Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Marslakók - 10.

2012. március 15. 20:30 - Hódos Hajnalka

Na, remélem, mindenki hazaért a tüntetésről, én nem voltam, munkával ünnepeltem. Én kis kertet kerteltem, miket beszélek, döntöttem a tőkét. Dehogy a Bankcenterben, mondom, nem voltam sehol. Itthon döntöttem és siránkoztam, mert baszott dőlni. De nem szisszentem minden kis szilánkhoz, valamint szeretettel üzenem édesapámnak, most nem törtem el az ásót, a múlt hetit meg nem tudja. Na nézzük, hogyvót a tizedik epizód - címe a Gyűrű szövetsége az alakuló ülés előtt -, csak nekem tűnik úgy, mintha évek óta nézném? Révedezéses ébredezéssel kezdünk, Eszter bámul ki a Semmi Közepén az ablakon, igenyössen a templom tornyára níz búsan, a Libásnak van kecskéje is, mert mekeg veszettül, biztos fejik, vagy éppen fogalmazzák a "Lehet-e a kecskével" levelet az aktus után, gyötrő lelkifurdalás miatt.

Zsánfránszoá nagy meglepetésemre nem kroászónt eszik, hanem zsÖmlét és a Le Monde c. napilapból próbálja megtudni, létezik-e még Belgium. Hát, van ilyen, én egészen eddig azt hittem, Belgium egy önálló ország, aztán tessék. Kicsit nem figyelek oda, kimék metszeni, mire visszaérek, bazmeg, a franciák leigázzák. Hihetetlen. Zsánfránszoát nem zavarja, hogy Titinek nincs munkája, és ha őt is kirúgják, nagy szarban lesznek, mert megnézte a magyarországi ofiszt és döntött. Nem. Titi bevonul duzzogni a fürdőszobába, ahelyett, hogy akkor fogd a petyerkádat, és húzz a faszba, csigazabáló pöcs felkiáltással elküldené a náthásba.

PestiEszti késsel és villával eszi a nyers zőccséget meg a koktélparadicsomot, de az asztal közepére helyezett tálba kézzel nyúkál bele, ezért, és a lábosba belezabálásért én még mindig olyat kapok a fakanállal a kezemre a mamától "akár, mint öregapád" szavakkal kísérve, hogy akkor is bekapnám csuklóig, ha szaros lenne, de hát. Egyébként, mink vidéken minden nap ilyesmit reggelizünk, csak mondom:

Eszter nem bírja a libatömést (se). Höhö. Hát Zoli után nekem is lenne minden bajom, na. Jön a GumiLibás, hozza a pájinkát, itt máshogy mennek ám a dógok, mint Pesten, meg nem híve a vacakolásnak se, igyanak az üzletre! Eszter szerint gyanúsan könnyen mennek a dolgok, de ez senkit nem érdekel, engem pláne. Ma Antosnak lenni a legszarabb, a kollégák bazgatják, ajaj, az egyiknek újra kell fotózni a Kedvencek és Gazdik sorozatot, aztakurva, a másiknak két új kiscsajt kell szereznie, kemény az élet, faszom. Úgyhogy, jó lenne, ha Antos kifizetné a kárukat, mert sántít a sztorija, meg aztán, ő dug meg mindenkit, még a legyet is röptében, biztos valamelyik kiscsaj idegesebb lett a szokásosnál. Vagy a kiscsaj apja. Bátyja. Pasija. Valakije, kurva mindegy, csak miatta lehetett, ne vetítsen. Hehe, miközben Antos magyarázkodik, belép BohócÉvi, aki mindent hall, le is basz kettő olyat Antosnak, hogy a kifröccsenő takony menetet vág a nyakán.

