Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hap and Leonard 3x05 - Mambo No. 5.

2018. november 06. 15:00 - Szencsike

Még mindig az erdőben vagyunk, az urak alszanak a kocsiban, lássuk Hap álmát. Florida hófehér ruhában jelenik meg előtte és azt kéri, hogy menjen el vele. Hap elindult a nő után, közben Leót kirángatta a kocsiból a Klu-Klux-Klan helyi szervezete, néger égetés lesz. Hap nem tud neki segíteni, mert egy rakás béka lepi el, meg se tud moccanni, őt pedig egy Klan tag üti le. Hála az égnek, nincsen semmi baj, csak egy rossz álom, mindketten felriadnak, és az ablakból nézi őket Belinda. Később Hap szinte könyörög a néma Belindának, hogy segítsen nekik, és szólaljon meg,  meséljen, mit tud Florida grovetowni kalandjáról, de semmi. A lány csak babrál egy virágot, egyszerűen semmi. Leo megpróbálja, és elkezd neki mutogatni, mintha egy sükethez beszélne, és lám, a lány reagált, rámutatott a kocsira! Hap szerint egyszerűen csak szerencséje volt, és Belinda valahova elvezeti őket.

1.png

Tovább
Címkék: hap and leonard
Szólj hozzá!

Survivor 4x31 - Hajózás a könnyek tengerén

2018. november 06. 13:27 - Hoppancs

Fanni törzsitanács-elemzésével nyitunk, és a rövid összefoglalót – mindig megbeszélünk valamit, aztán még véletlenül sem úgy lesz – követően rögtön ki is bukik belőle a számára legnyomasztóbb újdonság:

Csak ez nem szokott lenni, hogy fogalmam se legyen semmiről.

Most tényleg nincs, meg a helyszínen sem volt, úgyhogy meg is környékezte a bűntudat réme, amikor a tiszta lelkű Tamás felállt és megtette, amit a szíve diktált. Hihetetlen, hogy a fiú így levágta a szitut, Fanni emeli kalapját, és még tippelni sem tud, hogy …ez…így… hogy.

bscap0000_8.jpg

Éjjel megjelent egy angyal RTL-es pólóban, és azt suttogta „Tamááás ez fordulatok játéka. Meeeentsd meg Robiiiit”? Nem tudja senki, vagy aki tudja, az hallgat, mint a dalban. Tomi tovább erősíti a misztikus vonalat, mondván, "érezte, hogy lesz valami”. Figyelte a metakommunikációt, a jeleket, és poirot-i magasságokba emelkedve olvasott bennük. Különösen, amikor Gábor bőszen mutogatta Robi háta mögött, hogy kampec. "Komolyaan?" csodálkozik rá Alexandra, meg mindenki más a kis szürkék hirtelen fellángolására.

bscap0001_6.jpg

Tovább
143 komment

200 első randi – 20-25. rész

2018. november 06. 13:00 - Gillotte

Olyan sok minden történt a héten, hogy csak kapkodom a fejem! Luca hatalmasat csalódik húgában és Félixben, amiért összeszűrték a levet. Zita átmegy bocsánatot kérni, de hasztalan, hiszen Lucának nagyon rosszul esik, hogy ugyan Zita bárkit megkaphatna, mégis pont Félixre hajt rá, pedig jól tudja, hogy Lucának Félix a nagy ő, és különben sem ér, hogy Félix mindenkire rárepül, csak Lucára nem. Zita szerint ez a pár év reménytelen szerelem elég kellett volna, hogy legyen arra, hogy Luca belássa, hogy Félixnek nem jön be. Hú, ez durva volt (igaz, de durva) Luca el is zavarja a húgát. Félixszel sem sokkal kedvesebb, sőt, a rádióban való munkát is megnehezíti Luca haragja, amiért Félix kihasználta Zitát. Ha ez nem lenne elég, Luca még a nyakát is fájlalja, még jó, hogy este kéretlenül átugrik hozzá Viktor, a fiatal orvostanhallgató, és a nyakmasszázs során Luca inkább a csókolózás mellett dönt, sőt, reggel együtt is ébrednek. Kár, hogy Ildikó csengetésére kelnek, aki dúvadként ront be Zita-ügyben, bár el kell ismernie, hogy kedves kisfiú ez a Viktor.

5_1.jpg

Tovább
Címkék: 200 elso randi
13 komment

The Walking Dead 9x05 - What Comes After

2018. november 06. 08:00 - hektor_

Eljött hát a nap, nem árulok el vele nagy titkot hogy ez Andrew Lincoln utolsó epizódja, mondom akárhogy is, adjuk meg a tiszteletet és pattintsuk ki a tekintélyes méretű tévénkre A Részt, akárhogy is dumál életünk párja arról hogy a részéről a The Walking Dead hajó már évekkel ezelőtt kikötött elsüllyedt; márpedig itt vitának helye nincs, mostantól 47 percig zombik lesznek az ambilightban is. Jó, akkor leül ő is, kezdjük.

