Ajvé, vége a nyárnak, oda a fesztiválszezon, a szabadtéri koncerteket felváltják a szürke hétköznapok. De nem nekünk, hiszen itt ez a kiváló sorozat, amiben úgy pörögnek az események, hogy az ember győzni is alig követi. Vagy fordítva? A lényeg akkor is ugyanaz: az új tanév beköszöntével egy jó dolog történt csak: a diákok valószínűleg ezrével cuppannak rá a Hogyvolt blogra, ami jogos, elvégre én is inkább a mobilomat nyomkodnám a kötelező napköziben, minthogy a hülye foglalkozásokra figyeljek oda. Szóval helószia iskolások, elevenítsük fel, milyen volt a nyár utolsó Éjjel-nappal Budapestje – oktatáspolitikai szemszögből nézve. Mert mától menthetetlenül is itt az ősz...
Technika óra – Filozófia óra
Hannáról megtudjuk, hogy soha nem volt még cirkuszban, mert ha lett volna, most nem csodálkozna rá, hogy a majmok is tudnak biciklizni. Sőt, egyikük még biciklit szerelni is. Hanna a „nem is tudtam, hogy van biciklid" mondattal magasra dobta a labdát, Karesz pedig a „azt hiszed, hogy mindent tudsz rólam?" viszontválasszal úgy lecsapta, hogy ehhez képest Federer a teniszsport Fa Nándora. Az olyan-vagy-mint-az-apád kezdetű párbeszédből nem sül ki túl sok jó, csak egy veszekedés és az, hogy Hanna pizsamában lép le otthonról. A veszekedés tárgya pedig, hogy Karesz olyan, mint az apja, vagy az apa olyan, mint Karesz? Ki kinek a kije, és miért nem? Válaszokat lejjebb várjuk.
Erkölcstan
Dia és Márcselló űz éppen ipari méretű ölelkezést, természetesen a bejárati ajtó előtt, természetesen amikor Redzsi is beállít. Marci próbálja vele megértetni a társas kapcsolatok mibenlétét, és az „aki szingli, azzal össze lehet jönni" elvet követi, nem foglalkozva olyan íratlan szabályokkal, mint hogy a barátom ex-barátja/barátnője csak akkor nem tabu, ha előtte ez meg lett beszélve a másik féllel is. Kicsit érződik még a filozófia óra hatása, de hamar túllépünk rajta.
Rekreáció
Gáborunk masszíroztatja magát Ágival, hiszen a sportsérüléseket jó, ha profi masszőrre bízza az ember. A 12-es karika ellenére úgy tűnt, beteljesedik minden diák álma: a páciens a hátára fordul, a masszőrnő pedig egy happy endinggel zárja le a gyógyító kúrát, a váratlan lakótárs-érkezésnek köszönhetően viszont Gabennek rögtön eszébe jutott, hogy már lejárt a pihentető masszázs ideje, hiszen már fél hat van, úgyhogy itt az ideje egy jó kis uzsonnának. Ági a tusolás után a turmix helyett inkább a szalonnás korpáskiflire veti rá magát, Rita pedig egy személyben testesíti meg a társadalom felszínes felét és a szókimondó óvodást. Magyarul: körberöhögi a dagi Ágit.
Testnevelés
Mert az kell majdnem minden nap, ugye. Kareszfater valószínűleg rettentő kövér lehetett kiskorában, vagy legalábbis verték a grundon, mert minden frusztráltságát az edzőteremben vezeti le. Hogy még azok is értsék, akik életükben nem nézték a sorozatot: egy mondaton belül vagy hússzor elhangzik a „fiam" szó egy vadidegen sráccal szemben, a saját kölkével meg csináltatja a fekvőtámaszt. „Fiam" beleköt Kareszbe, aki egy darabig tűr, aztán egy jól irányzott bal horoggal padlóztatja a kiscsírát. Mondjuk ezután nem nézem ki belőle, hogy bajnok lesz, Kareszt viszont páros lábbal rúgja ki a fater a teremből.
Erkölcstan kettő
Miközben Gaben a nagyközönség előtt szögezi le Áginak, hogy őt bizony nem zavarja sem a zsírpárna, sem a szív- és érrendszeri megbetegedés, a magas koleszterin pedig pláne nem, fogja, és visszatuszkolja a lányt a szobába. Karesz közben nagy dirrel-durral hagyja ott az edzőtermet, és amíg a parkolóban Hannának sírja el a bánatát, a fater „kérem, rúgják szét a tökömet" pózban feszít a lépcső tetején.
Gazdaságtan
Anikó üzletasszony köszöni meg Kamillának a megjelenést, és már tűkön ül, hogy lezárja a napot. Elemért hívja, de kiderül: a srác baromira nem szeretne Hamupipőkeként pózolni a kamerának, és egy férfivel smárolni, így aztán ugrott a biznisz is. Örömében Márcselló vérét kezdi szívni, hogy miért nem foglalkozik a pólóbiznisszel ahelyett, hogy az övét teszi tönkre. Kapitalista világban élünk, mindenki csak a pénzt hajtja, mert bár nem tesz boldoggá, elsején mégis csak jön az a kurva sárga csekk, Szandikának meg szintén kell a stex, hogy az albipénzből végre be tudja fizetni az agyplasztika legújabb részletét.
Háztartástan
Hanna készít épp olyan paprikás krumplit, hogy Gordon Ramsay sírva könyörögne a receptért. A hogyan-hozzunk-ki-mindent-fillérekből díj nyertese ezúttal tuti a lány lenne, de ezzel ne is foglalkozunk, hiszen Kareszfater toporog az ajtóban, mint egy szarógalamb. Edzőként jön, apaként (vagy mi) távozik, miután Karesz mossa meg a fejét, hogy mégis mit képzel, miért jön ide így, hol volt az elmúlt sok évben, miegymás. Majd a teremben újra találkoznak.
Gazdaságtan kettő
Márcselló próbálja jóvá tenni a hibáját, az összes havert körbetelefonálja, hogy nem akar-e véletlenül nőnek öltözve szerepelni egy fotózáson, de láthatólag senki sem veri földhöz magát az ötlettől, így úgy néz ki, fuccs a projektnek. Ezért is jó, hogy csapatmunnkában dolgoznak egy cégnél, Dia ugyanis gyorsan levetkőzik, majd Márcsellóra aggatja az összes ruháját, plusz még nyom rá egy kis sminket is. Marci nagyon szemérmeskedik, hogy ő még ilyet sose, de ezek a mondatok valahogy nem tűnnek őszintének. Dia receptorai viszont kiégnek, és nem is tudja hirtelen mi izgatja jobban. Hogy egy nőnek öltözött pasihoz nyúlhat, vagy az, hogy egy férfihez.
Facebook kommentek