München környéke teljesen bedugult ezen a téli vasárnap estén, az autók hosszú, tömött sorokban tartanak hazafelé az autópályán. Sok városlakóhoz hasonlóan síelésből tér haza sötét este egy fiatal pár is, s a lány lakásához érve a kocsiban búcsúzásképp még heves csókokat váltanak: nagy a szerelem. Amivel önmagában nem lenne semmi baj, de egy fiatalember várja már jó ideje őket a házzal szemben, parkoló verdája volánjánál ülve. A csókcsatát látva érzelmek egész orgiája hullámzik át az arcán, nem nehéz rájönnünk, ő is a lány iránt ácsingózik. Legalábbis reméljük, hogy a lány iránt. Közben kiszáll a kocsijából a gerlepár, elbúcsúznak egymástól, a hősszerelmes férfi pedig egyedül indul tovább. Csalódott barátunk azonnal követi, s egy sötét szakaszon be is vág elé, megállásra kényszerítve. Ekkor tudjuk meg, hogy a fiatalok nem csupán ismerik egymást, hanem jó barátok is. A szerelmesek közül a fiú egy olasz vendégmunkás, Mario Mafaldi, a barátnője Andrea Königer, a reménytelenül csalódott ifjú pedig Andrea iskolatársa, Horst Wegmann. Horst most zokogva kéri számon a szerelmüket előtte titkoló Marión az imént látottakat, aki sűrűn kéri az elnézést, de mindhiába. Beülteti a hisztiző Horstot az autójába, hogy lenyugtassa, s ezzel végzetes hibát követ el. A magát megcsaltnak érző fiú ugyanis hirtelen ötlettől vezérelve, a Hollies I'm Down című slágerének dallamaira belevágja a kocsiban éppen keze ügyébe kerülő csavarhúzót a továbbra is magyarázkodó Marióba.
Az elkényeztetett zsúrfiú sajnálkozva nézi a halálos döféstől összegörnyedő barátját, s rögtön felajánlja neki, hogy elviszi orvoshoz. Beülteti maga mellé az anyósülésre, de a szegény haldokló inkább haza szeretne menni, nem orvoshoz. A Wegmannékkal szemben lakó doki ráadásul nincs is otthon, így Horst hazarohan az apjától segítséget kérni. Azt közben csak mi látjuk, hogy Mario szája sarkán széles vércsík folyik le, s mire az apa kirohan a hülye fiacskájával terepszemlére, az olasz srác már halott. A szikár atya rögtön magához ragadja a kezdeményezést, s a taktika is gyorsan felsejlik, amikor arról kezdi faggatni az újból veszettül picsogó fiát, hogy ki láthatta őket a történtek idején. Mivel Horst szerint senki, így kezdődhet a mesterterv végrehajtása.
A papa indításként a sztereotípiákra építi a várat: Mario olasz volt, így olyan környékre kell fuvarozni a holttestét, ahol sok külföldi fordul meg, s gyakoriak a késelések is. Csoda, hogy a maffia, meg egy kis pasta nem kerül szóba, ha már digó vizeken evezünk. A fia a segítségére is siet: barátja régebben gyakran látogatta a Pinocchio nevű lebujt, ami reggelig nyitva tart, s elég rossz a híre. Igaz, ez még a megismerkedésük előtt történt, de ők sikeresen kirángatták a fertőből. Különösképp Andrea rángatta, mint tudjuk. Richard Wegmann a Pinocchio elé is viszi a kocsit, s itt találják meg a vendégek az egyébként egy autószerelő-műhelyben dolgozó Mario holttestét hajnalban. Derrick Frankfurtból érkezik igen fáradtan, s nem érti, hogy a megszúrt, s haldokló férfi – ha már egyszer elvánszorgott a kocsijáig – miért az anyósülésre ült be, s miért nem a kormány mögé. Az is feltűnik a főfelügyelőnek, hogy a vezető ülése egészen hátra van tolva, utoljára tehát mindenképpen egy Mariónál jóval magasabb ember vezethette: azaz egy hibát rögtön elkövetett az egyébként igen magabiztos idősb Wegmann…
Horst másnap reggel viszonylag nyugodtan sétál be a Humboldt gimnáziumba (a ma is létező müncheni Maximiliansgymnasium épületében forgatták az iskolai jeleneteket), ahol Andrea fogadja kissé ijedten. A tervük ugyanis az volt a szerelemteli síelés után, hogy Mario hétfő reggel felhívja Horstot, s elmondja neki, hogy immár egy párt alkotnak a lánnyal. Horstnak tehát ekkor már tudnia kellene, hogy az Andrea-hajó elment, de a fiú roppant jól adja a meglepettet a hír hallatán, s a tekintetben tényleg nem lódít, hogy Mario nem hívta telefonon reggel; Andrea nem is érti, barátja miért nem jelentkezett. Derrick és Harry közben felkeresik Mario munkahelyét, majd a fiú szintén olasz munka- és lakótársa megmutatja nekik az elhunyt otthonát is. Itt kerül a nyomozók számára először képbe Horst Wegmann, mint Mario kebelbarátja, akinél az olasz gyakran töltötte az éjszakát is, ha úgy alakult.
Harry az irodájából hívja a Wegmann-lakást, s tájékoztatja az édesapát a történtekről. Richard Wegmann persze egyből rohan a gimnáziumhoz a hírekkel, s felhívja a fia figyelmét, hogy rövidesen számolhat a rendőrök megjelenésével. Szinte vele egy időben futnak be a suliba Derrickék is, Andrea tőlük tudja meg, mi történt a fiújával. Azt már Horst meséli el a nyomozóknak, hogy a nagy barátság akkor kezdődött, amikor egy ízben Mario javította az ifjabb Wegmann kocsiját. Olyan nagy komák lettek ők hárman, hogy azóta szinte minden vasárnapot együtt töltöttek, azonban Derrick figyelmét nem kerüli el, hogy ez alól az előző nap kivételt képezett. Andrea ugyanis immár kettesben akart maradni Marióval, a főfelügyelő el is kezdi faggatni Horstot, hogy mihez kezdett a – Semjén Zsolt szívének vélhetően oly’ kedves – felszabadult vasárnapjával. Végig otthon volt az édesapjával, ami egy fiatalembertől elég szokatlan szcenárió, Derrick hiszi is, meg nem is…
A gondos édesapa a hétfői tanítás végeztével persze hazafuvarozza a kisfiát, s a kocsiban útközben el is ismeri, hogy a vasárnapi otthonlétük a történet gyenge pontja. Nem csupán Horst nem volt ugyanis otthon, hanem a papa sem: ő a fiú édesanyjánál töltötte az estét, de nem azért, amire sokan gondolnánk, hanem sokkal prózaibb okokból: anyagi jellegű vitáikat igyekezett rendezni. Az alibi biztosításához így be kell avatniuk a történtekbe az eléggé nagyvilági dáma muttert is, aki eleve úgy néz szerencsétlen fiára, hogy legszívesebben talán bottal szurkálná, s Horst megítélésén nem lök nála pozitív irányba az sem, amikor a papa közli, hogy fiuk az előző este vált éppen gyilkossá. Richard szerint kell a két tanú Horst fiúnak az alibihez: így arra kéri volt feleségét, mondják azt a rendőröknek, hogy hármasban, otthon töltötték a vasárnap estét.
Derrickék ezalatt Andrea otthonában kérdezősködnek, s a lány éppen hazaérő apja fontos információt oszt meg velük: vasárnap este mintha Horst Wegmann autóját látta volna az utcájukban várakozni. Erre már Derrick is felhúzza a szemöldökét, miközben a Wegmann család otthon várja a rendőrök érkezését – nem a legjobb hangulatban. Richard nem érti, kire ütött a fia, hogy féltékenységből ölt, hiszen anno ő is kibírta gyilkolászás nélkül, hogy a felesége megcsalta. A nagyon kimért és cinikus idősebb Wegmann igyekszik kézben tartani az eseményeket, de sem az ex-neje, sem a fia nem képes felnőni hozzá, így előre félünk, miként omlanak majd össze Derrick és Harry látogatásakor.
