Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Sleepy Hollow 3x18 - Ragnarok (Évadzáró)

2016. július 20. 13:00 - Szencsike

Elérkeztünk végre valahára a végkifejletthez, hamarosan lezárjuk ezt a vergődősre sikerült 3. évadot. Kezdjünk a templomban, Betsy „hónapokig” tartó bezártsága után végre tehet egy kört a helyszínen, addig Abbie és Crane megbeszélhetik, mitévők legyenek. Ha befejezik a doboz helyreállítását, akkor mindannyian a saját idejükbe térnek vissza, tehát Betsy a múltba, Abbiék a jövőbe. Nem zavarhatják össze Betsyt, hogy ők a jövőből jöttek, mert ezzel összekuszálnák az idősíkokat. Abbie tudja, ez komoly dolog, látta a Csillagok háborúját, de Crane helyesbít, Star Trek, de ez most mindegy. Igen, mindegy, így Abbie nem bánná, ha Crane hozná fel a hazajutós dolgot. Betsy visszatért, nincs semmi, ami hasznos lenne a küldetésükben, Abbie bólogat, csak homok és napsütés. Betsy gyanakszik, honnan tudnak ennyi mindet a helyről, Crane azzal vágja ki magát, hogy Washington tábornok parancsai szerint járnak el. Betsy úgy hiszi, ha ez igaz, akkor valami szörnyű dolog történhetett, ugyanis Crane elvileg az ő tudomása szerint nem tudhat a természetfeletti ügyekről. És vajon miért jött vele egy idegen? Crane lehadnagyozza a társát, Betsy távozása után kezdtek együtt dolgozni. Hadnagy? Nők nincsenek a hadseregben tiszti pozícióban. Becenév, de igazán nem mondhatnak semmit, csak azt, hogy egy fontos természetfeletti tárgyat kell helyrehozniuk, ugyanis ezen múlik a világ sorsa.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Sleepy Hollow 3x17 - Delaware

2016. július 14. 09:00 - Szencsike

Hamarosan indulni kell a hosszú száműzetés helyszínére, így az utolsó normális világban töltött órákat meg kell becsülni. Crane egy cappuccinoval lepi meg Abbie-t, ő pedig egy fánkot hozott Crane-nek. Kölcsönösen elégedettek a finomságokkal és igen, Abbie még mindig kitart amellett, hogy visszatérjen a másik világba. Az irattárban a társaság azon vitatkozik, hogy vajon lehet-e hinni Pandorának vagy sem. Jenny kifejezetten ellenzi a társulást, Sophie is az ő pártját fogja. Pandora is végighallgatja amit dumálnak róla, neki igazából mindegy, hogy bíznak-e benne vagy sem, mert ő mindenképp meg akarja menteni a világot. Érkezik egy meglepetésvendég, Reynolds akar csatlakozni a társasághoz. Négyszemközt Abbie is rákérdez, ugyan mégis miért ez a nagy lelkesedés? A múltkori eset a túlvilági katonával megrázta, és tudja, hogy immár nem fordíthatja el a fejét, mintha mi sem történt volna. Semmi nem lesz ugyanolyan, mint az eset előtt és leginkább azért jött, hogy Abbie mellett legyen. Ha mindennek vége, akkor elmennek Virginia Beachre pihenni. Legyen így, üdv a fedélzeten.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Sleepy Hollow 3x16 - Dawn's Early Light

2016. július 07. 09:00 - Szencsike

Egy párkapcsolat végóráit látjuk, Múmia piszok mérges Pandorára, talán sokkal többet engedett meg neki, mint kellett volna és lám, mi lett a vége... Ja, egyébként Pandorát a kútvízből vágja ki a földre, hát a fulladásos halál is jobb lenne egy mérges Múmiánál. Pandora hiába állítja, hogy megbánta a tetteit, még a Tanúkhoz is elment, csak hogy megmentse a drága urát. Igen, pont ezért hagyja életben. Most egy kis szünet jön a büntiben, mert Múmia fáradt, addig Pandora is szedje össze magát. Abbie-lak, a két tesó épp iszogat, Jenny kávét, Abbie ásványvizet, mert a száműzetés alatt leszokott a koffeninről, kész elvonó volt. Valaki kopog, Mills papa lesz a vendég, épp erre járt és gondolta beköszön, a két lány elég hűvösen fogadja a próbálkozást. Igazából azért jött ide, mert hozott valamit a lányoknak, ez egy családi album lenne. Nézegetik is a képeket és nosztalgiáznak a gyerekkorukról, Abbie legalább megerőlteti magát és dumálgat apuval, de Jenny tüntetőleg nem vesz tudomást róluk, és hiába mond szép dolgokat Mr. Mills a lányok anyjáról, ő csak arra hajlandó emlékezni, hogy elhagyta őket. Nagy lelkesedéssel megérkezik Crane, felfedezte a KFC csodáit, de itt van Mr. Mills. Crane meglepődik, hogy a papát itt találja, bemutatkoznak, de a családi jelenetnek vége, papa megy tovább a dolgára. Crane lemaradt valamiről Mills papával kapcsolatban, de Jenny szerint itt ugyan nem történt semmi.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Sleepy Hollow 3x15 - Incommunicado

