Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x84 - Az nyer, aki nyer a végén

2015. február 08. 09:15 - Hoppancs

Az újabb tematikus hetet lezáró szavazás vészjósló eredményt hozott, a többség szerint ugyanis Fanni a legesélyesebb arra, hogy médiaszemélyiséggé váljon. De legalább ennek bekövetkezte előtt még vár ránk néhány biztonságos hét, ameddig csak egy BeleValó-ban abszolvált vendégszereplés vetíti előre a tragédiát. A tévénézőknél is jobban aggódhat azonban a súlyos hibát elkövető Edina és Laci.

Dennis és Fanni olyan izgatóan nyög a dupla lepel alatt, hogy a villa másik párocskájának is kedve támad elvonulni a szaunába, hogy „ a két nemi szervük, úgymond, eggyé váljon”. E költői szavak Edina száját hagyják el, miközben megpróbálja felállítani a "közösülés" kifejezés egy percen belüli leggyakoribb elsütésének kerületi rekordját. Hamarosan hallhatjuk is, ahogy sóhajok és szerelmes mondatok („Kussoljál, mert jönnek!”, „Hadd tegyem fel a takarót!”) szűrődnek ki a pad alól, ahová ügyesen bekúsztak, párnatorlasszal akadályozva a leskelődést. A Fanniról frissen lemászott Dennis már kevésbé szégyenlős, szétvetett lábakkal nyúlik el a kanapén, kijelentve, hogy fapadlón soha többé nem csinálja, mert megfájdult a térde. Fanni viszont ragyog a boldogságtól, mert e súlyos áldozat árán olyan örömökben volt része, mint csak nagyon keveseknek e szomorú világon. Beszámolójában Dennishez fűződő viszonyát „kapcsolatosféleként” definiálja, és hozzáteszi, hogy nincs a szexben semmi gáz.

 „Anyukám is szexel, mégsem hurrogom le”.

nevtelen_1.jpg

Vágás vissza Laciékra, akik paradox módon majd’ szétfagynak a szaunában. Azért nem kell aggódni, megtörténik, aminek meg kell történnie, ahogy Edina fogalmaz roppant sejtelmesen, mielőtt a gyengébbek kedvéért nagylelkűen elárulná, hogy bizony a behatolásra céloz. A pár másnap Laci rendetlenkedő beleinek ellenére felszabadultan turbékol az udvaron, nem is sejtik, mekkorát fognak szívni, amiért - a játék egyik legfontosabb szabályát megszegve - elbújtak a nézők elől. Büntetésképpen egyiküknek párbajoznia kell, de nekik kell eldönteniük, hogy ki legyen az. Amíg ezen agyalnak, a többiek elfogadják Dóri indítványát, miszerint bárkire esik a választás, ők mind a másikra rakják majd a jelet, hadd küzdjenek meg egymással. Az összeesküvők olyan intenzitással ujjonganak, mint valami mesebeli gonosz polgármester, akinek sikerült kiharcolnia a gyerekkórház lebontását. Edina nagyon szeretné a kék kendőt, hiszen már látja maga előtt a közte és Fanni között bekövetkező sorsszerű összecsapás megrendítő képeit, majd saját dicsőséges visszatérését. Laci erőtlenül próbál érvelni amellett, hogy Robin talán nem Fannira rakja majd a dupla jelet, de hiába, olyan ez, mint a nappali színének kiválasztása, a nő már úgyis döntött. Utóbbi a nyugiszobából távozva igyekszik úgy beállítani az egészet, mintha valódi vita lett volna, drámai monológban taglalja az érvek ütközését és álláspontjának elkerülhetetlen győzelmét. Dóri közben már visszakozna, de nem azért, mert mégis van szíve, hanem mert rájött, hogy az ötlete nem túl "szimpi".

nevtelen_2_1.jpg

Lazításként jöhet a médiahét utolsó állomása, a tévéjósda, melyben a virágos kendőbe és kék szoknyába burkolózott Laci megígéri, hogy „mindent fényre derít”. Ebből lehetne egy jópofa paródia is, de a dolog megreked ott, hogy egy szellemeket gyakran emlegető, asszonynak öltözött férfi elemzi a villabeli viszonyokat. Rögtön a győztes személyével kezdi, aki szerinte Dennis lesz, mert jószívű gyerek, és ügyesen a kezében tartja a szálakat. Majd saját vágyálmait álcázza jövendőmondásnak, Fanni-Edina párbajt lát, melyben utóbbi kerekedik felül. A betelefonálós résznél ismét felvetődik, hogy Dóri csak annyit tett hozzá a játékhoz, hogy egy playmate, azt viszont legalább száz százalékosan. Laci egész ügyesen kivágja magát, amikor Robin rákérdez, hogy mi értelme az egésznek, ha úgyis meg van írva Dennis diadala, közli ugyanis, hogy a sorson lehet változtatni. Ez nem egy görög tragédia, ahol bárhogy kapálózol, úgyis elveszed anyádat.

nevtelen_3_1.jpg

Edinát kissé megzavarta, hogy a barátja egy olyan pasas, aki egy olyan nőt alakít, aki jósnak tetteti magát a tévéképernyőn, ezért közli, hogy ő nem akar kérdezni, mert nem hisz az ilyenekben. Laci folytatja az érzelmi húrok pengetését, és nyilvánvalóvá teszi, hogy ha neki és Edinának kell megmérkőznie, akkor ő feladja. Edina ezt már nem bírja kezelni, kénytelen az abszurd és a morbid kifejezéseket is előhúzni a szótárából, még ha nincs is  sok értelmük. Dóri nehezen emészti meg, hogy Laci szerint "mindig a showmanek nyernek", mert ez nem tehetségkutató, hogy bármit is kelljen produkálni, itt csak lenni kell, oszt' kész. Végül létrejön a konszenzus, egy nagy igazságnak köszönhetően:

Az nyer, aki nyer a végén.

nevtelen_4_1.jpgÚgy néz ki, hogy Robinon múlik majd, hogy megszakad-e a szerelmesek szíve, és ha nem használja ki a jelduplázó képességét, akkor valószínűleg igen. Szeretné megúszni a mumus szerepet, ezért inkább cserélne Dennis döntési jogára, hogy szavazategyenlőség esetén Fannit küldhesse párbajra. Dennis és Robin azon dilemmázik, hogy Dennis szívassa meg Fannit, vagy Robin Lacit és Edinát. Laci egy darabig a bánatos lovagot alakítja, később viszont  muszáj kiadnia magából a frusztrációját, amiért hagyta Edina akaratát érvényesülni, súlyosan rontva saját esélyeit a fődíjra. Kár, hogy csak utólag lép fel ilyen határozottan. „Ne üvöltsél velem, mert én sem üvöltök veled”, ordítja Edina, „a saját gödrödbe fulladtál most bele”, állapítja meg Laci. A  harc Edina legyökerezésében tetőzik, de aztán csak pityeregve összebújás lesz a vége.

Címkék: vv7 dsns
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

másodpéldány 2015.02.08. 19:41:22

@Köcsöglány:

igen, de ezen felül tényleg kölcsönös ígéretet tettek, csak épp Dóri nem akart szexet a villában, azért ő nem egy csitri, hogy ilyesmin elcsússzon...

Kosztarika 2015.02.08. 19:44:11

@másodpéldány: ennek mikor már négyen vagy öten vannak, nincs jelentősége. Nem fogja maga alatt vágni a fát és olyat kihívni, aki esetleg kiejtené. Nem azt igérte Dórinak, hogy lemond a nyereményről :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.08. 19:45:07

@Hedo a szadista szexista anyuka: magától kellene tudnia. Alap. Adonisz, az, öcsém, micsoda álomvilág ;-)

másodpéldány 2015.02.08. 19:45:46

@Ilyen vagyok:

ennek ellenére nagyon rosszul venné ki magát a nézők előtt, hogy Robin, aki egy jellemes fiút ad elő, átveri az egyetlen embert, akinek ilyen ígéretet tett a villában... nem, ez nem jön össze, illetve önlábonlövés

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 19:45:56

@csicserierika: Ez már nem is műsor, ez a párbajnak nevezett műsordiő. Kimegy két ember, leadnak két egyperces legszebb pillanatokat, leadnak két, jó esetben három bejátszást a bentétükről, és ennyi. Ezt elrontani nagyon nem lehet.:(

Fu Szekh Li 2015.02.08. 19:46:37

@csiri bá: Hóesés: egész éjszaka tart, combközépig érő hótorlasszal :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 19:46:53

@Ilyen vagyok: Viszont ők azért azt is felmérik,hogy egy ilyen játékban nem tanácsos magukat (vagy éppen egy társukat :P) szembeköpni(adott esetben szájbaköpni),én nem hiszem,hogy Robin kivinné Dórit

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.08. 19:48:05

@csiri bá: :) nem vagyok Fáni! Nekem az ember a fontos, nem a függelékei :D Megsúgom: nincs panasz ;)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 19:48:39

@szarvas, szarvas: jaj elolvastam, mi ez? előző széria egyik lakójának vallomásai a manipulációkról?

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.08. 19:49:31

@Fu Szekh Li: :D ez az! combközépig és nem térdig :P

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.08. 19:50:18

Ez a Lacci egy vadembör! Kiborít

Costanza 2015.02.08. 19:51:33

@harcosDuke: uh, de nagy tirpak vagy jezuskam.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 19:53:04

@fosch9: Agressziót én eddig csak Laciból nézek ki, Robinból semmiképp. Sőt, én még jóval korábban azt szerettem volna, ha Laci és Edina ne maradjanak egy pár, Edina Robinnal legyen. Sztem Robin birkatürelme és figyelme lenyugtatta volna Edinát. Tudomtudom, már megint álmodozok. Hát hogy menynit álmodozok én ma.:D

csiri bá 2015.02.08. 19:53:50

@Fu Szekh Li: és honnan mérve? fejbúbtól? :DDD

csicserierika 2015.02.08. 19:55:40

@Csakazértis én vagyok a királynő: nono, azért Lacci jól viseli . Az anyja otthon kevésbé :D ( csak elképzeltem a fiús mamát )

szarvas, szarvas 2015.02.08. 19:56:39

@-pkata-: Az indexesek meg vannak róla győződve, hogy ő az igazi Simon. Állítólag már a kiesése után is írt és azóta is rendszeresen.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 19:58:02

@szarvas, szarvas: és akkor Simon szerint ki fog nyerni? Vagy mit tippel, kit akarnak nyertesnek?

Kosztarika 2015.02.08. 19:58:26

@másodpéldány: @Köcsöglány: Meglátjuk :) Már nem nincs messze a vége :)

Egyébként Daninak mondta egy on-ban, hogy kivinné, nem én találtam ki.

2015.02.08. 19:58:54

@szarvas, szarvas: elolvastam
kicsit olyan ez a fiú, mint aki tud valamit, ezt-azt, de azért keveset és kicsit úgy akarja eladni, mint aki mint nagy bennfentes rettentő sokat tud, ő bejár beszélgetni a szerkesztőkkel, stb... nem tudom igazából mi hihető belőle
te elhiszed amiket ír?
természetesen tudjuk h van manipuláció meg h valamiféle szereppel mennek be, de az is furcsa h ő 18 nap alatt idegileg kikészült, valószínűleg előtte is gyenge volt e téren

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 19:59:46

@Krétagarbó: Én értem.:) Van olyan közeg, ahol ezek tabutémák. Ha viszont beszélni kell róla, akkor suttogva, pironkodva, olyan nyelvezettel körülírni, hogy hátha nem veszik észre, miről volt szó. Ha szakkönyvi szöveggel van megfogalmazva, vagy virágnyelvel, nem is olyan vulgáris már.:)
Én is ezt a folytonos szégyent érzem. Újra megfogadja, újra megteszi, újra szégyelli. Ebben én azt látom, hogy őt ez bántja, ez sokkal inkább emberi, anyjával való kapcsolat is szorosabb. Fanninál ezt hiányolom, hogy ok, megígérte, párszor előadta, hogy jaj, megszegtem, de sehol sem éreztem azt, hogy ez őt bántaná. Nem gondolt tovább annál, hogy egyszer megtettem, akkor már nem mindegy? Pedig nem. Edina legalább gondol a családjára, van benne szégyenérzet, kommunikálja a külvilág felé, hogy fontos a családtagjainak érzése. Fanni leszarja. Azt is, hogy az anyja mint gondolhat, azt is, hogy más. Csak ő létezik. Fogadják el.
Ebben látom a két lány közti nagy különbséget.

astryle 2015.02.08. 20:02:08

mivan akkor ha laci most feladja?? akkor edina nyert vagy edinának mással kell párbajozni??

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 20:02:17

Lilunak milyen cuki spániel haja van :D

MacákékIcukája 2015.02.08. 20:03:03

Szep estet mindenki :)
Lassuk a lemmingeket!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 20:03:27

@csicserierika: Nem az elviselés lenne a fontos, hanem az elgogadás. Ha csacsogi, ahogy Zsuzsa mondta, akkor az, akkor igazodok. Én engedek ebben, ő enged abban. Nekem ez a szélsőség nem felel meg.
Na meg azt is gondolom, hogy Laci nem Edina mellé való, mert őt nem kötik le ezek a témák, nem taktikázik, nem furfangoskodik. Pozitív, hogy lehet vele hülyéskedni, de azt valszeg Robinnal is lehet.
Én annak a párnak jobban örültem volna.:(

astryle 2015.02.08. 20:04:04

Lilu : " Robin dönthet, hogy Fanni vagy Laci megy-e párbajozni" :D:D előre mgvan írva nekik is, hogy ki kire tesz mi?

szarvas, szarvas 2015.02.08. 20:04:05

@-pkata-: Nekem is zavaros az egész. Fannit meg Edinát említi, aztán meg azt, hogy az számított tavaly, hogy ki hozta a tervezett karaktert, de nem írja le, hogy csaltak volna.

Krétagarbó 2015.02.08. 20:04:19

@Köcsöglány: nekem tetszik most a frizuja..

2015.02.08. 20:05:20

Szétesésben volt Lilu.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 20:05:27

@-pkata-: nemtom,ránéztem,és mint egy édibédi spániel fülei ... :D
@Krétagarbó: nekem is,legalább nem náci tisztnek néz ki :D

Krétagarbó 2015.02.08. 20:06:46

@astryle: igen, ezen én is fennakadtam, miért biztos, hogy F-De_Do egyre szavaz? Jó jó valeszeg, de mégis?

vastyúk is .. 2015.02.08. 20:06:51

@szerivan: és még finoman fogalmaztál :D

2015.02.08. 20:07:25

@szerivan: és fanika simink nélkül?

MacákékIcukája 2015.02.08. 20:07:45

@Köcsöglány: szerintem is cuki volt, meg az is, hogy elrontotta a szoveget :)))

2015.02.08. 20:09:03

@Csakazértis én vagyok a királynő: robinnak én nyugodtabb nőt kívánok mint ez a kis ordibátor :D

Krétagarbó 2015.02.08. 20:09:08

Ők is rájöttek arra, miért is faramuci ez a kék kendős bünti, ha nem a Lacci vagy Edina lesz a zöldkendős...

astryle 2015.02.08. 20:09:53

@Krétagarbó: szerintem ma Robin pont azt fogja ellőni, hogy Laciék beöltöztették nőnek. Mondta is, hogy akar érvet amiért rájuk pakolhatja jelet.

vastyúk is .. 2015.02.08. 20:10:01

Most azt nem értem, hogy aki most visszamegy az nem kap lila kendőt?

csiri bá 2015.02.08. 20:10:07

mongyadmá necsinád mongyadmá.... nyígás v263534

spinks 2015.02.08. 20:10:15

Huhj ezt az Edinat fel kéne pofozni.

Fu Szekh Li 2015.02.08. 20:10:57

most akkor már 5 között sincs lila?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 20:10:58

@-pkata-: Ja, ez a minilecsóstál.:D Ezt láttam. Én azt hittem, Robin egy mostani buliról beszél, amikor Denis visszajött.

Krétagarbó 2015.02.08. 20:10:59

@astryle: az elég száni érv lenne, sztem...

2015.02.08. 20:11:12

küldjenek már be sponsor harisnyát mert pucér lábszárral idegesítenek a hidegben ücsörögve

astryle 2015.02.08. 20:11:32

@spinks: elég ha kiesik és mehet vissza Erdélybe gogotáncolni :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 20:12:02

@fosch9: Zuram is így gondolta, de aztán elvett engem.:D Anyósom meg pláne úgy gondolta, mint te.:D Túlgondolták.:D

szarvas, szarvas 2015.02.08. 20:12:58

@fosch9: Két közeli ismerősöm dolgozott a tavaly VV-n, lehet, hogy idén is ott vannak. Nem tapasztaltak semmit, de ez még a döntő előtt volt. Nincsenek olyan beosztásban, hogy feltétlenül tudniuk kellene bármit, meg az is lehet, hogy nem akartak erről beszélni. Nem olyan vagyok, aki nekiállna posztolni erről bárhova, de nem talán érdemes kockáztatni. Mindent fenntartásokkal kezelek. Némi alapja lehet, de inkább azt hiszem, hogy Simon hallott egy csomó spekulációt.

astryle 2015.02.08. 20:13:06

@Krétagarbó: vigyázni kell a tujákkal :D.. sunyik :D

spinks 2015.02.08. 20:13:44

@astryle: lehet ő a következő bb évi. Csak ő pont azért csavarodik majd be mert nem nyer. Őt a Pesti celebvilág kiveti magából. ( be se fogadja)

vastyúk is .. 2015.02.08. 20:13:47

tetszett, ahogy Edina megmondta Lacinak, hogy valamelyikük tovább játszhatja a játékot, a többiek meg áldozzák csak be Robint. Essen pofára Dórika is, mikor a szíve már nem elég :D

csiri bá 2015.02.08. 20:13:50

Na most leoltják Pampulát, ahogy várta...

2015.02.08. 20:14:00

na fanni megmondta a frankót: nem az megy párbajra aki még nem volt h nem akit a küldeni akarnak

zsopicur 2015.02.08. 20:14:30

mi törtenik emberek mi folyik ott gyöngyösön, külföldröl nem tudom elöben nezni vagy megis? :D INFOKAT please :)

Fu Szekh Li 2015.02.08. 20:15:00

Hoppá! Dóri gondolkozik

Krétagarbó 2015.02.08. 20:15:10

@vastyúk is ..: sztem úgy vannak vele, hogy itt bármi megtörténhet.

Ezek mit ítélkeznek, és egyébként is, mi ez a hülyeség, hogy a férfi bevállalja... szöveg? Ugyan már...

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 20:16:01

Szerintem ma mindenki a Lacccira nyomja. Edina reagál,hápersze

Krétagarbó 2015.02.08. 20:16:13

@Fu Szekh Li: nem, csak rosszindulatukodik...

Most akkor Laccit jobban utálják, mint Edinát a villában? Több az ellensége??

astryle 2015.02.08. 20:16:20

@spinks: háát figy, kávé cigi kinézet megvan hozzá.. agyilag is roncsi :D Azért... ugyanolyan helye lenne a celebvilágba, mint a Kiszel Tüncikének :D én pl fingom sincs, hogy az a nő mitől celeb.

vastyúk is .. 2015.02.08. 20:16:31

@Krétagarbó: csak röhögök, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy Edina jól döntött, mert ez kevésbé jó a "másik" csapatnak.

vastyúk is .. 2015.02.08. 20:18:22

Ez az Lackóóó! ezt jól megmondtad :D

2015.02.08. 20:18:32

@Csakazértis én vagyok a királynő: te is kis ordibátor vagy? :D
@szarvas, szarvas: igen ezt a variációt jobban el tudom fogadni mint azt h ő mennyi mindent tud valszeg összerakott elkapott infokat
@Hedo a szadista szexista anyuka: még a nemi szerve megfázik amivel meg közös ülni szeretne utána és hallgathatjuk az ordibálást

Fu Szekh Li 2015.02.08. 20:18:38

@Krétagarbó: Azért az itt is felvetődött, hogy Edina tulajdonképpen direkt csinálta ezt a bulit.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 20:18:44

Fanni még hányszor mondja ki vajon a játék alatt,hogy köszönöm szépen? Edina lehülyepicsázza Fannit úgy,hogy nem is neki dumált....pfejj,...khikk ezek theee

spinks 2015.02.08. 20:18:53

Hagyjuk már ezt a férfi nő dolgot. Ez nem lovagregény. Egyenlőség van.

Commodore 2015.02.08. 20:19:11

Piros telot most pakolta ki...

2015.02.08. 20:20:12

robinnak veszélyességi pótlékot kérek amennyit meg akarja mindenki dumálni szegényt

2015.02.08. 20:21:42

na jóvan robinnak igaza van nehogymá edina eldöntse h mit fog ő lépni

Bagyó Bigyi 2015.02.08. 20:22:01

ez az edina egy rohadék, essen ki!!!

Schlomo Goldberg 2015.02.08. 20:22:27

mindegyik mondogatja hogy ő kivel akar párbajozni mindenképpen, csak amikor éppen lehetőség adódik akkor nem, "még nem jött el az ideje"

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 20:22:31

Robinnak most nagyon igaza van. Mégis mit gondol az Edina???

Darth_Vader 2015.02.08. 20:22:53

Húúúúú, de geci ronda ez az edina.

Krétagarbó 2015.02.08. 20:23:17

@Fu Szekh Li: Jaja, jó nagy hülyeség szerintem.

Ditti82 2015.02.08. 20:23:20

@-pkata-: A kártyád mit mond, én arra vagyok kíváncsi. :D

MacákékIcukája 2015.02.08. 20:23:20

@zsopicur: ezen a linken nezem en is eloben kulfoldrol tvbazis.tk/rtl2.php

2015.02.08. 20:23:34

így van eddig is robin döntött köszönjük ádina ülj le

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 20:23:54

Tegnap még Laccci fel akarta adni a játékot,ha Dinkával megy,ma már emelt fővel mennek párbajozni :DDD neeeee nem bírom. Ez a nyál szöveg már tönkretesz,áldozathozás,megfogom a kezed,feljön a százalék,elengedem,megvárlak.....jáááájjj :D

Fu Szekh Li 2015.02.08. 20:25:08

most ebben az Edina-Laci kapcsolatban azt nem tudom, hogy ki hülyíti jobban a másikat

astryle 2015.02.08. 20:25:19

Na mindjárt kiderül, h Rubint használja e a duplát :D ha igen akkor nem kell nézni a végét XD

2015.02.08. 20:25:24

OMG laci is látja már h statiszták fanni mögött

Krétagarbó 2015.02.08. 20:25:36

@fosch9: ez most így van, bármennyire is kedvelem Dinkát, de ezt most benézte...

Ditti82 2015.02.08. 20:25:49

@Schlomo Goldberg: Bátor ember mind, ugyebár. :D

csiri bá 2015.02.08. 20:25:54

Hogy ne kelljen egymásra várni sokáig, Edinka essen ki most, Lacc meg 2 hét múlva és akkor egymáséi lehetnek véglegesen...

malevil2050 2015.02.08. 20:26:05

Laccám jól montad,olvastad hajnalban amit írtam.persze h statiszták vagytok,ne aggóggy ,mi is!!

kamilla123 2015.02.08. 20:26:31

mondtam, h Edina direkt kavarta így a dolgot. megszabadul Lacitól, mert tudja, h ő az egyik leggyengébb. A villalakók is így látják. Edina abszolút nincs kiakadva. Robinnal való megbeszélése után kifejezetten örült. Hogy lehet ilyen aljas valaki? Remélem, Laci péppé veri a párbajon.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.08. 20:26:38

Fanni nem volt szép a bv-ben, ez most tudatosult bennem.

Krétagarbó 2015.02.08. 20:27:50

@kamilla123: ezt csak Dóri látja így, legalábbis benne merült fel, ez sem véletlen, magából indul ki. Belőle ki tudom nézni, hogy ezt megcsinálná...

astryle 2015.02.08. 20:28:04

@malevil2050: :D Hol kell reklamálni??? valamiért nem jön a számlámra a pííínz.

vastyúk is .. 2015.02.08. 20:28:44

A lényeg, hogy az egyikük visszamegy, és nézheti a szeretet-bonbonok eldurranását, mikor a kövi kiválasztáson a mocsár egymás közt kell jelet rakjon :D

malevil2050 2015.02.08. 20:29:01

@fosch9: Má meginn egyre gondoltunk,bisztosan egy csillag alatt születtünk,de eén nem emlékszem hány volt.

csicserierika 2015.02.08. 20:29:36

robin nem fog duplázni, mert legközelebb kell, h bevédje a seggét. Ennyike

kamilla123 2015.02.08. 20:29:47

@Krétagarbó: Denisz is mondta, h Edinát abszolút nem érdekli.

encek 2015.02.08. 20:29:48

Most ezt az ajvékolást kell nézni napokig! Ha ketten mennek esküszöm Lacira szavazok. Edina nagyon is jól tudta mi fog történni. Nem dönthet Robin helyett, de ő ezt is megtette. Abszolut kezelhetetlen.

Krétagarbó 2015.02.08. 20:30:15

@vastyúk is ..: jaja, eljön az ő idejük is. Dóri lesz az első, akit kitakarít onnan Robin, legalábbis remélem...

malevil2050 2015.02.08. 20:30:26

@astryle: Kapunk itt eleget (igaz nem pizt) ,vagy te nem szoktál? Én már talpig vértbe vok

csicserierika 2015.02.08. 20:31:18

@kamilla123: jah, amit Dennisz mond az úgy van. Csorog a könnyem. Köszi :D

encek 2015.02.08. 20:31:19

Ja milyen jó, hogy nem ő nyert. Tényleg őszinte. :D

Krétagarbó 2015.02.08. 20:31:27

@kamilla123: Én meg azt gondolom, hogy Dennisz eléggé hiteltelen ebben a témában, pont ő, aki Fannikát csak használja. (és valszeg fordítva is...)

vastyúk is .. 2015.02.08. 20:32:02

@kamilla123: Azt ne felejtsd el, hogy most mindent megtesznek, hogy "morálisan" megmagyarázzák a döntésüket Deniszkéjék.. már két napja azon mantráznak, hogy miért tehetik meg, hogy kiküldjék őket együtt..

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.08. 20:32:32

@csiri bá: akkor ott sem szépek.

Abszolút nem nőies az arca, nem bájos, nem egy kellemes pofija van, akire jó ránézni. A vonásai nagyon durvák.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 20:33:18

@vastyúk is ..: És Laci megmondta, amit én tegnap.:) Tényleg lassabban forognak a kerekei. De legalább forognak.

csicserierika 2015.02.08. 20:33:54

lilu virtuálisan most nyalogatja Fannit, és milyen lekezelő Edinával. Pfejj.

astryle 2015.02.08. 20:33:57

@malevil2050: így utólag átnézve szerintetek a perselyből való szuperképességhúzás nem volt bundázva? Valamiért mindenkinek olyan képesség jutott amiből a legtöbbet profitált...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 20:34:01

@fosch9: Bezony.:D Csak már lenyugodtam kicsikét.:D szóval remény van.:D

csiri bá 2015.02.08. 20:34:30

na megint belenyúltak a játékba... gumiszabály rulez

astryle 2015.02.08. 20:35:00

A kurva anyátokat RTL most nézhetem végig a kibaszott kiválasztás részt is... :D ezt a szemétséget

Schlomo Goldberg 2015.02.08. 20:35:01

@Csakazértis én vagyok a királynő: baltával faragták, három csapással ; "kicsit elnagyolt de jó lesz" volt a mottó

malevil2050 2015.02.08. 20:35:23

Micsoda csavarrrrrr, majd a táblánál köll szint vallani.óriásiiiiiiiiiiii.

Krétagarbó 2015.02.08. 20:35:26

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: festék nélkül még inkább férfiasabbnak tűnt.
Na, akkor csak már akkor lehet tudni, hogy dupláz-e Robin,amikor mindenki felírta a borítékra a kis nevét...

kamilla123 2015.02.08. 20:35:27

Mondjuk Fanni azt mondhatta volna, h köszönöm, ha már Lilu megdícséri

Szoba kilátással 2015.02.08. 20:35:31

Az előbb meg Luli azt mondta robinnak mindjárt döntenie kell ahhoz képest ...

vastyúk is .. 2015.02.08. 20:35:42

@csiri bá: hát azért is, mertha most Robin elmondaná, akkor tudni lehetne, hogy mi lesz..

csicserierika 2015.02.08. 20:35:49

@astryle: azért most jól jönne Laccié, de ő már csak olyan képesség ellövő.

2015.02.08. 20:36:21

Náézőkk döttöttek?

Krétagarbó 2015.02.08. 20:36:53

@csicserierika: nekem úgy tűnik mindig, hogy Lilu úgy beszél Fannival, mint egy kis cuki debillel. engem sértene ez a hangnem. olyan kis édi-bédin lekezelő.

spinks 2015.02.08. 20:37:32

@astryle: igen. Gyanúsan minden szuperképesség mindig a helyén volt a show szempontjabol. Mint a kirakós játék.

Szoba kilátással 2015.02.08. 20:37:40

@Krétagarbó: festékkel meg conchita wurst szakáll nélkül tényleg a hajából csinálhatna szakállat

kamilla123 2015.02.08. 20:37:44

Látszik, h Dóri tök jóindulatú, h örül Fanni sikerének. Fanni meg kissé túlspilázza

astryle 2015.02.08. 20:38:27

@csicserierika: Laci hülye volt mindig is.. ellőtte már a jokert a villakrajcáros héten.. innen látszik, hogy nagyon buta

malevil2050 2015.02.08. 20:38:35

@astryle: Az a nagy bűdös helyzet h ,fogalmam sincsen,eszt a logikát (elnézést kérek a szótól) én nem bírom követni,Szerintem a helyzetek 90 százaléka improvizáció,esztelen katyvasz.De majd talán a professzorok többet tudnak neked errül mondani.

Krétagarbó 2015.02.08. 20:38:42

@astryle: így vakon vannak a kis lemmingek, amikor a borítékba kell tenni egy játékos nevét...

Krétagarbó 2015.02.08. 20:39:33

Lacci: ne vok féltékeny típus! (ezt Lacca mondta?)

Commodore 2015.02.08. 20:39:48

Rég láttam autót! cuki

2015.02.08. 20:41:10

Ez is stresszből pakol :DDD Papucs Döníz

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 20:41:25

Hősszerelmes Fanni is szépen kokettál Au-val azért :))))))

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 20:42:41

Edina tattika ON :DDDDDDDD röhög a vakbelem mán

Krétagarbó 2015.02.08. 20:42:48

@Commodore: ez az erőltetett bőgős öröm...

astryle 2015.02.08. 20:43:05

@Krétagarbó: eddig az összes adásba megkérdezték, hogy Robin akarja-e használni a képességét. Pont most kell helyben dönteni?? :D hagggggggyuk máááá

@malevil2050: igazad van, hogy 90% impovizáció.. a maradék 10% a script XDXD innen tudják mit kell imprózni :D

Ejoy 2015.02.08. 20:44:31

Amit az rtl csinál az már gusztustalan. Mindenki takarja magát, mégsincs büntetés. Dóri meg takarodjon már ki!

Krétagarbó 2015.02.08. 20:44:35

Jó ez a ruci, igaz tegnap macinacinak néztem a piros gatyó részt...

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 20:44:37

Dinka és Laccé most próbálják lehúzni Robint is a mocsárba :D

Töröltfelhasználó (törölt) 2015.02.08. 20:44:47

Nem volt szar csak fos :DDD

2015.02.08. 20:44:54

@malevil2050: ez a fő a közös hullámhossz :)
@szerivan: neked nem szóltak?

Ditti82 2015.02.08. 20:45:07

@vastyúk is ..: Na az lesz még a szép! :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 20:45:49

@Ejoy: ez most jutott el hozzád? Már túlvagyunk ezen :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 20:46:21

@kamilla123: Sztem ezt nem jól látják. Nem is ismerik egymást, a napi együttcigizésen kívül nulla a társalgásuk, így fogalmuk sincs egymásról. Azt látják, amit látni akarnak. Fanni sajnálja magát, hoyg nem ő választ, mintha eldöntött tény lenne, mert ő Edinával akart párbajozni (kicsit olyan ez, mint a Robin-Ádám, nem te hívsz ki, én hívlak ki. Nem mindegy, melyik székbe ülnek?) Dóri meg most lapátolja vissza a szart a lóba. Tegyük Lacira. Ne tegyük. Tegyük, nem tegyük. Neki mindegy, csak ne ő menjen. A kanapén meg Fanni már Lacival akart menni, jaj. Neki is mindegy, a lényeg, hoyg ne menjen.
Edina meg úgy vettem észre, nem tudja nagyon kezelni az érzéseit sokszor, akkor is nevet, mikor srni akarna, mosolyog, ha nem tud mihez hezdeni, stb. Sztem nem aljas. És nem örül.

Krétagarbó 2015.02.08. 20:46:48

Bencus már hegyezi a cerkát:)))

malevil2050 2015.02.08. 20:47:21

@astryle: Hát ,igen már többször felraktam a kérdést magamnak,mi a jó francot keresek én itt?Talán várom a csodát h eccer lesz majd valami ami eszt a baromságot is műsorrá varázsolja.

csiri bá 2015.02.08. 20:48:43

"mosmár örülök, hogy nem énnyertem" - annak mi is. :)))

astryle 2015.02.08. 20:48:54

@malevil2050: egyik levélbe egy kis anthrax aztán tiszta Helix lesz a műsorból :P

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 20:49:04

Jaj, Bencus. Mennyire nem véletlen, hoyg ott van.:D

malevil2050 2015.02.08. 20:50:07

@Krétagarbó: De őszintén mond meg, ha 3 p vel előrébb lehet jutni,pizt keresni,akko miért ne használná ki pölö fáncsika,egy két numerával semmi nem kopik sőt,,,,

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 20:50:24

@csiri bá: itt mire gondoltál? Nem láttam az elejét, csak most, hogy Fannit kivitte Aurélió.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 20:50:31

Szegény Lacccé majd belefullad az irigységbe :D S persze Dinka jobban megérdemelte volna szerinte :D háháhá

2015.02.08. 20:50:57

@csiri bá: a vesztes mindig ezzel vigasztalja magát

Mirocska 2015.02.08. 20:51:55

Sziasztok!
Honnan tudják, hogy ott van már az ajtóban? :-D

csiberibe 2015.02.08. 20:52:03

Istenes Bence következő nőjét láthattunk sminkorgazmus közben, akinek Au helikopter all inclusive-ot ajánlott, kész :)

csiri bá 2015.02.08. 20:52:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hogy Robinnyónak csak a táblánál kell döntenie a dupláról...

Krétagarbó 2015.02.08. 20:52:13

@Csakazértis én vagyok a királynő:
"Edina meg úgy vettem észre, nem tudja nagyon kezelni az érzéseit sokszor, akkor is nevet, mikor srni akarna, mosolyog, ha nem tud mihez hezdeni, stb. Sztem nem aljas. És nem örül."

Anyósom olyan, hogy ha gáz van, előfordul, hogy röhög, teljesen nem odavaló módon. Nem direkt, egyszerűen így dolgozza fel a stresszt hirtelen, vagy vmi ilyesmi...Van ilyen, boniem...

Commodore 2015.02.08. 20:52:33

Zűllik a világ bazz+!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 20:52:35

Ezt az agyatlan visitást hogy lehet kibirni?????

Schlomo Goldberg 2015.02.08. 20:52:57

Fannikának vasalt hajjal kell majd képernyőre elé állnia, a kék háttér miatt nem fogják neki megengedni a loncsos pulifejet amin nagyon kiüt a kék fény

csiri bá 2015.02.08. 20:52:59

@Hedo a szadista szexista anyuka: ő is cájátáná műsortot vezetni..... majd a falunapon vezetheti a Fási mulatót :DDD

Mók_Ica 2015.02.08. 20:53:23

sziasztok :) hazaértünk a családi szülinapozásról :))))) miről maradtam le?

malevil2050 2015.02.08. 20:53:25

@csiberibe: natyon ütyess kis strófa.

Krétagarbó 2015.02.08. 20:53:36

@malevil2050: nem gond, csak vicces volt, ahogy Bencus kujon vigyorral bámulta...

2015.02.08. 20:53:52

jóisten de irigy az ádina házaspár

csiberibe 2015.02.08. 20:54:09

@malevil2050: bőven elég a mai öfi öfijének, nem?

Töröltfelhasználó (törölt) 2015.02.08. 20:54:17

@fosch9: Ádinát idéztem.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 20:54:19

@csiri bá: Ja értem. Vagyis....ööö... miért, eddig mi volt, hol és mikor kellett volna? Nem elve a táblánál dönt v. mondja ki?

csiri bá 2015.02.08. 20:54:40

@fosch9: és ez szívből jön náluk. :)))))

MacákékIcukája 2015.02.08. 20:55:04

@zsopicur: szivi. Nekem most elment az adasom, menten ideget kapok. Neked megy?

malevil2050 2015.02.08. 20:55:16

Fantasztikus fáncsi debűtálás by ildikó,tényleg avvót ,tejjesen meghatódtam.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 20:55:24

Mai esti tapasztalatom: MINDEN lakó kedvenc mondata a "Ezt nem hiszem el!", illetve kötőszóként használják az ŐSZINTE szót. Mindenki. Kivétel nélkül.
Ja, még egy: újabb gumiszabály. A Robiné. Ezek után bármit el tudok képzelni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 20:55:41

Lilu arcszine miért olyan, mint az egyiptomi táblaképeken a fáraóké??? És az a fura oroszlánfrizura... Fannisodik vagy mi a fasz van?

Krétagarbó 2015.02.08. 20:55:41

@Köcsöglány: sztem csak leesett neki (is), hogy Fáncsika a VV7 nyertese...

vastyúk is .. 2015.02.08. 20:55:53

@fosch9: nézd a jó oldalát, legalább nem képmutatók :D. Lac megmondta, hoyg ő akarta nyerni, Edina meg, hogy ebben szar lett volna.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 20:55:55

@fosch9: azt hittem,Laccci fel is adja a játékot nagy bánatában...akarom mondani irigységében :D

Szoba kilátással 2015.02.08. 20:56:01

@Mirocska: hallják azt tuti visít mint a szopós malac

2015.02.08. 20:56:21

@szerivan: ügyesen figyeltél
@csiri bá: ne is mondd :D még látszatból sem mentek volna oda drakulálni

kamilla123 2015.02.08. 20:56:28

@Csakazértis én vagyok a királynő: persze, lehet, h tévedek. De én ezt így látom

csiri bá 2015.02.08. 20:56:41

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem, eddig mindig a szavazás előtt el kellett dönteni hogy használja-e valaki a varázslatot vagy sem... kivétel ugye Dennisz, aki döntetlen esetén dönt...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 20:56:54

@Krétagarbó: ja, csak úgy csöpögött a képernyőről az önzetlen jóindulat.
Még Edina mosolya is őszintébb volt, mint az övé. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 20:56:56

@Krétagarbó: Én ugyanez. Ha olyanokkal kell vitatkozni, ahol túl sok az érzelem, akkor hogy ne bőgjek, felemelem a hangom, mert ézrem a gombócot. Ha ezt el akarom kerülni, akkor kínomban vigyorgok, nevetek, stb. Gáz, de ez van. Szóval megértem.

malevil2050 2015.02.08. 20:57:03

@csiberibe: Teccik ha egy kis élcet visznek a mondandóba (ebbő itten nagy hiány van):de van helyette 25 tonna sallang.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 20:57:03

@Krétagarbó: ááhh,Fanni tuti nem fogja megnyerni,akkor tényleg baj van a fejekben :D

vastyúk is .. 2015.02.08. 20:57:05

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nekem olyan érzésem van, mintha a frizu nem passzolna a test öltözetéhez.. disszonancia

MacákékIcukája 2015.02.08. 20:57:17

@Krétagarbó: nekem is szokott ilyen lenni (szerencsere naggggyon ritkan), elpattan az agyam valamin, es kinomban elkezdek rohogni. Elont az adrenalin, ez ilyen agressziv-sirhatnekom/uthetnekem van erzes.

@zsopicur: nevermind, visszajott.Most reklam megy

kamilla123 2015.02.08. 20:57:56

Nekem az a benyomásom amúgy, h Dóri és Denisz jobban szereti Fannit, mint viszont. Fanni inkább mindig saját magára koncentrál

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 20:58:42

Az álompár. Kkispályás, kisstílű, irigy és szánalmas figurák, összeillenek.

zsopicur 2015.02.08. 20:58:57

@astryle: aki meg raült es tartogatta kipotyogott azt eselye se volt felhasznalni. :D

MacákékIcukája 2015.02.08. 20:59:30

@Köcsöglány: nagyon ajanlom, hogy ne o nyerje. Ha igen, bemegyek az rtl szekhazba, a terdemrefektetem Bencust es elfenekelem.

Krétagarbó 2015.02.08. 20:59:47

@vastyúk is ..: de legalább Dóri őszintén örült.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 21:00:03

@vastyúk is ..: nem tudom, milyen öltözet állna jól ehhez a hajhoz. És ehhez az arcszinhez.

kamilla123 2015.02.08. 21:01:27

@Köcsöglány: tuit nem Fanni nyeri a VV-t. sztem ő a médiában fog vmi helyet kapni. Remélem Robin nyeri (h már Denisz és Dóri sajna úgysem fogja)

csiri bá 2015.02.08. 21:01:37

@Krétagarbó: talán ő az egyetlen, aki őszintén tud örülni annak, ha másnak jó vagy nyer valamit...

encek 2015.02.08. 21:01:58

@Krétagarbó: Segítség sem. A cinizmus nem segít. :)

2015.02.08. 21:02:40

@vastyúk is ..: ádina ripacsnak max de műsort vezetni hát igaza vót igázá vót
@Köcsöglány: mehet :D

Laci hogy haragszik már a nézőkre fanni miatt ne feledjük :D

vastyúk is .. 2015.02.08. 21:03:42

@fosch9: hát épp ezt vallotta be Edina - > szarul csinálta volna. akkor hol a problem? :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 21:04:23

@kamilla123: szerintem tök igazad van ebben. Fannit senki más nem érdekli saját magán kivül.

Krétagarbó 2015.02.08. 21:05:11

@encek: oké, akkor nem árulom el, hol van a távkapcs:))

csiri bá 2015.02.08. 21:06:03

na akkor eldőlt... a maunikasó utódja az edinásó lesz.... a műsorszerkezet és a szereplők ugyanazok. :DDDDDDD

Krétagarbó 2015.02.08. 21:06:33

@csiri bá: nekem az a kényszeredett mosoly nem erre enged következtetni. de lehet, hogy a botox torzít ennyire...

MacákékIcukája 2015.02.08. 21:06:57

Uhh, nekem nagyon nem jott be ez a "ha nem lennek a villaban, most komolyan megtepnelek"-kijelentese Fanninak, komolyan aggodom Zsu miatt, nehogy valami Story-galan vagy tudomisen hol nekiessen.

Krétagarbó 2015.02.08. 21:07:14

mi a fene van Dennisz egyik körmén?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 21:07:19

@Schlomo Goldberg: nem a szerelésével van bajom, számomra az arcszine furcsa. Vagy a sminkje...nemtom. Olyan életszerűtlenül bronzos az egész, amit csak jobban kihangsúlyoz ez az átszinezett és átfazonirozott haj.

Mók_Ica 2015.02.08. 21:07:19

@Krétagarbó: nem lehet, hogy póthajat kapott? nem volt ilyen dús haja......

dórinak nagyon pufi az arca.... most már a formájából is kijött......

fáncsi miért nyáááááááááávog?????

csiri bá 2015.02.08. 21:08:06

@Krétagarbó: de őú már volt blikkcímpal meg ckm címlap, amire a többinek esélye sincs... na jó blikkre talán, mert oda bárki odafér, de ckm-re sose...

Mók_Ica 2015.02.08. 21:08:21

@Krétagarbó: ki van festve..... már egy jó ideje rajta van.... úgy látom kék alapon egy szmájli......
nekem nem teCCik.....

2015.02.08. 21:08:32

@DerültÉgből: pacsi :)
menjen laci menjen laci :DDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 21:08:57

@vastyúk is ..: Viszont Lilu most őt dicsérte meg, hogy jó volt.

csiri bá 2015.02.08. 21:08:59

@Krétagarbó: vagy műköröm, vagy ki van festve.... már jó ideje...

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 21:09:22

Na,most jönnek a 1000000x látott konfliktusok minnyá.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 21:09:42

@kamilla123: Sztem jól látod. Attól lehet, hogy vannak érzései, de inkább arra irányul, hogy őt szeressék.

Krétagarbó 2015.02.08. 21:10:01

@csiri bá: ahogy elnézem Dórit, már neki sem nagyon...

Krétagarbó 2015.02.08. 21:10:35

@Mók_Ica: AU-nak is egyszer ki volt festve, nem?

csiri bá 2015.02.08. 21:10:44

@fosch9: Fáncsi menjen és Edinka mehet vissza a balettbe táncolni. :)))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 21:11:16

@Krétagarbó: Viszont az a tömény undor, mikor Lilu Edinát dicsérte meg, hogy jól vezette a sóóóóóóóját. Na, az mindent elárult. Nagyon csúnya a Dóri. Láttam korábbi képeket róla, hát nem tudom, hogy nem látja ezt a tükörben ő maga is.

Krétagarbó 2015.02.08. 21:11:37

@csiri bá: kösz:) AU utánzat? Á nem..

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.08. 21:11:48

@fosch9: :D Lázas vagyok :( csak akkor írok,ha nagyon ki kell írnom magamból a látottakat :D De figyellek benneteket :)

csiri bá 2015.02.08. 21:11:53

@Krétagarbó: mire vége a sónak, lesz rajta vagy 20 plusz kiló felesleg... beletelik egy időbe, míg leadja... de van ahol a húsosabb nőket kedvelik. :))

Mók_Ica 2015.02.08. 21:13:33

@Krétagarbó: neki is csak az egyik, ugye?

@Csakazértis én vagyok a királynő: valószínű látja, de nem sok mindent tud most tenni....
lassan a szemeit sem tudja kinyitni......csíkszemű

2015.02.08. 21:13:56

@csiri bá: jajjj de jó lenne :D

Krétagarbó 2015.02.08. 21:15:04

@csiri bá: jaja, plus size modellnek jó lesz még talán..

Mók_Ica 2015.02.08. 21:16:04

@Krétagarbó: nagyŐ-vvanikó nyomdokaiba léphet? :))))

Krétagarbó 2015.02.08. 21:16:32

@Mók_Ica: azt nem tudom, csak rémlik vmi körömfestés.

Krétagarbó 2015.02.08. 21:17:26

@Mók_Ica: ő szebb volt arcra sztem. de testre lassan eléri.

zsopicur 2015.02.08. 21:17:38

legalabb fanni nem probalt haritani magyarazni meg kicukiskodni, komoly arccal felvallalta h hat ez undorito volt

Commodore 2015.02.08. 21:17:50

Edina úgy beszél, mit ZSU

Krétagarbó 2015.02.08. 21:18:30

Megint undorodva forgatja szemé Dóri. Miért? Nem Edinát kérdezték? Miért baj, hogy ő beszél?

pomac 2015.02.08. 21:18:32

megint jol körülírta edina a nagy semmit

zsopicur 2015.02.08. 21:18:46

Edina h raszol a Lacira h hagyja beszelni mintha ö nem tudna, utana meg 2 pecben 3x mondja el h ugymond UGYMOND!!!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 21:18:53

@zsopicur: csak Fannival az a baj, hogy ezt mindig elmondja, de sosem tanul belőle, mint Edina a nem szexelek - de szexelek dolgaiból...

2015.02.08. 21:19:38

na ez nagy, h megmutatják a többieknek a lécalatti kefit

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 21:19:44

Na most jön Edina-Laccci dugikúrása :DDD

spinks 2015.02.08. 21:19:56

Ez a Laci Edina szabályszegős sex annyira nem életszerű.

csiri bá 2015.02.08. 21:20:27

Lacc úgy megdugta Ádinkát a szaunában, hogy még a kontaktlencséje is kiesett. :DDDDD

Schlomo Goldberg 2015.02.08. 21:20:27

Erős a hitem hogy Lilu nem gondolta komolyan amikor Mauglit dícsérte hogy milyen jó volt az edina show, csak a Fannit akarta szoptatni mert utálja

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 21:21:01

Készérvek....még mindig jól értem???!!! :D

Mók_Ica 2015.02.08. 21:21:14

@Krétagarbó: dóri vissza fog fogyni :) anikónak nagyon szép az arca, sztem is :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 21:21:32

@vastyúk is ..: Sztem nem. Pláne, ahogy Fanniról beszél. Én még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy azért mennek negatív irányba, nehogy azt higyjük, hogy Edinát tolja a retek.
Hajaj, már megint álmodozok.:)

Krétagarbó 2015.02.08. 21:21:36

KÉszérvek:)) Ez olyan, mint a tiszti poszt..

2015.02.08. 21:21:40

@Commodore: asszem ez neki sértés lenne :DDD

spinks 2015.02.08. 21:22:04

Legsulyosabb büntetés? Miről beszélsz lilu. Már pár játékost kizartatok.

csiri bá 2015.02.08. 21:22:54

elolvastátok a villaszabályzatot? - gyakorlatilag az egyetlen olvasnivaló bent - ja hogy nem is tudtok olvasni. :DDDDD

2015.02.08. 21:22:56

na álnízíst kírek ányuká az aktus nem történt meg aktus nem volt

Mók_Ica 2015.02.08. 21:23:03

ez a lilu hülye???? ez a legsúlyosabb büntetés a vv-történetében??? mi van a kizárásokkal???
vagy csak én nem hallottam, hogy a vv után a 7et is hozzátette????

na, edina megint a közö

spinks 2015.02.08. 21:23:14

Ez az Edina mi buta te jó ég. Kínos Nézni.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 21:23:31

@Krétagarbó: le sem esett, hogy mit akarhatott mondani, mert annyira zavaros. de rájöttem, hogy tények :D :D hasonlít kicsit az NCIS Zivájára, aki szintén rosszul használja a szavakat a sorozatban, mert zsidó ügynök, és folyton kijavítják és ezzel szivatják a többiek :)

Mók_Ica 2015.02.08. 21:23:46

@Mók_Ica: közösülésről beszél......

malevil2050 2015.02.08. 21:24:29

Brahiból ( vagy tervvel,megpróbáltak jáccani,amit elnyomtok ) emberrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr,azagyamra mennek már azzel a baromsággal!!!!!

Schlomo Goldberg 2015.02.08. 21:24:35

Maugli: "megígértem anyukámnak hogy nem közösülök fiúval"

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 21:24:38

@Mók_Ica: Már megbeszéltük, hogy Lilunak rövid az emlékezete :)

csiri bá 2015.02.08. 21:24:40

"megérte egyébként? - Nem."
na akkor már lehet tudni, hogy nem túl nagy szám a férjura. :DDDD

kamilla123 2015.02.08. 21:25:10

ez jó volt. Megérte? Edinka bőszen rázza a fejét!! :)))) szegény LAci teljesítményétől nagyon nincs elájulva :-)

2015.02.08. 21:25:13

@-pkata-: röhögném holnap bebújna mind h na hogyisvót vajon ezekkel

@csiri bá: nem értek rá ne haraguggyál mán

Mók_Ica 2015.02.08. 21:25:20

@Krétagarbó: anikó nagyon szenvedett..... nem is tudom, hogy most melyik állapotnál tart.... de dóri vissza fog fogyni...

csiri bá 2015.02.08. 21:25:24

"megígértem anyukámnak hogy nem közösülök fiúval" - és lánnyal? :DDDDDDDD

Bujumburi 2015.02.08. 21:25:25

@spinks: Ja... es hulyenek nezi a nezoket...

kossz Lilu, hogy elmondtad nekik, nem ez volt az elso. Nem is ertem Edinaekat.

Empty Bee 2015.02.08. 21:25:47

Nem érte meg MWAHHAHAHHAHAH

kamilla123 2015.02.08. 21:26:02

@spinks: eddig nem tűnt fel, mert Dani beszélt helyette

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 21:26:08

@fosch9: holnapi öfi erről fog szólni, hogy ki fér be és ki nem :D csak lufi nem lesz, hogy látszódjon, ki szorul be :D vagy bevisznek egy kézi kamerát biztos, ami biztos :D

csiri bá 2015.02.08. 21:26:43

@kamilla123: ezt mondd azoknak is aki itt a hogyvolton rá vannak pusztulva Lacicicára. :DDDDDDDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 21:26:44

@Mók_Ica: Nem Lilun, hanem Dórin. Őt mutatták sokszor közben.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 21:28:01

@csiri bá: féltékeny vagy? :DDD Én tudom, mit kell vele kezdeni, Edina meg nem tudja, nah :)

Krétagarbó 2015.02.08. 21:28:10

@kamilla123: de lacca sem a magáétól, ő is azt mondta, hogy nem:))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 21:28:14

@Mók_Ica: Hát mondjuk tehetne, ne zabáljon. Meg már nem mozog? Meg azért én ezt megmutatnám dokinak, mert konkrétan gömböc lett az arca. Mintha allergiás lenne valamire, és dagasztja.

2015.02.08. 21:28:28

@kamilla123: mindketten nemmel nyilatkoztak... hátakkor miért kellett miért kellett :DDD

csiri bá 2015.02.08. 21:28:36

@fosch9: nem vót áktus, csák ez meg áz becsúszott ide meg oda. :DDDDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 21:28:53

@Mók_Ica: Onnan látom, hogy hol a szeme, hogy kilóg a műszempillája.:D

zsopicur 2015.02.08. 21:29:01

@Commodore: ezzel egyet ertek. Edina is ugy beszel mindig h ugymond kurvaokosnak akar latszani de buta mint a segg.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 21:29:23

hoppá,Dennis Dóri mini összeugatás :D

csiri bá 2015.02.08. 21:29:44

@-pkata-: tőlem aztán ki is akaszthatod a falra falvédőnek, vagy mint Han Solot, lefagyasztva. :DDD

Krétagarbó 2015.02.08. 21:30:28

Dennisz és Dóri már veszekedtek, alakul a mocsárdráma lassan sztem...

2015.02.08. 21:30:41

@csiri bá: hát na ha így nézed csak az egyik felét szegte meg

Csak ügyesen! 2015.02.08. 21:30:47

@csiri bá: Nem láttam olyat a videókon, ami kizáró ok lenne :D

Ez a szaunás akkor se fér a fejembe, ne mondják már nekem h ott összedugták, amit össze lehetett, vagy mindkettő gumiember :D

zsopicur 2015.02.08. 21:30:50

uh Edina a korabbi bejatszasokban sulyosan nez ki....tenyleg fannisodik eg es föld most mar, miota ö is keni magat meg felfedezte a müszempilla rejtelyeit :D

Mók_Ica 2015.02.08. 21:31:16

@Empty Bee: a bünti miatt mondták

@-pkata-: cavinton :)))

@Csakazértis én vagyok a királynő: most a visszajátszásokban is láthatja....

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 21:31:29

heheee, Edina lebukik meg Robin, mit beszéltek 4szemközt :D :D

csiri bá 2015.02.08. 21:32:19

@-pkata-: felállítod, lefagyasztod, örökre állva marad. :DDDDDDD

Szoba kilátással 2015.02.08. 21:32:31

@Csakazértis én vagyok a királynő: folyamatosan eszik ez a fején is meglátszik egész nap nem csinál semmit ha kijön hamar lefogy mert a testéből él kb

Commodore 2015.02.08. 21:32:33

@pomac_ [(k)an]ál: Kecskebaszás.. amúgy a kismalac kanos volt... hmmm

2015.02.08. 21:32:48

@csiri bá: jáj ányuká az nem is én vótam :D
@-pkata-: az már igazi sóműsor lenne

Emanuelle 2015.02.08. 21:32:56

Sziasztok! Egy kérdés egy korábbi történéshez: Dani végrendeletét nem olvasták fel?

Mók_Ica 2015.02.08. 21:33:21

@-pkata-: hmmmmm.... nézd az előnyös oldalát... bármikor használhatod, mert "harcra készen" áll, csak ügyesen kell fagyasztani :)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 21:33:54

@Emanuelle: nem. azt valszeg lehúzta az RTL a klotyón
@Mók_Ica: ba meg, felfáznék... :)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 21:34:40

Jajj,Edina,ez a magyarázás,heeee.

Empty Bee 2015.02.08. 21:34:48

@Szoba kilátással: Az a "hamar" 30 éves nőnél azért nem úgy megy...

Krétagarbó 2015.02.08. 21:34:51

@-pkata-: Dóri vmit sérelmezett, hogy úgy érzi, Dennisz és Fanni a háta mögött... de nem tudta végigmondani, mert közben visszakapcsolták őket az élőadásba...

Mók_Ica 2015.02.08. 21:34:56

@Emanuelle: mi is hiányoltuk.... nem volt....

fáncsi mindig magára vonja a figyelmet.....

pomac 2015.02.08. 21:35:41

robinnak figyelitek a pólóját :DD

lukacstoncsi 2015.02.08. 21:35:41

Ez a Lilu mekkora képmutató.Úgy van beállítva hogy a fiatalok egyék meg azt hogy most párbajoznak.Nincs jó döntés ezügyben.Az RTL kreálta ezt a helyzetet másképp is megoldhatta volna most meg játssza az eszét.Nem volt ez akkora vétség mert senkj nem látta a kárát ennek.Nem sérült meg senki senkivel nem lett kiszúrva.

Mirocska 2015.02.08. 21:36:53

@lukacstoncsi: Én még mindig nem vagyok biztos benne, hogy a kiválasztás után nem veszik le Edináról a kéket.

Mók_Ica 2015.02.08. 21:36:55

@-pkata-: milyen kis problémázós vagy..... :))) hihihihhii :PPP

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 21:36:59

Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee......ez kurva jó,gyerekek

spinks 2015.02.08. 21:37:15

Ezt a zsuzsa Laci dolgot nem adták mèg ke nekik eddig nem?

pomac 2015.02.08. 21:37:26

vigyázz laci szívatnak :DDD

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 21:37:28

Edina kinyírja Lacccit a látottak után :DDDDD

csiberibe 2015.02.08. 21:38:04

Édes istenem, miért nem mutatták közben edinya arcát, miért nem???

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 21:38:14

@spinks: valami volt, de hogy konkrétan ez vagy más, azt nem tudom...

malevil2050 2015.02.08. 21:38:41

@Emanuelle: Nem ,eltűnnt ,utoljára afrika partjainál látták v asz üveghegyen túl.

Mók_Ica 2015.02.08. 21:38:54

@pomac_ [(k)an]ál: már néztem én is... :)))))

@lukacstoncsi: @Mirocska: lehet, hogy az lesz a büntetés a végén, hogy eddig szenvedtették őket.....

2015.02.08. 21:39:11

Zsu, zsu, és még egyszer Zsu!!!!

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 21:39:28

@fosch9: Bevágták zsu meg Lacccé smaciját totálba

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 21:39:33

úgy érzem, megint próbálják Lacit szar színben feltüntetni, mint a Zsu párbaj előtt :)

Mók_Ica 2015.02.08. 21:39:39

@spinks: nem... edina sír is.....

2015.02.08. 21:39:44

na ádina még mindig kizárólag zsura keni nagyon sötét van ott bent

pomac 2015.02.08. 21:39:52

@Mók_Ica: mintha egy kis orálra utalna :D

Mók_Ica 2015.02.08. 21:40:50

@pomac_ [(k)an]ál: utal???? konkrétan azt mutatja.... :))))

Ditti82 2015.02.08. 21:41:01

Nem hangzott túl őszintének...

Szoba kilátással 2015.02.08. 21:41:02

Zsuzsa helyett kereshetne egy fésűt magának azzal is ellene egy darabig és a sírás se hiányozna mire kibogozza a haját

csiberibe 2015.02.08. 21:41:06

@fosch9: pedig szerintem még mindig meg van róla győződve, hogy Zsu volt a szemét és ő kezdeményezett.

2015.02.08. 21:41:09

- Lacit.
- Jó'van Dinka, egyes, leülhetsz.

Csak ügyesen! 2015.02.08. 21:41:17

Valamiért az az érzésem h az RTL Edina-Lacit akar, Laci kieséssel. Nem tudom h miért érzem ezt, lehet persze h tévedek... :D :D :D

spinks 2015.02.08. 21:41:23

Lilu fülére hihetetlen szar kérdéseket mondanak.

2015.02.08. 21:41:27

ó ugyan mán szárálám haggyátok mán

pomac 2015.02.08. 21:41:35

ha nem laci megy most miért erőltetik ezt az egészet ???

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 21:41:42

Lilu miért asszisztál ehhez a szappanoperához? Miééééért?

Szoba kilátással 2015.02.08. 21:42:16

Csak nem 21 42 van kezdjek mar

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 21:42:32

@Szoba kilátással: a villa összes fésűje ott van beletörve Fanni ragacsos loboncába.

Mók_Ica 2015.02.08. 21:42:33

@spinks: ki kell tölteni a műsoridőt.... eléggé húzzák.....

2015.02.08. 21:42:37

@Spitzbauer: ázt nám hiszám ál :D
@csiberibe: szerintem is de ő sosem fog megvilágosodni

Krétagarbó 2015.02.08. 21:42:48

Vakon vannak ezzel a kint is foltytaódik a szerelem dologgal nagyon...

pomac 2015.02.08. 21:42:58

@Mók_Ica: robinnál nem lehet tudni :D( nem uttatják hogy konkrétan az női kéz -e :DD)

csiberibe 2015.02.08. 21:43:19

engem nagyon zavar, hogy Lilu hogyan beszél Fannival...

spinks 2015.02.08. 21:43:26

@Köcsöglány: Miert aszisztal? Havi 1 milla. Kb 10 órai "munkáért. "

2015.02.08. 21:43:33

@fosch9: Ééén sááám. :-D

Schlomo Goldberg 2015.02.08. 21:43:42

Emlékszünk amikor még nagyon az elején Edinát szavazták meg a legostobább villalakónak, hogy fel volt hördülve a nép.

pomac 2015.02.08. 21:43:58

@fosch9: röggönyt neki akkor talán.. :D

Ditti82 2015.02.08. 21:44:05

Robin duplázik? Rájzingot néztem, lemaradtam.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 21:44:07

@Krétagarbó: mármint Edináék? Dehogy vannak vakon.... tudják ők jól mindketten... de nincs más választásuk itt és most, mint ezt képviselni.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 21:44:23

Férjem okos meglátása: Edináról le lehet venni a kék kendőt, mert az nem a lakók döntése, hanem büntetés. Ami a retek gumiszabálya szerint vissza is vonható.
Meglátjuk.

2015.02.08. 21:44:27

@Spitzbauer: ágyátértünk :D
@Krétagarbó: még te is ezt mondod? :-O

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 21:45:10

@Krétagarbó: most mit mondjon? Nem, ha kimegyünk vége lesz, csak a játékért vagyunk együtt.... :))

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 21:45:18

Dennis (helloszia valencia) Lacccii

pomac 2015.02.08. 21:45:28

ne húzzátok az időt több marad sixx -re a bv ben :D

2015.02.08. 21:45:43

@pomac_ [(k)an]ál: mehet, mehet :)
@Ditti82: legutoljára fog menni és elég csak akkor nyilatkoznia

MacákékIcukája 2015.02.08. 21:45:57

@pomac_ [(k)an]ál: a polorol beszeltek? az noi kez, nekem is feltunt hihi :D
Teljesen jo, h noi, egyertelmubben utal a p*ncira :D

csiri bá 2015.02.08. 21:46:06

tuttam, tuttam, tuttam..... hogy Robinnyó lesz az utolsó a táblánál. :)))))

zsopicur 2015.02.08. 21:46:24

aaa de izgi mindjart bepisilek!!!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 21:46:27

@Csakazértis én vagyok a királynő: és megkapja helyette Laci, mint a legtöbb jelet kapott játékos és ő választhat majd, hogy kivel megy párbajra? :) Ügyes húzás lenne. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 21:46:29

@kamilla123: Nem kell kiforgatni. Sztem. A kék kendőről beszélnek. Nem a szexről. Na.:)

2015.02.08. 21:46:53

@Schlomo Goldberg: jaja és kapott is valami nyereményt amivel mindenki elájult h népszerű a nézőknél - sokat változott azóta róla a vélemény

pomac 2015.02.08. 21:47:05

@-pkata-: azért csak megvárja hátha megnyeri és akkor csurran cseppen valami :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 21:47:28

Ádiná szóhoz sem jut,inkább nem is beszélne (ne is!!!)

2015.02.08. 21:47:29

fogadni merek h robin visszakozik és fannit küldi

Commodore 2015.02.08. 21:47:36

szerelmed...khmm 40 milla

2015.02.08. 21:47:38

Húzzák, mint a rétestésztát.

A szerelme ellen kell párbajoznia. Ilyen még nem történt. Most sem fog, mert nem a szerelme.

pomac 2015.02.08. 21:47:45

@MacákékIcukája: majd mindjárt mutatják premier plánban :D

spinks 2015.02.08. 21:47:50

Ahhh hol egy xanaaaaaaxxxxx....:O

2015.02.08. 21:48:05

ez a kívülről támogatás sztem lóf.t se ér

lukacstoncsi 2015.02.08. 21:48:36

Lilu dumál a villaszabályzatról?Benne van hogy párbajjal kell büntetni valakit szabályszegésel?Tuti hogy nem.Sosem volt ilyen pedig sokszor volt szabályszegés.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 21:48:56

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ráadásul ha marad mégis így, az a bentmaradónak jó, mert ha Edina megy vissza, akkor kintről az összes többi tábora az övé, a bentieknél viszont megoszlik.

MacákékIcukája 2015.02.08. 21:49:10

@pomac_ [(k)an]ál: mar elobb kiszurtam, csak lusta voltam leirni :P

Krétagarbó 2015.02.08. 21:49:18

Fannika-Lacca
Lacca-Fáncsi
Dóri-Lacca
Dennis-Lacca
Edina-Fáncsi
éééésss Robinnyó:

2015.02.08. 21:49:21

utoljára mondhatja h dupla-e v sem hát jóhogy az mert csak akkor van értelme ha fannira teszi na

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 21:49:23

Tegyék meg kérem tétjeiket,felhasználja vagy sem? Igen vagy nem? Nem vagy igen?

zsopicur 2015.02.08. 21:49:46

robin sok a szöveg :D

Krétagarbó 2015.02.08. 21:49:59

mondd mán ki, Robinnyó...

Mók_Ica 2015.02.08. 21:50:32

@pomac_ [(k)an]ál: piros körömlakkal? :))

fáncsi -> laccira
lacci -> fáncsira
dóri -> laccira
denisz -> laccira
edina -> fáncsira
robin -> laccira tesz egyet...

ez durva.....

pomac 2015.02.08. 21:50:32

csak nem buzi robin mondtam én :DDD

2015.02.08. 21:50:41

na robin volt töke volt töke - megnyerheti rábólintok

zsopicur 2015.02.08. 21:50:51

IGEN ROBIN NYERD MEG A JATEKOT, nem akkora tujaaa

csiri bá 2015.02.08. 21:50:56

jájjj megint ez a műsírás.... jájájj...

spinks 2015.02.08. 21:51:06

Hát ez elég tré szitu. Az rtl drámát vért, könnyeket akart. megkapta. Ügyes.

Schlomo Goldberg 2015.02.08. 21:51:11

maugli vs basszájba, de jól esik

nicu71 2015.02.08. 21:51:11

hát ez kibaszott szemétség szerintem

pomac 2015.02.08. 21:51:12

@Mók_Ica: transzvesztita ,de tuiti nem mert előkerültek robin makkjai :DDD

Ditti82 2015.02.08. 21:51:13

Lilu, nem kell a púder, ti csináltátok...

Darth_Vader 2015.02.08. 21:51:39

A titkos baszás csodálatos következménye :-))))))

csiberibe 2015.02.08. 21:51:45

de szép párbaj lesz ez, éljenéljen.
Az agyhalottak meg majd sírhatnak két hét múlva, mikor leesik nekik, hogy elbacták. Lett volna lehetőségük okosan előbb Edinát, majd legközelebb LAcit kiejteni, ehhez képest valamelyik védett lesz, kénytelenek lesznek maguk közül kiválasztani és kihívni is...

pomac 2015.02.08. 21:51:47

na edin vissaz nyalt a fagyi pedig te akartad nyalni :DDD csak hát hideg volt és nem volt mit :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 21:51:58

@Schlomo Goldberg: mint egy hideg sör a nyári melegben,hmmm :D

2015.02.08. 21:52:13

nem kell a rívás ők csinálták a balhét vigyék is el ánnyi

@pomac_ [(k)an]ál: :DDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 21:52:30

minek rakott duplát? vagy nem duplát rakott? vagy azért hogy többet ne kerüljön ilyen helyzetbe ellőtte?

astryle 2015.02.08. 21:52:33

ráadásul a lemmingek most egy egész hétig nézhetik egymást :D hátha a nagy szerelembe Laci feladja XDXDXD

Schlomo Goldberg 2015.02.08. 21:52:38

edina taknya folyik, drága kis patkánykám, most szopsz te is

pomac 2015.02.08. 21:52:46

nem hibáztatom de csak nekik rója fel :DDD

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 21:52:58

Persze,megint mindenki más a sz@r,Dinka,nem kellett volna sunyiba dugni,oszt ennyike. :)))

2015.02.08. 21:53:06

milyen nákám áz sok, egyelek meg erről szól a játék ádina olvassa mán el a szabályokat

Exike 2015.02.08. 21:53:14

hát akkor hajrá Laci

Töröltfelhasználó (törölt) 2015.02.08. 21:53:24

kákákákákákákákáká!!!

pomac 2015.02.08. 21:53:27

na lilu van időnk de csúnyán lekevernek :DDDDDDDDDD

2015.02.08. 21:53:30

@fosch9: @astryle: @csiri bá: @Schlomo Goldberg:

Igen, igen, igen, és Igen.

Sej, de furán lett vége.

astryle 2015.02.08. 21:53:33

Belevalóba Évikét is kitúrja ma Lilu? :D Ilyen fontos személyeket nem fogadhat IQnuku ember :D

kamilla123 2015.02.08. 21:53:44

először alig tudják mivel kitölteni a műsoridőt, ragozzák a semmit, utána meg a mondat felénél vége

zsopicur 2015.02.08. 21:53:50

jo azok utan amit Laci mondott robinra meg ahogy vegig nyilatkozott rola meg Robinnak kellett volna mentenie a sgget? ennyire ne nezzek amr buzinak meg idiotanak.

MacákékIcukája 2015.02.08. 21:53:54

Mindenesetre Robin nem tuja, szoval HAJRA ROBIN!

Mók_Ica 2015.02.08. 21:54:00

@nicu71: az....

@Ditti82: pontosan....

@pomac_ [(k)an]ál: :)))

edina és lacci most már teljesen egyedül van..... akármelyikőjük megy vissza, tök egyedül lesz.... (ha pedig szerda előtt leveszik a kák kendőt, akkor tudják, hogy kivel hányadán állnak)

Costanza 2015.02.08. 21:54:02

Nna, innentol Lacci mostmar legalabb legalisan nyomhatja a martirt 24/7-ben, halleluja

tvbuzi 2015.02.08. 21:54:03

Szavaztam Lacira. Az egér amelyik nem tudja becsukni úgy a száját, hogy ne lógjon ki a foga maradjon kint.

Ditti82 2015.02.08. 21:54:07

@csiberibe: Azt nagyon várom. :D Lehet, ráb@sszák Robinra, akkor viszont garanáltan fogyásnak indul a mocsár.

Commodore 2015.02.08. 21:54:07

2 hüje, persze, megosztjuk a nyereményt. :-)))))

Admiral_General_Aladeen 2015.02.08. 21:54:10

Paplan alatt baszni lehet,szauna alatt,nem??
Műbalhé az egèsz a retekklub részéről!!
Lilu meg monnyon le!! Ma edztraszupergeci műsorvezető volt!

kamilla123 2015.02.08. 21:54:25

@Spitzbauer: köszi, h engem kihagytál:-) de azért igen :-)

lukacstoncsi 2015.02.08. 21:54:29

Annyira szánalmas ez az egész az RTL magának mond ellent sokadszorra.

csiri bá 2015.02.08. 21:54:32

jáj hát jön sixx papa a BV-be. :)))

Csak ügyesen! 2015.02.08. 21:54:38

Na, szóval az van h MÁR MEGINT LACINAK VOLT IGAZA.

Robin nem fog ebből jól kijönni.

Az RTL drámát akart, könnyeket és vért, én meg azt szeretném h kapja be az RTL, szóval HAJRÁ LACI!

pomac 2015.02.08. 21:54:46

@Exike: ebben a helyzetben +1 :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 21:54:54

@pomac_ [(k)an]ál: én azt mondom, Edina nem véletlenül rángatta be Lacit a pad alá. :)
Ráadásul a többi idióta meg azt hiszi, most jól jártak. :D

zsopicur 2015.02.08. 21:55:09

HAJRA LACI, Edina elemezze mar a dolgokat kicsit kintröl. Mire Laci kimegy pont vegig tudja nezni az összes adast es atnezni h mi is volt a Zsus minyi munyi...

Zsoofka 2015.02.08. 21:55:12

@csiberibe: +1
Akkor fog igazan Fanny szentsegelni. Mert az tuti, hogy Robin lesz a kiválasztott, de kozuluk kell választania a következő kiválasztásnál..
Robin elbaszta.

2015.02.08. 21:55:12

@Spitzbauer: trállálá sállálá :D

2015.02.08. 21:55:14

@Schlomo Goldberg: Jajj, nem tudok eléggé egyetérteni. Szép esténk volt/van!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 21:55:32

@csiberibe: de ezt egyik sem gondolta végig...
tán laci mondta robinnak, hogy a következő meg ő lesz.. és a másik, aki visszajön, majd nézi, ahogy gyilkolják egymást...
@Krétagarbó: kösze, hirtelen azt sem tudtam mi van, mert elővette a másikat is

Mók_Ica 2015.02.08. 21:55:41

@DerültÉgből: nagy az esély rá..... és akkor lacci kit hívna ki? robint vagy fáncsit?

Ne küldj levelet 2015.02.08. 21:55:42

Egyikre se savazok. Annyira egyik sem érdekel, az ertéel meg egye meg amit főzött

pomac 2015.02.08. 21:55:51

majd hallhatjuk egy héten át hogy ilyen még nem volt a vv történetében hogy egy "pár" párbajozzon :DD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.08. 21:55:53

Robin nagyon szépen indokolt, külön tetszett a "Laci nem érdemelsz 2 jelet, de ha visszajössz a párbajról megkapod." A dolog apró szépséghibája, hogy Laci védett lenne, ha visszajönne.
Én már szavaztam és nyilván Edinára.

kamilla123 2015.02.08. 21:55:56

@fosch9: ez durva, h bent van egy szabályzat és amúgy sincs mit olvasni, Edinka meg el sem olvasta. IQ bajnok

ornyim 2015.02.08. 21:55:58

@-pkata-: nem használta fel. Élvezzük ki a hetet, amíg láthatjuk Lacit :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 21:56:15

@csiberibe: Ezt mondom tegnap óta.:) Meg Laci is ezt mondta ma nekik.
Meg még bukták azt is, hogy most az összes egyoldalon álló szimpatizáns a bentmaradóra szavaz, a bentmaradók tábora meg jól szanaszét. Ennyike.
Vagy szerdáig jön egy döntés, hogy a büntetés visszavonva.
Ebből nem párbaj lesz, hanem gyászmise. Adjunk a nézettségnek.:)
Hajrá Edina.

Krétagarbó 2015.02.08. 21:56:32

@Köcsöglány: persze hogy csaéódott Robinban, azt remélte, legalább rá tekintettel lesz. Jóban voltak, reménykedett, csalódott, ennyi...

zsopicur 2015.02.08. 21:56:32

hol lehet nezni h mennyi a szavazat allasa ha nincs app-om? külföldi tel szammal valahogy nem mükszik sajnos :D es Edina ha visszamegy kap lilat?

kamilla123 2015.02.08. 21:56:42

@Majom1Parádé: Robin most tényleg szimpi. Bár én a másik párbajt is szívesen megnéztem volna

Nem Penny hajója 2015.02.08. 21:57:10

Az lenne a legjobb, ha mindkettő kiesne. Mondjuk én a két rossz közül Lacira szavazok, mert óriási poén lenne ha koppanna a pénzéhes kiscsaj

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.08. 21:57:15

@Mók_Ica: Tévedtem :) Mindig elfelejtem, hogy a show-nak folytatódnia kell..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 21:57:26

@Schlomo Goldberg: most nem azért, de nem unjátok még ezt a patkányozást? Tiszta dedó bmeg.

lukacstoncsi 2015.02.08. 21:57:40

Csak azt nem értem miért ennyire sötét mindenki hogy arra nem képesek hogy Lilut megkérdezzék miért kell így büntetni őket?Hogy az eddigi szabályszegések nem jártak ilyen büntivel.Lilu tuti lefagyna mert ezt nem várta volna.

kamillazok 2015.02.08. 21:57:45

Ezt Dennis elb.szta. Ha én lettem volna a helyében, megbeszéltem volna Laciékkal, hogy MINDENKI Robinra teszi. Laciék így megúszták volna az egymás ellen párbajozást, Dennis pedig be tudt volna védeni Fannit. Ezt el is meséltem volna Robinnak, azzal, hogy Laciék ötlete, és úgyis tagadni fogja Laci és Edina. Robin ekkor bosszúból Lacira tett volna, Fanni, Dóri, Dennis pedig Robinra. Így Robin ment volna Edinával, Dennisnek megmarad a könnyű ellenfél Laci és még egyenlőség sincs, ha mégis van, akkor is Dennis be tudja védeni Fannit.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 21:57:57

@MacákékIcukája: Ja, tátott szájjal vártam a Lilu mondatát, hogy ok, akkor nem kell ezen gondolkodni, vége a büntinek, erre odatolta a retek elém a Rakot.

Csak ügyesen! 2015.02.08. 21:57:59

@ornyim: Szerintem meg szavazzunk :D Én nem gondolnám, h nincs semmi esély, RTL ide vagy oda. Nagy harc lesz, de megcsinálható :D :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 21:58:14

Most tényleg nem értem. Aki szerint Robin volt f@sz,magyarázza már el,miért is? Így is úgyis Lacira tett volna,2 napja már megmondta. Komolyan csak olvasok és röhögök :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 21:58:16

@zsopicur: Robinra Edina számított, Edina miatt akarták az egészet. Laci megmondta Edinának, hogy RObin kiküldi őket együtt is, és Edina nem hitte el... Ezen kaptak össze Edináé egyik este.

Krétagarbó 2015.02.08. 21:58:20

@Mók_Ica: így-így. de ha nincs ellenség, a forradalom elkezdi felfalni a saját gyermekeit. örömmel fogom nézni:)

2015.02.08. 21:58:23

Már csak azért is Lackónak kell visszajönni, hogy világos legyen mindenki számára, hogy a Hazugság Bt. valóban egy hazugságra épült. Ugyanis Dinka még nem feküdt Lackón, mikor Zsé rámoccant, pedig ezért b@aszták ki a saját bétéjéből.

Abcúg Dinka!

Gonosz törpe 2015.02.08. 21:58:41

@lukacstoncsi: És mit gondolsz, mit válaszolt volna?
Hajrá Laci!

Ditti82 2015.02.08. 21:58:46

@-pkata-: És most lehet az utsó lilát megszerezni, nem? Mert 4-ben már nincs védettség, ha jól rémlik.

ornyim 2015.02.08. 21:58:55

@Csak ügyesen!: szerintem sem szimpi ez kint Robintól. Arra nem gondolt, hogy utána őt basszák ki, pedig megúszhatta volna.

2015.02.08. 21:59:53

@kamilla123: nem érnek rá, azon agyalnak helyette hova lehetne bújni a kámérá elől :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 21:59:56

Legalább Robin elmondhatja magáról, hogy tökös, mivel két kiválasztás óta várja, hogy Lacira tegyen. Az más, hogy ezt majd Edinával hogy tisztázza le.

Krétagarbó 2015.02.08. 22:00:01

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ne már, nem hiszem. ennyire nem jó színésznő...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 22:00:10

@kamilla123: Aztán szerinted az benne van a szabályzatban, hogy a szabálysértőnek párbajoznia kell? Mert ezt a kitételt se Au., se Lilu nem citálta még elő.

kamillazok 2015.02.08. 22:00:14

Ezzel Robin előtte volna a dupla jelét, Fanni biztos nem megy ki, és még szimpik is maradnak, jó esetben pedig meg lehet szabadulni Edinától, ha pedig Robin jön vissza, Lacira haragszik a kavarás miatt. :)

csipkebogyótea 2015.02.08. 22:00:17

Hát, ebben a műsorban erősen lejt a pálya. Egy ilyen képtelen és értelmetlen eset csak úgy fordulhat elő, ha a VV szerkesztősége folyamatosan belenyúl a játékba. Először Fannika megkapta a lila kendőt, majd Laci/Edina páros a kéket. Ezt a játékot így nem lehet játszani, de nézni sem. Ha súlyosan elvész a szerkesztők részéről a pártatlanság, a játék értelmét veszti. Nevezzük át a műsort Csalós Világnak, és így tudhatjuk, hogy mire lehet számítani. Ja még Robin. Robin, megint tökös döntést hoztál, ahogy szoktad.

Mók_Ica 2015.02.08. 22:00:26

@lukacstoncsi: lilutól ilyeneket nem lehet kérdezni... emlékezz csak, atti próbált néha kérdezni vagy mondani vmit.... rögtön leoltotta lilu, elég durván.....

@Csakazértis én vagyok a királynő: a pontos reklám kezdés fontosabb, mint a műsor :)))))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 22:00:44

@zsopicur: hol akarsz te szavazat állást, amikor még csak most derült ki, kik párbajoznak?

encek 2015.02.08. 22:00:44

Jó döntés!! Hajrá Laci!

2015.02.08. 22:00:57

@csiberibe: Ezt ők is tudják, de mégis jobb ez így.

kamilla123 2015.02.08. 22:01:25

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Dinka szerint akár az is benne lehetett volna, úgysem olvasta el :-)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 22:01:37

Ez a nő....broaf... játék téren. Asse tuggya, mi a jácás. Lilu jó volt, mikor nekiszegezte a kérdést, hogy Robint hibáztatja? Itt egészen kicsit észbe kapott, de aztán tovább csűrte. Még a többinek is megmondaná, hogy kire tegyék a jelüket, utána pedig ő eldönti, hogy az korrekt volt vagy sem. Mindenki tegye a szívére a kezét! Ez nyerjen? Nekem a talajvíz jut eszembe róla.

Commodore 2015.02.08. 22:01:43

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): vmi bűntit kaphatnak.. kizárás.. párbaj.. stb...

2015.02.08. 22:01:49

@Spitzbauer: ezt már csak ádina nem tudja majd kint megvilágosodik

MacákékIcukája 2015.02.08. 22:01:58

@Csakazértis én vagyok a királynő: remelem most kiturja Evat BV-bol, az a csaj keptelen lesz sixx-nek normalis kerdeseket feltenni...

csiri bá 2015.02.08. 22:02:05

@Köcsöglány: akkor mondom: akármit csinál, a következő körben ő lesz a kiválasztott.... ha Fannit küldi ki, az jó eséllyel kint hagyja Edinkát, neki meg a következőben ott lenne Lacc, akit ő hagyhatna kint, majd a 4 között ha megint őt küldik, Denniszt vihette volna, akit szintén kint hagy és a három között van Fannival és Dórival...
Így meg a következőn, mikor kiválasztják, csak Denniszt ellen lenne esélye visszamenni, Fanni ellen nem... kihullik az 5 között...

pomac 2015.02.08. 22:02:07

@Csakazértis én vagyok a királynő: mondhatni úgy is egész évben erre várt :D@Mók_Ica: :DDD most a "mi conchita" villant be elsőre :DDD

kamilla123 2015.02.08. 22:02:12

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: igen, akkor kicsit kiesett a gyászoló özvegy szerepből

kacagó görlice 2015.02.08. 22:02:17

Ecc pecc, kimehecc,
de vissza már nem jöhecc!
Cérnára, cintányérra,
Edina húzzon Barótra!

vastyúk is .. 2015.02.08. 22:02:25

Edina, tied a szavazatomtom-tom - tom-tom- tororomtom

2015.02.08. 22:02:43

éva majdnem GRA-- tulálni akart sixxnek? :DDD

Krétagarbó 2015.02.08. 22:02:45

@Mók_Ica: gondoljátok? nem hiszem, hogy kihagyja ezt a sóóót a retek. Ma este már x3 elmondták, hogy ilyennn mééég neeem vóóót...

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 22:02:47

Még hogy Fanni ellen nincs esélye Robinnak...... :DDDDDDDDDDDDDD

Silverstonia 2015.02.08. 22:02:56

Konkrétan csontvázra sminkelték Évát.

lukacstoncsi 2015.02.08. 22:02:59

@Gonosz törpe: Szerintem másra terelte volna a szót.Hajrá Edina!Most már nyerje is meg.

Mók_Ica 2015.02.08. 22:03:06

@Krétagarbó: az érdekes szitu lesz.... jön majd a falkában támadás és az egymás felfalása, ahogy írod :))))

éva milyen zavarban van sixx-től :)))) remélem olvasta, hogy miket írt róla :))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 22:03:17

Sixx is megtiszteli Évát a zsebredugott kezével. :D

csiri bá 2015.02.08. 22:03:22

atya ég, hogy néz már ki Éva?? Halloweenre sminkelték? :)))

csipkebogyótea 2015.02.08. 22:03:44

@Csakazértis én vagyok a királynő: Amikor Fanni megkapta a lila kendőt, Robin azt mondta a tábla előtt, hogy azt vinné ki, akin most a lila kendő van.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.08. 22:03:52

@csiri bá: Sajnos lehet,hogy így lesz.Úgyhogy Lacira app,Robinért..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 22:04:01

@Silverstonia: Lilut múmiára, Évát csontvázra... ugyanaz a sminkes lehetett. :D

MacákékIcukája 2015.02.08. 22:04:09

Eva hogy van kisminkelve?! Es fel a sixx-tol? :DD

lukacstoncsi 2015.02.08. 22:04:10

sixx az akinek a farkaskölyök a barátnője?:D

Csak ügyesen! 2015.02.08. 22:04:27

@Köcsöglány: Mert Robin Edinával jóban van. Ő az egyetlen ember, akivel szorosabb kapcsolata van. És Edina meg volt győződve, h Robin nem cseszne ki vele. Lacci tudta h de, bármikor.

Mók_Ica 2015.02.08. 22:05:06

@Krétagarbó: sztem erre van esély..... aztán lehet, hogy tévedek és szeretek összeesküvés elméleteket gyártani :))))))

@Silverstonia: szellem :)))

tuja=szürke egér by sixx :)))

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 22:05:55

Amúgy annyira vicces,hogy adott esetben Robin bármit csinál,mindig ő a sz@r,a tuja,a hülye,stb. Edina miért is várta el,hogy ne Lacira tegye a jelét? Arra az emberre,aki folyton lebuzizza meg sz@rba se nézi őt? Ugyan már,komolyan. De tényleg,számomra teljesen logikátlan lett volna,ha ebben a helyzetben Fannit küldi.

parasite81 2015.02.08. 22:06:01

menjetek a picsába sixx baukó vv évával beszélget a belevalóban? :DDDD ez mennyire csicska? :D

2015.02.08. 22:06:23

macsóból papucs :DDD

spinks 2015.02.08. 22:06:25

De kár hogy a Zsu kiesett

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 22:06:34

@Csak ügyesen!: Edina Robint le se sz@rta,amíg bent volt Dani,most miről beszélünk? :D

csipkebogyótea 2015.02.08. 22:07:04

@csiri bá: Szerintem Edina kint hagyná Fannit.

Commodore 2015.02.08. 22:07:24

Kimondta az elején, ÁRMÁNYKODÓ!

pomac 2015.02.08. 22:07:30

még 20 perc sem telt el de már huzzák le lacit :DDD

2015.02.08. 22:07:31

@MacákékIcukája: jóhogy :D pedig megdícsérte a földön hengergődzést

Csak ügyesen! 2015.02.08. 22:07:43

@Köcsöglány: Nem logikátlan lett volna, hanem neki az lett volna a jó döntés. De ezek szerint Lacitól jobban fél, mint Fannitól, inkább Fannival menne ki párbajozni, mint Lacival. De én nem bánom, h Robin ezt lépte, így talán nem fogja megnyerni ezt az évadot, ez neki egy szar döntés volt. Kb. olyan hiba, mint amit Dani is elkövetett, amikor levetette Laciról a lilát.

Bujumburi 2015.02.08. 22:07:51

@Köcsöglány: veled gYakran egyetertek.. Most is ;)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.08. 22:08:26

@Commodore: A védett, az védett. Senki nem tehet rá. Persze lehet ezt a gumiszabályt is bezúzza a stáb. .-)

Zsoofka 2015.02.08. 22:08:32

Ez a 2. Kiválasztás amikor az rtl megakadályozza Fanni parbajat. A multkor a lila, most meg ez.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.08. 22:08:32

@csiri bá: de én azt kérdeztem, h megkaptam-e :D:DDDDDD

Egyébként efelett elsiklottam.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 22:08:34

@MacákékIcukája: csodálod? Amiket kapott tőle az utóbbi években... :D

csiri bá 2015.02.08. 22:08:36

@csipkebogyótea: attól függ, a kanális kivel akarja megnyeretni a fődíjat...

Csak ügyesen! 2015.02.08. 22:08:49

@pomac_ [(k)an]ál: Kemény egy hetünk lesz, nekünk Laci szimpatizánsoknak, de olyanok vagyunk, mint Laci: hisztizünk ugyan néha, helyenként el is keseredünk, de valójában szívós kis dögök vagyunk és nem adjuk fel az utolsó utáni pillanatig sem.

Mók_Ica 2015.02.08. 22:09:07

lacci egy hisztis picsa :)))) by sixx :lacci a lány a kapcsiban :)))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 22:09:26

@csiri bá: Nightmare before Christmas. Bár most farsang jön.

2015.02.08. 22:09:30

apánk megberetválkozott ha esetleg figyelitek

pomac 2015.02.08. 22:09:44

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem lehet hogy a tv-n vagy a monitorodon rossz a megvilágitás :DDD

pomac 2015.02.08. 22:10:48

@Csak ügyesen!: :DDDD úgy is kell utána ha nem jön be jössz ide a kispadra szurkolni :DD itt sem rossz van ennek is előnye :DDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 22:10:54

@pomac_ [(k)an]ál: igen, ezen röhögök én is, hogy már megint megy a lehúzás... hátha nem jön be most se... :)

2015.02.08. 22:11:13

@MacákékIcukája: meg van szeppenve éjvike :D
@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: vigyázzá el szokta olvasni :)

MacákékIcukája 2015.02.08. 22:11:14

Ahh Krisz meg Iza nincsenek is mar egyutt...

Ditti82 2015.02.08. 22:11:23

@mokamini: De a retek Edinát tolja. Ja. :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 22:11:32

@mokamini: Cuki az avid. Ez egy baglyó?
De akkor minek tol a retek Kazal elé egy állás lehetőséget, ha vele akarja megnyeretni?

astryle 2015.02.08. 22:11:33

@fosch9: azért kivehetné a kezét a zsebéből :D

Mók_Ica 2015.02.08. 22:11:38

@MacákékIcukája: okosnak és visszafogottnak szeretne látszani :))) de nézd meg, hogy áll.... milyen messze... :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 22:12:11

@pomac_ [(k)an]ál: hát, lehet hogy kisült benne valami a tegnapi belevaló alatt. :D

spinks 2015.02.08. 22:12:21

@MacákékIcukája: tényleg szakítottak? Aurélionak nagy elismerés, hogy zsofikanal megallt. Rommá csajozhatta volna magát. Az a zsofika hát nem egy szépség. Sőt. Grrrr.

pomac 2015.02.08. 22:12:27

@fosch9: lehet este volt valami? :DDDD

Mók_Ica 2015.02.08. 22:12:45

@astryle: felváltva kiveszi :)))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.08. 22:12:47

@fosch9: hát na, hadar, nem artikulál, nehezen érthető :D Ha egyszer így van, akkor le is írom :) Még megy egy párszor, aztán jobb lesz (ne menjen)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 22:12:49

Hát ez a legnagyobb kamu a vv7-ben: eladta magát naiv erdélyi kislánynak. A nagy francot. A nézők aggatták rá, mert az elején még nem bontakozott ki, csak szemlélődőtt, nem berobbant, hanem ismerkedett. Aztán meg számon kérik azt, amit maguk találtak ki.

malevil2050 2015.02.08. 22:13:12

Nos mivel az elv az a pokolba is elv,és remélem a tisztelt rötöelnek most mind1 (reméljük) ki megy vissza ,tisztelettel elnézést kérve a a laccisoktól lájtosan elindítottuk a zappoffenzívát.
És ismételten szeretném a figyelmet felhívni arra h nincs far play játék csak a nézeccség.Aki esetleg aszt kereresné az tarcson ki talán majd a konkurens műsor nyújtani fogja eme óhajtsóhajtpanszaszt.

Ez a hely meg megmarad a zindulatoknak.Lilunak már súgni sem tudnak mert nincs ai eszt megtegye,inkább lekeverik.Gratula ismét.

pomac 2015.02.08. 22:13:21

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hangszóró még bírja nehogy a vv alatt egy komplett felújítást kelljen tartani :D

csiri bá 2015.02.08. 22:13:35

Éva a Rocky Horror Picture Showra készül ezzel a sminkkel? :)))

MacákékIcukája 2015.02.08. 22:13:36

@Mók_Ica: igenigenigen :DDD Lilut kellett volna kuldeni, ez a szerencsetlen Bauko csak egeti magat, en erzem magam kinosan :DDD

@spinks: jaja, szakitottak, facebookon lefigyeltem

MacákékIcukája 2015.02.08. 22:14:17

Sixx most ezzel a nezessel szuggeralt, hogy Edinara szavazzunk? :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 22:14:17

@csipkebogyótea: Mindkettőn lila volt akkor, a Laci párbajból, Fanni sulihétből kapta.

Zsoofka 2015.02.08. 22:14:41

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Mert Fanni aza egy , aki mindent visz :)
Alekosz is kapott állást, nyereményt. Fentről lehet nagyot esni.... :)

astryle 2015.02.08. 22:15:04

@csiri bá: a transzi szerepére? :D

2015.02.08. 22:15:11

@astryle: nem illik az image-be :)
@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: hát te tudod :D
@pomac_ [(k)an]ál: kívánom minden este mindenkinek :D nem vok irigy :D

Schlomo Goldberg 2015.02.08. 22:15:22

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én nem untam meg, nekem annyira szimpatikus mint egy csatornapatkány, erre asszociálok, ez van.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 22:15:26

@Mók_Ica: Pláne a Rako, most új erőre kapott a kibontott zacsi láttán.

Rémület 2015.02.08. 22:15:41

@Csak ügyesen!: mondjuk legutóbb Edinára tett Robin. Ennyire vannak jóban. Amúgy meg bármi történhet. Visszajöhet Laci és elvehetik tőle a lilát, mert titokban átvett egy levelet, amit Edina írt neki, Macitól, aki bemegy vendégnek diétás tanácsokat adni a lakóknak.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 22:15:59

@Csak ügyesen!: Sztm Robin úgy gondolkozott, hogy Kazal teccik a nézőknek, mert ő nyerte a műsorvezetést. Ebben a pillanatban változtatott, illetve döntött. Hiszen lehet, hogy Kazal erősebb ellenfél, mint hitte. Akkor had menjen a másik ellenség. Aztán maj meglátjuk.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 22:16:05

@Csakazértis én vagyok a királynő: Na én pont ugyanezt mondtam pár héttel ezelőtt, amikor javában tombolt az Edina-utálat. :D

Zsoofka 2015.02.08. 22:16:08

@mokamini: Fanni lehet még BB Eva is.

Mók_Ica 2015.02.08. 22:16:35

@MacákékIcukája: pláne éva hülye kérdései.... kínos.....grrrr

@malevil2050: cupp :))

Csak ügyesen! 2015.02.08. 22:17:56

@Csakazértis én vagyok a királynő: Te csak ne hőbörgjél :) A mi emberünk a játék felééig a leggonoszabb volt, aki valaha csak élt, aki kihasználja ezt a kedves, őszinte lánykát és az ő nagy szerelmét (ezt mindenki el is mondta, aki csak retek közelébe került), a játék közepén ő volt a pszichó, aki megfojtja ezt a kedves, őszinte léánykánt, és nem hagyja kibontakozni (amit mindenki elmondott, aki a retek közelébe került), most pedig egy hisztis pitsa, aki macsóból papucs lett (ezt el is mondja mindenki aki a retek közelébe kerül).

Szóval, ha azt szeretnéd tudni, h milyen igazán széllel szemben pisilni, akkor legyél Laci drukker :D :D

astryle 2015.02.08. 22:17:56

Sixx meg van győződve, hogy Dinka nyeri a párbajt :D szerintem többen rühellik a csajt mint a Lacit XD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 22:18:00

NA tessék, Sixx is azt mondja, amit én, hogy Edina tök tudatosan lépett. :D

Zsoofka 2015.02.08. 22:18:00

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Csakhogy igy a mocsar tovabb no, erősödik. O meg ott marad egy, a mostani parbajrol visszajött fel szerelmesparral...

2015.02.08. 22:18:08

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ezt el tudom róla képzelni h emiatt döntött így

Commodore 2015.02.08. 22:18:22

Egész jól eldumálnak.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 22:18:42

@astryle:Az lehet, viszont Edinát többen is szeretik, mint Lacit. :)

Csak ügyesen! 2015.02.08. 22:19:23

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ha Kazalt gondolná erősebbnek, akkor őt küldte volna ki. Mert akkor Fannin lila lett volna a következő körben, ő meg kivihette volna Lacit. Így nem fog tudni mást kivinni, mint Fannit.

2015.02.08. 22:19:47

@DerültÉgből: nekem is tetszettek az elemzései

Zsoofka 2015.02.08. 22:19:54

Lehet, hogy Laci feladja? Vagy szoltak neki, hogy ha megteszi jon a pénzbüntetés.

kamilla123 2015.02.08. 22:19:58

Pont ezt mondtam, mint Sixx. Hogy Edina direkt húzta csőbe LAcit és Danit is végig manipulálta.

pomac 2015.02.08. 22:20:01

nem szeghetik meg a villát ? melyiket a ganajaszóst vagy az evőset :D

Csak ügyesen! 2015.02.08. 22:20:07

@astryle: Ezen a héten mindenki meg lesz győződve arról a BV-ben, h Edina nyeri a párbajt :)

astryle 2015.02.08. 22:20:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): majd kiderűl :D itt mindig azt kell nézni, hogy Fanni picsáját, hogy tudják egyre közelebb tenni a nyereményhez.. szerintem itt most Dinka el fog vérezni

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.08. 22:20:58

@fosch9: Ugye? :) Remélem,olvashatjuk még :)

Jó éjt!

2015.02.08. 22:21:00

@kamilla123: ha ilyen ügyes volt, meggratulálom

szarvas, szarvas 2015.02.08. 22:21:16

@malevil2050: Múltkor is ezt próbáltam kérdezni, ha már csinálod, miért lájtosan? Nem neked nem hiszem el, hogy működik, hanem tényleg nincs rá bizonyíték.

2015.02.08. 22:21:40

nem lesz védettség az 5-től yes

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 22:21:50

Éva konkrétan BELEFOLYTJA a szót Sixx-be. :D

Mirocska 2015.02.08. 22:22:03

Óóóóó, nem lesz lila kendó!

MacákékIcukája 2015.02.08. 22:22:23

Na mostantol kezdve mar nincs vedettseg.
Nem tudom kire szavazzak, sakkozza ki valaki pls, hogy Robinnak hogyan elonyosebb :)

Zsoofka 2015.02.08. 22:22:35

Mar most nincs lila?

malevil2050 2015.02.08. 22:22:36

@Mók_Ica: Attól függetlenül rafinált játékos ez a lányka.

zsopicur 2015.02.08. 22:22:39

Na most mondta Eva NO MORE lila kendö.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 22:22:43

Amúgy meg,nekem az a meglátásom,hogy végre Edina felfogja,hogy igenis mindennek van következménye. Lehet,hogy egyesek szerint durva volt ez a bünti,szerintem meg pont kijárt már Edinának a kendő. Magasról sz@rik a szabályokra,el sem olvasta a villaszabályzatot az x nap alatt,most mit sír a szája? Le merem fogadni,hogy azt hitte,megint az lesz,ahogy ő eltervezte a dolgokat. Csak Robin keresztülhúzott a számításain. Most ezért ő a hülye,amikor egyébként is mindenképpen Lacira tette volna? Hát nem hiszem. Egye meg Dinka,amit főzött,a "szerelme" ellen fog kiesni,így járt,én baromira nem sajnálom még úgy sem,ha maximálisan félreteszem a személyes ellenérzéseimet irányába. Ilyen játékos nem igazán volt még a VV-ben,aki ennyire lesz@rta volna a kollektív büntetés fogalmát minden alkalommal. Szerintem nagyon megérdemli a kiesést,mert az holt ziher,hogy nem Laci fog kiesni azok után,hogy ez a szaunás páré is a kis hülye ötlete volt.

2015.02.08. 22:22:52

@DerültÉgből: jó éjt, én is megyek ahogy a BV-nek vége :)

lukacstoncsi 2015.02.08. 22:23:01

sixx rosszul látja hogy fanni olyan sötét mint a föld.azért lacit rendesen lejáratják.én nem hiszem hogy edina ezt tudatosan csinálta volna hogy így alakuljon az egész.

Csak ügyesen! 2015.02.08. 22:23:21

Ó, védettség sem lesz, remek :D :D

Ezek tényleg Fáncsit védik, mint állat. Komoly.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.08. 22:23:30

@Mirocska: Ez a halmozati büntetés Edináéknak? Mentek párbajra és aki visszajön annak sincs lila...

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 22:24:08

Szóval nincs lila kendő? Akkor Laccci meg Robin simán mehet a kövibe és akkor f@szaság van,mindenki megbüntetheti Robint,amiért mert Lacira rakni...chhh :)

Ne küldj levelet 2015.02.08. 22:24:09

Sixx végre laza, mondja a véleményét. Nem mindennel értek egyet, de jól csinálja.

vastyúk is .. 2015.02.08. 22:24:15

de nem úgy szokott lenni, hogy az utolsó előtti párbajon nem kap a győztes lilát? szóval most még járna, nem? Éva szerintem nem..

astryle 2015.02.08. 22:24:17

HÁZI SZAVAZÁS --> strawpoll.me/3597136/

el kéne érnünk egy 10k szavazóbázist, hogy reálisan lássuk a végkimenetelt ! Osszátok!!!!

malevil2050 2015.02.08. 22:24:48

@szarvas, szarvas: Ugye aszt te sem gondolod komolyan h én fogok bizonyítékot szolgáltatni.

2015.02.08. 22:24:58

SIXX majd írd már le milyen volt éva személyesen :)

pomac 2015.02.08. 22:25:05

nekem inkább úgy ismerős hogy brühühüh gombi :D

Mók_Ica 2015.02.08. 22:25:07

@malevil2050: ha így van, akkor le a kalappal előtte :)))

Zsoofka 2015.02.08. 22:25:11

@Köcsöglány: Jogos. Most komolyan. Mar az sem normalis hogy ember ide önként bemegy. De hogy meg a szabalyokat se ovassa el. Hat ezek hülyék.

MacákékIcukája 2015.02.08. 22:26:05

@kamilla123: Aha, elkepzelheto. Most mar en is hajlok ra. Ez egyreszt azt bizonyitja, hogy nagyon jo jatekos, masreszt nem tudom, hogy ennyit elbir-e a gyomrom :D
Ha Rone es Dani ki lett szavazva a hordaban tamadas miatt, akkor Edinanak es Fanninak is vesznie kellene.

2015.02.08. 22:26:08

@DerültÉgből: köszi :)

@malevil2050: erre már van személyzet, holnap reggel munkába is áll hozza a """"ket :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 22:26:21

@mokamini: Hát Robin nyilván szívesen ülne egy Komisz, PVC, Robin hármasban. Azt se nagyon fogja bánni, hogy Ádinka kiesett. Sztm ebben a kérdésben nem mond igazat. Ez játék részéről.

Zsoofka 2015.02.08. 22:26:23

Eva is jo volt. Az elejen nagyon zavarban volt.

Csak ügyesen! 2015.02.08. 22:26:43

@MacákékIcukája: Lacira. Ha nincs lila, ki tudja vinni a következő körben, vagy esetleg utána lévő körben. Edinával neccesebb lenne.

Ditti82 2015.02.08. 22:26:44

@MacákékIcukája: Én nem tudom, de akkor is Lacira nyomtam a zappot! :)
@Mirocska: Ez is biztos véletlen, hogy most. Ja, nem. :/

2015.02.08. 22:27:02

@pomac_ [(k)an]ál: gombi katasztrófa volt :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 22:27:13

@Csak ügyesen!: Nem leszek Laci-drukker.:D De az érdemeit elismerem, ahogy a negatívumait is utáltam. Nem szeretem, mint pasi-típust, nem kihasználja a nőt, hanem örül, ha mindenki az ő farkán akar pörögni.:) Ha nem így lett volna, megmondja Edinának kerek-perec, hogy tipli van. De nem tette, és ez nem az alkohol hatása, hanem egyéni döntésképtelenség. Most a saját csapdájába esett, és elvesztette önmagát.
De szigorúan szerintem.:)

Csak ügyesen! 2015.02.08. 22:27:23

@malevil2050: Mire kéne neked bizonyítékot szolgáltatni? :)

2015.02.08. 22:27:36

1. Sixxnek olyan jaó debreceni tájszaóllássa van
2. Évike kövér (Sixx se sovány)
3. Sixxnek mindenben igaza van, kivéve hogy azért ne Pffffhánny nyerjen, meg nem Dinka jöjjön most vissza
4. Hanem Robin nyerje (Sixx is ez szeretné)
5. Bau(n)kó Évi egész jól vezette
6. És ezt már csak én teszem hozzá: Hajrá Lackó! (ezen a párbajon)

szarvas, szarvas 2015.02.08. 22:27:43

@malevil2050: Nem is kértem, nem ez a lényeg. Az érdekel, hogy miért nem szavazol többet?

lukacstoncsi 2015.02.08. 22:27:49

@Ne küldj levelet: Azért nem meri úgy kinyitni a száját mint itt.Be van fosva biztos hogy nem hívják be az RTL -be:D Ő is megjátssza magát.

pomac 2015.02.08. 22:28:04

@fosch9: most sem lesz jobb :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 22:29:08

@astryle: Remélem, nem. Ha megteszik, minden Edina-Dani-Ádám szavazó LAcira fog szavazni, meg a többiek ellen és elvérzik bent a többi.

Commodore 2015.02.08. 22:29:10

@mokamini: 1000 castingon voltak már, pont ezt olvassák..? A Managerük olvasta!

kiskunigunda 2015.02.08. 22:29:33

Pár napja már írtam, hogy az ötben nincs lila kendő :) (akkor mindenki átsiklott felette :D ) Nem lenne értelme, csak lassítaná az eseményeket.

szarvas, szarvas 2015.02.08. 22:29:43

@Csak ügyesen!: malevil feltette gépre az appot és látszólag lehet vele többször is szavazni. Nem bizonyítékot akartam kérni, csak mondtam neki, hogy abból, hogy múltkor csökkent a Dani-Dennis különbség, szerintem még nem következik, hogy el is fogadja a rendszer a többszörös szavazását.

Nem Penny hajója 2015.02.08. 22:30:05

Sixx tök jól mondta, hogy Edina eljátszotta az elején a naiv erdélyi kislányt, én is beszoptam. Apró jel: az elején még rá is játszott a tájszólásra, mostanában meg nulla akcentusa van.

Komeszka 2015.02.08. 22:30:25

Hát, sixx-et meg kell követnem ezerrel, amiért azt írtam a múltkori posztja kapcsán, hogy vakon van. Remélem olvassa. Totálisan félreértettem a posztját és én voltam a hülye.

kamilla123 2015.02.08. 22:30:27

@MacákékIcukája: Sixx is így látja. Meg az első benyomás azért nem hazudik. Laci rögtön mondta, hogy nagy manipulátornak látja és nem szimpatikus neki. Amúgy nem szar játékos Edina és csinálj a show-t, azzal nincs is baj. Csak nagyon gonosz, és több emberbe mélyen beletaposott bent.

Commodore 2015.02.08. 22:30:30

@mokamini: Bukfenccel kellet volna kezdenie!

csicserierika 2015.02.08. 22:30:38

@Köcsöglány: sztem elolvastatják szerződés aláírás előtt, csak mivel a villában is lehet egy példány, Lilu arra gondolt, h olvasták-e üres óráikban. Miért kell mindent túldimenzionálni ?

Zsoofka 2015.02.08. 22:30:44

De most komolyan. Azzal hog y oda bemegy, egesz élete megváltozik vagy 43 evre. Es nem ismeri a feltételeket?

MacákékIcukája 2015.02.08. 22:30:59

@Csak ügyesen!: @Ditti82: nyomtam en is egyet Lacira, ezzel a gondolatmenettel. Ha Robint sikerul bejuttatni a dontobe, remelhetoleg a ZERTELMISEG ra fog szavazni

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 22:31:26

@Mirocska: Ezt hallgatom. Miért is nem? Újabb gumiszabály?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 22:31:46

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ha megnyeri esetleg - nem először mondom - , remélem elsőként a két foga közötti space-t csináltatja meg a pénzből, mert rémes, ahogy a kis csücsöri szájával pöszög, mint egy kisfiú, miközben feszít a tetkóival.

lukacstoncsi 2015.02.08. 22:31:50

Kíváncsi vagyok hogy fog Laci a feladatokhoz hozzáállni most.A reteknek hülyeség lenne erőltetni hogy egymást kutyázzák, egyék meg a mit főztek.Röhögnék ha Laci kimenne az ajtón bukna az egész műbalhé amit most kreáltak itt.

vastyúk is .. 2015.02.08. 22:31:52

@malevil2050: Mindegy is, a lényeg az appozás!

Zsoofka 2015.02.08. 22:32:45

@csicserierika: Nem. Megkérdezte olvasta e, hogy nem lehet elbújni. Erre az volt a válasz hogy NEM.

Csak ügyesen! 2015.02.08. 22:33:23

@malevil2050: Már felvilágosítottak :) Ne csaljál nekem, max Laci mellett, azt megengedem ;) :D Így se lesz egyszerű Erdély ellen, de megtesszük, amit meg kell (hú, de ciki lesz már megint lol).

hannamontanna 2015.02.08. 22:33:48

Sixx aranyköpése a belevalóban: Robin bottal sem piszkálná meg Edinát.... :-DDD Én is így gondolom. Nagy játékos ez a Robin, csak nem szeret szerepelni. És emiatt sajnos tényleg előfordulhat hogy Fanni nyer. Persze abban nem vagyok biztos, hogy most Edina megy vissza. Elég sok ember unja a fejét. Még ha taktika is amit csinál.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 22:33:49

Kérdés az, Lackó mit akar majd. Akar menni a nyereményért, vagy átadja, önfeláldozó hősként.
Ha elfogy egy győztes párbaj után, értelmetlen visszamennie.:(

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.08. 22:33:52

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Viszont lesz egy csomó proteszt szavazó az ellentáborból, akik Lacit fogják megszavazni, mert ő a kevésbé veszélyes. Az appos szavazásnál egy ideje már nem az nyer, aki mellett többen vannak, hanem akivel szemben kevesebben.

MacákékIcukája 2015.02.08. 22:33:57

@kamilla123: Lacinak egyebkent tok jok a megerzesei, mar tobbszor bizonyitotta.

@Spitzbauer: Eva nem kover, teljesen atlag alakja van, csak sz*r ruhat adtak ra :)))

szarvas, szarvas 2015.02.08. 22:34:02

@malevil2050: Ha szerinted lebukásveszélyes, hogy több szavazat érkezik, mint ahányan letöltötték az appot, akkor megértelek.

Nem szeretek csalni, de én is elkezdhetném megsorozni Lacit. Egy hét alatt elképesztő mennyiséget tudnék nyomni rá. Ha mind érvényes, fogalmam sincs, mit kezdenek vele.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 22:34:08

@Csak ügyesen!: akármelyik is megy vissza erről a párbajról most, azt biztosan nem merik kiküldeni ismét, mert erősnek fogják tartani. Dóri lesz az egyik párbajozó, az egészen biztos, a kérdés, hogy ő kit fog kihivni? Alighanem Robint... szerintem.

Ronla 2015.02.08. 22:34:13

Lacci fijúnak +1 szavazat

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 22:34:14

@csicserierika: Valszeg erre is úgy figyeltek, mint a melóhelyen a tűzvédelmi oktatásra. Miközben azon kattognak, hogy milyen hülye cég is ez. Míg bent nem égnek.

csipkebogyótea 2015.02.08. 22:34:30

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ja tényleg! De úgy emlékszem mindkettőre mondta.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 22:34:42

@Csak ügyesen!: na mivel ilyen ügyesen elbasztam veletek az időt, megvárjátok, amíg zuhanyozok és hajat mosok :D
ügyesen, küldtem választ :)

minden reggel 2015.02.08. 22:34:50

Most olvasom h Laci ellen megy. Azért örülök mert ez sokkal izgibb lesz

Mirocska 2015.02.08. 22:35:19

@MacákékIcukája: Lacira nyomok, akkor Robinnak több esélye van nyerni szerintem.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 22:35:21

@VV Erőlegény: igen, jogos, ez is benne van a pakliban. Sokan szavaznak majd Edina ELLEN.

2015.02.08. 22:35:32

@malevil2050: kicsit kell :)
@pomac_ [(k)an]ál: a kínos röhögése :D

lukacstoncsi 2015.02.08. 22:35:50

@Nem Penny hajója: A tájszólása még mindig megvan.A kisfilmjében sem egy naiv lányka volt ha láttad,.Vannak céljai.A retek aggat rájuk mindenféle jelzőt.Edina is azért lett beválogatva mert látták hogy rafkós csavaros esze van és leszt róla műsor, ahogy fanniról vagy dennisről is.Robin sem azért tették be mert akkora szám.Ha a nézők szavaztak volna a a negyede nem kerül be a műsorba.

szarvas, szarvas 2015.02.08. 22:35:57

@Csak ügyesen!: Eddig mindig nyomkodta, de nem árulja el, miért nem többet. Vannak ezek a klikkelőprogik, ha most elindítja, akkor 100k felettit össze tudna hozni párbajig.

minden reggel 2015.02.08. 22:36:10

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ha komoly pénztôl esnél el ha nem figyelsz, figyelnél

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 22:36:13

@csicserierika: és szerinted ebből a szériából hányan olvasták el alaposan és hányan jegyezték meg,mit szabad és mit nem? Ez nem túldimenzionálás,egyszerűen arról van szó,hogy
a, ennyire ostoba ösztönlények
b, Dinka szándékosan csinálta,csak nem gondolta,hogy ez lesz a következménye
Mivel már nyomtak fullpornót,így kicsit sem egyszerű kikövetkeztetni,vajon mi célból gondolta ezt Dinka jó ötletnek.... :)) Mondom még egyszer: egye meg,amit főzött,heh!

másodpéldány 2015.02.08. 22:37:12

@Köcsöglány:

robin nem húzta keresztül edina számításait...

edina pontosan tudta, hogy most megszabadulhat lacitól...

volt egy csomó helyzet, amelyben laci konkrétan akadályozta a szabad mozgását a villában, és ő a lóvéért jött be a villába, nem laci két szép szeméért,

amúgy laci két perc alatt ki fog józanodni, mikor kiér a villából... azért ennél ő egy intelligensebb fiú, és tiszta fejjel ugyanazt az edinát fogja látni, akit először látott mikor edina bejött, és aízt mondta, hopgy nem tudja melyik konténerből szedték ki, vagy valami ilyesmi...

én azt sajnálom ebben a sztoriban, hogy fanni nem mehetett ki lacival párbajozni...

mert így meg van az esélye, hogy nem lesz egyáltalán párbaja, és akkor viszont kisebb a sansza a fődíjra... mert a párbajok arra jók, hogy követőket gyűjtsön az ember...

azt most edina fogja begyűjteni a kiprovokált párbajjal...

MacákékIcukája 2015.02.08. 22:37:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ez nem is lenne rossz, mert akkor Robin siman visszajutna :)

@Mirocska: latom, van itten szavazotabora Robinnyonak, helyes! :))

kamilla123 2015.02.08. 22:37:22

A retek már most tolja Edinkát. Még sokszor bejátsszák majd h Laci lesmárolja Zsu-t stb.. Lilu meg azt mondja:" Edina, sok mindent megtettél ezért a fiúért."
Könyörgöm, mit tett meg??? Átutazta érte a földgolyót, vagy lemondott érte a karrierről, vagy mit?? Egyszerűen hónapokon keresztül mászott rá rendületlenül (más dolga épp úgysem volt), most meg szabadulna tőle.

pomac 2015.02.08. 22:37:50

@fosch9: na meg mikor kemény akart lenni a csupa sziv gombi :DD milyen nevetséges volt :DD mindegy rég volt elmúlt :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 22:37:55

@Nem Penny hajója: Nem játszotta el. Bement egy idegen helyre, ahol plázacicák, kigyúrt pasikák vannak. Nem berobbant, mint Zsuzsa, hanem ismerkedett. A nézők aggatták rá a naiv erdélyi kislány szerepet. Amikor kinyílt, akkor meg hozta a karakterét, de akkor már senkit sem érdekelt.
Tájszólás: már korábban írtam, hogy a környezet nagy hatással van a tájszólásra is. Mivel körülötte most nincs saját tájbeli, átveszi a körülötte lévőkét. Amikor érzelmileg túlfűtött, vagy nagyon fáradt valaki, sokkal erősebben kijön, ha odafigyel, lehet leplezni. Saját tapasztalat, ha olyan helyre megyek, rámraga, a hangsúly, a beszéd, a szófordulatok, jópár nap itthon, mire levetkőzöm.

malevil2050 2015.02.08. 22:37:56

@lukacstoncsi: Ha van egy csöppniyi esze (sajna ebben nem vok bíztos) de hátha még is (valaki súg) ,akkor asztat csinálnám,pontosan,szevasztok ebből így ebben a formába elég vót,egyétek meg amit főztetek és kisétálnék a zajtón,sőt én ennek csinálnék egy külön koreográfiát h minél hatásosbb legyen.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 22:39:16

@minden reggel: Én igen, de én az első félórában kívülről fújnám oda-vissza a szabályzatot, de még a szerződést is, mire bemegyek.

kamilla123 2015.02.08. 22:39:22

@VV Erőlegény: Látod, Sixx is így látja, h Edinka manipulálta Danit (és mi lett a vége). jó, nem Szentírás, amit ő mond, de mégis..

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 22:39:47

@kamilla123: max érzelmileg terrorizálta,erre gondolhatott Lilu :DDDD

szarvas, szarvas 2015.02.08. 22:39:47

@Csak ügyesen!: Szerintem is, csak az előző párbajnál úgy beszélt róla, mintha működne, de szerintem ő sem tudhatja. Az volt az elmélet, hogy ha nő a különbség a fantomok közt, akkor Dani vezet, ha csökken, akkor Dennis. Pont így volt, de nekem ez nem bizonyíték arra, hogy minden szavazata érvényes.

malevil2050 2015.02.08. 22:39:56

@vastyúk is ..: Perce ,éljen a kíhívás (nem vv).

lukacstoncsi 2015.02.08. 22:40:01

@kamilla123: Fanni nincs tolva?A média hét nyereménye sem volt publikus erre meg kimegy a villából egy élő műsorba.kell nagyobb promó?még lilu is benyalt neki milyen ügyes volt.jó hogy nem ujjazta meg kb:Damúgy nem volt roszz csak olvasni meg szöveget tanulni ne kéne.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 22:40:03

@lukacstoncsi: Pont erre gondoltam.:)
Meglépheti ezt a következő héten bármikor, a leghatásosabb a stúdióban lenne, akkor esélyt sem adna Edinának, hogy lebeszélje róla. Annyit emlegette, hogy kimegy, feladja, stb., aztán meg azt, hogy végre van kiért élnie, van kiért felkelni, stb., na, most tegye össze a kettőt és várja meg kint.

minden reggel 2015.02.08. 22:40:33

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: a suliban a legostobább gyerek is kívülrôl szokta tudni a házirendet :)

2015.02.08. 22:40:43

@pomac_ [(k)an]ál: a szerelmes érzékeny
1x láttam fodrászkodni :D

másodpéldány 2015.02.08. 22:40:57

sixx hiába ismételgeti, hogy fanni ostoba, attól még nem lesz az..

ha még nem mondtam volna, fanni okos mint a nap...

az egy másik ügy, hogy felvett egy manírt és maszkot, amivel megjelenik a világ előtt, de a maszk és manír mögött zakatol az agy, amelyik folyamatosan tudja lökni a poénokat...

valamiért sixx nem lát a maszk mögé, vagy ill, sőt nem is látja, hogy egyáltalán maszk van rajta, azt hiszi a maszk maga az ember, nos tévedés...

Hajrá fanni!

www.facebook.com/vvfanni?fref=ts

harcosDuke 2015.02.08. 22:40:58

@Ilyen vagyok: Nem tartozom azon ráérős fszfejek közé, akik egész nap itt verik a nyálukat. Beszólok, és utána várom melyik lökött cuppan rá amit írtam. Egyik válasz se érdekel. Ja és attól még Edina megy haza, már ha az erdélyi romák visszafogadják.

Mirocska 2015.02.08. 22:41:24

Pont a múltkor néztem vmelyik régebbi szériából egy videot, és a csaj feküdt az ágyban , és egy marha nagy könyvet olvasgatott. Gondolom, az volt a szabályzat....
Itt még senkinek a kezében nem láttam, pedig tényleg már unalmukban is kiolvashatták volna százszor is.

malevil2050 2015.02.08. 22:41:40

@szarvas, szarvas: Akko még elgondolkodunk azon h bevegyünk e a csapatba.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 22:41:48

@kamilla123: Laccci is elcsukló hangon mondta, hogy azok után, hogy "annyi áldozatot hoztunk". Őszintén nem tom, mire gondolt. Hogy szálkás padlón dugtak? Vagy mi?

MacákékIcukája 2015.02.08. 22:41:49

@Csakazértis én vagyok a királynő: a tajszolashoz: skandinavoknal is igy van, errefele rengeteg a tajszolas az izolalt telepulesek miatt. Ha mas helyre koltozik az ember, akkor fokozatosan atall a helyire.

dare 2015.02.08. 22:41:58

Na létrejött ez a jó kis dráma.
Már csak abban reménykedek hogy Edina ki Laci be, Laci-Fanni ki, Laci be és a 2 lány mehet is a belevalóba szerepelni.
Csak nehogy megzuhanjon a vadember és féltávon feladja a küzdelmet.

kamilla123 2015.02.08. 22:42:05

@lukacstoncsi: én nem mondom azt, h bezzeg Fannit nem tolja. Tolja azt is ezerrel. De most erről a párbajról beszéltem, h Lackó ellenében tolják Dinkát

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 22:42:09

@mokamini: De most komolyan. Szerinted van, lehet olyan kitétel a szabályzatban, hogy szabályszegésért 1. kizárás, 2. párbajra küldés, 3. fővesztés, 4. stb. jár? Vagy hogy van ez?
Nem inkább csak annyi van, hogy a szabályszegés szankciókkal jár(hat)?
Nem tudom, miért rugózik mindenki azon, hogy jaaaj, mér nem olvasta el a szabályzatot... ha elolvasta volna se lett volna okosabb tőle.

minden reggel 2015.02.08. 22:42:20

@harcosDuke: minek? Pocsékolod itt a drága idôdet.

pomac 2015.02.08. 22:42:46

@fosch9: neked nem kellene aludni :DDD tegnap is azért izgultál most meg már nincs kedved :DDD

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.08. 22:43:05

@kamilla123: Erre én meg azt mondom, hogy Sixx is lehet vakon.... Kamilla, lehet bármilyen jó a stratégia, ha külső irányított körülmények miatt nem lehet végrehajtani. A gumiszabályokra előre felkészülni lehetetlenség.

lukacstoncsi 2015.02.08. 22:43:29

@malevil2050: Nincs ennyi esze sajnos pedig én megszopatnám az RTL-t.Azok meg buktak egy élő showt meg a nagy kreált balhét.Nekem mondjuk sok Lacinak ez a siránkozása.Edinára nyomtam.

kamilla123 2015.02.08. 22:43:35

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: hát azt én is áldozatnak érezném, ha Dinkával kéne párkapcsolatosdit játszanom :-)

malevil2050 2015.02.08. 22:43:37

@Csak ügyesen!: Hát sajna,akko vállalom a közutálatot,de esztet msot nem tehetem meg.Tudod sok snájdig gyerek elbukott már a történeemben,esz talán még belefér.

Csak ügyesen! 2015.02.08. 22:43:44

@szarvas, szarvas: Ott én is azt mondta, a párbajt látva, hogy ha nő a különbség, akkor Dani vezet, ha csökken, akkor Dennis, de nem holmi appok miatt, hanem mert Dennis segghülye volt :D :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 22:44:04

@másodpéldány: Kimehetett volna Fanni, ha nem a Dóri által keltett iqmenten agylövést követik. Megszórják a Robint, vagy a Dórit, következő körben meg mehetett volna Fanni Lacival. De az utólagos siránkozások nem túl hitelesek, ha nincs mögötte valós szándék.

Amúgy ezt már hetek óta mondom, még a Zsuzsás párbajnál (rá is szavaztam), hogy Laci maradjon kint, és kint várja meg Edinát, jobban nem tudja bizonyítani az érzéseit, ha ezt kint a saját közegében teszi. És igenis, nagyon lehúzta Edinát. Ezt tartom. Ahogy Edina viselkedésileg majmolja most Fannit, úgy majmolta korábban Lacist is.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 22:44:09

@másodpéldány: egyébként nekem is az a véleményem,hogy Edina ezt teljesen szándékosan alakította így,tehát mégis az történt,amit ő akart. A "keresztülhúzott a számításain"-t úgy gondoltam inkább,hogy a buta nézőknek ez jön le,amiért majd Robint "meg lehet büntetni". Ez a kis rafkós mikiegér nagyon is jól tudja,hogy együtt úgysem kerülhetnek döntőbe.

Csak ügyesen! 2015.02.08. 22:44:18

@malevil2050: Oké, akkor lécci, ne csinálj semmit sem, legalább az esélyt kapjuk meg ;) :D

2015.02.08. 22:44:31

@másodpéldány: Fanni ostoba, attól hogy még neki szurkolsz attól még ostoba. Sajnos az RTL meg is nyereti vele, de ezért is szar ez a VV.

beacska 2015.02.08. 22:44:39

lehet, h már volt róla szó, de lehet tudni, h Edina miért vállalta be a kéket?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 22:44:56

@csipkebogyótea: Igen, mindkettőre.:) Kezdte Lacival, de rajta lila van, második Fanni, rajta is.

malevil2050 2015.02.08. 22:45:23

@vastyúk is ..: Megven,jól monnta nekem jajj le semmrem írni a nevét - legyen csak kilenceske - h tőled loptam a hihit,megkövetlek ,hihi

beacska 2015.02.08. 22:45:29

@Köcsöglány: nnna, akkor tőled kérdezem, miért jó Edinának, h bevállalta a kéket?

2015.02.08. 22:45:29

@pomac_ [(k)an]ál: kellene de kiment az álom a szememből :D

kamilla123 2015.02.08. 22:45:35

@VV Erőlegény: tudom, de most az Edina-féle fülbe duruzsolásra mondtam. Én akkor mondtam is Neked, h ez lesz Dani veszte,h Edinkával kokettál Zsu helyett. Jó, ez a téma már sajnos nem aktuális, úgyh hagyom is. Csak meglepődtem ma este, h Sixx is ezt mondta.

lukacstoncsi 2015.02.08. 22:45:35

@kamilla123: ok.nekem laciból elég.olyan mint dóri semmilyen.

MacákékIcukája 2015.02.08. 22:45:53

@Mirocska: ha maskor nem, hat kakkantas kozben kivalo olvasmany lenne a flakonok helyett :DDD

kamilla123 2015.02.08. 22:46:09

@lukacstoncsi: hát az biztos, h sokat nem tesz hozzá a műsorhoz

malevil2050 2015.02.08. 22:46:13

@lukacstoncsi: Pedig esz lenne csak ám egy jó kis szopattyús húzás

Komeszka 2015.02.08. 22:46:18

@mokamini: A döntőben elbukhat Robin ellen. Szerintem ebben az egyben téved sixx. Fanni meg fogja kapni a Belevaló vezetését és Robint engedik lépni a nyereménnyel.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 22:46:24

@beacska: Mert még nem volt párbajozni és Robin nem fog Lacccira tenni - szerinte.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 22:46:30

@beacska: Mert nagy a pofája. Mert védi Lacit. Mert azt hitte, kimehet a Fannival. Mert nem volt még kint és bizonyítani akart. Mert nem hitte el, hogy komoly. Meg mert sztem bántotta az igazságérzetét, hogy ő találja ki ezeket az agymenéseket,é s ne más vigye el a balhét.
Sztem.

kamilla123 2015.02.08. 22:46:42

@MacákékIcukája: tényleg:-))) már kívülről kéne tudniuk. :-))

szarvas, szarvas 2015.02.08. 22:47:09

@Csak ügyesen!: Ez gyönyörű megállapítás! :DD

pomac 2015.02.08. 22:47:09

@Mirocska: több on ban is lehetett látni hogy olvassák meg mondták is :D

lukacstoncsi 2015.02.08. 22:47:23

@SmittyB: tavaly is egy ostoba nyert:D erre buknak az emberek.

zsopicur 2015.02.08. 22:47:29

Ha Fanni nyerne talan a szülök is elneznek neki h orszag vilag elött kufircolt, plane h azert sose nyomta premier planbe, popitakarora figyelt többnyire. Es akkor talan felkarolna kipofozna kicsit az rtl elbeszelgetne egy pszihomokussal a hülyesegeiröl, emgtanitanak hogy moderalja magat es tadaa. cukimuki boldog elete lehetne

pomac 2015.02.08. 22:47:50

@fosch9: reggel meg majd az álom nem megy ki :D

malevil2050 2015.02.08. 22:47:59

@Csak ügyesen!: Esztet sajna megint nem tehetem,mer asz elején vérszerződést kötöttünk öten,( má csak hárman vagyunk) és asz kötelez.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 22:48:11

@kamilla123: 'Edina-féle fülbe duruzsolásra mondtam.""

Nem azé, de ezzel a duruzsolással eszméletlen jóindulatú vagy :D:D:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 22:48:22

@kamilla123: Mondjuk mert Sixx is olvas. Így nem nehéz olyant mondani, ami itt elhangzik. De ezek a fülbeduruzsolós, meg manipulálós, meg ilyesmi vélemények azt mutatják, hogy Edina mekkora karakter, milyen tehetséges, stb. Mert ezt máshogy nem lehet. Hát a többinek nincs saját akarata?

beacska 2015.02.08. 22:48:24

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: @Csakazértis én vagyok a királynő: hát, azt nem hinném, h a hiányérzete miatt....ennyire akart párbajozni? eddig csak a szája járt...akkor most biztos örül, h megúszta Fannyt :D

pomac 2015.02.08. 22:48:26

@zsopicur: nem ... akkor lesz hová mennie ha kiteszik otthonról :d

Csak ügyesen! 2015.02.08. 22:48:26

@beacska: Mert teljesen biztos volt benne, h Fannival fog kimenni, mert Robin nem tenné meg vele, h nem. És itt volt már ideje a párbajnak és egyébként is Fannival akart menni.

másodpéldány 2015.02.08. 22:48:32

@SmittyB:

ismételgetheted te meg szixxx hogy ostoba, de attól még fanni okos marad mint a nap...

jóccakát neked is!

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 22:48:39

@beacska: mert murvára bízik magában,abban biztos volt,hogy Lacccit küldik a többiek,és arra számít,hogy Lacc egyátalán nem fog harcolni ellene.Így ő mehet vissza. Csak hát szerintem ez egy buta elgondolás. Ennyike

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 22:49:05

@zsopicur: Hát azért a hambit megmutatta a kis drága pár szögből.:D Meg a kikormolást is popitakaró nélkül.:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.08. 22:49:07

@malevil2050: így van teshókám, mmkk vérszerződést kötöttünk :-D

vastyúk is .. 2015.02.08. 22:49:35

@malevil2050: a röhögésen nincs kopirájt ;D hihihi

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 22:50:07

@Csakazértis én vagyok a királynő: Szerintem egyátalán nem gondolta komolyan,hogy Fannival küldik és hogy Robin nem tenne Lacira...ugyan

kamilla123 2015.02.08. 22:50:23

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: tudom, meg is igazítottam a glóriát a fejem felett, milyen jóindulatú vagyok :-))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.08. 22:50:27

@VV Erőlegény: Attól, hogy Sixx egy blogger, jelen esetben ennek a blognak a gazdája, a véleménye neki is csak egy vélemény, és nem is feltétlenül különb, mint mondjuk az enyém, aki másképpen látom az eseményeket, mint ő. Egyben egyezik meg a véleményünk Fannikával kapcsolatban, mégpedig abban, hogy 5 percnél tovább én sem tudnám megtűrni magam körül, annak ellenére, hogy elismerem, hogy van/volt reality teljesítménye a mocsár oldalon.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 22:50:49

@MacákékIcukája: Mosmé, sztm pont Dorka elég okos vót ahho, hogy végig olvassa.

malevil2050 2015.02.08. 22:50:54

@fosch9: Tuttam csak nemertem leírni aaaaa végtermék szót,olyan snassz,bár egy kicsit svábosítottad. - de akko is.

zsopicur 2015.02.08. 22:50:54

az se fair h Lacinak minidg csak a legbunkobb legunszimpatikusabb dolgait adjak le volt sok olyan pillanat es biztos van több is ahol tenyleg kedves aranyis hisztikezö szajbiggysztgetös de azert szerethetö kis mazsola lenne

Mók_Ica 2015.02.08. 22:50:58

@Mirocska: nagyő-vvanikó kapott egy anatómia könyvet.... orvosira akart menni, de aztán nem így alakult :))))) a könyv egyébként tilos.. :)))

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a felnégyelést és felkoncolást kihagytad :)))

beacska 2015.02.08. 22:51:02

@Köcsöglány: én sem vagyok benne biztos, h Lacc ellen Edina megy vissza. Edinának legalább akkora az utáló-tábora, mint Zsunak volt....vicces lenne, ha pont ez a két tábor küldené vissza Lacit :D

Komeszka 2015.02.08. 22:51:08

@Köcsöglány: Nem lesz harag Edina és Robin között, mert reálisan Edina sem várhatta el Robintól, hogy megmentse Lacit, akivel ki nem állhatják egymást. Amikor visszajön, Edina nem akar majd egyedül maradni, valakihez szólnia kell. Szóval nagyon is megértő lesz Robinnal.

másodpéldány 2015.02.08. 22:51:12

@Csak ügyesen!:

fannival szemben ez elképesztő inkorrekt lett volna, hisz nem fanny követett el kihágást, tehát őt büntetni egy kényszerpárbajjal abszurd lett volna...

edina nagyon is tudta, hogy most megszabadulhat lacitól...

de majd meglátjuk, hogy a közönség mit akar, lehet, hogy elegük lett edinából... és csakazért is lacit küldik vissza...

szarvas, szarvas 2015.02.08. 22:51:26

@másodpéldány: Csak egy kicsit szeretnék kötekedni. Attól, hogy sixx azt mondja, hogy ostoba, nem lesz ostoba. Viszont attól se okos, hogy te azt mondod.

pomac 2015.02.08. 22:51:37

@Csak ügyesen!: edina is megtette hogy nem robin mellé állt hanem ádám mellé vagy edina azt hitte csak ő dönthet(irányithat ő lett az "ész") robin mindent elfelejt :d

2015.02.08. 22:52:08

@lukacstoncsi: nana:) Csupa ostoba közül kire buknának? Aurélió nem egy agysebész, de azért messze nem ennyire sötét mint Fanni. Ő nekem Alekosszal egy szinten van.

malevil2050 2015.02.08. 22:52:36

@vastyúk is ..: Nem baj de mostan győzni fogunk.

minden reggel 2015.02.08. 22:52:55

@pomac_ [(k)an]ál: lehet hogy idközben elfelejtik :)

2015.02.08. 22:53:16

@pomac_ [(k)an]ál: úgy szokott :)
jójszakát

malevil2050 2015.02.08. 22:53:30

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Jajj a zelőbb elírtam a számot,méé nem szóltál négyan vagyunk.

zsopicur 2015.02.08. 22:53:54

@beacska: itt vagyok en...Zsunak szurkoltam amikor kiesett nem utaltam emg annyira Lacit mint Edinat, de azert nem örültem h ö ment vissza, emg is lepödtem azt hittem Zsu siman hagyja kint. Utana Laci szepen jött fel a bögyömben ahogy kezdett becsicskulni :D de mostanra en se hiszem el de sajnalom ez a kis plömplöm szaju mamuszt plusz Edina a vegletekig idegesit szoval hajra Laci (mint Zsu fan :D)

pomac 2015.02.08. 22:54:37

@Komeszka: szerintem már csak a show kedvéért szimpatizál edinával robin ,nagyon összezártak dórival ,igaz eddig is de ezt nem mutatják sosem dóri valami nagy bűnt csinálhatott hogy ennyire hanyagolják a beszélgetéseit mert nem hiszem hogy csak ennyit beszél robinna(is) és mikor zsu-val voltak abból sem sokat mutattak az öfiben (pedig az on ban mutattak párat de szinte mindig "folytatjuk" volt de az öfiben meg semmi.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.08. 22:54:55

@kamilla123: Zsuval még eddig sem jutott volna, főleg, ha bekavar ő is magának egy szerelmi szálat (mondjuk Lacival)... Utólag Edinának nem kellett volna a szerelmi szálba belebonyolódnia. Ha elbukik ez lett a veszte, meg a műsorszerkesztés a gumiszabályokkal...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 22:55:12

@beacska: Hát ha látná csak ezt a fórumot, a Fanninak is jobban örülne.
Eddig Edina egyszer mondta, hogy pakoljátok rám a jelet, kiviszem a Lacit, mikor nagyon haragudott és azt hitte, hogy Laci Zsuzsáé lett. Abból viszakozott. A többi esetben mondta, hogy vigyél ki. Meg neki is mondták. Mégse vitte senki. Nem tett magára semmiféle bűvhálót, hogy elkerülje a párbajokat.
Akinek a szája járt, az a Denis, ő ugyanezt elmondta többször, aztán kihátrált, no meg a Fanni, aki mindenkinek ezzel zárta a mondanivalóját, közvetlenül a Köszömszépen előtt: "Kiviszlek a g*ibe", és/vagy "Kinthagylak a p*ba".

lukacstoncsi 2015.02.08. 22:55:36

@SmittyB: Egy szinten?Mivel kapcsolatban?Ég és föld a két pali agyilag is.Max showt csináltak ennyi a közös meg nyertek.

másodpéldány 2015.02.08. 22:55:46

@Köcsöglány:

"Ez a kis rafkós mikiegér nagyon is jól tudja,hogy együtt úgysem kerülhetnek döntőbe."

amúgy ahogy lenyúlta danit és a bt-t zsétől, az mesteri volt...

zsé és laci már a munkahéten vonzódtak egymáshoz, jól is álltak volna egymáshoz, valójában pont fordítva volt minden mint ahogy edina beállította, ő vette el zsétől lacit...

már az elején látni lehetett a raffinériát...

de szerintem ezt most alaposan elszúrta, valahogy nem bízom abban, hogy még megnyerheti, szóval neki ez most így csak veszteség, mert azokat a fotókat senki se fogja már leszedni a netről... cserébe meg nem lesz mit mutatnia... igazából sajnálom...

2015.02.08. 22:55:51

@malevil2050: Neked mindegy, csak nehogy Dinka kiessen!

Laci sétáljon ki? Az nagy só lenne?
Ne! Inkább vesszen össze a szerelmével, és ekézze-savazza-szarozza, ordítson vele a maga bárdolatlan stílusában. Az lenne a nagy só.

Tisztelt Szerkesztők! Esztet nem-e lehetne-e?

pomac 2015.02.08. 22:55:58

@minden reggel: amit nem akarnak megjegyezni azt nem is fogják :D

zsopicur 2015.02.08. 22:55:59

es szerintem minden Zsu fan össze fog allni es Edina ellen szavaz, mert Lacin indult ki a botrany de ö csak lapitott mint szar a gazban az Edina meg nyalfröcsögve osztotta heteken at a velt vagy valos igazat. Szerintem Edina kint marad ha van a magyaroknak Istene, de eddig kb minden parbajt rosszul tippeltem be ugyh en ebbe nagyon szar vagyok....azt is hittem h Robin kint marad Adam ellen.

beacska 2015.02.08. 22:56:06

@zsopicur: igen: Lacira szavaznak: a Laccifanok (ha van ilyen, de tudom, h van), a zsu fanok, ebben biztos vagyok, plusz, az Edinát utálók...Edinára meg csak az edinafanok...hmmm...

MacákékIcukája 2015.02.08. 22:56:23

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ha' mostan en magambol indultam ki, szeretek kakkantas kozben dolgokat olvasgatni!

másodpéldány 2015.02.08. 22:56:57

@szarvas, szarvas:

valóban nem tőlem lesz okos fanni, ő simán saját magától az,

további jó kötekedést...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 22:57:12

@MacákékIcukája: Nálunk a texas-i angoltanárunk nálunk szokott le a tájszólásról, mert nem értettük, mit beszél, mi meg itthon tanultunk angolt.:)
Barátnőm meg mondta, hogy amikor rettenetesen fáradt, annyira előjön a tájszólása.:)
Meg a szüleimen látom, ha otthon vannak, hogy mikor hazajönnek, csak úgy beszélnek, mint az otthoniak.:D Én is.:) Nekem viszont nulla tájszólásom maradt.

Csak ügyesen! 2015.02.08. 22:57:57

@Spitzbauer: Nem, mert akkor Lacc kiesik, szóval csak ne csináljon ilyeneket, hanem csak nézzen bánatosan a nagy barna szemeivel :D :D

kamilla123 2015.02.08. 22:58:18

@másodpéldány: hű de érdekes megközelítés +1000

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 22:58:18

@MacákékIcukája: Csípem az olyan klozetokat, ahol könyvespolc is van:D

zsopicur 2015.02.08. 22:58:28

@Csakazértis én vagyok a királynő: aa ez igaz :D de röhögnek ha ezek utan Fannika betotyogna a döntöbe ugy h senkit sem vitt ki a gecibe, vagy elsö adando alkalommal amikor kivisz akkor ö marad kint a p.csaba :D Amugy a BeleValoban is olyan furan allt emg totyogott a Fanni emg sokszor tartja olyan furan a karjait, izzad a honaplja? :D en akkor szoktam igy :D :D

szarvas, szarvas 2015.02.08. 22:59:27

Sixx szerint meg magától ostoba. Honnan tudod, hogy neked van igazad? Mert sixx szerintem legalább annyira meg van győződve az igazáról, mint te.

minden reggel 2015.02.08. 22:59:46

@beacska: Dani biztos mellette kampányol majd. mármint Edina mellett

zsopicur 2015.02.08. 23:00:14

a@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: a szerkesztöknek üzenem h legközelebb a budiba tegyek a szabalyzatot akkor lehet h valaki neadj isten elolvassa egy kiadosabb kapasztazabalas utan :D

MacákékIcukája 2015.02.08. 23:00:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: kar erte... (marmint, hogy nem maradt meg a tajszolasod). Ugy vettem eszre, hogy Mo.-n nem tisztelik ezt annyira, mint itt eszakon, merthogy "parasztos" vagy nem is tudom... En akkor figyeltem fel erre a kulonbsegre, amikor kikoltoztem es elkezdtem nyelvsuliba jarni.
Edinaet tok szivesen hallgatnam, csak az a gond, hogy nem tud szepen beszelni :(

kamilla123 2015.02.08. 23:00:37

@zsopicur: +1000 a retek most Dinkát tolja ezerrel, és még jó néhány sírást végig fogunk nézni egy hétig, szóval sztem azért sok nézőt meghat majd a lovestory, és Dinkára szavaznak. De mi nem felejtünk :-)

szarvas, szarvas 2015.02.08. 23:00:50

@másodpéldány: Sixx szerint meg magától ostoba. Honnan tudod, hogy neked van igazad? Mert sixx szerintem legalább annyira meg van győződve az igazáról, mint te.

2015.02.08. 23:01:14

@zsopicur: Szerintem az összes Zsu-fan Lackóra szavaz.

Ugye kartársak? Ha nem, azt is szeretném tudni! :-DDD

malevil2050 2015.02.08. 23:01:54

@Spitzbauer: Hát mivel én nem vok egy olyanféle lötenspitzenwalcer,így tartom az elveimet.Nem forgatom aszt a bizonyost (nem buzogány) .Egen lehetne eszt cífrázni cizellált formában de ütősen.Asz lenne csak a sóban a só.De puhapöcsű ő ehhez.

kamilla123 2015.02.08. 23:02:26

@VV Erőlegény: azt hiszem, ebben sosem fogunk egyetérteni. :-S

beacska 2015.02.08. 23:02:30

@minden reggel: ne és??? pont lószart sem ér.
Még Krisztián sem ért el semmit Izáért, akkor Dani lenne hatásos? ;)

Empty Bee 2015.02.08. 23:03:01

@szarvas, szarvas: Következő VV Belevalóját úgyis a Fanni vezeti, akkor majd Sixx elbeszélgethet vele MÉLYEBBEN, és értesíthet mindenkit attól, hogy tényleg buta-e vagy esetleg látens agysebész-e :)

budapest23 2015.02.08. 23:03:15

@zsopicur: szerintem nem nagyon akad "zsu-fan"... :)

beacska 2015.02.08. 23:03:48

@budapest23: akkor te nagyot tévedsz!!!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.08. 23:03:50

@kamilla123: Sztem sem, de attól még lehetünk jóban. :-)

minden reggel 2015.02.08. 23:03:50

sztem Laci még belemenne abba hogy visszafogja magát és ne legyen véres párbaj, de edina erre képtelen lenne. kíváncsi vagyok előjön e a 'kettőnkért teszem' lappal, és hogy Laci még örüljön is majd mikor azt is kipaszírozza belőle a párbajon.

2015.02.08. 23:04:06

@Csak ügyesen!: Igaz, igaz.

Tisztelt Szerkesztők! Akkor ne, lécci.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 23:04:22

@minden reggel: jah,majd Dani....ja,hogy ő már kiesett,ergo baromira nem érdekel senkit.

MacákékIcukája 2015.02.08. 23:04:28

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ahh, almaim netovabbja. Kar, hogy a tekknika miatt atalltam a zokostelefonra.

@zsopicur: jajam, igy kellett volna. Kis madzagon felakasztani a klozet melle :D

@Köcsöglány: na, a mocsarlakok nem valtoznak...

minden reggel 2015.02.08. 23:04:34

@beacska: a szavazókat számolgattad. szerintem Dani szavazóit is hozzá lehet adni Edináéhoz. így értettem.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 23:04:41

@Köcsöglány: Egyszer buta, máskor meg túl sok észt és taktikát tulajdonítanak neki.:) Hitte, hogy Fannival küldik, nem tudta (hogy miért mondta, az más kérdés: taktika, elterelés, hit, akármi).
Robin jelében bízott, nem tudta. Remélte, hogy Fannira tesz, hogy van annyi befolyása, de ebből a jelből már nyilvánvaló, hogy a Robin közeledése taktika. Eddig ez csak a nézőknek volt biztos, most már neki is.

vastyúk is .. 2015.02.08. 23:05:16

@malevil2050: Reméljük, nem úgy járunk, mint Dani-Denisznél...

zsopicur 2015.02.08. 23:05:28

Na sunshine Barbie-nak reszeltek, Fannika meg Dennisz erzi h eg a talpuk alatt a talaj, gyorsan kell par indok h kiküldjek a Dorit es veletlenül se ök menjenek. Ennyit a nagy növerke sztorirol :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 23:05:51

@budapest23: haha,akkor én nem is létezem :D :D
(Most már hajjjjráááá Robin. )

beacska 2015.02.08. 23:05:55

@minden reggel: hááát, ebbe nem vagyok biztos. de lehet

szarvas, szarvas 2015.02.08. 23:06:37

@Empty Bee: :DD

Szerintem se hülye Fanni, de
@másodpéldány:
okos=intelligens? Vagy mire gondolsz?

IQ-ban szerintem megüti az átlagot, csak az agyhalottaknál kontrasztos.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 23:06:39

@zsopicur: Csakhogy Robinnak és Pvc-nek együtt 3 szavazata lehet.

malevil2050 2015.02.08. 23:07:25

@vastyúk is ..: Ha nincsen hátszél akko bíztosan nem,ha van akko úgy má sajna igen nehéz.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 23:07:29

@MacákékIcukája: Tud szépen beszélni, ha nem akar megfelelni. Ha nem kell szerepelnie valakinek.
Főiskolás koromig örültem, hogy nincs tájszólásom. Nem kellemes olyan gyűlölettel együttélni, úgy iskolába járni gyerekként, majd tiniként és próbálni barátkozni, amilyen itt a hv-n is sokszor van Edina ellen. És mindez tetézve, hogy osztályelső voltam mindenben. Szóval későn jöttem rá, hogy a tájszólás szép és karakteres.

MacákékIcukája 2015.02.08. 23:08:16

@minden reggel: en Danis vagyok, de nem Edinas (de Zsus sem). Lacira szavazok Robin miatt...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 23:08:20

@zsopicur: Igaz.:) Suna soha, takaró többnyire.:D Én a sunára írtam, hogy láttuk már, méretet is lehet venni, használat közben is szemrevételeztük.:D

Csak ügyesen! 2015.02.08. 23:08:38

Az RTL mennyire geci volt a kiválasztás után. Lacci viszont jól beszélt. Edina már kezdte, h ő tovább akar küzdeni :D Viszont, amikor megvolt az eredmény, akkor őszinte volt, szerintem ő végig tényleg azt hitte, h ez nem fog bekövetkezni. Valszeg Laci ezért is beszélt jobban, ő erre már fel volt készülve.

lukacstoncsi 2015.02.08. 23:08:55

@zsopicur: Fanni bosszuálló simán kinézem belőle hogy Dórit párbajra küldeni ahogy Robint is hisz ez terv is volt.Dennis dettó ilyen.

kamilla123 2015.02.08. 23:09:37

@Csakazértis én vagyok a királynő: jó, de ez tudod, h nem a tájszólás miatt van, mert a játék első heteiben itt mindenki Edinának drukkolt (én mondjuk Daninak még akkor:-), Edina fan klub is volt. A személyisége miatt utálták meg sajnos

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 23:09:38

@Komeszka: Vagy Robinnak leesik addigra, hogy a másik hármas őt fogja szemrebbenés nélkül kitolni párbajra, és ő megy Edinának puncsolni.

budapest23 2015.02.08. 23:10:01

@Empty Bee: engem azért egy "látens" agysebész se mütsön... ;)
sajnos nagyon sötét, szinte minden pillanatán látszik. majd harmincvalahányon és néhány sebészvágaton túl fog rájönni az élet egynémely komolyabb igazságára. remélem, legkorábban akkor kerül kezeibe gyerek, akkor már hátha nem basz el egy következö generációt.
mindez btw igaz denniszre is, de ott már az is késö sajna.

és így maradunk a "kurvák és londínerek" országa, ahogy egy ismerösöm a kilencvenes években megjósolta.
hisz még a tévében is ezek tocskolása a menö. :(

[Bocs, empty bee! Jó hegyibeszéd, rossz címzett, tudom...]

zsopicur 2015.02.08. 23:10:04

elnezest elöre a nagy betükert de EZ MEG M-I?? rtl.hu/rtl2/valovilag/igy-enekel-edina hat en mindjart magamala rosalok esküszöm.....nem lenne eletszerübb ez a jelenet egy nagy szinpadon, felülröl nagy lampaval megvilagitva a szinhazban, melynek cime, Erdely esedezem a szavazatokert :D ez valahol nagyon gaz es nagyon vicces esküszöm most sirtam egy kicsit, ferjem ra is kerdezett mi bajom...Laci feje melle...jajj nem birom basszus

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 23:10:18

Bazzeg...most az lesz,hogy Dennis Fanni féreg páros rányomja Dórira, Dóri meg Robin együtt 3 jelet Fannira,a visszatérő (Laccci) szintén Fannira,Fanniban meg nyilván nem lesz annyi mersz,hogy kivigye azokat,akiknek már megígérte,hogy kiviszi őket a ....tudjuk hova,így viszi Dórit,Dóri kint,Faszni marad. vááááá

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 23:11:26

@Csakazértis én vagyok a királynő: Lacccikája megmondta, hogy Ádinka erőszakos, rossz gondolkodású, együttműködés képtelen. Ő csak tuggya, jobban, mint te, nem? De ahogy őneki is szimpatikus ez a három tulajdonság, nyilván neked is szimpatikus lehet. Nincs ebben semmi. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 23:11:47

@kamilla123: Persze, tudom. A tájszólást azért írtam,mert sokan a külső jegyekkel, származással, tájszólással, kinézettel, névvel minősítettek és csúfolódtak.
A személyiségéről saját maga tehet. Akik emiatt utálják, szívük joga. Mondjuk a drukkolás meg a szeretet sem ugyanaz.:)
Én mondjuk szintén emiatt kezdtem nem kedvelni a Danit. A személyisége miatt.:)

lukacstoncsi 2015.02.08. 23:12:00

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ha már nem tudnak valamibe belekötni akkor a tájszólásba igen.Zsunak is előjött amikor Egyszer Edinával beszélgetett a királynős héten neki sem nagyon hallottuk amúgy.Meg Edina itt él 1-2 éve nem?

zsopicur 2015.02.08. 23:12:16

raadasul ezt mar joparszor elnyomta, nagyon akarja h vagjak be :D jujj en szakadok....

minden reggel 2015.02.08. 23:12:42

@MacákékIcukája: hát igen, komplikált, mert valójában az összes Fanni, denisz, Dóri Robin fan oda kell hogy szavazzon, ha jobb esélyeket akar az említetteknek.
Edina amilyen úthenger senkit nem hagyna szóhoz jutni a párbajon. Liluék is felköthetik a gatyát.

egyébként nálunk gimiben és fősulin is voltak erdélyiek, és én úgy vettem észre hogy mindenki tisztelettel volt feléjük. szerintem ez az ellenségesség Edinával szemben nagyban az egyénisége miatt is alakult ki.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 23:13:04

@Köcsöglány: Ebben a felvázolt esetben Kazalkánk sztm Robint vinné. És sztm vissza is jönne.

kamilla123 2015.02.08. 23:13:05

@zsopicur: aztán meg ki is elemzi, hogy mit akar a költő mondani ezzel :-))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.08. 23:13:30

@Csak ügyesen!: Laci alapvetően pesszimista (és hamar feladja, bár utána néha feltámad, de hullámzik), Edina meg optimista (és küzdős), de most nem lesz nagy harc a párbajig, úgyhogy nyugodtan betehetnek egy tematikus hetet. Illetve ez a hét már arról fog szólni, hogy az ellentábor már egymás ellen helyezkedik... Fel kellene gyorsítani ezt a párbajt egy újabb gumiszabállyal már a hét közepére.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 23:13:38

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: pl. Fanniék. Tündérfalva és Másodpéldány üdvöskéje a múltkor is füstölgött már azon Denisszel, hogy Dóri besétál a döntőbe párbaj nélkül, úgy hogy közbe' fasztse csinált. :)

Empty Bee 2015.02.08. 23:13:46

@szarvas, szarvas: Szerintem se hülye, sőt, a riportszobában legtöbbször higgadt, összeszedett meg vicces is, és átlátja a dolgokat, szóval az is lehet, hogy okos. Az kelti a butaság látszatát az emberekben, hogy sokszor idegesítő, alpári, sipítozó, kislányos stb., de ezek teljesen függetlenek az észbeli képességektől. Ráadásul nagyon sokszor saját magát karikírozza, és direkt eltúlozza a balgaságokat, és ez se esik le sok embernek, azt hiszik, hogy komolyan mondja.

Kartontigris 2015.02.08. 23:14:19

@másodpéldány:
És tényleg! +10000 tőlem is! :)

Morcz 2015.02.08. 23:14:57

Sziasztok!

Én örülök, hogy a "szerelmespár" megy, és Lacira szavaztam, - bár nem vagyok Zsu fan - mert Edina eu egyszerűen.....pfujj...
Mit össze acsarogtak, amikor kiderült, hogy Fanni nyert....két savanyújóska...
Remélem Ádiná kint marad, aztán jöhet egy Dóri-Robin párbaj.

lukacstoncsi 2015.02.08. 23:15:40

Az hogy Edina ilyen a játékban még nem biztos hogy a való életben ilyen.A kisemberek elég pörgősek és energikusak az most ó vagy rossz értelemben de igaz.Lehet kompenzál valamit ezzel.

Empty Bee 2015.02.08. 23:15:47

@zsopicur: Ez az egész olyan, mint egy paródia, aminek a szereplői nem tudják, hogy most éppen egy paródiában szerepelnek.

pomac 2015.02.08. 23:15:52

@minden reggel: ha a denis dani párbajból indulunk ki akkor nem sokat ér dani szavazótábora mert ugye ott is érvényes volt edina + talán laci szavazótábora szerintem szigorúan csak szerintem :D(közel a hétfő nehogy kincsi megtaláljon) :D

szarvas, szarvas 2015.02.08. 23:16:18

@Empty Bee: Ezt én is így látom, csak az a okos, mint a napot érzem túlzónak. Ezért is érdekel, hogy pontosan mit ért ezalatt.

másodpéldány 2015.02.08. 23:17:03

@Köcsöglány:

hát azért remélem fanni marad lacinál, amennyiben laci tér vissza, félek robin erősebb nála, már ha robint akarná vinni... de ugye ott van még denisz, és azt hiszem most már nem lesz lila kendő, tehát rögtön lehet vinni téged, mihelyst megjöttél egy párbajból... elképzelhető, hogy denisz viszi lacit... ha edina jön vissza, nos nem tudom ki tudná kinn hagyni... félek senki, bár megnyerni remélem nem fogja... nem bírom ezt a fajta vaddisznó csörtetést a bozótosban...

kamilla123 2015.02.08. 23:17:06

Én azt nem értem, h amióta LAci szerelmes, azóta permanensen olyan fejet vág, mint akinek egy kést forgatnak a hátában, miközben közlik vele, h a lottó ötös szelvényét épp véletlenül beleejtették a kandallóba. Miért kell mindig ilyen szerencsétlen fejet vágni? vagy azt hiszi, h ez az őszinte fej?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 23:17:20

@Köcsöglány: jól láttam én, hogy nem volt őszinte a csupasziv, jóindulatú Dóri mosolya Fanni médiaheti győzelme után. :D

szarvas, szarvas 2015.02.08. 23:17:33

@malevil2050: Rám gondolsz? Hogy elkezdem Lacit sorozni?

zsopicur 2015.02.08. 23:17:57

@Empty Bee: elsönek a WC-s monolognal ereztem h ez mar komikusan tultolas a nezök fele, ennyire nem vagyunk hülyek, de az ilyeneknel plane megsertve erzem magam. Nem es nem es nem :D nem vagyok tuja! nem fogsz kicsi madar ugymond manipulalni nem hiszek neked menjel haza vidd a Lacit is ugy kellett majd megvesztel.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 23:18:15

@zsopicur: SOHA nem bocsájtom meg neked ezt a linket :D:D

lukacstoncsi 2015.02.08. 23:18:19

@Morcz: Hidd el mindenki kiment volna egy kicsit a villából.Laci puffogásán kívül senki nem acsarkodott.Edina is elmondta hogy örül hogy nem ő nyert mert besült volna.Még örült is amikor meglátta a képernyőn.Szerinted Dóri nem gondolhatta azt legbelül hogy basszus én is kimentem volna?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 23:18:39

@Csak ügyesen!: Edina egy örök optimista. Nagy a pofája, és azt hiszi, ha sokat mond valamit, az úgy lesz. Meg túlságosan is bízik az emberekben. Ez a szűkebb élettér hátránya (most nem a villára gondolok, hanem a lakhelyére). Ez most nem jött be. Laci meg a pesszimista oldala, ő tudta, mi lesz.

MacákékIcukája 2015.02.08. 23:19:03

@Csakazértis én vagyok a királynő: mindig elo adasban vagy riportszobaban fogalmaz furan... mondjuk en sajnalom is emiatt, biztos kinos neki :(
Szerintem sem szolna senki egy szot sem, ha nem lenne ennyire megoszto a szemelyisege.
Teged csufoltak annakidejen? En nem tudom milyen lehet ez gyerekkent, alig ismerek valakit Mo.-n, aki tajszolassal beszel.

Az lenne a vicces, ha Lacit visszaszavazna a nep es erre o kijelentene, hogy akkor kalap, kabat, feladja a jatekot, mert Edi sem mehet vissza :D

másodpéldány 2015.02.08. 23:19:04

@szarvas, szarvas:

"Mert sixx szerintem legalább annyira meg van győződve az igazáról, mint te."

hát akkor rohadtul megszívtuk...

kamilla123 2015.02.08. 23:19:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én őszintének láttam teljesen. Bár mi ritkán látunk két dolgot ugyanúgy :-)))

minden reggel 2015.02.08. 23:20:02

@pomac_ [(k)an]ál: olyan értelemben nem, hogy abban is gondolkodhatott a szavazótábor, hogy kivel lesz könnyebb dolga elbánni Edinának. és akkor az Dens. de ilyen 'gondolkodik a szavazótábor' nekem nem nagyon megy, én csak a saját észjárásomat ismerem. :)

vagy elmegyünk lottózni, tippmixelni, egyebek :)

Morcz 2015.02.08. 23:20:39

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): jól láttad, arcára fagyott a botox....:D

@lukacstoncsi: otthon kompenzáljon....

@másodpéldány: a linkelt előzetes előre vetíthet egy Fanni-Dóri párbajt is.

Csak ügyesen! 2015.02.08. 23:20:55

@kamilla123: Nincs nagyon minek örülnie, lássuk be :D :D De szerintem egyébként nem erről van szó, csak krvára megtanulták mostanra, h első (második és harmadik) pillanatban ne adjanak ki semmit sem arról, h mit gondolnak. A többiek is ugyanezt csinálják (emlékszel a fejekre, amikor Robin kizárását jelentették be? Szemük se rezdült), csak Lacinak alapból ilyen durcis arcszerkezete van.

egyemakisszíved 2015.02.08. 23:20:56

Nem lesz védettség a visszatérőnek? Ez genyóság. Remélem Edina meggyőző fölénnyel tud visszamenni, nehogy a következő körben megint kipécézzék. Robin meg a játék végéig hátha lepottyan az erkölcsi piedesztálról, ahová idekint néhányan felrakták magukban. Fanni hogy irigyelte Edinát, amikor látta, tényleg sír a kiválasztás végén. Ez nem a nagyszínpad volt, amire ő szokott felmászni, ha úgy érzi leült a show, nem lesz mit bevágni róla adásba.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 23:20:57

@kamilla123: :D:D Mégis, mit nem vársz tőle Ádinkával a hátában? Ha arra gondolok, hogy én milyen fejet vágnék a 6. óra után...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 23:21:09

úú bakker, nem tudom visszaolvasni, annyit írtatok, amíg lezuhanyoztam

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 23:21:37

@zsopicur: és köcsög edina közben még levegőt is vesz!! Többször is! Undoritó! Skandalum! :D

zsopicur 2015.02.08. 23:21:44

egyszer beküldhetnenek a VV-be szexpszihologus helyett egy nyelvtantanart, nincs deviszont, meg keszervek es ne dobalozzanak egy csomo olyan szoval amit hallottak aztan megtetszett es igy tovabb....

szarvas, szarvas 2015.02.08. 23:22:07

@másodpéldány: Ne haragudj már meg. Nem sixxszel értek egyet, csak érdeklődtem, hogy miből gondolod, hogy neked van igazad és pontosan milyen szintre lövöd be Fannit. Sixx is tud biztosan érvelni, de a te véleményed felé hajlok régóta.

minden végzet nehéz 2015.02.08. 23:22:32

Oh pardon,látom ezt tárgyaljátok,

Morcz 2015.02.08. 23:22:38

@lukacstoncsi: " Hidd el mindenki kiment volna egy kicsit a villából.Laci puffogásán kívül senki nem acsarkodott.Edina is elmondta hogy örül hogy nem ő nyert mert besült volna.Még örült is amikor meglátta a képernyőn.Szerinted Dóri nem gondolhatta azt legbelül hogy basszus én is kimentem volna? "

Elég savanyú fejjel ekézték a hálóban, meg hogy smink nélkül milyen csúnya-megjegyzem a benti lányok közül még a legvállalhatóbb ébredés után smink nélkül - Edinán a smink sem segít.
A Dóri dologban egyetértünk.

kamilla123 2015.02.08. 23:22:47

@Csak ügyesen!: pedig egyébként annyira jól áll neki a vidámság és s nevetés. Van egy mosolya, amit én nagyon bírok. De mióta Dinkával van, nem sokat nevet. Bár lehet,h csak nem adják be.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.02.08. 23:22:52

mondogathatjátok napestig, fanni akkor is csak a jóisten kegyelméből nem szarja körbe a szobát.

zsopicur 2015.02.08. 23:23:02

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): neeem Edina csak jatszik de ezt megszoktuk, en Laci fejen röhögök...ezentul ha rossz kedvem lesz csak megnezem ezt a videot :D es igen tenyleg meg fel is nez es keresi a madarakat, egyem meg :D mar csak ezert is ra szavazok...:X

Empty Bee 2015.02.08. 23:23:41

@sixx: Ne piszkáld már, szegény oxigén nélkül született.

kamilla123 2015.02.08. 23:23:50

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ha Lacinak van egy kis esze, saját magát zárta volna be a szaunába, mert ott nyugiban lehetett volna, Dinkának tilos lett volna bemennie

kamilla123 2015.02.08. 23:24:42

@sixx: hellllooooo!! nagyon jó voltál ma este!! :-)) mindennel egyetértettem, csak ne Dinka menjen vissza

Csak ügyesen! 2015.02.08. 23:25:17

@kamilla123: Igen, van az a mosolya, valóban :D Egyébként az utóbbira tippelek (nem adják be), mert a nagyon ritka on-okban azért volt :)

kamilla123 2015.02.08. 23:26:45

@Csak ügyesen!: igen, az on-okban anno én is egy másik Lacit láttam. Amúgy sztem teljesen fellélegezne, ha Dinka kiesne mellőle. Az is lehet,h már akkor megindulna egy leválási folyamat a csajról lelkileg.

zsopicur 2015.02.08. 23:26:52

@sixx: van egy baratnöm aki total Fanni karakter, eccerü ra is jatszik ra sokszor meg cuki is csak ö a Fannival ellentetben soha nem volt eleteben alpari vagy rosszindulatu, ö az aki egy kismadarat talal az utcan hazaviszi apolja 2 hetig aztan meg ket hetig sir h elpusztult de közben röhögve meseli h fosott a tenyerebe..mar lassan 10 eve gondolom ugy h ha ö egyszer bekerülne egy VV-be nyerne. Soha senki nem volt meg az eletben aki utalta volna, pedig ha iszik ö is tud bulizni karomkodni, kimondani midnent amit gondol. ja es nem a picsa vonal inkabb a jozan paraszti esz. RTL ha olvasod megadom szivesen az elerhetöseget, feltennem mindem h ö megnyerne barmelyik valosagshowt.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 23:27:04

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem szimpatikus, de egy kapcsolat az elfogadásról és a kompromisszumról szól. Ha neki fontosak lennének ezek a tulajdonságok, mármint az fontos lenne, hogy ne legyenek, tenne ellene. De nem tesz, mert csak. Mert nem tudom. Sztem gyerekek még, akik felnőttest játszanak.

Empty Bee 2015.02.08. 23:27:48

@zsopicur: Sok priceless elem van ebben a videóban, de ami igazán üt, az a Bajszi átélése + Laci fején lévő "hullaházban vagyok, és leszarom" kifejezés közti kontraszt.

kamilla123 2015.02.08. 23:28:45

@Empty Bee: sztem meg az, h megmagyarázza utána. egyszer ezt már elénekelte és el is magyarázta

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.08. 23:28:59

@sixx: Ez alatt mit értesz, én nem értem. Ez pozitív, vagy negatív vélemény Fanniról (esetleg semleges)?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 23:29:04

@lukacstoncsi: Igen, Zsuzsánál is kijött, sztem többször is, amikor ideges volt, meg volt, mikor viccelt, akkor.
Edina nem tudom, mikor élt itt, nem találtam eddig hozzá szaksajtót.:D

Aaaaaztaaa! 2015.02.08. 23:29:08

húú...bírom sixx-et, de ez a kijelentés, hogy Fanni buta, ostoba...háát, sok mindent lehet rá mondani: alpári, közönséges, hisztis, ripacs...stb. DE, HOGY NEM OSTOBA AZ FIX!!!
Átlát mindenkin, és nem is akárhogy! Számtalanszor bizonyította, a riportban és a többiek előtt is!

zsopicur 2015.02.08. 23:29:19

@Empty Bee: hagyd abba kerlek mar csak az h irsz rola es eszembe jut röhögök :D tenyleg halas vagyok. izgi volt a ma este de ezt szamomra sokaig semmi sem fogja überelni :D

pomac 2015.02.08. 23:29:57

@minden reggel: ez a mostanira is igaz a denis fanni dóri szavazótáborra ,ha nem hülyék lacira szavaznak (mert szerintük gyenge) mert vele könnyebb dolguk lehet a bennlévőknek ,de igazából senkinek nincs fogalma (kinn benn) hogy kinek mekkora a szavazótábora ,nem baj fingreszelésnek elmegy :D

2015.02.08. 23:30:07

@zsopicur: Ezt mindenki nézze meg! Aki szereti Dinkát, azé', aki utálja, azé'.

Dinka azt hiszi, hogy tud énekelni. Nem.
Lackó arca EPIC!!!! Ahogy felnéz, és keresi a madarat az ágon... Bruhahaha!
"Ebben minden benne van, amit Dinka átélt": szegény, akkor azért ilyen retard, mert ugye nem sok minden van ebben a dalban...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 23:30:26

@sixx: hát, itt nem sokan mondogatják az ellenkezőjét ennek... :)
Nem zavart, hogy Éva a végén helyetted válaszolt a saját kérdéseire? :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 23:31:24

@VV Erőlegénte, szerinted az, hogy Fanni kb. egy tyúkkal létezik azonos agyszinten, az szerinted negativ vagy pozitiv jelző? :D

Kartontigris 2015.02.08. 23:31:51

@zsopicur:
Jajjjj! Most néztem meg!
Ahogy balra kinéz üres tekintettel és keresi a kamerát csak rossz helyen, aztán gyorsan mélyátél a második sornál.
Kétségtelenül Edina az egyik legmanipulatívabb és leghazugabb szereplője a VV-k történetének. Ami nem lenne baj ha engem mint nézőt nem akarna hülyének nézni teljesen.

zsopicur 2015.02.08. 23:32:30

amugy Sunshine barbie egy fokkal jobb mint VV TEO kicsit (kicsit!) okosabb :D (az agy!-röhögök) de abban meglepöen es ijesztöen egyformak h reszegen elöjön egy ilyen artikulalatlan kurvaanyazos lila fejü getto enjük ami engem remalmaimban neha kisert :D

Csak ügyesen! 2015.02.08. 23:32:34

Úrstn, nem bírom ezt az Edina énekel, Laci néz videót :D :D :D Hát, szerintem választ kaptunk arra h hogy sikerült Lacinak röpke 3 hónap VV alatt tökélyre fejlesztenie a rezzenéstelen arcot :D :D

lukacstoncsi 2015.02.08. 23:32:58

@minden végzet nehéz: Dennis meg azt mondta többször Dóri a kis nővérkéje neki...ezek is megfojtanák egymást ha lehetne.Szét kéne robbantani a triót mert kamu az egész.Mindenki játsszon egyénileg..

Aaaaaztaaa! 2015.02.08. 23:33:14

@Spitzbauer: a youtube-on megnéztem a dalt a szöveg miatt!
Mi van ebben amit ő átélt?

MacákékIcukája 2015.02.08. 23:33:22

@kamilla123: en egyebkent Edinat annyiban megertem ebben a Zsu-Lacis ugyben, hogy nekem is iszonyuan fajna, ha a kiszemeltemre egy olyan menne ra, akit en kedvelek. Ezt nekem mar akkoriban is fajdalmas volt nezni, plane, hogy szerintem Zsunak annyira nem jott be Laci, csak elvezte a figyelmet meg a csabitast, meg hogy o "gyozhet" (most a jacuzzis kelletesre gondolok es az azt koveto flortolgetesekre). Tudom, hogy sokan azzal jottek akkoriban, hogy "de az Edina meg a Laci nem is egy par es Edinanak ehhez nincs joga", de en nagyon Sis-code parti vagyok. Ez neki annal is inkabb fajdalmas lehetett, hogy ossze voltak zarva, eselye sem volt, hogy ignoralja a dolgot. Szoval en akkoriban elfordultam Zsutol.
Edinatol pedig akkor fordultam el (vagy talan az volt az utolso csepp a poharban), amikor Zsu reszegen osszeesett a nyugiban es Edina mellette terdelve mondta neki a magaet. (Dani akkor egyebkent kiment a nyugibol, o nem folytatta asszem).
Az van, hogy ok meg olyan fiatalkak es kiforratlan szemelyiseguek, hogy mindent tulreagalnak, plane ha ilyen sokat isznak (lsd. Dani reakcioi arra, hogy Zsunak o nem kellett).
Nem tudok pont emiatt egy bunbakot sem megnevezni, mert mindig eszembejut, hogy mennyire mas voltam 22 evesen, mint most - es az csak 8 evvel ezelott volt :D

@minden reggel: az elozo hsz-emben reszben neked is ment a valasz, csak elfelejtettem belinkelni a neved, bocsi... mar faradok...

zsopicur 2015.02.08. 23:33:37

@Kartontigris: Igen neki is Attila a peldakepe sokat tanulmanyozta a jatekat, csak Attilanak ott volt mellette az IQ es az egyeniseg, nem csak a csörtetniakaras es kapzsisag...mert akarki akarmit mondd itt senki nincs olyan kapzsi miint miss Erdely :D

kamilla123 2015.02.08. 23:33:40

most néztem ezt a Deniszék utálják Dórit videót. Ez most miből jöhetett vagy hogy?

kamilla123 2015.02.08. 23:36:06

ez amúgy egy nagyon szép dal és Edinkának nem rossz a hangja, csak már megint ez a szánalmas hatásvadászat. Ennél már csak az lenne jobb, ha a plüss Mikiegérnek énekelné

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.08. 23:37:37

@pomac_ [(k)an]ál: Amúgy meg a pesszimista = a jól informált optimista.:)

Empty Bee 2015.02.08. 23:38:06

@kamilla123: Igen, és a hangjában ott az az Edina-féle "mind a két agysejtemet egymásnak feszítem, és mondok valami igazán mélyet és ütőset, amit múltkor hallottam a Barátok Köztben" meggyőződés..

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 23:38:08

@Csak ügyesen!: már eleve lehalkítottam. nem mertem belehallgatni sem

Kartontigris 2015.02.08. 23:38:27

@zsopicur:
Pontosan. A kapzsiság és az aljas irígység. Szerintem ezek meghatározó tulajdonságai Edinának.

zsopicur 2015.02.08. 23:38:28

@Csak ügyesen!: Laci feje tenyleg mint egy barany aki varja h bedaraljak ezt az egyet nagyon jol mondta...vagy ilyen: uuur isten mit el kell meg viselnem egy szopasert.....Laci amugy teljesen megsemmisült. Kepzeld el ugyanezt a jelenetet, tudnek rajzolni mar rajzolnam is, Edina nagy atelessel tolja, Laci keze helyett egy porazt tartva, Laci kutyus meg a nagy barna szemeivel nez kisgazdijara olyan fejjel mint aki bepisilt es msot nagyon remeli h nem fogjak megbüntetni :D na jo faradt vagyok abbahagyom...a nemetek erre azt mondjak Kopfkino, ez megy a fejemben bocsi mindnekitöl!

lukacstoncsi 2015.02.08. 23:39:31

Edina Dani kimenetele óta sokkal kevésbé taktikus lehiggadt önmagához képest.Fanni is megroggyanna igencsak ha kisgyerekes apuka kiesne a játékból.Ő is azért van ekkora pofával mert tudja hogy Dennis mellette van, de meddig ugye...Mindenki játékán változtat ha kiesik egy szövetségese vagy szerelme.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.08. 23:40:34

@kamilla123: Úgy hogy nekik a következő hét egyfajta karosszék program. Így elkezdték már pozícionálni magukat egymással szemben. Eddig tartott Denisznél (és Dórinál) a meghitt villa öcs/nővér kapcsolat... Illetve úgy sztem, hogy hasonló párbeszédek eddig is lezajlottak, csak azokat forgatókönyv szerint még nem kellett bejátszani a nézők tisztábban látásához.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 23:41:35

@zsopicur: " Laci feje tenyleg mint egy barany aki varja h bedaraljak "

Laccci az első videójában megmondta, hogy ő az áldozat szerepét fogja játszani, arra fog rájátszani.Ha játék, akkor eddig tökéletes.

lukacstoncsi 2015.02.08. 23:42:42

@kamilla123: Dóri tudja egy ideje hogy fanniék kiveszélik a háta mögött.

Morcz 2015.02.08. 23:42:54

@kamilla123: "Ha Lacinak van egy kis esze, saját magát zárta volna be a szaunába, mert ott nyugiban lehetett volna, Dinkának tilos lett volna bemennie"
:DDDDDDDDD

"most néztem ezt a Deniszék utálják Dórit videót. Ez most miből jöhetett vagy hogy? "
Reméljük holnap megtudjuk...

@Aaaaaztaaa!: Egyetértek, sőt jóval intuitívabb mint a többiek.

@zsopicur: Tán már rémálmodtál lila fejű gettóbarbie-kkal? :D

@lukacstoncsi: "Dennis meg azt mondta többször Dóri a kis nővérkéje neki...ezek is megfojtanák egymást ha lehetne." Testvérviszályról még nem hallottál? :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.08. 23:43:02

@VV Erőlegény: ez tetszik, hogy akkor látunk tisztábban, ha kevesebb az információnk:D:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 23:43:14

@zsopicur: ja, hát Laci bármilyen váratlan esemény hatására képes olyan arcot vágni, hogy uramisten,miaszartkeresekénitt?!. :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.08. 23:43:15

@kamilla123: A szex a legfelsőbb fokon, a cuki-muki beszólások, a műsírás stb. az nem minden hatásvadászat...?

Aaaaaztaaa! 2015.02.08. 23:43:57

nem tudok elmenni 2 dolog mellett a mai öfiben:
1:.Dennis poénja ült nagyon! Amikor Au kivitte Fanni-t azt hitték szobára+ Attilának is bejött Fanni!
Dennis: "Mi a faszom, ha kimegyek meg kell dugnom Kingát és Zsófikát is?":::::DDDD
2. Dóri feje,a kiválasztáson....ÁÁÁÁÁ ez a csaj 1 nap alatt szed fel 10 kilót arcra!!!! Háát hogy nézett már ki??? És újfent az elmaradhatatlan szájrágás....

kamilla123 2015.02.08. 23:44:21

@VV Erőlegény: mondjuk ha nagyon durván nekimennek Dórinak, az még jól is kijöhet ebből. Az ő szempontjából tényleg kár, h nem csinált semmit, mert egy minimális aktivitással és a végén egy gyűlölethullámmal a nyakában akár meg is nyerhette volna.

lukacstoncsi 2015.02.08. 23:46:53

@Morcz: De.Meg testvérszerelemről is:P

@MacákékIcukája: Nem tudom valamelyik adásban volt nemrég.

MacákékIcukája 2015.02.08. 23:48:09

@lukacstoncsi: es mi tortent? Nem hiszem el, az utobbi idoben mindig nezem az ofiket, de egyszeruen nem marad meg semmi...

kamilla123 2015.02.08. 23:48:21

@VV Erőlegény: mindig ezzel jöttök, amikor Edinkát kritizálom, hogy miért, Fanni nem csinál ezt vagy azt? Dehogynem!! Nem is bírom Fannit, nem akarom, h nyerjen. De ez még nem menti fel Edinkát. És ő bántotta és árulta el a kedvencemet. Ezt nem bocsátom neki. Látni akarom, hogy ő is szenved.
Szóval attól,h Edinkát szidom, mint a bokrot, én azzal soha nem Fannit védem. Nálam ez nem egy kétpólusú dolog. Edina után nálam rögtön Fanni jön a nemszeretem listán.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.08. 23:49:46

@kamilla123: Na ne félj Dóri sem maradna adósa Denisznek, csak jusson a fülébe, hogy nekimennek, de Denisz egyelőre még -jól bevált szokása szerint- csak Dóri háta mögött bujtogatja Fannikát.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 23:51:20

@VV Erőlegény: +1 ,2,3,4... Bárki, bármit csinál, az fasza, jól tolja, ügyesen tattikázik, őszinte és önmagát adja, stb., de Edina akármit tesz, az számitó hatásvadászat vagy gusztustalan törtetés.
"Ki érti ezt? Ki érti ezt? Én nem" . :)

pomac 2015.02.08. 23:51:57

@MacákékIcukája: én nem láttam zsu-n hogy kelleti magát lacinak a jakkuban, de attól te láthattad így csak megjegyzem :)

lukacstoncsi 2015.02.08. 23:52:01

@MacákékIcukája: éjszakaiban volt benn robinnak mondta.

csak mert 2015.02.08. 23:52:27

Szép estét! láttam a kiválasztás végét, azt a részt is beleértve, amikor edina megnézhette lackót zsu-ra nyomulni.. elég érdekes volt

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 23:52:45

@kamilla123: jó, de akkor lássunk néha Fanni-kritikákat is. :)

MacákékIcukája 2015.02.08. 23:53:54

@pomac_ [(k)an]ál: nagyon kelletos-flortolos tekintete volt, meg emlekszem is, hogy ramtort egy "wtf-erzes" :)

@lukacstoncsi: ja, akkor nem csoda, hogy lemaradtam rola...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.08. 23:54:27

Én elköszönök, sziasztok, jó éjt nektek! Sixx-et nem cejetem :(((( (Gondolom, leszarja. :) )

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 23:54:58

Amúgy érdekes info,hogy Fanni mindenkin átlát,mégis utólag vágja rá mindenre,hogy "TUDTAM!!!!! ÉREZTEM!!!!" Ja... :D

Komeszka 2015.02.08. 23:55:05

Egyr@csiri bá: Szerintem Robin nyerne Fanni ellen egy párbajon, ahogy a többiek ellen is. Nem tudom, hogy leépítik-e Robint a döntőig, de szerintem addig egy párbajon nagyon nehéz lesz őt legyőzni.

Morcz 2015.02.08. 23:55:12

@lukacstoncsi: :))))

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ""Ki érti ezt? Ki érti ezt? Én nem" . :) "
"Sherry sherry lady, takarító néni, hol a vécépumpa? MITTUDOMÉN!!!" :)))))))))

Ay Mama, Que paso 2015.02.08. 23:55:19

@beacska: szerintem, az úgy volt, hogy Edinka nagyon képben volt az eddig VVkkel amikor beköltözött. Két dolgot szűrt le a végjátékból. Mindenképpen párbajozni kell és az utolsó párbajnál nincs védettség. Ezek vezérelhették amikor magára tette a kendőt. Szerintem nem gondolt rá hogy Török "na hol az agy!?!" Dóra sarokba szorítja Lacival. Sírás lesz!!!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.08. 23:55:22

@kamilla123: Én meg csak annyit mondok, hogy aki aktív a műsorban és játszik (tehát nem tuja), az bizony alkalmazza a hatásvadász eszközöket, és rám ebből a szempontból egy teljes átéléssel előadott erdélyi népdal nagyobb hatással van, mint mondjuk Denisz magányos godzillázása anyaszült mesztelenül, keresztül-kasul a villában. Tehát itt hatásvadászat szempontjából is értékrendek ütköznek egymással.

Aaaaaztaaa! 2015.02.08. 23:55:24

Nem is tudom, hogy gondolta Edinka, hogy ő majd manipulálja Robint és Fannival megy?
1. Milyen alapon vártad el tőle? Robin már a szájába rágta nem egyszer hogy csalódott Edinába sőt jelet is rakott rá!
2.Elmondja laci Robint mindenféle ülve pisilős buzinak, megalázzák, kifestve kondizzon, aztán mentse meg a seggét Lacikának és küldje Fannit?
3. Amikor kijöttek a nyugiból és előadta, hogy ő veszi fel a kéket, mert megért a Fanni-Edina párbaj...háát kész voltam, hogy megint rendezőnek hitte magát!!!!!Ki a faxom vagy te hogy a másik helyett dönts?

csak mert 2015.02.08. 23:55:42

Mi van, ha szerdán mégis lesz kihívás? és így edináról lekerül a kendő?

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.08. 23:55:52

@kamilla123: amikor a te hsz-eid olvasom,sokszor azt érzem,mintha én írtam volna ... :)))

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.08. 23:57:24

komolyan nem értem azokat, akik háborognak a büntetés mértékén. ott van összezárva egy csapatnyi ember, akik ingyen zabálják a szarvaspörköltet, halat, kókuszolajat, satöbbi, és ezért csak azt várják el tőlük, h a _KAMERÁK ELŐTT_ tevékenykedjenek, mert a képanyagokból vágják össze a műsorra valót, amit aztán leadnak, és a szünetekben leadott reklámokért pénzt kérnek a reklámozóktól. hát azért ne bujkáljanak már, ez nem óvoda, h milyen viccesen átverjük a Kati nénit. egyébként kíváncsi lennék arra, h a most háborgók mit szólnának ahhoz, ha a Fanni-Dennis párost szívatnák ezzel (én speciel akkor is azt mondanám, h megérdemlik, ha ezt tették).

mellesleg Edina deklaráltan leszarja a szabályokat, ezerszer meg is szegte már őket, az sem érdekli, ha miatta szív az egész villa. egyszerűen kijárt már neki valami komolyabb bünti.

ja még a takarós szexhez szeretnék hozzászólni (mármint, h "az is elrejtőzés, mégsem kapnak büntetést"). azért ilyen esetekben legalább valamit lát a nép, mozgó textilek, satöbbi, míg teljesen elbújva bárki simán eljátszhatja (hangos nyögésekkel), h ő most épp szexel, miközben egymás mellett malmoznak, ezzel is remélve, h bekerülnek az összefoglalóba.

csak mert 2015.02.08. 23:57:25

@Aaaaaztaaa!: ott a pont!
de tudod edinának viszont mindig igaza van :DDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.08. 23:57:27

rtl.hu/rtl2/valovilag/a-kek-duna-keringo-utan-itt-a-kenyerkeringo
Ez a Dóri milyen szánalmas, hatásvadász módon ringatózik pont a kamerába egy kenyérrel. :O

kamilla123 2015.02.08. 23:57:46

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ne aggódj, amint elnyerte méltó büntetését Edinka, Fanni is megkapja a magáét :-) de én halál komolyan tényleg azt érzem,h ebben a játékban amit Edinka tett Zsu-val, az ezermilliószor durvább, mint amit Fanni csinált. Ő egy velejéig gonosz, sunyi valaki. Fanni meg csak egy önző, hisztis csajszi. Ő nem volt aljas, max bunkó paraszt Zsu-val pl.

2015.02.08. 23:57:56

@lukacstoncsi: ööö én Fannira gondoltam.

kamilla123 2015.02.08. 23:58:32

@Köcsöglány: ilyen klassz gondolataid vannak? ;-)

Aaaaaztaaa! 2015.02.08. 23:58:44

@csak mert: nem érdekes volt, hanem fantasztikus!
És ilyeneket fognak összevágni a párbajon is!!!!
Teljes katarzis lesz!!!!!!!!:DDDDD

Csak ügyesen! 2015.02.08. 23:59:15

@Ay Mama, Que paso: Ezzel csak az a gond, h Laci elmondta neki, mit elmondta, a szájába rágta, h nem lesz ez így jó, mert Robin megteszi. Még csak el sem bizonytalanodott ebben. Sajnos Edina sem abban, h Laci hülye és nem látja azt, amit ő...

csak mert 2015.02.08. 23:59:58

@Aaaaaztaaa!: és még akkor sem esett le neki, hogy nem zsu a gonosz....... ááááááááá

kamilla123 2015.02.09. 00:00:04

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ja, és még annyi, h ma pl több kritikát is írtam Fanniról. Pl hogy nem köszönte meg Lilunak a dicséretet (mert olyan kis egoista, h csak magára tud koncentrálni), meg hogy Denisz és Dóri jobban szereti őt, mint viszont, mert ő főleg magát szereti stb.. na..:-))

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 00:00:23

@kamilla123: csak lusta vagyok sokszor leírni :P Te meg úgyis leírod :))))

másodpéldány 2015.02.09. 00:00:26

@sixx:

a jóisten kegyelméből okos mint a nap...

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 00:01:49

@henrik_: ugyanezt írtam le kb egy órája,szóval adott esetben +10000 :) :D

lukacstoncsi 2015.02.09. 00:01:57

Üzenem a retkeseknek hogy még van esély egy babás-szülős hétre mert az érdekes lesz:)két hét múlva ezt nem tudják ellőni:D

@MacákékIcukája: Miért a Dani-Robin konspirációkat se adták le az öfiben.Ha az ember nem kapja el véletlen vagy nem olvas itt róla kimaradhatnak fontos dolgok.

kamilla123 2015.02.09. 00:02:11

@VV Erőlegény: hát csalódtam is volna Benned, ha Denisz godzillája lenne Rád nagyobb hatással :-)))

pomac 2015.02.09. 00:02:42

@MacákékIcukája: én is emlékszem rá arra is hogy nem tetszett neki hogy "óvodásan " nyomul laci ,ettől jó hogy te így én úgy láttam ha egyformán egy mondatban mindent el lehetne intézni :D de hagyjuk rég volt meg nem is aktuális már :D

kamilla123 2015.02.09. 00:02:53

@Köcsöglány: na szép, én dolgozom helyetted :-)))

csak mert 2015.02.09. 00:04:04

@pomac_ [(k)an]ál: lassan eljő az idő, amikor kiderül, hogy zsu megerőszakolta lacit :DD

pomac 2015.02.09. 00:05:07

@Köcsöglány: edina ezért jobb fanninál mert ő mindenki szava után rávágja "én is ,így van, ezt akartam ,tudtam " :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.09. 00:05:16

@henrik_: szerintem nem sokan háborogtak itt a büntetés mértékén, max. azon, hogy a takaró alatti szex miért kap felmentést a szaunapad alattival ellentétben.
Egyedül Másodpéldány háborog igazán napok óta, de csak azért, mert valamilyen érthetetlen logika mentén úgy érzi, hogy Edináék miatt Fanni bűnhődik.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.09. 00:05:26

@pomac_ [(k)an]ál: Hányas mantra megint? Miért ne kellethette volna magát ez a Kiskun? Rajta volt az eladva cédula Lacccin? Vagy Kiskun hívta a Bt-be ezt a viperát? Ádinka első perctől dünnyögött Dani fülébe Kiskunról. Utána deklarálta, hogy szabad utat ad Kiskunnak - aki elkövette az a hibát, hogy megpróbált tekintettel lenni Ádinkára. Nem tudta, hogy a mérges kígyókat el kell taposni. És azóta Ádinka egyfolytában, megállás nélkül HAZUDIK erről.
Ha valaki lenyúlja a pasimat, én biztos nem a nőt tépném meg - ha egyáltalán - , hanem azt kérném számon, aki hozzám tartozott.

2015.02.09. 00:05:51

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Szinte látom őket Baróton: kinn ülnek a kerítés előtt a kis padon népviseletben, látszik a galambdúc is, Dinka énekel, ... , a háttérben két kóbor kutya b@szik, Lackónak feljön a legutolsó köményes pálinka, először még nem akarja elrontani az összképet, és csukott szájjal megpróbálja visszanyelni, de aztán csak kidobja a taccsot, Dinka tovább énekel, mert kint vannak a tévétől, majd a végén Lackónak elkezd nem tetszeni a dolog, és lekever egy akkora pofont Dinkának, hogy a taknya kétszer körbe tekeredik a nyakán menetet vágva rá, majd Lackó feltápászkodik, és egy böfögés-fingás kombóval bemegy a félkész házba, hogy igyon még egy köményes pálinkát. Dinka keserédesen énekel tovább monoklival az arcán...
... Hát a dal alapján én valahogy így képzelem azokat a napokat, amikor a gerlepár már a vellán kívül lesz. :-DDD

pomac 2015.02.09. 00:05:53

@csak mert: azon már túl vagyunk(már edina is :) :DD

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 00:06:21

@kamilla123: valakinek el kell végeznie a piszkos melót....majd max idelacizom egyet,ha nem teccik,amit látok :D Azért egyet szögezzünk le.....hajjrááááá Robin,ugye? :)

csak mert 2015.02.09. 00:06:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): délután még azt is felrótta valaki, hogy Dórit és Robint is büntessék meg, mert nincsenek benne az öf-ben...és ezt tök komolyan írta...
az ilyet nem tudom hová tenni:DD

másodpéldány 2015.02.09. 00:07:16

na ezért nincs otthon soha kenyér, mert ugyanezt csinálnám, plusz a sarkát le is tépném, és nem tudnám abbahagyni a rágicsálását... abszolút meg tudom érteni szegény Dórit, akinek spórolnia kell a széndhidráttal... a kenyeret betiltanám... kalóriailag halálos...

rtl.hu/rtl2/valovilag/a-kek-duna-keringo-utan-itt-a-kenyerkeringo

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.09. 00:08:36

@kamilla123: Csak leköpte a ravatalnál. Nézd már meg Kamilla újra, hogy ki hogyan köszönt el Zsutól (Fanni őrjöngött, a többiek kritikával, de vállalható módon)? Egyébként emiatt hiányolom Dani búcsúlevelét is meg a tőle való elköszönést, mert borítékolom, hogy a búcsúlevelében nem hangzott el semmi igazán durva dolog, ergó jóban volt az ellenfeleivel is. A ravataljában pedig úgymond "tisztességesen és tisztelettel" búcsúztak el tőle a többiek, ezért nem fért be az Öfibe, ekkor ugyanis már a trash vonal rulez részt adták.

Csak ügyesen! 2015.02.09. 00:08:49

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Én fel vagyok háborodva a büntetés mértékén. Pontosabban azon, h ez egy büntetésnek álcázott játékba belenyúlás volt.

kamilla123 2015.02.09. 00:09:01

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: +1000 amúgy remélem, h azt is bevágják majd, hogy Laci hogyan fűzte a hálóban Zsu-t (az meg mondta, h tekintettel van Edinéra.) Meg hogy Edina engedélyt adott. Megnézném Laci fejét akkor. Meg azt is bevághatnák a konflikutsokba, maikor Edina Lacit ki akarta hívni, mert annak Zsu jobban tetszett, mint ő.
Kedves szerkesztők!! ezekkel a videókkal tessék felpörgetni a hetet!!

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 00:10:32

@Spitzbauer: úristen,majdnem belefulladtam a szotyiba a röhögéstől :DDDDD

Jemi 2015.02.09. 00:11:34

Hála a jó égnek hogy eljött ez a pillanat..
nem lehet olyat hogy ha nem tudják felemelni a falat akkor mindketten kiesnek?:)))))

Morcz 2015.02.09. 00:12:50

@-pkata-: jó éjt! :)

@Spitzbauer: ezen széjjelröhögtem magam! :DDDD

másodpéldány 2015.02.09. 00:13:45

@Csak ügyesen!:

ezt mondom én is, most fanni megúszta a laci-edina büntetést, de speciel fordulhatott volna úgy is, hogy egy edina-laci által elkövetett kihágásért fannit büntetik, azért alapjáraton volt komplettül elmés az ítélet...

amit művel belenyúlás terén a jelenlegi stáb az már a vég...

csak mert 2015.02.09. 00:14:04

De megtudtam végre, hogy a pad alatt a szaunában megtörtént a közösülés! edina már nem szűz :DDD
beléjehatolt laci

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.09. 00:14:13

@kamilla123: értem amit mondasz. :)
De nem értem meg és nem élem át, mert (azon túl, hogy számomra nem volt szimpi Zsuzsa, igy nem is különösebben érdekelt a sorsa) én sose tudnék hónapokon át cipelni a puttonyomban egy számomra amúgy tök ismeretlen és a feledés homályába vesző valóságshow-játékost ért olyan vélt vagy valós sérelmeket, amik kialakulásához vagy épp megoldásához semmilyen valós rálátásom vagy ráhatásom nincs, viszont faszán el lehet vele veszejteni a realitásérzékemet. :)

Aaaaaztaaa! 2015.02.09. 00:14:15

@csak mert: Dehogynem!!!Csak nem tudja beismerni, hogy tévedett!!!
Dóri ezért mosolygott elismerően, szinte azt mondta: nah, mit mondtam!
Laci szemét a videó után nem is lehetett látni!!!!
Mellesleg ez lesz a párbajon: Edinkának a szájába rágják, hogy Laci ugyanannyira meg akarta farkalni Zsu-t, mint ahogy Zsu szét akarta tenni a lábát neki.
De Edinka olyan típus, hogy nem tudja beismerni, hogy igen: Tom, hogy nem kellettem Lacinak csak rámásztam mint egy pióca, amúgy nem is érdekel igazán, csak én akartam győzni Zsu felett, mert amúgy ez egy tipikus esete volt a női vadászatnak és hiúsági kérdésnek!
A csúnya lány mindenáron meg akarta kaparintani a macsót a jó nő előtt, azon az alanyi jogon, hogy ő előbb meglátta! Ez nem Laciról szólt! Ő csak a trófea volt. Ha már megszereztél valamit, elmúlik a varázs és leértékelődik. Ezt láthatjuk.

MacákékIcukája 2015.02.09. 00:14:26

@lukacstoncsi: na, arrol is csak innen tudok... eszveszto, halalra idegesit, hogy mindent sz*rra vagnak.

@pomac_ [(k)an]ál: erre en pl nem emlekszem, en akkor Mo.-n voltam es csak felig-meddig neztem az ofiket + hogyvoltot olvastam. Csak probalom megerteni, hogy hol mentek felre ennyire csunyan a dolgok, tavol all tolem a "tekocsogvagymertaKovacsMagdiakedvenced"-felfogas :D
Egyebkent nem emlekszem mar, hogy mi volt a tema amire azt a hosszu hsz-t irtam. Valszeg azert, mert regota kikivankozik belolem, hogy sokan nem veszik figyelembe ezeknek a lemmingeknek az eletkorat/erzelmi erettseget, ill. az, hogy en nem igazan tudok senkit sem szaz szazalekig hibaztatni ebben az ugyben (ahhoz ujra kellene neznem az egeszet, es ennyit nem er az egesz :D).

lukacstoncsi 2015.02.09. 00:14:31

A VV8-ban remélem bevezetik azt hogy ha szexel egy pár akkor azt takaró nélkül tegyék mert vétenek a szabályzat ellen.Mert bujkálnak mert takarják magukat mert a kamera nem látja hogy mit is csinálhatnak a takaró alatt...És a nézőnek mindent látnia kell!és tudni arról mi is történik a villában!:D

Kartontigris 2015.02.09. 00:15:03

@Spitzbauer: :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.09. 00:15:09

@Csak ügyesen!: fölösleges, mert nem csak ebben az esetben manipulál az rtl. Csak ez most egy kicsit hangosabban szólt.

pomac 2015.02.09. 00:15:10

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ezt most miért nekem írod :DDD nem én mondtam hogy nem nyomulhat zsu csak azt írtam én nem úgy láttam hogy nyomult volna a jakkuban jól elvoltak ott abban nem volt szerintem nyomulás csak gyerekeskedtek hülyültek :D nálam a nyomulás máshogy néz ki meg utána nem küldöm el a fenébe azt aki nyomul rám :D

csak mert 2015.02.09. 00:15:18

És milyen szép, amikor egy szerelmes hölgy így illeti kapcsolatuk fénypontját: KÖZÖSÜLÉS

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.09. 00:15:57

@lukacstoncsi: Én meg azt vezetném be, hogy tilos a szex, a szexelés főbenjáró vétek a szabályzat ellen. :-)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.09. 00:16:47

@Spitzbauer: És ha a tizenegykeri mulitikultiba próbál Ádinka beiilleszkedni ezzel a dalolással?

csak mert 2015.02.09. 00:17:11

@Aaaaaztaaa!: varázs? áh az nem volt :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.09. 00:17:13

@csak mert: nebasz. :D Ezt nem láttam, de talán jobb is.

kamilla123 2015.02.09. 00:17:56

@VV Erőlegény: igen, azt én is hiányolom, h nem adták be a búcsúlevelet.
Igen, Fanni leköpte Zsu fotóját, undorító volt és gusztustalan, hogy a villalakókat idézzem,
De!!!
1. Ezzel akkor már nem ártott Zsu-nak. Gázabb dolog valakit addig szekálni, amíg a legjobb barátját és szövetségesét el nem veszik mellőle, és pokollá tenni az életét, amíg még bent van, mint utólag a fotóját leköpni.
2.A másik meg, h Fanni pont így csinál mindent. Hogy bevállalja. Bevállalja, hogy köp, hogy ótvarkodik. Persze szar. Csak sokkal kevésbé kártékony, mint valakit aljasul, lassan, hátulról, szisztematikusan kicsinálni, Ahogy Edina tette. És még valami.
3. Fanni ezt nyíltan csinálta, hogy ő egy bunkó paraszt. Edina meg áldozat bárányként, jóságos tiszta szívű leányként jött ki (akart kijönni) a sztoriból (igazam vóóóót)

Szóval nekem Edina gázabb, mint Fanni. És Edina még elvileg Zsu barátja is volt. Gyakorlatilag irigy volt, mint a dög és keresztbe tett, ahol tudott. De azért az előnyöket kihasználta: Dani bizalmába férkőzés, vagy részt vett az Attila-féle megbeszélésen stb..

lukacstoncsi 2015.02.09. 00:18:03

Lilu azt hiszi hogy ezek éjjel nappal szabályzatot olvassák.nem mindenki olyan seggnyaló, eminens mint ő.

csak mert 2015.02.09. 00:19:50

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): pedig tényleg így volt, sőt tetézve ezt,még Macit is büntire akarta vágni, amiért plédet tett magára! :D

MacákékIcukája 2015.02.09. 00:19:56

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: most meg egy korabbi hsz-edre reagalok, itt felkomasan probalok gepelni (a hanyas mantrasra). Valami temara irtam meg egy oraval ezelott vagy mikor @kamilla123-nak egy hosszu hsz-t, ottan jott ez az egesz, ne legy ideges pliz. Abban egyetertek, hogy Lacit kellett volna kipecezni, mert o volt a hunyo, o hulyitette mind a ketto csajt, de sajna ennyi eszuk nem volt.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.09. 00:20:34

@pomac_ [(k)an]ál: Csak éppen neked öntöttem ki a szűmet. De ne ríjjá, gimis koromban tod hány füles kaptam a barátnőm édesanyjától a barátnőm helyett, mert éppen én léptem be előbb?:D:D

kamilla123 2015.02.09. 00:20:49

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én nem mondanám, h Te vagy én reálisabban látjuk a dolgokat. Fogalmazzunk úgy, h mindegyikünknek megvan a maga véleménye. Én nem cipelek sérelmeket, csak jó a memóriám. És azért, mert vki kiül nyekeregni egy padra egy romantikus népdalt, meg élő adásban bőgicsél, még nem felejtem el, h mire képes más helyzetekben.

pomac 2015.02.09. 00:22:03

@MacákékIcukája: már azt is mondták akkor hogy zsu az on-ban (mert kétféle anyag is volt) direkt mutogatta a mellét lacinak a jakkuban mikor laci ott sem volt :D mindegy hagyjuk tényleg elmúlt meg nem aktuális mert már nincs is benn aki eddig nem szerettte ezután sem fogja vagy keres más indokot :D@csak mert: be jó hogy dolgoztam és nem volt kedvem visszaolvasni:DD@VV Erőlegény: szerintem azért nem muattták a búcsúlevelet mert volt elég feszkó nem kellett több :D meg ha jóban votl a többiekkel miért csak edina búcsúját mutatták a többiekét meg nem ?

Aaaaaztaaa! 2015.02.09. 00:23:27

@Spitzbauer: Én meg így!
Laci kint marad...2 nap után jön a levél, mindenki menjen ki az udvarra, Edina ülj le a kanapéra.
Laci bejelentkezik: Edina azért üzenek most neked, hogy elmondjam a promóciós bulin szarrá keféltem magam ilyen-olyan playmatek-kel. Végre igazi nők! És ami köztünk volt az azért volt nagy áldozat mert undorodtam "tőllled"(ahogy te szoktad mondani), jah és ha még mindig nem esett volna le akkor NEM VÁROK RÁD!!!!!
Jó nah, mondjuk én elfogult vok. mára már annyira gyűlölöm Edinkát....

malevil2050 2015.02.09. 00:24:04

Tessék szépen a gyűlölet és az anti érzés voluméjét lejjebb tekerni és koncentrálni az emberkékre,mint játékosokra minnyá másképpen lehet nézni a dógokat.Ha még netelántántán egy kis enyhe élcet is be lehet csempészni a mondandóba,nahhh asz asz igazi.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.09. 00:24:32

@MacákékIcukája:
Értem. Komolyan már az jutott eszembe, hogy jó lenne egy valós - időrendben is - összeállítás az eseményekről. Kíváncsi lennék, mert azért torzít az emlékezet, és visszakeresni fáradságos. A mostani párbajra összerakhatna a retek egy ilyet, elég lóti-futi kóricál ott bent. :D

pomac 2015.02.09. 00:25:00

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ha annyira siettél befelé a második után nem volt gyanus hogy le kellene inkább maradni :DDD vagy "olyan" vagy mint a többi ha hazaért tolakszik előre hogy övé legyen elsőnek a budi :D

csak mert 2015.02.09. 00:25:48

@Aaaaaztaaa!: szerintem azt megvárja, hogy megnyeri-e edina a pinzt :D azé az megszépíti majd :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.09. 00:25:52

@kamilla123: Csak szemléltető példának mondtam, dehát engem meglehetősen hidegen hagy, mint hatásvadász elem, mondjuk Fanni mindenekfeletti szerelmi vallomása egy szoláriumgéphez, vagy mondjuk a mellbimbós hasonlatai a titokszobában.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.09. 00:26:32

@henrik_: oké, elfogadom. :) Vegyük úgy, hogy akkor csak a magam nevében "nyilatkoztam". :)

kamilla123 2015.02.09. 00:27:00

@VV Erőlegény: igen, de hangsúlyozom, h Fannit én sem bírom, szóval engem nem kell meggyőznöd, h ő nem szimpi

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.09. 00:28:13

@kamilla123: Ez most + csillió :) Hát a legnagyobb átok, a hosszú emlékezet :D:D

Morcz 2015.02.09. 00:28:25

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "De ne ríjjá, gimis koromban tod hány füles kaptam a barátnőm édesanyjától a barátnőm helyett, mert éppen én léptem be előbb?:D:D " Tényleg? :DDD

@Aaaaaztaaa!: Ez nagyon nagy! :))))))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.09. 00:29:30

@pomac_ [(k)an]ál: Ez már csak ilyen hypotetikus vita marad közöttünk... Soha sem fogjuk tudni eldönteni. A lényeg, hogy az ad-hoc trash őrjöngés, időhiány miatt, felülírta a játék íratlan, vagy írott szabályát (búcsúlevél, és reakciók).

MacákékIcukája 2015.02.09. 00:29:37

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: szerintem ez felejtos, hajlamosak minden egyes kivalasztasnal/parbajnal ugyanazokat a videokat unasig ismetelni. Most tenyleg olyanokat kellene mutatni, amik a masik fel hata mogott tortentek, mert felejtunk.

@pomac_ [(k)an]ál: varj, ezt nem ertem, szerintem osszeirtal valamit :D marmint onban mondta x meg y, hogy zsu a mellet mutogatta lacinak, laci meg ott sem volt?

Na mostan elmegyek aludni, ennyit nem ernek a lemmingek, hogy kialvatlanul kezdjem a hetemet (bar ezt mar buktam). Mindenesetre joejszakat, orultem :)

2015.02.09. 00:29:55

@Aaaaaztaaa!: Ez nekem is jobban tetszik, de a kép nem olyan költői, mint az én baróti változatomban. :-DDD Talán csak annyit, hogy Lackó ne playmate-ekkel keféljen, hanem vallja be, hogy homokos, és bánatában rengeteg fiúval jött össze már kint, miután Robin többször elutasítóan viselkedett vele a vellában. :-DDD

Köszönöm a ma esti pozitív visszajelzéseket mindenkinek. Egyébként pizsi fellőve (sosem alszom pizsiben :-), úgyhogy jó éjt!

Aaaaaztaaa! 2015.02.09. 00:33:40

@csak mert: nem hiszem, lehet hogy felkínálnak neki egy zsíros melót az rtl-nél, hisz az összes volt vv-s ott van és akkor nem fogja tovább játszani ezt a dolgot.
De, most tényleg! ha ez a nagybetűs szerelem mint amit Laci imitál, hogy azóta még nem röhögött egy jót, állandóan nyávog és hisztis, és úgy néz ki, mint egy leszedált Xanax függő, akkor én nem akarok szerelmes lenni soha!!!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.09. 00:34:03

@pomac_ [(k)an]ál: :D:D lassan esett le, hogy mé olyan udvarias mindig a barinőm az ajtajukban. De a megszerzett tudásom tartóóós.:D:D

pomac 2015.02.09. 00:34:29

@MacákékIcukája: nem itt a hv irta valaki(k) hogy látta az on ban hogy zsu... bezzeg az nem volt az öfiben ,közben meg nem is volt akkor ott laci :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.09. 00:35:23

@kamilla123: Igen, de ettől még jelenleg úgy néz ki, hogy megnyeretik vele a játékot (Sixx is ezt prognosztizálja), pont azért, mert "ő olyan", ezért neki ezt mind szabad, neki ezt mind elnézzük. Egyébként ezt a hozzáállást az őrültekkel, vagy retardáltakkal szemben alkalmazzák az emberek az igazi világban.

ui: Hozzáteszem, azt meg mégjobban nem értem, ha valaki még azzal is védi, hogy ő tudatosan és taktikából alkalmazza ezeket az elemeket...

kamilla123 2015.02.09. 00:36:26

amúgy észrevettétek, h amikor Lilu arról kérdezte Robint, hogy mit érez Edina iránt, akkor RObin és Denisz is elröhögte magát? annyira, h Denisz hátra is dőlt, h ne látszódjon a kamerába. Ekkor az merült fel bennem,h lehet,h ez szerkesztői utasítás volt, h R. másszon rá Dinkára?

Morcz 2015.02.09. 00:36:28

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: És miután rájöttél mi történt, meg egyáltalán honnan jöttetek, ha az anyja pofonnal várta?:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.09. 00:36:52

@VV Erőlegény: Bocsánat nem is védi, hanem felmagasztalja, példaként állítja.

Morcz 2015.02.09. 00:37:15

@kamilla123: nem lehetetlen. Kb annyira volt hiteles mint a tanerőnek írt versike...

Aaaaaztaaa! 2015.02.09. 00:37:15

@Spitzbauer: megérdemelted a népmese után a pozitív megerősítést:D
Jó8!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.09. 00:37:18

@csak mert: sztm a pénz is csak sötétben szépíti meg :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.09. 00:38:49

@Morcz: Végül is mindegy volt, hol kapom meg. Nem? :D:D:D Nem éreztem igazságtalannak :D:D

pomac 2015.02.09. 00:39:41

@VV Erőlegény: de azt is megtehették volna mint a vikcsus levélnél is hogy felrakják a honlapra meg a többi búcsú videór is mint az időjósosnál aki akarja nézze meg de nem osz nem szoroz de így legalább megadják a lehetőséget hogy aki akarja megnézheti ,de leszar minket az rtl :D

Morcz 2015.02.09. 00:41:14

@pomac_ [(k)an]ál: és erre csak most jöttél rá? :)

Morcz 2015.02.09. 00:42:25

Na jó, én elteszem magam holnapra, jó éjt nektek! :)

kamilla123 2015.02.09. 00:44:11

@VV Erőlegény: hát igen. nekem is feltűnt, h nagyon elkezdték nyomni Fannit. (mondjuk csak a vak nem látja). És én már ezt is írtam kommentben,h igazságtalan vkit így kivinni, mert ha konkrét infót nem is kap, olyan impulzusokat igen, amik esetleg változtatnak a játékán. Pl ő most látta, h bejön ezeknek a tv-s csávóknak, amiből levonhat következtetéseket.
De én inkább arra gondolok, h ezzel inkább azt jelzi a csatorna, h ezt majd megkapja ő, a nyeremény pedig Robiné lesz sztem. Amúgy sok nézőben ez akár fordítva is elsülhet. (magamon is éreztem, habár mondom, én nem vagyok Fanni fan), hogy : "ja, hát neki úgyis jó lesz az életben, majd a retek a hóna alá nyúl zsíros állással, minek neki a nyeremény?"), és akkor nem szavaznak rá. Ne feledd, h sok ember szimpátiától függetlenül irigy: nehogy már még a pénzt is megkapja a csaj, amikor tuti műsora lesz stb.. szóval ezek a protekciók Fanninak nem biztos, h csak előnyt jelentenek.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.09. 00:44:55

@kamilla123: nincs ezzel gond, te igy működsz, én máshogy. :)
Én a játékért magáért nézem ezt a szart és minden tett mögött megpróbálom meglátni az ok-okozatot, tehát ha valaki kiejti a kedvencem, akkor az azt jelenti számomra, hogy ő bizony jobban játszott, jobban taktikázott, mint az, akiről én feltételeztem ezt korábban.
Én itt voltam a vv4 alatt is, jó móka volt, de számomra a vv5 volt a legjobb, amikor majd' mindenki mengelézte meg cihopatázta a Gonosz Attilát, még a drukkerek is feketeseggűek voltak, mégis elképesztően élvezetes volt látni a Játékát.
Kicsit ezt éreztem Vikivel is tavaly, igaz, ő nem nyert (kiesése után azt mondtam, oké, akkor legalább Au. nyerjen - szerethetőségi alapon). Megjegyzem, ha nem nő lett volna, nyert volna.
Most Edinával kapcsolatban érzem mindezt, bár ha kiesik, nem tudom, hogy kinek drukkoljak, mert sem játék, sem szerethetőség tekintetében nincs jelöltem.... ettől függetlenül alighanem Robin fog nyerni, mert az emberek azt hiszik, hogy szappanoperát néznek.

csak mert 2015.02.09. 00:45:21

@Aaaaaztaaa!: valóban le van lassulva, én is le lennék, ha edinát kéne toszogatnom:D

pomac 2015.02.09. 00:46:04

@Morcz: nem csak szeretem emlegetni hogy el ne feledjem ,még a végén elhiszem hogy tényleg azért mennek így a dolgok mert nekem ez így jó :D

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 00:46:06

@kamilla123: szerintem szimplán csak nem hülye, és tisztában van azzal, h így tudja okozni a feszkót Lacinál.

Empty Bee 2015.02.09. 00:46:22

@Aaaaaztaaa!: "azóta még nem röhögött egy jót, állandóan nyávog és hisztis, és úgy néz ki, mint egy leszedált Xanax függő"
Ez jól hangzott volna az Edinkát árusító teleshop adásban :D Ha kíváncsi vagy rá, milyen Edina, nézd meg, mi maradt Laciból :D

Aaaaaztaaa! 2015.02.09. 00:46:23

Amúgy Laci feladja!
Tudja, hogy Zsu ellen alig ment vissza, már vagy tízszer ki akart menni ilyen-olyan mondvacsinált indokokkal.
Most meglépi, mert így mártírt faraghat Edinkából és nagyobb esélye lehet a csajnak. Tudja, hogy neki semmi esélye.

kamilla123 2015.02.09. 00:46:48

@Aaaaaztaaa!: @henrik_: jó, de akkor ezt elmondta Denisznek? mert anniyra összeröhögtek :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.09. 00:48:49

@csak mert: ez ma volt? Holnap (vagyis ma) visszakeresem, ezt látnom kell. :D

csak mert 2015.02.09. 00:49:16

@Empty Bee: leszedálták, nehogy ellenkezzen, ha edina közösülni akar :D

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 00:50:05

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): egyébként én azt látom, h így, a vége felé Fanni (és kicsit Dóri és Dennis is) elkezdett egész komolyan tattikázni

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 00:51:36

@kamilla123: ez jó kérdés, majd visszanézem az ominózus jelenetet. :)

Aaaaaztaaa! 2015.02.09. 00:51:41

@kamilla123: annyira biztos vagyok ebben, mint amikor az voltam akkor, amikor Dani levette Laciról a kendőt!

csak mert 2015.02.09. 00:52:31

@Aaaaaztaaa!: szerintem szerdán lesz kihívás,és lekerül a kék

kamilla123 2015.02.09. 00:53:43

@Aaaaaztaaa!: hát, ha a retek fel akarja gyorsítani a játék végét, akkor mg örülnének is neki.

Aaaaaztaaa! 2015.02.09. 00:55:20

@csak mert: szerintem szerdán lesz kihívás,és lekerül a kék
Ha ez így lesz ahogy te mondod, akkor, már nem csak az M1 székház mondhatja el majd magáról, hogy megostromolták!!!!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.09. 00:56:07

@csak mert: "pedig tényleg így volt, sőt tetézve ezt,még Macit is büntire akarta vágni, amiért plédet tett magára! :D"
Ez.

csak mert 2015.02.09. 00:57:58

@Aaaaaztaaa!: ne legyen igazam, csak rossz megérzés

kamilla123 2015.02.09. 01:00:38

@csak mert: bocsi, erről lemaradtam. Miről beszéltek, mi a rossz megérzés?

csak mert 2015.02.09. 01:02:10

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

KIINGATTAK 2015.02.08. 17:06:35

Olvasgattalak benneteket és azon gondolkodtam, hogy miként oldanám meg ezt a helyzetett. A büntetés (Laci-Edina) arra vonatkoztt, hogy egyiküknek párbajoznia kell. Ha most Lacira kerülne a zöld, akkor rögtön levehetnék Edináról a kéket mert csak az egyiknek kell párbajozni. És akkor vigye Laci Dórit és hagyja mateskedni. Dóri észre sem venné, hogy kikerült csak adná önmagát. És egy másik dolog. Ha a bujdosásért bünti jár akkor megkérdezném tisztelettel, hogy Dóri és Robin hol vannak egész nap? Nem látom őket, tehát elbujnak, tessék kék kendőt adni nekik. És Maci is állandóan elbújt a takaró alaá.
VÁLASZ

csak mert 2015.02.09. 01:03:02

@kamilla123: az, hogy szerdán lesz kihívás, és leveszik a kék kendőt

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 01:05:27

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én is kifejezetten örülök neki, ráadásul ők most jobban kenik, mint Dani és Edina bármikor.

pomac 2015.02.09. 01:05:46

@csak mert: ezt olvastam :DDD poénból írta szerep játékozni akart hogy kit alakít, ki kell találni vagy valami ilyesmi :D gondolom olyasmi akart lenni mint múlt hétvégén csináltunk :D

kamilla123 2015.02.09. 01:05:53

@csak mert: ja.. értem. hát... nem hiszem. sztem ez a párbaj nagyobb nézettslget hoz, plusz az egész heti feszkó. de az is lehet,h a retek megnézi, h egymásnak ugranak-e. Ha nem, akkor lehet a szerdai trükk. Ha igen, akkor lesz elég feszkó vasárnapig

kamilla123 2015.02.09. 01:06:28

na jó éjt mindenkinek:-)

Commodore 2015.02.09. 01:07:35

Szerdán 1 qrvanagy afroamerikai pénisz , veri ki a fogakat! Ennyi.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 01:07:40

@csak mert: ugye te csak viccből írod azt, h Dórit és Robint azért nem látod a képernyőn, mert elbújtak a kamerák elől? :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.09. 01:09:48

@MacákékIcukája: Ha ilyenben gondolkodna Laci, akkor azt tegye meg kint a stúdióban, a szavazás lezárása előtt.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 01:10:39

@henrik_: ja közben látom, h csak idézted

csak mert 2015.02.09. 01:12:05

@henrik_: ezt csak bemásoltam, nem az én gondolatom, hanem ott a neve is :)

csak mert 2015.02.09. 01:12:56

@pomac_ [(k)an]ál: nem, egész sokáig rágódott a témán, és később írta, hogy na játszunk vmit

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.09. 01:15:41

@csak mert: jaj, hát ezt azért nem véresen komolyan gondolta, te. :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.09. 01:16:24

@Ay Mama, Que paso: szerintem 3 dolgot szúrt le. A harmadik az , hogy szexelni KELL.

kiingattak 2015.02.09. 01:17:13

@csak mert: Úristen. Te ennyire nem értessz semmit?

pomac 2015.02.09. 01:17:14

@csak mert: akkor én értettem félre, pont ez a hsz volt a hv alján mikorra ide értem, vissza meg nem volt kedvem ma olvasni annyit, hogy mit is akar pontosan jelenteni a végén a "válaszból" gondoltam hogy poénkodik :D

csak mert 2015.02.09. 01:18:25

@kiingattak: nem ismerlek, de mindegy, ez gy fura hsz volt, és pont.

kiingattak 2015.02.09. 01:18:42

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Köszi, hogy megvédsz. Én csak az RTL szbályait és Bencus szövegét akartam patodizálni.

csak mert 2015.02.09. 01:19:25

@pomac_ [(k)an]ál: majd kifejti mindjárt... én hülye vagyok ehhez :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.09. 01:20:58

@Commodore: :D:D hát asszem én majd inkább felvételről nézem meg, bármi legyen is az.

Commodore 2015.02.09. 01:21:17

Ádina arcát kenegetik ondóval

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.09. 01:22:29

@csak mert: ne hülyéskedj már, ordit a hsz-ről, hogy ironizált a szerzője. :D:D

csak mert 2015.02.09. 01:23:28

@kiingattak: oké, bár délután kicsit többet tettél hozzá, de ámen

csak mert 2015.02.09. 01:25:37

Edinán nincs kék kendő...

Commodore 2015.02.09. 01:25:50

Köldökbe dörzsölt nyányó.

Commodore 2015.02.09. 01:27:49

Lacci picsája száraz! ..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.09. 01:28:46

@kiingattak: az irásos kommunikáció átka. A hangsúlyok valahogy nem úgy jönnek át.... :)

Commodore 2015.02.09. 01:30:44

Na qúrás mindkettőt kibasszák!

malevil2050 2015.02.09. 01:31:15

Nah mi van máááá se kék se ződ? vagy csak fürdés vót? v most mi ván?

malevil2050 2015.02.09. 01:31:52

Azonnal kérek 1 szaktanácsadót

csak mert 2015.02.09. 01:32:47

nincs ott a kendő..sehol

csak mert 2015.02.09. 01:33:33

@malevil2050: voltak fürdeni, de az előbb a nappaliban voltak, ott se volt kendő

malevil2050 2015.02.09. 01:34:13

Akko válámi ván, teljes obstrukció (hu alig bírtam leírni)

malevil2050 2015.02.09. 01:35:03

Lázadás van,hé emberek ébresztőőőőőőőőőő!!!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.09. 01:35:26

@Aaaaaztaaa!: Sztm ezt azért nem lehet megtenni, mert már felfedték a játékosok (Robin meg a mocsárlakók) a szándékaikat. Ezt visszacsinálni - megengedhetetlen.

malevil2050 2015.02.09. 01:35:36

Ne csak én dógozzak máááá.

malevil2050 2015.02.09. 01:37:24

@csak mert: Hu én vok oljan ideges! te is?

csak mert 2015.02.09. 01:38:47

@malevil2050: látod csak mi vagyunk éberek :D

malevil2050 2015.02.09. 01:40:18

Gyorsan aggyuk el az infot a szennylapoknak,mennyit kérjünk?

malevil2050 2015.02.09. 01:44:40

Áhh, szerintem csak nem veték fel fűrdés után valamiért

csak mert 2015.02.09. 01:50:23

@malevil2050: hát persze...

Fanni a Bv-ben: "hajorgazmusom van!" aztaqrva :DDDDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.09. 01:53:07

@csak mert:

mert örökké rossz fát tettünk a tűzre, mindig bosszantottunk valakit, és persze mire hazaértünk, a szülők valahogy mindig megtudták. A barátnőm anyukáját meg nem érdekelte, hogy melyikünk csinálta, aki előbb jött, az kapta a fülest.

Well... 2015.02.09. 03:44:48

@szarvas, szarvas: persze analka csak ugy tudja megnyerni "oszinten" ha csalassal segitik a hasonszoruek.... :oP

Well... 2015.02.09. 04:11:17

SIXX ....csendben jegyeznem meg, h az ing meg a zako nem a musor, hanem magad meg10telese lenne....persze gondolom te ijjen vagy szoval lehet kapucnisba zsebreedugott kezzel sorhasat razni......ja es az uriember nem a tarsasagnak, hanem maganak borotvalkozik...nem csak felig.... egyebkent, meg gratula jo szar volt az egesz...... szoval meg illet is a szerko a szoveghez. Csaaaa

harcosDuke 2015.02.09. 06:56:29

@Well...: Előbb gondolkozz, aztán írj. Ha voltak jó Hogyvoltok, azok többsége Sixx nevéhez fűződik. Ha félmilliós öltönyben díszelegnél, akkor se léphetnél a nyomába se.

2015.02.09. 07:00:29

a lényeg h szopóágon ádina és lászló

nyányósfrufru 2015.02.09. 07:46:20

szerintem fanni rohadjon meg

lukacstoncsi 2015.02.09. 08:14:42

Sixx tegnap egész normálisan nyilatkozott, lehet csak itt osztja az észt meg alázza a vellalakókat.Mondjuk elég kétarcú dolog ez ahogy Chat Gézánál is láttam.Ő is egy szimpatikus pali de sokszor olyanokat ír hogy na.Élő adásban nem megy ez a stílus egyiknek sem?Vagy a ntes felület ezt elbírja?Nem hiszem egyébként hogy egyik sem drukkol valakinek.Olyan nincs hogy valaki tök szenvtelenül élvezi ezeket a realytiket vagy csak röhög és nincs kedvence vagy egyszerüen tök mindegy neki hogy ki nyer.Tegnap kiderült Fannit kis adagban élvezhetőnek tartja és nem bánná ha Robin nyer bár szerint nem fog.

MacákékIcukája 2015.02.09. 08:31:07

Jo reggelt! :)

@lukacstoncsi: meggyozodesem, hogy kamerak elott cenzurazzak a gondolataikat, en is azt tennem :)

lukacstoncsi 2015.02.09. 08:31:30

@Lipton: A retek ezt is választhatta volna hogy megvonja cigit Edinától Laci se cigizhetne igaz talán ha 4szer rágyújtott.De ő meg másmilyen büntit kapna.Ez a legnagyobb büntetés benn nekik vagy ha pia megvonás is lenne na az ütne.Az hogy most kinn van a kék kendő nem oszt nem szoroz.Ha Lacin lenne Edinát küldenék ki vele egykutya.Dóri meg ossza az észt hogy 2 perc alatt döntöttek miért nem beszélték meg jobban mindent átrágva.Mondja ezt az aki rögtön kitalálta seperc alatt hogy lacit küldjék ki Edinával.Ők meg páholyból nézik az egészet.Büntetni kellett volna Edináékat de nem így.Az RTL eljátssza hogy mennyire szabálykövető holott rég nem az aztán meg a szerelmeseket sajnáltatja illetve eljátssza aztán még jól beléjük is rúg egyet.Tök mindegy neki.

lukacstoncsi 2015.02.09. 08:33:07

@MacákékIcukája: Ennyire tökösek csak?Csak itt nagy az arcuk?Ja értem ez hazai pálya itt lehet,oda meg a kutya nem hívná egyiket sem ha kicsit is azt képviselnék amit itt.:D

lukacstoncsi 2015.02.09. 08:36:15

A Baukó is játssza az eszét annyira utálja az Edinát hogy csak na meg Lacit is.Senkinek nem kéne nyomni vagy nyíltan utálni valakit ha már műsorvezető.A retek hozza az embereket úgyis helyzetbe ezt láthattuk minap.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 08:37:41

nah, jó reggelt. Nem lehet, hogy azért nem volt este rajtuk kendő, mert fürdéshez és alváshoz levehetik?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 08:39:37

@malevil2050: nem kiabáltál elég hangosan. k.va jót aludtam

hannamontanna 2015.02.09. 08:43:17

Én nem értem ezt a dolgot. A VV egy játék. A résztvevők bementek, hogy esetleg megnyerjenek 40 millát bármi áron, akármi áron, elmondták hogy kb. mi az, amit nem tennének meg és mi az amit igen. Ezt a dolgot behatárolta a szerződés, vagy házirend, vagy szabálykönyv, amit az rtl alkotott, ők aláírták. Az rtl csinálja a műsort, pénzeli, díjazza, eteti, szórakoztatja, utána esetleg foglalkoztatja, olyan helyzetbe hozza a szereplőket - talán a legelső kiesőt is, akit pár napig volt szerencsénk látni - amihez a büdös életben soha nem jutottak volna talán. Értsük már meg, hogy az rtl a dirigens. Kár fanyalogni, hogy mit hogy szerkeszt, vág, befolyásol. Lehet csinálni reality show-t aztán mindenki azt csinál, amit akar azzal, ami az övé.
Nem kell sajnálni itt a "párokat", szerelmeket, lelkeket. Aki k*rvának áll, azt megb*sszák. Ennyi szerintem.
Van kérdés?

MacákékIcukája 2015.02.09. 08:48:34

@lukacstoncsi: hat szerintem ez nem a tokossegen mulik... inkabb azon, hogy ha elmondanak oszinten, hogy mit gondolnak, a fele ki lenne sipolva :D Sixx teljesen jo volt, de kozben felig a blogra figyeltem, ugyhogy ma jol megnezem meg egyszer :)
A Bauko gyogyos volt tegnap, probalt jofejkedni Sixx-szel, de kozben latszott rajta, hogy tok fel tole :DD a reszrehajlas szerintem sem fair...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 08:53:43

@hannamontanna: nincs. nem is szavazok, mert úgyis azt csinálnak,a mit akarnak... aztán ha már nem érdekel, mert RTL kiejti, akit kedvelek, nem nézem :D

lukacstoncsi 2015.02.09. 08:54:19

@hannamontanna: ha minden ilyen fekete és fehér lenne igaz?ennyi erővel bárkit a munkahelyén olyan helyzetbe lehet hozni pl hogy az illető felmondjon azzal sincs semmi baj igaz?nap mint előfordul az ilyen.egy dolgot kifelejtettél mégpedig azt hogy el vannak zárva külvilágtól és ez nagyon sok mindent másképp láttat velük.az elején egyik se gondolta volna hogy így lesz.a bezártság a társaság mindenkiből mást hoz ki.ez nem a mindennapi élet ne így ítélkezzünk.

hannamontanna 2015.02.09. 08:55:20

Amúgy én az rtl helyében sokkal durvább lennék. Csak az összefoglalókban rengetegszer előfordul, hogy nincs rajtuk a mikroport (pl amikor Denisz és Fanni kirohant a nyugiból...), vagy a ritka feladatok során, amikor csakazértsem csinálják a műsort (pl amikor Edina úgy dönt, hogy nem kérdez Lacijóstól...), vagy amikor már-már átmegy durvába egymás alázása (pl amikor Laci olyan prosztó módon ordítva küldte ki Edinát a fürdőből, amit más ember nem visel el), ...szóval én simán büntetnék. Cigimegvonás, plusz feladat, fürdő takarítás, két napig főzés, fél lábon állás, bármi. Nem értem miért lenne ez probléma? Aki nem bírja, feladhatja.

lukacstoncsi 2015.02.09. 08:56:49

@MacákékIcukája: Ok hogy kell a reklám a blognak meg leesik egy két ingyen belépő a Faktorra stb de nekem egy kicsit hamis volt ez az egész attól függetlenül hogy Sixx egy egész jófej pasi így élőben.De lehet csak arcoskodik a jónépnek itt otthon meg egy konszolidált öreg rocker papucsban:D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 08:58:44

@hannamontanna: óó, akkor Fanni már rég kiesett volna, amikor Zsu visszatért...

Csak ügyesen! 2015.02.09. 08:58:50

@-pkata-: Nem tecc ez a hozzáállás, sok mindent tudnak manipulálni, de azokat a fránya szavazatokat nem. Szóval tessék csak szépen keríteni valakit, aki leszavaz helyetted :D

Tényleg, nincs itt olyan, aki nem akar szavazni, de esetleg hajlandó bérszavazást vállalni? :D :D

Baresz83 2015.02.09. 08:59:38

A port.hu-n még mindig úgy van, hogy szerdán kihívás... Mit fognak csinálni abban a plusz félórában: nonstop ejnye-bejnye lesz Lacinak és Edinának? :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 09:00:59

@Baresz83: majd összeválogatnak vidiket megint arról, hogy Laci milyen csúnyán viselkedett, Edinát meg a mennybe menesztik... :) Ahogy tegnap.

Baresz83 2015.02.09. 09:01:18

@Csak ügyesen!: én hajlandó vagyok, ha gondolod, mert nekem édesmindegy, melyik megy haza :)

hannamontanna 2015.02.09. 09:02:19

@lukacstoncsi: Van ott egy ajtó, azon meg egy kilincs. Aki nem bírja a bezártságot - és ez számára csak menet közben derül ki, mert még sosem próbálta, de bátor és mégis bement, hát na EZ ami nem kényszer. Amúgy azért azt lehetett tudni, hogy bent kell lenni cirka 3 hónapot ha nyerni akar az ember.
És igen. Mindenki van kényszer helyzetben, akár a munkahelyén, vagy a magánéletében. Pl én is ide be vagyok zárva a munkahelyemre, és kb. 18 évig kellene a bruttó béremet úgy félretennem ahhoz, hogy egy kiflicsücsköt ne egyek közben, és akkor lenne is 40 millióm. Nem ítélkezem. Csak mondom, hogy ha valamit vállal valaki, aminek előre le vannak fektetve a szabályai, akkor fura a rácsodálkozás, hogy ilyen a bezártság.

Baresz83 2015.02.09. 09:02:56

@-pkata-: jaja, abszolút nem volt feltűnő tegnap sem, hogy ki a "jó" és ki a "rossz" :D

Csak ügyesen! 2015.02.09. 09:05:01

@Baresz83: Köszi! :D Akkor légyszi, told az appod Lackónkra :D Az RTL ellen is küzdünk, szóval szükség van minden szavazatra :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 09:05:15

@lukacstoncsi: mi van,bal lábbal keltél? Szerintem nem hiába nem te szerkeszted a műsort,maradjunk ennyiben. A többi hsz-ed inkább figyelmen kívül hagyom,vicces vagy ma :DDD

Baresz83 2015.02.09. 09:06:10

@-pkata-: @Csak ügyesen!: csak nektek, csak most! :D szavazat rögzítve.

minden reggel 2015.02.09. 09:09:18

@hannamontanna: én csinálnék nekik egy táblát és rávésném ha valaki szabályt szeg. Adott szabályszegésnél adott bünti jönne. Pl hogy nem rendelhet magának csak alapkajákat. Cigi pia ugrik. Köv lépcsô h nem szavazhat abban a körben hanem mondjuk közönségszavazat. A végén Kiválóan látszana ki az aki tojik mindenre.

minden reggel 2015.02.09. 09:11:56

@lukacstoncsi: gondolom te sem így beszélsz az életben mint itt. Az egy TV mûsor, ahol ô vendég, ez a saját megmondó beszólogató blogja. Van különbség sztem. Sztem :)

ornyim 2015.02.09. 09:13:46

@-pkata-: Lacinkat sose állították még be jó színben, és már nem is fogják, ő a villa mumusa úgy tűnik. Én ezt azért cáfolom, na. Sőt az utóbbi időben meg tökre szimpi a viselkedése. Kár, hogy az Edina magasról lefossa a véleményét, ha nem így lenne, nem lennének ilyen helyzetben (talán). Hajrá Laci!!!

Baresz83 2015.02.09. 09:16:49

OFF: vmi ezer éves Vacsoracsata megy az rtl2-n, és Bencus az egyik versenyző. :)) nem is emlékeztem, hogy a Viván Ben fedőnéven futott :D

minden reggel 2015.02.09. 09:17:17

@-pkata-: letöltöm az appot a kedvéért :)

lukacstoncsi 2015.02.09. 09:17:42

@Köcsöglány: Nem keltem bal lábbal csak kicsit soknak érzem ami történt és aránytalannak.Ennek adok és adtam hangot.

@minden reggel: Azért ő egy témáról beszél kétféle stílusban nem ugyanaz.Mindegy nem akarom ragozni csak azt nem értem ha valakinek más a véleménye el lehet fogadni én is elfogadom de ő meg nem tűri.

hannamontanna 2015.02.09. 09:18:41

@minden reggel: Hát kb. így... :-)
Érdekes felfogás, bemenni egy játékba, aláírni egy papírt, hogy mit csinálhatok és mit nem, aztán k*vaanyázni, ha meg kell csinálni azt a valamit. Nem a rőzse viszi a nagyanyót.....
@-pkata-: Hát ha ki nem is esett volna, de ilyen módon beszélni valakivel, és ezt hagyni szankció nélkül...... de hát ez generálja a feszültséget.
Attól függetlenül, hogy nyilván az rtl a főnök, és a főnök azt csinál amit akar, nekem egy bajom van: nem értem, hogy miért a feszültség és a cs*cskag*cizés a műsor, miért nem lehet legalább fele részben humort és szórakoztató faktort belevinni. Tököm tele van a szenvedéssel. Lehetett volna sportfeladat (aréna szuper ötlet volt pl), jótékonykodás, bármi. Csak a g*cizés megy. Abból meg amúgy is van elég, és azt is unom. :-D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 09:20:41

@lukacstoncsi: ja,mert az nem volt sok és aránytalan,ahogy eddig Edina telibesz@rta a szabályokat folyamatosan....igazad van.

minden reggel 2015.02.09. 09:21:56

@lukacstoncs: más a közönség. Ráadásul ha beszól evanak könnyen monika show lenne a mûsorból. Nekem mondjuk nem szimpi az anyázás sehol , mert nem attól lesz igazam, hogy megalázóan beszélek másokról. De ha nem akarom nem olvasom a blogot

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 09:22:41

Csak hogy mindenki megnyugodjon: Lacciiiira ment a szavi :D

lukacstoncsi 2015.02.09. 09:23:19

@hannamontanna: Szerinted mindenki tudja mit vállal és ennyi.Nem ilyen egyszerű ez.Ok hogy valamit valamiért és aláírtak egy szerződést és vannak szabályok.De senki nem volt még ilyen helyzetben erre tényleg nem lehet felkészülni.A folyamatos nyomás ingerszegény környezteben kiszámíthatatlan dolgok erre ki az aki felkészül?Senki max egy idgenlégiós.Másrészt aki x ideje benn van nem biztos hogy állandóan azon agyal mit szeghetne mg vagy mit nem vagy mit vesznek a kamerák mit nem stb.

jotekony koc 2015.02.09. 09:24:54

@lukacstoncsi: Rosszul látod a dolgokat. Sixx tegnap beleállt a konfliktusokba, kiállt az igazáért és önmagát adta. Kicsit alulöltözött volt az igaz, de ezt Fanninak is elnéztük.

minden reggel 2015.02.09. 09:24:55

@hannamontanna: én a sorozatos szabályszegôt, aki elér adott számot kivenném az utolsó körbôl. Az olyan mintha egy csaló nyerne. Ha ezt elôre tudja és nem érdekli essen ki

lukacstoncsi 2015.02.09. 09:25:10

@Köcsöglány: Edináékat meg lehetett volna büntetni máshogy.Feljebb írtam cigi vagy pia megvonás vagy mindkettő kb 1 hétig.A falkaparás tuti.Ez nem elég?

minden reggel 2015.02.09. 09:27:34

@hannamontanna: belevenném a ronda beszédet is. Csicskageci ne cigizzen

lukacstoncsi 2015.02.09. 09:27:57

@Köcsöglány: Hogy jön ide a műsorszerkesztés?Ha nem akarsz ne olvasd el amit írok vagy ne reagálj rá.Ennyi.Én sem reagálok mindenkire.Görgess lejjebb semmi gond:D

lukacstoncsi 2015.02.09. 09:29:55

@jotekony koc: Melyik önmagát?:D Az ittenit vagy azt amit akkor ad elő amijkor az RTL behívja?:D Én nem láttam konfliktust amibe beleállt volna Éva provokatív volt kissé ő csak válaszolt ebben semmi nem volt.

MacákékIcukája 2015.02.09. 09:30:39

@hannamontanna: ma lesz ilyen bohocos izebigyo, azon nevethetsz :D

@lukacstoncsi: szerintem nem emlitettek a blog nevet, vagy igen? Az egyertelmu, hogy o egy konszolidalt (inkabb kozepkoru) rocker papucsban :D Egy tv-musorban nyilvan nem lehet embereket olyan jelzokkel illetni, mint a blogon (kiveve a Maunikasot), ettol fuggetlenul Sixx oszinten beszelt, pl. megmondta, hogy Fanni mennyire ostoba meg ilyenek (de a felere mar nem emlekszem, mondom, meg kell neznem meg egyszer)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 09:31:29

@lukacstoncsi: tegnap is leírtam: Edina egye meg,amit főzött. Rájön majd szépen,hogy az élet nem az ő kénye kedve szerint működik. Majd ha kijönnek,és ugyanígy viselkedik,akkor.az RTL nem kék .kendővel bünteti...:))) ennyike

hannamontanna 2015.02.09. 09:33:35

@lukacstoncsi: Ez egy taktikai játék, kiszámíthatatlan történésekkel, ismeretlen emberekkel, ingerszegény és nyomasztó környezetben. Erre azért fel lehetett készülni. Depresszióra hajlamos, napi kezelésre szoruló, klausztrofóbiás, szégyenlős ember minek megy be????? Mégis hogyan kéne erre felkészülni? Azon kívül, hogy megnézed az előző szériákat, hogy kb. milyen összetevőkre lehet számítani, azon kívül mégis mi a meglepő? Tudod mi a meglepő? Ha egy munkahelyen, ahova belépsz x fizetésért, kitalálják fél év után, hogy napi plusz egy órát kell dolgozz, és mellette takarítsd ki az irodát, csak sajnos húszezerrel kevesebbért. Na ezen meg lehet lepődni - és lehet hogy mégis maradni kell. Erre nem lehet felkészülni. Arra, hogy 0-24-ben vesz a kamera míg szőrtelenítek, arra fel lehetett készülni.

MacákékIcukája 2015.02.09. 09:33:54

@minden reggel: ja, latom te is a maunikasot emlitetted :D

@lukacstoncsi: en Lilut jobban szerettem volna Eva helyett, mert profibb, de ez van :)

lukacstoncsi 2015.02.09. 09:34:04

@MacákékIcukája: Szerintem sok embernek beugrik ki is ő.Nekem kicsit véresszájúak vagy túltoltak azok amiket ő sokszor ír a lakókról.Szerintem nem kéne ennyire.Én candy írásait jobban kedvelem.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 09:35:34

@lukacstoncsi: te írtad,milyen büntit kellett volna kapniuk szerinted,erre reagáltam,hogy még jó,hogy nem te szerkeszted a műsort.

MacákékIcukája 2015.02.09. 09:36:10

@Ditti82: el van tevedve a cikkiro, tuja is nyerhet... pff, Denisz a dontoben, meg mit nem!

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 09:38:10

Amúgy szerintem is szánalmas,hogy sajnáljuk őket,amiért ezt a büntit kapták....hát vazze... ott élnek,ki vannak szolgálva,egész nap döglenek meg rinyálnak,és erre elbújik a szaunában :D Na menjetek már,szegény Edinácska,de tényleg,úgy sajnálom :D lefogadom,soha nem volt még ilyen jó sorsa.

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.09. 09:38:27

Még most is azon pörgök, hogy tényleg olyan nagyon jó a szauna padja alatt? Szűk, koszos, nincs levegő, nem kényelmes....

lukacstoncsi 2015.02.09. 09:39:44

@hannamontanna: Az hogy ők látnak alamit ami összevágott anyag 45 percben naponta és abból az derül ki hogy talán nem olyan vészes ez a 0-24-s bezártság idegenekkel, mindenki gondolhatja azt hogy kibírható.Elvileg pszichológus is vizsgálja őket és ott kiderül mennyi a stressztűrő képességed vagy mennyire vagy alkalmas egy ilyen játékra de sok minden dolog érheti őket váratlanul.Minden ott derül ki amikor játékban vannak.Mindenki nyilatkozza kiesés után hogy nem gondolta volna hogy ez ilyen kemény...

@MacákékIcukája: Neki ez visszalépés lenne ha már kiérdemelte hogy a műsort vezesse eldugnák őt ilyen későre?:D

hannamontanna 2015.02.09. 09:40:15

@MacákékIcukája: Helyes. Miért ne lehetne röhögcsélni rajtuk? Velük......
@minden reggel: Alap. Már régen abbahagyták volna a g*cizést. Ha ez a szó lesz ezentúl a magyar nyelvben az ige, én kivándorlok. A leginkább ez irritál ebben a szériában, hogy durván trágárul beszélnek - nagyjából következmények nélkül. Pedig bizonyos szavakat én is használok a napi gyakorlatban...:-)) De ez szégyen. Nem nekik, az rtl-nek.

Ditti82 2015.02.09. 09:40:32

@MacákékIcukája: Dennis döntőbe juthat, de nyerni, hááááát... Fáncsit tolják. Ő nem meglepő. Laci inkább.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 09:41:02

@Hedo a szadista szexista anyuka: :D Háttt....tegnap mind a ketten azt mondták,hogy nem érte meg ezért elbújni,úgyhogy biztos nem lehetett jó :D

jotekony koc 2015.02.09. 09:44:13

@lukacstoncsi: Nincs könnyű dolga a belevaló szakértőinek, hiszen a benti agyhalottakról úgy kell véleményt formálniuk, hogy azt egy egykori agyhalottnak mondják. Vannak szakértők akiknek ez megy - ilyen Kiszel Tünde vagy Fekete Pákó -, de van aki ezt nehezebben dolgozza fel. A blogon egyszerűbb a helyzet, ott értelmes művelt kommentelő beszél még értelmesebb még műveltebb kommentelővel.

hannamontanna 2015.02.09. 09:46:37

@lukacstoncsi: :-DDD
Ha te vagy Reni - kár volt bemenned, mert Neked aztán tényleg nem volt való ez a játék.
Ha te vagy Zsu - benne lehettél volna a top 3-ban, ha kicsit ügyesebb vagy, és rettentően sajnálom, amit műveltek Veled, nem is értettem az rtl-t. Azért örültem, hogy tegnap kicsit láthatott Edina abból, hogy részben Laci mászott rád.
Pasi nem lehetsz. Vikcsu meg nem lehet ennyire sértődékeny..:-)

Bujumburi 2015.02.09. 09:50:22

@Köcsöglány: Ráadásul ezzel csak jót tettek Edinának, lehet mártír, levakarják róla Lacit, aki szemmel láthatólag fárasztotta az utóbbi időben és nem hagyta úgy "játszani", ahogy Edina szerette volna... és talán az esélyei is jobbak, mint Fannival szemben lett volna. Bár annak a párbajnak a kimenetelét elég nehéz lett volna megtippelni. Azt viszont nem nagyon értem, hogy most mit kérnek Robinon számon a nézők. Komolyan felkellett volna áldoznia a szuper-képességét Laciért, aki konkrétan lebuzizta? :D

Tanya Jóska 2015.02.09. 09:51:06

Tököm kivan már ezzel a manipulálással. Ha fanni renitenskedik, kap egy lila kendőt, ha más, akkor meg kiküldik párbajra. Egyszerűbb lenne, ha most odaadják annak az egoista libának a főnyereményt, mert úgyis erre megy ki az egész, aztán menjen mindenki a dolgára, mert én már nem bírom nézni ezt az egészet. Nem is nézem többet. Nem azt mondom, hogy kedvencem az Edina vagy Laci, és ok, hogy szabályt szegtek, de ha ugyanezt tette volna fanni, akkor max elveszik tőle a műszempilláját egy napra. pff

Bujumburi 2015.02.09. 09:51:40

@Hedo a szadista szexista anyuka: és fáztak nagyon, nekem az jött le, hogy Lacinak össze is ment.

lukacstoncsi 2015.02.09. 09:53:29

@hannamontanna: Egyik sem talált de még lehet próbálkozni:D Pont az a kettő lennék akik nem voltak a kedvenceim..ha figyelted volna esetleg miket írtam róluk nem ezt írnád.Maradok magamnál nem bújok más bőrébe.

Bujumburi 2015.02.09. 09:53:31

@monroe1: Sok minden elvolt nézve Edinának is. Konkrétan kevesebbet hordja a mikroportot, mint eddig bárki más. Pl. amikor Laci fellökött valami bútort, kapott büntit, amikor Edina, akkor nem.

Tanya Jóska 2015.02.09. 09:55:23

@Bujumburi: és fanni hányszor kapott büntit a szerkiktől? Nem emlékszem ilyenre, pedig pl amit leművelt pl az iskolahéten, az kritikán aluli volt, csak hogy egyet említsek.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 09:55:43

@Bujumburi: +1,tegnap ugyanezeket írtam le. Edina szabadulni akar nagyon a nagy szerelmétől,nem jött be neki a Lacci wurst :D Robin meg pontosan jól tette,hogy Lacira rakott,megmondta már napokkal előtte,hogy így fog tenni,pedig akkor még Edina nem kapta meg a kendőt. Komolyan nem értem néha,hogy egyesek mit néznek... :))

Csak ügyesen! 2015.02.09. 09:57:26

@Bujumburi: Jó, Robin is atomgyökér ám Lacival szemben, azért ezt se felejtsük el. De itt nem is Lacin volt a hangsúly, hanem Edinán, mert azt Robin pontosan tudta, h ha Lacira szavaz, akkor Edina ellen szavaz, akivel pedig állítólag jóban van.

ornyim 2015.02.09. 09:59:40

@monroe1: Egyetértek. Nem tudom láttad-e, mikor Bence beleolvasott a villa szabályzatba, ott az is le volt írva, hogy nem építhetsz kis bunkit, vagy nem bújhatsz el a kamera elől, az, amikor takaró alá bújnak, az miért nem számít? Egyébként irreálisan magas büntetést kaptak. Ahhoz képest, hogy az idióta Fannit semmiért nem vették elé soha, pedig voltak kritikán aluli megnyilvánulásai, én azt mondom, Laci jól tette, hogy bezárta a szaunába. Ennyire nyilvánvalóan nem kéne nyomniuk egy embert, mert nagyon gáz.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 10:02:42

@Csak ügyesen!: hagyjuk már,Edina le sem sz@rta,amíg Dani bent volt :D :D Miről beszélünk? Utána meg rá akarta venni,hogy mondja ki Robin,hogy tetszik neki E,de azért ő Lacikát szereti. Szánalmas ez a nyűglődés,mellesleg miért is tenném szolidaritásból valaki másra a jelem,ha én is ugyanúgy kint akarom látni azt az embert,akire a többiek tettek? Robinnak fontosabb,hogy Laci kikerüljön a vellából,mint hogy Fanni. Ennyike.

ornyim 2015.02.09. 10:03:44

@Csak ügyesen!: Szerintem sem kell félteni Robint. Folyton azt hangoztatja, hogy neki fontos Edina, sajnálja, hogy eltávolodtak stb, ennek ellenére folyton ellene megy. Szerintem azt át sem gondolta, hogy ő lesz a következő, mert Dórikája minden szemrebbenés nélkül rápakolja a jelet.

Bujumburi 2015.02.09. 10:04:00

@Csak ügyesen!: Dehogyis... Edinának kb. segít ezzel! Ha visszamegy Laci ellen, újra esélyesebbé válik.. Laci mellett csak vesztett a renoméjából... és Fannival szemben is parásabb lett volna Edinának, így meg lehet mártír, ha visszamegy. Én azt sem látom, hogy akkora baráti kötelék lenne Edina és Robin között.. az elején volt valami, de már régóta nincs.
Szerintem amúgy Edina és LAci is tuti megnyomta volna fordított esetben, ha Fanni-Denis párbajra lett volna lehetőség.
De ezek már mind szubjektív meglátások, nekem egyszerűen logikátlan ezért Robint hibáztatni, más meg máshogy látja.

Ditti82 2015.02.09. 10:04:50

@Köcsöglány: A büntetésért nyilván nem. :)

hannamontanna 2015.02.09. 10:04:51

@lukacstoncsi: Nem kívánok találgatni, a búcsúban sem állok neki a kétpálcásnak. Légy, aki vagy. :-D
@Csak ügyesen!: Én teljes mértékben úgy gondolom, mint Sixx mondta a belevalóban: Robin egy bottal sem piszkálná meg Edinát. Az egyetlen hasznos taktika Robintól, a játék érdekében. És még Edina is benyelte. Végülis a vonzerejéről szól. :-)))

2015.02.09. 10:04:57

Én azt bírom, hogy mindenki arról beszél itt is meg a vellában is, hogy ez egy játék, és hogy játsza vki a játékot, vagy ilyen-olyan valaki taktikája.
Nos, szerintem ezt a villalétesdit kb. eddig 3-4 ember játszotta, Alekosz, Olivér, Attila és Péter. a Többiek az idejük 99%-ban ösztönlénykednek, és amikor feldereng az, hogy ezt a szervezők játéknak hívják, akkor a kameráknak docenskednek. Pl. a kedvencem Zsé (volt), annyit sem értett itt a dolgokhoz, mint tyúk az ábécéhez. Meg amikor Pennisz taktikázik, hát az kész. Dinka meg addig játszotta ezt a játékot amíg nem esett ki a szerepéből és ment át a személyiségének megfelelően aljasba. Denyál a nagy taktikus,, meg unalmában teoretizálgatott 2 csikkszedés között, és volt hozzá egy aljasságban hozzá mérhető társa, Dinka.Talán Lackó az aki még midig "játsza" a "játékot", illetve szerintem csak 0-24-ben uralkodik magán, hogy nehogy agyonüsse Dinkát, és inkább csicskul.

Persze annyiból játék ez, hogy mesterséges élethelyzetben vannak tartva hónapokig, de hogy ebben a szériában csak az ösztönös féltékenykedés, meg az aljaskodás megy 1 bites agyú emberek között, az is biztos. Kéne ide egy Olivér, vagy egy Maci, vagy akár Gyúrós Józsi, aki vagy a tehetségével/agyával/humorával, vagy a szerencsétlen hülyeségével viszi a műsort, és nem a trágársággal.

Ezen a héten hajrá Lackó, egyébként Hajrá Robin (vagy Dóri). Bár Dóri is el van tévedve, hogy csak a sarokban kell ülni, mert ez nem tehetségkutató (ez utóbbi tetszik, jó duma). Robin igenis meghatározó, és mivel nem alapból egy rosszindulatú bunkó, van esélye. Remélem.

Gonosz törpe 2015.02.09. 10:04:57

Hajrá Basszájba!
Sose hittem volna, hogy egy ilyen cshicskaghecinek drukkolok majd.

Bujumburi 2015.02.09. 10:05:04

@Köcsöglány: :))) örülök, hogy nem csak én látom így :D mondjuk egy Edina- Fanni párbaj is vicces lett volna.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 10:05:05

@ornyim: Fanni miatt hányszor kaptak kollektív büntetést? Fanni hányszor szegett szabályt,amiért csak őt büntették? Na ugye. Köszönömszépen.
Pedig hányok Fannitól,de kicsit vicces,hogy nem tudjátok a tényeket nézni. Semmilyen kivételezés nincs. A csatorna azért is dönthetett így,mert Edinának egyébként is sok van a rovásán,és valszeg számítottak rá,(vagy kaptak utasítást),hogy ő vegye fel a kendőt

Tanya Jóska 2015.02.09. 10:05:08

@ornyim: na ja, az is ugyanaz a kategória. egyébként meg nem értem, miért kell premierplánba nézni mások nemi életét. tőlem elbújhatnak, mert nem érdekel, de akkor mindenki egyformán kapjon vagy ne kapjon érte büntit.
Amit még nem értek.. a nyugi szobában az ágy alatt is van kamera? mert amikor a fanni becibálta dennist a nyugiba hogy popitakaró nélkül töcsköljenek, akkor onnan mutatták fanni színlelt orgazmusát. csak azért kérdem, mert eddig még nem láttam abból a szögből bejátszást semmit.

0.5 bit 2015.02.09. 10:05:51

@Csak ügyesen!: " De itt nem is Lacin volt a hangsúly, hanem Edinán"

És Edina lavírozta magát ebbe a helyzetbe. Ha a megbeszélésen kicsit visszafogottab, akkor Lacin lett volna a kék és akkor nagyobb nyomás lett volna a többieken, hogy ne Edinát küldjék.

hannamontanna 2015.02.09. 10:06:49

Itt senki nem gondolja, hogy Edina kieshet????

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.09. 10:06:59

@Bujumburi: összement? pedig Dininek erektáltan is kevés volt :(

Bujumburi 2015.02.09. 10:07:26

@monroe1: hát igen-igen, Fanni is egy külön státuszban van, néha nem tudom eldönteni, melyikőjükkel engedékenyebbek, Edinával, vagy Fannival. :D

Ruadhnait 2015.02.09. 10:07:46

@monroe1: Ugyanez a velemenyem, lassan en is abbahagyom a nezeset, mert elegem van ezekbol a szemelyre szabott buntetesekbol.

0.5 bit 2015.02.09. 10:08:25

@ornyim: "Egyébként irreálisan magas büntetést kaptak."

Ahhoz képes, hogy Denistől egy szimpla bukásért elvették a jelrakását és Edináék kapták meg nem irreálisan magas.

Bujumburi 2015.02.09. 10:08:27

@Hedo a szadista szexista anyuka: nekem az jött le, igen :D Edina mér be is akart menni, Laci meg még próbálkozott volna. :D -Persze lehet, hogy félreértettem. Szakadok, hogy ezt elemezzük.

Bujumburi 2015.02.09. 10:09:24

@hannamontanna: nekem tényleg nincs tippem se, mennyire erős most Edina.... hmm

lukacstoncsi 2015.02.09. 10:09:40

Nekem ez az Edinás terv nem életszerü.Egyrészt senki sem gondolta hogy párbaj lesz a bünti másrészt ha lacit akarná ezzel kirakni a játékból nem hinném hogy amaz annyira hülye hogy nem látná ezt.Még ő volt az aki mondta neki hogy ne legyen biztos hogy Fannival fog párbajozni.Ezt jól látta.Másrészt ha szabadulni akar tőle akkor egy fokozatos eltávolodás lenne részéről és mondjuk jobban nyit Robin irányába.Elkezdené hanyagolni a szexet az összebújásokat valamilyen indokkal.Ennyire ő sem taktikus.Ő most úgy érzi kapott egy lehetőséget a fannis párbajra ez kicsit elvette az eszét és azt hiszi hogy itt a lehetőség.Több hónapos bezártság után ez érthető is.

lukacstoncsi 2015.02.09. 10:11:55

@hannamontanna: Akkor meg?:D De jót nevettem:)))

hannamontanna 2015.02.09. 10:12:50

@Spitzbauer: Egyetértek. Annyiban viszont nem, hogy szerintem egyetlen egy ember volt JÁTÉKOS: Ati. Alekosz beteg, a szó egészségügyi értelmében, amit ő játéknak hisz, az simán egy jellem, amivel látjuk mire megy. Olivér vegyértékeit erősen lekötötte az élet hedonista oldala - kaja-pia-cigi-nők - szerintem, ő ha nyert volna, ő maga csodálkozott volna a legjobban. Peti meg... hát ez volt a feladat, hogy bemenjen.
Robin szerintem erősen mérlegel folyamatosan, csak ott rontja el, hogy utál szerepelni. Márpedig az nem lenne hátrány egy ilyen műsorban. És még a kis rosszindulat is hiányzik belőle, ami Atiban megvolt. :-))

encek 2015.02.09. 10:14:55

@hannamontanna: De és nagyon remélem, hogy ki is fog. Amit megtehetek azt megtettem. Szavaztam.

Ditti82 2015.02.09. 10:16:27

Új posztcsy mikor lesz vajh? :)

zsopicur 2015.02.09. 10:16:47

@hannamontanna: en igen. illetve remelem. Ha a Zsu fanok is Edina ellen szavaznak, a mocsarlakok rajongoi is mert ugye Edina a nagyobb ellenfel, Laci szavazatai Lacira mennek nyilvan, szerintem Robin rajongok se küldenek vissza Edinat mert az kibszas. Szoval szerintem kb csak az Edina rajongok fognak Edinara szavazni es mindenki mas rajongo ellene, ugyh talan vegre hazatakarodik. Edina probalja jatszani az Attilat csak nincs meg hozza az IQ...

zsopicur 2015.02.09. 10:17:37

@hannamontanna: Es Attila sokszor magat is idöröl idöre a taktikajaval együtt atgndota ujragondolta, nem az h fujta a magaet es ha hibazott keptelen belatni..

Ditti82 2015.02.09. 10:17:54

@zsopicur: Erdély? :D Danisták? :D

hannamontanna 2015.02.09. 10:18:11

@Bujumburi: Semennyire sem erős Edina, végtelenül unszimpatikus a viselkedése, erőszakos, fárasztó, látszik rajta, hogy rájött túltolta a Lacis témát, már menekülne, egyedül a behatolás, ami vonzza. De mint tudjuk, lehet szavazást nyerni határon túli választókkal....öööö szavazókkal. :-))))
@lukacstoncsi: Örülök, ha mosolyt varázsoltam az orcádra..... jó az így hétfőn. :-DD

minden reggel 2015.02.09. 10:18:41

@hannamontanna: azért ebben a játélban a szereplésvágy elôny ;)

0.5 bit 2015.02.09. 10:19:01

@lukacstoncsi: "Másrészt ha szabadulni akar tőle akkor egy fokozatos eltávolodás lenne részéről és mondjuk jobban nyit Robin irányába."

Mint amikor Robbinnal beszélgetett és Laci vagy 4x belekezdett a mondandójába, de Edina észre sem vette csak Robinra figyelt.

Bujumburi 2015.02.09. 10:19:02

@zsopicur: igen, Dani is itt rontott, hogy nem látta be, ha épp rossz irányba sodródott.

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.09. 10:22:02

@Bujumburi: amikor ott volt a szexuálpszichológus, Dini milyen extra pózokba próbálta rakni a játékostársakat :) Meg magyarázta, hogy ez nagyon jó! Ehhez képest Lacival jut neki a misszionárius felhúzott térdekkel.... Nem lehet túl khmm kielégítő.

hannamontanna 2015.02.09. 10:23:14

@zsopicur: Igen, Ati játéka élvezet volt. Hiányzik is, rendesen.
Viszont még meglepődhetünk, mert ha Fanni mégsem egy ostoba tyúk - ahogy Sixx is mondja :-D - ha csak csinálja a műsort, bevállalós, ha kell sír, ha kell tünci -, miközben ez egy terv,.... még azért leeshet az állunk.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 10:23:21

@minden reggel: cukker vagy :D vagy édi-bédi? :D :D
@hannamontanna: ennek már mi is hangot adtunk, hogy nem vagyunk kíváncsiak a trágárságra sem, és a pornóra sem, elég ha jelzik, hogy volt szex és időben kikapcs...

Dolgozom közben, ne írjatok sokat, nem tudom visszaolvasni :DDDD

Krétagarbó 2015.02.09. 10:25:20

@Lipton: Ezen én is meglepődtem. Sixx azt mondta, hogy Dennis beleállt a dolgokba, hát nem tudom. Max. Fáncsiba állt bele, oszt annyi.

Bujumburi 2015.02.09. 10:25:24

@Hedo a szadista szexista anyuka: majd, ha kijönnek ugyebáááááár... :D
Addig is marad Laci feje: rtl.hu/rtl2/valovilag/laci-arcizmai-rendithetetlenek

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.09. 10:30:32

@Bujumburi: Minden elismerésem Laccinak, ezt így végig hallagatni :D :D :D Én 4 mp-nél lenémítottam és éveztem Lacci erőfeszítéseit, miszerint puszta akarattal kizárja a hangokat :D

ornyim 2015.02.09. 10:31:31

@Köcsöglány: Tényleg úgy gondolod, hogy Fanni semmit nem tett, amiért meg lehetne büntetni? Engem csak az háborít fel, hogy nagyon látványos az ő futtatása, ez már a második kiválasztás, ahol megússza a dolgokat. Az iskola héten tanúsított viselkedése meg minősíthetetlen volt, mégis ő lett az eminensek eminense. Oké, hogy a vizsgateljesítményt nézték, de azt sem hiába, mivel az egész hetes alapján a suliból is kibasztam volna :D Na meg ő beszél arról, hogy Laci hogy beszél vele, vagy bárki másról, h át ő mit csinál??

hannamontanna 2015.02.09. 10:32:49

Amúgy Dóri feje nem semmi. Tegnap konkrétan azt hittem, hogy malacka visszament arany bézból sapkában a kiválasztásra. Lehet hogy előnytelen szögből vették, de ennek a képnek nem fog örülni, ha visszanézi. Mit csinál azzal a kókuszolajjal, eszi, vagy issza? Mert állítólag alig eszik. Pont ideje lenne a sport feladatnak. Fanni feneke is jobban hasonlít egy narancsra, mint egy feszes padlizsánra lassacskán. De ezt ne mondjátok meg neki.... :-D

Ruadhnait 2015.02.09. 10:35:44

@ornyim: En mar azert ne mondok inkabb semmit Fanni viselkedeserol, mert feleslegesnek erzem szellel szemben pisilni. :) Szamomra teljesen nyilvanvalo mar hetek ota, hogy o fogja megnyerni. Hozzateszem, sajnos, mert tenyleg nem erdemli meg. Egyebkent mar Laci is eszrevette, hogy ok mind csak statisztak odabenn...

Tanya Jóska 2015.02.09. 10:37:27

@ornyim: Főleg, hogy aznap amikor késett fanni az óráról mert a műszempilláját ragasztgatta, legalább 3szor elmondta a tancsinak, hogy elaludt, mert egész éjjel a rokokót tanulta. És mit ad isten, pont azt a tételt húzta..:)
de biztos ez is csak véletlen.

másodpéldány 2015.02.09. 10:37:48

@Morcz:

@kamilla123:

<"Ha Lacinak van egy kis esze, saját magát zárta volna be a szaunába, mert ott nyugiban lehetett volna, Dinkának tilos lett volna bemennie"
:DDDDDDDDD >

nem volt... fontosabb volt a büntetésmániája...

viszont itt van egy cikk, ami nyilvánvaló totál provokációból íródott, totál más top hármast talált ki, mint amit eddig itt ezen a fórumon látnak a hozzászólók...

velvet.hu/gumicukor/2015/02/08/vv7_ki_marad_az_elso_haromban/

szerintem, aki írta nagyokat röhögött, hogy na most mindenki ki fog rajta akadni...

én örülnék fanninak a top háromban, de hogy kerül oda denisz és laci? na majd meglátjuk jövő vasárnap, hogy tényleg csak véreres provokáció vagy sem...

Tanya Jóska 2015.02.09. 10:38:27

@Ruadhnait: csak csinálhatnák ezt a szerkik kevésbé szembetűnően is, nem ilyen pofátlanul

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 10:41:29

@Köcsöglány: nem is vagy köcsög :DDDDD
@Spitzbauer: "Talán Lackó az aki még midig "játsza" a "játékot", illetve szerintem csak 0-24-ben uralkodik magán, hogy nehogy agyonüsse Dinkát, és inkább csicskul. " ez naggyon jóóó :D kb szerintem is ez a helyzet
@hannamontanna: Deeee, én nagyon szeretném :)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 10:43:26

@ornyim: én is kibacctam volna a suliból. Sőt,lilát sem adtam volna neki,minek is? De attól még ő nem szegett szabályt és nem szívtak x alkalommal a többiek miatta. That's ife.

mr miss 2015.02.09. 10:43:33

Már egy ideje nem néztem VV-t, de a mostani kiválasztást és Fanni szereplését visszanéztem a feltöltött videókon. Szerintem rájuk fért a bünti, btw még lehet, hogy jól is járnak azzal, ha az egyikük kiesik, mert így együtt úgysem túlságosan szimpik. Dennisnek is inkább csak jót tett a büntetése, ami azért talán kevésbé érezhető jogosnak, mivel a szabályok ellen nem vétett, csak megbukott egy vizsgán :D
Fanni meg elég jó volt a BV-ben, azért nem olyan könnyű hirtelen a kamera elé csöppenve beszélni, szerintem van benne tehetség, csak az a kérdés, hogy az indulatait félre tudja-e tenni, mert azért sokszor kell egy műsorvezetőnek pókerarcot vágnia.

Ja és még annyi, mert nem bírom ki.. Edinának ezek a smink-fuksz-ruha kombói, amit a kiválasztáson is viselt, egyszerűen borzalmasak.

2015.02.09. 10:45:37

@másodpéldány: A Velvet cikk írója nagyon jól megfogalmazta a helyzetet. Bár nem ártott volna néznie a műsort, mert nem írna ekkora baromságokat. Egyik szavával üti a másikat. Folyamatosan. A legjobb Dinka: " VV Edina egyszerű, őszinte, kedves jellem, szórakoztató nézni, ahogy vívódik a szexuális vágyaival. " LOL!!!

De inkább: Pffffhejjjj!!!

másodpéldány 2015.02.09. 10:47:07

@Köcsöglány:

"Fanni miatt hányszor kaptak kollektív büntetést? Fanni hányszor szegett szabályt,amiért csak őt büntették? Na ugye. Köszönömszépen."

van egy olyan érzésem, hogy fanni elolvasta a szabályzatot, és hogy a manír és maszk mögött, amit felvett, nagyon is zakatol az agy... én úgy gondolom, ő tényleg hajtott az iskola héten, és jogosan nyerte meg, és hiába nyomja ezt az oxigénhiányosan születtem dumát, nagyon is tud tanulni, jó a memóriája...

berakták élő műsorba, meg tudta kívülről tanulni elég hamar, amit kellett és helyből jobban csinálta mint AU..

de visszatérve a szabályzatra, Fanni szerintem nagyon is megnézte a szabályzatot, és igyekezett betartani, pont mert nagyon fontos neki ez a játék, a köpések azok peches dolgok, nem örülök neki, de hát láthatta korábbi szériákból, hogy köpésért senkit nem rúgtak ki:

se évit, se izát, se krisztiánt...

Ditti82 2015.02.09. 10:47:54

@Ruadhnait: Nem vagytok egyedül. Megnyerni meg már csaknem. Nyerje fiú, az legalább annyira nem legalja. Dennis se véletlenül mondta anno, hogy mindhárom pitsát kiviszi egyszerre.
@másodpéldány: Akár játssza Fáncsi az ostobát, akár nem, szégyen a női nemre nézve. (ez konkrétan nem erre a kommentre ment, de már nem találom az előzőt :D)

ornyim 2015.02.09. 10:48:13

@hannamontanna: Ott a kondi, egyiket sem láttam még rajta :D Oké, Fanni büszke, hülye picsa, de Dóri nem mondta, h nem használja. Egyébként a feje brutális, mint egy töltött galamb úgy néz ki, szerintem nagyon csúnya nő!

2015.02.09. 10:48:18

@hannamontanna: Nem kérdés, hogy Alekban van egy kis he. De amikor megnyerte, sosem felejtem el, hogy ahogy itta a pezsgőt teljesen az volt az érzésem, hogy azt gondolta (lehet mondott is valamit), hogy: végigJÁTSZOTTAM, bevették. Pont.
Oszt, ha nem így volt, akkor bocs. Kicsi már a jelentősége.

malevil2050 2015.02.09. 10:49:45

@-pkata-: Gondultam küldök egy sziránázó autót,csak nem tuttam a címet esz vót a szerencséd.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 10:50:23

@minden reggel: megszavazom neked mindkettőt :D
@hannamontanna: PVC Malacka, ollé... :D
@monroe1: és még azt sem tudta :)

hannamontanna 2015.02.09. 10:54:58

@mr miss: :-DDD Igen, Edinán látszik, hogy életében nem sminkelt és most is csak a bőség zavarát használja ki. Tipikus esete a "minek a parasztnak csokoládé, csak összekeni magát vele" sémának. Ha Fanninak sminkorgazmusa van, akkor Edinának sminkabortusza..... kb.
Amúgy Sixx a Bv-ben azt mondta, hogy Iza és Krisz együtt vannak... nem úgy van, hogy vége?

szarvas, szarvas 2015.02.09. 10:55:15

@ornyim: Nem értek egyet a büntetéssel, de szerintem a takaró azért más, mert a rendeltetésszerű használata az, hogy az ember alatta legyen, sokan úgy is szexelnek. Szaunapad alatt lenni szokatlan, bunkerben szexelni szintén. Ha nem lehetne takaró alatt szexelni, akkor ennyi erővel aludni se. :)

mr miss 2015.02.09. 10:56:37

Ja és jól telibetalálták Lacit a többi lemmingek az "ilyen 180 fokos fordulat nincs" dumával. Azért nem teljesen hülyék.

De bármelyik esik ki, akár Edina, akár Laci, vsz a következő párbaj Fanni-Robin lehet. Robin hiába használja majd a szuperképességét, Fanni-Denni-Dóri nem tud majd másra tenni, mert a visszajövőnek lila kendője lesz (ugye? vagy már nem?), úgyhogy ők Robinra tesznek, és mondjuk Robin kettőt akkor Fannira, a visszajövő szintén egyet Fannira, beáll a szavazategyenlőség, Dennis dönt, de tök mindegy, mert úgyis egymást viszik ki --- hacsak nem lesz akkora taktikus Robin, hogy kiválasztott akar majd lenni, és Dórit viszi, akivel azért jobb esélyei lennének.

kamilla123 2015.02.09. 10:57:02

@Köcsöglány: hát vele kiegyeznék, inkább úgy mondom. Nekem nincs hajrá vki, mert már senki nem a szívem csücske bent :-)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 10:57:20

@malevil2050: látod, pedig nem kellet volna messzire jönnie, nem messze van a mentőállomás :D
@hannamontanna: de állítólag szakítottak... Sixx le van maradva akkor :D

MacákékIcukája 2015.02.09. 10:57:34

@másodpéldány: lehet, hogy Fancsinak zakatol az agya, viszont akkor csodot mond, amikor el kellene dontenie, hogy belepisiljen-e abba a lavorba, amiben furdik, vagy sem :D
Bar... izlesek es pofonok, lehet, hogy hideg volt a viz... :DD

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 10:58:16

@másodpéldány: tuti,hogy tudatosan nyomatja ezt az Alzheimeres témát is,érdekes módon,amikor veszekedni kell valakivel,akkor 2 hónappal ezelőtti sérelmeket fel tud hozni,amire már én sem emlékszem :D Igen,szerintem is tudatosította magában,hogy mit szabad és mit nem,sőt,nekem sokszor olyan érzésem van,hogy direkt provokál,hátha valaki megüti vagy más tettlegességig fajul a dolog.

másodpéldány 2015.02.09. 10:59:18

@Ditti82:

hát mit mondhatnék erre:

nem nem szégyen a női nemre nézve... akkor szerintem ezen nem érdemes nekünk tovább rágódnunk..

külön neked íródott ez a cikkecske:

mindenamino.blog.hu/2014/12/23/szabadsag_te_szulj_nekunk_fannit

amúgy én Robint is bírom, sokszor leírtam és most újra:

Dóri, Fanni, Robin - kezdetektől ők a favoritjaim és bármelyik győz, örülök... bár tény, hogy talán Robin a legesélyesebb, tetszik a nyugodt, jól végiggondolt játéka... hát hiába na egy csendes stratégiai játékos: vizílabdás

malevil2050 2015.02.09. 11:00:33

@-pkata-: Nahhh most má h esztet elárultad ,bétájoltam h hun laksz,eszután néked sanyi.

hannamontanna 2015.02.09. 11:01:21

@Spitzbauer: Így van, semmi jelentősége. Alekosz nekem az férfiban, mint Kiszel Tünde nőben. Egyik sem tudja, milyen rendezvényen van, és ott ő kívánatos-e, vagy sem, vagy csak azért hívják mert a bohóc drága volt. Az egy bukta volt a csatornának, Alekoszt kinevelni úgymond. A nagy caesar egyik brutusa.... Ez most dicséret Alekosznak.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 11:01:36

@mr miss: Láttad milyen balhé kezdődik a Fanni-Dennis-Dóri trió között? Azért az elég sok mindent megváltoztathat

Tanya Jóska 2015.02.09. 11:01:41

@szarvas, szarvas: De ha jól olvastam itt valakitől (én nem láttam minden részt), nem fanniek voltak akik bunkert építettek?

hannamontanna 2015.02.09. 11:02:37

@-pkata-: Én is így tudtam... dehát hol érdekli Sixxet komolyabban Iza szerelmi élete annyira, hogy ezt számon tartsa :-DDDDD

Tanya Jóska 2015.02.09. 11:03:52

@hannamontanna: Szerintem a bombariadót is ő csinálta a story gálán.

MacákékIcukája 2015.02.09. 11:03:54

@monroe1: a bunkert en hoztam fel tegnap, az a BB1-ben volt :)))

@Köcsöglány: arra varok en is (a trio balhejara)

szarvas, szarvas 2015.02.09. 11:04:00

@monroe1: Ez nekem is kimaradt. Ha ez igaz, akkor a büntetés még annál is durvább...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 11:04:13

@monroe1: fanniék takaró "bunkert" építettek, és azon ment a vita, hogy a takarók alá bújni miért ér, a szauna alá meg miért nem? :)

mr miss 2015.02.09. 11:04:53

@Köcsöglány: nem, nem láttam, tényleg nem néztem egy ideje (uncsi volt..). Mi történt?

Tanya Jóska 2015.02.09. 11:05:26

@MacákékIcukája: Én most is olvastam, ma is felhozta valaki.

MacákékIcukája 2015.02.09. 11:06:37

@monroe1: jahha, akkor arrol lemaradtam

@-pkata-: igy akkor vilagos :)

hannamontanna 2015.02.09. 11:07:32

@mr miss: Nincs lila innentől, tudomásom szerint. Ha Laci megy vissza, akkor szerintem a következő párbaj Laci - kiválasztottként - Robin -kihívottként. És Robin megy vissza.
Utána Robin, aki viszi Dórit - csak mert gyengének gondolja, hiába utálja jobban Fannit. Robin megint vissza, ettől beparáznak a lemmingek, és Denisz-Fanni-Robin döntőt várok.
Azt meg csak a fene tudja, hogy a szingli csajoknak lesz több appjuk Robinra, vagy a vicces kedvűeknek Fannira? Denisz jó lesz harmadiknak.

Tanya Jóska 2015.02.09. 11:07:42

@-pkata-: Na igen erre gondoltam, Köszi.

Krétagarbó 2015.02.09. 11:08:26

@malevil2050: négyen. ha engem is beleszámolsz:)

lukacstoncsi 2015.02.09. 11:09:55

@hannamontanna: Már volt aki Conchobarnak meg egy másik kommentelőnek gondolt azon is jót derültem:))

@0.5 bit: Ez egy kiragadott rész volt de biztos dumálnak egymással és kell is.Az ok hogy Fanniékkal nem beszélget annyit vagy olyan dolgokról ami a játékot érinti de nincs az a baromi nagy utálat sem.Erre utal amikor be voltak baszva a csajok egy fikarcnyi Edina utálat vagy fordítva sem jött ki rajtuk.Fanni szerintem annyira nem utálja Edinát és viszont sem igaz ez az dolog.Mindegyik tudja a másikról hogy taktikázik sok bennük a hasonló vonás e téren.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 11:10:18

@MacákékIcukája: amúgy többen mondták, hogy mivel szex miatt bújtak a lécek alá, leszarják, mert nem érdekli őket a dugás, mikroport meg volt rajtuk. szerintem itt mindenki kiegyezne azzal, ha csak utalás lenne a szexre, de nem mutogatnák őket telibe. de hát, bevett séma, hogy pornóval sok mindent el lehet adni, és ezért ráadásul nem is kerül olyan sokba az RTLnek... Majdhogynem ingyé van.... Hülye lenne nem kihasználni, gondolom. Csak akkor ne csodálkozzon senki, ha szexuálisan kiégett fiatalokról beszélnek...

ygan_rev 2015.02.09. 11:10:48

Szerintem Dani nyerje a VV7-t. Mind selejt, aki bent van jelenleg.... Sziasztok! Csak a szavazást dobtam be :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 11:11:29

@hannamontanna: de várjál, még van kialakulóban egy Dóra harc a Fanniékkal... Lehet, hogy ezt Robinék megússzák most.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 11:11:31

@mr miss: Mai öfiben lesz,hogy Dennis szerint Dóri egy tetvedék,Fanni szerint nem örült őszintén annak,hogy ő nyerte meg a feladatot(nem teljesen tiszta számomra,hogy a médiahétre gondol vagy valami másra,amit esetleg ma láthatunk),plusz Dennis nem is kedvelte igazán eddig sem Dórit. Fanni meg már a héten is kifejtette,hogy Dóri szépen elmegy a top akárhányba párbaj nélkül és ez milyen már. Szóval ezen a fronton is érdekes történések lesznek

ornyim 2015.02.09. 11:13:07

@-pkata-: A takaró meg a szauna nem ugyanaz mondjuk, de az ugyanúgy elbújásnak minősülhetne :D

hannamontanna 2015.02.09. 11:13:36

@-pkata-: A válasz szerintem egyszerű: takaró alatt szexelni kb olyan, mint fürdőruhában fürdeni. Nem kényszeríthetsz senkit, hogy széttárt lábbal szőrtelenítsen vagy tök meztelenül fürödjön, de ha asztalokat visz be a fürdőbe és zuhanyfülkét épít belőle, az nyilván szabályszegés. Takaró alatt szexelésnél simán tudod hogy épp mi folyik és hova. Gondolom én....:-D

mr miss 2015.02.09. 11:14:48

@hannamontanna: aham, hát igen, ha nincs lila, akkor teljesen másképp néz ki a helyzet. Ha Laci megy vissza, akkor a következő párbajon szerintem is kiesik, ha Edina, akkor nem biztos.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 11:15:34

@ornyim: @hannamontanna: én értem,amit mondotok, és nem is azt írtam le, hogy én nem értem. Csupán egy feltett kérdésre válaszoltam. Most írjam én is, hogy mondatértelmezés???? :))))

lukacstoncsi 2015.02.09. 11:16:47

@eatpray: Én Macira a kis disznóra szavaznék.Annyira aranyos volt.:D

lukacstoncsi 2015.02.09. 11:18:22

@Lipton: A csajok jobban tolják a műsort ebben a szériában is.A pasik valahogy elvesznek köztük:D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 11:18:58

@ornyim: A következő VVben lehet, így lesz, ahogy hajlik a pornó felé a műsor... Lehet,e leve amatőr pornószínészeket fognak összeválogatni...

ornyim 2015.02.09. 11:19:08

@-pkata-: én meg csak a tiédre írtam, mert azt láttam meg utoljára :D

mr miss 2015.02.09. 11:19:21

@Köcsöglány: akkor csak a párbajra lettek édestestvérek? ej-ej, Dennis :D

hannamontanna 2015.02.09. 11:19:40

@lukacstoncsi: :-DDD Conchobar fanatikus, elvakult Edina fan volt. Bár aztán később mintha besértődött volna valamiért Edinára. :-D Te egy volt villalakó lehetsz, vagy esélyes, de be nem jutott szereplő. Amúgy mindegy is.... mindnyájan pótcselekszünk itt....:-DDD
@-pkata-: Kizárt. Ha Laci megy vissza, őt mindenki utálja és ki akarja tenni. A közös ellenség összetartja őket. Nagy hirignek kellene lenni ahhoz, hogy Dóri Fanniék ellen legyen.

malevil2050 2015.02.09. 11:20:02

@Krétagarbó: Perce még ott korrigáltam is iziben,csak valami áronka féle szállt ki , perce ő úty ahoty van eltűnt.Aproppó te ottan a másikon ha még vagytok szóhatná neki,ez nem vót ám cép.

ornyim 2015.02.09. 11:21:07

@-pkata-: Egyébként én sem vagyok kíváncsi a kuffantásokra. Az meg, h a szauna alatt voltak nem zárta ki azt, h ne tudjunk róla, mi történik, ugyanis hallani hallottunk mindent :D De itt már lassan tényleg azzal akarják vinni a műsort, h premier plánba nyomják a szexet. Csinálhatnának érdekes feladatokat, játékokat, bármit inkább...

hannamontanna 2015.02.09. 11:21:12

@-pkata-: :-DDD Nem neked mondtam, csak a te kommentedhez kapcsolódóan.... tudom, hogy tudod. :-D

lukacstoncsi 2015.02.09. 11:21:36

@-pkata-: Nem zárták ki csak kivitték:) De ha Dani lehet egyesek szerint VV7 győztes akkor Macika is ennyi erővel ráadásul szimpibb is vót:D Ezért írtam.

Krétagarbó 2015.02.09. 11:21:57

@vastyúk is ..: akkor jó, mert én is használom, meg a hehehe.t és a a haha-t is:)) hihihi:)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 11:22:09

@ornyim: de ott volt utána, hogy azon ment a vita, hogy takaró alá miért ér bújni.... gondolhattad, hogy van előzmény és a múltban történt valakik között a vita... :) Na mindegy...
Amúgy nem nagyon izgat, mert úgyis azt büntet az RTL, akit akar, akit meg nem, azt nem fogja. Denisz büntetését is hülyeségnek érzem, mert ráadásul utólag rótták ki. Ha az elején mondják, hogy aki megbukik, durva büntetést kap, lehet, jobban igyekszik.

Krétagarbó 2015.02.09. 11:22:41

@malevil2050: majd szólok neki, bár úgy tudom, sok a dolog a tarhonyaföldön:)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 11:23:57

@ornyim: Akik itt írtak erről, azok többsége is ezen a véleményen volt. Képekre nem voltak kíváncsiak, meg a pózokra. :)

ygan_rev 2015.02.09. 11:26:50

@lukacstoncsi: Nekem az a megdöbbentő inkább, hogy Dennis szimpatikusabb a szavazók 55%-nak, mint Dani. Áhh... Csak felhergelem magam. Mióta kiesett rossz szívvel nézem ezt a műsort. Pedig olyan jó kis évad volt :)

malevil2050 2015.02.09. 11:26:55

@Krétagarbó: Uhha fel kelletett tennem még1 okulárt,tudod olyan csiptetőset - ,gróf nagyapámtul örököltem - tarhonyafőd????? hoppágulyásgyula h mik vannak.

2015.02.09. 11:28:25

@eatpray: Jó lenne, ha így lenne: jelenleg Lackó 64%-kal vezet. Hazugság Bt. konyec. (Élek a gyanúperrel, hogy nem lesz ez ilyen eccerű :-)))

malevil2050 2015.02.09. 11:29:29

@ornyim: Imádom bővíteni a szókincsemet,kuffantás,mndig tanulok valamit,tuttam én h jó helyre gyüttem.kösszke.

egyemakisszíved 2015.02.09. 11:32:34

Nem is tudtam, hogy Laci is szeretne a médiában dolgozni, hogy duzzogott, hogy nem ő nyerte a médiahetet. Edinának ott kellett mellette ülni a hálóban, mikor Fanni megjött, hogy ne hagyja magára, meg pátyolgassa a lelkét, pedig szerintem szívesen meghallgatta volna Fanni élménybeszámolóját. A párkapcsolat tényleg kivonja az eseményekből, remélem Laci kiesése után megint magára talál, és leveszi, hogy Fannit max. a fináléban lehet legyőzni, nem kell tolongani párbajozni, hanem jobb lesz már lapulni. Hajrá Edina!

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 11:32:52

@eatpray: Szerintem nem Dennis mellet,hanem Dani ellen szavaztak akkor. Adott esetben :P

Ditti82 2015.02.09. 11:33:17

@másodpéldány: Ja tehát ha egy blogban Fáncsi a NŐ, akkor az már úgy is van? Muhahaha... Ízlések és pofonok, tudod. Fáncsi egy ordenáré liba, aki lehet, hogy okos, de a "maszk" amit állítólag visel elég undorító.

lukacstoncsi 2015.02.09. 11:34:48

@-pkata-: Jó:)

@eatpray: Dani jól kezdte nekem nincs kedvencem ebből a szériából de egy idő után őt kedveltem mondjuk így.De amikor rászálltak Zsura Edinával onnantól kezdve nálam bukta az egészet.Tulajdonképpen hamar kijött rajta az hogy egyszerüen pasiként egy nőnek se jött be ezt nem tudta megemészteni.

MacákékIcukája 2015.02.09. 11:35:55

@-pkata-: ezt jol gondolod, engem sem erdekel, ahogy dugnak... nem is szoktam megnezni a videokat, tok elcsepelt az osszes.

@eatpray: nekem is hianyzik Dani, de ezt dobta a gep :) Robinra kell szavazni (viszont ha o kiesik, onnantol kezdve mar en sem nezem).

hannamontanna 2015.02.09. 11:35:59

Na most akkor poszt nélkül ebédelünk...? :-D

lukacstoncsi 2015.02.09. 11:36:11

@hannamontanna: Kár hogy a stadionos versmondó IIdi nem jutott még eszedbe:D:D:D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.09. 11:38:52

@Krétagarbó: Szia Kréta privi ment, már tegnap is írtam, de sztem nem jártál a mailedben.

lukacstoncsi 2015.02.09. 11:39:21

@Ditti82: ...és azon ritka alkalmak egyike amikor még hiteles is volt amit mondott (körmondatok nélkül) :D

hannamontanna 2015.02.09. 11:39:38

@lukacstoncsi: Ezt most muszáj volt??? :-DDDD
Na ő aztán tényleg nem tudta mire vállalkozik. Ő a tipikus antiVVszereplő. Konzervatív, megcsontosodott, okoskodó, humortalan és sértődékeny ..... Kár volt a műsoridőért.

lukacstoncsi 2015.02.09. 11:42:11

@hannamontanna: Amatőr volt és nagyon naiv.Sajnáltam szerencsétlent bedobták a farkasok közé így legyen lottó ötösöm hogy ki is esett ahogy kell.Harcos csajból már volt bőven benn akkor elég.Nagyon akart szerepelni hát megkapta...meg mást is.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.02.09. 11:44:53

@Lipton: kisfiam, itt te ne kételkedj az én hitelességemben, vagy ha igen, akkor mondd a szemembe bazdmeg. most pedig hess a faszomba, ezt nem tűröm senkitől.

mézescsók 2015.02.09. 11:45:59

@Köcsöglány: Büntetésekről.
Edina: dzsungeles héten - végigtakarítatták a lakókkal a villát éjszaka.
Fanni: sulihéten: mindenki fekvőtámaszozott (tesitanárnővel való affér).
Személyre szabott büntetésekből - ami miatt mindenki szívott - tehát egál.
Ami miatt csak a renitens - szintén egál (mikroport, makroport).
Dennis büntetése - a bukás miatt - nem a szabályzat megszegése miatt volt, tehát nem számítható ide.
Fanni szaunázása - Laci kib...sa volt (akkor speciel nem érdemelte meg, máskor biztosan igen, de akkor nem), hogy kitoljon Fannival és felhasználja Dennis egyik szuperképességét, amivel a gyám jogán akkor éppen rendelkezett.
(Ha más már leírta, akkor vedd tárgytalannak, csak belepillantottam.)

lukacstoncsi 2015.02.09. 11:46:01

@Lipton: Edináé is fel lett olvasva.Fanni mellett a másik legjobb de hogy végül kinek voltak jobb jegyei nem tudom.

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.09. 11:46:13

@másodpéldány: ez a cikkecske felnyomta a vércukor szintemet :) Nem is ebédelek

Gonosz törpe 2015.02.09. 11:48:26

@Köcsöglány: Mindig valaki ellen szavaznak, sose a szeretet irányít.
Talán most először lesz másként, most az erdélyiek "szeretetből" szavaznak Edinára, függetlenül attól, hogy szeretik-e, vagy éppen szégyenkeznek miatta.

belzebubó 2015.02.09. 11:52:26

@hannamontanna: Tegnap visszanéztem egy éjszakai adást, azt hiszem a csütörtökit, Dóri éjjel betolt két tál bablevest és egy tortillát. Mindezt hajnali fél 2-kor.

másodpéldány 2015.02.09. 11:53:34

@Hedo a szadista szexista anyuka:

magyarul olyan mintha marcipános csokitortát ettél volna?

nem tudom eldönteni, hogy ez most jó vagy rossz...

amúgy te milyen irányba vagy szexista?

a szadizmust amúgy érteném, de a hedonizmus a szadizmussal nyakon öntve mondjuk nem az esetem, csak önmagában, de mindegy, izlések és szadizmusok!

zsopicur 2015.02.09. 11:55:23

jajj hagyjuk mar a takaro meg szanuna összehasonlitasat....ha a takaro gaz lenne ennyiböl a ruha is emrt az is takar....benne van h bujkalni nem lehet meg az ajto möge sem! akkor nyilvanvalo h bebujni a szauna ala az egyik kamerat eltakarni a lufikkal meg meg parnat is odatenni egeszen mas ügy...

malevil2050 2015.02.09. 11:56:16

Esztet loptam.azé raktam kettős idézőjelbe,mer különben concoh kikéri magának.

""A Valótlan Világok legtüneményesebb nője, sokak számára nem várt módon a VV7-ben bukkant fel...
Ő Fanni, aki egy egész Almodóvar filmet elvinne a hátán...
Fanni nemrég azon meditált, hogy ő esetleg az űrből jött, illetve sanszos, hogy a Marsról, majd miután elidőzött egy darabig a hang terjedésének felfoghatatlan csodáján, kijelentette, hogy aki a szolit feltalálta az egészen bizonyosan Isten.""

Tanya Jóska 2015.02.09. 11:56:23

@zsopicur: szauna alá bebújni miért oké és bunker alá miért nem?

másodpéldány 2015.02.09. 11:57:35

@Ditti82:

hát most ezért szerintem ne adjuk be a válópert.... vagy igen?

Ha te Robin drukker vagy, akkor az velem oké, és elvileg ő se szereti fannit, de én igen, ő nem tudja kezelni, de én tudnám... őszintén nem értem ezt az utálkozást, annak ellenére, hogy van nevelni való Fannin bőven...

de mégis ő a legjobb... sajnálom, ha a buta denisz, most dóri ellen uszítja.... vagy fordítva? hát ez pech, nekem bejöttek a csajok együtt, amikor kényeztetik egymást... sokkal jobban, mint mikor a fiúk durvulnak a csajokkal...

hannamontanna 2015.02.09. 11:57:54

@belzebubó: Az igen. Nincs több kérdésem. Tehát nem a fitnesz gépeken partizánkodik éjjel titokban, hanem zugeszik... :-))))

malevil2050 2015.02.09. 11:58:04

@Hedo a szadista szexista anyuka: Nem tom látted é én vótam ottan a zelső.

másodpéldány 2015.02.09. 12:01:28

@sixx:

hahaha!

Sixx, akkor ez a blog most olyan, mint a Speakers Corner a Hide parkban, ahol bárki szónokolhat az oda kitett hordókon, és mindenkit szidhat, kivéve a királynőt?

malevil2050 2015.02.09. 12:01:40

@zsopicur: A zegész témát lehetne már jegelni,de asz még odébb lesz.Sőt aszt hiszem lossocskán az egész vv-t.

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.09. 12:02:20

@másodpéldány: a szadistát akkor vettem fel mikor Dorothy is :) a szexista meg szimplán jól hangzik.

Magg. 2015.02.09. 12:03:28

Sziasztok! Új poszt még nincs, itt viszont annyi már a hsz, hogy lehetetlen mind végigolvasni.
Nálam (Telekom IPTV) nagyon furán fejeződött be az esti öfi.
Még ment az élő adás, Edina épp azt taglalta, hogy miért így kellett történnie, a többiek miért így szavaztak, meg főleg Robin miért így?!
Erre Lilu visszakérdezett - te most a többieket hibáztatod? ...és ebben a pillanatban jött a reklám.
A belevalót már nem tudtam nézni. Másoknál is így ért véget?

malevil2050 2015.02.09. 12:03:57

@másodpéldány: Volna egy csöndes javallatom,ha nem húzod meg magadat,akko má csak harmadpéldány néven imádhatod kedvencedet.

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.09. 12:04:36

@malevil2050: Akkor ennek örömére pezsgőt bontok, konfettit szórok és tapsolok ÁLLVA! :D Sőt, más ismerőst is láttam a kommentelők között

zsopicur 2015.02.09. 12:05:02

@monroe1: mert az h kezzel tartod a takarod az nem bunker...ez olyan mintha pl a pezsgöfürdöben szexelnenek a habok alatt az sem bunker (amugy erre miert nem gondolt meg senki?) ha kitamasztanak a takarokat seprünyellel szerintem AZ mar szinten bunker...

malevil2050 2015.02.09. 12:05:10

@Magg.: Sőt az iccaka.képzeld el egyiken sem vót kendő.

ygan_rev 2015.02.09. 12:05:24

Én Edinára nyomom a voksom és csak Dani miatt! Amúgy tök mindegy lenne nekem már kiesik ki, csak Fanni - Dennis - Dóri trió essen pofára. Elegem van belőlük.

másodpéldány 2015.02.09. 12:05:56

@zsopicur:

amúgy emlékszem, hogy a vera megszervezte, hogy mindenki bújjon el, hogy amikor attila visszatér a villába, senkit se találjon... és ne értse az egészet

gondolom vera, aki azt hiszem épp házmouster volt előre kért engedélyt a riportszobában, hogy ezt kivitelezhessék...

magyarul kollektív viccként lehet... de nem is ez az érdekes, szerintem naponta rengetegszer követnek el olyat ami miatt megbüntethetik őket, csak épp akkor veszik elő a dolgot, amikor belenyúlhatnak a játékba...

malevil2050 2015.02.09. 12:06:36

@Hedo a szadista szexista anyuka: De jó végre ünnepelt celebstare leszek.Köszönöm neked,Ha valamiben segíthetek,csak szójjá!

Magg. 2015.02.09. 12:06:55

@malevil2050: nem volt vagy csak nem látszott? :)

malevil2050 2015.02.09. 12:08:31

@Magg.: Nem vót,há mondom/írom.

hannamontanna 2015.02.09. 12:09:05

@Magg.: Igen. Lilut már vagy harmadszor keverik le csúnyán..... :-D Mondjuk én inkább kihagytam volna a csipsz reklámot és meghallgattam volna Edina mondandóját.

malevil2050 2015.02.09. 12:09:22

@eatpray: Közsönnyük a szeöveccség nevében.

másodpéldány 2015.02.09. 12:09:42

@monroe1:

de a tanári megbeszélésen kiderült...

szóval emlékeim szerint fanninak csak két négyese volt (matek és torna - gondolom a tornatanárnő tapizása miatt) a többi ötös, viszont edinának három négyese volt... és csak két ötöse...

persze bármit meg lehet tenni, de az a gátlástalan töltelékszöveg halandzsa, amit edina levágott a vizsgán azt hiszem magyarból, vagy töriből, nos, én még ennyire se adtam volna neki jó jegyeket...

másodpéldány 2015.02.09. 12:10:13

@hannamontanna:

a reklámidő pénz!!!! főleg most a különadóval...

Krétagarbó 2015.02.09. 12:11:55

@VV Erőlegény: Szió, olvastam, írok is, csak nem érem utol magam. De ma mmkk írni fogok:)

ornyim 2015.02.09. 12:13:22

@malevil2050: de jó :D látod színes a társaság, lehet tanulni mindig, csak figyelj ;)

másodpéldány 2015.02.09. 12:13:32

@malevil2050:

miről beszélsz? én szabadakaratomból vagyok másodpéldány, és nem azért mert lett volna elsőpéldányom

egyszerűen az történt, hogy az első nevemre túl sokan ugrottak (nem, nem sixx, aki szerintem meg tudja különböztetni a tréfát a szivatástól) hanem a többiek, ebből lett elegem, és választottam egy szerényebb, kevésbé feltűnő nevet...

okéka?

Magg. 2015.02.09. 12:13:43

Az Edina-Laci párossal az a bajom, hogy nagyon készpénznek veszik már azt , hogy tuti egyiküké lesz a fődíj.
Laci pl. rettentően ellenszenves, beképzelt és nagyképű, amikor mindig azzal jön, hogy hátradől és páholyból nézi az eseményeket.
Hát most kissé pofára esett.
Azon is kinyúltam, amikor arról az eshetőségről beszélgettek Edinával, hogy egymás ellen küldik őket - Laca nagy bociszemekkel belenézett a kamerába és belebúgta: amelyikünk visszajön, az megnyeri, mert milyen áldozatot hoztunk.
WTF?
Ezek milyen játékban hiszik magukat? Nem fogták fel, hogy ami történt, azért történt, mert ŐK és nem más, sokadszorra is szabályt szegtek.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 12:14:11

@sixx: Ha csak az egyikbe nézünk az jó? (A másik nem látszik a képen :D )

Magg. 2015.02.09. 12:16:03

@hannamontanna: igen, én is kíváncsi lettem volna.
Sztem nem fogják fel, hogy büntetést kaptak. Hiányzott az "ásztnámhiszámál" és a "miértpontvelmtörténikez" . :)))

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 12:16:28

Nahh,majd az Edina fanok minnyá kitalálják,hogy neki kellett volna kapni akkor a kendőt Fáncsi helyett,nem? Jajj. Amúgy a büntikhez visszatérve: Robin az állatos héten többször is volt Edina miatt büntetve. Vissza lehet nézni.

Magg. 2015.02.09. 12:17:41

@malevil2050: lehet, hogy éjjel nem kötelező hordani. Ha meg igen, még szigorúbb büntetést nekik! Essen ki mindkettő! :DDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 12:18:11

Tényleg, Sulis héten. tán Dani az ágyneműtartóba bújt el! Oszt semmi következmény?????

c.miller 2015.02.09. 12:19:41

az egyik elképesztő dolog számomra, hogy vannak emberek, beleértve edinát és lacit is akik ki vannak akadva azon, hogy most mehetnek egymás ellen párbajozni? ez nem a kibaszott vöröskereszt, ki nem tojja le, hogy ők egy pár? de komolyan, nem is értem... robin jól döntött, menjen csak ki a két agytröszt aztán hajrá. és az is okos dolog volt tőle, hogy a dupláját még nem lőtte el. robinnak nem kötelessége tekintettel lenni sem edinára, sem lacira. itt pénzről, lakásról, autóról van szó, nem pedig arról, hogy nehogy megbántsuk már egymás rózsaszín lelkivilágát.
edina a tegnapi végén már kezdte robinra kenni a felelősséget, csak szerencsére lekeverték.:D a héten még biztos fog pár kört nyígni ezen, iszonyat unszimpatikus arc egyébként is, ha ő lenne a kollégám tuti tíz perc után csapkodnám a fejét a másológépbe vagy egy golyóstollal átszúrnám a nyaki ütőeremet, mert egyszerűen ez az okoskodás, észosztás és mindenbe beleugatás valami hajmeresztő.
a másik, hogy sajnálom amiért nem volt anyuka-apuka hét, amikor csecsemőket kellett gondozniuk, az a tavalyiban hatalmas volt.:D most párban is vannak hozzá, de én a párokat kicsit összekeverném, mondjuk egy robin-fanni, edina-dennis és laci-dóri kombót megnéznék.:D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 12:20:22

@Magg.: nem úgy van,hogy a kendőt mindig (értelemszerűen fürdéskor off,meg gondolom jakuzzi,szauna (rendeltetésszerű használata közben,nem a sutyi dugásra értendő!! :D) jól látható helyen kell hordaniuk? Vagy elkezdtek lázadni? Romcsi lenne. :DDD

Magg. 2015.02.09. 12:20:37

@-pkata-: igen, szóval eléggé gumiszabályok vannak itt, mint azt már többször megállapítottuk.
Edina is elbújt már a bünti makroportjában és semmi következménye nem lett. Felteszem, ezért nem gondoltak arra, hogy a szaunás bujkálásnak milyen következménye lehet.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 12:22:17

@Magg.: tényleg, még az is volt...
Másik kérdés. Dzsakuzziban, hab alatt, búvárpipával dugni ér? Vagy az is bunkernek számít? :)

lukacstoncsi 2015.02.09. 12:22:49

@Magg.: Edina azt mondta hogy nem hibáztatja őket csak Robin döntésésvel nem értett egyet.Lilu ezekkel az álkérdésekkel meg elmehet a picsába.Ott szenved ez a két szerencsétlen az RTL meg egyik oldalról sajnáltatja őket a másikról meg jól beléjük rúg ők meg adjanak jó válaszokat mindenre.

Magg. 2015.02.09. 12:23:32

@Köcsöglány: de hallhattad - ők biza nem olvasták még el a villaszabályzatot.
Tényleg azt csinálnám, amelyik visszajön, be kéne magolnia, kikérdezném és ha nem tud valamit, máris övé megint a zöld/kék kendő.
Bár Edináról el tudom képzelni, hogy csakazértse hordja a kendőt, ő most lázad, mert baromi nagy igazságtalanság történt vele. :)

malevil2050 2015.02.09. 12:23:33

@c.miller: Ne h má megöngyilkojjad magadat,kár lenne érted.

mr miss 2015.02.09. 12:24:19

@Magg.: @hannamontanna: a videó végén ott van. Edina reakciója nagyjából olyan, mintha nem tudná, hogy hol és milyen játékban van épp...
rtl.hu/rtl2/valovilag/egymas-ellen-kell-parbajozniuk-a-szerelmeseknek

hannamontanna 2015.02.09. 12:24:38

@c.miller: + sok... :-)
@Köcsöglány: Lehet hogy azt szeretnék, ha emiatt mondjuk kizárnák őket, mert elhomályosult elméjükben már magukkal is elhitették, hogy ők egy szerelmespár, és áldozatokat hoznak egymásért. A büntetés az legyen, hogy nincs büntetés, végig kell csinálni a párbajt. :-)))

lukacstoncsi 2015.02.09. 12:27:07

@c.miller: "sajnálom amiért nem volt anyuka-apuka hét, amikor csecsemőket kellett gondozniuk, az a tavalyiban hatalmas volt.:D most párban is vannak hozzá, de én a párokat kicsit összekeverném, mondjuk egy robin-fanni, edina-dennis és laci-dóri kombót megnéznék.:D "

ezt írtam én is pont ebben a párosításban 1 hete kb. most még megtehetik meg szórakoznánk is egy jót.dennis mint apa....:)))

Tanya Jóska 2015.02.09. 12:27:19

@zsopicur: hát én nem tudom, mit takar a bunker kifejezés jelen esetben, mert nem láttam azt a részt, de itt mindenki bunkert említ, amiről nekem az az elképzelésem, hogy egy takarókból épített rejtekhely.:)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 12:28:15

@lukacstoncsi: két szerencsétlen,hát tényleg minnyá megsajnálom őket,hogy maguknak alakítottak egy ilyen helyzetet. Edina is nem értem,mit veri magát,hogy nem ért egyet Robinnal. Várjunk csak....nem Edina volt,aki Dennis jelét ráb@szta Robinra mondvacsinált hülyeséggel? Ugyan már,tényleg....már csak ezt tudom mondani,ugyan már... :D :D Vicc az egész,még a végén Fáncsika meg Dinka is olyan jól fogja hozni a szegény összetört lány szerepét,hogy tényleg megsajnálom őket.....ja,nem :D

másodpéldány 2015.02.09. 12:29:50

@c.miller:

"edina a tegnapi végén már kezdte robinra kenni a felelősséget, csak szerencsére lekeverték."

edina csak magára vethet, laci kérte, hogy beszéljenek végig minden eshetőséget, de Edina nem hallgatott rá (gyanúm szerint, mert szeretné Lacit kinn tudni a házból, mivel akadályozza a szabad mozgásban és kibontakozásban)

ha edina hagyta volna végiggondolni a történetet rendesen, és nem azt játssza, hogy a vv stáb csak azt lesi, hogy az ő párbaj kívánságait teljesítse és tálcán nyújtsa neki az általa rendelt párbajfelet... nos akkor evidens lehetett volna (sőt valszeg volt is)

hogy a társaság garantáltan fannit küldi laci ellen, hisz fanni kifejezetten lacival akar párbajozni, már régóta (egyébként vicces, hogy robin és és dóri is lacira fente a fogát, mint könnyűnek gondolt prédára, szóval hárman álltak sorba, hogy lacival párbajozhassanak, és elvileg talán még van erre mód, kivéve, ha most edina jön vissza...)

fannival szemben nem lett volna igazságos most edina ellen küldeni, mert ez nem az ő büntetése, nem az ő kihágása, hanem edináéké...

ha a társaság mégis fannit választja, akkor szerdán az rtl-nek újabb kiválasztást kellett volna rendeznie, mert nem lehet mást büntetni egy ilyen kihágásért...

Magg. 2015.02.09. 12:30:24

@lukacstoncsi: Lilu amúgy mindenkibe beleköt. Folyamatosan provokálja az összes villalakót, csodálom, hogy még egyikük sem küldte el a pics@ba.
Robin úgy játszik, ahogy ő akar és ahogy a saját érdekei diktálják.
Nehogymá Edinácska mondja meg neki is - mint Lacuspapucsnak - hogy mit mondjon és mit csináljon.
Edina nagyon jól tudta, hogy Robin és Laci között elég erős ellentét van. Igazából az utóbbi időben ő is elég pökhendi módon beszélt Robinnal.
Azt képzelte, hogy Robin majd az ő két "szép" szeméért úgy táncol, ahogy ő fütyül? Ez a nő tényleg elhitte, hogy bejön Robinnak? Áááááá.....

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 12:31:13

@hannamontanna: Edina sunyi fején lácccik,hogy ő küzdeni fog és harcol a végsőkig és Laccét arra kéri majd,hogy várja meg őt (hogy pofára fog esni,nyihaha :D). Tegnap hogy elgondolkodott,hogy a főnyeremény vagy Lacc. Látszott rajta,hogy akkor nem számított arra a kérdésre,rendesen kiesett a szerepéből

vastyúk is .. 2015.02.09. 12:31:55

Akárhogy is, Edina és Fanni viszi a műsort. még van vissza egy hónap. Persze én értem, hogy sokan utálják Edinát, de úgyis megfogalazható a szavazás, aki számára mindegy ki megy vissza, hogy biztosan egy 100% Fanni show -t szeretne még nézni egy hónapig? Ha egy pillanatra is úgy érzed, kell a ballaszt Fáni mellé, nyomj egy szavazatot Edinára.

2015.02.09. 12:32:39

@lukacstoncsi: Már volt erről szó. Dinka jegyei a képen látszottak ahogy beírta a tancibácsi: magyar/matek/töri: 4 (jó), torna/ének: 5 (jeles). Ezzel szemben Pfffhánny: három ötös, két négyes.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 12:34:30

@Magg.: Liluról nekem is ez a véleményem. :D :D Én már beszóltam volna neki, vagy nagyon kimérten válaszolnék neki mindig. :)

lukacstoncsi 2015.02.09. 12:36:18

@Köcsöglány: Hát ne sajnáld őket szerintem megvannak enékül is.:D

@Magg.: Korábbi vv-kben volt 1-2 poénkodós visszaszólás, de valahogy minden játékos tátott szájjal bámul ezekre mert műsorvezetők.Lilu csak szimplán kihasználja hogy lehet szivatni őket, és kellemetlen helyzetbe hozni mikor mit.ha kell agyondícsérni valakit vagy bunkóskodni.Ezért fizetik.Sajnos Fanni kivételével bár ő sem erős ebben nem nagyon tudnak úgy visszaszólni, de legjobb ha nem mondanak semmi konkrétat ha gáz van kevésbé ciki ha lebuknak.

2015.02.09. 12:36:36

@Magg.: És mikor Dinka ideges: kapkod a levegő után, olyan mintha rögtön elájulna. De szeretem látni (csak vasárnapig, utána csakis a BV-ben, vagy a Pókuszban, vagy ott sem)

hannamontanna 2015.02.09. 12:37:49

@Köcsöglány: Így igaz. És még annyi sem volt benne, hogy annyit mondjon: elsősorban Laci és a pénz is. :-DD Jó lett volna, ha élő adásban bedurcizik Laci.:-DDD Ez a mártír szöveg meg Lacitól!! Szánalmas.
De a kis összefoglaló tetszett Zsuról-Laciról. Még azt bevághatták volna, amikor még az elején taglalja, hogy Edina mennyire nem jön be neki... Na jó, nem, ennyire nem vagyok aljas. :-D

Magg. 2015.02.09. 12:38:40

@lukacstoncsi: igen, ebben igazad van. Fannin látszott egy-két alkalommal, hogy vágta, mit szemétkedik vele Lilu, de csak olyan viccesen, cukiskodva mert visszaszólni. Nyilván félti a jövendő állását. :))

Magg. 2015.02.09. 12:39:33

@Spitzbauer: röhejes, de most én is Lacira szavazok. :))

2015.02.09. 12:41:14

@hannamontanna: Be lesz az is vágva, ha van egy kis eszük :-DDD (van)

lukacstoncsi 2015.02.09. 12:43:23

@Magg.: Szerintem sokan vannak úgy vele hogy nem mondanák meg hogy mi minden kibaszás itt mert a szerződés köti őket.Komolyan megnéznék egy olyat amikor valaki egy élő adásban vagy párbajon elmondaná mi bassza a csőrét...

vastyúk is .. 2015.02.09. 12:44:34

@Magg.: szerintem Edina pusztán abban bízott, hogy Robin legalább annyira utálja Fánit is, mint Lacit. tehát Edina jogosan gondolhatta, hogy Robinnak Fáncsi benne van a talonban. Arra is gondolhatott, hogy Lacit magának szeretné Robin. Egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy kit választ Robin. Azt meg engedjük már meg Edinának, hogy csalódott legyen a döntés miatt. Én is csalódott vagyok, ha nem azt az öt számot húzzák ki a lottón, amit beixeltem.

lukacstoncsi 2015.02.09. 12:45:42

Amúgy Lilu is elfogult pár játékossal valakiket meg ki nem állhat...de legalább ne mutatná.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 12:46:18

@Magg.: "Edina is elbújt már a bünti makroportjában és semmi következménye nem lett. "

igen, csak ezek az elbújások önmagukért történtek (elbújtak villatársuk/tanáruk elől, hogy jól előbújjanak), míg a szaunás ügy arról szólt, h úgy végezzenek egy bizonyos tevékenységet, hogy azt MI, NÉZŐK nem látjuk.

Baresz83 2015.02.09. 12:46:54

@-pkata-: szerintem engem is rég kizártak már volna a játékból, mert hogy beszóltam volna Lilunak, az tuti!! :)))

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 12:47:57

@hannamontanna: majd Edina nézheti otthonról,hogy is volt ez a Laci-Zsu szitu és kinek is volt "igaza" :D Hülyék ezek mind. Edina szabad utat ad,Laci aszongya neki nem kell Dinka,mint nő,majd utána mindenki felháborodik,amikor történik valami. Ez olyan,mint ha a férjemnek azt mondanám,hogy 'Drágám,persze,nyugodtan csalj meg azzal a nővel,aki sokkal jobban néz ki nálam,engem nem zavar',majd utána a képébe verdesném,hogy mégis ezt hogy gondolta? Áhh,érthetetlen :D

bkinga 2015.02.09. 12:48:49

@sixx: nem is tudtam, hogy itt csak ugy ki vannak tiltva az emberek ha szamodra nem tetszo velemenyt irnak be.....ennyit a demokracioral es szolasszabadsagrol......

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 12:50:33

@bkinga: hát,ha nekem lenne egy saját blogom és engem fikáznának a hsz-ekben,gondolkodás nélköl röptetném az illetőt. Azé' ne a nyúl vigye már a puskát,tetszik érteni... :)

lukacstoncsi 2015.02.09. 12:50:34

@Magg.: Jövendő állás ez jó:D Szerencsétlennel elhitetik egy kis időre mekkora szám az meg összepisálja magát lányos zavarában.Ha lesz VV8 és még lejjebb lesz a színvonal akkor van esélye esetleg:D

Tanya Jóska 2015.02.09. 12:50:42

nem emlékszem, a robin és laci időjárásjelentését is leadták az öfiben vagy csak én nem láttam?
mert mondjuk amikor robin árulta fannit, az nagyon tetszett, simán jobb volt mint fanni időjárásjelentése, aki ott is 99%ban magáról beszélt, miközben "összecsaptak felette az idők."

Magg. 2015.02.09. 12:52:13

@lukacstoncsi: ha a Baukó Éva lehet műsorvezető, aki még csak egy percre sem vicces, akkor Fanni simán lenyomhatja őt. :))

lukacstoncsi 2015.02.09. 12:53:43

@monroe1: Robin jó volt egyébként.A retek meg mindig eldönti kinek a produkcióját lehet látni kiét nem.Gondolom Dórié jobb volt mindkettőénél ezért mutatták meg.:D Ők csak a nézők kegyeit keresik tudod:D

MacákékIcukája 2015.02.09. 12:53:44

@monroe1: Nem adtak le, mert mind a ketto eleg uncsira sikerult. VV oldalon fent vannak :)

Baresz83 2015.02.09. 12:53:56

Most nézem a mai előzetest: Dennis és Fanni milyen kedves gondolatokat fogalmaznak meg Dóriról... :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 12:55:19

Egyébként mennyire szívszaggató lesz már,hogy Edina és Laci Valentin nap után egy nappal párbajoznak :DDDDDDDDDDDDD

Magg. 2015.02.09. 12:55:35

@vastyúk is ..: legyen csak nyugodtan csalódott, csak azt vegye már észre, hogy ők ketten elkövettek valamit és őket, kettejüket büntették meg.
Vonja le a tanulságot és ne másokra puffogjon.
Ez nem a vöröskereszt, Robin úgy játszik, ahogy számára a legjobb.

hannamontanna 2015.02.09. 12:55:51

@Köcsöglány: Na igen. Soha nem érdekelt az utóéletük, de erre kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni. Nyilván ez lesz a válóok, nem kel kreálni. :-)
@bkinga: A nem tetsző vélemény, meg a beszólogatás, az nem ugyanaz. Tudod: vendégjog... nem megyek úgy vendégségbe, hogy a küszöbön elküldöm a vendéglátót a k. anyjába.... etc.

Pickwick_tee 2015.02.09. 12:56:06

@Köcsöglány: Nem volt fikázás. Egy rossz szó nem volt abban a hozzászólásban. Sajnos már nem olvasható, mert törölve lett. Ehhez képest a reakció elég érdekes.
Úgy látszik a lekezelés és a hess faszomozás rendben van.

lukacstoncsi 2015.02.09. 12:56:33

@Magg.: Baukót nem a humora miatt tartják.Kellett egy reality veterán akit az ovisok is ismernek talán rá lehet bízni és elötte a Celebbel melegített be.Gondolom látták hogy Éva egy "all round" csaj ezt is rá lehet bízni.ha már fűzőben meg melltartóban fotóztatja magát...:D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 12:56:33

@Baresz83: én otthon be is szólok, csak sajna, nem hallja :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 12:56:45

@monroe1: szerintem Fanni semmi másról nem tud beszélni,csak saját magáról,ez teljesen egyértelmű.

malevil2050 2015.02.09. 12:57:53

@vastyúk is ..: Jó kis kampánybeszédevót,kapc érte egy gutmorgent.

hannamontanna 2015.02.09. 12:57:56

Visszatért a teaivónk... :-D

mézescsók 2015.02.09. 12:58:22

@másodpéldány: Egyes egyedül egyetlen egy dologban "rokonlelkem" Fanni: a memóriazavar.
Nálam nem memória-, hanem valamilyen figyelemzavar létezik. Mindig jó tanuló voltam, nem okozott gondot a tanulás és ha kell a telefonkönyvet is bevágom, viszont az élet mindennapos dolgaiban már-már fogyatékosnak számítok
Ami nem érdekel, azt egyszerűen nem veszem észre! (A családom tudna mesélni a meglepi hűtőcseréről, amit másnap csak akkor vettem észre, amikor rá akartam hajítani a táskámat - előző nap pakoltam is bele!!! -, az ásványvíz helyett vásárolt joghurtról, mert volt valami hasonló a nevükben, a terasz bejárati ajtaja mellett egy hétig ácsorgó új víztartályról, ami mellett simán elmasíroztam minden nap, stb.) Rengeteg apró dolgot és nagyobb horderejű eseményt - legyen az személyes vagy nem - képes vagyok elraktározni az agyamban, számokat, éveket, eseményeket, jelenségeket, de ami picit sem köti le az érdeklődésemet, az számomra nincs. Mintha rolót húznának az agyam elé, mintha szelektálna, hogy ezt meg kell jegyezni, ezt nem... A környezetem megtanulta kivédeni ilyenfajta hiányosságaimat. Volt, hogy a lányom a férjemmel arra kötött fogadást, hogy a lista ellenére mit mivel fogok összekeverni a boltban!!! Sokat görcsöltem miatta, de nem érdemes. Bocs a személyes közlésért, csak akartam jelezni, hogy ilyen van. (Fogalmam sincs, hogy oxigénhiányosan születtem-e és már nincs kitől megkérdeznem.)

usim.misu 2015.02.09. 12:58:30

Dinka feltette a fukszot megint, ez a nyaklánc rettenetes, és következetesen ehhez ragaszkodik az élőkben. A műsorvezetése teljes félreértés, szegény vendégek nem talkshowba mentek, hanem az inkvizíció elé kihallgatásra.

lukacstoncsi 2015.02.09. 12:58:30

@Baresz83: Remélem szét is mennek hárman négyfelé azt kalap kabát:D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 12:58:31

@henrik_: a villaszabályzat tesz ilyen kivételt, hogy mikor milyen indokból bújhatsz el? szerintem nem.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 12:59:05

@Pickwick_tee: hát,ha klasszik értelemben vett fikázás nem is volt,azért pedzegetett 1-2 dolgot,amit sixx helyében én sem tűrtem volna el... :) Micsoda irónia,Lipton-t kitiltották,és Pickwick Tee jön megvédeni :D :D

Magg. 2015.02.09. 12:59:14

@Magg.: ja és még annyi - eddig mindenki megkapta a lehetőséget, hogy saját maga válasszon ellenfelet.
Ez kijár Fanninak is, akármennyire is utálják őt az Edina fanok.
Edina és Laci viszont súlyos szabályszegést követett el, ezért miért is Fanninak kellett volna bűnhődnie?

sixx · http://comment.blog.hu 2015.02.09. 12:59:33

@bkinga: nem véleményt írt, hanem a szavahihetőségemben kételkedett. kurva nagy különbség. a saját blogomon hadd ne tűrjem már el, hogy valaki lehazugoz. érthető, ugye.

Well... 2015.02.09. 13:00:01

@harcosDuke: meg o sem az enyembe abban amit en csianlok, leirtam, mi a velemenyem...tiltsal ki erte

egyemakisszíved 2015.02.09. 13:00:11

@Magg.: @vastyúk is ..: Erre valószínűleg annál is inkább meg volt az oka, hogy amikor Fanni dolgain szörnyülködtek, Robin mindig úgy nyilatkozott, hogy a Fanni által képviselt alpáriság elfogadhatatlan számára. Ha jól emlékszem, az egyetlen alkalom, mikor Robin a hangját felemelte valakivel szemben, az épp Fanni volt, amikor rászólt, hogy a viselkedése a számára eljutott már a kibírhatatlan mezőbe. Tehát, ha a kérdést úgy teszik fel, ahogy Lilu szokta a kiválasztáskor, hogy melyik villalakónak ki az, akivel a legkevésbé akar együtt élni, Edina biztos volt benne, hogy Robin válasza Fanni lenne. Robin riportszobás sunnyogásáról Edina nem tudhat, hogy Robin azért vállalta el a nővé alakítást a kondi kedvéért, hogy felhasználhassa Laci ellen, mint őt ért inzultust.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.02.09. 13:01:46

@Pickwick_tee: látom, visszajöttél. nem baj. ezt írtad:

"Sixx már nem bírálhatja annyira az RTL-t, mert vendégnek hívják. Egy szóval nem mondott olyat, hogy az RTL belenyúlt volna a játékba most is. Lekenyerezték."

egyrészt faszság, másrészt azt nem tűröm el, hogy a saját blogomon lehazugozz.

csiberibe 2015.02.09. 13:04:10

@sixx: vigasztaljon, sixx, hogy az anyósom tegnap belevalót nézett és elalélt, milyen jókat mondott az az ember :))))

lukacstoncsi 2015.02.09. 13:04:11

@egyemakisszíved: Robinnak ez meg baromi gyenge érv volt hogy kifestették.A helyében röhögtem volna egy nagyot vagy nem megyek bele.Mi a faszt akart itt ezzel felhasználni hagyjuk már...Fanni (nagy nehezen) kibírta hogy nem szolizhat az se ment le pincsibe.(De hogy lopott zsetonnal ment az más kérdés)

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 13:04:15

@usim.misu: az inkvizíció jó hasonlat, bennem is hasonlóak fogalmazódtak meg, amikor néztem a műsorát. :)

@-pkata-: nem tudom, de az tény, h ők ezzel műsort csináltak, míg Edináék a szaunában épp ezt akadályozták.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 13:04:52

A szabályzat szerint a kihívott az lehet akit a kiválasztott jelöl ki,amúgy ilyenkor mi van? Lesz itt még meglepi... faccom. most belacizom.

Magg. 2015.02.09. 13:05:14

@egyemakisszíved: de legalább ennyire utálta Lacit is és ezt többször is szóvátette, jól hallhatóan.
Az is jelzésértékű kellett volna legyen, hogy a múltkor Robin Edinára tette a jelét, mert Lacin lila kendő volt.
50-50% volt az esély, kit nevez meg. Edinának nem lett volna szabad annyira biztosnak lennie magában.

hannamontanna 2015.02.09. 13:05:16

@egyemakisszíved: Robin azért is haragudhat Edinára és Lacira, mert Denisz jelét rá rakták az előző kiválasztáskor. Lehet hogy valaki irritálja ahogy viselkedik, de ha konkrétan őt támadják, az nagyobb súllyal esik a latba gondolom. Edina min csodálkozik amúgy? Kiharcolta ezt, úgymond..:-))

Tanya Jóska 2015.02.09. 13:05:33

@Köcsöglány: Ja, amikor asszem Dórit vigasztalta akkor is csak magáról beszélt, pont leszarta a másik nyavalyáját. :D

sixx · http://comment.blog.hu 2015.02.09. 13:06:29

@Well...: szerintem nem a ruha teszi az embert, és nem is a három pont kényszeres használata. az első ostobaságra vall, a második modorosságra. a sörhas és a borotválkozás emlegetését meg hagyjuk, óvodás szintre tényleg nem megyek le.

encek 2015.02.09. 13:07:03

@bkinga: Honnan írsz? Magyarországon már rég nincs olyan. Teljesen igaza van Sixx-nek.

Tanya Jóska 2015.02.09. 13:07:20

@lukacstoncsi: @MacákékIcukája: Majd megnézem akkor mert kíváncsi lettem volna a többiekre is, viszont ez így mindenképp manipulálása a szavazásnak, hogy nem mutatnak ilyenkor mindenkit.

MacákékIcukája 2015.02.09. 13:09:17

@monroe1: okes, nezd. Szerintem ebben az esetben nem volt manipulacio, egesz egyszeruen annyira unalmasra es sotlanra sikeredett, hogy kihagytak (Robinera en is kivancsi voltam, mert neki drukkolok, de kb fel percig birtam).

jotekony koc 2015.02.09. 13:10:09

@hannamontanna: Edina elbaszta. Ha a kivalasztas elott osszeerinti a nemi szervet Robineval, akkor most Fanni menne parbajozni.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 13:11:03

mai hogyvolt mikor lesz kirakva?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 13:11:22

@henrik_: nekem nem műsor a rtl-s pornó :) nagy ívben nem érdekel, hogy dugtak és milyen pózokban a pad alatt. :) Ha kártyáztak volna, az érdekelne. :D :D Bár, lehet, hogy kártyáztak... Basszus, és most lemaradtunk... :) Mindenki azt hiszi, hogy dugtak, közben nem is...

vastyúk is .. 2015.02.09. 13:11:54

@Magg.: én úgy gondolom, hogy tegnap este Edina nem puffogott, mikor Lilu megkérdezte, hogy hibáztatja-e a többieket, azt mondta, hogy nem.. Az meg egyértelmű, hogy abban reménykedett, hogy nem ezt a döntést hozzák. Semmi több.

@egyemakisszíved: szerintem sem volt ez olyan egyértelmű döntés Robin részéről. Ha az lett volna, a szerkik nem engedik meg neki, hogy csak a táblánál mondja el, hogy felhasználja-e a dupla jelet. Robin egyszerűen csak nem akart a többséggel szembe menni, hogy így a következő párbajt is megússza. Okoskodhatott volna úgy is, hogy kiviszi Lacit a kövi körben, de persze ez még mindig benne van a pakliban :D

lukacstoncsi 2015.02.09. 13:12:53

@MacákékIcukája: Azt hiszem lényegtelen Fanni volt mondjuk ha nem toronymagasan de talán a legjobb közülük de ettől még nem egy tehetség.A baj az hogy önkényesen eldöntik kitől mit mutatnak meg vagy sem egy ilyen játékban és nem gondolom hogy állandóan csak a show tolók az érdekesek.

MacákékIcukája 2015.02.09. 13:13:16

@-pkata-: vagy lehet, hogy jegkremet ettek es az volt az a nagy csamcsogas es Edinanak hidegerzekenyek a fogai, azert nyogott :DD

Tanya Jóska 2015.02.09. 13:13:27

Most nézem az öfi ismit, dóri evett valamit amire allergiás?

Gia Gianea 2015.02.09. 13:14:24

@monroe1: Dóri a VV-re allergiás :-D

vastyúk is .. 2015.02.09. 13:14:28

@Magg.: Akkor Fannin is lila volt. Azt mondta Robin, hogy akire tenné a jelet, azokon mind lila van

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 13:15:17

@MacákékIcukája: vagy ráesett egy darab belőle... :) Hallod, megfejtettük.. De izgiiii... :)

Tanya Jóska 2015.02.09. 13:15:23

@MacákékIcukája: én is neki, úgyhogy meglesem.:)

csiberibe 2015.02.09. 13:15:26

@vastyúk is ..: Robinnak kellett volna először rakni :)

sixx · http://comment.blog.hu 2015.02.09. 13:17:14

@henrik_: kurva jó kérdés. sajna még nem készült el.

Magg. 2015.02.09. 13:17:15

@vastyúk is ..: nekem azért az már a puffogás kategória, hogy nem volt korrekt a többiektől, meg hogy Robinnak másképpen kellett volna döntenie. Most néztem vissza, még friss az élmény.
Azt nem veszitek figyelembe Robinnál, - csakúgy mint Edina, aki teljesen természetesnek gondolta, hogy az ő szabályszegésük miatt majd más fog szívni - miért Fannit büntesse, ha egyszer nem ő követte el a "bűnt."

Magg. 2015.02.09. 13:18:09

@vastyúk is ..: de azt is mondta, elsősorban Lacit kergetné, csak rajta folyton ott a kendő.

encek 2015.02.09. 13:18:40

Én ezt nem értem! Nincs itt egyetlen férfi sem?? Robin döntése tökéletes! Lehet, hogy Fannit nem bírja, de Laci folyamatosan alázta a férfiasságát, eltiltotta tőle a nőt, akivel tudott beszélgetni! Miért kell azt gondolni, hogy fél a triótól?Egyetlen férfi nem bocsájtja meg, ha a férfiúi méltóságát becsmérlik. Laci soha nem mulasztotta el.

Krétagarbó 2015.02.09. 13:18:42

@vastyúk is ..: kortársbeszéd ? :)) amúgy + sok

hannamontanna 2015.02.09. 13:19:33

@jotekony koc: :-DDDD összeérinti.. eggyé vált volna. :-D Szerintem akkor lett volna Robin igazi bajban! :-D A háta közepére nem kívánja Edinát. Jesszus. A szépség és a szörnyeteg. És nem Edina a szépség.

vastyúk is .. 2015.02.09. 13:20:01

@csiberibe: hát a feszültséget tekintve jó volt ez így. tényleg dönthetett volna másképp is. A dupla jelet ezek szerint meg olyan ellen akarja felhasználni, akivel szívesen kimenne párbajozni.

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.09. 13:24:11

Ki ki mögé fog beállni??? Edina mögé felsorakozik: Fanni, Dóri, Denisz és Robin. Lacci meg egyedül nyomja végig a párbajtot???? Vagy most mindenki kér egy sárga kendőt, mert hót mindegy melyik gyün vissza, kövi párbajra mehet megen...

csiberibe 2015.02.09. 13:24:24

@-pkata-: sanszos. :)
Javaslom neki, hogy Fanni belevalóját foglalja össze azzal az egy mondattal, amit tegnap megalkottam :P

Csak ügyesen! 2015.02.09. 13:26:33

@encek: Na, ez az, ami szimplán nem igaz. Robin viszont mindenféle erőltetett dolgokat ránt elő folyamatosan (elég, ha az említem, h hetekkel később azzal indokolta, h Edinára teszi a jelet, mert az Ádám mellé állt a párbajon, vagy a kamuérzések Edina felé, a sminkelős témát nem is említve), és kétlem h az sokkal kellemesebb lenne, ha percenként közlik veled, h utálnak. Robin nem egyenes, sose volt az, és akárhogy is nézem, keményen Edinát büntette ezzel a döntéssel, akivel pedig elvileg eljátszotta h hiányzik neki, meg h érez iránta valamit. Mondjuk már az is egy elég szép színjáték volt, h nem tud Edinával beszélgetni, mert ez se volt igaz, még akkor sem, amikor Lacci féltékenykedett, az elmúlt egy hétben meg pláne nem. Laci tudta, h Robin érzései sok mindenek, csak nem valódiak, Edina meg azt hitte, h ők tényleg szövetségesek. Ezt hívják pofára esésnek, de ettől még Robin is az, ami: számító és sunyi, akinek senkivel sem sikerült még csak látszat érzelmi kapcsolatot sem kialakítani 3 hónap alatt. Ez meg szerintem elég gáz.

Magg. 2015.02.09. 13:27:16

@vastyúk is ..: de ezt is mondta Robin - ha esetleg Laci jönne vissza a párbajról, akkor a köv.körben ráteszi a duplázót.

Magg. 2015.02.09. 13:28:48

@Hedo a szadista szexista anyuka: Laci azt mondta, nem engedi, hogy bárki beálljon mögé és kortesbeszédet mondjon.
Erre Edina is bólogatott, hogy ő sem...

Krétagarbó 2015.02.09. 13:30:33

@Magg.: egyébként Robinnak a döntése ezen érv mentén védhető. Sztem igazságtalan büntetést találtak ki a szerkik, mert azzal másik villalakót is hátrányos helyzetbe kényszeríthettek volna simán, nem hiszem, hogy egyéb módon nem lehetett volna a szabályszegést megtorolni. Ha csak nem éppen a szerelmespárbaj volt a cél, valentin után 1 nappal...?

Gia Gianea 2015.02.09. 13:30:45

Nem lesz egy heves párbaj,sem az előkészületek..Uncsi lesz..

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.09. 13:31:00

@Magg.: Ugyan, annyi mindent mondtak már!

egyemakisszíved 2015.02.09. 13:31:04

@Magg.: @hannamontanna: @vastyúk is ..: Edina benézte, mert elhitte, hogy Robin kedveli. Akit kedvelünk, nem hozzunk szándékosan olyan helyzetbe, hogy rossz legyen neki. Tehát megpróbáljuk elviselni a barátját, élettársát, férjét, még akkor is, ha nekünk nem rokonszenves. Ez a barátkozás egyik alaptörvénye, amiről Edina úgy gondolja, a villában is érvényes. Robin a két számára egyaránt nem rokonszenves játékos közül választhatta volna azt is, Edina kedvéért, akit ő szeretett volna párbajellenfélnek magának. (Mondjuk szerintem jobb így, de ezt Edina nem tudhatja.)
Robin már kétszer tett alibi jelet Edinára, úgy hogy ezzel kikerült a fősodorból, megúszta, hogy szint kelljen vallania a szimpátiasorrendjéről, vagy elkerülte, hogy a kiválasztott kihívja. Edina egy alibi jelet viszonzott Dennis jelének áthelyezésével, ami párbaj szempontjából szintén nem osztott, nem szorzott. És magyarázatként hozzáfűzte, hogy "gyermekének" elképzelt rokonszenvsorrendjét vette figyelembe, úgy hogy a szülőket a lehetséges jelöltek közül kivette, tehát nem a maga nevében szavazott Robinra és egy következmények nélküli jelet tett rá.

vastyúk is .. 2015.02.09. 13:31:32

@Krétagarbó: afféle ;). Szigorúan csak a semlegeseknek. :D

@Magg.: Igen, a villalakók megbüntették őket. Az rtl a kezükbe adta a lehetőséget, és ők éltek vele. (Erre szerintem számítottak is Edináék. Egész este úgy ültek ott, mint a negszeppent óvodások.) Olyan ez, amikor reménykedsz valamiben, hogy bekövetkezik, és ha nem úgy lesz, úgyís csalódott leszel, meg nem korrektnek érzed a döntést. Ha abból indulunk ki, hogy Fanni (persze ezt a hetet kivéve) számtalanszor megjegyezte, elüvöltötte, hogy kiviszi Edinát, és kint hagyja a g-betűs szó -be. Dórika is tett már ilyen kijelentéseket, és Denisz is... itt lett volna a lehetőség. Tudom, még nem jött el az idejük :D. Persze most még mondhatják, hogy bűnhődjenek a bűnösök. Jól csinálták, megúsztak egy párbajt. Kíváncsi vagyok a következő kiválasztásnál mi lesz slágeren. Vajon a popitakaróval tudnak-e majd takarózni? :D

usim.misu 2015.02.09. 13:31:41

@Magg.: Dinka nagyon beleélte magát, hogy ő ott bent tényező. Dani - a hűdeokos - mellől kifúrta Zsuzsát, megszerezte Lacit is magának, aztán Robin is "rányomult", és Dinka elhitte, hogy ő annyira jó csaj, hogy neki elég egyet csettinteni, és az lesz, amit ő akar. Fáncsit utánozza, egyre jobban keni magát, most már a műszempilla is ott van, Lacival is összefekszik. Most is azt hitte, hogy simán kisírja Robinból, hogy beáldozza a szuperképességét Dinka kedvéért, holott Dinka semmit nem adott még neki cserébe.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 13:31:55

@-pkata-: engem sem különösebben mozgat (hacsak nincs benne vmi megszokottól eltérő momentum), de másoknak még lehet ez is műsor. :)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 13:32:54

@encek: nem vagyok férfi,de egyetérteeeeekkk!!

Magg. 2015.02.09. 13:34:00

@Krétagarbó: igen, én is úgy gondolom, hogy ez a kék kendő ilyenformán totál elbénázott ötlet volt.
Kerek-perec ki kellett volna küldeni őket egymással párbajozni és akkor senkit nem hoznak szar helyzetbe vagy valami teljesen más büntit kitalálni.

Gia Gianea 2015.02.09. 13:36:29

VV Krissz lesz este a Belevalóban..

usim.misu 2015.02.09. 13:36:37

@vastyúk is ..: minél kevesebben vannak, annál többet ér a dupla jel. most robinnak sztem tök mindegy, ki megy párbajra, ilyen szituációra én sem szórnám el a duplát. itt egyedül dinka érdeke lett volna, ha robin duplázik. de hát mitt tett dinka robinért, amiért cserébe a szuperképességét kéri, semmit.

Krétagarbó 2015.02.09. 13:36:51

@Hedo a szadista szexista anyuka: Hihihi, remélem most sem engedik a semleges kategóriát:)))

Krétagarbó 2015.02.09. 13:37:37

@Gia Gianea: kiduzzogta, hogy meghívják? Remélem AU vezeti ma a BV-t.

hannamontanna 2015.02.09. 13:38:23

@egyemakisszíved: Azt nem feltételezed, hogy Robin taktikázik, és tisztogatja az utat maga előtt? Hogy kiviteti az erősebb ellenfeleket mással? Lehet hogy ő az egyetlen, aki elméletben úgy játsza ezt az egészet, hogy eredményes és bejönnek a számításai. Egyetlen egyet ront el, nem avatja be a nézőket, nem vicces és nem szerepel. Ja, ez három :-D

Gia Gianea 2015.02.09. 13:38:48

@Krétagarbó: Évával lesz.És véletlen két s bötűt írtam az előbb a nevében.De nyóc. :-)

vastyúk is .. 2015.02.09. 13:39:11

@monroe1: rukkolával és tonhallal. :D

@egyemakisszíved: benézte, az kétségtelen. Azt hitte, hogy forrón eszik a kását :D.

@Magg.: No arra még kíváncsi leszek :D

Krétagarbó 2015.02.09. 13:39:44

@Gia Gianea: ne hülyéskedj, ilyen még nem vóóót. Ahogy Fáncsi mondaná, ilyet még Európa nem baszott.

hannamontanna 2015.02.09. 13:39:44

@Gia Gianea: Jézus, két pasi ekézi majd a nőket? :-D

másodpéldány 2015.02.09. 13:40:26

@encek:

ja, jöjjön vissza laci, és robin meg hagyja kint lacit

tökéletes...

fanni meg hagyja kinn deniszt...

és akkor megvaslósul az eredeti elképzelésem

Dóri, Fanni, Robin a top háromban...

oké, továbbra is wishful thinking kategória, de még van rá esély...

az utolsó héten úgyis beköltöznek a régi villalakók, szóval nem kell aggódni, lesz mit néznünk...

usim.misu 2015.02.09. 13:41:25

@Krétagarbó: hát, akár ki is zárhatták volna őket a játékból, de az akkor mínusz két játékos, a pufi már így is soron kívül kiesett.

Krétagarbó 2015.02.09. 13:41:42

@egyemakisszíved: sztem is jobb így, most így gondolom. sokkal kevesebb sanszot adtam volna egy Fannival való párbajnak, mint ennek.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 13:42:12

@Csak ügyesen!: aha, mert az nem elég indok, h Laci mindenféle utalásokkal konstans lebuzizza őt. :))

Krétagarbó 2015.02.09. 13:43:20

@usim.misu: kizárni, ne hülyéskedj. az már a Simonnál is kétséges volt, kapott akkor a csatorna hideget-meleget. Főleg annak tükrében, hogy a kamera letakarásáért korábbi szériában jóval enyhébb büntit kapott az akkori szerelmes pár, mint egy kizárás.

Gia Gianea 2015.02.09. 13:46:13

Remélem valami ütős dolgot/témát találnak ki a szerkik erre a hétre,hogy ne a párbajról legyen szó végig.Bár nem arról híresek.
Krisztiánék meg szerintem ki fognak békülni.

usim.misu 2015.02.09. 13:47:01

@Krétagarbó: nem néztem a korábbi szériákat, csak ötleteltem

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 13:47:11

@henrik_: akko azok nézzék a Goldot vagy mit :)
@Krétagarbó: attól még lszarhatja, hogy a többiek mit csinálnak a háta mögött, bár sztem ha kötelező beállni vhova, mindenki inkább dinka mögé áll. a kortÁrs beszédet megmondhatja magának is, ha akarja, sztem azt visszautasíthatja. Bár, ha senki nem lesz mögötte, akkor úgyis neki kell. Szép lesz... "Szép volt, jó volt, nem akarok visszamenni, szavazzatok Edinára" :) kb ennyi lenne. Hacsak össze nem vesznek addig - és lehet, ez volt a cél a RTL részéről.

Gia Gianea 2015.02.09. 13:47:39

Már megen esik a hó..Ászt nám hiszem ál...

másodpéldány 2015.02.09. 13:48:47

@henrik_:

ami azért vicces, mert amíg ádám a házban volt, laci és ádám mindent együtt csinált, mindenhova együtt mentek, még a mosdóba is... reggelente esténként együtt vonultak még a klóra is, és együtt mentek lefeküdni (tisztára úgy ahogy egyébként azt barátnők szokták csinálni), és ha jól emlékszem egymás mellett is aludtak... szóval ha laci tényleg ujjal mutogatott robinra, meg vicceket farigcsált, akkor előbb a saját lába alatt füstölgő parazsat kellett volna eltaposnia...

Gia Gianea 2015.02.09. 13:49:00

@-pkata-: Szerintem is ugrasztani akar a retek.A párbaj tele lesz majd Zsuzsás vidikkel.

Csak ügyesen! 2015.02.09. 13:49:46

@henrik_: Ez sem így volt, merth egyetlen egyszer jött fel ez a téma annak a csapatnak a részéről, még amikor Ádám is bent volt, ő volt az értelmi szerző (mármint Ádám), és Edinával beszélték ki ezt a témát, ami aztán a szokásos pletyka módon elterjedt a villában. Laci azóta szembe nem használta Robinra ezt, egyszer mondta Edinának, de akkor sem komolyan, hanem szitkozódott :) Azóta többször elmondta, h nem gondolja, h Robin meleg lenne, ami mondjuk elég egyértelmű, mertha annak gondolná, akkor mi a pitsának féltékenykedett volna rá? :) Arról nem beszélve, h ő volt az, aki először mondta, h szerinte Robinnak bejön Edina. Szóval ez is csak egy mondva csinált indok, de Robinnak persze jól jön, h fenntarthatja ezt a sztorit.

Krétagarbó 2015.02.09. 13:51:15

@vastyúk is ..: jaja, itt mindenki az, kivéve az Edina drukkerek:D

Csak ügyesen! 2015.02.09. 13:52:13

@henrik_: Egyébként ez sokkal egyszerűbb, leszarja Robin h ki mit mond róla, nyilván indoknak jó (láttuk a sminkes esetnél, h hogy gondolkozik), neki az a lényeg, h Lacit valaki eltakarítsa, mert a nagy helyzet az, h krvára nem szeretne Lacival párbajozni. Ez az igazság, a többi csak duma.

vastyúk is .. 2015.02.09. 13:52:53

@usim.misu: Ez így igaz. Mi tudjuk kívülről, hogy Robin telibe szarja Edinát. Viszont az látszik, hogy Edina tényleg azt hitte, hogy barát-félék. (azaz jól beszopta). Robin így járt a legjobban, hiszen a többség akarata felé hajlott. Így akármelyik visszamegy el lesz szigetelve, ki lesz választva, aki meg vagy Robint viszi, vagy nem. Jobban járt így, mintha magára haragította volna a mocsárt. Edina elfelejtette, hogy "társasozik" és hogy nem feltétlenül reagálnak úgy az emberek, ahogy az életben tennék. Háborúban ugye mindent szabad.

jotekony koc 2015.02.09. 13:53:12

@Gia Gianea: Bar hiszek a villaszerelemben - kulonosen a vegjatekban -, de latok nemi eselyt arra, hogy Edina mar ma spontan osszeveszik Lacival es egyeni jatekba kezd. Unalmasnak ez is unalmas lesz, foleg ha Laci hosszan fejti ki erzeseit a szakitas utan.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 13:53:41

@Csak ügyesen!: azért az ülve pisiléssel cikizés is főleg Robin feminin oldalának kihangsúlyozására szolgált, meg ő maga is mondta, h sok mindent inkább csak visszahallott. azt se felejtsd el, h mi nem látunk ám mindent, ami odabent történik.

Krétagarbó 2015.02.09. 13:53:51

@-pkata-: én is gondoltam rá, hogy valahogy rávezetik a két kis lemminget, hogy még egy jót veszekedjenek a válás előtt. De persze majd kell egy kibékítő só is a hét vége felé, még a drrrááámai párbaj előtt...

csiberibe 2015.02.09. 13:53:57

@Gia Gianea: még finomítani kell a tájszólást P
HiszÁm ál.

mézescsók 2015.02.09. 13:54:15

Aki nem érti, hogy mi a különbség egy mindennapos használati tárgy rendeltetésszerű használata (takaró), egy játékban játék (ágyneműtartóba bújás) és egy szándékos elrejtőzés között, annak semmi.

Gia Gianea 2015.02.09. 13:54:54

@csiberibe: Pedig éreztem,hogy abban a szóban is kellene valamit alkotni :-D Köszi a segélyt!

usim.misu 2015.02.09. 13:54:58

@Csak ügyesen!: "Robin is az, ami: számító és sunyi, akinek senkivel sem sikerült még csak látszat érzelmi kapcsolatot sem kialakítani 3 hónap alatt. Ez meg szerintem elég gáz."
Mert a többiek nagy látszatbarátságai nagyon bejöttek: Dani-Zsuzsa, Dinka-Laci, Dórit is hogy szeretgették Fáncsiék, most meg ő a szemét. Szerintem robin módszere, hogy felületes kapcsolatokkal ellavírozik a döntőig, simán működik.

hannamontanna 2015.02.09. 13:56:03

@jotekony koc: Nemi esélyt én is látok a veszekedésre. :-D Tudom, ékezet nélkül írsz, de így is ült.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 13:56:16

@Krétagarbó: én nem vok semleges, én bevállalom a Laci dekoltázsát :D :D Tetszik no. Meg a bornyú szemei is, meg a csókos szája is. :p Ha a pasik csorgathatják a nyáluk a nőcikre, akkor én is. :D (Amúgy ez sztem pont a Fanni dala :D )
Mit ér egy nő, mondd?!
Áldozat a léte.
Miért a férfi
kényszeríti térdre?
S mit ér egy férfi,
(ha) nélkülünk senki?
Elég volt, Baby
az elnyomásból ennyi!

