A címben sugalmazottak ellenére ezúttal nem szállunk hajóra, végig Liverpoolban maradunk, ahol a történendőket pontosabban jelző német epizódcím szerint Überraschende Wendungen, azaz meglepő fordulatok várnak ránk, lássuk hát. Az Esther Lohse nagy adag juta rakománnyal megérkezik Liverpoolba, Baines irányítása alatt folyik a kirakodás. Ezalatt James a kereskedelmi ügynöktől megtudja, hogy a juta ára időközben nagyon lement, így már nem éri meg Jamesnek, aki máris utasítást ad a bálák visszarakodására. Skóciába megyünk vele, ott jobban fizetnek érte, magyarázza Bainesnek, ám ekkor az egyik bála lezuhan a magasból, egyenest a vén tengeri medvére. James elhívatja a kikötői orvost, dr. Watsont, aki szerint szerencsére nincs nagy baj, csak a bal kar tört el. Dr. Watson ezek után távozik (biztos Sherlock Holmes-szal van találkozója), James meg úgy dönt, szabadságra küldi az öreget, törött karral úgysem dolgozhat, pihenjen inkább pár napot.

In den Händen der Maffia, mondja a német cím, ami már előre elárulja a mostani rész csapásirányát. James továbbra is az Amerikába kivándorolni szándékozók szállítását nyomatja, ennek jegyében érkezik Baines kíséretében Palermoba az Esther Lohse nevű vitorlás fedélzetén. Hogy ez most bérelt hajó vagy saját tulajdon, nem derül ki, viszont ezzel fogják elszállítani a szicíliai emigránsokat Nápolyba, ahol James már előre kibérelt egy gőzhajót New Yorkig. A kikötőbe megérkezik James helyi ügynöke, signore Benito, akinek mozgását a közeli borbélyműhelyben beszappanozott arccal ücsörgő bajszos ember szúrós szemmel figyeli. Benito erről mit sem sejtve lép a vitorlás fedélzetére és kezd megbeszélést Onedinnel. A hajószakács ezalatt kimegy a piacra bevásárolni, a szappanos arcú utána küldi két emberét.

A német epizódcím szerint Lebende Fracht, azaz élő rakomány, és hogy mi, az rögtön kiderül. James barátunk megvette a Vészmadár (Shearwater) nevű gőzöst, most komolyan, szerencsésebb elnevezésű hajót nem talált a piacon? Kihasználva a kivándorlási hullámot úgy döntött, emigránsokat fog szállítani Európából Amerikába, és bár már számos gőzhajó járja menetrendszerűen a tengereket, ő komplex jegyekkel próbál betörni a piacra. Lengyel kivándorlóknak kínál Hamburgtól Falmouthon át New Yorkig szóló hajójegyet, és onnan Chicacóig vonatjegyet mindösszesen 12 dollárért, a hülyének is megéri. A visszaútra mindig akad valami áru, így simán megkeres egy évben 7000 fontot, és ez a gőzös csak 5000-be került, hát nem megint jó üzletet csinált? Hát de, ismeri el ismét Baines kapitány és koccint főnökével az emigránsok szállítására.

Kissé hosszúra nyúlt hiátus után folytatódnak kedvenc kapitalistánk kalandjai itt a blogon, remélem, senki nem rágta véresre a körmét az eltelt két hónap alatt. Természetesen nem akarok konkurálni a most futó Fekete vitorlák hogyvolttal, az ott bőkezűen adagolt csöcsökkel szemben itt legfeljebb egy másik cs betűs lehet a hívószó, mégpedig a csók. Addig azonban a címből sejthetően még vár ránk egy izgalmas út, ezt garantálja a német epizódcím is, miszerint Tödliche Ladung. A jó emlékezőtehetségű olvasók nyilván vágják, hogy az előző részben Samuel elszökött otthonról és a Charlotte Rhodeson megjárta Brazíliát, ahol James a korábbi kitiltása után újból engedélyt kapott kereskedni, plusz csinos összegű személyes kárpótlást is aranyban. A nyitó képsorokon a Liverpoolba visszaérkezett hajóra a feldúlt Robert rohan fel, de csak Bainest találja ott, jól le is ordítja, amiért hagyták Samuelt hajókázni. De a fiatalúrból jó tengerész lenne, próbálja mentegetni a helyzetet a vén tengeri medve, de Robert nem akar több hazugságot hallani (Baines és hazugság, na persze), sőt még meg is fenyegeti az öreget: ha még egyszer a fedélzetre engedi Samet, elintézi neki, hogy sehol ne kapjon munkát, ezzel kiviharzik. Ott kellett volna maradnom Dél-Amerikában, morogja Baines a távozó Robert hátának.

Ezúttal a német cím (Der blinde Passagier) is ugyanazt jelenti, mint az eredeti, lássuk hát, kiről lehet szó. A fiatal Samuel beszélget Baines kapitánnyal a Charlotte Rhodes fedélzetén, az Onedin flotta zászlóshajója Dél-Amerikába készül és folyik a rakodás. Samuel ismét arról beszél, mennyire nem neki való a kereskedelem meg a vegyesbolt, tengerre vágyik, Baines csak hümmög. Később a srác James-szel is beszél, aki viszont csak akkor vinné el magával, ha a szülei beleegyeznek.

Nem tehetek róla, de nekem a passzátról mindig Karinthy halhatatlan Babits paródiája jut eszembe az Így írtok tiből (De Afrikában fú az antipasszát / És négerek masszálnak pántlimasszát…), úgyhogy a magam részéről máris jó hangulatba kerültem. A német cím szerint So ein gutes Geschäft, azaz jó kis üzletnek nézünk elébe, de hogy mi az, az csak a poszt végén derül ki. Natehát: cliffhangerrel zártunk a múlt héten, visszatért az Ausztráliába szakadt Daniel Fogarty, Elizabeth első nagy szerelme és gyermekének apja. Nagy az izgalom és a meglepetés, már csak azért is, mert a szerepet Michael Billington helyett a továbbiakban Tom Adams játssza, ráadásul szakáll nélkül! Nem ugranak egymás nyakába, csak helló Elizabeth – helló Daniel, William viszont örül, gyerekkora óta nem látta a család kedves barátját, akiről természetesen nem tudja, hogy a nemzőapja. Rövid felszínes csevegés után Fogarty el is küldi a gyereket, menjél szépen tanulni, anyáddal fontos üzleti megbeszélnivalónk van.

Reise in den Tod, mondja a nem kevésbé félelmetesen hangzó német cím, látókörünket szélesítve úgy döntöttem, mostantól kezdve a német epizódcímeket is feltüntetem, elsősorban nughop és AaannnaaA kommentelőink kedvéért. (Pótlólag jelzem, hogy az 5x01 a „Getäuschte Hoffnungen”, az 5x02 a „So ein gutes Geschäft” címet kapta a német keresztségben. Egyébként a mostanihoz hasonló tematikájú epizód volt már a második évadban, itt elolvasható.) Az Ír-tengeren halad hazafelé a Charlotte Rhodes, amikor a vízen hajóroncsokat és holttesteket fedeznek fel, a halott matrózokat kiemelik és James döntése nyomán Liverpoolba szállítják, ahol így rendes temetést fognak kapni. A kikötőbe érve James megtudja, hogy az utóbbi időben több hajó is elsüllyedt arrafelé, szögletzászló legyek a felcsúti arénában, ha a barkókirály ennek nem fog a végére járni.

