Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Outlander 3x01 - The Battle Joined

2018. november 05. 13:00 - pethő.anni

Megtépázott skót zászló lobog a szélben, halottak mindenütt. Vörös kabátosok sürögnek-forognak, csata utáni nagytakarítás. Az angolok leszúrják a még életben lévőket, utána könnyebb fosztogatni is. A lelkes Outlander-néző pedig rettegve várja, mikor pillant meg ismerős arcot az elesettek között. Aztán hirtelen... az az arcél! James Alexander Malcolm MacKenzie Fraser fekszik félig tátott szájjal egy halom tetején, rajta egy angol katona. Jamie kinyitja a szemét, lassan fordítja fejét jobbra-balra, egy skót harcost közben leszúrnak az angolok, a fiatal férfi utoljára hősünk szemébe néz. Üdv a cullodeni csatamezőn! 

outlander3x1_1.jpg

Jamie-nek bevillannak emlékképek a csatáról: Csinos Csárli megijed egy ágyútól, Jamie támadást vezet, test test elleni küzdelem, majd egy kicsit korábbra ugrunk, Károly pezsgőzni készül, s saját eljövendő dicsőségét hirdeti, figyeld csak meg, komám! Aztán további képek a csatából. Közben beesteledik, lassan hó borítja a csatamezőt. Jamie-nek most az jut eszébe, ahogyan Claire távozta után egyedül áll a szikláknál. Még meg is érinti a követ, majd kézbe veszi Claire kendőjét. Aztán visszatér a harctérre, ahol már nagyban próbálnak valami okosat dönteni a vezérek. O'Sullivan szerint az angol támadás elterelő hadművelet Cumberland részéről, a többiek rázzák a fejüket.

outlander3x1_2.jpg

Jamie ingerülten szól a hercegnek, ki kell adni a parancsot a támadásra.  A következő kép szerint úgy tűnik, kiadták, rohannak a skótok, majd megint közelharc, Rupert nagyon ott van a szeren. Egy angol katona fojtogatni kezdi Jamie-t, aki az utolsó pillanatban felülkerekedik. Alig hogy kicsit kipihenné magát, hopp, Murtagh csapódik mellé. A lallybrochiak rendben hazajutottak, jöhet a csata.  A zsémbes skót igencsak elemében van, ennyire még soha nem vigyorgott. Aztán egy hosszabb, összefüggő jelenetsor, ahogy a skótok belerohannak az angolok szuronyaiba. Majd megérkezik a csata másik főszereplője is: Black Jack Randall. És most már azt is láthatjuk, ki az az angol, aki Jamie-n fekszik holtan. (Volt bárkinek is más tippje?)

outlander3x1_3.jpg

Az angolok tüzet gyújtottak  - ha jól értem, hogy ezzel is bekerítsék a lemészárolandó ellenséget - így olyan, mintha vöröslő napnyugtában zajlana a csata, illetve a csatának már vége van, most már csak Jamie és Black Jack kaszabolják egymást egyre kétségbeesettebben. Itt szerintem most túltolták, nem fordul át  a szokásos öniróniába a jelenet, csak szimplán röhejessé válik. Jamie az éjszakai hóesésben maga elé hallucinálja Claire-t, de mint kiderül, Rupert az, aki őt szólongatja, és magával viszi. Jamie ekkor veszti el a szitakötős borostyánkövet. Ott világít a cullodeni csatamezőn a sötétben.

outlander_3x1_4.jpg

1948-ban Claire Randall aggódik, hogy új bostoni otthonukat megengedhetik-e maguknak, miközben Frank mindenben hajlandó úgy tenni, ahogyan azt a ház úrnője parancsolja. A következő képen a már nagyon terhes ház úrnője épp a gáztűzhely elgyújtásával bajlódik, és szokása szerint káromkodik egy sort. A nappaliban, a kandalló előtt ücsörögve próbál lehiggadni, majd eszébe jut valami. Fahasábokat vásárol, és a kandalló tüzénél kezd el főzni. Még hazafelé megismerkedik egy asszonykával, Millie Nelsonnal, aki nagyon segítőkész, ugyanakkor teljesen el van ájulva attól, Claire milyen kreatív és önálló. Az új karakter szerepe minden bizonnyal annyi lesz, hogy érzékeljük, a kívülállók szemében Claire milyen szerencsés házasságban él Frankkel. Többet ilyet nem találsz, mondja is újdonsült barátnőjének, aki erre kényszeredetten mosolyog.   

