Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Retróhogyvolt: Éden hotel - 1x28

2013. március 21. 14:00 - sixx

Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai édenkertből. A Viasat elkezdte ismételni az első évadot, mi meg előkaptuk a klasszikus hogyvoltokat, tessék kommentelni az adás alatt és után, ingyen van. 

Újabb héten vagyunk túl, két faszit zavartak be a hotelbe, az egyiket hősi halált halni, a másikat meg egy titkos küldetéssel, aminél, egyszerűbbet még rajzolni sem lehet. A király tervei jól, a fodrásztanuló és a labdarúgóedző kapcsolata szarul alakul, egy tánctanár pedig megujjazta a plasztikai műtétek ellen önnön elbaszott csöcseinek mutogatásával kampányoló Nikit. A T69-es könnyű, nyári élőszövetet kapott, a lábát viszont csálé ikszbe rendezte a karbantartó, ejnyemár. A csapágyakat legalább sikerült megolajozni, a mozgása sokkal kevésbé darabos, mint szokott lenni, már majdnem ütemre fordult bele a kettes kamerába.

Szent Dani a bajusznak nevezett borzalmat azzal magyarázza, hogy ki akarta próbálni. Hát, sikerült, eddig is gyanús volt a királyhoz fűződő viszony, a Kék osztriga bárból szalajtott szőrzetkezdeményre viszont értelmes magyarázat nem nagyon van. Az udvartartás a király ágyában heverészik, Robi oda jön be jópofáskodni, de leszarják, az ukázt már megkapta, beáll Pókmajom mögé, ezzel kiejti az oda felsorakozó többieket (Sógor? Toldi?) és kész, jövő héten meg kiejti a csajt, ha szerencséje (?) van, addig egyszer megdugja.

Kristóf még mindig nem bízik abban, hogy Robi végrehajtja az utasításokat, én igen, mert szeretne beilleszkedni, és mit ahogy arra a csajom kiválóan rávilágított, legyezi a hiúságát az, hogy még akkor is őt tartotta az udvar belső köre szimpatikusnak, amikor gyökér volt. Robi ugyanazt az utat járja be, mint Szöszi, ha nem vigyáz, a vége is olyan lesz a kalandnak. Most éppen odalent kokettál a Sógorral, a lába vízben, de még így, heverészve is látszik, hogy befelé gacsol, rémes nézni, ahogy jár. A Sógornak azt mondja, hogy ő csak egy eszköz a király kezében, de ha akar, akkor be tudna kavarni. Be hát, hiszen védett a gyökér, és ha kiteszi Korleónét, akkor megváltoztatja az erőviszonyokat, de ezt ebben a játékban csak az egyébként rohadt ellenszenves Pókmajom képes felfogni.

A pápa és a király a terasz lehányt részén tárgyal, ha Robi Niki mögé áll, akkor a király elhullik, ez olyan lelki törést okozna a pápának, hogy elemésztené saját magát. Na, elég már ebből az önsajnálatból, a tét 25 miska, ha valaki barátkozni vagy nyaralni jött ide, az húzzon a picsába, ha a játékosok csak feleannyira vették volna komolyan a dolgot, mint Korleóne és Pókmajom, akkor lenne mit mutogatni az összefoglalókban, és nem azt néznénk, mint pl. most, amikor Kriszta a király és a pápa közé vetődik be húsos szendvicstölteléknek, Niki meg nyafog, hogy bezzeg őtet nem öleli senkise, de legfőképpen a király nem. Nézz már magadra, Niki.

A király és a pápa tovább folytatja a tegnap elkezdett Joshi Bharat-klónt, amit elneveztek Édensorsoknak - ha saját ötlet, gratula. Ma is Jennifer és Kristóf van terítéken, a beszélgetés irányát nem nehéz kitalálni, mikor dugtok már? Kristóf úgy érzi, még ő is kieshet a játékból Jennifer szerint mindent megbeszéltek. Nincs folytatás, mert jön a kiválasztás, ezt onnan lehet tudni, hogy Niki vetkőzik, egy nap kihagyás után ismét csöcs villan a hotelben, igaz, szétálló. A Sógor becsukott szemmel fog imádkozni a ceremónia alatt, a király rezignáltan nyilatkozza, hogy lófaszt sem tud a ma estéről, összepakolja a táskáját, mert a végén még kibasszék itten. Niki hisztirohamot kap, Robit vizionálja a háta mögött, Pókmajom egy utolsót még simít Sógor hátán, tán még le is szopja, nem látni, gyorsak a vágások.

A kiválasztásra betolt T69-es láttán eszembe jutott egy 1988-as hajdúsámsoni diszkóélményem, az egyik haverom éppen a táncparkett közepén hugyozott félmeztelenül, a másik meg a helyi Marcellina pjt-klub (guglizzál!) elnökét rángatta egyre, a csajon aranyszínű zsákruha volt, derékig érő haja bekreppelve, a száján éppmostszoptam-kontúr, a szemét vastagon fedte valami kék festék. Pinokkina pont így néz ki, azzal a különbséggel, hogy a haját vagy kiszívta a nap, vagy nagyon szarul nő le a festés, a kezére meg a félhülye sztájliszt még ráadott egy vikingmetálos bőr csuklódíszt, komolyan mondom, Picasso különb nőket festett, pedig. Jönnek a birkák befelé, Alíz úgy csapkodja a lábát, mint egy elefánt, Robi hosszú orrú stricicipőjétől kiég a szemem.

A T69-es biztos, hogy tudatában van annak, mit csinált vele a sztájliszt, mert nagyon szétesetten és a szokásosnál még szarabbul tagolva nyomja a felkonfot, mondjuk a vihar megint bebaszott a produkciónak, úgy tényleg nehéz lehet beszélni, hogy a szél az állandóan a szájába fújja a haját. Heten (kis szünet, tán gondolkodik? Számol?) vagytok, mondja, de hamarosan kettővel (megint hatásszünet, a király előrehajol, és majdnem, felröhög) kevesebben leszek. Ha ez így megy tovább, délig itt ülök, basszameg. Szent Dani bajszát Freddie Mercuryéhoz hasonlítja, asszem így kell elegánsan lebuzizni valakit. A pápa Tom Selleckre akar hasonlítani, elbaszta.

Jönnek az obligát kérdések, másképp nézed a játékot a visszaköltözés óta, Dani? Feledtette veled Levit, Kriszta? Ki az aki pótolhatja Levit, Gábor? És így tovább, ez így nagyon vontatott, bár Jennifer visz bele egy kis színt, mert a hülyepicsázás miatt még mindig meg van sértődve, és a remegő Kristófnak üzen egyet, ne bomolj, mert kibaszlak innét. Kristóf ideges, és már megbánta a hülyepicsát. A T69-es keményen beszól Nikinek, volt már olyan, hogy ennyire nem nézetek nőnek, mint most Ádám? Ha szemmel ölni lehetne, a T69-es már egy préssel kombinált kohóban heverne. Niki nem aggódik, Ádám sem, senkise. A Sógor beszól Pókmajomnak, biztos sokat böjtölt szekszuálisan, mert amikor elővettem a Varázslatos Faszomat, megkergült. Na jó, válasszatok.

Az obligát párok (Alíz-Gábor, Kriszta-Dani, Korleóne-Niki) mellé még Robi választása előtt is lett egy érdekesebb, Toldi ugyanis Jennifer mögé sasszézik, így Kristófnak egy picit vissza kell vennie az arcból. A csaj fején nem látszott a meglepődés, Alíz viszont olyan döbbent arcot vág mellette, mint Sarah Connor, amikor a Terminátorról leolvad az élőszövet. Kristófnak elkezd dobogni a szíve, mondja, eddig zombi volt? Toldi tervszerűen állt Jennifer mögé, első körben Pókmajom mögé állt volna, de úgy veszi észre, Jennifernél van esélye. Kristóf természetesen Jennifer mögé áll, aki fölényes mosollyal nyugtázza a dolgot, na ki a hisztispicsa, mi? Az utolsó pár a várakozásoknak megfelelően alakul: Sógor beáll Pókmajom mögé, a védett Robi dettó, így a villa szexmasinája mehet haza, tánctanároknak nem terem itt babér.

Hátra van ugye a választás, mármint Jenniferék esetében, mert a Sógor mehet haza gyorsan. Pókmajom a ceremónián a király kesztyűbábjának nevezi Robit, és azt hazudja, hogy a Sógorral tervezte a jövőt, ehhez képest két napja ki akarja innen juttatni - valahogy furcsán keverednek a szavak és jelentések a kis fejiben. Robi erre megjegyzi, hogy naja, Pókmajom volt az első, aki rápusztult, ahogy belépett a villába, és azt ígérte neki, hogy végigviszik a játékot, mert kurvára ki akarja ejteni a Sógort. Muhaha, ez szép volt.

Jennifernek is választania kell, Toldit megbízhatónak nevezi, és a T69-es kérdésére kijelenti, hogy vele biztonságosabban tudná folytatni a játékot, hoppácsak, Kristóf és Korleóne seggében egyszerre áll vigyázzban a szar. Persze Kristófot választja, mert csak rá akart ijeszteni. Kristófnak MEGINT elkezd dobogni a szíve, és felszabadultan azt mondja mindenki előtt, hogy azért Jennifer jobban teszi, ha a fejéhez kap, mert ha jónők jönnek, akkor le lesz cserélve.

Na, ezen is túl vagyunk, ha úgy vesszük, minden úgy alakult, ahogy az udvar eltervezte, sőt, a jövő heti kiválasztásra is előkészítették a terepet. Lehet szidni a királyt, és az is igaz, hogy csak egy ellenfele van taktikailag (Pókmajom), de az olyan eseményeket, amikre befolyással lehet, azt az első perctől úgy alakítja, ahogy neki jó, és ha így folytatja, meg is nyerheti a fődíjat. Jennifer a kamerába azt nyilatkozza komoly arccal, hogy ő mostan megmutatta, és lesz még ilyen, mármint mutatás, de akkor már véresen komolyan, de most még nem gondolta úgy, hogy itt az idő Toldit választani, az majd később lesz. Mármint Toldi választása???

Este buli van, vidámkodás, alkoholizálás, Pókmajom magányosan üldögél, amikor megjelenik a bőröndjével a Sógor, és szépen lekurvázza mindenki előtt, összeszorított fogakkal dugtalak meg, mert egy hulladék vagy, csak azért kaptad meg a Lenyűgöző Pöcst, mert így kívánta az érdek, odakünn bottal se. Azt sajnálja legjobban, mondja, hogy 12 napon át hazudott itten, de majd kint, ott más lesz. Búcsúzóul még hazug szakadár reteknek nevezi Pókmajmot, akit az első adandó alkalommal kiejtett volna a gecibe. Hát, ha korábban emberkedik, talán itt marad. Toldi is búcsúzik, de nem hat meg senkit, kissé kínos a jelenet.

Pókmajom az este végén még egyszer felajánlja Robinak, hogy vigyék végig a játékot, amire a faszi nem mond semmi egyértelműt, meglátjuk. Az utolsó képsorokon Kriszta és a pápa meg szúnyogra vadászik vicces mozdulatokkal, és van egy találós kérdésünk is: kinek a pöcsét látjuk a képen? Éden hoteles ajándékot sorsolunk ki a helyes választ bekommentelők között.

Címkék: éden hotel
370 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

turósmácsik 2011.04.22. 07:13:11

Hm. Kissé elfáradtál sixx.
A humor is kivonódott a szövegedből, csak a gúny maradt.

turósmácsik 2011.04.22. 07:15:02

Alíz ragyogó arccal üdvözölte Jenny nevelőmunkáját:))

Son of UDT 2011.04.22. 07:15:58

Ez a Robi hatalmas balfasz. Persze, hogy őt mondják szimpatikusnak. Csak nem bunkóz le senki nyíltan egy védett embert. Azaz igen, de nem a király, a csatlósai meg úgyis csak visszhangok.
Korleónét kiejthette volna, aztán Pókmajommal irány a finálé.

sixx · http://comment.blog.hu 2011.04.22. 07:34:04

@turósmácsik: van ez így. remélem másnak azárt tetszik.

artax 2011.04.22. 07:44:44

kezd uncsi lenni,ezekkel a majdnem csavarokkal,így már a második napon lehetett tudni mi lesz hétvégére.legalább az egyik páros lehetett volna meglepi,de nem... ha most kirakják pókmajmot,már nézni sem lesz érdemes.

Orvenyhivo 2011.04.22. 08:07:52

>Sógor, és szépen lekurvázza mindenki előtt... csak azért kaptad meg a Lenyűgöző Pöcst, mert így kívánta az érdek, odakünn bottal se.

Aha. És ez nem meríti ki a kurválkodás fogalmát vajh?

Kristóf ezzel a "kapjon a fejéhez"-szöveggel még mindig az udvarlás (és a hála!) magasiskoláját mutatja be.

Robi is egy kesztyűbáb, ehh.

Kásenka 2011.04.22. 08:08:41

Én Gáborra szavazok,mármint a pucér képen, amúgy a világért se! :)

felmary 2011.04.22. 08:11:39

Basszus, sose jön be amit gondolok, mert ezeknek a gyökereknek nincs vér a pucájukban. Ennyire gyatrán betagozódni a klánba - szánalmas...
Egyszerűen fel nem foghatom, hogy ez a hülye miért nem Ádámot ejtette ki. Mert akkor esetleg simán lehetett volna falkavezér? Sőt, meg volt az esély arra is, hogy Ádám+Kristóf menjen! Miért, istenem, miért?
Jövő héten elhullik Szandra is, azt kész, onnantól dögunalom lesz a műsor.
És amúgy az egyiknek sem jut eszébe, hogy mi lesz, ha elkezdenek hullani?

felmary 2011.04.22. 08:13:39

@Orvenyhivo: Na, mondjuk ennél a jelenetnél sajnáltam Pm-t. És igen, Krisztián is egy ribanc. Csak az a szomorú, hogy mint férfi, helyzeti előnyben van Pm-mel szemben - mármint megítélés szempontjából.

Lotyó Bridzsida 2011.04.22. 08:14:41

Kirsztiántól hánytam.
Így egy nőről sem lehet beszélni, főleg nem a jelenlétében, hogy ja, csak azért dugtalak meg anyukám (3x!), mert úgy kívánta az érdek.
Ráadásul mindezt olyan hangsúllyal, mintha az igazi főnyeremény "AZ ARANYSZERSZÁM" lett volna a Pókmajomnak, nem is a 25 milla.
Fúúúú, nagyon gáz volt a csávó...

Ha Pókmajom tudott volna köpni-nyelni a meglepetéstől, akkor visszavághatott volna, hogy hát drágám, akkor elég szarul csináltad, mert mint látod, éppen hazafelé tartasz...:))

archinda 2011.04.22. 08:16:45

@sixx: nyomjad neki, ezek a legjobbak amikor így elborulsz!

Kristóf amúgy olyan mint Ubul a Garfieldben, nem? Csak nekem tűnt fel?

yooker77 2011.04.22. 08:16:53

sajnos rendesen elbaszták a műsort azzal hogy Danit visszahozták ,elég unalmas hogy
teljesen dominálják a játékot megint...
Szandra meg akármilyen is tud lenni , már sajnálom kicsit hogy mindenki belerúg ahol éri...
miközben azok közül sem különb nála jónéhány...

Dorinda41 2011.04.22. 08:21:34

Háát, többet vártam a szerkesztőktől. Olyan unalmas és kiszámítható lett a kiválasztás, hogy nem volt érdemes megnézni. Ha ez így halad elvesztik a nézettséget.
Mi is csak a blog miatt kezdtük el nézni:) A blogolvasás az marad.

iphilosopher 2011.04.22. 08:21:47

Szandra taktikája úgy néz ki, kudarcot vall. Pedig pár hete úgy tűnt, sikerül egy ellentábort alakítania. De hogy Dani visszajött, és kiestek sorban az új játékosok, így gyakorlatilag teljesen egyedül maradt. Pedig ő tette izgalmassá a játékot, ő próbált meg játszani - persze elég kamikaze módon, és néha túl bunkón is.

felmary 2011.04.22. 08:22:26

@Lotyó Bridzsida: Én is tuti beszóltam volna neki, mondjuk a teljesítményére vonatkozólag. Csak az a baj - és gondolom PM is így van ezzel - hogy az ilyen beszólások nekem mindig utólag jutnak eszembe.

Solid214 2011.04.22. 08:25:57

Igen, emiatt is volt ellenszenves a táncoslábú, mert látszott rajta a sunyi nagyképűség... Robira kíváncsi leszek, mit alakít. Ha fog egyáltalán.

csatti 2011.04.22. 08:30:45

@turósmácsik: Azért volt pár hasonlat, amin hangosan felröhögtem. Meg aztán azt se felejtsétek el, hogyha lapos a műsor nehéz róla érdekes beszámolót írni.

csatti 2011.04.22. 08:34:20

@turósmácsik: Szerintem nem volt rossz, több hasonlaton is hangosan felröhögtem. Azt meg ne felejtsétek el, hogy ha lapos a műsor akkor nehezebb érdekes leírást is adni róla.

Na remélem most átmegy a hozzászólás, nincs kedvem mégegyszer beírni.

turósmácsik 2011.04.22. 08:38:12

sixx: Biztosan van:)

csatti: Igazad van! Tényleg laposodik, a blog sokat segít neki, viszi a hátán, nem negatív kritika volt, hanem visszajelzés.
Sixx is felpörög majd.

barlangi befingó 2011.04.22. 08:39:09

Nagyon jó volt sixx,köszi:)

Solid214 2011.04.22. 08:40:13

@csatti: bohumil még nem ért be? vagy kávézik netán? :)))

Hana30 2011.04.22. 08:41:52

Mikor T69-et megláttam tegnap, tudtam, hogy ma szem nem marad szárazon. Engem mondjuk Esmeraldara emlékeztetett. Annak ellenére , hogy kedvelem Ádámot, (szerintem eddig ő volt egyedül észnél), kíváncsi lette volna, hogy mi történik, ha Kristófot és Ádámot kipenderítik. Biztosan még sajnáltam is volna, de a szórakotatóipar szempontjából nem lett rossz húzás, az biztos. Szerintem Robi meg Krisztián elég talpraesettek lettek volna új udvartartás létrehozására, bár azt hiszem ezt már soha nem tudjuk meg. A Krisztián meg azért viselkedett így, mert a párválasztón kiderült a Pókica kettős játéka és így akart visszavágni. Szerintem ez ennyire egyszerű.

jog-ász 2011.04.22. 08:44:16

az a 88-as disco élmény zseniális..marcellina....muhhahaaha

nemtom gáz-e de nekem pókmajom elejétől fogva szimpatikus, feldobja a játékot a kavarása.
robi valoban szöszire hasonlit..mármint nem külsőre:)

Bajusz. 2011.04.22. 08:44:52

A csupasz péló gazdája Kristóf, a magyar nyelv Eric Claptonja...

csatti 2011.04.22. 08:47:46

A T69-es ruhaválasztásai viszont tényleg érdekesek. Míg az első ruha elment, a másodiktól megállt bennem az ütő. Komolyan. Ezek az emberek vakok? Az ember azt hinné, hogy azért a tévéknél nem egy csapat lelkes amatőr dolgozik (gyanítom, hogy elég jó zsetonért). Bár vegyük például Pinokkinát, könyörgöm, még Hősszerelmes Szöszi is természetesebben viselkedett mint ő.
A másik gond meg, hogy képtelenek konfliktusokat teremteni úgy, hogy gyakorlatilag az összes ász a kezükben van. Egy ilyen műsornál alkalmazzanak valami lélekbúvárt, az meg majd kitalálja, hogyan lehet megkavarni a szart. Mennyivel viccesebb lenne, ha a végére egy csapat idegszanatóriumi eset zavargatná egymást a hotelben. :)

anomália 2011.04.22. 08:49:21

Szerintem Kristóf pélója látható a képen. Krisztián "búcsúja" szégyen a férfi nemre.

csatti 2011.04.22. 08:49:26

@Solid214: De, beért. Kicsit aggódom is érte, még az is lehet, hogy dolgozik.

