Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Teen Wolf - Farkasbőrben 5x02 - Parasomnia

2016. szeptember 13. 13:00 - Smiley93

Egy ismeretlen csajjal, Tracy-vel nyitunk, aki Menőcsaj anyjánál van éppen továbbtanulási tanácsadáson, ám mivel láthatóan teljesen kivan, hamar az alvásproblémáira terelődik a szó. Elárulja, hogy rémálmok gyötrik, a kórnak neve is van: parasomnia. El is meséli az egyik álmot, amelyikre emlékszik: éjszaka előbb egy madár kopogtat be hozzá az ablakon, majd a tetőablak nyílik ki magától, s amikor ezt a székén egyensúlyozva nagy nehezen visszacsukja, valaki kihúzza a lába alól a széket. A valóságban az apja ezután a szék mellett fekve talált rá. A lány meg van győződve róla, hogy az álomnak valós részei is voltak, ám Lydia anyja nem hisz ebben, s épp útjára bocsátaná, mikor a delikvens fulladozni kezd. Végül egy adag fekete vért hány Menőcsaj anyjának asztalára, amiben ráadásul sötét madártollak hevernek, na akkor most mi is a valóság, kérem szépen? A főcím, az biztosan az!

1.jpg

Tovább
2 komment

Barátok közt 8069-8070. rész

2016. szeptember 13. 12:00 - Gillotte

Ági, számára ismerős fényképet talál Félixnél, és kiderül, hogy a fiatalkori Herr, és Félix van rajta. A férfi állítja, nem emlékszik, kik vannak a képen, az egész csak a régi evezős emlékeket hivatott felidézni, s nem tudja már, mi a neve a csapattársaknak. Félix visszavonulót fúj, semmisnek veszi Ági húzását, majd elküldi a nőt, és gondterhelten néz a kamerába ,,a francba!” felkiáltással. Kimegy a Duna-partra felhívni barátját, a Herrt. Hogy miért nem lehetett ezt a házából ez örök kérdés marad. Elmondja Herr barátjának, hogy Ági meglátta a régi evezős képet, és levágta, hogy Félixnek köze van a Herrhez, hiába állította Félix, hogy nem is tudta, hogy a Herr Ági férje – ami amúgy igaz is. A Herr megnyugtatja a régi evezőstársat, hogy visszatért Pestre, úgyhogy minden rendben lesz. Juhéjj, visszatér a Herr! (Magam sem tudom, miért örülök ennek ennyire.)

bk_szeptember8_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Fear The Walking Dead 2x11 - Pablo and Jessica

2016. szeptember 13. 11:00 - Chat Géza

Múltkor ott hagytuk abba, hogy Alicia, Hector és a násznépre a bótot rázáró nő a hollywoodi akciófilmekből jól ismert, utolsó másodperces, csodával határos megmenekülés iskolapéldáját mutatták be, amikor Strand és Madison kinyitotta nekik az ajtót, és kirángatta őket a halál torkából. De ezek meg hogy élték túl sár részegen a zombiinváziót? Ennek a népmesébe illő történet elregélése következik. Szóval berúgtak, mint a csacsi, megérkeztek a zombik, akik közül páran átherebócáztak, átestek, átszerencsétlenkedtek a kábé mellkasig érő bárpulton. Néhányukat jól agyon is kellett verni, de Madison talált egy sehova se vezető kisajtót. Oda behúztak egy kétszer megölt hullát. Madison felbontotta, mint éhes egyetemista az s-budget sólet konzervet, mire Strand egy az egybe bekérdezett, hogy ugye nem. De igen. Ahogy az Indul a bakterházban szépreményű Regős Bendegúz a kutyája képét pipamocsokkal, úgy ők zombivérrel kenték be magukat. Nagyon jó, hogy itt kb. 2-3 héttel a járvány után mindenki akkora világégés utáni apokalipszirse szakosodott Bear Grylls, hogy vágja ezt a trükköt, de egy kicsit uncsi már. Strand és Madison elvegyülnek az élő halottak között, kimennek az épületből, be egy másikba, ott letusolnak, vizet isznak, kicsit lamentálnak, hogy vajon ki lopta el a kocsijukat. Merthogy Alicia nem tenne ilyet, nem hagyná itt őket. Vagy mégis? Nagy lány ő, tud magára vigyázni, ha menekülnie kellett, hát menekült. De máris sipákol a messzeségből az emlegetett szamár, akit Hectorral és azzal a nővel együtt sikeresen kimentenek.

Tovább
Szólj hozzá!

Star Academy 1x15 - A csitári hegyek alatt izéljük meg Alexát

2016. szeptember 13. 09:00 - BaZsa

A teaser szerint lesz itt minden, sírás, meztelenkedés, alattomos berúgás, de én a 12-es karikára nézek, és pontosan tudom, hogy a legizgibb részeket ma sem fogjuk látni. Most tehát a szombat esti élőshow utáni lerészegedés lightos összefoglalása következik. Adrián bejelenti Ivánnak, hogy ma este nagyon kész lesz, Hannának ma mondta először a pasija, hogy szereti, Iván meg sír, hogy nem Laura jött vissza. Úgy tűnik, a banda nagyon szét fogja csapni magát, érdekes adásra számítok. 

img_2986.PNG

Tovább
16 komment

Való Világ 8X17 – A tuják márpedig kint maradnak (18+)

2016. szeptember 13. 06:14 - Bruti

Mivel tegnap Sixx posztja elszállt, gyorsan összefoglalom a vasárnapi párbajt: A két főszereplő Viki és Lóri igazából nem esett egymás torkának, de azért volt némi kakaskodás. Lóri azt vetette a lány szemére, amit mindenki lát, hogy a kishölgy elég visszahúzódó természetű, egész addig, amíg alkoholhoz nem jut. Annak hatására viszont úgy fagy le a beszédközpontja, mint Sixx windows 10-e öfi írás közben, így onnan kezdve nincsenek értékelhető momentumai. Ellenben Lóri, szerepel, ráadásul romantikus szálak fűzik a Külföldihez pedig ő úgy jött be, hogy nem is akar semmi ilyesmibe bonyolódni. Na, a nézők meg úgy voltak vele, hogy akkor inkább az albínót nézik, amit valahol meg tudok érteni, így Lóri mehetett vissza a kecóba.

1_34.jpg

Tovább
Címkék: 18+ vv8
402 komment

Marseille 1x06 - Szabadság, egyenlőség, szánalom nélkül

2016. szeptember 12. 13:00 - robág

Szegény Gerard szomorkásan elmélkedik az elmúlt időszak eseményein, főként a kisfián, Lükén. Úgy tűnik kissé leszerepelt, mint apa. Ezek után hirtelen a gettóban leszünk, ahol Csínó ragasztja fel éppen apósa, Gerard plakátját egy méretes falra (ekkora archoz kell a hely). Van egy apró probléma, megérkezik Ali és Babaarcú is, bandájukkal együtt. Elkergetik Csínó haverjait, de őt nem hagyják elmenekülni, kóstolgatják kicsit. Csínó kezd hozzászokni ahhoz, hogy fegyvert nyomnak az arcába, ezúttal Ali teszi, miközben Baba egy pengét dob elé, mondván kapargassa csak le szépen a plakátot. Csínó nem hülye, egy ragacsos papírlap nem ér annyit mint az élete, leszedi. Valószínűleg bokafogásra is kényszerítették volna, ha nem érkezik meg egy adag rendőr, mire az egész csapat széthussan. Széparcú hazaér, összefut a nimfó barátnőjével, akivel jelenleg rosszban vannak. Kedvesen megjegyzi, hogy biztos reszelgeti még őt Szőke, mert mintha lenne egy kis fehér folt a szája szélén, és különben is takarodjon a lakásból. Ennek a barátságnak lőttek.

kepernyofoto_2016-09-07_12_56_53.png

Tovább
Címkék: Marseille
Szólj hozzá!

Barátok közt 8067-8068. rész

2016. szeptember 12. 12:00 - Gillotte

Miki az irodában whiskeybe fojtja az infót Juli terhességéről. Juli utána megy, hogy megbeszéljék a dolgot, s Miki egyből magyarázkodik: ,,Juli, én nem tudtam, azt hittem, hogy szedsz valamit”. Igen, az ,,én nem tudtam azt kérem” szindróma. Mikikém, hinni a templomban kell, nem csak a nő dolga a fogamzásgátlás – pláne, ha ennyi esze van 40 évesen, hogy nem is gátolja. Miki meg van győződve róla, hogy övé a gyerek, egészen addig, míg Juli fel nem világosítja, hogy hát, lehet, hogy az öcsédé. Juli kéri Mikit, hogy legyen benne egy apasági vizsgálatban, mert jó lenne tudni, ki a gyerek apja. Miki nem akar belemenni, de előre biztosítja róla Julit, hogy ha ő a gyerek apja, akkor szó nem lehet arról, hogy megszülessen. Hú, elég kegyetlen. Juli eléggé kiborul, Ági vigasztalja, és biztatja Julit, hogy erőltesse az apasági tesztet, mert bárki is a másik férfi, tartozik ennyivel, hogy segítsen kideríteni, ki a gyerek apja. Juli hazamegy, és nagyon kiborul a fürdőszobában. Próbálja titkolni Attila elől baját, de zokogva a vállára borul, s Attila biztatja támogatásáról, bármi legyen is a baj. Szerintem eldőlt, hogy ki ,,legyen” a gyerek apja, kár ezen filózni. Juli még egy kört megy Mikinél, legyávázza amiért nem csinálja meg az apasági tesztet, s ez működik, lesz vizsgálat.

bk_szeptember7_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Homeland 4x08 - Halfway to a Donut

2016. szeptember 12. 11:00 - AaannnaaA

Kiborulása másnapján Carrie ramaty állapotban, egyedül, ruhástul ébred Khan vendégágyában. Nem tudja hol van, kikászálódik az ágyból és kibotorkál a teraszra. A ház ura érkezik, és közli, hogy egy fokkal jobban néz ki, mint az éjjel. Hát köszi. A nő elég lassan rebútol, nem érti hogyan került ide. A férfi felhomályosítja: az embereim hozták ide, miután balhézott az utcán, és sittre vágták a rendőrök. Aztán halkan megemlíti, hogy az este elmondott pár dolgot egykori szerelméről, aki már nem él, de szőkénk nem óhajt erről tárgyalni.

Visszaindul a házba, de összecsuklik, Khan támogatja befelé és rászól, hogy pihenjen. Vadul tiltakozik, ám a teste mást mond, az ágyba már a férfi lapátolja be. Thisz isz the beginning of a bjutiful frendsip.

1.jpg

Tovább
Címkék: Homeland
3 komment

Titkok és hazugságok 2x02 - A férj

2016. szeptember 11. 13:00 - Hoppancs

A sorozat legfrissebb epizódját megnézheted ma este, az AXN-en!

Amanda tombol, amiért Cornell közönség előtt égette be Ericet a javítós leleplezéssel, de a nyomozó csak folytatja rendületlenül. Az őrsön már egy monokliról kérdezősködik, ami a dolgozók szerint Kate arcán volt látható egy alkalommal, mire Eric előad egy történetet a rosszkor kinyitott konyhaszekrényről. Cornell szkeptikusan áll a dologhoz, hiszen hallott már szép meséket ilyen balesetveszélyes szekrényekről, kádszélekről és ajtófélfákról, de egyelőre nem feszegeti a témát, inkább arra kíváncsi, miért járt Eric a tetőn. Hát azért, mert a Kate-nél voltak a cetlik a beszédéhez szükséges kulcsszavakkal, és mivel szeretett a tetőn elmélkedni, arrafelé kereste. Sajnos akkor már csak az egyik cipője és a mobilja hevert ott bánatosan, ő pedig jóval lejjebb, az aszfalton pihent.

bscap0000_18.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása