Sorozatunk utolsó részét Thornton gyárában kezdjük, ahol az egyáltalán nem kedves munkafelügyelő épp kihajítja Higginst, aki nyilván munkát szeretett volna. Mr. Thornton morcosan és egykedvűen nézi végig a jelenetet. Ezután Higgins Hale-ékhez megy, és arra kéri az öreget, ha tud, próbáljon neki munkát szerezni délen – akármit. Merthogy magához vette Boucher hat árva gyermekét, már ő gondoskodik róluk. Nemes gesztus, csak mondom. Ekkor lép be Margaret, és hevesen tiltakozik a délre költözés ötlete ellen, mondván az ottani kemény, monoton munka és az unalom kikészítené Higginst. A lány arra kéri őt, menjen el Mr. Thorntonhoz – ne a munkafelügyelőjéhez, hanem személyesen hozzá – és tőle kérjen munkát, biztos ad neki. Higgins ehhez túl büszke, de szerintem lesz még ennél éhesebb is, vagy ha nem ő, hát a gyerekek.

A férfi távozása után, Margaret arról beszél apjának, hogy ha Higgins és Thornton egyenrangúként beszélnének, az sok mindent megoldana. Apja szemöldöke az enyémmel együtt szalad fel: Margaret dél ellen beszél? Eddig az ottani élet után vágyott és északot szidta. Most meg Mr. Thornton előnyeit sorolja? Vajon mi lehet a változás oka? Margaret nem felel, de szomorú tekintete azért elég sok mindent elárul.

Ott folytatjuk az eseményeket, ahol az előző rész végén abbahagytuk: John csalódottan és nem kicsit morcosan csörtet el a Hale házból, még a kalap-kesztyű kombóját is ott felejtette. Olyan elkenődött fejet vág, hogy megesik rajta a szívem.

Margaret eljött Bessyhez beteget látogatni: a lány jó kedélyű, bár elég cudar állapotban van. Ráadásul az apja helyzete is nyomasztja, a férfi nagyon elkeseredett a sztrájk bukása miatt (t.i. a Marlborough gyári incidens után a munkások visszakullogtak dolgozni).

A Thornton házban John és az édesanyja beszélgetnek. Először látványosan kerülik a lánykérés témáját; megvitatják az írek helyzetét, akik nemsokára hazatérnek, de aztán nincs mese, Johnnak színt kell vallania: Margaret kikosarazta. Mrs. Thornton elkeseredett, és haragos, most már tényleg szívből gyűlöli a lányt, de a fia inkább azt kéri, hogy ne beszéljenek róla, mert ő bizony még mindig szereti. Olyan elkeseredetten hajol oda egy kis vigasztalásért az édesanyjához, hogy két percen belül másodszor kezdek szipogni.

A gyárban indítunk, fiatal nő kétségbeesetten vigasztalja beteg gyerekét – itt dolgoz(na) a lelkem, de hát betegen nem megy. Na ja, ez még bőven az a kor, ahol kisiskolás korú gyerekek kemény fizikai munkát végeztek. Mrs. Thornton jön, aki hazazavarja a beteget azzal, hogyha van az asszonynak másik munkaképes gyereke, hozza be helyette egy órán belül. Milyen kedves.

Mr. Thornton a gyárudvaron vitatkozik Slicksonnal, egy másik gyárossal: sokadszorra próbálja a fejébe verni, hogy egységesen kell a munkások követelése ellen fellépni, különben ők húzzák a rövidebbet. Eközben Margaret Mrs. Thorntonhoz érkezett, az orvosuk címét kéri gyengélkedő édesanyja számára. Az asszony szokás szerint eléggé lekezelő vele, de azért elmorog pár szót a készülődő sztrájkról, hogy szerinte a munkások a magasabb bérkövetelés ürügyén csak a gazdagokba akarnak jókorát rúgni, mert irigylik a megszerzett vagyonukat. Margaret nem felel a feltevésre.

Folytassuk akkor Richard Armitage Hobbit előtti munkásságának feldolgozását, most egy romantikus sorozattal, mely Elizabeth Gaskell azonos című regényét viszi képernyőre, négy részben. A Válaszcsapással ellentétben jelen esetben olvastam a sorozat eredetijéül szolgáló regényt (kétszer is), de a nagyon nyilvánvaló eltéréseken kívül igyekszem nem fennakadni azon, ha az alkotók nem követik hűen – mondjuk nem is igazán lesz lehetőségem ezen rágódni, mert meglehetősen korrekt lett a feldolgozás. Sőt, megszereztem a sorozat eredetijét, amiben minden rész jó öt-hat perccel hosszabb, mint az itthon leadott, a hogyvót az alapján készült. Szóval.

Londonban nyitunk, egy elegáns Harley Street-i házban, pontosabban meg nem jelölt évben, de miután a regény 1854-ben jelent meg, gyanítom nagyjából az írónő „jelenében” járunk. Ismerkedjünk meg a szereplők közül néhánnyal. Főszereplőnk Margaret Hale, akit fiatal kora óta nagynénje, Mrs. Shaw nevel. Szülei Mr. és Mrs. Hale a vidéki (déli) Helstone-ból adták Londonba Margaretet, nyilván, hogy olyan nevelést kapjon, ami az előkelő társaságban is megállja a helyét. Mielőtt a család vidéken újra egyesül, egy jelentős esemény szemtanúi lehetünk: Margaret unokatestvérének, Edith Shawnak, illetve most már Lennoxnak az esküvőjét ünneplik. Margaret nagyon boldog unokahúga boldogsága láttán, de – ahogy azt Edith sógorának, Henry Lennoxnak röviden elrebegi – ő szívesebben menne férjhez imádott faluja kicsi templomában, egyszerű ruhában, mindenféle felhajtás nélkül. Henry nagy levegőt vesz – gyanítom szívesen látná magát a vőlegény szerepében – de annyiban hagyja a témát.