A főfelügyelő az érkezésük után rögtön falhoz is állítja Wegmann urat, akinek hétfő reggel kilenckor kezdődik ugyan a biztosítónál a munkaideje, ennek ellenére amikor Harry tízkor otthon kereste, még ő vette fel a telefont. Mi indokolta, hogy épp ezen a hétfőn nem ment be időben a munkahelyére? Nem is száll le a témáról: bár ötig tart Wegmann munkaideje, most három óra van, s már otthon találják, az egész családdal együtt, beleértve az elvált feleségét. Ez több mint gyanús, s a kezdeti keresztkérdések meg is adják az egész beszélgetés alaphangját. Sikeresen kirángatta a férfit a komfortzónájából, pedig tényleg ő a legjobb játékos a csapatban, külsőségeiben nagyvilági, azonban az alkohollal elég bensőséges viszonyt ápoló neje a poros nyomába sem ér. S amikor az egyébként is bizonytalan képet mutató família lassan a padlón van, Derrick előáll az aduásszal: Horstot igenis látták vasárnap este a Königer-ház előtt várakozni…
Richard Wegmann igyekszik úrrá lenni a helyzeten, aprólékos jogászkodással vág vissza a sarkosan fogalmazó Derricknek (Königer nem azt mondta, hogy a fiát látta, hanem csak a fia kocsiját vélte látni, ami bogárhátú Volkswagenként nem túl ritka példány Münchenben), majd szinte minden rendőri kérdést ő válaszol meg a hamuszürke arcú, megszeppent fia helyett. Derrick számára a látogatást követően már nem kérdés, mi történhetett, de amíg a szülők alibit biztosítanak a fiuknak, addig a rendőrök sok mindent nem tehetnek.
Az említett szülők azonban még ebben a helyzetben is egymással vannak elfoglalva, a korábbi sérelmeiket vágják a másik fejéhez, a hatalmas bajban lévő fiukkal szinte csak szőrmentén foglalkoznak. A rendőrök Andreát faggatják újra, aki elmondja, hogy Horst szörnyen féltékeny természet volt, az apja szerint a fiú egyenesen ki akarta sajátítani magának a lányukat. Andrea egy szaküzletben megmutatja a nyomozóknak, milyen csavarhúzó volt Mario kocsijában, amit nem találtak meg a rendőrök (az idősebb Wegmann vette magához a Pinocchio előtt), holott a boncolás kimutatta, hogy az lehetett a gyilkos fegyver. Derrick és Harry a frissen vásárolt új szerszámmal érkezik meg újra Wegmannék otthonába, ahol kiharcolják, hogy végre négyszemközt beszélgethessenek Horsttal. Lerohanják, de a fiú tagad, mire az apja felháborodva rohan be, hogy véget vessen a társalgásnak. A csavarhúzót meglátva azonban szemmel láthatóan lefagy, amire Derrick azonnal lecsap. Meggyanúsítja az idősebb Wegmannt a gyilkosság elkövetésével, mire a fiú végre közbeszól, s beismeri a tettét, mielőtt a rendőrök magukkal vinnék az apját. Az epizód Derrick pedagógiai megjegyzésével zárul, amely szerint szegény gyereket csak sajnálni lehet két ilyen, még ebben a helyzetben is csak magával foglalkozó szülő mellett. S nehéz vele nem egyetérteni...
Az egyik leggyakoribb gyilkossági okként ismert zöldszemű szörny, a féltékenység ebben, az egyébként az átlagosnál is gyengébbre sikerült Derrick-epizódban válik először központi kérdéssé. Egy korábbi résszel, Az éjféli busz cíművel mutat a film komoly hasonlóságot, hiszen itt is egy erős akaratú apa veszi oltalma alá a hirtelen felindulásból gyilkosságot elkövető fiát, s igyekszik felvenni helyette a harcot a rendőrökkel – végül persze sikertelenül. A nem túl jól sikerült epizódot leginkább a két, roppant ellenszenves szülő (Alexander Kerst és Krista Keller remek alakítása) viszi a hátán, ellenben a gyilkost játszó, korábban gyerekszínészként ismert Oliver Grimm produkciója roppant feledhető, a német verzióban ráadásul egy másik színész által még utószinkronizálni is kellett a hangját, mert az sem bizonyult megfelelőnek. Ez annál is meglepőbb, mert a konstans alkoholproblémákkal is küzdő Grimm később szinkronszínészként, valamint rengeteg hangjátékban volt inkább ismertebb és foglalkoztatottabb. Emellett a filmek egyik komoly problémája úgy általában is, amikor értelemszerűen jóval idősebb szereplők alakítanak gimnazistákat, s ez itt sem sikerült túl hihetőre: Grimm 27, az Andrea szerepét játszó Anita Lochner 25 esztendősen jár gimibe…
Facebook kommentek