outlander3x1_5.jpg

Nos, hogy mi is a funkciója egy feleségnek az amerikai magas társadalmi státuszú férfiak szerint, hamarosan megtudjuk, mert Randalléknek a dékánnal van találkozójuk, aki épp becsmérlően beszél Truman elnökről. Frank is elmondja a véleményét, az öreg lesajnálón kioktatja. Ekkor szólal meg Claire-is, és egy Globe-ban olvasott cikkre hivatkozva kifejti saját nézeteit. A dékán megfeddi Franket, miért nem vigyáz jobban az asszonyra, ma még csak újságot olvas, holnap meg már biztos jogi egyetemre akarna járni. Claire úgy tudja, az orvosi kar nyitva áll már a nők előtt is. Kezitcsókolomkiskegyed, az csak politikai szükségszerűség volt, de nőknek nem való ilyesmi. Challenge accepted, van kb. Claire tekintetére írva.

outlander3x1_6.jpgFrank tényleg rendes pasas, magyarázza a dékánnak, hogy Claire harctéri ápolónő volt, az öreg erre is csak lekezelő gúnnyal reagál, ugyehogyugye, egy ilyen csinoska asszonkának azért csak jobb odahaza a meleg konyhában? A hazafelé tartó Claire tekintetéből sejthetjük, arra gondolhat, ehhez képest még a 18. századi klántagoktól is lényegesen több tiszteletet kapott. A bostoni élet maga lesz a pokol.

outlander3x1_7.jpg A kunyhóban Jamie Murtagh-t hívogatja, de senki nem tud semmit róla, az egyik pasas szerint, ha szerencséje van, akkor már nem él. Nem sokáig marad titokban a hely az angolok előtt, jönnek is, élükön Lord Meltonnal. A bujdosók között Rupert jelentkezik, mint rangidős tiszt. A lord bejelenti, hogy Cumberland herceg parancsára mindenkit ki kell végezni árulásért. Valaki esetleg ártatlannak vallja magát? Rupert válaszol keserűen, mindannyian árulók. Akasztás lesz amúgy? Nem, golyó, elvégre katonákról van szó. Kösz. Az angol nagyon előzékeny, ha bárki papírt, írószert kérne, megkapják. Egy órájuk van felkészülni.

outlander3x1_8.jpgFrank örül, hogy végre normális élete van, tojás és bacon illatára ébred, de nagyon nincs kibékülve a filteres tea jelenségével és az amerikaik újdonságok iránti megszállottságával. Claire viszont épp ezt kedveli bennük, ezért szeretne az állampolgárságért is folyamodni. Az egész beszélgetésben az okoz feszültséget, hogy nagyon próbálnak figyelmesek és óvatosak lenni a másikkal, a vágás pedig azokat a pillanatokat helyezi középpontba, amikor pont nem egymásra nézve mondanak valamit. A legkínosabb pillanat persze, mikor Frank megsimogatná Claire pocakját, de ő elhúzódik az érintés elől.

outlander3x1_9.jpgClaire soha nem érezte igazán magáénak ezt az egész angolságot, Frank pedig ingerült, ő a Magna Cartáért, a Plantagenetekért, a Tudorokért, Stuartokért (Claire-ben mint egy áramütés a név), stb harcolt a háborúban. Amúgy is, Frank munkája révén mindkettejüknek van tartózkodási engedélye, legyen annyi elég. De igazából nem ez a baj, ezt ki is mondják, és akkor elszabadulnak az indulatok. Frank szerint Claire akár el is mehet, de maradni csak akkor maradjon, ha tényleg így akarja.

