Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Elnöknő 1x10 - Sub Enchanted Evening

2008. március 31. 12:03 - santinocorleone

Egészen jól indul ez az epizód, hiszen a szöszivel nyitunk, aki immár Bauer-papának és Jimnek is csak az exe, kinek hogy persze. Szóval szöszike üldögél egy kávézóban, és váratlanul betoppan mellé a házelnök. Az öreg először jópofizik, aztán bunkó, később jön a nem könnyű ám téged pótolni c. lemez, meg hogy visszajönnél-e. aztán kiderül, hogy mindenki megbántott mindenkit, és úgy tűnik, a békepipát nem mostanában fogják elszívni ők ketten.

Családi reggeli az elnöki családban, immár ugye a nagyival kiegészülve. A fő téma anyu újraindulása. Becca kivételével mindenki támogatja az ötletet, de már csodálkoznánk is, ha ő egyszer végre egyetértene a többséggel. Apu és anyu munkába menet (értsd: egyik folyosóról a másikra tartva) is erről diskurálnak, majd találkoznak a legszűkebb stábbal, aminek most már a tenyérbemászó képű Dickie is a részese. A srác fújja a szokásosat: ha jó kampányt akarnak, azonnal lépni kell, mert sehol se tartanak még, és fogy az idő. A beszélgetést félbe kell szakítani, ugyanis a nemzetbiztonsági tanácsadó híreket hozott az elnöknőnek: valahol Észak-Korea partjainál leragadt egy amerikai felderítő tengeralattjáró, a legénység pedig már csak maximum 46 óráig bírja a víz alatt. És ez csak a kisebbik baj, a nagyobbik ugyanis az, hogy a tengeralattjáró már csak 25 km-re van a parttól, vagyis Észak-Korea felségvizeiben rostokol. Amennyiben ez kémkedés a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának tudomására jut, nemhogy nem segítenek majd a mentésben, de még az életben is kipróbálják majd a tömegpusztító fegyvereiket.

A hírre persze azon nyomban összeül a válságstáb, itt van az összes jelvényekkel megtűzdelt katonai főmufti is. Kiderül, hogy a mentési terv még csak most készül, az elnöknő meg azon problémázik (tegyük hozzá: jogosan), hogy ő miért nem tudott erről az egészről. Mégis csak ő a főparancsnok, ugyebár. Kiderül, hogy az akcióra még az ex-elnök adott engedélyt, de ez az elnöknőt nem hatja meg, szűk körben kiborul attól, hogy miért nem bíznak benne. Úgy tűnik, Jim sem tudott az akcióról, de ez aput nem gátolja meg abban, hogy újra kóstolgatni kezdje a kabinetfőnököt. Savanyú a szőlő.

Újra együtt a válságstáb, és megszületett a nagy terv is: kínai hajóval kéne elvégezni a mentést. Jelen van Keaton is, aminek nem csak azért örülünk, mert jó arc, hanem azért is, mert ő egész életében katona marad, így aztán van rálátása a dolgokra. Szerinte É-Korea nagyon durva lenne, ha kiderülne ez a dolog, így bármennyire is fáj, hagyni kéne veszni az egész legénységet. Különben is, tudja mit vállaltak, azt mondja. Persze Mackenzie Allen nem az a fajta, aki egyből feladná, így engedélyt ad a Kínával való kapcsolatfelvételre a mentőakció ügyében. Persze ki másnak lennének jó kapcsolatai ez ügyben is, mint Bauer-papának. Együtt szokott golfozni ugyanis a kínai nagykövettel. Dickie -látván, hogy a főnökasszony egész nap ki-be mászkál a válságteremben, nyomában egy rakás Ázsia-szakértővel- persze gyorsan levágja, hogy valami nagy gáz van, és ez újabb ürügy számára, hogy kioktassa a bájos szóvivőt.

A gyerek ebben is jó üzenetet lát, amit szépen becsomagolva el lehet majd adni, de apu pikk-pakk lerázza. Az elnöknőnek közben sikerül kapcsolatba lépnie néhány másodperc erejéig a tengeralattjáró kapitányával, s meg is ígéri neki, hogy kihozzák őket. Nem nagyon érdekli az sem, hogy az alelnök jelzi, nincs már idő a mentőhajó átszállítására. Hamarosan az egész válságstáb osztja már Keaton véleményét, miszerint hagyni kell a legénységet elpusztulni a víz alatt, de Bauer-papa ekkor váratlanul kiáll az elnöknő mellett, és azt javasolja, kérjenek kölcsön egy mentőhajót Kínától. Keaton szerint, ha a kínaiak az amerikai tengeralattjáró fedélzetére lépnek, az hírszerzési szempontból óriási katasztrófát idézhet elő.

Bauer-papa rövid kiselőadást tart arról a főnökének, hogy mit kérhet majd Kína cserébe. Elsősorban azt akarják majd, hogy az USA kormánya szemet hunyjon a különböző fegyvervásárlásaik felett, de ezt az elnöknő nem akarja, így az öreg szerint a megfelelő javaslat az lehet, ha inkább hagyják, hogy Kína fegyvert áruljon a harmadik világban. Szöszike eközben legújabb ügyfelével Jimre várakozik a Fehér Házban, ismét lobbizni jött. Az ügyfél már türelmetlen és arrogáns, nem érti, hogy közbejött valami, ami sokkal fontosabb lehet nála. Miután Jim lerázza őket, kezdi is csúnyán kiosztani a szöszit, de ekkor megjelenik Dickie, és hősiesen (szájkaratéval persze) megvédi a nőt, ráadásul közli, hogy ő a vőlegénye. Ügyfél el, majd a friss jegyespár bemutatkozik egymásnak, és randit egyeztetnek estére.

A kis kitérő után vissza az államügyekhez: megérkezett Bauer-papa kínai spanja, hallotta hogy segítség kell az amerikaiaknak, és bár mindenük megvan hozzá, a helyzetet túlzottan problémásnak találja. Persze mindez a játék része. Most jön az, hogy az elnöknő megteszi az első ajánlatot, ezt a pasi helyből elutasítja, többet akar, komoly fegyverbeszerzéseket. Minden úgy alakul, ahogy a házelnök megjósolta, így ezen a pontos Bauer-papa közbe is szól: felajánlja a fegyvereladást. A nagykövet megígéri, hogy letárgyalja a kormányával, hogy ez megfelel-e nekik, és jelentkezik. Mackenzie Allen persze aggályoskodik, hisz nincs ínyére az üzlet, de az Öreg is felhívja a figyelmét, hogy jelen esetben ez a legjobb, amit tehetnek. Nem egyértelmű, hogy ez most őszinte a házelnök részéről, vagy csak egy újabb csel, mindenesetre egyelőre sikeresen működik együtt az elnöknővel a kérdésben. Közben már este lett, így láthatjuk szöszi és Dickie randiját. A fickó mindig tudja, hogy mit mondjon. Okoskodik és udvarol egyszerre, majd tart egy kiselőadást a hatalomról. Mert szerinte csak ez számít. Amúgy, pont az ilyen apróságoktól volt nagyságrendekkel jobb a West Wing. Ott ugyanis emberszabású szakemberekből állt a pr-csapat, ez a gyerek meg olyan, mintha egy rossz kommunikációs tankönyv alapján írták volna meg a karakterét.

