komment

X-Faktor 4x20 - Kétórás Fókusz énekkel megzavarva

2013. november 18. 09:00 - Chat Géza

Bevallom őszintén nem néztem a múltkori Döntést. Ilyen káros hatással volt rám, hogy nem írhattam őszintén az X-Faktorról. Mondjuk ettől nem voltak álmatlan éjszakáim, sőt. A lényeg, hogy Batánovics Lili kiesett, ami abból a szempontból azért furcsa, hogy neki aztán tényleg jó hangja volt, csak hát azok a judós vádlik nem illettek a színpadra, plusz túl mimóza volt ahhoz, hogy sztár legyen belőle. Van elég aranyos kiscicás videó a világhálón, nem kell még Batánovics Lilis videóval is kiakasztani a cukiság mérőt. A szombati élő show-t becsülettel összefoglalnám, viszont mellőzném a felesleges sallangokat, mivel egyszer már megírtam a Commentre, hogy miért is volt hulla unalom az egész. És meglepetésemre, sokan osztották a véleményemet, alig akadt egy-két troll szimpatikus úriember, aki beszólt, hogy mi a faszért kellett ezért vasárnap(!) hajnali hatkor(!) felkelnem és ilyen szarul megírnom a SEMMIT.

x-fak.jpg

Tovább
18 komment

X-Faktor 4x18 - A legjobb show valaha

2013. november 10. 20:36 - Chat Géza

Ahogy azt a múltkor a hülye fejemmel beígértem, most csupa szépet és jót fogok írni, történjen bármi a mostani X-Faktorban. Hazudni fogok, mint a vízfolyás, de nem biztos, hogy féken tudom tartani a köpködő atitűdömet és nem fog egy-két mondat erejéig elharapódzni a fröcsögő cinizmusom. A gyengébbek kedvéért vastagon kiszedem a kétértelmű gondolataimat. Vagy nem. Múlt héten esett meg az a sajnálatos dolog, hogy a By The Way fiúcsapat szégyen szemre kihullott a versenyből, miután Csordás Ákossal vívott énekpárbajukban kiváló teljesítésük ellenére, a mentorok döntésképtelensége okán - ami ilyen feszült helyzetben persze teljesen indokolt - , a szőrösszívű nézők szavazatai döntöttek, ami szerint rájuk jutott kevesebb feltöltőkártya a heveny sms-szavazás maratonon. DE! Van még remény és hit, hogy 2013-ban igenis érdemes fiúcsapatokban, redizájnolt Picasso Branch-ban gondolkodni, mert fájó hír ez ugyan, de Bozsek Márkra nagyobb szükség van a Barátok köztben, mint az X-Faktorban. Bizakodom - mivel az említett szappanopera, talán minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy legnagyobb rajongója vagyok - , hogy a Rózsa bisztró kerthelyiségében lesz majd egy csodás kis ki mit tud, ahol Márk odacsaphat a húrok közé és megmutathatja, hogy mekkora tehetség ő, majd teljesen spontánul, és kicsit sem átlátszóan, egy gyanúsan Geszti Péternek látszó lemezkiadós muki felfedezi és kibányássza a fiú torkában az aranyat és befuttatja jól, majd Miklós jól megfúrva a világot jelentő bizniszt, módszeresen szétbasz mindent, megint, ahogy illik. De visszatérve a Faktorhoz olyan döntés született, amit maga Márk is csak elcsukló hangon tud közölni a By The Way tagjaival. Ők térnek vissza, mint hamvából feltámadó főnixmadár. Fair play díjat és béke nobelt azonnal Márknak! Addig nem is kezdődhet a show.

1.jpg

Tovább
19 komment

X-Faktor 4x16, 17 - Mellesleg By The Way

2013. november 04. 10:00 - Chat Géza

Végre! Végre! Végre megint itt az X-Faktor! És most mondanám, hogy sajnálom, amiért a múlt vasárnapi döntést nem hogyvoltoztam le, de akkor nagyot hazudnék. Kellett némi elhatárolódás a szombati élőzés okán, meg a vasárnapi döntés közel sem volt annyira érdekes, izgalmas, hajmeresztő információban tajtékzó show, hogy ne tudnám most egy rövid, de velős mondatban összefoglalni. Eckert Anikó kiesett, na bumm. Kanyarodjunk is rá a most hétvégi adásmenetre, mert ha már élvezhetőségében nem tudott olyat nyújtani, amit egy énekes műsortól elvárnánk, akkor legalább vesézzük ki a pináig felvarrt miniszoknyákat, feszülős ingeket és szexuális túlfűtöttségben tocsogó színpadi masztizásokat. (Ja, és ha lesz még valaki, aki felhozza a „ha nem tetszik, akkor minek nézed, te istentelen gyökér” dög unalmas hogyvolt-toposzt, akkor a következő adást, gusztustalanul ömlengős hangnemben fogom megírni. Így tessék kommentelni!)

1.jpg

Ha így hirtelen tippelnem kéne - ugye Gesztit kivéve mindegyik mentortól elvérzett már valaki - , hangilag figyelve a műsort a Fat Phoenixnek kellene elkopnia, de a Minek van?-kategóriában Bozsek Márk, Péterffy Lili és a Fat Phoenix megintcsak izomból harcol a hazamenetelért. A fene se tudja. Még nem hallottam egyik produkciót sem.

Tovább
49 komment
süti beállítások módosítása