Fekete Barlang, végállomás. Mr. C számára legalábbis mindenképp, hiszen rögtön a nyitóképen azt látjuk, hogy a fickó körül mennyire felforrósodott a hangulat. Mármint szó szerint, mivel éppen lángok nyaldossák a testét, olyannyira, hogy végül belőle sem marad más, mint a többieknél már megszokott aranybogyó. (Ezek szerint a doppelgängerek ugyanúgy végzik, mint a tulpák.) MIKE gyorsan mellé is teszi a Coopertől pár résszel korábban kapott hajszálat, és a szokásos varázsige („elektromosság”) után puff, már ott is ül előttünk Cooper ügynök, illetve nem is, ez valószínűleg inkább Dougie Jones lesz. Így igaz, DJ szépen vissza is kerül a piros ajtós házba, Janey-E és Sonny Jim ölelő karjai közé, ezzel pedig kábé vége is a rész pozitív történéseinek.

Buckhornban kezdünk, ahol a jó Gordon éppen kissé magába roskadva üldögél, kezében egy pisztollyal. Nem csoda, hogy kicsit szomorkás a hangulata máma, hiszen egykori beosztottjáról ugye csak nemrégiben derült ki, hogy igazából nem is önmaga, pusztán egy tulpa, aki nem mellékesen le is akarta lőni őt. Szerencsére azonban itt jön drága cimborája, Albert, hogy gyorsan vigasztalja, rögvest mondja is neki, hogy te aztán vénségedre jól elpuhultál, komám! De ott nem, ahol igazán számít! – érkezik rögvest a riposzt, a drága Tammy pedig egy mindentudó mosollyal nyugtázza a dolgot. (Én pedig egyszerűen nem bírom ki, hogy el ne dicsekedjek vele, miszerint alig néhány hete ott lehettem Tamara Preston, azaz Chrysta Bell budapesti koncertjén, és ez a delejes kisugárzású, tökéletes alakú, csábító hangú és nem mellékesen rendkívül kedves nő tényleg ott állt tőlem kábé fél méterre. Azóta más szemmel nézem a sorozatban is.) De vissza Gordonhoz!

Mr. C és Richard Horne éjjeli autókázásával kezdünk, szívet melengető apa-fiú program, gondolhatnánk, hiszen kimondva ugyan még nem volt, de legbelül azért mindnyájan tudjuk, hogy Richard a gonosz Cooper-doppelgänger fia. Most végre lesz idejük beszélgetni, bepótolni a kiesett időt – de hát nem, ezek ketten bizony hallgatnak, mint a sült hal, míg el nem érnek valami nagyobbacska földhányáshoz, aminek a tövében Mr. C közli Richarddal, hogy hárman is megadtak neki koordinátákat, és a háromból kettő egyezik – márpedig ez az a hely. Irány tehát az emelkedő csúcsa! Meg is indulnak felfelé, miközben a messzeségben feltűnik Jerry Horne, aki egyrészt olyan sajátos mozgáskultúrával szalad, mintha beszart volna, másrészt pedig bizonyára hobbi-ultramaratonista, mivel vagy hat résszel ezelőtt kezdett el futni kifelé az erdőből.

A fenséges Twin Peaks-i hegygerinc előterében Nadine Hurleyt látjuk, ahogy vállára vetett „aranyásóval”, határozott léptekkel halad Nagy Ed benzinkútja felé, azzal a konkrét céllal, hogy „felszabadítsa” férjét, Ed Hurleyt. Mármint, hogy elmondja neki, mindig is tudott róla, hogy Normát szereti és Norma is szereti őt, és hogy pusztán bűntudatból maradt vele ilyen sok éven keresztül. De ennek ezennel vége, most menjen és éljen Normával boldogan tovább, ő most már meglesz egyedül is. Ed érthető módon köpni-nyelni nem tud, de aztán csak észbe kap: irány a Dupla R!

Dél-Dakotában kezdünk, ami remek hír, hiszen errefelé találjuk a legérdekesebb karaktereket. Az olyanokat, mint például a sakálként üvöltő Gordon Cole, aki éppen Twin Peaksbe telefonál, mivel visszahívja az őt kereső Truman seriffet. Akiről először azt hiszi, hogy Harry az, majd miután rájön, hogy a testvére, Frank, gyorsan meg is kérdezi tőle, hogy mégis, hol van Harry? Hát igen, ez egy nagyon jó kérdés, Mr. Lynch, Michael Ontkean hiánya ugyanis az új széria egyik legfájóbb pontja! És nekem nagyon gyanús, hogy a visszavonult színész a való életben is nagyon beteg lehet, mivel annyira kihangsúlyozzák a sorozatban, hogy mindenki mindig mielőbbi gyógyulást kíván az egykori Twin Peaks-i főzsarunak. Na mindegy, a lényeg, hogy Frank elmeséli a dirinek, hogy megtalálták Laura Palmer naplójának hiányzó lapjait, és az abban foglaltak arra engednek következtetni, hogy két Cooper létezik – bármit is jelentsen ez.

Egy vidám kis jelenettel kezdünk: a Mitchum tesók, Cooper és a három Barbie-baba éppen azt ünnepli, hogy ők a legjobb barátok a világon, így aztán „bevonatoznak” a Lucky 7 Biztosítóhoz, konkrétan a főnök, Bushnell irodájába, hogy átadják neki ajándékaikat – többek között egy új BMW sportkocsi kulcsát, amilyet egyébként Dougie is kapott. Anthony Sinclair megrökönyödve látja az események ilyen – rá nézve tragikus – alakulását, és kínjában az íróasztala mögé bújik el. Ahonnan felhívja Duncan Toddot, aki pedig szintén nem lesz boldogabb a hír hallatán, olyannyira nem, hogy mindössze egy napot ad Tonynak arra, hogy eltegye láb alól „Dougie Jones”-t. A Jones családnál ugyanakkor nagy a boldogság, Sonny Jim megkapja az új kerti játszóteret, a szülők az új autót, Janey-E pedig majd kiugrik a bugyijából örömében. Szép az élet.

Rögtön egy izgalmas megbeszéléssel kezdünk: Buckhornban Gordon és Albert éppen Tammyt tájékoztatja az általunk már jól ismert egykori kormányprogramról, a Kék Könyv Projektről, és az annak romjain néhány évvel később létrejött titkos FBI-akciócsoportról, a Kék Rózsáról. A nevet az egyik különleges eset során elhunyt nő megjegyzése nyomán választották, a csapatot Gordon Cole verbuválta, a vezetője pedig Phillip Jeffries volt. Ha végigtekintünk a további tagság névsorán - Chet Desmond, Dale Cooper és Albert Rosenfield -, megállapíthatjuk, hogy nem éppen életbiztosítás bekerülni ebbe a bandába. Márpedig most éppen ezt ajánlja fel a két férfi Preston ügynöknek, aki el is fogadja a kihagyhatatlan ajánlatot. És még örül is neki.

Három kissrác baseballozgat a hátsókertben. A labda elgurul, kiscsávó utána, éppen időben ahhoz, hogy lássa, ahogy egy csurom véres, kövér nő – nyilván a Richard Horne által nemrég összevert Miriam az - mászik elő a bokrokból. Úgy látszik, szerencsére mégsem robbant rá a lakókocsi. A gyerekek szólnak az anyjuknak, mi pedig jól tesszük, ha nagy levegőt veszünk, mert ez a rész bizony újfent nem lesz a legkönnyebben emészthető.

A fenséges Twin Peaks-i hegyek előterében egy lakókocsi áll, mellette fészer, előtte szegényes „kertecske". Ide érkezik meg a „városka legbarátságosabb lakója”-versenyben erős hendikeppel induló Richard Horne, és rögvest meg is tudjuk, miért. Itt él ugyanis Miriam, a dagi szemtanú, aki látta, hogy pár résszel korábban ő gázolta halálra a kissrácot, és aki eléggé óvatlanul el is mondja Richardnak, hogy már értesítette a seriffet a dologról, egy levélben, amit aznap adott fel. Richie Rich nem veszi tréfára a dolgot, rátöri az ajtót, és péppé veri szegény teremtést. Majd, miközben elviharzik, még felhívja Chadet, a korrupt hekust, hogy közölje: a levelet el kell fogni, az semmiképpen sem kerülhet a seriff kezébe. Szegény Miriam pedig ott marad egy vértócsában fekve, miközben a gáz csak ömlik ki a sütőből, amin egy gyertya áll. Frankó nyitójelenet volt, köszi.

Az előző rész zseniálisan őrült, őrülten zseniális kitérője után megpróbálunk visszazökkenni a „normális" kerékvágásba. Mr. C-t látjuk, aki járja az útját, na, nem a macskaköveset, hanem a poros földutat, és kábé annyira véres/mocskos, mint egy gagyi zombifilm eldobható mellékszereplője. Mondjuk, azok után, ami történt vele, ez a minimum. El is ér egy farmra, ahol már várja Jennifer Jason Leigh (Chantal) és a férje, Hutch, akit nagy örömömre a mindig remek Tim Roth játszik. Szerencsétlen farmerek már nem nagyon zavarhatnak be a képbe, lévén hátul „alszanak”, Hutch pedig szerez a főnöknek egy eldobható telefont, meg némi lőszert. Mr. C először egy sms-t ejt meg valakinek („az ebédlőasztal körül kedélyesen beszélgetnek”), majd egy telefonhívást is, ez utóbbit már Duncan Toddnak, akitől valami meló elvégeztéről érdeklődik, és elég fenyegető hangnemben közli vele, hogy a legközelebbi hívásakor már legyen kész a dolog!