outlander3x1_10.jpg Zajlik a kivégzés, Rupert szeretne két kamaszfiút  kibeszélni az ítélet alól, de a lord azt mondja, a herceg kifejezett parancsa, hogy az életkor miatt ne tegyen senkivel kivételt. Az egyik felföldi elbeszélget még Jamie-vel, hol van Claire? Elment. Aztán a fickó jelentkezik következőnek. Rupert is búcsúzik Jamie-től, aki megemlíti, hogy a félszemű mindig hangosan horkolt. Rupert javít, jaja, mindenki ezt hitte, de igazából Angus volt az. Jól lesz vele újra találkozni, mondja aztán .Jó lesz kettőtöket újra együtt látni, mondja Jamie. Rupert nem bocsátja meg Dougal meggyilkolását, de nem akar gyűlölettel a szívében meghalni. Bemondja a nevét, majd egrecíroztatja a katonákat, hogy tessék vele tartani a tempót. eldördül a puska. Jamie gaelül mond valamit, talán egy rövid imát. Rupert és az ő kellemesen hullámzó hangja mindannyiunknak hiányozni fog. 

outlander3x1_11.jpg Frank a kanapéra szorult a veszekedés után, nem tud aludni, levelet kezd írni Wakefield tiszteletesnek, Jamie után érdeklődik. De ekkor jön Claire, hogy elfolyt a magzatvize. A  múltban közben már csak a fekvő felkelők maradtak, Lord Melton kikéri magának még a gondolatot is, hogy fekve végezzenek ki embereket. Tessék valahogyan kivinni őket. Ki akar lenni a következő? Jamie jelentkezik. Bemondja a nevét, a lord pedig megdermed. Maga a Vörös Jamie? A francba! Leállítja az írnokot, majd érdeklődni kezd, Jamie nem emlékszik-e egy tizenhat éves srácra, nevezett John William Grey-re, aki nem más, mind a lord öcsikéje.

outlander3x115.jpg

Jamie azt mondja,  emlékszik a kölyökre, akinek eltörte a karját és aki megígérte, hogy megöli a felföldit. A szokásos Jamie-féle humorral még hozzáteszi: nem baj, ha nem ő teszi meg, hanem a bátyja. De már legyen vége, szinte könyörög, végezzék ki. A lord megosztja problémáját az írnokával, ilyen magas rangú árulót nem lehet csak így kivégezni (főleg, hogy a többi vezér és Károly nincs angol kézen), de Londonba se küldetheti, mert köti az öccse becsületszava. Kerítsenek egy szénával jól megrakott szekeret, meg egy diszkrét (= lefizethető) valakit, vigyék Vörös Jamie-t Lallybrochba. Kicsi az esély, hogy ilyen állapotban túléli az odautat (haha, nem ismered még a mi Jamie-nket!), de az már nem az ő baja lesz.

outlander3x1_14.jpg  Claire a kórházban szenved a fájásoktól. Az orvos kérdezi, első terhesség? Frank rávágja, hogy igen, Claire meg, hogy nem. Frank eléggé szarul érezheti magát. A doki bácsi is eléggé idegesítő fazon, s ha először nem éreznénk, mennyire lekezelően viselkedik vele, akkor már mindenképp érzékelnünk kell, mikor azt mondja Claire-nek, ne törje a csinos kis buksiját olyan kis butaságokon, hogy ő akarja eldönteni, hogyan akar szülni. Claire tovább erősködik, hogy meg tudja szülni a gyereket természetes úton is, de az orvos dönt, Claire-t elaltatják. 

outlander3x1_13.jpg Jamie-t Jenny és Ian élesztgeti, szóval hazajutott élve Lallybrochba. Claire is felébred, némi dezsávű, kétségbeesetten kérdezgeti, hol a kisbabája? Meghalt? Frank hozza be a picit, a nővér meg is jegyzi, milyen szép vörös haja van a kislánynak. Kitől örökölte? Ó, de kínos, pedig a friss szülők már épp kibékültek és tervezni kezdték a közös jövőt. 

Címkék: Outlander
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása