Újra reggel van, így Draper az elővárosi vonaton zötyög az iroda felé. Dohányzás közben a nyuszis magazint lapozgatja és megakad a szeme a VW bogár új hirdetésén. Gondolataiba azonban csúnyán belerondít egy öltönyös dagi, aki valamiért Dick Whitman-ként szólítja meg…
Elegáns étteremben kezdünk, az egyik boxban Draper és Sterling, valamint az asszonyok. Mármint az igaziak. Sterling épp a gyerekkori dadájáról mesél, s ez jó alkalom volna, hogy végre Draper hátteréről is megtudjunk valamit, de nem. Úgy tűnik, ő az egyetlen reklámszakember, aki…
Mad Man: az ’50-es évek végén létrejött fogalom, a Madison Avenue reklámszakembereinek elnevezésére. Ők maguk találták ki... Itt van hát a sorozat, amelyben mindig mindenki cigarettázik, amelyben többet isznak, mint a Dallasban, és amelyből megismerhetjük, hogy is működik a…
Na kérem szépen, elérkezett Az elnöknő várva várt UTOLSÓ EPIZÓDJA, amely, mint tudjuk, nem csak az első évadot, de magát a sorozatot is lezárta. Az olyan apróságokon már nem is érdemes fennakadnunk tehát, mint hogy az előző részek tartalmát bemutató kivonatos visszatekintés…
Az előző részek kivonatos tartalma után ezúttal Dickie-vel nyitunk, aki még a futógépet is megpróbálja legyőzni, mert ő nem ismer lehetetlent. Szerencsére csatlakozik hozzá Bauer-papa szöszije, és kedélyesen elcseverésznek az előttük álló kampányról. Az elnöknő ugyanekkor…
Na, most már az előző részek tartalmát bemutató visszatekintés is ide-oda ugrál az időben, tisztára olyan, mint valami korai Tarantino-film. Azzal kezdünk, hogy az elnöknőt az anyukája ébresztgeti. Mackenzie Allen különösen nyúzott ma reggel, még sosem láttuk őt ilyen…
Ismét Keaton színrelépésétől indul a múltbéli hogyvolt, és megy egészen a múlt héten eltűnt 50 db rakétáig. Aztán, ahogy az elmúlt hetekben már többször is, láthatjuk amint az elnöknő tévézik, így a hírekből megtudhatjuk, mi lesz a mai epizód fókuszában. Az egyre…
Kapunk megint hogyvoltot az előzetes történésekből, majdnem a kezdetektől. Aztán máris ugrunk az elnöki konvojhoz, ahol a főautóban az elnöki házaspárral barátaik, Carl Brantley és becses neje is ott vannak. A fickó ráadásul nem csak barátként, de Mackenzie Allen…
Egy kis hogyvolt, egészen a kezdetektől napjainkig, majd az egykori elnökök beszédeit jegyzetelő elnöknő. Komoly, távolba meredő nézések, mélyenszántó, magvas gondolatok. Apu ma a Demokrata párt fejeseivel partizik, Bauer-papa pedig a republikánus főmuftikkal diskurál a saját…
Miután letudjuk, mi hogyvolt pontosan a legutóbbi részben, Bauer-papát láthatjuk, amint interjút ad. Mackenzie Allen elnökségéről és újraindulásáról kérdezik, meg persze arról is, ő maga indul-e majd az elnökségért. Utóbbira természetesen kitérő választ ad, előbbinél…