2016. június 29. 11:00 - Szencsike

Egy mit sem sejtő zenekarral kezdünk, akik épp próbálnak, de a próba és az este végét már nem fogják megérni. Hirtelen minden elhalkul, a semmiből egy borzongató köd ereszkedik rájuk, onnan előbukkan egy torz arcú boszorkányféle, aki csak a hangját használja, hogy egy hangos sikollyal megölje a bandát… Másnap reggel az irattárban Crane a kőtáblát próbálgatja: egy tűzvédelmi kesztyűben nyúl hozzá, de semmi sem történik. Megérkezik Abbie, Crane összefoglalja, hogy mi is az eredmény: csak puszta kézzel lehet a kőtáblát megérinteni, csak így jönnek a látomások. Abbie letesz egy zacskót az asztalra, Crane még bele sem nézett, de már tudja, hogy Abbie rossz sütiket hozott neki. Áhá, ezek szerint kémkedett utána a táblás kísérlet közben, ne csináljon többet ilyet, mert oda a bizalom! Abbie-t szólítja a kötelesség, Sophie hívja, az irodában kéne találkozni, mert történt egy furcsa haláleset. Rendben, búcsúképp Abbie ad egy péksütit, átmeneti taktikai szünet, de mire Crane elmondaná, hogy fincsi a süti, Abbie már el is ment.

 1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Sleepy Hollow 3x14 - Into the Wild

2016. június 23. 09:00 - Szencsike

Abbie és Jenny falra mászott, na, nem egymástól, hanem kikapcsolódásként a helyi mászó egyesületnél. Abbie-nek bőven volt alkalma a száműzetése alatt gyakorolni a sziklamászást, nem csoda, hogy legyőzte Jennyt. A kistesó nem akarta felhánytorgatni a múltat, csak egy kicsit szórakoztatni akarta a nagytesót, aki a szándékot legalább értékeli. Crane is segít neki a jelről való leszokásban, hála a Netflixnek, Crane megismerte az Egy csodálatos elmét, így viselkedésmódosításos technikákat vetett be Abbie-nél, hogy lejöjjön a mániájává vált jeléről. A hétvégét meg FBI túlélő tréningen tölti, ahol Reynolds is ott lesz, meglátjuk felébrednek-e a régi érzelmek, bár Abbie-nek bőven elég a szakmai kapcsolat. A csajok a következő mászásra készülnek, egy hapi segít Abbie-nek megkötni a hevedereket, hogy egy kicsit flörtöljön vele és osztja az észt, mekkora kihívás a falmászás. Jó embernek mondja, Abbie semmi perc alatt feljut a torony tetejére, inkább a csaj a kihívás a javából.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Sleepy Hollow 3x13 - Dark Mirror

2016. június 14. 13:00 - Szencsike

Egy tájfutó párral kezdünk, vidáman róják a mérföldeket az erdőben, ám ez nem tart sokáig, a móka és kacagás rövid életű ebben a sorozatban az ártatlan civileknek. Szóval a páros hölgytagját elragadja valami, a barátja riadtan keresi őt, ám csak a szétmarcangolt holttestébe botlik, majd a szörny a srácra veti magát. A dolog különlegessége az, hogy a srácnak van egy kamerája, amivel sikerült lekapni pár pillanatig a dögöt. Szörnyikénk vígan lakmározik a párosból, mikor Múmia köszönti őt. A szörnynek kígyóbőre van, szarvakkal rendelkező emberforma lény, pont olyan 18. századi göncei vannak, mint Crane-nek és még beszélni is tud. Múmia kiadja az ukázt a lénynek, ideje újra szolgálni őt.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Sleepy Hollow 3x11 - Kindred Spirits

