Tegnap elfelejtettem az epizódnak Baltás címet adni, a mainak lesz, ez: Felfújható nájlonkrokodil, avagy Mrs. Pampalini a műteremben. Kicsit hosszú, jóvanna. Eredetileg olyasmit akartam adni, hogy Lepattant koronával nem lehet szopni, de óvatosnak kell lenni, még a végén faszszopó kurvázásért kizárnak a hogyvoltról, mit lehet tudni mostanság, franc akar itt elindítani egy utcai tüntetésekbe és btk-módosításba torkolló morális pánikot. Az epizód elején jókedvű vagyok - nem azért, mert én is turkáltam a Pirszinges holmija között, hanem azért, mert bizton állíthatom, reggel van! Utána majd megint felidegesítem magam, mert engem ugyan egyszer nyűgözött le lélegzetvisszafojtásig operatőri munka életemben, az Apokalipszis, most c. filmben, azután azért nem, mert laikus-dilettáns néző szeretek lenni és maradok is, de ezek a huncutok mindig kitalálnak valamit, én meg hozom az úri közönségnek, nektek se legyen jobb, ni:
Ott tartunk, hogy Ottó, mivel kijózanodott, már nem tartja magát szarkupacnak, úgyhogy fel is mond a kocsmában. Köszön mindent, és utoljára, ha a főnök akarja, még elmosogat. Dehogy akarja, egy szerkesztőt nem lehet csak úgy ugráltatni! És ha aszonták neki, kell, az jó. Antos Fruzsi képeit nézegeti a laptopon, úgy nézem, ez nála már-már kényszeressé vált, pont ő hívja, de BohócÉvi is otthon van, meg aztán, a nyomorult most bocsátott meg kilencvennyolcadszor, úgyhogy Antos belemorog a telefonba, szakaggyámálerólambazmeg, és leteszi. Itt is, ott is megindul a kérdezősködés, Antos ügyesebben beszél mellé, gyorsan a sokmillióra tereli a szót, amit követelnek rajta, Fruzsi rosszabbul jár, akkora fülest kap, hogy a fal adná a másikat, ha nem az ágyra esne.