A gyárban indítunk, fiatal nő kétségbeesetten vigasztalja beteg gyerekét – itt dolgoz(na) a lelkem, de hát betegen nem megy. Na ja, ez még bőven az a kor, ahol kisiskolás korú gyerekek kemény fizikai munkát végeztek. Mrs. Thornton jön, aki hazazavarja a beteget azzal, hogyha van az asszonynak másik munkaképes gyereke, hozza be helyette egy órán belül. Milyen kedves.

Mr. Thornton a gyárudvaron vitatkozik Slicksonnal, egy másik gyárossal: sokadszorra próbálja a fejébe verni, hogy egységesen kell a munkások követelése ellen fellépni, különben ők húzzák a rövidebbet. Eközben Margaret Mrs. Thorntonhoz érkezett, az orvosuk címét kéri gyengélkedő édesanyja számára. Az asszony szokás szerint eléggé lekezelő vele, de azért elmorog pár szót a készülődő sztrájkról, hogy szerinte a munkások a magasabb bérkövetelés ürügyén csak a gazdagokba akarnak jókorát rúgni, mert irigylik a megszerzett vagyonukat. Margaret nem felel a feltevésre.

A gyár udvarán aztán elbeszélget két, épp szünetet tartó fiatal munkásnővel, hogy milyen itt a gyárban dolgozni, és csatlakoznának-e a sztrájkhoz? Feleletet már nem kap, mert Mr. Thornton lép a háta mögé, látványától a lányoknak elviszi a cica a nyelvét. Margaret így vele folytatja a témát, és szóvá teszi, hogy miért nem törődik többet a munkásai boldogulásával, de a férfi vissza dobja a labdát: ő nem szól bele a munkásai munkán kívüli életébe, a boldogulásuk az ő dolguk. Margaret a beszélgetés közben kiszúrja, hogy Mrs. Thornton a ház emeleti ablakából figyeli őket; John követi a pillantását, így gyorsan búcsút vesznek egymástól.

A lány később már Bessy Higginsnek meséli a történteket azzal, hogy John anyja úgy nézte őt, mintha a fiát féltené tőle. Bessy szerint ez így is lehet, hiszen a férfi után futnak a nők; Margaret erre lemondóan legyint. Aztán témát váltanak, mert Bessy ismét csúnyán köhög, de már nem üti el a dolgot, hanem őszintén bevallja, hogy nincs már neki sok hátra. A tüdeje beteg a gyárban szálló rengeteg szösz miatt (ami miatt ugye úgy is néz ki az üzem, mintha egész nap havazna).

A lányok elkomorodnak, így Bessy ismét Mrs. Thorntonra tereli a beszélgetést, és kéri, hogy Margaret próbálja megérteni, milyen lehet az anyai aggódás egy fiúgyermekért. A lány erre elmondja, hogy igenis tudja milyen az, hiszen neki is van bátyja, akit Fredericknek hívnak, és aki miatt az édesanyjuk sokat bánkódik. Miért is? Hát mert a fiú tengerésznek állt, de belefutott egy zsarnok kapitányba, és nem bírta elnézni, mit művel a tengerészekkel, így néhányan fellázadtak, és csónakba tették a kapitányt pár követőjével a tengeren. Persze a tag nem halt meg, ezért a lázadókat üldözik; a testvérének bujkálnia kell (most épp Spanyolországban él), soha nem térhet haza Angliába. De mindez titok, ezért sem beszélt eddig róla.

Mrs. Thornton estélyt szervez, épp a vendéglistát állítja össze. Fia kérésére felsorolja, kiket is hívnak meg, és amikor a Hale családhoz ér, Fanny rögtön lekicsinylően kezd róluk beszélni. Nem igazán értem, miért ilyen ellenséges velük, de haladjunk. Mrs. Thornton szerint a család rendben van, kivéve Margaretet, úgy nézem, ő sem szívleli a lányt. Mikor Fanny is bekapcsolódik Margaret kutyázásába, John a húgára morog, hogy hagyja abba, majd az anyját kérleli, hogy kedvelje meg Ms. Hale-t. Az anyjának felszalad a szemöldöke: csak nem szerettél bele? John idült fejet vág, szerintem „igen” a válasz. De szóban teljesen mást mond: Mr. Hale nagyon jó barátja, ezért lesz szíves a Thornton család női fele elfogadni a Hale család minden tagját, oké? Oké.

Eközben a munkások Higgins vezetésével gyűlést tartanak, és mivel egyik gyáros sem emelte a bérüket, úgy döntenek, pénteken minden gyárban sztrájkba lépnek. Ajaj. Meddig tart, míg a gyárosok megtörnek, kérdi egyikük? Higgins szerint két hét. De egy másik munkás közbekiabál: Thornton biztos hozat külföldről munkásokat (íreket), akkor mi lesz? Egy harmadik erre üvölteni kezd: majd jól szétverjük a képüket. De Higgins lehűti a kedélyeket: nincs erőszak, nem vagyunk mi állatok. Pénteken mindannyian leállunk, és nyugodtan kivárjuk, míg a gyárosok megtörnek.

Este Mr. Thornton otthon az anyjának elmondja, milyen nehéz az anyagi helyzetük, tartozik a banknak, a munkások emelést követelnek, szóval elég nagy a baj. Anyja azt javasolja, ha sztrájk lesz, hozasson ír munkásokat, ezt a férfi is így tervezi. Mrs. Thornton bánja, hogy összejövetelt szervez ilyen nehéz körülmények között, de a fia nyugtatja: minden rendben lesz, nem kell aggódni.

Margaretékhez vendég érkezik, Mr. Bell, apja régi jó barátja, és egyben a lány keresztapja, akivel már évek óta nem találkoztak, és aki nagyon jó fazon. (Mr. Bell a Marlborough Gyár tényleges tulajdonosa, Thornton csak a bérlője). Őt is a sztrájk lehetősége hozta a városba, nyilván aggódik az érdekeltségei miatt. Mr. Hale arról beszél, hogy nagyon sok munkással találkozik, és megérti az álláspontjukat, hiszen öt éve csökkentették (!) a fizetésüket, és az ma a csökkentés előtti szintet sem éri el, ugyanakkor amikor Mr. Thorntonnal beszél, ő is elmondja a maga igazát, ami szintén meggyőző, így aztán tényleg nem tudja, kinek az oldalára álljon.

Erről most nem tudunk meg többet, Mr. Thornton és az édesanyja beszélgetésére váltunk, ahol a fiú közli, hogy nemet mondott a munkások bérkövetelésére. Aztán már látjuk is a következményeket: a munkások, ahogy elhatározták, tíz perccel a munkaidő vége előtt leállítják a gépeket, és nyugodtan elsétálnak. Mrs. Thornton és a fia csalódottan néznek utánuk, nehéz küzdelem jön, na.

Egy hónap múlva vesszük fel az események fonalát, heves veszekedést látunk Higgins és a szomszédja, a szintén Marlborough gyári munkás, John Boucher között. Ez utóbbinak ugyanis hat kisgyermeke van, és mindannyian éheznek. Boucher a sztrájkot, és persze a szakszervezetet okolja a bajaiért, hiszen úgy gondolták, a gyárosok két hét alatt megtörnek, és engednek, de már egy hónapja semmi. Higgins rettenetesen dühös, pénzt vág le Boucher elé (pedig gyanítom ő sem áll jobban anyagilag), de a férfit ez nem hatja meg, szitkozódva és totál elkeseredve hagyja el a házat.

Később Margaret látogatja meg Higginséket, de előtte még némi ételt visz a Boucher családnak. A lány kicsit összemorog Higginssel, mert szerinte délen nem fordulhatna elő sztrájk, lévén ott földművelés folyik, és ha a munkások nem vetnék el a termést, nem lenne mit enni, és akkor az testületileg mindenkinek rossz lenne. Vagy a tulajdonosok kénytelenek lennének többet fizetni, kontráz a férfi, és eléggé belehergeli magát. Margaret felvetésére, hogy Mr. Thornton is olyan szívtelen-e, mint a többiek, a férfi bólint, bár azt elismeri, hogy legalább egyenes, így vele érdemes megküzdeni. A szóváltás végén dühösen elcsörtet, így Bessy kér elnézést apja morgásáért. Merthogy bizony most ilyen a hangulat, és sokan nem bírnak a dühükkel, még annyira sem, mint az apja.

A Mrs. Thornton által szervezett estélyre ugrunk, Margaret az édesapjával érkezett, és meg kell hagyni gyönyörű. Vacsora előtt kis fecsegés zajlik ad-hoc társaságokban. Margaret Fannyval beszélget, aki felajánlja, hogy van egy vízmatracuk, talán jó lenne a lány beteg édesanyjának. Hm, ahogy elnézem Fanny viszonya Margarethez a széljárással változik.

Mr. Bell is itt van, Thorntont kérdezi a gyár sorsa felől, de az megnyugtatja, hogy minden rendben lesz. Bell bólint, és jelzi Mr. Latimernek, a bankárjának, hogy teljes mellszélességgel Thornton mellett áll (ami rendes gesztus tőle, mint tulajdonostól, ha már John anyagi helyzete a hitel és a sztrájk miatt némileg ingatag), és persze bemutatja a bankár lányának is (na, az ő karakterük egyáltalán nincs benne a regényben). De John fejét nem lehet holmi csinos bankárlány pofikával megzavarni, amint észreveszi Margaretet, felragyog a képe, és hozzá üget. A lány azonnal a kezét nyújtja, gondolom így kér elnézést azért, hogy régebben elfordult a férfi felé nyújtott kezétől. Johnt kenyérre lehet kenni, elég csak az arcára nézni. Nem tudnak azonban szót váltani, mert a férfit elrángatja Slickson, a gyáros, mi pedig halljuk a beszélgetésüket: a sztrájk ír munkásokkal történő megtöréséről, meg katonákról beszélnek – nem értünk minden részletet, de sok jót nem jelenthet. Mr. Bell észreveszi, hogy Margaret egyedül ácsorog, így pártfogásába veszi, amit John távolról szomorúan nyugtáz.

A vacsoraasztalnál is a sztrájk a téma (mi más?). A széljárás megint változhatott, mert Fanny nem hagyja ki, hogy verbálisan Margaretbe rúgjon: először rákérdez, hogy támogatja-e a sztrájkot, majd odaszúr, miszerint látták a lányt a szegénynegyedbe ételt vinni. Margaret mentegetőzik, barátai laknak ott, Higginsék. A társaság felhorkan, Higgins a legnagyobb felforgató! Oké, védi magát Margaret, de az ételt a szomszédjának vittem, ahol hat gyermek éhezik. John kontráz: azzal, hogy ételt ad a szegényeknek, csak a szenvedésüket hosszabbítja meg. Margaret visszavág, de a helyzetet végül a lovagiasa a segítségére siető Mr. Bell menti meg. Na ja, csodálkoztam volna, ha Margaret és John egy estét is kibír szópárbaj nélkül.

Az estély után Hale-ék hazafelé tartanak, amikor Margaret látja, hogy orvos távozik a házukból. Azonnal Dixonhoz siet, és végül sikerül belőle kihúzni a szomorú igazságot: Mrs. Hale súlyos beteg. Ezután édesanyjával beszél, aki elsírja, hogy nagyon sokat gondol Frederick fiára (aki nem lehet itt mellette, mert üldözik, ugye). Annyira felzaklatja magát, hogy a lánya csak a belépő Dixon segítségével tudja megnyugtatni. Később Margaret és Dixon a konyhába beszélget, és abban maradnak, hogy Mr. Hale nem tudhat felesége betegségéről, mert nem tudná elviselni a fájdalmat. Nosztalgiáznak is kicsit, a cseléd fiatalkori élményeiről mesél, amikor Margaret édesanyjának kezdett dolgozni. Látszik, hogy tényleg szereti asszonyát, na.

A sötétség leple alatt Thornton embereket terel az állomáson, az írek érkeztek meg, hogy így törtje meg a sztrájkot. Persze észreveszik, Boucher kujtorog épp erre. Rosszat sejtek, csak mondom.

Másnap reggel Margaret felad egy levelet a testvérének Spanyolországba, gondolom az édesanyjuk állapotáról, aztán Mrs. Thorntonhoz siet. Útközben teljesen üres utcákon halad, bár ezt észre sem veszi, míg a gyárhoz érkezve Mr. Thornton munkafelügyelője rá nem kérdez a dologra. Olyan ez, mint a vihar előtti csend.

A házban Fanny fogadja, elmondja, hogy valóban vannak náluk ír munkások, de a sztrájkolóktól, nem mernek dolgozni, de kimenni sem, így most a gyár emeletén kuksolnak. Ekkor belép Mrs. Thornton, hiszen Margaret hozzá jött (kölcsönkérni a Fanny által az estélyen említett vízmatracot az édesanyjának), de már nem tudnak érdemben beszélni, mert ebben a pillanatban a munkások tömegei jelennek meg a gyárkapuknál, és őrjöngve kezdik verni. És hogy mi váltotta ki a dühüket, mármint a kilátástalanságon és az éhezésen kívül? Az ír munkások érkezése, akik ugye az ő helyettesítésükre jöttek, elvéve ezzel a lehetőséget is a megegyezéstől és az újbóli munkafelvételtől.

John rohanvást közlekedik az udvaron, még mielőtt a munkások betörnének: bezárja a gyárat, benne az írekkel, aztán a ház ajtaját is. Fanny hisztizni kezd ijedtében, John az anyjára bízza, hogy kezdjen vele valamit. Ezután Margarettel kettesben az ablakból figyelik az őrjöngő tömeget, akik betörik a kaput, és berohannak az udvarra. John nyugtatja a lányt: nemsokára itt lesznek a katonák. Margaretnek felszalad a szemöldöke. A katonákkal akarod elintéztetni őket? Állj ki szépen eléjük, és beszéljétek meg. Milyen figyelmes kiküldeni a férfit egyedül a dühöngő csőcselék elé. Margaret is észbe kap, mert John után kiált, hogy vigyázzon magára. Ennyi erővel masnit is köthetne a hajába, az ugyanennyit érne, de haladjunk.

John kiáll az őrjöngő tömeg elé, Margaret pedig az ablakból meglátja, hogy Bourcher egy hatalmas követ vesz a kezébe, ezért John után rohan. Amikor kiér, a férfi mellé áll a teraszra, és onnan kiáltja a munkásoknak, hogy menjenek haza, minden meg lesz oldva. Valaki a tömegből felkiált: és az írek hazamennek? Erre John hozza a szokásos formáját, és őrjöngve ordít: soha!

A tömeg háborogni kezd, Margaret pedig úgy látja, bántani fogják a férfit, ezért elé ugrik, hogy a testével védje, elvégre egy nőt mégsem bántanának, nem? John próbálná befelé terelni, mert idekint nem biztonságos, és neki lesz igaza: a kő már repül is Boucher kezéből… és Margaretet találja fejbe. A lány ájultan esik össze, a férfi pedig mérgesen üvölt a döbbenettől néma munkások felé: értem jöttetek, hát öljetek meg! Válasz már nincs, mert ebben a pillanatban megérkeznek a katonák, és erőszakkal tömegoszlatása kezdenek.

Nem sokkal később látjuk, ahogy Margaret még mindig ájultan fekszik a Thornton ház kanapéját, a homloka véres, és kicsit a ruhája is. Fanny sürög körülötte, attól fél, hogy a lány meghalt. De Margaret magához tér, sőt már hazamenne, de megérkezik Mrs. Thornton az orvossal, akiért ő maga kelt át a városon, ahol még tartanak a zavargások. A doki megvizsgálja hősnőnket: nincs nagy baj, és ha mindenáron haza akar menni, hát majd én hazaviszem.

Eközben odakint a katonák hajkurásszák az események felelőseit, de Boucher megússza, hogy elfogják. Mr. Thornton a többi gyáros társaságába várja a fejleményeket, de mi látjuk, hogy őt inkább az foglalkoztatja, ami Margarettel történt: az, ahogy a lány a testével védte őt, és az, ahogy elájult a fejéhez vágott kőtől.

Margaret időközben már hazaért, de látszik rajta, hogy még mindig az események hatása alatt van. A Thornton házban eközben Fanny sipítozik, hogy kis híján meghalt a félelemtől vagy a tömegtől – szerintem ő sem tudja, a lényeg, hogy nyávoghasson egy kört. Ekkor érkezik a bátyja, aki rögtön Margaretet kérdezi, és teljesen kiakad, amikor az anyja közli, hogy már hazament. John úgy dönt, elüget megnézni, hogy van a védelmezője, de az anyja szigorúan ráparancsol: ne menj oda, most még ne. A férfi válaszát nem tudjuk meg, mert Maryt látjuk, Bessy húgát, aki Margaretért rohan: nővére nagyon rosszul van, jöjjön azonnal. Amikor odaérnek, Margaret látja, hogy a lány szinte a halálán van. Vigasztaláson kívül mást nem nagyon tehet.

John cudar fejjel üget a város feletti dombokon, gyanítom, hogy gondolatait és érzéseit akarja rendezni. Este, amikor végre hazaér, édesanyja ébren várja, mert tudni akarja, elment-e Margarethez? A válasz nem, de holnap elmegyek, és beszélek vele. Az anyja bólint, azok után, ami történt, hogy mindenki látta, ahogy a testével védett, meg kell őt kérned, ezzel tartozol neki. Különben is szeret téged, amúgy nem tett volna ilyet. John elszontyolodik: nem szeret, biztos vagyok benne, de én annál jobban, ezért feleségül fogom kérni (végre kibújt a szög a zsákból – ideje volt, csak mondom). Armitage annyira jól játssza a reménytelenül vágyódót, hogy még én is szipogok egy kicsit. Mellesleg Johnt az anyja pont ezért nem akarta ma Margarethez engedni: ráér holnap megkérni, ma este még had legyen az ő egyetlen fiacskája.

Így hát másnap hősünk elüget a szeretett leánykához tappancsot kérni. Margaret otthon épp Edith levelét olvassa, aki arról győzködi, hogy ő mindent megtett a munkásokért, ami lehetséges, helyesen cselekedett, ahogy mindig szokott. Közben John is megjött, irány hát hozzá. A könyvben (ezt muszáj jeleznem) zseniális a férfi érzéseinek leírása, amikor Margaret a szobába lép, ahol ő már várja: a férfi elé üget, hogy a lábaihoz vesse magát, azzal, hogy „szerelmem!”, de útközben észbe kap, hogy ez még korai, és úgy menti a helyzetet, hogy ha már lendületesen a lány felé rebbent, hát becsukja mögötte az ajtót. De térjünk vissza a mozgóképhez.

Beszélgetésük a szokásos Margaret vs. John módon kezdődik: összemorognak, mert mikor John megköszöni, hogy a nő megmentette, ő azt feleli, hogy bárkivel megtette volna, végülis ő sodorta veszélybe (azzal, hogy kiküldte a tömeg elé, ugye). Én John helyében már itt visszavonulót fújnék, mert ha a lány nem külön neki produkálta magát, akkor tényleg jól tippelt: nincs kölcsönös érzelem. De a hősszerelmes csak megy a szíve után, és szerelmet vall a lánynak, aki olyan gorombán tromfolja le, hogy Johnnal együtt én is megbántva érzem magam. Margaret elnézést kérne, de az elkeseredett férfinak már elöntötte a szar az agyát, morog még három kört, aztán feldúltan elrobog.

... végül pedig a szokásos képgaléria...

Margaret Hale

John Thornton

Mrs. Thornton

Fanny Thornton