Hosszú idő után végre ismét kimozdulunk a Brit-szigetek környékéről és távolabb keresünk izgalmakat, follow me! A nyitó képsorokon a Fekete-tengerről visszatért Jamest látjuk, aki Harris bankárhoz kopogtat be. Persze nagy cselesen nem Liverpoolban kötött ki, hanem Holyheadben, onnan postakocsin jött, mert nem akarta megkockáztatni, hogy a bank nevében Harris lefoglalja a hajóit. Pompás minőségű gabonaszállítmányt hozott, a haszonból simán kifizeti az esedékes kamattartozást, sőt már a kezében van egy új szerződés is: vasárut fog szállítani Pireuszba. Abból már a tőkét is tud törleszteni, Harris azonban még habozik és újabb biztosítékot követel: jelzálogot James egyik házára. Végül megegyeznek és aláírják az új szerződést, akkor sürgönyözzön a hajóinak, hogy jöhetnek, mondja Harris. Erre James csak vigyorog: Már rég úton vannak ide, mert biztos voltam benne, hogy maga aláírja a megállapodást.

Kérem szépen, elérkeztünk a sorozat feléig, túl vagyunk négy évad hogyvoltján, hátra van még négy. Az előttünk álló részeket én nem láttam eddig, bár az elmúlt években néhány kábeltévén már többször is leadták a teljes sorozatot. Ezért az ismeretlen storyline felderítéséhez és kivesézéséhez kérem a kedves olvasók aktív támogatását, ugyanis mostanában olyan bizonytalannak érzem magam…, vagy mégsem?

Öt évvel az előző évad zárása után kezdünk, azaz 1880-ban járunk, William Gladstone második miniszterelnöksége alatt. Baines kapitány és James összezördülésére jól emlékezhetünk, a vén tengeri medve akkor megfogadta, soha többé nem fog James Onedin hajóján szolgálni és átment a Frazer Járathoz, Elizabeth alá (nem úgy!). És még egy fontos dolog: James megalakította az Onedin Brasilia Ltd-t és megépítette a hozzá tartozó Baines kikötőt, a nyitó képsorok éppen itt játszódnak. Baines érkezik a De Wadden nevű Frazer gőzössel és kezd berakodni (mert a kikötő természetesen minden hajó előtt nyitva áll), közben többször nézeget a domboldalon álló ház, James rezidenciája felé és dudorászik: Ennek a szép barna lánynak dombon van a háza… A Charlotte Rhodes is a közelben horgonyoz, kapitánya egy bizonyos Mr. Baldwin, aki felkeresi Bainest és beszélgetni kezd vele Onedinről. Baines duzzog, ha Mr. Onedin látni kívánja, akkor jöjjön ide a hajóra, ő mindenesetre a következő dagállyal kihajózik. Persze a házból James is észreveszi a fedélzeten mászkáló ismerős alakot, és úgy dönt, ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez.

Valahol a dél-amerikai partoknál Harvey két tengerésszel csónakba száll és a part menti ködben keresni kezd valamit. Mégpedig a Christian Radichot, a múltkori rész végén látott új vitorlást, amit Baines kapott meg parancsnokolni, mi a fene történt, hogy már az első útján gubanc van? Némi evezgetés után rátalálnak a hajóra, a fedélzet néptelen, a köteleken decensen száradnak a matrózok gatyái. Kedvenc tengeri medvénk viszont a kabinjában fekszik és nem néz ki túl jól. Harvey és Wilson nevű társa felmászik a fedélzetre, ahol az egyik árbocra szögelve Wilson egy levágott albatroszlábat talál. Régebben a matrózok ebből dohányzacskót szoktak csinálni, amíg rá nem fizettek, mondja Wilson baljóslatúan, majd levágja a lábat és a tengerbe dobja. A kabinban rátalálnak Bainesre, akitől megtudjuk, hogy mindenféle csapás érte őket az utóbbi napokban: az első tisztet megkéselték a parton, a fedélzetmester részegen verekedett valami kocsmában, ezért letartóztatták, őt magát meg megcsípte valami trópusi rovar, amit rögtön ki kellett volna vágni, de ezt ő csak később tudta meg, addigra a seb már alaposan begyulladt. A sebláz miatt nem tudott továbbhajózni, ezért sürgönyzött miszter Onedinnek. Igen, engem küldött, hogy vigyem haza a hajót, mert a rakománynak karácsonyra otthon kell lennie, feleli Harvey.