Az újabb tematikus hetet lezáró szavazás vészjósló eredményt hozott, a többség szerint ugyanis Fanni a legesélyesebb arra, hogy médiaszemélyiséggé váljon. De legalább ennek bekövetkezte előtt még vár ránk néhány biztonságos hét, ameddig csak egy BeleValó-ban abszolvált vendégszereplés vetíti előre a tragédiát. A tévénézőknél is jobban aggódhat azonban a súlyos hibát elkövető Edina és Laci.
Dennis és Fanni olyan izgatóan nyög a dupla lepel alatt, hogy a villa másik párocskájának is kedve támad elvonulni a szaunába, hogy „ a két nemi szervük, úgymond, eggyé váljon”. E költői szavak Edina száját hagyják el, miközben megpróbálja felállítani a "közösülés" kifejezés egy percen belüli leggyakoribb elsütésének kerületi rekordját. Hamarosan hallhatjuk is, ahogy sóhajok és szerelmes mondatok („Kussoljál, mert jönnek!”, „Hadd tegyem fel a takarót!”) szűrődnek ki a pad alól, ahová ügyesen bekúsztak, párnatorlasszal akadályozva a leskelődést. A Fanniról frissen lemászott Dennis már kevésbé szégyenlős, szétvetett lábakkal nyúlik el a kanapén, kijelentve, hogy fapadlón soha többé nem csinálja, mert megfájdult a térde. Fanni viszont ragyog a boldogságtól, mert e súlyos áldozat árán olyan örömökben volt része, mint csak nagyon keveseknek e szomorú világon. Beszámolójában Dennishez fűződő viszonyát „kapcsolatosféleként” definiálja, és hozzáteszi, hogy nincs a szexben semmi gáz.
„Anyukám is szexel, mégsem hurrogom le”.
Vágás vissza Laciékra, akik paradox módon majd’ szétfagynak a szaunában. Azért nem kell aggódni, megtörténik, aminek meg kell történnie, ahogy Edina fogalmaz roppant sejtelmesen, mielőtt a gyengébbek kedvéért nagylelkűen elárulná, hogy bizony a behatolásra céloz. A pár másnap Laci rendetlenkedő beleinek ellenére felszabadultan turbékol az udvaron, nem is sejtik, mekkorát fognak szívni, amiért - a játék egyik legfontosabb szabályát megszegve - elbújtak a nézők elől. Büntetésképpen egyiküknek párbajoznia kell, de nekik kell eldönteniük, hogy ki legyen az. Amíg ezen agyalnak, a többiek elfogadják Dóri indítványát, miszerint bárkire esik a választás, ők mind a másikra rakják majd a jelet, hadd küzdjenek meg egymással. Az összeesküvők olyan intenzitással ujjonganak, mint valami mesebeli gonosz polgármester, akinek sikerült kiharcolnia a gyerekkórház lebontását. Edina nagyon szeretné a kék kendőt, hiszen már látja maga előtt a közte és Fanni között bekövetkező sorsszerű összecsapás megrendítő képeit, majd saját dicsőséges visszatérését. Laci erőtlenül próbál érvelni amellett, hogy Robin talán nem Fannira rakja majd a dupla jelet, de hiába, olyan ez, mint a nappali színének kiválasztása, a nő már úgyis döntött. Utóbbi a nyugiszobából távozva igyekszik úgy beállítani az egészet, mintha valódi vita lett volna, drámai monológban taglalja az érvek ütközését és álláspontjának elkerülhetetlen győzelmét. Dóri közben már visszakozna, de nem azért, mert mégis van szíve, hanem mert rájött, hogy az ötlete nem túl "szimpi".
Lazításként jöhet a médiahét utolsó állomása, a tévéjósda, melyben a virágos kendőbe és kék szoknyába burkolózott Laci megígéri, hogy „mindent fényre derít”. Ebből lehetne egy jópofa paródia is, de a dolog megreked ott, hogy egy szellemeket gyakran emlegető, asszonynak öltözött férfi elemzi a villabeli viszonyokat. Rögtön a győztes személyével kezdi, aki szerinte Dennis lesz, mert jószívű gyerek, és ügyesen a kezében tartja a szálakat. Majd saját vágyálmait álcázza jövendőmondásnak, Fanni-Edina párbajt lát, melyben utóbbi kerekedik felül. A betelefonálós résznél ismét felvetődik, hogy Dóri csak annyit tett hozzá a játékhoz, hogy egy playmate, azt viszont legalább száz százalékosan. Laci egész ügyesen kivágja magát, amikor Robin rákérdez, hogy mi értelme az egésznek, ha úgyis meg van írva Dennis diadala, közli ugyanis, hogy a sorson lehet változtatni. Ez nem egy görög tragédia, ahol bárhogy kapálózol, úgyis elveszed anyádat.
Edinát kissé megzavarta, hogy a barátja egy olyan pasas, aki egy olyan nőt alakít, aki jósnak tetteti magát a tévéképernyőn, ezért közli, hogy ő nem akar kérdezni, mert nem hisz az ilyenekben. Laci folytatja az érzelmi húrok pengetését, és nyilvánvalóvá teszi, hogy ha neki és Edinának kell megmérkőznie, akkor ő feladja. Edina ezt már nem bírja kezelni, kénytelen az abszurd és a morbid kifejezéseket is előhúzni a szótárából, még ha nincs is sok értelmük. Dóri nehezen emészti meg, hogy Laci szerint "mindig a showmanek nyernek", mert ez nem tehetségkutató, hogy bármit is kelljen produkálni, itt csak lenni kell, oszt' kész. Végül létrejön a konszenzus, egy nagy igazságnak köszönhetően:
Az nyer, aki nyer a végén.
Úgy néz ki, hogy Robinon múlik majd, hogy megszakad-e a szerelmesek szíve, és ha nem használja ki a jelduplázó képességét, akkor valószínűleg igen. Szeretné megúszni a mumus szerepet, ezért inkább cserélne Dennis döntési jogára, hogy szavazategyenlőség esetén Fannit küldhesse párbajra. Dennis és Robin azon dilemmázik, hogy Dennis szívassa meg Fannit, vagy Robin Lacit és Edinát. Laci egy darabig a bánatos lovagot alakítja, később viszont muszáj kiadnia magából a frusztrációját, amiért hagyta Edina akaratát érvényesülni, súlyosan rontva saját esélyeit a fődíjra. Kár, hogy csak utólag lép fel ilyen határozottan. „Ne üvöltsél velem, mert én sem üvöltök veled”, ordítja Edina, „a saját gödrödbe fulladtál most bele”, állapítja meg Laci. A harc Edina legyökerezésében tetőzik, de aztán csak pityeregve összebújás lesz a vége.
Facebook kommentek