Ma drogprevenció van, Ottóban felébred az apa, lány, anyád aggódik, talált egy spanglit a cuccod között, úgyhogy egy ideig nem mehetsz sehova hétvégén. A kiscsaj nem hülye, ugyanazt válaszolja, amit én gondolok: bazmeg, akkor majd elszívom a suliba'. Pirszingesnek egy piros pont bevésve, eddig neki van a legtöbb esze. Ottó próbál a tiszteletteljes apa szerepében tündökölni, lelki szemeimmel látom, ahogy Csernus doki sátáni mosollyal dörzsölgeti össze a tenyerét, én is, pedig mindketten tudjuk, amit látunk, szánalmas, a kiscsaj le is oltja az apját, ne ugass bazmeg, most vetted elő a Zöldi-dolgot, meg iszol, mint a gödény, nekem akarsz példát mutatni? Gergő majd kap ajiba libatoll párnát a Gumicsítől, örvendek, snitt. Titi mámeg interjún van, kezdek gyanakodni, lehet, engem is figyeltet a Balóhangú, mert ugyanezeknél a munkaadóknál az elmúlt években én is jártam. Most a Nyomulós Pöcs van soron, aki egyébként látens meleg, csak még nem tudja. Mégis, mit gondol, kislány, hogy felveszem, mert elvégzett egy-két iskolát? Ezer ilyen rohangál, nyugodtan válogathatok. Igen. Hogy anyádat mellbe, vagy szájba. BohócÉvit mától nem sajnáljuk, aki olyan idióta picsa, hogy vacsorát főz és úgy tesz, mintha mise sem történt volna azután, hogy a saját fülével hallotta, a pasija minden modelljét megdugja, az megérdemli a sorsát, Kapcarongynak születni kell, ugye.

Titiből csak úgy ömlik a panasz, mit képzelnek ezek a rohadékok, Eszter empatikus, kuss. Menjen fel hozzá, mire odaér, ő is otthon lesz. Titi megy is, Gergő vállán sír, kéne most valami aláfestő zene, ja, Jimmyre gondoltam én is, csak sírj a vállamon, a másik oldalon. Eszter Ottót hívja, de az nem akar Zöldiről beszélni, mert ő öreg róka és Eszter nem tud olyat mondani, amitől megváltozik az elhatározása. Nem fog rajta sem hízelgés, se könyörgés. Sem emlék, sem varázslat. Észérvek ebben az ügyben meg nincsenek. Azért, este nyolckor, a Magyar utca (muhahhhahha) tizenkettőben. Titi nem azért sír, mert Ottó nem válaszolt erre semmit, és letette, hanem azért mert meg van alázva és háromszoros bazmeg van, a Zélet, a meló meg a Zsánfránszoá. Bezzeg Eszter tudta, hogy ez a Belga egy köcsög. Mert voltak jelek. Mondja ezt az, aki a saját főnökével kúr, és az hagyján, de a faszi nős, két gyereke van, a csiga hozzá képest egy gerincoszlop és nem utolsósorban egy segg. Eszter, menjél spirituális cikkeket írni valamelyik természetgyógyász portálra, mindenki jobban jár, tényleg.

Az utolsó három perc Andrásé, aki a főszerkesztő lesz, de ahhoz először ki kell hogy rúgják. Andrást két nyikhaj tárgyalni kényszeríti, a cégtársak. Az van, hogy elbaszott egy melót a "Puha, szőrös élmény" szlogennel. Doktor Johánzon! Kolléga Úr! Lazítson el és mondja ki a legeslegelső dolgot, ami eszébe jut, ugye. Andrásnak nem a pina jutott először eszébe, hanem az orángután, és arról nem tehet, hogy a megrendelő ezt választotta a sok-sok ajánlat közül. Előtte levág egy másfél perces agóniát a vécében, ötvenes pasik ezt máshogy oldják meg, vagy okádnak epéig, vagy infarktust kapnak, de semmi esetre nem mennek vissza nyugodtságot színlelve a két nyikhaj elé, házhoz a lófaszért. A két nyikhaj kreatív, mint András, mielőtt megöregedett volna és ne féljen, nem fog fájni, egy testreszabott feladatot találtak neki, amit imádni fog. Imádni fog! Higgye el! Kirúgják, nekem higgyenek.

Címkék: marslakók
12 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

az én rózsám vasutas 2012.03.15. 21:26:01

Zsanfránszoá értem mitől Zsanfránszoá, olyan mint Mr Ciciperverz, azaz ez a neve. De a szexbomba mitől BohócÉvi? Lemaradtam erről is, mint tegnap a zsiráfról. Pedig legalább hatszor jobbképű volt a képen mint Zsanfránszoá.

Akármi Áron 2012.03.15. 21:29:35

Hajni, azt hiszed csak tIk reggeliztek ilyesmit minden reggel?DDD
Evidéken mink is csak ilyet...
Reggel is posztot olvastam, este is, dőzsi van:)))

huncut_kata 2012.03.15. 22:30:17

@nyalókás ember: mert bohócdoktor orvosi tanulmányai mellett

huncut_kata 2012.03.15. 22:30:55

(Gémes Antos IRL egyébként tényleg az volt anno jó sokáig)

Füredi 3.0 2012.03.16. 07:04:04

na, bár még mindig le vagyunk maradva egy nappal, de mivel tegnap nem volt rész - ugye??? - ezért most már az utolérés is megtörtént, nekem meg sikerült visszatartanom a gondolataim egy részét:

1.) Titi interjújának szövegét egy az egyben nyúlták a Szomszédokból. Csak ott létezett ez a sehol nem létező csajozószöveg.
2.) Egy erre járó vasútbuzi remélem megerősít: hazafelé mutatták szemből a vonatot, de Eszterék egy nem olyan típusú vonatban ültek...
3.) Titi a Magyar utcában egyszer megpróbált mosolyogni, de nem tudta, hogy kell.

az én rózsám vasutas 2012.03.16. 10:27:04

@huncut_kata: Ez a bohócdoktor biztos valami sanda célzás lehet a Jáksótól. Nem szép dolog, 2 milliárdért a helyében én már nagyon szakmailag tudnék nyalni.

Kaphatott volna nevet a lábáról. Tutajos nem lehet, az már Gigi. Matula se, mert miért? Lehetne Kengyel, ha annak valami halvány köze lenne a lábhoz. Sajna nincs. Marad a Bütyök.

És köszönet az infóért, ez a bohócdoktor valahogy kimaradt nálam.

az én rózsám vasutas 2012.03.16. 10:34:48

@Füredi 3.0: Míg megjő a vasútbuzi, megpróbállak én erősíteni. Minden úgy volt ahogy írod. A hazafelé menő vonat mindent szabályzatot felrúgva nem rendeltetés szerint mozgott. Típusán magam is felháborodtam.

Hódos Hajnalka 2012.03.16. 12:32:50

@nyalókás ember: szép ez a Tüskeváras hasonlatfolyam, de tudok jobbat Évire.
Nálunk minden tacsi neve úgy negyven évre visszamenőleg Talpas, gondolom, nem kell magyaráznom, miért. Becézve Talpi. Tökkkéletes.

az én rózsám vasutas 2012.03.16. 13:29:01

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Vannak nekem remek othellos hasonlataim is, de a hagyományt tiszteleben kell tartani. Jerzy a tutajos, én a bütykös.

Mifelénk egy talpas lelhető fel, azt is Tappancsnak hívják. Egy egy rendkívül macsófejű vizsla. 5:4-re vezetek ellene elöbb fogom be az orrodat mint megharapsz játékban. Enyhén labilis idegzetű kutya, amiben a hülye gazdája a hunyó, aki sose engedi el. Hiába mondom neki naponta, a vizsla ötvenszer értelmesebb állat nála, annak csak egyszer kell valamit elmondani és rögtön megérti.
Egyénként illik rá a név, van akkora lába mint doktor Évinek. És nem tehet róla, hogy a gazdája egy olo.

az én rózsám vasutas 2012.03.16. 13:33:20

Bocs, hülyeséget írtam
Nőnemű a gazdája
Helyesen:
..., hogy a gazdája egy lol
süti beállítások módosítása