2016. június 03. 09:01 - Szencsike

Egy esős estén kezdünk, két fiatal a randiját tölti egy kilátónál. A lánynak nem jön be a srác rámenős stílusa, de hoppsz, lesz egy megmentője. Valaki kirángatja a srácot a kocsiból és szépen lekaszabolja. A lány azt hiszi, hogy hálálkodhat az illetőnek, de sajnos nagyot tévedett. Az illető őt is megöli… Ebben a pillanatban ébred fel otthon Crane, de nincs egyedül. Abbie ücsörög a nappaliban, nehezen szokik vissza a civilizációba egy évnyi senki földje száműzetés után. Jó alkalom lenne, ha Abbie mesélne, mi történt vele, de igazából semmi sem történt vele, mert a sakkozáson kívül nem tett semmit. Viszont Crane jobban is törődhetett volna a növénykéjével, mert szétrohadt. Ez pont kifogott rajta, pedig ő már sok gyógynövényt felnevelt régen, meg egyébként is, minden szabad percében Abbie hazahozatalával foglalkozott. A válasz jó volt, Crane engesztelésül elvinné őt a kertészetbe, hátha talál egy új növénykét magának, sőt akár reggelizni is elmehetnének. Abbie most a futásra szavaz, a civilizáció még várhat.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Sleepy Hollow 3x12 - Sins of the Father

2016. május 31. 11:00 - Szencsike

Szomorú pillanatokkal kezdünk, Pandora az elveszett ereje miatt bánkódik nagyokat sóhajtozva és búbánatos pillantásokat vetve urára. Múmia megérti őt, de kettejük közül neki kell jobban az erő, hisz mégiscsak ő az istenség. Igaz, most csak egy nagyon gyenge isten, még mindig csak egy démont tud megidézni, pedig menne több is, ha a 100%-os lenne. Pandora boci szemei mindenesetre csodákra képesek, Múmia kegyeskedik neki átadni egy kis energiát, de ez még mindig nem annyi, amivel Pandora tudna 100%-on működni. Ha Pandora egyenlő társa akar lenni, akkor szenvedjen úgy, mint ő. Nézzük meg gyorsan a sötét erdőt, egy menekülő embert látunk, akit hamarosan egy rendőr állít meg. Nohát, régi ismerősünk Atticus Nevins az, ezek szerint mégsem halt meg, de gondolom, ami késik, nem múlik, az epizód végére már biztos halott lesz. A rendőr jelenti, hogy megvan a szökevény, egy gyárépület biztonsági kamerája vette őt fel, hogy az erdő felé tart. Sajnos a rendőr dicsősége nem lesz tartós, egy démon kapja el és öli meg őt.

1_12.png

Tovább
2 komment

Sleepy Hollow 3x10 - Incident At Stone Manor

2016. május 20. 11:00 - Szencsike

Az Abbie rajongók most aztán tényleg megkönnyebbülhetnek, a lány él, igaz tök egyedül van valami barlangban. A kő is megvan, igaz már nem vörös, hanem teljesen átlátszó, elvesztette az erejét. Abbie összeszedi magát, majd elindul a fény felé, de nem meghal, hanem csak kisétál a barlang bejáratához, amit meg is mutatnak mi is valójában, olyan, mint egy maja templom, csak itt lehet a gonoszok uralkodtak. Nincs mese, a lánynak el kell valamerre indulnia a hegyek-völgyek között, és valahol talál egy végtelen mély kutat. Körbenézeget, valami kőrakáshoz indul, ott egy kardot húz ki. Nem az Excalibur, de ki tudja, valamire csak jó lesz az eszköz. Majd vissza a barlangba, ahol Abbie a környék térképét kezdi felrajzolni a falra. Az idő múlását és Abbie kiútkeresését azzal ábrázolják, hogy Abbie felfedezi a környéket, majd a térkép újabb és újabb helyszínekkel bővül, illetve az eddig félhosszú, egyenesre vasalt hajából már bőven a válla alá hullanak az eredetileg göndör fürtjei.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Sleepy Hollow 3x09 - One Life

2016. május 05. 11:00 - Szencsike

Kezdjük meg a nagy közös aggódást kedvenc Abbie Mills hadnagyunkért, aki az előző részben feláldozta magát a közjó érdekében. Egy flashbackkel indulunk, Crane és Betsy Ross sétálgatnak egy előkelő környéken, egy bizonyos William Erskine házát kémlelik a sétájuk közben. Itt fontos infókra bukkanhatnak majd az angol Cornwalis tábornok ellen. Viszont Betsy egyszer csak dühösen támad egy meglehetősen rosszul rejtőzködő, szintén kémkedő fiatalemberre. Betsy teljesen odavan, hogy a srác elszúrhatja a küldetést, nem érti, hogy kerül ide. Nathan Hale-nek hívják e derék legényt, még Crane is kioktatja, hogy bármit is állítanak a szájhagyományok, a britek nem olyan hülyék, mint aminek látszanak. A katonákat még a lojalista helyiek is segítik, akik szintén kiszúrják a gyanús elemeket. Ha lehet, viselkedjen óvatosan, mert csak egy élete van.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása