Az idézet a Brémai muzsikusokból való, a rabló beszámolója a szörnyűséges boszorkányról, és végre, ez már valóban Grimm, ráadásul a jól ismertek közül. A nyitójelenet az előző rész zárója, Monroe kilép a hátsó szobából, főrendőr és Juliette csókolóznak, majd a dúvad finom torokköszörülésére kibontakoznak egymásból. Julis felismeri Eddie-t, és hanyatt-homlok elrohan, miközben egy talpig feketébe öltözött motoros ered a nyomába. A teljesen értetlen főrendőr ugyanígy jár. Luxusmernyó áll meg egy hotel előtt, szép lábú, piros cipős nő száll ki belőle, mögé sorakozik egy égetett tenyerű muksó, és mennek felfelé. Főrendőr berongyol a kapitányságra, Wu és Nick beszélnének vele, de ő épp most nem ér rá. Sebaj, Nicknek csörög a zsebe, előbb Juliette hívja, az esti programjáról érdeklődik, merthogy szeretne vele személyesen beszélni. Rögtön ezután Monroe kéri meg nyomozónkat, hogy ugorgyék már be hozzá egy kis csevejre, mielőtt hazamegy, mert fontosat akar mondani. A fekete ruhás motorosok odaérnek a hotel elé, nekik is épp ott van dolguk. A tenyerekbe égetett rombuszok szolgálnak azonosításul, így jutnak be az egyik szobába. És ki várja őket ott a kérdéseivel? Igen, bizony, a mi jó Adalindunk visszatért.
Nick felteszi a kérdést Monroe-nak: nos? Szegény jó dúvad, eleinte próbál terelni, össze-vissza beszél, de aztán csak kiböki: látta Juliette-et csókolózni valakivel. De nem ismeri a részleteket, és lehet, hogy csak lélegeztette szájból szájba. Nick totál kiakad, van ott pillarebegtetés, sóhajtozás és végül elszánt arckifejezés. Monroe nem zárná ki a lehetőséget, hogy ez csak Adalind varázslatának a mellékterméke, de Nicket ez nem hatja meg, eltökélten elrohan, gondolom, a tiszta vízért a pohárba. Főrendőr Juliette-tel telefonál, szerinte el kell ezt intézni, míg a leányzó igyekszik magyarázni a babaruhát, hiszen ismeri Monroe-t, aki Nick barátja, ezért rohant el szó nélkül. Viszont azt akarja, hogy a főrendőr iránt táplált érzései múljanak végre el, és legyen minden olyan, mint rég, bár nem emlékszik rá, hogy az milyen. Leteszi, mert érkezik Nick. Aki erősen elszánt, ahogy az egy Grimmhez illik. Julis in medias res közli, hogy beleszeretett egy másik férfiba, bár nem tudja, hogy miért. De kezd beleőrülni. A nyomozó nem veti le önmagát, az érdekli, ki az a férfi. Mivel Juliette csak terel, így meggondolja magát, és inkább nem akarja tudni, mert már nem tartozik rá – majd angolosan távozik.