A Fehér Házban Keaton és az egyik tábornok magyarázzák az elnöknőnek a mentőakció menetét. Mindent nagyon pontosan kell majd csinálni, mert elég rossz szögben fordult el a tengeralattjáró. Persze csak akkor, ha lesz egyáltalán kínai hajó, mert egyelőre semmi hír. Kelly kíváncsiságát sikerült felkelteni Dickie kioktató szövegével, így a szóvivő apunál érdeklődik, hogy mégis mi van, mit mondjon. Apu szerint minden okés, mondja, hogy a tőzsde emelkedett, a jelzálogpiac meg csökkent. Korrekt. Otthon, lefekvés előtt nagyi még összetűzésbe keveredik Beccával, kiosztja, hogy támogatnia kéne az anyját, de nem igen találnak kompromisszumot ez ügyben, úgyhogy nagyi durcásan el. Becca később megy az anyjához, hogy jó éjt kívánjon, és tisztázzák ezt az egészet. A lány elkezdi magyarázni az anyjának, hogy ő baromira nem vágyik a reflektorfénybe, ő csak normális életet akar, de ha kimaradhat a kampányból, akkor okés. Mielőtt a végére érnének, anyunak megint a válságteremben van jelenése.

Kiderült, hogy Pekingben mindenre rábólintottak, ők adják a hajót és a technikát, minden okés, Mackenzie Allen alá is írja a közös mentőakciót, majd megköszöni mindenkinek a részvételt. Külön kiemeli Bauer-papa segítőkészségét, amit én továbbra sem tudok mire vélni, mert ez a fickó nem ilyen volt eddig. Ráadásul megint furán vigyorog, ami legalábbis gyanús. A köszönetek után Jim szűk körben lecseszi a tábornokokat. Keményen kiosztja őket, miközben őszintén dicséri az elnöknőt és jelen ténykedését.

Megint láthatjuk, amint Bauer-papa hazatér asszonyához. Elmeséli, hogy milyen pokoli napja volt, és szóba kerül a szöszi is. Az asszony szerint érthető a csaj hozzáállása is, de a férje már eldöntötte, nem akarja visszavenni a csajt. Most már nem lehet más hátra, mint az elnöki lakosztály, hisz általában itt végződik minden. Apu dicséri anyut, hogy milyen ügyes volt ma, a nő meg azon problémázik, hogy lehet, hogy nem is kéne indulnia, végtére is ők elsősorban szülők, és csak utána politikusok. Apu próbálná meggyőzni az ellenkezőjéről, de szokás szerint megcsörren a telefon, úgyhogy se összeborulás, se dugás nem lesz ma sem. Főleg, hogy a tv-ben már arról beszélnek, hogy Észak-Korea mindenre rájött, és máris harci készültségbe vágták a hadseregüket meg a távolsági fegyvereiket. Jim azt javasolja az elnöknőnek, hogy készüljön fel minden eshetőségre, vagyis mozgósítson izibe ő is. Mackenzie Allen elindul immáron sokadjára a válságterembe, és mi innen folytatjuk majd jövő héten, mert ez egy ilyen feszültségkeltés okán félbevágott szál. Hamarosan kiderül tehát, hogy Bauer-papa gyanús vigyorának volt-e valami konkrét oka.

Címkék: az elnöknő
4 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2008.03.31. 13:23:05

Ez a Templeton tényleg gyanús, mint Piszok Alfréd, hogy miért vigyorog az ügy kapcsán.
De ha azt hozzák ki a köv. részben, hogy tényleg tiszta jószándékból segitette az elnöknőt, akkor megharapok valakit.

genevieve 2008.03.31. 13:53:26

jaja, most akkor kavarja vagy nem kavarja a málnaszört az öreg?:-D

santinocorleone 2008.03.31. 21:38:35

Jaja, Piszok Alfréd, még az epizód címe is olyan, mint egy rejtő regényé :D

Képek nincsenek. Eddig sixx szerezte be és töltötte fel ezeket az elnöknőhöz, de a megtáltosodott hogyvolt blog miatt gondolom most nincs erre ideje. Szvsz ez pont az a sorozat, aminek a hogyvoltja elmegy képek nélkül is, mert Bauer-papa szokásos vigyorait leszámítva vizuálisan nem túl erős a sorozat.
süti beállítások módosítása