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.09. 13:56:47

@Gia Gianea: mi mást mutathatna? A szauna pad alól kiszivárgó sóhajokat és párát?

pomac 2015.02.09. 13:57:09

@Gia Gianea: nemrég már beszéltek velük (éva gombi) a reggeliben ha még nem láttad :D
rtl.hu/rtlklub/808/tureshatar-vege-forrnak-az-indulatok-a-villaban

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 13:57:42

@Krétagarbó: Az lesz gáz, ha nem jön be :) Én mos olyan retek ellenes vagyok, hogy annak drukkolok, hogy jó unalmas legyen az Edina - Laci féle affér :D Ha más balhé lesz az nem baj. :)

Csak ügyesen! 2015.02.09. 13:58:27

@henrik_: Nem gondolnám, h Robin egy percig is komolyan gondolná, h ha azzal cikizik h ülve pisil, az a szexuális orientációjának kétségbe vonása lenne (főként, h jelzem, mindenki elfogadta, h Edina bejön neki). Ilyen erővel akkor fújhatna teljes erővel Fannira, Dennisre és Dórira is, mert az szerintem sokkal karaktergyilkosabb dolog h azzal jönnek h teli szarja a WC-t és otthagyja mocskosan. És nem gondolnám, h az ülve pisiléssel cikizés gázabb lenne, mint az, h Robin minden lehetséges alkalommal elmondja, h Laci mekkora szemét, és aljas, és h mindenkivel szemben mit tett (azt ugyan nem tudom h ez alatt mit értett :) ), és hogy mindenki utálja.

2015.02.09. 14:00:24

@-pkata-: És ennek ellenért mindenki (kivéve Dinka kemény magját) Lackóra szavaz, és Dinka kint marad (vagy kint mered). Ez nekem jobban tetszene, mint amennyire nem tetszett, hogy kiesett Zsé. Ha tényleg így lenne, akkor Zsé nemes célért "esett el".

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 14:00:50

@Csak ügyesen!: 2x mondta Robinra,hogy ülve pisilős buzi,Edina egyszer sem nyitotta volna ki a száját,hogy megvédje vagy akármi. 2x vágták adásba,ahogy ezt mondta Lacc,vajon hányszor hangozhatott még el? Egy nap nem 45 percből áll,asszem :)))

Gia Gianea 2015.02.09. 14:01:37

@pomac_ [(k)an]ál: Köszi!Sajna most melózom,de majd otthon..

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 14:02:02

@Gia Gianea: ismerem Izét,tuti,hogy kibékülnek. Úgymond,dikk,meg is érdemlikkkk :)

mr miss 2015.02.09. 14:02:44

megnéztem még néhány videót, pl. amikor a bünti miatt Edinának és Lacinak döntenie kell, hogy melyiken legyen a kendő, és hát persze, hogy a szokásos módon Edina a saját álláspontját a másik fejére üvöltve kierőszakolja, hogy az övé érvényesüljön, a másik le van szarva, meg se szólaljon, meg különben is, "kész érvek". azok amúgy milyenek? azok, amik szerint 1.) mindig Edinának van igaz, 2.) ha nincs igaza, akkor az 1-es pont lép életbe?

2015.02.09. 14:02:46

@sixx: Nem baj. Így legalább ma rekordot dönt a kommentek száma, nem? Vagy mennyi a rekord a VV7-ben?

Csak ügyesen! 2015.02.09. 14:02:53

@Köcsöglány: Jó és hányszor mondta Robin Lacira h szemét és mindenki utálja? Szerintem ne kezdjük el számolgatni :)

Krétagarbó 2015.02.09. 14:03:09

@-pkata-: sztem nem, én nem látom benne a nagy feminista úttörőt, mint mások. sztem ő csak próbál polgárt pukkasztani a maga szánalmas kis eszközeivel: szolizseton--dugás--káromkodás.

encek 2015.02.09. 14:03:35

@másodpéldány: Én is így képzelem. Nem tudom , hogy alakul a párbaj, nem lesz egyszerű, mert Edinára szavaznak a Dani rajongói, a sajátja és persze Erdély. Ha Laci jönne vissza őt már bárki kint hagyja, hacsak nem villant valami nagyot, mert eddig nem tette. Azt én is kicsit igazságtalannak tartom, hogy Dóri még bent van. Az, hogy jó lelkű kicsit kevés, de tudom, hogy az összefoglalók csalósak, én nem ítélkezem. Igazából nekem mindegy, hogy ki nyeri, csak ne
Edina legyen, mert ő gonosz. Szerintem.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 14:03:39

@Csak ügyesen!: de ha ez az igazság? :D Én nem utálom Lacit,most is rá savazok,de hogy elviselhetetlen és tényleg utálható,az tutttti.

Ruadhnait 2015.02.09. 14:04:59

Most jottem ra, hogy eddig ugy mentek vissza az emberek parbajrol, hogy : kivalasztott, kihivott, kivalasztott, kihivott, kivalasztott, most a kihivott megy vissza. Nincs mit tenni, most mar tudjatok mi lesz. szivesen :D

Krétagarbó 2015.02.09. 14:05:06

@Spitzbauer: Zsé "nemes" célért esett volna ki? Meg kellene erről Zsét is kérdezni asszem:)

encek 2015.02.09. 14:05:55

@Köcsöglány: Na végre! :D Állandóan az ülve pisiléssel jött, és többször éreztette, hogy latens homokosnak tartja. Miről beszélünk?

2015.02.09. 14:07:49

@Krétagarbó: Ha, akkor.
Zsé meg nem tehet róla, hogy kiesett, nem tudatosan tette. Egyszerűen nem volt hozzá elég esze, hogy bentmaradjon. De nem az eszéért szerettük. Már aki. :-D

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 14:08:01

@Csak ügyesen!: de ezt Robin (és a többiek) azért mondják Lacira, mert másokkal úgy viselkedik, ahogyan, míg az ülve pisi nem éppen olyan cselekedet, amivel Robin megbántotta a környezetét.

Krétagarbó 2015.02.09. 14:08:02

@-pkata-: @Ruadhnait: tényleg Kata, este dobsz kártyát? Az is bejött eddig.

encek 2015.02.09. 14:09:03

@Csak ügyesen!: Mi nem igaz?? Hogy lebuzizta? Hogy eltiltotta Edinát? Lehet, hogy sunyi, de a párocska közül valaki kiesik, ő meg még ott van. Játék!! Játék!! Hahó!

csicserierika 2015.02.09. 14:09:39

@Köcsöglány: mert a buzit csak te teszed hozzá, a tények meg tények maradnak

usim.misu 2015.02.09. 14:10:02

@Csak ügyesen!: Sztem sem hatja meg ez robint. akinek itt kétségei vannak a saját ffiasságát illetően, az laci. ő adja elő a kigyúrt, tetovált, borotvált macsót, akinek a kisujját sem kell mozdítani, mert a csajok sorban állnak érte, aztán hogy becsicskult a csúnyácska dinkának, dinka madzagon rángatja. laci sznyóságai közé tudnám sorolni pl a büntetésmániáját, rögtön szemétkedik, amint módja van rá.

Krétagarbó 2015.02.09. 14:10:18

@Spitzbauer: Ebben nem értünk egyet, mármint abban, hogy nem tehet róla, hogy kiesett. Bár Lacci ellen kicsit gáz volt, mert ebben a háromszögesdiben nagyon elfelejtődött Lacci felelőssége, ez tény. De sztem pontosan tehetett Zsé is a saját kieséséért, mint ahogy a többiek is...

Krétagarbó 2015.02.09. 14:12:18

@encek: Ja sztem is játék. Akkor is az, ha esetleg tényleg igaz, amit Sixx és mások is felvetettek, hogy Edina direkt alakította volna a szálakat úgy, hogy most házaspárbajon "kiejtse" Laccát.

jotekony koc 2015.02.09. 14:14:56

@mr miss: Edina csak 2 dolog miatt balhezik:
1. ezmiatt
2. azmiatt
minden mas esetben vegighallgatja Laci allapontjat.

Csak ügyesen! 2015.02.09. 14:16:45

@henrik_: @encek: @usim.misu: Jóvanna, Vérrobinistákkal ebben a kérdésben nem vitatkozom, engedtessék meg mindenkinek, h eltérően értékelje a kialakult helyzetet :D :D

csicserierika 2015.02.09. 14:17:03

azért én még mindig azt mondom, h durvus Gigiék büntijéhez képest, mert gyakorlatilag az egyikőjüket most kizárják, csak előbb lehúznak róla még egy kis nézettséget a reklámadóra ( h fizessék rá a gatyájukat )

csicserierika 2015.02.09. 14:17:52

@Köcsöglány: akkó sem mindÉg mondja, na... :)

Csak ügyesen! 2015.02.09. 14:18:24

@Krétagarbó: Edinából sok mindent kinézek, de ezt azért mégsem :D Egyszerűen félrekalkulálta a dolog lehetséges kimenetelét.

csicserierika 2015.02.09. 14:21:17

@usim.misu: bezzeg a ffias Dennis, ahogy ráfordul, meg lefordul.

2015.02.09. 14:21:47

@Krétagarbó: Én arra gondoltam, hogy Zsé fogta fel, nem értette, hogy mit kellene csinálnia. Azaz egyátalán nem "olvasta" a játékot. Ezért nem tehetett róla.
Én is kiesnék az olimpián, ha csak 20 másodperc alatt futom a 100 métert és egyszerűen nem tehetnék róla. Pedig én tudnám mit kell csinálni, csak nem tudnám végrehajtani. Zsé meg totál fogalmatlan volt. Bár a többirk mocskolták rendesen, de rengeteg magas labdát hagyott ki. És sokszor gyáván is nyilvánult meg. Valaki írta a gyerekletagadós BV után, hogy valószínúleg olyan gyerekkora volt, hogy jobb volt mindent tagadni, még az evidens dolgokat is. Egyetértek.
Szóval volt ott jellemhiba is bőven, de mindezek ellenére, én abban reménykedtem, hogy a Hazugság Bt. teljesítménye annyira kontraproduktív volt, hogy visszamehet. Tevedtem. Győzködtetek itt már sokan, hogy a retek nem nyúlt bele, de szerintem belenyúlt. Szerintem akár úgy is, hogy párszáz vagy pár ezer domainról a szerkesztők generálhatnak szavaztokat. Így értettem a szoftveres csalást, vagy irányítást, vagy a közjegyző (ha van) megvezetését, nevezzük ezt bárhogy is. És Zsé kivolt idegileg, nem merték benthagyni a farkaslánynak, illetve a farkasfalkának.

csipkebogyótea 2015.02.09. 14:21:58

@Schlomo Goldberg: Ritka nagy paraszt vagy te Slomó!

csiberibe 2015.02.09. 14:23:07

@Spitzbauer: Én is kiesnék az olimpián, ha csak 20 másodperc alatt futom a 100 métert

Ki se jutnál vele az olimpiára :P

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 14:24:22

@Krétagarbó: ebben "igázád van", sztem, de próbál ilyen lenni, hozzá tartozna a karakteréhez. az más kérdés, hogy sikerül e neki. "ilyen vagyok" :p

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.09. 14:24:22

@-pkata-: Ja, mindenkinek Edina mellé kell állnia, hiszen mindenki Lacira rakta a jelét és jól meg is indokolták. De amúgy is "érdekes" lesz a párbaj. Mi a retket fognak csinálni egész héten párbajfelkészülés címszóval?

2015.02.09. 14:24:44

@csiberibe: De, ha olyan ország színeiben indulnék, ahol egyetlen olimpikon sincs. :-P

csipkebogyótea 2015.02.09. 14:25:58

@mr miss: Teljesen mindegy volt, ha Laci kapja a kék kendőt, akkor Edinát rakták volna meg a jelekkel.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 14:27:20

@Krétagarbó: nem kártyázok, mert a legutóbbi nem jött be (fiún vagy lányon lesz a kék kendő) :) megszopatott :)

csiberibe 2015.02.09. 14:28:15

@Spitzbauer: úgy sem... a kvalifikációs szint százon férfiaknál 10.18 és 10.24 volt, nőknél 11.29 és 11.38 a b-szint :)))))

csiberibe 2015.02.09. 14:28:57

akkor indulhatnál, ha az országból valaki eléri, de téged küldenek ki helyette :)

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.09. 14:29:17

@csipkebogyótea: Akkor Fanni is és Robin is nyarvogott volna a jelekért, hogy had vihesse ki a picsába... De Robinban nem vagyok biztos

alsophila grahami 2015.02.09. 14:29:26

üdvi emberek, tegnapi BV nagyon ott volt, az első baukóévás BV volt, ami nézhető és érdekes volt, még Éva is felpörgött, amikor sorra lövi a kérdéseket, nem maníroskodik annyira, komolyan mondom, most először kifejezetten élveztem az adást, mert végre érdemi beszélgetés folyt a szokásos PC maszatolgatás helyett! ;)
mondjuk, a Benkő-Au adás se volt rossz, ott adekvát volt Au baromkodása, de ide most Éva kellett Sixx mellé, az meg már csak bónusz, hogy a mester (figyelem, szemet eltakar, nyallerkedés következik;) minden szavával csakis egyetérteni bírtam ;)

és ha ez volt a bónusz, adódik a kérdés, hogy arra mit mondjak, amikor VÉGRE az általam két leginkább rühellt figura megy párbajra, ill., hogy egyikük már biztosan kitakarodik vellából, és VÉGRE VALAHÁRA nem kell többet a töketlenül béna, hiteltelen, mindennél idegesítőbb vergődésükhöz asszisztálni tovább, se nézőként, se szavazóként, se sehogy, hurrá! vagy inkább: HURRÁ!!!! xDDD

2015.02.09. 14:33:52

@Majom1Parádé: Én csak annyit csinálnék a szerkik helyében, hogy behívnám Lackót a riportszobába, és megkérdezném tőle:
"Lackó! Nem érzed úgy, hogy a te népszerűséged magasan Dinka fölött van? Sőt Pennisz fölött is? Nem lehet, hogy Dinka a legnépszerűtlenebb, és semmi esetre sem tudna nyerni? Honnan veszed ezt, hogy fel kell adnod? Megbolondultál: nem kell a főnyeremény? Tényleg ennyire szereted ezt a lányt(?)? És ha igen, nem lenne jobb a nyereménnyel együtt megkapnod?"

Még Lackó sem annyira hülye, hogy ebből ne értsen. És a retek moshatja kezeit, hisz csak egyszerű eldöntendő kérdések voltak (kivéve egyet).

Bár az igazi só az lenne, ha valahogy össze lehetne ugrasztani őket, és egész héten menne az anyázás. Bár akkor nem Lackó nyerne. De a só igazi lenne, az hót sicher.

alsophila grahami 2015.02.09. 14:34:28

@sui.generis (the.ratkiller): na javítom is magam mindjárt, Lackógyerek önmagában nem vészes, tőlem maradhatna is, sőt maradjon! ő csakis a ratface nője mellett vált elviselhetetlenné, korábban nekem bajom nem volt vele, sőt, amikor Zsúval évődött, még szorítottam is nekik, hogy összejöjjenek, igen csak heylesek voltak együtt, LAca is a szimpi arcát mutatta - szemben a mostani lélekrágcsáló mellett, aki csakis lehúzza - úgy emberi, mint játékosi minőségben!!!

2015.02.09. 14:36:25

@csiberibe: Szánom-bánom rossz példa volt.
Ha már ilyen járatos vagy sportban, hogy volt az amikor a feka gyerek majdnem vízbe fúlt az úszóversenyen? Úszásban nincs szintidő?
Ha nincs, akkor helyettesítsétek be: nem nyernék az olimpián, ha 1 perc alatt úsznám az 50 gyorsat.

Csak ügyesen! 2015.02.09. 14:37:52

@-pkata-: Azon gondolkoztam h lehet h a kártyád nem tévedett, csak egyszerűen ő is közölte h ebben a kapcsolatban Edinán van a nadrág :D

alsophila grahami 2015.02.09. 14:38:21

@Spitzbauer: biztosan meglépik ezt, boritékolható, ha nem akarják, hogy unalomba fulladjon majd a párbaj és a felkészülő hét.... bár, egymásnak ugrasztani őket nem tudom, hogyan lehetne, mert sztem ez a Lacafaca meg van róla győződve, hogy az ő kispatkánya mindenkinél népszerűbb idekint, azért is zuhant úgy magába, amikor Au bedobta, hogy Fannit a NÉZŐK szavazták meg a médiahét győztesének... nagyon nem vágta ;))

másodpéldány 2015.02.09. 14:38:45

@encek:

"mert Edinára szavaznak a Dani rajongói"

erre senki ne vegyen mérget, mert lényegében edina okozta Dani kiesését szerintem, elmarta mellőle zsét, akivel a bt-t létrehozták, a szavazók Danit büntették a zsé elleni hajsza miatt, amit Edina fűtött edina hajszolta bele danit a zsé ellen hajszába...

bár az igaz, hogy Dani a saját sértett férfiúi büszkesége miatt alkalmas volt rá...

mindenesetre edina kavarásainak nagy köze van dani kieséséhez, úgyhogy egyáltalán nem lehet majd az egész dani táborra számítani..

kiváncsian várom, hogy tényleg elege van é a népnek edinából és lacit küldik vissza, tkp szánnám edinát, mert ha nem tud visszajutni a villába, sőt nem tudja megnyerni, akkor lehet az egész életét megnyomorította ezzel a showval semmiért cserébe...

a többinél nem áll ez fenn...

fanni egy pompás show-woman lesz nem féltem... akkor is ha nem az övé a főnyeremény...

de edina, nos ő ha nem kapja meg a fődíjat, akkor nagyon elbaltázta az életét... a kis nyilvános szexxel a villában

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 14:39:32

@Csak ügyesen!: :DDD na ez is lehet :D Vagy kibasz velünk a rtl és tényleg leszedi a Dinkáról a kéket. Vagy Dinka úgy behisztizik, hogy kizárják, és akkor Laci szerdán választ egy Robint. :)

encek 2015.02.09. 14:42:50

@Krétagarbó: Nekem ezzel semmi problémám nincs. Ha úgy van, márpedig úgy van, akkor nagyon jól gondolkozott. Csak 1 maradhat.! ez a szerelmi szál amúgy is egy hülyeség, visszafogja a játékosokat.

Well... 2015.02.09. 14:42:52

@sixx: Szia a harom pont kenyszeres hasznalata :o)) ... pont olyan mint ha azt mondanam, h "ize",vagy "ooo"... ez van, nagyon szar a magyar nyelvtanom, meg a helytelen irasom is... valoszinu ezert sem irok cikkeket....szerintem meg valoban nem a ruha teszi az embert, viszont mas kerdes, h en egy normalis etterembe sem mennek el borotvalatlanul, ugy feloltozve mint ahogy te elmentel egy tevemusorba... szemelyes velemeny, nem tobb... az irasaidat elvezem, pontosan tudom, h en nem lennek kepes megirni oket.... a sorhas meg a razogatasbol kifolyolag lett megjegyezve.....nekem ugy tunt, h nem volt komfortos a helyzet szamodra... nem akartalak megserteni... nincs miert eletunkbe sose fogunk egymassal talakozni, meg rivalizalni sem...

Bujumburi 2015.02.09. 14:42:54

@másodpéldány: ez így van, én egészen a dzsungelhétig Dani drukker voltam és úgy érzem, hogy Edina melllett vált kicsinyessé, aki Laci mellett vált azzá... :) azóta sem tudok kinek szurkolni, csak van aki kevésbé idegesít... :'( pl. jobb híján mindenki antikedvence Robin :'D

csiberibe 2015.02.09. 14:43:10

@Spitzbauer: de, ott is van, megússza valaki az országból, aztán egy protekcióst küldenek ki helyette :)))

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 14:44:00

@Spitzbauer: "a Hazugság Bt. teljesítménye annyira kontraproduktív volt, hogy visszamehet. Tevedtem."

nem tévedtél, Edina és Dani ellen nagyobb eséllyel ment volna vissza. Laci jellemtelen, de úgy konkrétan sosem baszogatta (nem úgy...) Zsut, mint ezek ketten. általában csak ott volt, amikor ezek történtek, de sosem szólalt meg, így Daniék s elfogadták őt harcostársnak, de közben a nézők előtt sem járatta le magát (legalábbis nem annyira, mint az Edani páros)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.09. 14:44:25

@csicserierika: dhe énh lhány vhagyok, és ne mondd, h nem vok a thesókád :-P

alsophila grahami 2015.02.09. 14:45:38

@Magg.: ez így van, de akkor elmaradt volna a tegnapi táblás szeánsz, aminek pedig itt kultikus szerepe van, úgymond, dikk ;)) szal lényeg az, hogy eggyel kevesebb izgalmi faktor lett volna a szerkesztés tarsolyában, amit nem akartak kihagyni; és gondolták... annyira már csak nem agyhalottak bent a kis ténfergő lemmingek, hogy nem oldják meg maguk a lélekrágcsálók kéz a kézben való kiküldését vasárnapra :P (ha meg esetleg mégis, akkor majd súgnak nekik a riportban, és meg van oldva a problem;) és lőn. :D

encek 2015.02.09. 14:47:22

@másodpéldány: lehet, de nem ez jön le. Dani azt mondta, kampányolni fog mellette én el is hiszem, mert ezek nagyon vakon vannak, lásd Renit! Nem hiszem, hogy elvágta magát. Az anyukája azt mondta, Edina tisztába van a szexel és már többször volt italos állapotban is. Nincs ebben számomra semmi kivetnivaló. Azért ne úgy nézzük már a székelyeket, mint 50-100 évvel ezelőtt. Ránézésre igen, de ha megismered, akkor látod, hogy sok mindent kipróbált már.
Fannit én sem féltem, bár ő is megéri a pénzét, de mégis neki szorítok. :D

2015.02.09. 14:49:19

@csiberibe: Hát így lettem volna én is akkor. Simán. OK? :-DDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 14:49:58

@henrik_: Laci már az elején megmondta a Reniéknek is, hagyják békén a Zsut, ne csesztessék, mert csak mártírt csinálnak belőle. Nagyon jól tudta, hogy nem szabad csesztetni.

Bujumburi 2015.02.09. 14:52:38

@-pkata-: ja, erre én is emlékszem, sőt a legelején néha még Dóri is szólt nekik, hogy ne már. Fannit már az elején békíteni akarta Zsuval részegen. :D

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 14:52:55

@Well...: sorry, h belevauzok a beszélgetésetekbe, de én azért látok némi különbséget egy normális étterem, és egy trash reality tévéműsor között. :))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 14:55:00

@Bujumburi: Jaja. Lehet, hogy Laci félt, hogy Zsu elhalássza a karakterét :D A mártírszerep az övé :)

Well... 2015.02.09. 14:55:53

@henrik_: teljesen igazad van , fo kulonbseg, hogy egy eterembe megnez 20-50 ember, egy tv musorban meg par100e .... nem a musornak, magamnak oltozok :o)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 14:59:27

@henrik_: Szerintem sixx a következő BV-be menjen frakkba már csak a poén kedvéért is :)))
És a pocakjával sincs probléma. A borostát meg kifejezetten szeretem a pasikon. :p Úgyhogy aki nem pasi, az ne szójjon bele, mert ráb@szom a jelemet és kiviszem és kinn hagyom a ku.vasz#jbatekertrtg&>ibe. Nah.

Pickwick_tee 2015.02.09. 15:00:24

@sixx: Ebben nem volt semmi hazugozás. Egyszerűen úgy látom, hogy már nem voltál annyira kritikus. Itt is sokak fejében felmerült, hogy belenyúlkálnak a játékba. Azts e tudtam hová tenni, hogy Denisz az aki beleáll a dolgokba, de ha ez a vélemélnyed oké.
De igazából amúgy mindeg is, a reakción lepődtem meg. Egyrészt a hangnemen, , hogy kisfiam, meg hess faszomba. Aztán le vagyok tiltva, hogy reagálni se tudjak, és még az is törölve lett, amit sérelmeztél és ami alapján elküldtél a picsába. Így csak annyi maradt meg, hogy én írtam valamit, ami alapján el lettem küldve, meg le lettem tiltva.
Kicsit csalódás, hogy megnézem miattad a belevalót, másnap meg hess faszomba van. :)
A te blogod, ez igaz. Én meg egy olvasó voltam, és gondoltam le lehet írni a véleményem. Hazugozásról szó se volt.

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.09. 15:04:45

Máma mán nem lesz új poszt? Csak érdeklődök...

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 15:05:08

@Well...: gondolom lefekvés előtt is tolod magadra a parfümöt, mert hát az sem másokért van

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 15:05:51

@Hedo a szadista szexista anyuka: Már tippeltünk, tán Zé írja :D Csak lehet, vki kidobta a tollát az alakon, és azt keresi a hóban szegény. :)

Well... 2015.02.09. 15:06:08

@henrik_: az attol fugg kivel fexek le.... :oP

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.09. 15:07:36

@-pkata-: no jó! Kimentem a hóra tollat keresni :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 15:07:59

van itt vmi MTA szakember? Korrektúráznom kell, és van egy két dolog, amiben nem vagyok biztos. :)

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 15:08:02

@-pkata-: kár volna, mert a tegnapi adás Brutit érdemelne. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 15:08:47

@Hedo a szadista szexista anyuka: Lehet, jó lesz a billentyűzeted is neki, csak ne legyen rajta sok d betű :))))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 15:10:10

@henrik_: nekem mindegy ki, csak nyomkodja a billt. :) Mindig, amikor megfogadom, hogy na, megírom, mert hátha nem lesz, akkor reggel 6-kor már van... Ilyenkor meg nincs, amikor nincs kedvem vagy időm írni :)

alsophila grahami 2015.02.09. 15:11:43

@Spitzbauer: szívemből beszélsz csúcsföldmívelő barátom, mint mindég minden körülmények között! ;)) belenyúltak, nem kérdés; Zsu nem rídelte a játékot, igen; rengeteg magas labdát hagyott veszni, ahogy mondod - az áldozatszerep is csak akkor kifizetődő, ha megfelelő mértékben vegyíted másfajta fellépéssel, állandósulni hagyni a kiszolgáltatottságit játéktaktikai szempontból végzetes hiba, mert abba is neleun a néző előbb vagy utóbb, nem akar tartós szenvedést látni; játék szempontjából minden unalmassá válik, ha állandósul, a dinamika a lényeg ezeknél a műsoroknál, ha az nincs meg, vagy döcöcögős, a néző gondolkodás nélkül hazazavar. ;)

ezért is beszélt jól tegnap Sixx, hogy a néző dehogy foglalkozik azzal, hogy most egy lépés - ami amúgy bravúros és elvárt is egy iylen helyzetben, mint ami a bünti miat állt elő - szimpi-e vagy sem, mert úgyis azt értékeli, hogy ez érdekessé teszi a játékmenetet, végre történik valami, és ha ezt egy kevéssé szimpi cselekmény idézi elő, azt úgyis elfelejti, mert a hangsúly az érdekességen van - jelen esetben, pláne akkor, amikor egy unalmas párost lehet robbantani vele.

/amit pedig a Liar Liar Bt csinált, az már nem volt értékelhető az "érdekesség" szintjén, mert annyira túltolták, hogy túllépték vele az ízlésesség minden elképzelhető határát, az már gusztustalan volt, éppen ezért, ha Denyált vagy Patkányarcot vitte volna Zsu, vsz simán visszament volna. legalábbis akkor, mert Lacafaca nem volt olyan vészes abban a sztoriban, sokszor még Zsu mellé is odaállt valamelyest, pl a büntetés-osztásokkor./

Empty Bee 2015.02.09. 15:15:36

@Hedo a szadista szexista anyuka: Szempillából? Nem, az Fanni napi adagja :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 15:16:46

@Empty Bee: az már nem 3 D hanem 85... :D hát, amikor meghallottam, hogy 3 ! réteget tesz fel... hát... :)))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.09. 15:16:47

@csicserierika: mint fannika, vagy mint Edina? Dorit csak hörögni hallottam.

másodpéldány 2015.02.09. 15:17:22

@encek:

én nem általánosítok semmit a székelyekről, pláne hogy szoros rokonságomban állnak... én kizárólag edináról beszélek, ha nem viszi haza a fődíjat, akkor a semmiért hagyta magát örök célponttá tenni, a képek örökre fenn lesznek a neten... ő csak hagyta magát használni egy csatorna által...

ha ő ezt megígérte otthon, akkor ez igenis probléma, egy életre elvágta magát bizonyos munkáktól, előremeneteltől, és beskatulyázta magát.. kínos lesz ez még neki nagyon...

én ezért nem is őt hibáztatom különben, hanem a show gazdáit, akik nyugodtan tisztelhetnék annyira a saját játékosaikat, (vagy szimplán embertársaikat) hogy ne szolgáltassák ki ennyire őket... ebben a kérdésben pontosan ugyanolyan ocsmányul viselkednek, mint a stricik meg a drágalátos kliensek...

én simán tudnék olyan valóságshowt nézni, ahol nem kell látnom ezeket a durván intim jeleneteket... ha pornóra vágynék azt néznék, de igazából nekem nincs szükségem rájuk, soha nem is volt...

az hogy edina belement a szexbe, az persze tényleg abból a gyengeségéből fakadt, hogy nem tudta futni hagyni lacit és zsét együtt, ők lettek volna igazából egymáshoz valók...

a Dani meg simán kampányolhat, de nem hiszem, hogy az ő kampányolása olyan sokat ér, mert több ponton lejáratta magát, egyébként azzal is, hogy egy kvázi szövetségeséről levette a lilát...

én nem kedvelem lacit, de azért az gáz volt,

szóval dani annyira rossz stratéga volt, hogy két szövetségest is elárult, zsét, akit el kellett volna engednie, és hagyni kellett volna, hogy lacival legyen, és aztán lacit...

ezek úgy csorbították az ő játékát, hogy nekem egyikük se szívügyem, mármint se laci, se zsé

alsophila grahami 2015.02.09. 15:20:19

@Well...: én most először nem értek egyet veled szerintem tegnap Sixx úgy volt jó, ahogy, hozta a saját naturális formáját, minek játszotta volna meg magát? nekem feszengőnek sem tűnt, inkább az maradt meg bennem, hogy a korábbiakhoz képest mennyivel lazább volt, nekem nagyon bejött a tegnapi műsor, Sixx jól tolta, és kivételesen Éva is; pörögtek a kérdések-válaszok, megvolt a dinamika ;) és érdemi beszélgetés is volt végre a céltalan ökörködés (Au), önpromózás (Éva és Au), és bénázás helyett... én szeretnék még sok ilyet!

Krétagarbó 2015.02.09. 15:22:43

@Csak ügyesen!: hajlamosabb vagyok én sem úgy gondolni, hogy tudatos lett volna, de még ha igen, akkor is, ő is játszik. Mint Robin, akinek meg ezt elnézzük, ugyi...

Bujumburi 2015.02.09. 15:25:32

@másodpéldány: Edina szerintem nem fog már hazaköltözni és a befejezetlen házat építgetni. Fogadni mernék, hogy a műsort meglovagolva megpróbál majd inkább Budapesten szerencsét próbálni. És talán jobban is teszi.

Krétagarbó 2015.02.09. 15:27:50

@Spitzbauer: Zsével kapcsolatban írtakkal egyetértek, ott a szoftver eléggé gyengus volt, ha nem lett volna, akkor a Lacci féle liezont nem így oldja meg. (nem volt az rossz ötlet, csak hát...)
És még abban is egyetértünk, hogy az rtl valahogy belenyúlt akkor, 200 szavazatnyi különbség annyira csekély. Én azt gondolom, hogy a megfelelő időpontban állították le a szavazást, ennyi.
De a kiesésében akkor is benne volt, a fentiek nem mondanak ennek ellent sztem. (hogy tattikusnak hiszi magát, holott magát a szót sem érti, nem mentsük már fel emiatt)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.09. 15:28:38

@sui.generis (the.ratkiller): Jó volt a BV. Sixx sztm írásban azért fényévekkel jobb. Szóban átlagos, viszont kiderült, hogy kedves is tud lenni :)

Kosztarika 2015.02.09. 15:30:36

Sziasztok,szép napot! :)

@-pkata-: mert ólat épített magának :)

Krétagarbó 2015.02.09. 15:31:34

@-pkata-: még nem biztos, szerdáig még lehet egy 360 fokos fordulat (by Baukó).

Well... 2015.02.09. 15:32:38

@sui.generis (the.ratkiller): ok aszem igazabol , a meglepetes mondatta velem amit mondtam tegnap ejjel, sok mindent olvastam mar sixxtol, a bukoteres adasaikat meg kifejezetten elvezem, eloszor lattam ot eletben, nem ilyennek kepzeltem el, a csalodasomnak adtam hangot...persze en vagyok a hulye, templomba aze nem jarok ,m ert gyerekkent a Mariat szokenek kepzeltem el .... szerintem felejtsuk el, hulye voltam, minimum meggondolatlan, torolni meg nem lehet ... ezvan

hannamontanna 2015.02.09. 15:43:37

Jesszus, 2500 komment, durva. Kínlódunk poszt híjján. :-)

mr miss 2015.02.09. 15:43:41

@csipkebogyótea: igen, bár ezt ők nem tudták, és teljesen mindegy is abból a szempontból, hogy "beszélték meg", hogy melyikük legyen.

encek 2015.02.09. 15:44:27

@másodpéldány: Ez vitathatatlan. Nem tudom miért gondolom, hogy nagyon is tudatosan csinált mindent. Ez a megígértem anyukámnak szöveg is nagy hatással van a nézők idősebb korosztályára, hiszen itt is látod, hogy mindent megbocsátottak neki az Edina rajongók. Lesz nagy sírás, ha meglátja a videókat és a fotókat. Ha olyan nagy VV szakértő, nem értem hogy nem gondolta ezt át. Valamilyen szinten sajnálom ezért, de soha nem érdekelte senki véleménye, pont leszarta. Számtalanszor mondta Lacinak mit törődik a másik véleményével. Nagyon durva volt amikor Laci rángatta össze-vissza, de tényleg nem tudjuk hova fajult volna az a jelenet, ha nem lép közbe. Edina Jajgatva veti le a gátlásait, a szaunás jelenetet is ő találta ki.Szinte mindig a büntetésre játszott.
Én megnézem az erotikus jeleneteket, mert mibe fogjak bele 3-4 perc alatt. :D de nagyon jól meg lennék nélküle. Viszont tudom, hogy milyen műsort nézek és elfogadom, véleményezem.
Edina sokat harcolt magával,de mindenkit be akart gyűjteni maga köré akit csak lehetett. Az áldozatokat ismerjük. A lila kendő levétele Laciról tényleg gáz volt, bár megint csak hangsúlyozom, ez egy játék és rendesen megkavarta az állóvizet a nézők körében. Az, hogy mit tennénk hasonló helyzetben nem mérvadó, mert be sem mennénk egy ilyen műsorba. Hajrá Laci, jelenleg!

MacákékIcukája 2015.02.09. 15:46:06

En a retekklub helyeben elkuldtem volna a lemmingeket hokit jatszani egy tematikus heten, mekkora lenne mar :)

Hedo a nokedli szaggató 2015.02.09. 15:47:16

@-pkata-: persze, csak addigra a többiek is pörögnek forognak és már más helyszínen találod magad :D

Krétagarbó 2015.02.09. 15:47:49

@sui.generis (the.ratkiller): háát, tkp-en ügy is nézhetjük, hogy Lacca hagyta szarban akkor Zsét, mert ha felvállalja, hogy igen, nekem Zsé tetszik és meg akarom dugni miegymás, akkor most lehet, hogy Zsé-Lacca szerelmi párost nézünk és nem Edina-Danit. És egy percig nem vállalta fel, hogy ő is benne volt a történetben és hagyta, hogy csak Zsét hibáztassák emiatt a többiek. Ezt már akkor is megírtam, amikor a történet zajlott, hogy zavarja az igazságérzetemet kicsit, hogy Lacca így megúszta, most pedig ti, Zsé fanok még mentegetitek is, hát, priceless...
(Egyébként még az lett volna fincsi, ha Lacca lett volna a legszájtépősebb Zsé ellen, amikor Edina bosszúhadjáratolt, most gondolj bele... Örült hogy ennyivel megúszta és behúzta kis fülét és farkincáját...)

encek 2015.02.09. 15:48:56

@frissen hullott fehér bárány: Nem biztos, hogy így van. Az újságírók tisztes családanyákról tudnak előkaparni fiatalkori " bűnökről" fotókat. Sokáig fogja kísérteni, ebben Másodpéldánynak igaza van. Akkor kapják elő, amikor a legkevésbé számít rá. Ami a neten van, az a neten van.

Krétagarbó 2015.02.09. 15:49:23

@Krétagarbó: Jajj, milyen elírás: Edina-Laci páros persze, akit nézünk. És ügy=úgy, kujva billentyűk...

Kosztarika 2015.02.09. 15:51:49

@Hedo a szadista szexista anyuka: Ha ez így menne, az utóbbi 2 hónapban az rtl és a vv már megelőzte volna Update Norbit. (nálam is) :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 15:52:22

@Krétagarbó: jóhogy nem vállalta fel,Edina szanaszét verte volna a fejét :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 15:53:39

@Ilyen vagyok: amíg a saját velláját felépítteti? Addig maradhatott volna Fáncsi anyucival és Denisz apucival.

hannamontanna 2015.02.09. 15:54:11

@Krétagarbó: Lilu mondjuk feltehetett volna egy kérdést Lacinak, hogy: de ugye azt azért tudod, hogy a nézők mindent látnak? :-)) Mert a bent maradásról elvileg a nézők szavaznak. Ott bent azt mond, amit el tud hitetni, de mi meg nézzük.

Csak ügyesen! 2015.02.09. 15:56:43

@Krétagarbó: Most nem azért, de Laci spéci tényleg mindent elmondott Edinának, ezt láttuk is, meg azóta is kiderült ez. Nem hagyott ki semmit sem. Mit kellett volna még tennie? Eleinte ráadásul Zsu mellé állt, akkor visszakozott, amikor a csaj konkrétan mindent letagadott és a Bt-t mentette (volna).

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 15:57:03

Amúgy adott esetben örültem neki tegnap este,hogy végre izgi dolgokat is megmutattak nekik,nem csak a langyi jeleneteket. :))

Krétagarbó 2015.02.09. 15:58:15

@encek: Csak az első mondatodra, izé, Edinának szurkolok, de nem vok az idősebb korosztály, azt hiszem. (bár nyilván vannak fiatalabbak nálam, de nem rám szokták mondani, hogy, hé öreg:)))

2015.02.09. 15:59:06

Nincs ellentét. Zsu kiváló hardver, pocsék szoftver, és még a xar villakörülmények is ugye. De plusz lelki tartás (azt nem lehet számítógépes nyelven leírni)

@Krétagarbó:
Lackót mentegeti a f@xom. Türhő egy alak. De az összes Zséfan neki fog durukkolni, rá fog szavazni, mert Dinka pocsék hardver, pocsék szoftver.

Krétagarbó 2015.02.09. 16:00:48

@hannamontanna: sztem meg Lilunak az lenne a feladata (és AU, Baukó ugyanez), hogy értékítélettől mentesen levezesse a műsort. Nem kellene kérdezgetni, szépen be kell vágni mindent, és úgy, hogy felesleges legyen minden kérdés. (Egyébként még talán ez az Istentelen Bencus a legpártatlanabb, ő max. csak Fannira csorgatja a nyálát, de ez nála inkább farok"probléma".)

Krétagarbó 2015.02.09. 16:02:28

@Spitzbauer: Persze, tegyék is azt a Zséfanok. Attól én még mosolyoghatok magamban ezen egy picit. Na jó, nemcsak magamban, itt is leírtam.
Hétvégére meg győzzön a jobb...:)

csicserierika 2015.02.09. 16:02:34

@Spitzbauer: azok a fránya kamerák. Nem lehetett akkorát kavarni, mint kint megszokta .

2015.02.09. 16:05:22

@sui.generis (the.ratkiller): Úgy-úgy!

Erre írta Garbó, hogy mentegetjük. :-DDD
Igaz amit írtál, de semelyikünk sem akarja megmenteni a vádembört. De amíg kiejtheti Dinkát, addig nincs nála szebb, okosabb, ügyesebb, nagyobb és egyenesebb f@szú férfi, nincs olyan ember a Földön, aki rendesebb lett volna Zsuhoz az életben. :-DDD

Krétagarbó 2015.02.09. 16:06:38

@Spitzbauer: Ja még annyit: ez a lelki tartás furi dolog, nem tudom, nekem meg talán néha emberibb lett volna, ha kiakad, visszadumál, megvédi magát. Ahogy a patkányirtó kollegina is írta, így túltolta az áldozatszerepet, uncsi volt (és nekem hiteltelen.)
(Érdekes, én ott kezdtem megsajnálni, amikor láttam, hogy leszedált állapotban riportozik, akkor látszott, hogy ezek szerint megérinti a dolog, csak visszafojtja. Neki ez az érzelemvisszafojtás vagy mi, nagy hibája volt, sztem.)
De Zséről már ne beszéljünk, múlt idő:)

2015.02.09. 16:07:20

@Krétagarbó: Ezt most komolyan írom: szerintem Lackó jobb (ember). Győzzön, ha már te is ezt mondod. :-D

MmeChauchat 2015.02.09. 16:07:54

rettenetes, ahogyan az rtl közbelépett... nem bízott benne, hogy a beutaltak spontán elharapják egymás nyakát, így mondvacsinált okkal (a "közösülés folyamatba helyezésével") kipécézte Erdélyt. Tetejében azt a hibát is elkövette, hogy Ádiná szájába adta az egész sztorit, aki nekiállt fogalmazni, májerkodni, éppen abban óberkodni, ami a legkevésbé megy neki

2015.02.09. 16:09:47

@MmeChauchat: De miért volt ez hiba?

MmeChauchat 2015.02.09. 16:11:49

@Spitzbauer: sütött róla, hogy a szájába adták a szöveget. Bármelyikőjük természetesebben adta volna elő. Legalább nincs kétségünk, h lépten-nyomon manipulál a rtl

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 16:11:57

Basszájbázás helyett legyen már egy kis nyelvtani kitérő.
A jó büdi életbe. Segítsetek. a röntgen rendszer vagy röntgenrendszer. Olyan értelemben, hogy NEM egy több rtg-ből álló rendszer, hanem hanem egy olyan rendszer, aminek több része van, és ez ad ki egy rtg-t.

"Minőségjelzőként nemcsak melléknév állhat, hanem főnév is.
a) A foglalkozást, kort, minőséget, csoportot jelölő, esetleg csak nyomatékosító főnévi jelzőket különírjuk jelzett szavuktól: mérnök bátyám, belgyógyász barátunk, közgazdász szakértő, gyermek király, ajándék könyv, rongy fráter, vendég néni, tüzér tizedes, huszár főhadnagy, rendőr százados; csuda jó, kutya hideg; stb. Hasonlóképpen különírjuk az ilyen alakulatokat is: tanár úr, tanító néni, mérnök kolléga stb.

b) Egybeírjuk viszont az akácerdő, csiperkegomba, diáklány, fenyőfa, fiúgyermek, fűszeráru, kölyökkutya, lakatosmester, legényember, rabszolga, vendégművész stb. típusú (általában fajtajelölő) főnévi minőségjelzős alakulatokat." Brühühüüüüü

hannamontanna 2015.02.09. 16:12:19

@Krétagarbó: Hát igen. Általában bírom amit csinál, bár tegnap már majdnem megsajnáltam Edinát. Nem azért mert nem érdemelte volna meg ami történt, ez egy egyenes következmény volt, hanem mert megalázó volt már az a sok kérdés, meg a helyzet. Túltolta.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 16:15:24

@-pkata-: és most látom, hogy az MTA oldalán is van hiba...

MmeChauchat 2015.02.09. 16:16:37

@-pkata-: ide másik szabály vonatkozik: egyfelől a mozgószabály (menyasszonyiruha-kölcsönző v. tömegpusztító-fegyverszakértő; angol óra =azaz angol fajta és angolóra, mit tanóra) ill. az, hogy a melléknév jelző vagy állítmányi szerepben van-e a mondatban. Pl. Milyen gépek? Röntgengépek. Mit állítok? Azt, hogy ezek Röntgen-gépek (és nem valamilyen másik fajtájúak).

Csak ügyesen! 2015.02.09. 16:17:57

@-pkata-: Ez alapján egybe szerintem.

Krétagarbó 2015.02.09. 16:21:22

@Spitzbauer: szted. Sztem meg nem, de nem a jobb embernek kell(ene) ebben a műsorban győznie, hanem a jobb játékosnak.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 16:25:05

@MmeChauchat: uggyan,szerinted ezt nem Edina fogalmazta meg így? Hihihi hagggyuk mán dikkk

Csak ügyesen! 2015.02.09. 16:25:23

@Krétagarbó: Lackónk játékosi teljesítményével sincs gond, sőt, ha úgy nézem, jobban tolta, mint Ádinka :D De az RTL Edinával van, szóval a Lacis oldalnak ez kemény menet lesz :D

MmeChauchat 2015.02.09. 16:27:02

@Köcsöglány: végül de, ő... csak furcsa, h eddig a nagy ódzkodásból hirtelen kedve szottyant izélni. A szóhasználata tök idegen volt (még tőle is)... amúgy: dikk! Mán!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.09. 16:27:23

@Csak ügyesen!: A birtokos jelölős egybe va az tuti, ha röntgen gépek rendszeréről van szó. Csak itt nem a rtg gépek rendszeréről van szó, hanem egy olyan rendszerről, ami alapvetően röntgen csak vannak más tartozékai, pont pl egy PC rendszer: van az alapgéped, a monitorod, a bill, meg a többi... akkor most számítógép rendszer, vagy számítógéprendszer. (az utóbbi nekem inkább több számítógép rendszere, mint egyetlen rendszer)

alsophila grahami 2015.02.09. 16:27:25

@Spitzbauer: na erre itt meg megadok egy 1K-t plusszosan, annyira ott van, minden szava kincs b*mme! ;))

Krétagarbó 2015.02.09. 16:27:33

@onleány: inkább az a lényeg, hogy miért is nem vagy esténként???:))))

alsophila grahami 2015.02.09. 16:31:46

@Spitzbauer: ehhehe, erről van szó! xDDD én már toltam az appomat Lacafacára, hagyja állva kint a patiarcot majd vasárnap - sztem ő maga lepődne meg rajta a legjobban -, ami meg a végére alakul, meglátjuk, egyelőre fogggalmam nincs, kinek adnám a fődíjat (csak azt tudom, hogy kinek nem, sskk;))

Kosztarika 2015.02.09. 16:33:47

@Hedo a szadista szexista anyuka: én is írtam oda, csak még nem ment át a bejegyzésem a szigorú moderátor még szigorúbb rostáján. :D

alsophila grahami 2015.02.09. 16:33:55

@Krétagarbó: "kujva billenytűk"? nem inkább frajd? ;P ;)) látod? te se hiszel bennük :P

Bujumburi 2015.02.09. 16:34:16

@Krétagarbó: én is így látom, Bence egyre jobb... a többiek képtelenek kívülállók maradni. Bár Lilunak is vannak jó pillanatai és én azt figyeltem, hogy Au, sőt talán Éva is kezdi összeszedni magát, szerintem kezd leesni nekik, hogy lassan lejár a mandátumuk a BV-ben ;)

Krétagarbó 2015.02.09. 16:34:54

@Csak ügyesen!: Persze, Laci "értékeit" sem becsülöm le, de kellett neki Edina ehhez a játékhoz, húzóerő volt neki. Nem véletlenül választotta Edinát a háromszögből, és nem a körökkel jobb hardverrel rendelkező Zsut.

Csak ügyesen! 2015.02.09. 16:41:08

@Krétagarbó: Igen, de az h ezt felismerte, már egy fontos játékstratégiai döntés volt, nem? :) És ez kölcsönös, Edinának is létfontosságú volt Laci, kellett neki ahhoz, h központi szereplő legyen, mint ahogy Lacinak is Edina. Ebben a kérdésben nem mondhatjuk azt, h az egyiknek jobban kellett a másik, és fordítva, ha visszagondolsz a játék elejére, Edinát Laci hozta játékba, míg Lacinak kellett Edina a talpon maradáshoz a Dóris ügy után.

alsophila grahami 2015.02.09. 16:41:44

@Krétagarbó: mosolyoghatsz, persze, mi is gyakran szakadunk a röhögéstől, mindig van min ;) de ha megengeded, kiigazítanálak, csak hogy ne légy tévedésben... nem tudom, hogy beszélhetek a többiek nevében, de azért megteszem, mert te is többest használtál, szal a helyzet az, hogy nem vagyunk "Zsé-fanok", sokkal inkább a játék fanjai vagyunk, és a játék egy adott pontjáig Zsének szurkoltunk, mert őt találtuk szimpinek, vagy a kisebbik rossznak a farkasok közt (ki-ki ízlése szerint), de ő elhullott, nincs már játékban, így a maradékból "gazdálkodunk", és aszerint szavazgatunk, hogy mikor kinek a bent tartása vagy kiszórása szolgálja azt, hogy ne méltatlan (hangsúlyozom: szerintünk méltatlan!) nyerje meg a végén a fődíjat. // ui az igencsak bosszantó lenne, ha egy velejéig romlott antikarakter nyerne, mert akkor elmaradna a katarzis, gondolom... ;)

szóval, most Lacafaca a preferált, de csak patiarc relációjában; ha mással menne, ellene szavaznék.

astryle 2015.02.09. 16:42:00

ÓÓÓ mi a here van már a mocsárlakók kezdik beáldozni PVC-t a villa Istennek? :D

HÁZI SZAVAZÁS: strawpoll.me/3597136 OSSZÁTOK!

sixx · http://comment.blog.hu 2015.02.09. 16:42:34

@Pickwick_tee: le, persze, a vélemény olyan, mint a segglyuk, ugye. kérlek értelmezd már akkor azt amit írtál, mert kibaszottul felkúrja az agyam ez a gyáva kihátrálás, amit most művelsz:

"Sixx már nem bírálhatja annyira az RTL-t, mert vendégnek hívják. Egy szóval nem mondott olyat, hogy az RTL belenyúlt volna a játékba most is. Lekenyerezték."

ezt a lekenyereztek dolgot, ha lehet, fejtsd ki. mivel kenyereztek le egészen pontosan?

és eleve, bazdmeg, olvass már tőlem posztokat, pont én vagyok, aki folyamatosan azt hangoztatom, hogy manipulálva van a játék, meg minden reality, csak nem olyan kőkorszaki módszerekkel, ahogy ti feltételezitek.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.02.09. 16:43:47

@Krétagarbó: ez egy tévéműsor, a műsorvezető meg vezeti. más meg szerkeszti, megint más meg irányítja.

alsophila grahami 2015.02.09. 16:46:09

@Krétagarbó: igen, LEFELÉ. és itt cseszte el az annyiszor felemlegetett 40 misit. mert az erdélyi szavazókra apellálva választotta a nagy táborral rendelkezőnek gondolt patiarcot, amire alapot a karácsonyi hazai üzik adták neki is, Denyálnak is. de mindketten benézték, van ez így.

mr miss 2015.02.09. 16:48:03

@astryle: megdöbbentő lenne, ha ekkora különbséggel menne vissza Laci (a másik poll is ilyesmit mutatott), de szerintem majd az Erdély-faktor bejátszik.

Kosztarika 2015.02.09. 16:49:08

@henrik_: és ha maszturbált? :D :D :D (a gyengébbek kedvéért: ne tessék komolyan venni)

astryle 2015.02.09. 16:50:24

@mr miss: persze ez a szavazás nem reprezentatív, a Zsuzsás párbajra is ilyen 70% Zsuzsa megy vissza volt és mégis 0,6% vesztett.

alsophila grahami 2015.02.09. 16:50:59

@astryle: kedvemre való az állás, ahaha! xDDDDD

Krétagarbó 2015.02.09. 16:52:18

@sui.generis (the.ratkiller): bennük semmiképpen, max. Istenben, vagy Allahban vagy a Legfelsőbb Erőkben:)
Azt gondolom egyébként erről a kapcsolatról, hogy ha érdeknek is indult, kötődnek egymáshoz érzelmileg, de azt nem gondolom, hogy kint ez életképes lenne. Most olyan állapotban vannak, hogy azt hiszik, szerelmesek, de nem azok.

Nonfiguratív 2015.02.09. 16:54:20

@sui.generis (the.ratkiller): Kissé túlzásba viszed ezt a fanságot,te kis patkány.Mert az vagy,kívül-belül.

astryle 2015.02.09. 16:59:36

@sixx: -mielőtt bementél az rtl-hez leszögezted, hogy Debilióval nem vagy hajlandó kamerák elé állni vagy csak véletlenül kaptad a kikozmált Évikét?
-Mi a véleményed arról, hogy utólag visszanézve a "legitim" szuperképességválasztáskor mindenki olyan képességhez jutott, vagy későbbi kiesések útján öröklött amiből a legtöbbet profitált?
-Szerinted igaza van Lacinak abban, hogy rájött tényleg ők csak statiszták Fannika mögött?
-Nem tartod kicsit soknak a szerkesztők többszöri belenyúlását a játékba?
-Semmilyen "takarás" a villaszabályzatban szerinted nem tartalmazza a takarókat?

Csak ügyesen! 2015.02.09. 17:01:57

@astryle: Jah, ezek a pollok semmire se jók szerintem, ez már többször kiderült az idei szériában. Az FB-n is van poll, ott ez az eredmény:

www.easypolls.net/poll.html?p=54d72d8be4b00de652cc1ba5#.VNcsIC6AuJo.facebook

Igaz, ha FB-én is ennyire szoros, pedig ott elég durva Edina fölény van, akkor nem olyan reménytelen ez.

De ezek mind 300-500-as, jobb esetben 1000-es szavazások, ráadásul manipulálhatók, szóval nem árulnak el semmit sem a 200 ezres tényleges szavazásról.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.02.09. 17:03:48

@astryle: 1. voltam már debilióval is. 2. ha ez így lett volna fanni kapja a szolit. 3. persze. 4. nem, ez a műfaj ezt követeli meg. MINDEN belenyúlás, az is, ha nem kapnak csak Kolynos fogkrémet. 5. nem, a bunkerépítés és kamera elől való elbújás nem ugyanaz.

,, 2015.02.09. 17:04:36

@mr miss: én biztos vagyok benne, h kifejezetten nagy különbséggel Laci fog nyerni. (ill. kifejezetten nagy különbséggel fog nyerni Laci) A szimpátiaszavazókat ellehetetlenítették ebben a szituációban (nem hiszem h motiváltak lennének most, ha csak magamból indulok ki), úgyhogy jóóval kevesebb lesz, mint egy normál párbajon a szimpátiaszavazatok száma.
viszont az Edina-hater protest szavazóknak eljött az ideje. Szóval... szerintem esélye nincs Edinának.66-34 kb.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 17:04:53

@astryle: bár nem vagyok sixx, de azért a szupiképességekkel kapcsolatban azt megjegyezném, h ez butaság. :) Laci mit profitált abból, h ellőtte a legszupibb szupiképességet 20.000 VILLAKRAJCÁRRA? vagy miből gondolták volna, h Dóri nagymamája meghal, miközben ő bent játszik? Edina mit profitált abból, h a sajátját elajándékozta?

Krétagarbó 2015.02.09. 17:05:18

@sixx: persze, csak néha sztem már zavaróan elfogultak egyik vagy másik játékos irányába. (és tök mindegy melyik felé)
Nyilván megvan mindenkinek a saját kedvenc karaktere, csak erre a műsorvezetésük közben én nem lennék kíváncsi.
(Természetesen a műsor vágását nem Lilun kérném számon.)

Ha már összefutottunk: tegnap néztem a BV-t és azon meglepődtem, hogy Denniszre azt mondtad, hogy beleállt dolgokba. Azt értem, hogy Laccival összehasonlítva mondtad ezt, de engem még így is meglepett. Valahogy Denniszről semmi nem jut eszembe, max. a godzillája, az valóban beleállt ide-oda:) Mire gondoltál Dennisszel kapcsolatban?

Well... 2015.02.09. 17:07:00

@astryle: a zsu laci szavazas nem volt ennyire elcseszett.... ott 60-40 volt a hazi szavazas eredmenye...szoval 10% ment fel/ le .... kb ez volt az adam-brokkoli parbajnal is....akkor az adamot gondoltak tobben nyeronek itt, viszont a 10% fel-le korigalassal az megfordult.....

ennel a barbajnal, viszont meg 20% fel le is csak 45-55 ot hozna es meg mindig a laci javara.....

nem erdekes, mar stalin is megmondta, h nem azok szamitanak akik szavaznak, hanem azok akik a szavazatokat szamoljak....(lassd G. Bush 2000 ott is jokor allitotta meg a legfelsobb birosag az ujraszamlalast)

ami engem zavar, h a retek konkretan annyira hulyenek nez ,h csont nelkul elmondja (ismetelgeti) , h aze johetett ki az elozetes elvarasokhoz kepest mas eredmeny, mert az emberek a zsu folenyes gyozelmeben biztak, es ezert nem szavaztak...... mindezt ugy, h naponta ismetelgettek, h a szavazas sose volt meg ennyire szoros.....na akkor hogy a picsaba ne szavazna az ember, ha tudja, h aszavazas szoros...szo sincs folenyrol......ez nekem nagyon visszaz,h ennyire hulyenek neznek

Krétagarbó 2015.02.09. 17:08:33

@sui.generis (the.ratkiller): mint írtam, ez szívetek joga természetesen.

onleány 2015.02.09. 17:09:07

@Krétagarbó: Ááá, kirúgtak a retektől. Eccer-kéccer betegeskedtem, nem tudtam rendesen közvetíteni aztán...
Már ide is félve jövök, nehogy sixx is kitiltson.

Krétagarbó 2015.02.09. 17:10:49

@Csak ügyesen!: igen, mindkettő használta a másikat, én mégis úgy érzem, hogy ebben a kapcsolatban Edina az "agytröszt". Lacci csak kullog sokszor utána. (de én elvakult vok, ne hallgass rám, a vélemény meg mint a seggluk:)))

Krétagarbó 2015.02.09. 17:12:32

@onleány: hát ez szomorú, már a múltkor láttam, hogy nem stimmelt veled vmi, a hang meg a kép vagy 10 mp-es elcsúszásban volt:)

jotekony koc 2015.02.09. 17:12:57

@Krétagarbó: Mar megint ez a tema? Mikor veszed mar eszre, hogy Dennis godzillaja leragott csont?

Csak ügyesen! 2015.02.09. 17:13:11

@Krétagarbó: Szerintem nem elfogultak, hanem szimplán szócsövek. Ha az van kiadva, h most Edinak seggét nyaljuk, akkor azt csinálják, ha az van kiadva, h a Fanniét, akkor azt, ha az van kiadva, h Laciról közöljük minden második pillanatban h hisztis (még akkor is, h aépp volt mire hisztisnek lennie), akkor azt. Nincs ezekben az átkötő szövegekben, kérdésekben semmi spontán ilyen szempontból.

Hogy mondjak egy példát, voltam egy műsor felvételénél (egy ismerősöm nyerte, aztán engem vitt :) ), ahol konkrétan még az egyik produkció elhangzása előtt megmondták, h a produkció végén krva nagy tapsot kell csinálnunk, olyat h leessen a plafon is. Érted, ha szarul sikerül,, ha elcseszik, akkor is. Mert az aznapi műsorban az a produkció volt kiszemelve a nagy durranásként.

Krétagarbó 2015.02.09. 17:13:22

@sixx: na pont ezt mondom, a véleményről és a segglukról:)

Krétagarbó 2015.02.09. 17:14:04

@jotekony koc: Én remélem soha, Fannikának már szóltak? :)

Csak ügyesen! 2015.02.09. 17:15:30

@Well...: Még van egy hete a reteknek, h felhozza Edinát. Az jó sok idő, több, mint más párbajoknál szokott lenni.

mr miss 2015.02.09. 17:15:36

@foxglove (F6): érdekes. Én nem érzem ilyen reménytelennek Edina helyzetét. Döbbenet lenne, az biztos, mármint a párocska számára, mert szerintem ők már elkönyvelték, hogy úgyis Laci veszít.

alsophila grahami 2015.02.09. 17:17:28

@Well...: ez egy ordas nagy balf*szság, igazad van, mert ilyen érvekkel csak akkor lehetett előjönni, amikor fizetős volt a szavazás. nah, olyankor lehetett szempont, hogy biztosan xy nyer, minek többet áldozni az sms-re... de amikor ingyenes az app, olyankor ez nevetséges indok, mert semmilyen erőfeszítést nem igényel egyet pöttyinteni a visszaküldeni kívánt arcra, pénzbe se kerül, hát szavaz boldog, boldogtalan... ezért röhej, amivel a csatorna (műsorvezető, vagy bárki által) indokolt Zsu hangyafikányival való kiesése után, mert egészen egyszerűen hülyeség.

,, 2015.02.09. 17:18:32

@Csak ügyesen!: nem hiszem h fel akarják hozni. Én most éreztem meg, amit korábban Aleknél, Atinál vagy Au-nál lehetett, h megvan a győztes (Fáncsi) És nem azért, mert sixx ezt mondta a BV-ban, lehet érezni.

Gonosz törpe 2015.02.09. 17:19:42

@Krétagarbó: Kissé beteg agysejtekből összeállt tröszt.

astryle 2015.02.09. 17:20:04

@sixx: Azért Debilióval csak kemény Lilu felügyelet alatt voltál :D (nem merték rádbízni a szegény párát) Fanni szépségnapot kapott, Dennis kapta a szolit, hogy Fanni kielégítse minden vágyát (amúgy Dennis semmit nem tett volna a műsorhoz) így szimbiózis alakult ki.

@henrik_: Laci és Edina csak szimplán hülyék voltak :D:D Laci még azt a képességet is elverte ami nem az övé volt. Dórinak a családi látogatás szerintem Pont kapóra jött a mama halálakor aki még a halála előtt azt kérte, hogy Jaj Dórinak játszania kell tovább és ne adja fel. Tényleg Dinka volt temetésen?

@Well...: én még mindig kíváncsi vagyok azokra a "közjegyzőkre" :D kicsoda micsoda kinek kije miért hogyan merre?

Krétagarbó 2015.02.09. 17:21:15

@Csak ügyesen!: lehet, illúzióromboló vagyol, tudod-e? :)

Ruadhnait 2015.02.09. 17:21:26

@mr miss: De mint tudjuk, Laci megerzesei mindig bejonnek azzal kapcsolatban, hogy ki jon vissza a parbajrol. :)

Krétagarbó 2015.02.09. 17:22:08

@Gonosz törpe: jaja, tudom, Edina egy gonosz törpe.

Csak ügyesen! 2015.02.09. 17:22:50

@foxglove (F6): Hát, nem tom. Elég következetesen húzzák le Lacit az utóbbi két hétben, szerintem nem véletlenül. Bár, az igazság az, h bennem az is felmerült, h itt is érvényes az, mint amit a tehetségkutatóknál is láttunk: az ilyen Laci típusú karaktereket ki kell csinálni valahogy, főként, ha női nyertest akarnak, mert a végén esélyes, h megnyerik. Robin kb. ugyanez, lehet h őt úgy gondolják, h egyszerűbben le lehet a végén szavaztatni, mert ő azért még mindig elég tuja és most már marad is ebben a skatulyában. Laci viszont veszélyes lehet, főként ha továbbra is visszafogja magát és hozza a szerelmes karaktert.

Csak ügyesen! 2015.02.09. 17:24:33

@Krétagarbó: Tudom :) De ez számomra nem kérdés, h ez a helyzet :) Ez az, amivel manipulálnak (a vágásokon, videókon kívül).

Krétagarbó 2015.02.09. 17:25:06

@foxglove (F6): Érdekes, én Fáncsinál az elején totál azt éreztem, hogy ennyi, nem is kell több beköltöző, ez a csaj nyerni fog. Aztán leült, volt pár arcvesztés (Zsu első párbaja utáni életképek, köpködés stb..) és most megint egyértelműen kivehető a szándék.

,, 2015.02.09. 17:29:45

@Krétagarbó: hátt, nyerjen, csak közben mutassák Denisz arcát is h ő a második (harmadik):)
a két kis lemminget (L+E) ellenben meg jól megfingatták, nem igazán értem h miért, de ők tudják. jó tudom: nézeccség. meg h fáncsinak bebiztosítsák az útját.

csiberibe 2015.02.09. 17:29:48

Álmomban sem gondoltam, hogy mire hazaérek, nem lesz még új HV :)

Tündérfalvi A. 2015.02.09. 17:30:56

Sziasztok.
Denisz szuperképessége (egyenlőség esetén dönt) egyszer vagy többször használható?

2015.02.09. 17:30:57

@MmeChauchat: Hát ma ez a legnagyobb revelációm. De most tényleg, nekem is furcsa volt, hogy miért mond ez nemi szervet meg közös ülést. Tényleg kényszer alatt cselekedett, és erre eddig nem is gondoltam. Már kezdtem örülni, hogy ilyen hülye. De nem. Köszi.

De! Szerintem nem ezeket a szavakat adták a szájába. Csak a szokásos:
Dinka nem az a fajta, aki ha mondanak valamit neki, akkor azt csinálja. Mindenről van külön bejáratú véleménye. És ha ez egyszer nem egyezik a feladattal (márpedig általában nem egyezik :-), akkor ellenáll, szabotál, kisiklat, stb. A maga módján, most éppen így hozta le a hősi ellenálló szerepet: "A NÁMI SZÉRVÜNKKÁL KÖZÖSÜLÉS TÉNYÁLLADÁKA LETT FOGANATOSÍTVA", vagy mifene. :-DDD
Ugyanígy szabotált már nem egy feladatot. Az ilyeneket se munkahelyen, se párkapcsolatban, se szülő-gyerek kapcsolatban nem lehet elviselni. Számomra még egy tévéműsorban sem.

Krétagarbó 2015.02.09. 17:31:25

@foxglove (F6): Ennyike. Fáncsinak azért remélem lesz annyi esze, ha már nyer, hogy az első dolga lesz dobbantani Denniszt, egy "köszönömszépen" kíséretében:)

Krétagarbó 2015.02.09. 17:32:06

@Tündérfalvi Anti: a helyzet mai állás szerint többször, de ugye a szerencse forgandó...

alsophila grahami 2015.02.09. 17:37:21

@Nonfiguratív: nem, benézted (ált. iskolában már nem kötelező az angol alapfok? bahh, hová süllyed még a közoktatás..?!) én az IRTÓjuk vagyok, kívül, belül, ahogy mondod! :P és vigyázz, mert téged is leirtózlak, ha ekkora a pofád! xDDDD (csak ezért képes voltál egy új aliast regizni? ez komoly? még ekkora elkötelezettséget a rágcsálók mellett... csodállak! /nem!;) xDD

Well... 2015.02.09. 17:39:14

@Spitzbauer: a farkasleany probalt modoros lenni....megse mondhatta, hogy bizsergett apockom, es azt akartam, hogy dugjon a laci mint a lopott biciklit.... sajnos a szokincseben nem szerepelnek alternativ szavak (vagyis igen mint pl " baszas") csak azt nem lehet egy artatlan kislanynak kimondani a kamera elott....igy maradt a nyakatekert hivatali fogalmazas...probalkozott a lelkem....az egesz csaj annyira okoskodo, hogy az mar faj, mondjuk ha tobbet (vagy egyalltalan) olvasna, akkor lehet lenne szokincse, es ki is tudna fejezni magat, igy amit csinal az csak szenvedes (hallgatni is) ... lehet nem lett volna hulyeseg elolvasni a szabalykonyvet...abbol is tanulhatott volna par uj szot ......

minden reggel 2015.02.09. 17:41:22

@Krétagarbó: nyávoghatna még mellé annyit h jaaaaj deniszke. ... :)

minden reggel 2015.02.09. 17:44:34

@Spitzbauer: pont leírtad amire gondoltam. Lestél a fejembôl? :)

alsophila grahami 2015.02.09. 17:45:07

@Well...: ahaha! +1000 nagyon igazad van, okosnak akar LÁTSZANI, aztán látjuk, mi sül ki belőle: valami roppantmód közönséges, ordenáré katyvasz - "közösülés"? kik használnak ilyen kifejezést? meg a "nemi szerveink"?? édes istenem... igaz, nem trágár, de legalább annyira közönséges és primkó, mint ha b*szást mondott volna.

alsophila grahami 2015.02.09. 17:47:00

@Spitzbauer: :DDDDDD hát ez... ezen beszakadtam, óriási! :D

csiri bá 2015.02.09. 17:50:02

"Kit választanál, a nyereményt vagy Lacit?" hosszas gondolkodásszerűség, kerekek kattogása, hogy vajon melyik válasz lenne a jobb a nézők felé, majd nagy nehezen kinyögi: "Lacit"... "Laci, te melyiket választanád?" Nem kell gondolkodni, Edinát".... ennyi... vasárnap megy ki az egyik, két hét múlva mehet utána a másik és egymáséi lehetnek, elvégre ezt akarják.... vagy tán mégsem ezt? :)))

Nonfiguratív 2015.02.09. 17:50:09

@sui.generis (the.ratkiller): Patkány az avatarod,patkány minden megszólalásod,ergo patkány vagy!

mr miss 2015.02.09. 17:50:28

@Well...: még a többi lemmingnek is felszaladt a szemöldöke erre, hogy Edina "közösülést" mondott.

csiri bá 2015.02.09. 17:52:04

@Krétagarbó: nem lesz... Denniszkének kell egy új héder, meg a havi apanázs is jól jön egy évig... :)))

csiri bá 2015.02.09. 17:53:55

"aki kiesik, a másikat fogja támogatni a játék végéig kívülről"... be fog ordítani minden nap a kerítésen keresztül, vagy mi? :))))

másodpéldány 2015.02.09. 17:54:45

@Spitzbauer:

"semelyikünk sem akarja megmenteni a vádembört. De amíg kiejtheti Dinkát, addig nincs nála szebb, okosabb, ügyesebb, nagyobb és egyenesebb f@szú férfi, nincs olyan ember a Földön, aki rendesebb lett volna Zsuhoz az életben. :-DDD"

hát ja, agreed,

azt hiszem nagyjából csak fanni témában nem értünk egyet, bár a drámának még nincs vége míg a túlsúlyos lady nem énekel...

minden reggel 2015.02.09. 17:54:57

@csiri bá: sztem fanni ennél rafkósabb. Hisz eddig se szetelembôl khm közös ült.

kiingattak 2015.02.09. 17:55:48

Értsük meg már, hogy Edinkáék nem szeretkeztek a pad alatt. Közös ülésen vettek részt ahol némi szervek összérintésre kerültek. Én nem is volt eredményes a közös ülés, ebben mindketten megegyeztek. A következő közös ülést a nagy közönség előtt tartják. És majd szavazni lehet arra, hogy kinek a hozzászólásai, elő- és kieterjesztései érdekesebbek és ápitőbbek a villatársadalom számára.

másodpéldány 2015.02.09. 17:58:02

@-pkata-:

7 szótagig az összetett szavak egyben vannak...

ha a röntgent itt nem jelző.... mert ha jelző akkor két szó...

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 17:58:20

@astryle: na, de akkor nézzük a többi szupiképességet: Dennis a sajátját még sosem tudta használni, és másoknak is ugyanolyan lett volna, a szépségnap Edinára jobban ráfért volna, mint Fannira (bár tény, h az utóbbinak nagyobb örömöt okozott), Röné kapta az általa fel nem használt száműzetést, amit Dennis örökölt és Laci használt el (mégis hogyan manipulálták volna már a beköltözéstől úgy a cselekményt, h majd Laci elhasználja Fannira?), lila kendőt kapta Ádám, szintén kizúgott, örökölte Laci, levette Róla Dani, pedig később jobban jött volna neki.... meg most Maci mit profitált abból, h kiment Dennisszel, zabáltak, visszamentek és másnap kiment a kórházba? :))

ja a 20k krajcárt megkapta Dávid, akitől örökölte Maci, akitől elvette Laci a jokerrel. hát sztem elég vicces azt feltételezni, h mindenkinek úgy osztották ki a szupiképességeket, hogy ők azt a lehető legjobbkor fogják majd felhasználni :)

kiingattak 2015.02.09. 17:58:23

@csiri bá: Eddig belülről támogatták egymást. Laci Edinát ágyéktól a garatig (vagy meddig). Most Edinka kivülről fogja a lacit támogatni a következő szlogennel: Ha nem appoltok Lacira, visszmegyek a villába, azztán nézhettek.

csiri bá 2015.02.09. 17:58:51

@minden reggel: szerintem nem rafkósabb, inkább túl egyszerű... Denniszke ráakaszkodik majd és mire körülnéz kizsebeli, legalábbis a havi apanázsból, mert a lakást, kocsit talán nem tudja elpasszolni, gondolom, szerződésben van, hogy X ideig nem adhatja el...
Fáncsika majd megy tv-be rádióba blikkbe haknizni, meg szoliba napszámba és kb oda se fog figyelni a dolgokra...

alsophila grahami 2015.02.09. 18:00:09

@Nonfiguratív: ember, szöveg és KÉP értelmezés... óbazz, de szerencsétlen vagy már! :DDDD a szemed rossz, vagy agysejtek terén vagy vajon deficites? szánalom.... ha már veszed a fáradságot, hogy KAMUNICKEN beszólj, mozgósíts már némi szürkeállományt is hozzá lécci, ha meg nincs, akkor - lásd mint fent: kussolj el, hogy ne válj nevetségessé, 'köszönömszépen' xDDDDDDD

másodpéldány 2015.02.09. 18:00:18

@kiingattak:

"Értsük meg már, hogy Edinkáék nem szeretkeztek a pad alatt. Közös ülésen vettek részt ahol némi szervek összérintésre kerültek."

komolyan már kezdem sajnálni edinát, nem, nem lesz szimpatikusabb, csak rohadtul sajnálom, hogy ennyire lejáratta magát... rajta tényleg már csak a fődíj tudna segíteni, és azzal is el kéne valahova költöznie, de haza már nem mehet szerintem....

Empty Bee 2015.02.09. 18:00:59

@csiri bá: Szerintem amint Fanni kijön, és körbeugrálják majd a Dennisnél jóval magasabb kategóriájú pasik (státusszal+pénzzel+esetleg valami tévénél magas beosztással), abban a pillanatban lesz Dennisből egy halovány kósza emlék... és azért egy szabadidőnadrágos, csóró, tanulatlan apánál nem nehéz jobb partynak lenni...
Ha másért nem is, ezért megérné látni Fannit nyerni, és nézni, ahogy az első pillanatban lelép valami top pasival, Denniske meg néz maga elé a szokásos félretard fejével.

Nonfiguratív 2015.02.09. 18:02:04

@sui.generis (the.ratkiller): Te vagy a nevetséges kis patkány!Szívesen! :-)

Empty Bee 2015.02.09. 18:03:54

@csiri bá: Emlékezz, hogy amikor Aurélió (viccesen) rástrartolt a Belevalóban és randira hívta, akkor se azt válaszolta, hogy neki ott a Dennis, hanem hogy Aurélió nem volt elég jólöltözött neki... Majd kint pont a suttyó, szabadidő nacis, 3 milliós tartozásos csóró Denniskével fogja égetni magát, főleg, ha ott lesz a zsebében a 40 millió, és sokkal jobb partyk fognak rámozdulni? Áhh.

csiri bá 2015.02.09. 18:03:56

@Empty Bee: van benne valami... ha nem kapja meg azonnal a kéglit, akkor lehet rá esélye, hogy Denniszke nem tud ráakaszkodni, ha viszont azonnal kezébe kapja a lakáskulcsokat, Denniszke beveheti magát a kéglibe és majd úgy kell kirobbantani...

alsophila grahami 2015.02.09. 18:05:50

@kiingattak: ártsük, és így rándben is van többé-kevésbé, hogy összeérintettek ezt-azt (sic!), szűkös volt a hely a pad alatt... no de Lilu világossá tette, hogy ha társasoztak volna is a takarásban, az ugyanúgy szabálykönyvbe ütközik, mert elbújtak, satöbbi... :D

alsophila grahami 2015.02.09. 18:07:00

@henrik_: :DDDD most hogy mondod.... még az is lehet ;)

Fu Szekh Li 2015.02.09. 18:09:12

@kiingattak: Jahh, én azt hittem, dugtak, mint a kiniglinyulak.

astryle 2015.02.09. 18:09:51

BRÉKING: www.hir24.hu/bulvar/2015/02/09/breking-uj-lakok-erkeznek-a-villaba/

Mondjuk én Szandikának és Anikónak jobban örültem volna... Gáspár Lacinak mi a tököm köze van a valóvilághoz? tudom, hogy a Győzike rokona.. dzsungelbe is utálta mindenki, mint a szart.. de MI KÖZE A VELLÁHOZ? :D lehet Robin vagy Dóri is egy "rokon"?

kiingattak 2015.02.09. 18:10:38

@másodpéldány: Sajnálom én is. Valaki már irta, hogy őt a celeb világ sem fogja befogadni. Szerencsétlen csaj.

kiingattak 2015.02.09. 18:11:20

@sui.generis (the.ratkiller): De ők már ketten egyek.... egyedül meg el lehet bujni.

Gonosz törpe 2015.02.09. 18:12:08

@másodpéldány: Nem, rajta két nagy pofon tudna segíteni, amit az anyjától kapna. Menjen csak haza, kapáljon tarhonyát, az talán jól állna neki.

,, 2015.02.09. 18:12:15

@csiri bá: @Empty Bee: ki tudja, addigra lehet h "véletlenül" Denisz megint donor lesz:)
(nem gondolom ám komolyan, csak ha nő lenne, pont ez a típus lenne, aki szándékosan teherbe ejteti magát)

kiingattak 2015.02.09. 18:13:11

@Fu Szekh Li: Jáj miket feltételezel te perverz. Ádina még a péniszt is csipesszel és gumikesztyűben fogná meg. Nám nyalok, nem szopok, náááám szeretem, nám vagyok hezzászokva.

Fu Szekh Li 2015.02.09. 18:14:15

@henrik_: nem, csak közös ülésen vettek részt :D

Well... 2015.02.09. 18:15:38

@Nonfiguratív: nincs a patkannyal semmi baj az volt Niki Lauda beceneve is....megis nyert vagy 3 vb cimet :o)

kiingattak 2015.02.09. 18:15:46

@Gonosz törpe: Az a kis sovánka? :) Nám birja az a munkát istállom, inkább béadjuk a Zettyetemre, ha már a való világ nem gyütt essze. met az a Laci megzavarta a Zaggyát a kiccsikkének. Tönkre tették azok a beképzelt mulyák. :))

alsophila grahami 2015.02.09. 18:16:50

@kiingattak: egyedül lehet? szerintem nem, akkor fürdéshez is lehetne fedezéket csinálniuk, és nem kéne fürdőruhában szenvedni... nem-e? ;)

csiberibe 2015.02.09. 18:17:57

@kiingattak: hát az agy létezésének feltételezése kicsit erős. :)

Fu Szekh Li 2015.02.09. 18:18:03

@kiingattak: Annyi haszna már volt ennek a sorozatnak, hogy sok év után megnéztem, hogy mi az a kiniglinyúl :D

kiingattak 2015.02.09. 18:19:22

@sui.generis (the.ratkiller): Ágyneműtartóban már tartózkodtak elbujás céljából villa egyedek. Meg makroport dobozban is....

minden reggel 2015.02.09. 18:19:49

@csiri bá: már itt elhangzott utánam, megjelennek a fajsúlyosabb pasik, bencu? És Deniszke pattintva lesz

másodpéldány 2015.02.09. 18:19:56

@Gonosz törpe:

nem hiszek a veréssel való nevelésben, azért ő már felnőtt nem jár neki pofon, egyébként gyerekként se...

szimplán nagyon elszámolta magát... pedig jól indult, eleinte még kirohangált a hálóból és könyörgött a többieknek, hogy ne engedjék, hogy átlépje a határt...

aztán a zsu ügy miatt fejjel rohant a falnak, a féltékenység elvette az eszét, pedig hidegvérrel hagynia kellett volna, hogy zsé belemenjen lacival a történetbe, könnyen lehet, hogy ő meg dani még mindig lazán gyűjtenék a csikket az udvaron... és stratégiáznának...

alsophila grahami 2015.02.09. 18:20:09

@astryle: ezt tudták megfizetni a szűkös büdzséből... de majd ha jön az 5%-os adókulcs, akkor talán futja érdekesebb celebekre is ;)

csiri bá 2015.02.09. 18:20:36

@Fu Szekh Li: hát az a lukinyúl. :DD
Farkas találkozik a nyuszival, aki megállás nélkül röhög:
- Mit röhögsz?
- Hogy ülök a lukamon, és nem esek bele!

kiingattak 2015.02.09. 18:20:36

@csiberibe: Többet nem irok ilyen durvákat. A fejiiiit zavarta essze a Lacci. Igy jó? :)

Kosztarika 2015.02.09. 18:20:49

@Empty Bee: de azoknak party-virslijük van :P :D

onleány 2015.02.09. 18:21:34

@kiingattak: Mellik eggyetemre gondul kedves? Mer jogásznak talán be tunnám segitteni, van protekcijóm. Teccik tunni, ahová a baráttya, a Dánika is jár. Járt.

csiberibe 2015.02.09. 18:22:10

@kiingattak: azért ez szerintem nem ugyanaz... mert nyilván oda nem azért bújtak, mert nem a kamerának nem valót akartak művelni.

alsophila grahami 2015.02.09. 18:22:33

@kiingattak: jó, de azt már írták fentebb mások is, hogy az csak egy szimpla elbújás volt poénból, hogy megtréfáljanak valakit, ott nem az volt a cél, hogy kamera elől elrejtőzve csináljanak valamit... érted. egyik poén volt, a másik meg a szabályok alól való szándékos kibújás.

kiingattak 2015.02.09. 18:22:44

Én úgy gondolom, hogy az RTL le fogja venni a kék kendőt Edináról.

Fu Szekh Li 2015.02.09. 18:23:03

@kiingattak: Az üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus) "kinigli", külsőjében nagyon hasonlít a mezei nyúlhoz, az azonban kisebb és zömökebb alakú, fülei és hátulsó lábai rövidebbek. Hossza 40 cm súlya 2- 3 kg. Földalatti üregekben él. Nálunk főként a Dunántúlon és Duna-Tisza közén fordul elő. Ahol elszaporodik, rendkívül kártékony lehet nagy szaporasága miatt is.

csiberibe 2015.02.09. 18:24:08

@csiberibe: aztarohadt, de értelmesen sikerült kinyögnöm :O

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.09. 18:24:27

@monroe1: A VV1 -ben bunkert építettek. Két drb matracot felállítottak mint egy sátort,
az elejére pedig egy pokrócot tettek ajtónak. Bemásztak és ott dugtak.

A VV5.ben pedig Gigi és Jerzy letakarták a kamerát, és egész éjszaka dugtak, de nem
látszott semmi, csak a hangokat hallották, mert az ott volt mellettük. Kaptak büntit,
10 napig nem mehettek egymás közelébe, 2 méteren belül. A nézőkkel szavaztatták
meg a büntetést.-ennyi-

Fu Szekh Li 2015.02.09. 18:24:30

@csiri bá: nyuszipapa nemi életre tanítja kisfiát megvan?

kiingattak 2015.02.09. 18:25:01

@onleány: AZ es jó, ha eggyettem. Met van feje a leánkának ugye. Az mán abból es látszik, hogy a füle rajta van valamin. Nem. És beszél es, de még mennyit. És mindig csak az igazat. Az a jogon jó lesz ugye?

Well... 2015.02.09. 18:25:09

@kiingattak: nem tehetik meg....igy is sokan vadoljak oket azzal, h befolyasolast engednek a musormenet szabad folyasaba... (a la dinka)

mr miss 2015.02.09. 18:25:29

@kiingattak: miért venné? választottak kettejük közül kihívottat, a többiek meg rápakolták a jelet a kiválasztottra, aki történetesen Laci, de nem mondta az RTL, hogy neki kell lennie.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 18:25:41

@kiingattak: remélem nem veszik le a kék kendőt, mert az kicseszés lenne a többiekkel, akik főleg azért választották Lacit, h konkrétan Edina ellen menjen párbajozni.

alsophila grahami 2015.02.09. 18:25:54

@Gonosz törpe: jaj bocsi, összetévesztettelek hirtelen a patifalkával :DDDD

kiingattak 2015.02.09. 18:26:10

@Fu Szekh Li: Akkor Edinka és Lacci is elfognak szaporodni a villában és úgy is ott maradnak.

kiingattak 2015.02.09. 18:27:04

@csiberibe: Van nekem es eszem, ha akarom. Meg modorosan es tudom előadni az előadnivalót.

,, 2015.02.09. 18:27:17

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: ez van, kakkantós Dorka kitalálta h a következő párbaj az övéké lesz mert szar a nézettség.

kiingattak 2015.02.09. 18:28:10

@Well...: @henrik_: @mr miss: Csak egy megérzés ami bizonyos megfogalmazásokból származik.

csiri bá 2015.02.09. 18:30:13

@Fu Szekh Li: - Egy-ké-há-négy-öt ... bocs papa. :)))))

csicserierika 2015.02.09. 18:30:30

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: BB1 a bunki, és Gigi VV4 , már írtam egyszer.
a többi stimmt.

mr miss 2015.02.09. 18:30:36

@kiingattak: nem lesz ilyesmi szerintem. Nagy kicseszés lenne Lacival és a többiekkel szemben is, hiszen az alapján ment a kiválasztás, hogy tudták, Edina megy ki. Az egészet újra kellene akkor csinálni kiválasztással együtt, de már felfedték a lapjaikat...

Well... 2015.02.09. 18:30:41

@kiingattak: na komolyan, elasnak magukat vele....egyetlen elkepzelheto ut a kendo levetelehez,ha analka bevonul a riportba, es kozli, h erdely nem csak,h nem lesz visszacsatolva, hanem konkretan mindenki romanul fog tanulni ezerrel..... ez mar a laci zsu parbajkor is bejott . :o))

alsophila grahami 2015.02.09. 18:31:12

@kiingattak: na de mire alapozod ezt? miután a kék kendő mellé választották a többiek a zöld birtokosát, indokolatlan és illogikus húzás lenne tőlük, plusz: az ő szavazatukat se vették vissza legutóbb, amikor Denisz helyett szavaztak, ráadásul pont a nőjére! lehetnek gumiszabályok (mert úgyis vannak) de azért olyan lényegi elemekkel, mint a párbaj, azért nem kéne szórakozzanak! :/

kiingattak 2015.02.09. 18:31:30

+a villaszabályzatban (valaki irta ma) az van, hogy kihivott csak az lehet akit a kiválasztott játékos hiv ki párbajra. Edinka meg magát választotta kiválasztottnak és ez szabályszegés.

Fu Szekh Li 2015.02.09. 18:32:01

@csiri bá: fogadjunk, hogy félszemmel már a jobb felső sarkot kukkolod :D

,, 2015.02.09. 18:32:44

jah amúgy én most már csakazértis az összes létező szabálytalanságot elkövetném E/L helyében, szarnék a farmra. Mégis mi lehet a legsúlyosabb következmény? Kizárják párbaj előtt? LOL

csiri bá 2015.02.09. 18:33:20

@Fu Szekh Li: miért, mi van ott? amint bejönnek a kommentek, leállítom a betöltést mert míg a sok xart betolja, ugrál összevissza az oldal...

csiri bá 2015.02.09. 18:33:54

Két pulyka a filozófiáról beszélget:
-Szerinted van élet karácsony után?

onleány 2015.02.09. 18:34:12

@kiingattak: Az nem lesz jó a jogon. Akkor mennyen inkább komuni kácijó szakra, ott vannak azok, akik sohasenem hazudnak.

alsophila grahami 2015.02.09. 18:34:17

@Well...: ahhahahaaaa :DDDD mondjuk, patianyuka valóban írt efféle balf*szságokat a fb-ján, szal nem kizárt egyáltalán, hogy ezzel operáljanak. xDD

csiri bá 2015.02.09. 18:34:38

Valamikor a távoli jövőben atomrobbanás rázza meg a földet. Egy majompár kivételével mindenki elpusztul. A majompapa leugrik a fáról, és megszólal:
-No anyjuk, kezdhetjük az egészet elölről!

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 18:34:39

@foxglove (F6): vagyis Edina nagyjából ugyanazt csinálná, mint amit eddig. :)

,, 2015.02.09. 18:34:51

@kiingattak: jó de volt ilyen a szuperképességnél is, h ha úgy kellett, akkor változtattak a szabályon. Az egész vellaszabályzat egy vitz, szerinted ha fáncsi lekeverne egy pofont vkinek, kizárnák? most már nem.

Kosztarika 2015.02.09. 18:35:06

@kiingattak: most, hogy az appon már kint van a párbajszavazás, biztos, hogy nem.

csiri bá 2015.02.09. 18:35:25

@Fu Szekh Li: és csenget vagy mijafene? az eredmények.comon is ki szoktam nyomni mert veszettül csilingel, ha valahol gól van. :)))

Fu Szekh Li 2015.02.09. 18:36:06

@csiri bá: meg van-e élet a földön a rock and rollon túl?

kiingattak 2015.02.09. 18:36:46

@foxglove (F6): Épp ezért gondolom, hogy ezen is fognak változtatni. Csak egy megérzés, aztán biztosan nem lesz igazam. De én ezt tenném. Azt a szeréncsetlen Edinát nem raknám ki igy.

astryle 2015.02.09. 18:37:43

@sui.generis (the.ratkiller): háát ha ilyen alacsony a költségvetés akkor mehetne az Debilió is :D az ingyen is menne.

kiingattak 2015.02.09. 18:38:14

@Ilyen vagyok: Kint van? Akkor lehet, hogy nem.

csiri bá 2015.02.09. 18:38:49

@kiingattak: én simán... ők mondták, hogy odakint is egymáséi maradnak, hát rajta egyik kint marad vasárnap, a másik megy utána 2 hét múlva, hogy ne kelljen sokat egymásra várni... kint meg nem kell majd a szaunában bujdokolni. :)))

Gonosz törpe 2015.02.09. 18:39:15

@foxglove (F6): Ne csináld, tényleg nem tudod?
Joghallgató volt, nyilván Pesten. Valószínűleg elsőéves. De vizsga helyett inkább az egyetem mellé ment (pedig az anyukája ki is vasalta az ingét erre az alkalomra).

kiingattak 2015.02.09. 18:39:34

@foxglove (F6): Fáncsi urinő. Nem pofozkodik, ő köpköd. Édibédi, tündérfalvi cuki-muki stylban.

,, 2015.02.09. 18:40:09

@Gonosz törpe: azt tudom h jog, csak a konkrét intézményre voltam kíváncsi

csiri bá 2015.02.09. 18:41:00

@kiingattak: majd lesz közös műsora a "dekoratív médiaszemélyiséggel" valami falutévén. :)))

kiingattak 2015.02.09. 18:41:32

@sui.generis (the.ratkiller): Értem persze. Csak nem akarom érteni, hogy miért jó ez az RTL-nek. Mit nyernek vele, hogy most Laci meg Edina egymással párbajoznak? Hogy ilyen még nem volt a vv-k történetében elég gyenge indok.

,, 2015.02.09. 18:41:40

@Krétagarbó: te sem tudod melyik suliba járt Dani?

kiingattak 2015.02.09. 18:43:06

@csiri bá: Ha ilyen egyszerű lenne az élet. Nem hiszem, hogy lesz műsora. BB Üvi lesz inkább. Ha győz ha nem.

Fu Szekh Li 2015.02.09. 18:43:10

@csiri bá: Bocs, kevertelek pomac_ [(k)an]ál-lal, szombat reggel ezt beszéltük, amikor Te voltál a 3dikk. Ha sárga a harang, új poszt van, lehet menni elsőzni.

Fu Szekh Li 2015.02.09. 18:44:19

@kiingattak: Észre se vetted, hogy kint van vagy bent?

csiri bá 2015.02.09. 18:45:08

@kiingattak: Edinkát küldik vissza ámokot futni... majd megtépik egymást Pfánival, lesz némi cshicshkageczizés meg kiviszlekkinthagylak...

famme fatalista · http://mindenamino.blog.hu/ 2015.02.09. 18:45:57

@kiingattak:

és akkor a három laci vérire áhitozó sorba állna, hogy párbajozhasson vele, és kisorsolnák egymás között, hogy ki mehet lacival párbajozni? mondjuk a régi gyufás módszerrel, mert az való a börtönhöz meg a munkatáborokhoz, aki a legrövidebb gyufát húzza, az megy a vágóhídra...

dóri
robin
fanni

én kettős lelkű vagyok, egyrészt nagyon idegesít edina, másrészt sajnálom is, de megnyerni már úgy sem tudja, jobb volna, ha menne és egy darab időre illegalitásba vonulna...

csiri bá 2015.02.09. 18:47:33

@Fu Szekh Li: tudom egyébként mi mire való, nem vagyok lemming. :))) csak sosem szoktam ezeket a fícsöröket használni... ha jön poszt és véletlenül odaérek, ledikkolom, ha nem akkor sincs gond. :)))))

kiingattak 2015.02.09. 18:48:09

@Fu Szekh Li: Nem. Mennek a szervek ide, oda. :)) De ez a kérdés amire válaszoltam az appos szavazásra vonatkozott. Én meg nem applikálok csak szórakozom, meg osztanám az észt ha lenne. De születésemkor túl sok oxigén jutott az agyamba és felfujódott a fejem és a sok gondolat most mind egyszerre akar kijönni és ezért vagyok ilyen. De én ilyen vagyok. :)))

Krétagarbó 2015.02.09. 18:48:50

@sui.generis (the.ratkiller): Én sem tartanám igazságosnak, ha most levennék róluk. Ez úgy ahogy van hülyeség volt, egy esetben látom értelmét, ha pontosan így tervezte a csatorna és efelé is terelte a lemmingeket.

Egy másik hsz-odhoz: sztem Edina nem húzta lefelé Laccát. Amikor PVC kitette Lacca szűrét, az teljesen elszigetelődött a játékban, a menők közül kiszorult, Daniékhoz meg karaktere folytán nem fért volna be egyáltalán, hacsak vmelyik lány fel nem karolja. Enélköl már régen nem lenne játékban Lacafaca. Ezt a rést Edinka jól látta meg, hogy ez ösztönös volt-e vagy tudatos, tudja az ég... Karakterében persze jobban illett volna Zsuhoz, de Zsunak lassan esnek le dolgok. És Laccának is.

pomac 2015.02.09. 18:49:35

@Fu Szekh Li: most hogy mondod :DD most jöttem furcsálltam is hogy nincs uj poszt , a múltkori merő véletlen volt első és utolsó is pont akkor válaszoltam valakinek nézem csak úgy sárgállik a jobb felső katt ré és dikk :D

Well... 2015.02.09. 18:50:10

@kiingattak: en tovabbra is ugy gondolom, ez egy tudatos kiemeles lesz.... valamelyik a ketto kozul olyan idegi allapotba kerult, h a tobbiek /sajat erdekeben ki kell emelni a jatekbol..... vagy onkent menni akar....parbaj meg kell, igy rendezni kellett eggyet......

kiingattak 2015.02.09. 18:50:38

@famme fatalista: Ez jó lenne. De menjen Dóri, ő a legősibb ellensége. Edinával kapcsolatban pontosan úgy érzek mint te.

kiingattak 2015.02.09. 18:51:44

@Well...: Nem csodálkoznék ha Laci menni akarna. Van abban valami amit mondassz.

Krétagarbó 2015.02.09. 18:51:47

@kiingattak: POntosabban magát választotta kihívottnak. De a kihívottat Laccának kellett volna kihívni, de Lacca pont nem Edinát akarta kihívottnak. Ő magát akarta volna kihívni, de azt meg nem lehet. Így lesznek a kihívottakból kiválasztottak:) Érted? Már én sem értem.

csiri bá 2015.02.09. 18:52:09

@kiingattak: inkább ne... menjen csak haza az erdőszéli fatornyos kis faluba és a hokedlin ülve várja Pampula herceget. :)))
Menjen csak Lacc vissza, a másik 4 majd egymás közt fog párbajolni, mert bexarnak, hogy ő ment vissza és nem az asszonya, hú, milyen erős lehet. :)))

Krétagarbó 2015.02.09. 18:52:37

@famme fatalista: ráerősítenek a Fanni fanok? :)

kiingattak 2015.02.09. 18:53:21

@Krétagarbó: Ez egy jobb forgatókönyv lett volna. Laci Zsú és Edina Robin. Én is úgy érzem, hogy Laci nem lenne már játékban ha nem lenne az Edinás dolog.

Krétagarbó 2015.02.09. 18:54:19

@henrik_: csak magát adja, ennyike:)

Krétagarbó 2015.02.09. 18:55:14

@kiingattak: nekem Edina-Robin nincs előttem, mint egy pár. Igaz Edina-Laci sem volt sokáig...

kiingattak 2015.02.09. 18:56:47

@csiri bá: Barót nem falu. Város. Rossz vagy. Nem érted az erdőszéli szíveket :))) Hát mindketten megmondták, hogy a szerelem kell és nem a nyeremény. Kisétálhatnának mindketten a játékból, na akkor fognák a fejüket a szerkik és kreativok.

kiingattak 2015.02.09. 18:57:52

@Krétagarbó: Nem is arra gondoltam, hogy pár lennének, hanem olyan igazi jó cselszövők. Ez a pár dolog soha nem jön be.

,, 2015.02.09. 18:59:56

@kiingattak: azt nehezményeztem azért, h Lilus kérdésére, h "Na akkor megérte?", egyik sem vágta rá, h "IGEN!"
:)

Well... 2015.02.09. 19:00:38

@kiingattak: en inkabb az analkarol gondolom, h kikerulne...konkretan o provokalta ki a buntit...konkretan nem lepodott meg a buntin, konkretan gondolkodas nelkul felvette a kek kendot...tobszor irtam mar, hogy a viselkedese nekem ugy jon at mint aki neha elvan szallva (antidepi bogyo)... szerintem a dani kiesese annyira osszetorte,h nincs a retek hasznara tovabbiakban....a dennis gyerekem van jelenete utan konretan "remenykedem benne,h megtudom nyerni" mondta a daninak, akitol annyi visszajelzest kapott, hogy "en mindent megprobalok" .... semmit .... szerintem a csaj elerte az onuralom hatarait....mennie kell.. jobb lesz neki is ...inkabb par talalkozo egy pszihomokussal most, mint egy BB Evi kesobb

csiri bá 2015.02.09. 19:01:22

@kiingattak: tudom, hogy város, csak így jobban hangzik. :)
ha egy cseppnyi vér lenne a pucájukban és tényleg akkora lenne az a "cájálám", simán megcsinálhatnák élő adásban... egyik kiesik, a másik meg visszamenetel helyett kimenne vele a buliból... aztán szedegethetnék a takarítók a sok leesett állat a stúdióban. :DDD
Na akkor elhinném, hogy tényleg van nagy szerelem és nem a pénz irányába, hanem egymás irányt...

kiingattak 2015.02.09. 19:03:39

@Well...: Ebben van valami. Szerencsétlen csaj.

Krétagarbó 2015.02.09. 19:04:20

@foxglove (F6): nem, gondolom Pestre, ha idevalósi.

csiberibe 2015.02.09. 19:04:30

@kiingattak: annyira a szerelem kell nekik, hogy ha mégis valamelyik nyerne, a nyereményt felajánlják Zsu számára, mert közben rájönnek, milyen csúnyán viselkedtek vele.

kiingattak 2015.02.09. 19:05:17

@csiri bá: Álmodozzunk. Bár lehet az rtl-nek is jó lenne az a változat, mert kezdődik az ÉH és esne a nézettségük. Ha a szerelmesek kimennének hamarabb vége lenne.

Krétagarbó 2015.02.09. 19:05:53

@csiri bá: sztem is, nem hiszem, hogy a két lányt ne használnák ki erre. Szex meg már volt dögivel, talán a szerkik is unják már, nem csak mi.

csiri bá 2015.02.09. 19:07:32

@kiingattak: ezt már írtam, forgatókönyvnek: vasárnap kimegy egy, maradnak öten, onnantól 3 hét alatt lezavarható a cucc: hétfő kiválasztás, szerda kihívás, vasárnap párbaj, következő héten újra ugyanez, a 3. héten meg a döntő...

kiingattak 2015.02.09. 19:07:33

@csiberibe: És Denisz kislányának is adnának. és vennének kamerákat a szauna padok alá, meg az ágyneműtartókba, hogy a következő vv szereplők ne járhassanak úgy mint ők.

csicserierika 2015.02.09. 19:08:19

@foxglove (F6): először én is, de ilyen büntire nem számítottak, azért volt egybehangzó mindkettőjüktől. Meg amúgy is hideg volt, és nyomott a deszka , ezt poppy alatt is tudták volna.

Tündérfalvi A. 2015.02.09. 19:08:37

@sui.generis (the.ratkiller):
Az ostobák.
Miért nem kérték meg Robint, hogy keresse őket, amíg ők elbújnak a szaunában.
Oszt amíg Robin nem találja őket, addig akár dughatnak is, ha már ott vannak amúgy is jól elbújva.
És akkor nincs is bünti nekik sem, ha jól értem.

Krétagarbó 2015.02.09. 19:09:58

@kiingattak: Értem, hát igen. Dani-Edina-Robin nem lett volna rossz, sztem, bár azt gondolom, Robinnak nem fűlt a foga arra, hogy letegye a voksát bárhova is. Neki így jó volt, itt is vagyok, ott is vagyok.

Ditti82 2015.02.09. 19:10:50

Most akkor vasárnapig nem mutatnak állást?

Krétagarbó 2015.02.09. 19:10:55

@foxglove (F6): azt én is, még ha szar is volt, hideg is volt, a kuki sem állt igazán...

csiri bá 2015.02.09. 19:11:29

@Krétagarbó: sajnos Ádinkát küldik vissza, mert vele több konfliktra számítanak, Lacc magába borulna, semmire nem lenne alkalmas műsorilag...

,, 2015.02.09. 19:11:56

@csicserierika: jó hát láttam én is h nagyon le vannak törve. (és nem gondolom h "taktikából" bújtak be... szerintem csak poénnak fogták fel, gondolták majd a szerkik is meg a nézők is jót röhögnek... hát nem)

Krétagarbó 2015.02.09. 19:12:12

@Well...: sztem a BBÉvi faktorra Fáncsi az esélyesebb, bár inkább egyik se legyen.

kiingattak 2015.02.09. 19:13:22

@Krétagarbó: És nem is csinálta rosszul. Azért Edinát is izgatta a másik oldal és ha zok egy kicsit is nyitottak volna feléje, más lenne a szitu. Zsú volt a mozgatója az egész műsornak, tudatosan vagy tudattalan, okkal vagy okvetlen. :))

másodpéldány 2015.02.09. 19:13:27

@csiri bá:

a laci visszamenetele jó volna arra, hogy fanni kimenjen vele párbajozni és kinn hagyja... ez megerősítené fanni helyét...

malevil2050 2015.02.09. 19:13:34

Jó estét ,jó arcot.Már asz i5 is kevéshozzá nyóc gigával h megnyissam a zirományokat, de megértem hóakadályok miatt nincsen új poszt.

malevil2050 2015.02.09. 19:15:17

@Ditti82: Hát esztet nem tuggyuk,pedig nagyon kéne valami támpont.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.09. 19:15:26

@csicserierika: Gigi és Jerzy a VV5 ben volt, Alekosszal, meg Évával... A Gigi szülinapján vitték ki Őket a szállodába... Ott takarták le a kamerát, és reggelig ment a szex. A Drága LILU vezette az összefoglalót, meg Balázs...dehát Liluka szerint : "Ilyen Szabálysértés még sosem volt!"
Csak tudnám, kit néznek hülyének???? Nem mindenkinek szelektív az emlékezete.-ennyike-

Eszet Lenke 2015.02.09. 19:15:57

Az mennyire lehet életszerű, ha szerdán mégis rendeznének kiválasztást? Adnának a nézőknek x napot a szavazásra (mondjuk szombat estig), hogy válasszanak a kettő jelölt közül. Ezzel a lépéssel bizonyos mértékben befognák azoknak a száját, akik a belenyúlást szajkózzák és csökkentenék a népharagot is. Vagy ez így túl utópisztikus? :)

csicserierika 2015.02.09. 19:16:06

@foxglove (F6): ki tudja, h másik VV-kben is mi volt, azt mutatnak, amit akarnak, tehát ez a bünti is durvus, hiába lengetik a szabálykönyvet. Állítom, h ők lépik át ( szerkik ) a legtöbbször.

csiri bá 2015.02.09. 19:17:03

@másodpéldány: a gond ezzel az, hogy ha Lacc megy vissza és a következőn megint kiküldik a lemmingek, vagy Robinával vagy Fáncsival, esetleg megint visszamehet a sajnálatfaktor miatt...

másodpéldány 2015.02.09. 19:17:06

@Krétagarbó:

"BBÉvi faktorra Fáncsi az esélyesebb,"

nem, sokkal jobban egyben van mint BB évi, és hát jobb munkaerő lesz, szerintem le tud vezetni egy showt, jobban mint akár au akár évi...

csak kis csiszolás szükséges, plusz alkalmas filmszerepekre és standuposnak is...

de tény, hogy pszichomókus háttér és támogatás meg elengedhetetlen neki, mert az ilyen magukat kirakatba rakó emberek azért érzékenyek is egy bizonyos mennyiségű támadás után össze tudnak omolni...

csicserierika 2015.02.09. 19:17:51

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: MONDOM VV4 !! Velem ne vitatkozz SSKK VV4-gyel kapcsolatban, mert nem ismerek tréfát :D

Empty Bee 2015.02.09. 19:18:38

@Ilyen vagyok: Nem baj, majd sutyiba Dennis kolbászát majszolja :D

Krétagarbó 2015.02.09. 19:19:06

@kiingattak: egyszer - talán Freud írta itt - hogy Zsu egy villámhárító volt.Ez találó sztem, körülötte zajlottak az események, de nem ő mozgatta a szálakat. Ahogy berobbant, az erős volt, de aztán elvesztette hamar a fonalat, és csak állt, mint lúd a jégen és nézte a körülötte korcsolyázókat.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.09. 19:19:24

@sui.generis (the.ratkiller): látod, látod, megérte lecserélned a mosca della frutta nevet? :)

Ditti82 2015.02.09. 19:23:03

@csiri bá: Fáncsi ellen nem bánom. :)

kiingattak 2015.02.09. 19:24:05

@Krétagarbó: Ezt mondtam én is. Egy csoportban legtöbbször kialakul ez a szerep, a bűnbak. És általában nyernek is, vagy a döntőig menetelnek lásd. Alek, Éva, Attila.

Tündérfalvi A. 2015.02.09. 19:24:56

@másodpéldány: Már ne haragudj, de Fanninak az is hatalmas támadás, ha csak valaki egy pillanatra nem néz rá, nem vele foglalkozik.
Azt a lányt saját magán kívül senki nem érdekli és nincs is tekintettel senkire.
Szerintem is esélyesebb BB Évi sorsára, mert nehezen fogja feldolgozni, hogy a celebipar használja, majd kidobja, ha jön a következő, aki Fanninál is flúgosabb.

2015.02.09. 19:24:59

'stét, jöttem segíteni várakozni

mr miss 2015.02.09. 19:25:38

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: "dehát Liluka szerint : "Ilyen Szabálysértés még sosem volt!""

Lilu nem erre mondta, hogy sosem volt, hanem ilyen jellegű párbaj nem volt még, mint a mostani lesz.

Eszet Lenke 2015.02.09. 19:26:36

@Fu Szekh Li: Állítólag az eszet is elfogadott. A fülünknek nem annyira :), de nyelvtanilag, igen.
Szánalmas, ha egy 27 éves férfi így próbál érvényesülni. Oltári gáz.

Ditti82 2015.02.09. 19:27:59

@másodpéldány: Csak show-műsort nem lehet "leszarok mindent és mindenkit"-stílusban csinálni.

malevil2050 2015.02.09. 19:28:07

Nahh most látom új chocink van?

csiri bá 2015.02.09. 19:28:23

azt én sem, akkor már nyerje meg akár - bár inkább Robina Wurst - és lássuk hogy baxxa ki a csába a szívszerelmét, amint meglátja kint a jobbnál jobb csajokat. :)))

Krétagarbó 2015.02.09. 19:29:40

@kiingattak: Attila bűnbak volt? Sztem goni volt, aki még hamar észbekapott, és elkezdett néha buksisimizni is, és ezzel megvette a népet kint. De az tény, hogy kevés intelligensebb játékos volt nála, ha volt egyáltalán.
Alekhez nem tudok hozzászólni, nekem őt törölte az agyam, amennyit láttam is belőle. Nálam kiverte a biztit, csak szánalmat éreztem iránta. Éva volt talán ilyen, igen, küldték is sokszor párbajozni, de csak kitartott a döntőig. De Éva körökkel több ésszel volt megáldva, mint Zsu. (persze minden relatív.)

kiingattak 2015.02.09. 19:29:51

@Fu Szekh Li: Úristen. Ez a Denisz mire jó? Miért kell a műsorba? Miért, oh miért.

mr miss 2015.02.09. 19:30:06

@Fu Szekh Li: jaj, erre a másodikra nem kellett volna kattintani :D

Krétagarbó 2015.02.09. 19:31:17

@fosch9: Szeva, én meg megyek, majd műscsire talán ideérek.

Kosztarika 2015.02.09. 19:31:30

@csiri bá: Na az lenne szép.. közös műsorba tenni őket. :D Megnézném :D

csiri bá 2015.02.09. 19:31:52

@kiingattak: arra jó, hogy a 4 között kivigyék és kint hagyják. :DDD

csiri bá 2015.02.09. 19:32:47

@Ilyen vagyok: elemezgethetnék az oboázás mikéntjét és hogyanját... esetleg még közös naptárjuk is lenne. :)))

Krétagarbó 2015.02.09. 19:33:08

@mr miss: Köszi, akkor nem kattintok:)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.09. 19:33:17

Én a Laci helyében kézen fognám Edinát, és bemennék vele a riportba. Kijelentenénk,
hogy nem párbajozunk egymással, mert szeretjük egymást és az nem fér bele. Amiért
büntetnek, abban nem vagyunk hibásak,mert ilyesmit nem írtunk alá és ezért elhagyjuk
a villát most. Sőt bepereljük a csatornát, mert mi nem takartuk le a kamerát, és amikor
építették a villát,miért nem tettek kamerát mindenhova?Oldja meg az RTL, mi kimegyünk.
Te jó ég, úgy szeretném látni, hogy oldanák meg? Úszna a sok reklám pénz! :)))))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.09. 19:33:29

@Krétagarbó: Valahol elérhető a villaszabályzat? Úgy éltem nekünk nézőknek?

Fu Szekh Li 2015.02.09. 19:34:35

@kiingattak: @mr miss: és emiatt szakítottam félbe a friss Grammy díjas folk album hallgatását :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.09. 19:35:02

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Na, ezt én is szívesen megnézném. De gyanítom valahogy kimászna belőle a csatorna.

dare 2015.02.09. 19:35:32

Jó estét mindenkinek, még mindig téma ez a szaunás bünti úgyhogy csak egy észrevétel.
Laci a cigiskanapén mondta reggel hogy " úúúúú nagyon jó a szád...úúúúú" és ezt nem véletlenül játszották le mert Edina csak nézett de nem szólt semmit.
Szerintem szöget ütött Laci a szerkik fejébe, ha nincs ez a mondat a francot foglalkoztak volna azok ilyen büntetésekkel, vagy megúszták volna valami marhasággal, ezt szerintem Laci szúrta el, nem szabad bizonytalanságba kergetni a szerkiket mert megtorolják csúnyán.
De ez csak egy vélemény, az is lehet hogy már unják a lamourt.

Fu Szekh Li 2015.02.09. 19:35:54

@Krétagarbó: Fanni beszólása a végén jó

csiri bá 2015.02.09. 19:36:48

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: kizárt, hogy ebbe Ádinka belemenne... nyáladzik a fődíjért és kb lexarja, hogy mi lesz a Lacc gyerekkel, főleg, ha ő nyerne...

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 19:37:00

@Krétagarbó: jaj ne, már te is ennyikézel? :(

:)

Well... 2015.02.09. 19:37:27

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: aszem sixx irta egyszer, hogy a jatekosok soha semmilyen korulmenyek kozott nem perelhetik a teve tarsasagot ,es benn van a szerzodesukben.... mert ,h van szerzodesuk...ok konkretan a rtl alkalmazasaban allnak, mint fizetett szineszek (sicc) .... max felmondhatnak, de gondolom az is benne van a szerzodesukben, h az rtl feltetelekhez kotheti a felmondast...pl ha ki akar jonni a villabol azt, h mikor es hogyan azt az rtl donti el....ha nem akkor valoszinu a csatorna perelheti oket szerzodesszegesert....

csiri bá 2015.02.09. 19:38:07

@dare: akkor tehát gyakorlottan játszik a hangszeren és nem fogazik. :DDD

2015.02.09. 19:38:35

@malevil2050: az igazi cochi ma sem volt? mi történik? műszakban volt?
@Ditti82: pacsi mi a topik?
@Krétagarbó: számon foglak kérni :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.02.09. 19:38:48

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Jahh,mert szerinted Edina kimenne lóvé nélkül :D Ha küldenék SE.
Egy korábbi hsz-eddel kapcsolatosan: Lilu azt mondta,hogy ilyen súlyos büntetés nem volt még (a kizárás nem= a büntivel). Más: Jerzy és Gigi nem a villa falain belül tették ezt,valszeg ezért is nem kaptak nagy büntit.És ez amúgy is már a 7.széria,gondolom volt idejük alaposan átgondolni az évek alatt a dolgokat...de azért akadjatok fenn ezen továbbra is,bahh

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.09. 19:38:53

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Edina sikítva rohanna ki a riportszobából, amint Laci rákezd erre a butaságra. :))

KapitányG 2015.02.09. 19:40:34

@foxglove (F6): A Pázmányra.
A gugli a barátod.

csiri bá 2015.02.09. 19:40:54

van új poszt lehet átcuccolni. :))

2015.02.09. 19:41:16

fáradjatok át van új

kiingattak 2015.02.09. 19:41:55

@Fu Szekh Li: De nekünk örömet szereztél

malevil2050 2015.02.09. 19:42:48

@fosch9: Veztegzár alá helyesztük.

dare 2015.02.09. 19:44:22

@Krétagarbó: Neeee, Éva nagyon volt segítve a szerkik által,dehogy volt az okosabb bárkitől is.
Neki 2 párbajon is ki kellett volna esnie, semmi olyat nem mutatott ami pozitív lett volna és mégis olyan karakternek volt beállítva.
Emlékszem a vendégeket mikor kérdezték hogy kivel lehetetlen együtt élni mindig mondták: az Éva
A nézők meg nem igaz, ne mondj már ilyet, röhej volt az egész.
Viszont bent kellett tartani végig Alek mellett mert ők együtt voltak érdekesek, nem volt okos karakter csak jó színben volt feltüntetve és sok nézőt megvezettek.

dare 2015.02.09. 19:46:15

@csiri bá: Én ilyet nem mondtam.
Csak sejteni lehet.DD

Kosztarika 2015.02.09. 19:48:43

@csiri bá: Azért lássuk be, ezt 100 közül 101 ember nem csinálná meg, ha már eddig eljutott. Mindazonáltal tökös húzás lenne, semmi kétség. Kiváncsi lennék az arcokra és a kapkodásra a kanálisnál. :D

dare 2015.02.09. 19:49:05

Na mi az mindenki átcuccolt, én lettem a Fos 2842-ik

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.09. 19:49:51

@Krétagarbó: Nekem Alekoszból annyi maradt meg, hogy sendergette a pohár italt a kezében és az az eset, amikor fehér fecskéjében Sarah Conorozva üldözte Évát és herével vette a medenceszélt. :D
Hogy közben, hónapokon át mi volt vele, főleg, hogy miket beszélt, egyáltalán nem maradt meg...

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.09. 19:53:27

@csicserierika: OK! VV4! A lényeg, hogy letakarták a kamerát, és a műsort LILU vezette.
Akkor ne mondja, hogy ilyen még nem volt!!!! Énnél cifrább volt, mert egész éjjel ment a
szex, és nem láttak semmit belőle. Mégsem lett kiküldve egyik sem.

www.valovilag5.hu/vv4/cikk/352827
itt van...a büntetésük...

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.09. 19:54:59

@mr miss: Mondta...nézd vissza!!! Azt mondta, hogy ilyen súlyos szabálysértés még sosem volt!!!!

SÁNTA KUTA 2015.02.09. 20:32:51

@-pkata-: Te vagy a Grétsi tanár úr ,most lebuktál :)

zorja 2015.02.09. 20:40:45

@zorja:

bocs, benéztem, ez a Pázmány :$

SÁNTA KUTA 2015.02.09. 20:41:11

@sui.generis (the.ratkiller): Bocs hogy beleszólok a beszélgetésetekbe,de ajánlom elolvasni Bárdos András SHOW című könyvét. Nekem most véletlenül került a kezembe , de már az első fejezetből kiderül , hogy a show forgatókönyv alapján készül.
süti beállítások módosítása