Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

X-Faktor 2014 - Válogatás 2.

2014. szeptember 14. 12:39 - oharozsabimbolehetnek

Kezdődik a második válogató. Megnézzük, kik alakítottak nagyot múlt héten, és kapunk egy ízelítőt a mai műsorból is. Aztán repülnek az üstökösök. Miután feltöltötték a nézőteret és az udvart statisztákkal, folytatják a válogatást. Érkezik a zsűri, Gabin szokás szerint picsaszoknya.

Anya-fia duett kezd, a zenei tehetséget a kissrác állítólag anyutól örökölte, bár nekem inkább úgy tűnik, hogy anyu szeretne sztár lenni, és ehhez befűtötte a kisfiát is. Szegény! Színpadra lépnek, és kiderül az is, hogy anyu egyedül neveli ezt a szegény gyereket. Rákkörándöklákk lesz! Nagyon szar, igazán nagyon szar. Anyu pattog, mint kecskeszar a deszkán, a kissrác meg pont egy hangot tud játszani a harsonán. 

Screen Shot 2014-09-14 at 10.30.44 AM.png

Le is intik őket. Csókolom. Ma Feró kommentál Twitteren: ne hallgassatok a köcsög zsűrire, jók vagytok! Kibicnek semmi sem drága.

Olyan blokkal folytatjuk, ahol csak bénák jönnek, a zsűri kegyetlenül őszinte, letörik a versenyzők lelkesedését. Sírnak is a színfalak mögött rendesen. Feró megint ír: a mentorok ne mondják senkinek, hogy ne énekeljenek, mert tegyék csak, ha jól esik nekik. Feró meg ne mondja meg a zsűrinek, mit csináljon. Káromkodós Géza következik (nem így hívják, de nem is érdekel a neve), aki elhozta a nagymamát is kísérőnek. Olyan szöveget rappel, amit én nemhogy a nagymamámnak, de a barátaimnak se nyomnék el, végig sípolni kell. Haza is zavarják. Nagymami közli vele a backstageben, hogy ő megmondta, hogy ne ilyet énekeljen. Hiába, nagyinak van érzéke a sóbizniszhez. Jön egy férfihangú nő (Charlie-t énekel), ami izgalmas, de szakálla nincs, úgyhogy elküldik. Aztán jön egy fiú, aki pont úgy néz ki, mint Jim Carrey a Dumb és Dumberben.

Screen Shot 2014-09-14 at 10.33.18 AM.png

Van itt jódlizó szakállas csávó és mulatós panelprolik. Utóbbiról van kisfilm is, amiben láthatjuk, amint egy tök üres diszkóban robot táncot adnak elő. 

Screen Shot 2014-09-14 at 10.34.54 AM.png

Amit a színpadon művelnek, azt nem akarom túlragozni, én utálom a mulatóst, így ez sem tetszik. Gabi a fejét fogja, Alföldi meg adja alájuk a lovat, és közben röhög. G arcán látszik, hogy nem érti, nem is hiszi el. Odakint az ilyenek az elmegyógy intézet havi matinéműsorában szerepelnek. Aztán belejönnek, Gabi már a dal közepén csettintget, és énekel. “Hol vannak a kezek? Hadd lássam a kezeket!” Kapunk robot mozgást a színpadon is. Nem kéne ezt erőltetni. Óriási lesz a buli a végére, mindenki csápol. Továbbjutnak négy igennel. Majd kiesnek a táborban! Kell a szóróanyag is, értem én.

Na, a sok szar, és középszar után már kell jönnie valami jónak is. Jota egy lelkész fia, lenyom valami kapaszkodós magyarázkodást arról, hogy van Isten, és ha van humora, akkor a Son of a preacher man-t fogja énekelni, de nincs, Let it be lesz. Miért csak most jöttél? Mert most jöttem el. Köszönjük. Amúgy a srác engem emlékeztet ByeAlexre, de lehet, hogy csak a hipsztersége miatt. Nekikezd, szerintem helyenként hamis, de lehet, hogy ezek csak blues-hangok. A zsűri elájul, Mother Mary most boldog, kap is gyorsan négy igent. Feró máris irigy arra a mentorra, aki kapja.

Screen Shot 2014-09-14 at 10.38.58 AM.png

Jön az Otherline zenekar (már a nevüktől is kiráz a hideg), akik x-faktor recycled banda, mert egyszer már mindenkit kivágtak. Hárman vannak, egyikük az a Marcell, aki tavaly Gabi mentoráltja volt, de a második élő showban kiesett. Bence ismerősként köszönti Marcit, majd a többit is felismeri. Felmennek a színpadra, Gabi lefagy, amikor meglátja Marcit. Előcincálják, hogy senki sem tanulta meg a szöveget tavaly. Legalábbis a két srác, Benjamin és Marci nem. A harmadik gyerek félénken bemutatkozik, Fecó vagyok. Marci azt mondja Gabinak, hogy érte is jött, hogy bizonyíthasson neki. Gabi már bőg, pedig még nem is énekeltek. Mi történt ezek között? Megtudjuk, hogy Marci tavaly azért volt szar, mert elkapta a gépszíj, a könnyen jött siker. De majd idén nem így lesz. A daluk iszonyat szar, hamis, béna, és még túl is játsszák. 

Screen Shot 2014-09-14 at 10.46.02 AM.png

Gabi kezdi kínosan érezni magát, Alföldi is húzza a száját. Utóbbi kezdi az értékelést, műhepi volt, álarcos, maníros. Elküldik őket, az útravaló, hogy zenélni alázattal kell. Feró tweetje, hogy “ú, Gabi, ezekért te sírtál?”.

Jön egy táncos-komikus előadóművész, Simora István, ettől én már előre félek. Bejön a színpadra, és kezdi is a műsort, kérem a muzikot! 

Screen Shot 2014-09-14 at 10.46.58 AM.png

A mentorok leállítják, hogy be tudjon mutatkozni, aztán hagyják énekelni. Az a fellépő, akit az utca végén béreltek fel a kocsmában egy sörért cserébe. Borzasztó, a hideg ráz tőle. Alföldi leállítja, nem engedi tovább, hanem elküldik.

A következő blokk megint a szaroké. A versenyzők sokszor nem viselik jól a kudarcot, a hozzátartozók pedig még rosszabbul tűrik, ha idő előtt állítják le a szerettüket.

Horrorka egy hosszú hajú, bolond csávó. Egy death metal jellegűt nyom, de a legjobb rész, amikor rázza a haját, és csak a zene szól. Leállítják. Jól begőzöl, és a backstageben üvöltözik, majd visszamegy a színpadra, és kiosztja a zsűrit. 

Screen Shot 2014-09-14 at 10.50.00 AM.png

Tóth Gabit megfenyegeti, hogy mindenféle hangszert összetör a hátán. Kivezetik. Kicsit megfagy a hangulat. Ez a buli megdöglött. Utána kiderül, hogy Szikora egy igazi verekedős volt mindig is, most is majdnem megütötte a nála két fejjel magasabb fazont, csak hogy megvédje Gabit.

Jön egy szőke kiscsaj zöld ujjú kesztyűben (vagy zöldre festett ujjal?), ami a produkció része. Lássuk. Ja, de előtte megénekeltetik a zsűrit, Szeretlek is, meg nem is. Na, befut a zöldujjú lány, Horányi Júlia. Szép hangja van, és miközben énekel, jelbeszéddel elmutogatja a dalt. Volt már ilyen. Mindenki libabőrös, Alföldi szerint megállt az idő, és csoda történt. G és Szikora is odavan, Gabi szerint Juli angyal. Majd elrontják. Négy igen. Ja, nem öt, mert Feró is rámondja az áment.

Screen Shot 2014-09-14 at 10.52.46 AM.png

Visszajövünk a reklámról, és bepillantunk a zsűri öltözőbe, de semmi izgalmas nem történik, az egész csak arra jó, hogy felvezesse a következő blokkot, amit az Alföldi és G közötti ellentétre építenek. Sokan ennek esnek áldozatul, a feszültség egyre nő. Van egy lány, akit G még szeretne hallgatni, de Alföldi és Gabi nem. Én sem, hamis volt. Jön egy lány miniruhában, aki hét éve énekel, és Caro Emeraldot hoz, de az igazság az, hogy ezt Csobot Adél sokkal jobban nyomta. Nem is engedik tovább, Gabi mondja ki a második nemet. G kicsit kiborul, szerinte hibát követnek el. Feró is azt írja, h Szikora és G ne hagyja magát. Addig vitatkoznak végül, míg visszahívják a lányt, és anélkül, hogy újat énekelne, Gabi továbbengedi.

Screen Shot 2014-09-14 at 10.55.45 AM.png

Szabó Richárd érkezik, aki tanító bácsi lesz, és a tanítványait hozza szurkolótábornak. A srác úgy néz ki, mint Shrek, kicsit púpos, bikanyaka van és vékony lába, és egy szögből tényleg csak a zöld fülek hiányoznak róla.

Screen Shot 2014-09-14 at 10.56.23 AM.png

A zsebében a nagymamája fényképe. A lábában biztos benne van az X-Faktor. You are so beautifult énekel, és van is hangja hozzá. Kérdés, hogy ezt a cukipofaságot ki fogják-e nyírni belőle, mert szerintem túl szirupos. Óriási tapsot kap, Szikora a könnyeit törölgeti. Nagymama is előkerül a zsebből. Minden eszközt bevet a srác. Nem is csoda a négy igen.

A jövő héten is lesz bőven kretén.

 

Címkék: rtl klub x-faktor
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mézescsók 2014.09.14. 16:01:31

Tetszett a hv. A műsor nem, mert tele volt hatásvadász és modoros factorjelöltekkel, szerkesztési trükkökkel és egyéb elemekkel. És ez alól a továbbjutók sem kivételek, sőt.

A mulatós duó kivételével kb. megegyezett az ízlésem a zsűriével.Nekem Andelic Jonathan (Let it be-s fiú) jött be legjobban. Jónak tartottam Horányi Júliát is, jó is, hogy továbbjutott, hátha kiderül, hogy milyen is valójában, valóban van-e benne valami, mert most egy az egyben másolta Sia-t, a külsejét, az előadásmódját, a gesztusait illetően. Sőt, még csak azt igazán (festett kéz, jelelés).
A visszahívott Cseh Andrea nem akkora nagy szám, de ha összehasonlítjuk az előző X factorok szereplőivel, akkor nem lóg ki lefelé a mezőnyből. sőt, akár szépen előre is juthat.
És igen: SHREK! Bocs, mások külsején nem illik élcelődni, ritkán is teszem, de ez a pasas még megkapja néhányszor, hogy a külseje miatt nem szinpadképes, hogy fogyjon, stb., volt már ilyen korábban is. És nekem nagyon sok volt a cukiskodás benne: a nagy mackó, aki imádja a gyerekeket (hogy áll az állatokka ? - , mert egy palotapincsi még elfért volna a karjában), hozott is egy fészekaljával belőlük, holott eddig életében egy órát töltött velük, de azok az apróságok el tudták dönteni, hogy márpedig Ricsi bácsinak feltétlenül a szinpadon a helye. Kínos, így együtt az egész.

mézescsók 2014.09.14. 17:28:07

@polyvinyl: Igen, én. És nem muszájból. És nem egyedül.
Amúgy megkérdezném, ha érdekelne, hogy ha ezt a szart nem nézed, akkor mi a fasznak olvasod el a kommenteket, de nem kérdezem, mert nem érdekel.

Motorola 2014.09.14. 17:49:04

@polyvinyl: Nem kötelező nézni.
Egyébként a Ricsi bácsi jól csinálja.

dr Smittpálelnökúr 2014.09.14. 17:50:57

A panelprolik mitől is voltak panelprolik?

Drago Brutic 2014.09.14. 18:35:41

AZ Anya-fia szomorú volt bazmeg. Szegény kiscsávót komolyan sajnáltam, láthatóan értelmes, jóravaló srác, akiből a neurotikus, kiéletlen anyja hülyét csinál. Elképzelem, amikor hétfőn iskolába kell mennie....
Nem kellett volna ennek adásba menni.
Az alkoholista más. Ő maga rombolta szét a személyiségét, viszi vásárra a nyomorát.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.14. 19:12:58

@mézescsók:

Nyilván a hozzád hasonló fröcsögő puffancsok nézik.

mézescsók 2014.09.14. 19:46:06

@polyvinyl: És a hozzád hasonló kifinomult ízlésű entelltüelekel olvassák. Úgyhogy egál. Maradt még mit egymás szemére vetnünk?

mézescsók 2014.09.14. 23:29:55

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Húúúúúúú, de rég futottunk össze! És, hogy pont itt!!!

Űdv. és virtuális ölelés!

mézescsók 2014.09.14. 23:33:18

@mézescsók: entellektüelek, de mindegy.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.09.15. 00:18:44

@mézescsók: hát igen, nagyjából mióta véget ért a VV.

De most láttam a cimlapon a hogyvoltot kitéve, igy benéztem és -azon túl, hogy téged mindig szivesen olvaslak-, kénytelen voltam a magam módján fejet hajtani a rád jellemzően visszafogott, de pusztitóan trollgyilkos hsz-ed előtt. :)

(Bocsánat, nincs hosszú i-m.)

Fazakas László 2014.09.15. 05:45:38

Nézni a műsort - egyáltalán nem kötelező, ámde ha nincs jobb?
No meg erről lehet ám utólag napokig elbeszélgetni, munkahelyen, fodrásznál, egyénileg értékelve, jókat vitázva.
És persze jókat lehet nevetni is - az önjelölt ügyetleneken, ámde szurkolni a továbbjutóknak.

Mellesleg még megjegyezném - az eddigi X faktorok győztesei valahogy nem igazán lettek közismerten és nap nap után a vízcsapokból is folyó világsztárok.
Vagy csak nagyon nagyon keveset lehet hallani róluk .... (vidéki turné, stb,)
De egy nézhető kategóriás szombat esti műsornak talán elmegy - úgy hosszú távra.
Mindenesetre a TV elé a 10-12 hétvégére - bizony rendesen "befogja" a népet ...

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.15. 09:51:02

@mézescsók:

Anyukám, lazíts, mert elmegy tőled a gyerek a nagy idegbe!

Hogy tud a pasid egy ilyen pattogó méregzsákot elviselni, mint te?

Kan Csóka 2014.09.15. 10:37:51

@polyvinyl: Fasznak ugatsz, ha nem is nézed, meg nem is érdekel ?
Metrosexuális ürülék !

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.15. 10:46:37

"Szikora úr és Dzsí úr"....
hogy nekem pont ekkor kellett belenéznem...

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.09.15. 11:11:41

Ahhoz képest, hogy már a harmadik értékelés erről a műsorról az Indexen, elég szar lett.
Se helyesírás, se stílus... Általános iskolai fogalmazásnak elmegy, de recenziónak rettentő gyenge.
Ráadásul olyan száraz, mint kéthetes kecskeszar a Szaharában.

Talán gyakorolj pár évet, kedves szerző, aztán ha már tudsz majd írni, gyere vissza.
Addig meg olvasgasd sixx kollégádat, hogy hogyan is kellene ezt csinálni.
A helyesírása neki is szar, de neki legalább van stílusa.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.15. 11:15:42

@Kan Csóka:

Te vagy itt a másik ügyeletes frusztrált hülye?

oharozsabimbolehetnek 2014.09.15. 13:00:26

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Ha nem tetszik, nem olvasod. Ha jól értem, van még két másik összefoglaló, úgyhogy van miből csemegézni. Ja, és ez nem recenzió, hanem hogyvolt, és mielőtt fennakadnál azon, hogy az meg mi, mert nem találod az értelmező szótárban, elmondom, hogy az egy olyan poszt, ami részletesen elmeséli, mi történt az adott műsorban. Te, ezek szerint, nem erre vágytál. Van ilyen...

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.09.15. 15:10:59

@oharozsabimbolehetnek: Igenis jól írsz, azt meg viseld el, ha kapsz negatív kritikát is, mert kénytelen vagy ekkora látogatottságú blogban. Szilárd meg eleve egy fogalommá vált már, itt is :)
(most úgy tettem, mintha számítana bármit is a véleményem)

oharozsabimbolehetnek 2014.09.15. 15:16:03

@aggyistenbrittudós: hogyne számítana! minden számít, a negatív kritika is, amit bírok. a trollokat ellenben nehezen. :) szilárddal még nem hozott eddig össze a jósorsom, de akkor most ezek szerint elvesztettem a trollszüzességem.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.15. 15:24:45

@aggyistenbrittudós:

Hiába oltogatod őket, nem mernek visszajönni :)

Egy intellectuel manifestation zavarba hozza őket, nem tudnak mit kezdeni vele azon kívül, hogy invective vulgaire üzemmódba kerülnek :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.09.15. 15:34:04

@polyvinyl: ehhhh, ne viccelj már. senkit nem oltogattam, mézescsocsesz nagyon kedvesen küldött el téged a melegbe, és a stílusnak fejeztem ki a tetszésemet. klassz, hogy neked is jutott véleményből, csak ne erőltesd rá másra is.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.09.15. 15:56:40

@polyvinyl: és ha jury lennék, egyszemélyben juttatnálak tovább 4 igennel a 4 idegenszó megfelelő helyen történt használatodért :) bízom benne, hogy találkozunk veled a 3. részben is :)

(remélem Szilárd nem érez majd késztetést megosztani velünk a külföldi szavak indokolatlan használata iránti ellenérzését)

mézescsók 2014.09.15. 16:00:18

@polyvinyl: Az egy pillanatig sem kétséges, hogy kettőnk közül ki a frusztráltabb, ezzel együtt vulgárisabb.. Amit írsz kedves, az kínos és olcsó. Nem rám nézve. Tudod, van olyan színvonal, amire reagálni már nem elegáns és nem is mulatságos.

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Hosszú Í megbocsátva. Úgy érzem, általában ritkán írogatsz, de lehet, hogy rosszul érzem. Nekem hiányzol.
@aggyistenbrittudós: Téged gyakrabban látlak és élvezem!
A kóros énképű kommtársakat viszont nem nagyon, úgyhogy most rettenetesen félek, pontosabban invective vulgaire üzemmódban rettegek mert lenyűgözött egy intellectuel manifestation,
És néha bekukkantok, hátha érdemben is hozzászól valakil.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.15. 17:56:12

@mézescsók:

"Az egy pillanatig sem kétséges, hogy kettőnk közül ki a frusztráltabb, ezzel együtt vulgárisabb.."

Szerintem is :)

---

"Amit írsz kedves, az kínos és olcsó."

Melyik kifejezés tépett mély sebeket a hablelkedbe? Az "intellectuel manifestation" vagy az "invective vulgaire". Netán mindkettő?

---

"Nem rám nézve. Tudod, van olyan színvonal, amire reagálni már nem elegáns és nem is mulatságos."

Pláne, ha képtelen vagy rá, hogy elegáns és mulatságos reakciót produkálj és ne úgy viselkedj, mint egy intimitásról rég lemondott, megújuló alapanyagokból készült "fesses d'une femme" :)

Pietrosz Abroszbatosz 2014.09.16. 09:11:31

Jajj de jó, hogy itt van ez a @polyvinyl:
Nehogy unalomba fulladjunk. Még nyelvtanulásra is jó. Megyek francia szótárér'

mézescsók 2014.09.18. 00:24:50

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Szia!
(A KATGIMIS mióta van a nevedben? Valamit kihagytam? Megtudható? Nem baj, ha nem. Nem kell nekem mindent tudnom!)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.18. 11:28:02

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA:

"@polyvinyl: önnek egy új üzenete érkezett."

Ha privátban próbálkoztál, amúgy hülyepicsa módra, akkor rábactál, mert nem adtam meg mailcímet, ahová a bloghu el tudja a prividet küldeni :)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.18. 11:33:51

@Pietrosz Abroszbatojsz:

Szerintem az "egy intimitásról rég lemondott, megújuló alapanyagokból készült "fesses d'une femme" mint eufemizmus, zseniális lett, remélem, kerítettél szótárt, hogy te is megértsd :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.09.19. 05:51:57

@mézescsók: jaj, a DOMINA sem volt benne :-D

Hülyültünk a blogon, oszt beleraktam. Amúgy meg oda jártam tényleg. Még mindig nem akarsz jönni a blogunkra kikapcsolni? :-)

@polyvinyl: juj, csak bepróbálkozam, ez lett az új küldetésem, remélem, azért majd elolvasod ;-)

mézescsók 2014.09.19. 15:26:01

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: De, de,de, Nagyon rám fér. Most kicsit még el vagyok havazva, de jelentkezem.

nosce 2014.09.19. 16:44:22

@Hasfelmetsző Jackó:
na végre aszittem már böriben vagy :)

nosce 2014.09.19. 16:50:49

@polyvinyl:

jó ez az első abstrakciós szint topoligikai deductive argumentje

nosce 2014.09.19. 16:52:16

@nosce:
jó ez az első abstrakciós szint topologikai deductív argumentje

paranyuszi (törölt) 2014.09.19. 17:38:29

@polyvinyl: Szijja! :)) *hajtekeres* Csak szerettunk volna megismerni *rágózàs* mar elmult. :D

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.19. 17:55:46

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA:

"@polyvinyl: juj, csak bepróbálkozam, ez lett az új küldetésem, remélem, azért majd elolvasod ;-)"

Te tényleg nem érted, hogy NEM tudsz nekem privát üzenetet küldeni?

:D

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.19. 18:03:16

@Hasfelmetsző Jackó:

"@polyvinyl: szeretnék találkozni veled..."

Szerintem meg nem szeretnél :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.09.19. 18:07:18

@polyvinyl: ÉN akartam volna veled bandázni egy másik blogon, velem genyózz, ne a többiekkel.

Krétagarbó 2014.09.19. 18:35:15

@aggyistenbrittudós: törd be Biri, egy krokinak nincs lehetetlen:)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.09.19. 19:37:41

@Krétagarbó: agyat nem eszek, olyan kevés van belőlük, még kihalnának :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.09.20. 06:43:20

@mézescsók: várunk sok szeretettel :-*

@Krétagarbó: köszi, felfogadlak blog.hu tanácsadómnak.

@paranyuszi: máris? :-D

calealenta 2014.10.07. 22:32:30

@polyvinyl: nabazmeg, neked meg büdös a lábad bebebeeee. Csak, hogy modellezzem, milyen komoly felnőtt ember módra viselkedsz. Óvodás majombazmeg. Amúgy tényleg, nagyon unatkozol, hogy annyiért egyáltalán megfogod a billentyűzetet, hogy bekommenteld, hogy "ki nézi ezt a szart?". Mivélemény már, tapsoljuk meg! Teljesen olyan, mint mikor jön a hülye troll és hisztizik, hogy "kit érdekeeeeel". Téged nyunyi, hát itt vered magad...
@Mr. Közbiztonság Szilárd: felmerül a kérdés, hogy miért kellene mindenkinek tökegyformán írnia itt... Amúgy tényleg nem az a tipikus hogyvoltos stílus, csak majdnem, de ezen miért kell meglepődni?
süti beállítások módosítása