Ott hagytuk abba legutóbb, hogy Rick felszúrta magát egy rozsdás bökőre, és tőle méterekre tobzódik a horda; innen is folytatjuk, a zombik gyönnek ugyan, de még mindig nem értek oda, a ló is ott táncol, Rick apánk meg a flashback1-ben visszaugrik a sorozat elejére, és saját magát ébresztgeti a kórházban. A jelenben magához térve jobb ötlet híján elkezdi kicsatolni az övét (É.P. egy „Minek veszi le a szíjat, azzal akarja elpicsázni őket?” kérdés keretében elhagyja a helyszínt) és a felette lévő csőre függesztve azzal akasztja ki magát a vasrúdról, majd a fehér lovon poroszkálva távozik, nyomában a holtakkal.

w1.png

Tovább
8 komment

Heti ajánló 11.05 - 11.11: a hét, amikor indul a ValóVilág 9

2018. november 05. 19:10 - Dzsudibí

11.05 Hétfő

Hát mi mással is kezdhetnénk, mint a hét, mit a hét, a hónap, vagy inkább az év durranásával (azok, akik csak a natgeo wild miatt tartanak otthon TV-t, most kérem ugorjanak pár sort), 11.04-én vasárnap kezdetét veszi ugyanis a ValóVilág 9 Pávered Báj Bigbráder magyar kultúrális és tudományos műsor, melynek napi összefoglalóit esténként 22.00 órától az RTL II-n követhetjük, és amelyet természetesen másnap lelkiismeretesen hogyvoltozunk nektek, ahogy eddig is, vállalva ezzel a tartós és irreverzibilis agykárosodást és az évad befejeztével ránk váró, hosszú hónapokig tartó testi és lelki rehabilitációt (addig is, csak a vasárnapi részből engedjétek meg, hogy idézzem a kedvenc pillanatomat: "Bemegyek, megtetszik, megbaszom." Csodálatos és felemelő.) Akinek esetleg napi egy óra nem elég, az a két parádés műsorvezetővel, a mindig visszafogott Baukó VVAlekoszbarátja VVÉvával és NemVV Győzikével további egy órán keresztül művelődhet a BeleValó műsora alatt 23.00-tól. Picit korábban indul ugyan, de muszáj voltAM a VV-vel kezdeni, 19.00-tól kezdődik az Aranyélet III/4. az HBO-n, a sorozat egyébként teljes egészében már megtekinthető az HBO Go-n. Éjszakai baglyoknak kötelező a Comedy Centralra kapcsolni, ahol éjféltől The Roast of Bruce Willis, azaz Égessük Le Bruce Willist című műsor megy, melyben Joseph Gordon-Levitt műsorvezető és vendégei (Edward Norton, Nikki Glaser, Lil Rel Howery és Jeff Ross) azért gyűltek össze, hogy 120 percen keresztül hülyét csináljanak a sebezhetetlen, az életét drágábban adó aszteroidarobbantó Bruce Willisből. 

valo-vilag-1024x576.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

SWAT 2x05 – Nemo, Remy és Mr. X

2018. november 05. 15:00 - szde

Most, hogy mindenki megnyugodott, és Victor nem lett egyenruhás, valamint Jimmy megy az akadémiára, egy tengerjáró anyahajón vagyunk, de nem katonákkal van tele a fedélzet (sajnos), hanem egy cruise típusú jármű ez, amivel nagyon gazdagék mennek hetekre a Karib-térségbe. Rosszarcok kábszert csempésznek az alagsorban, az egyik őrt le is lőtték, amikor jön egy egyenruhás, de lőnek rá, így elrohan. Nem mintha nem lenne a derekán neki is fegyver. Mielőtt a faszit megtalálnák, leadja a jelet a partnak, hogy gáz van. Az írányítóközpontba (basszus, többször is végignéztem a JAG teljes sorozatot, de továbbra se tudom ezeknek a helyiségeknek a neveit) közben megérkeznek a rosszfiúk, mielőtt a kapitány ellenőrizni tudná, tényleg van-e veszély.

vlcsnap-2018-10-28-13h59m53s311.png

Tovább
Szólj hozzá!

Való Világ 9x01 - Beköltözés, avagy szavazzatok rám, mert néger vagyok!

2018. november 05. 14:09 - sixx

untitled_8.jpg

Kilencedikre nagyot köll gurítani a szarból is, tartja a közismert albán tévés mondás, és azzal folytatja, hogy egyébként csak szétkenődik a (mű)gyepen, amivel messze egyetértünk, sőt, szóval a lakókkal szemben nagy elvárások vannak támasztva. A műsorvezetéssel szemben is, a Belevalót a rutinból hozott taplóságra építik majd, Győzike adja a savát, Boglyasfejű VV Éva meg a borsát. A fősodrot meg VV Anikóra, akinek a lábai között továbbra is át tudok hajtani egy traktorral, és VV Bajuszra, aki Puskás Peti néven is ismert, és kábé annyi köze van a műsorvezetéshez, mint nekem a harangöntéshez. És akkor egy coming out: kurva szar harangot öntök. És egy kulisszatitok is, ha már itt tartunk, én úgy szoktam írni a hogyvoltokat, hogy egyszer végignézem a csajommal, hogy a fílingérzést vissza tudjam majd adni, ill., hogy a Timitől lopott poénokkal színesíthessem a cuccot, majd amikor effektíve írom, akkor megint megnézem. Na, ez a megint nézés, ez lesz itten esélytelen szerintem, és ezt a műsoridőből eltelt nettó 4 perc után mondom.

Tovább
Címkék: vv9
298 komment

Outlander 3x01 - The Battle Joined

2018. november 05. 13:00 - pethő.anni

Megtépázott skót zászló lobog a szélben, halottak mindenütt. Vörös kabátosok sürögnek-forognak, csata utáni nagytakarítás. Az angolok leszúrják a még életben lévőket, utána könnyebb fosztogatni is. A lelkes Outlander-néző pedig rettegve várja, mikor pillant meg ismerős arcot az elesettek között. Aztán hirtelen... az az arcél! James Alexander Malcolm MacKenzie Fraser fekszik félig tátott szájjal egy halom tetején, rajta egy angol katona. Jamie kinyitja a szemét, lassan fordítja fejét jobbra-balra, egy skót harcost közben leszúrnak az angolok, a fiatal férfi utoljára hősünk szemébe néz. Üdv a cullodeni csatamezőn! 

outlander3x1_1.jpg

Tovább
Címkék: Outlander
Szólj hozzá!

Ransom 2x05 - Beépített ember

2018. november 05. 12:00 - Dzsudibí

20 év körüli fiúcska sétál az esőben Berlinben, amikor kitámolyog egy mellékutcából egy ember. Szerencsére épp akkor ér melléjük egy nagy fekete furgon, amiről nekünk már mindannyiunknak ugyanaz jut eszébe, hiszen olyan sorozatot nézünk, ahol általában elrabolnak valakit. Most sincs ez másképp, a pasi, aki rosszul volt, valójában nincs is rosszul, a fiúcska pedig csakhamar a furgon hátuljában találja magát kicsavart kezekkel, valami altatót is kap a nyakába, ráadásul még a fejecskéjét is jól odaveregetik a furgon ajtajához, csakhogy biztosra menjenek.

ke_pernyo_foto_2018-11-04_7_26_52.png

ke_pernyo_foto_2018-11-04_6_00_29.png

Tovább
Címkék: axn ransom
Szólj hozzá!

Survivor 4x30 - Az őrületes fordulat, amitől Bence is majdnem elpislogja magát

2018. november 03. 18:15 - Hoppancs

Fanni büszkébben viseli a védelmi nyakéket, mint instaceleb a kölcsöngyémántokat. Jól áll neki, nem vitás, sőt, Robi megfigyelte, hogy a hónaljszőréhez is passzol. A lány olyan boldog, hogy még ezt az észrevételt is őszinte kacajjal fogadja ahelyett, hogy letolná a láncot  Robi vicces kis torkán. Szandi is örül, hogy a védelmi végjátékban ők, a BFF-ek küzdhettek. Tomi viszont csalódott magában, azt hitte erős és bátor, mint egy római gladiátor, erre fölé kerekedett két csaj.

Máshogy reagál már itt az izom mindenre.

nyugtatja Fanni bármikor behülyíthető(?) szövetségesét. A tieid például leamortizálódtak, tehetné hozzá, ha nem lenne ennyire nagyvonalú hangulatban. De abban van.  Az önbecsülés-növelő tréninget Szandra folytatja, Gábor viszont inkább az ananászpucolásba menekül a sok kedveskedés elől. Tamás továbbra is hisz Fanniban, hiszen a sziget Teréz anyája neki adta a -  saját maga védelmére úgysem használható -  amulettjét -, és biztos nem is hazudott még háromnál többször a szemébe.

Mindenki nyugodt ebben a törzsben, nyilván Gábor kivételével.

állapítja meg. (Főleg a szelíd, egyszerű, aranyosan naiv emberek, mint ő, akiket már a hegyi beszéd is biztosított az örök boldogságról.)

bscap0000_3.jpg

Tovább
147 komment
süti beállítások módosítása