Miigeii 2011.04.22. 08:51:08

Amikor megláttam az Évát, konkrétan a pakli tarot kártyát vagy a kristálygömböt kerestem a szememmel. Frankón úgy nézett ki ez a szerencsétlen nő, mint valami sátras jövendőmondó cigányasszony. A megdizájnolt legkóklerebb fajtából.

Robi86 2011.04.22. 08:55:29

Szerintem Jennifer rosszul döntött hogy Kristófot tartotta bent .. így sztem jövőhéten ő fog menni ...Szánalmas hogy ebben a műsorban vannak 25, 32. évesen akik semmit nem tettek még az életükbe csak anyuci apucin éltek apám már 26 évesen apa volt hova fajul a világ :S:S

Miigeii 2011.04.22. 08:56:55

@Robi86: Ezért tart itt ez az ország.

Twinsy 2011.04.22. 09:03:09

Sziasztok!

Pár hete követlek titeket:)
Nagyon szuper ez a blog!
Ahogy én látom a Robertke A Krisztián - Niki duót robbantotta szét, mondhatni talán a régi idők közös emléke és a féltékenysége által vezérelve- erre utal az előző esti hármas is , ahonnan nem bírt , csak egy hugyozás erejéig tágítani:)
A lassú-beszédű pöcsét meg le kéne védjegyezni:)

Rubicon 2011.04.22. 09:03:30

Szerintem is baromi sokat nyer a műsor sixx-szel.
Amúgy gáz lenne, meg lapos, de így szuper.
A T69-es hasonlat klassz. Pókmajom honnan jött??
Ádám-Dani (Korleone- pápa) páros nagyon gáz.
Jah, amúgy Ádám tuti buzi, ezen kár vitatkozni.

a copfos 2011.04.22. 09:04:44

A függésem kezd kóros lenni. Álmomban Korleónéval csókolóztam, mentségemre legyen mondva, közben azon járt az eszem, ki kell derítenem, milyen bróker a fiatalember.:-)

Jenny meg egy buta fruska, hogy nem repítette Kristófot. Végre történt volna vmi meglepő.

Az előzetesben meg egészen úgy tűnt, hogy Pókmajom és Robi összeteszik amijük van. Hm. Fognak ők még meglepetést okozni. De ettől még irritál a csaj. Értelmes és bátor nő kéretik jövő héten.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.04.22. 09:05:58

Ehh, hülye Róbert. Ha átlátja a szitut, akkor miért a klán szája íze szerint ugrál? Normális?

Egyébiránt ez a Krisztián ritka nagy sutyerák paraszt. Mondjuk ez eddig is lejött a szerepléséből, de a tegnapi monológjából végképp. Próbálta menteni a sosem volt becsületét..
Remélem,most visszanézve magát azért rájön, hogy a férfiak is tudnak kurvulni és ő erre a legremekebb mintapéldány. Megjegyzem: ezek után én el nem vinném a gyerekemet a tánciskolájába, az fix. Nehogymá egy férfiribanc tanítsa.

Mindegyik gyökér benn alapvetően, de legalább Korleóne és Pók játszik. Jelenleg sztem ők ketten érdemelnék a főnyereményt, a többivel kukába.

Dani meg örülhet, egy halott buzihoz hasonlították. Tegnap a zuhany alatt ezen vinnyogtam a műsor után.
Évának elmondhatná valaki,hogy úgyamúgy Freddy már meghalt egy ideje. (Végig jelen időben beszélt róla)

Szirénke 2011.04.22. 09:06:39

@sixx: Én imádtam! Mondjuk én is pont ilyen savazós vagyok, úgyhogy nekem épp ezért tetszik. A T69-es leírása zseniális:) Azt kihagytad a végéről, hogy úgy tűnik Pókmajom Robitól kap még ezt-azt, nem marad "kiaknázatlanul" Sógor távozásával :)

Hana30 2011.04.22. 09:08:32

Korleone nem buzi.
Egyébként meg azt gondolom, hogy innentől kezdve már nem nagyon tudják a kemény magot szétrobbantani. Egyszerűen csak azért, mert már nincs rá idő. Még néhány új jön, akiket ugyanígy kirugdosnak majd a francba. A keménymag marad, na és utána leszek én kíváncsi arra a fene nagy barátságra, amikor már egymást kell nyiszálni. Ez az széria, azt mondhatjuk így elég laposra sikeredik. Sebaj, a viasatban ülő emberek reméljük, hogy tanulékonyak (adjuk meg a bizalmat) és felhasználják jelenlegi tapasztalataikat a következő szériához. Ja, és szerintem leszerződtetik sixx-et is, de talán még bohumil is kap egy sanszot.

commando 2011.04.22. 09:09:48

Írjátok már át a blog címét csöcsöt villantanak, meg pöcsöt villantanak szövegre, mert ez már hetek óta szenzációszámba menő valami, minden áldott nap ezt olvasom, hogy "villantanak". Amúgy meg okádék az egész műsor! Szellemi rövidnadrágokat korai magömlésre bíró mocsok!

a copfos 2011.04.22. 09:10:10

@Miigeii: Már tegnap este sajnáltam Pinokkinát, mit fog ma kapni a rucijáért:-) Mint egy igai cigányasszony.

A nő haja egyébként gyönyörű, erre ezt is folyamatosan elcseszik.

RedHotTears 2011.04.22. 09:14:20

@Hana30: Esmeralda, tényleg. Még az üveges tekintet is megvan. :)
Habár Niki nőként ignorálására felhívni a figyelmet jó húzás volt, talán elhintett valamit.

A farokként táncoló igazi faszkalap, erre nem tudok most visszafogottabb szót. Még utoljára bepuncsolni annak a társaságnak, amelyik kitervelte a kiejtését, és belerúgni a földön fekvőbe, amikor egyikhez se fűződik már semmi érdeke, ez aztán igazi férfira és szilárd jellemű emberre vall.

csudri82 2011.04.22. 09:16:01

Akik ÉdenDanira csöpögnek, azok a legfrissebb Auchan reklámújságban megtalálják. Két fürdőruhás csaj között feszít kék fecskében! XD

Hana30 2011.04.22. 09:17:04

@Robi86: ha nem Kristófot tartotta volna benn, akkor meg a többiek golyózták volna ki. Szóval mindegy. Jennyke ha nem lenne ennyire nyafogós-durcis hülyegyerek, talán észrevenné, hogy ez egy játék. És lehet, hogy most nyerő pozícióban volt (mert most aztán móresre tanította Kristófot, így hülye picsázzál le!), de jövő héten ő puncsolhat majd. Na, arra is kíváncsi leszek. Egy idegesítő picsa, ész nélkül, az égnek áll tőle minden szál hajam, amikor affektálva megszólal. Széngyen ő a nőkre nézve, főleg amikor azt mondta, hogy: "minden lány ilyen." Esküszöm, felhördültem a tv előtt, én szégyelltem el magamat a nők nevében.
Uraim, én kérek elnézést.

Szirénke 2011.04.22. 09:17:39

Csak engem idegesít baromira Jennifer? Eleve agyérgörcsöt kapok az ennyire buta emberektől, de ehhez valami olyan nyafka önteltség társul, hogy legszívesebben megcincálnám a tökéletesre fésült haját. Meg van róla győződve, hogy minden pasi bomlik érte, pedig 12 egy tucat. És kikérem magamnak a nők nevében, hogy ilyen hisztisek vagyunk. Vizes lett a haja a tengerparton, ó máj gád

Szirénke 2011.04.22. 09:19:39

@Hana30: épp egyszerre írtuk :) teljesen egyetértek veled! :)

Hana30 2011.04.22. 09:20:28

@Szirénke: Pókica nem marad csudálatos pénisz nélkül, az fix. Az előzetesben mintha őt láttam volna összebújni Robival. Pókica szerintem nem fog repülni, azt nem engedheti meg magának a csatorna. A játékot vagy Korleónénak, vagy Szandrának kellene nyerni. A többiek csak lapítanak mint szar a fűben.

Summerwine 2011.04.22. 09:20:37

@sixx: Igen! Nagyon is tetszik!
Tök mindegy, hogy lapos-e a műsor vagy nem, a postjaid mindig maxi muhaha pontszámot kapnak. Ha írnál a kolumb szúnyogokról 1 oldalt, azt is hasonló érdeklődéssel olvasnám. Vedd húsvéti nyalizásnak, ha akarod.
Nemtom, olvasol-e Jeremy Clarksont, sztem bejönne neked a stílusa.

sélli_ 2011.04.22. 09:20:46

T69 ruhája olyan, mint egy karácsonyról visszamaradt, alighasznált arany csomagolópapír... a bal vállán lévő izé, meg a szalllllag.
Kriszitán egy gyökér. Még ha így is gondolja, nem kellett volna a többiek előtt ilyen tirpáknak lenni. Bár rühellem PM-et, most kicsit sajnáltam.

Elgondolkodtato 2011.04.22. 09:21:43

Jó reggelt:)
Nem láttam a tegnapi műsort, de azt hiszem nem is baj, szimplán agyvérzést kaptam volna... Ennyi beszari alakot... pfuuuuj.
"Szent Dani bajszát Freddie Mercuryéhoz hasonlítja, asszem így kell elegánsan lebuzizni valakit."
Ez egy akkora mondat volt, hogy én levédetném a helyedben sixx:DDDDDD
Köszönöm a zanzásított összefoglalót:)

Rubicon 2011.04.22. 09:24:02

@Hana30: Az, mmint Ádámka buzi,de ez nem baj, csak szegény Nikinek nem világos a helyzet.

Hana30 2011.04.22. 09:24:22

@Szirénke: Nagyon egyetértek veled. Díjnyeresen összefoglaltad . Valami megmagyarázhatatlan bizsergés lesz úrrá rajtam amikor meglátom: viszket a tenyerem és úgy szeretném vele megsuhintani.

Almadovar 2011.04.22. 09:25:21

Tudja valaki meddig tart a játék?
T69 valóban elég érdekesen festett tegnap este, drága Lakatos Márk nem látta, hogy mennyire kiszivta a haját a nap? Vagy csak Aliz hozott hajfestéket magával?!
Robi egy nagy esélyt szalasztott el tegnap este, ő is beállt a Korleóne klánba, egyszerűen összefosta magát a lehetőségtől, vagy csak szimplán idióta. Érdekes, mindenkinek Ádám a legszimpatikusabb, még a kamerába sem mernek róla rosszat mondani, annyira be vannak parázva tőle. Mondjuk a fogsorát elnézve, lehet én is igy tennék...
A pápa, bajusszal vagy anélkül nagyon gáz, felesleges volt visszaküldeni, mióta ő itt van teljesen leült a műsor. Ha Pókmajom nem lenne csak a tengeri szellő lengedezne a hotelben, semmi más... Maximum a Lassúbeszédű beretvált pélója...

eric · http://vastagbor.blog.hu 2011.04.22. 09:25:26

Szandra nem esik ki az fix. Szívósabb és okosabb annál. A farkánál fogva fogja meg majd Robit is. Ezzel a Taktikával el lehet vinni egy darabig, de túl sokáig nem. Ha nem tudja a Király-t kigolyózni mihamarabb, elfogy az ereje...

Jennifer veszélyben van mert Kristófnak lassan elönti a geci az agyát. Lehet megy jövőhéten... 2 csajt egy pasit tolnék be jövőhéten...

bohumil stejskal 2011.04.22. 09:26:33

TIPPEM a pöcsvillantásra: T69??? :D

szóval.
lehet, hogy másoknál ez nem volt szokásban, de amikor a barátok köztben még vagy 10 évvel ezelőtt a kis hülyegyerek dani elkezdett kamaszodni, akkor pont ilyen kis buzzer bajusz serkent ki a szája és az orra közé, mint most szent dánielnek. ezt mifelénk szakmunkásbajusznak híjják (utalva a szakmunkásképzőkben fejlődő tínédzserek sztájlisztok által még nem megzavart populációjára). na ezt a szakmunkásbajuszt mi aztán csak danibajusznak hívtuk, ami most az éden hotel szent dánieljével új értelmet nyert. még egy kicsit növeszti, és olyan lesz, mint trokán péter anno a szomszédokban, csak az erdészkalap hiányzik, meg a zöld zakó... :D
még egy kicsit növeszti, és ide is bekerülhet:
www.vasnepe.hu/fokuszban/20090715_bajusz_szavazas

a pápa meg a király ÉDENSORSOK műsora annyira szánalmas, már egy gimis osztálykiránduláson komolyabb események vannak a lányszobában este 10kor, mint ez a puncsparádé. manapság minden jóravaló 15 éves csaj iszik, drogozik meg össze-vissza kefél, ezek meg csak kuncognak és zavartan mosolyognak, mint ministránsfiú a plébános faszára. még egyszer mondom, SZÁNALMAS! sztem ha lenne egy titokszoba, akkor a pápa meg a király a kacér mosolyokból következtetve rég leszopták volna már egymás habos faszát, és nem a lassúnyelvű meg az affektálós kapcsolata lenne a fő témájuk...

niki előrevetíti, hogy felpofozza robit, ha mögé áll. hát, erre ismét csak azt bírom mondani, hogy nagy szavak ezek egy ilyen kis ostoba ribanc szájából, te max a csöcsödet pofozhatod, hogy rendesen álljanak a bimbóid, ahogy azt a luxx-videós forgatásokon tanultad. de ha nem sikerülne, akkor sincs baj, max elmész ezzel a polip szájjal fluffernak.(tessék megguglizni) :)

a T69 úgy nézett ki ezzel a hajjal, mint egy elbaszott uszkár. én mindig is elleneztem, hogy a kutyákra ruhát erőltessenek, szerencsétlen úgy nézett ki, mint valami idomított cirkuszi állat. :D
vártam tőle az epic kérdést, hogy "ROBI, TE KINÉL BANKOLSZ???" - de sajnos a műsor készítőinek nincs humorérzékük, csak ezeket szokványos a buzi "how-do-you-feel-about..." állásinterjús alapkérdéseket böfögi be mindig....nagy kár! ;)

amikor a dzsenifer benyögte a "toldiban jobban megbízok" szöveget, tanulmányt lehetett volna írni a pápa meg a király mimikájáról. úgy grimaszoltak vagy 2 percig, hogy a jim carrey nem mozgatott meg ennyi arcizmot az ace ventura két részében összesen. (szerintem a király nyugodtan felhagyhatna a brókerkodással, nagyobb biznisz lenne abban, ha nyitna egy pantomimakadémiát...)
de aztán persze kiderült, hogy a konzumribanc csak hangemberkedett, és hazazavarta a tódi gyereket. szopó. egyre inkább idegesít ez a nyálas fociedző, a hisztispicsa önálló cselekvésre képtelen kurvájával együtt. egy ilyen csajt még fénymásolósnak sem tűrnék meg az irodámban, 2-3 mondat után kereshetne új munkahelyet, mert kicsapnám, mint a taknyot.

szerintem a toldigyerek távozásának kifejezetten örültek, mert mindenki attól tartott, hogy a kisköcsög fesztiválos módjára egyszer csak elkezdi lejmolni a cigijüket, meg amikor már mindenki bekészül a szesztől, összeönti a poharak alján lévő maradékot, hogy azt igya. hiába, nagy úr a megszokás, akit egyszer spórolásra tanítottak... :D

ezzel az epizóddal most megint adtak a szarnak egy pofont, senki sem meri kibaszni a 3 főfaszt, egyedül a pókmajomban lenne hozzá kurázsi (jelentsen a szó bármit is), hogy átvágja a király torkát fültől fülig.
ja, mekkora poén lett volna már, ha a robi odaállt volna az konzumribanc dzsenifer mögé, és abban a pillanatban 3 "férfi" (ember) lett volna mögötte, ergo a fociedző együtt cipelhette volna a labdazsákot a cigilejmolóssal. de itt nincs senkiben spontaneitás, most mit várjunk egy ilyen tyúkmellű GRobytól?!
még szégyent hoz szekszárdra ez a pronyó! (jah, azt már a polipszáj nikolett megtette...)

Charlie100 2011.04.22. 09:26:57

Tényleg döbbenet, hogy PM-n kívül még senki nem használta arra a védettségét amire való - kiejteni egy erős játékost! Dani visszajövetele előtt volt a legérdekesebb a műsor, akkor már majdnem egyenrangú harc folyt a bennmaradásért, azóta viszont nagyon egy oldalra borult a mérleg. Az új játékosok is igazán akkor lennének érdekesek, ha mindannyian kapnának védettséget. Minek hoznak be 1-2 napra vkit védettség nélkül? Se esélye, se értelme nincs.

RedHotTears 2011.04.22. 09:28:29

@iphilosopher: Dani visszahozása teljesen keresztbetett a műsornak. Onnantól kezdve Kriszta már egyértelműen döntött, hova akar tartozni, aztán Levi öngyilkos lett, és ezt látva Gábor és Alíz is a királyi udvar árnyékába húzódott. Ezeken a Pók nem tudott volna változtatni, viszont az ő lehetséges tábora fogyott el.

Robinak ha lett volna némi esze, és főleg töke hozzá, még azt is megbeszélhette volna a Surmó Farokkal, hogy ő most kiejti a Dont, jövő héten meg a táncospénisz Szandrát. Mindkettőtől megszabadulhattak volna egy héten belül, és onnantól kezdve ők az új királyok. De hát a Faroknak még az se esett le, amikor a mödansziéban Robi egy az egyben megmondta neki, ő csak addig jó az udvarnál, amíg elküldi Szandrát. Mégis mit gondolt, ez hogyan kivitelezhető, ha nem az ő testén keresztül?

sélli_ 2011.04.22. 09:29:17

@sixx: Ja, term igen teccik. A sok féldroid reklamálóval meg törődj!

Szederinda 2011.04.22. 09:29:49

@a copfos: szerintem valaki 28-30 közti kellene aki már tett le valamit az életben az asztalra és ezért:
- nem veszi be a Korleóne-maszlagot, ellenben megtorolja ha hülyének nézik, márpedig ez ennél a fickónál permanens
- bazi jól néz ki mert megdolgozott érte, ezért a genetikai seggek és a szilikönvölgyek önbizalmát seperc alatt töri porrá a megjelenése
- van tartása, nehezen elérhető fajta, tehát az ilyen Dani-félék azonnal bomlani kezdenek utána
- van annyi esze, hogy ne mutassa meg túlságosan a szándékait, ne konspiráljon nyíltan és elrejtse a srácok elől az eszét, amely dolgozik a háttérben...

Egyelőre ennyi jut eszembe de egy ilyen csaj kábé azt küldene haza akit akar és még csak a kezét sem koszolná be a végrehajtással :)

Vagy: tényleg ikrek jönnek és Kristófnak muszáj lesz hazaküldenie Nyafit, aztán a jövő héten meg őt küldi haza a másik iker :)))

Szőrrobiban csalódtam, most szétcsaphatta volna a strandpapucsával a Korleóne-féle langyi sz@rkupacot...

@Szirénke: nem, elég sokaknak van sikítófrásza ha Nyafi megszólal...

Hana30 2011.04.22. 09:30:04

@eric: Reméljük Kristóf tökösebb gyerek, mint a Nyafika nőben. Én Kristóf helyében tutira bosszút esküdnék, hogy egy ilyen fruska akar móresre tanítani és kivont farkammal állnék csatasorba az ujjonnan érkező hölgyek meghódítására. Aztán otthon szipogva panaszkodhatna anyucinak, hogy azt "monyta hisztis pica vagyok."

Thorwald 2011.04.22. 09:31:25

Nah kov heten muszaj lesz csajnak erkeznie, a csaj + pasi erkezos dolgot lelottek a szerkesztok, szoval ha nem akarjak tutira kiejtetni a pokmajmot (nem akarjak) akkor a bejovo csaj vedettseget kap es igy van eselye a pokmajomnak, hogy nem moge all...

crocand 2011.04.22. 09:31:31

Kristóf van a képen.

Amúgy ez a Jennifer még mondja is, hogy ő tud meglepetést okozni...Hát HOLLL?? Ez hülye.
Ha kirakta volna a diszlexiást, akkor legalább csinált volna vmit a műsorban...

szethi 2011.04.22. 09:32:21

Napot!
nyah, tegnap kiderült számomra, hogy a Pók lófaxot taktikus, egyszerűen egy rosszindulatú ostoba némber, aki a saját kavarását sem tudja követni. Csudálatos Pénisz igen szimpatikus lett a végére, az igazságbeszéddel.

Thorwald 2011.04.22. 09:32:42

@Hana30: Kristof nem lesz tokosebb, mert kov korben a pokmajom kiejtesere mennek.

Charlie100 2011.04.22. 09:33:22

@bohumil stejskal:

Nagyon király!!! Jól összefoglaltad a lényeget!
Niki csak akciós plasztikai sebészhez megy - mindenét elbaszták! Nekem a Birodalmi Rohamosztagos "szája" tetszik a legjobban!

Bar Kochba 2011.04.22. 09:34:40

Csak annyit kéne tenni, hogy megvonják a csapattól a cigaráttát. Egy-két nap és mindenki idegesebb lenne... ;)

Elgondolkodtato 2011.04.22. 09:35:13

@eric: Bocsáss meg, a Krisztiánnak elönti a geci a mit????

bohumil stejskal 2011.04.22. 09:35:40

@Hana30:
juhhhhhéééééé! benn leszek a következő szériában?! felmentésem van a kászting alól, zsír.

vagy "CSAK" én rendezhetem a köv. éden sorozatot???... :)))

kérdés: VIHETEM A SZÍVLAPÁTOMAT?!) :D

Girardelli 2011.04.22. 09:36:35

@Son of UDT: Az előző részhez tartozó kommentek között többektől megkaptam, hogy naiv vagyok, amiért felháborodom azon, hogy ennyire megkoreografált, megszerkesztett, magyarán KAMU ez az egész "műsor". Úgy gondolom, nem én vagyok naiv, hanem minden olyan valaki, mint te is, hogy képtelen naivságában felfogni, hogy mivel a történet így van előre megírva, Robi nem is tehetett volna mást, mint amit, mert erre szóló szerződést irattak alá vele. És aki ezen lamentál, az az igazán naiv lámer.

Való igaz, hogy valami azért még a kedves blog gazdának sem fáintos, ez a bejegyzés kb. ugyanolyan lapos és gyenge lett, mint maga a műsor.

szethi 2011.04.22. 09:36:38

Az fetűnt, hogy az ÉH-ben 4 nap egy esztendő, illetve egy hét? A Sógor búcsúzáskor egyfolytában 12 napról beszélt. Nincs olyan, hogy akkor péntektől hétfőig csak úgy lazulunk a medenceparton.

Hana30 2011.04.22. 09:40:06

@Charlie100: De vajon miért biggyed mindig lefelé?

Girardelli 2011.04.22. 09:41:33

@Bar Kochba: jól szóltál, tiszta szívemből, és nem tudom, hol a francba marad a médiahatóság, a leplezetlen dohányreklámozás miatti felhördülés dolgában? Az agyam megáll, hogy az egyetlen normális ember a Dani, a többi mind hülye fasz és picsa, hogy hagyta magát divatból egy életre nikotinfüggő szenvedélybeteggé tenni.
Nagyon undorító, de nyilván a tetves kereskedelmi csatornának ez is az egyik a néhány "értéke" közül, amit mindenképpen bele akar égetni a nézők tudatába.

RedHotTears 2011.04.22. 09:41:42

@bohumil stejskal: nem is emelnék ki belőle részleteket, végigvihogtam az egészet. :)

www.gyarixenon.hu · http://www.gyarixenon.hu 2011.04.22. 09:41:58

Nem tudom, figyeltétek-e, de T69 jelenidőben beszélt Freddyről, pedig már 20 éve halott.

Hana30 2011.04.22. 09:44:35

@bohumil stejskal: Tőlem akár egy egész hókotrót is vihetsz, ha garatnálod a Nyafka félék plasztikai kezelését!
Azt viszont biztosra vehetjük, ha te rendeznéd a következőt szem nem maradna szárazon.

Hana30 2011.04.22. 09:45:30

@Als: Nem az a durva, hanem az, hogy ha belegondoltok egy 20 évvel ezelőtti divatról beszélünk, amit meg már akkoriban is gáznak tartottak. Engem mondjuk Petőfire emlékeztetett.

RedHotTears 2011.04.22. 09:45:40

@Szederinda: tudod az az érdekes -illetve dehogy érdekes, ez már itt természetesnek tűnik- hogy egy fél gondolat erejéig se merült fel se a Donban, se Robiban, hogy Szandrát csak egy új csajjal EGYÜTT lehetne kivágni. És ennek az új csajnak esetleg saját akarata, tervei is lehetnek, nem parancsvégrehajtónak jön. Teljesen magától értetődőnek veszik, hogy eszközként használhatják.

Girardelli 2011.04.22. 09:46:08

@Als: már említettem volt, hogy ha a súgógépen valami nagyeszű szerkesztő így írta le, akkor mi a fenét vagy felháborodva, T69 csak egy szilikoncsöcsű élőhússal borított szexista ideáloknak megfelelni próbált robot, aki felolvas és forgolódik a kamera előtt, egy upgrédelt kirakatbábu a 21. századból.

sixx · http://comment.blog.hu 2011.04.22. 09:46:21

@Scavolas: hát, van ez így. megpróbálkozol a műfajjal az érdekesség kedvéért? komolyan kérdezem, kíváncsi lennék arra, egy alapvetően szekptikus néző mit tudta kihozni belőle.

a copfos 2011.04.22. 09:46:57

@Szederinda: Igen, valami ilyesmi nőre gondoltam én is. Aki egy pillanatra meghökkenti a pasikat.

Viszont Korleóne maradásához ragaszkodom. Vesszen az udvartartás, mert akkor gyengül, de ő kell ahhoz, hogy feszültség legyen. Mert neki van még leginkább sütnivalója. És esküszöm, ehhez az álmomnak semmi köze:-)

Ditti82 2011.04.22. 09:49:42

@Mezei ZsurLó: Tapasztalat? Vagy mitől vagy ilyen biztos benne?

Szirénke 2011.04.22. 09:50:46

@bohumil stejskal: zabálom a stílusodat, összefpghatnátok Sixx-el :) Egy kis szakmai hozzászólás: nem tyúkmelle van ennek a gyökérnek, hanem tölcsérmelle (pectus excavatum)Bocsi.. :)

Sheeva 2011.04.22. 09:51:23

Mindenkit üdvözlök! sixx, köszönöm, hogy minden összefoglalónál félrenyelhetem a kávém a röhögéstől. kommentelők, nektek meg a délutáni röhögést. :)
lassúbeszédú Kristóf farkára tippelnék a kép alapján.

lalanc 2011.04.22. 09:52:10

A kedvenc "új" pöcsöm: Krisztián!

Sheeva 2011.04.22. 09:53:45

@sixx: egy pillanatra szeptikus nézőt olvastam, de szkeptikusra gondoltál, ugye? :D

Girardelli 2011.04.22. 09:55:03

@sixx: tudod, vannak ennél azért fontosabb dolgok is az életben, előbb azokkal próbálkoznék, ráadásul ezt a szart, amit kereskedelmi televíziózásnak hívnak, én nem tekintem olyasminek, ami beleesik a valamit is érő kategóriába. Úgy ahogy van, felejtős.

Már kifejtettem neked, és nem burkolt dícséretnek is szántam, hogy ezt az egész szar kizárólag a blogod miatt kezdett el foglakoztatni, de sajnos a kertévék és a valóságsók paradigmája most is beigazolódni látszik 20-25 adást követően. Ez úgy szar és nézhetetlen, ahogy van, a 100 alatti IQ-közönségre van szabva. Lagzilajcsi magyar hangja Izaura, Barátok közt az Éden Valóvilágában.

Tartok tőle, hogy a blogod is kénytelen lesüllyedni a műsor szintjére. Pedig attól még hogy szar, te még sziporkázhatsz...

Homeoffice 2011.04.22. 09:56:44

ÉdenSorsok-ról jut eszembe.
Elképzeltem ahogy Levire törnek rá Donék hányás közben..
"Beszéljük meg" jeligével

beacska 2011.04.22. 09:58:58

@Charlie100: a védettség az új játékosnál nem arra van, hogy kiejtsen egy erőset, hanem a bentmaradáshoz való egyetlen esély.

johevi 2011.04.22. 09:59:53

Aki nem ismeri kapásból a Marcellina pjt-t, az nem is ismeri igazán a magyar popzene sötét bugyrait.

Szederinda 2011.04.22. 10:01:58

@Scavolas: szeirntem a nézők már felhördültek, talán valamit lehetne tenni ezügyben. Jó lenne mert hányok már a bagózás folyamatosságától, hogy még a nem dohányzók mellett, KAJA közben is képesek füstölni.
Jópár évig dohányoztam de ennyire bunkó soha nem voltam, szégyen amit művelnek. Amikor a Pókmajom és a Korleóne a terasz korlátján nyomta el, aztán a dzsungelbe dobta a cigit, na akkor kiszabtam volna büntetést rájuk, pl:

"Kedves Szandra és Ádám!
Lehetőséget kaptok arra, hogy rendezzételk a kapcsolatotokat: fél napotok van arra, hogy növényzet közül összeszedjétek az összes csikket, amit találtok.
Használjátok ki az időt, lesz ugyanis bőven: mivel nem csak ti vagytok annyira taplók, hogy odaszemeteltek, az összes többi itt felvett műsorban volt 1-2 hasonló ignoráns tulok.

Ha végeztetek, Isaura megmutatja, hogy kell az égésnyomokat lecsiszolni a terasz korlátjáról, és aztán Juan segít nektek újralakkozni az egészet.

Jó randizást!"

toi 2011.04.22. 10:03:53

ezek parasztok mind!
ki kellett volna vágni a királyt, meg azt a pöcshuszár kristófot a picsába, úgy még érdekes lenne a műsor.
de így, hogy 1 ember mondja meg, hogy mi hogyan történjen, és csak egy embernek van valamennyi esze, aki átlátja az egészet, a többi meg, mint a bal here, úgy lélegzik, ahogy a király mondja. idióta megvezetett barmok, az ilyenek nem ilyen műsorba valók. egyszerűen nincs saját gondolatuk.
és ez a robi a legnagyobb fasz mind közül. ott volt a lehetősége, hogy felkavarja ezt a posványt, de nem. meg az a buta picsa a másik, fogalma nincs, hogy mit csinál, csak vegetál a zombi agyával.
kezd nézhetetlenné válni, kiszámítható a műsor.
hála sixx-nek, megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni hogyvolt formájában belőle.
kurvaélet.

nyílegyenes labirintus 2011.04.22. 10:07:52

A kép fake, 5perc photoshop! Aliz pöcse van Kristóf testén.

a copfos 2011.04.22. 10:09:12

Nem értem, miért akarjátok ennyire Korleóne vesztét. Ki ellen keménykedne akkor Pókmajom, akit mi egyébként csak Kalán néninek hívunk???

Ha az alattvalói repülnek, akkor érdekes a helyzet, de ha ő, akkor lenne csak igazán lapos.

A Daniért való lelkesedést meg igazán elmagyarázhatná vki. Mit csinált, mióta visszatért, azon kívül, hogy növesztett egy hetyke parasztbajuszt?

Szederinda 2011.04.22. 10:16:08

@Hana30: "Sebaj, a viasatban ülő emberek reméljük, hogy tanulékonyak (adjuk meg a bizalmat) és felhasználják jelenlegi tapasztalataikat a következő szériához."
Pontosan erre gondoltam a tegnap esti adás után :)))

Kivétel 2011.04.22. 10:17:14

@Szirénke: milyen pofára esés lesz neki majd még később, ha icipicit idősödik... most így könnyű a genetikai jó seggel vitézkedni, de amikor tornáról volt szó, másfél perc után abbahagyta... Ádám meg is jegyezte neki, hogy vajon mitől néz ki így, akkor mondta, hogy genetika... csakhogy az nem tart ám örökké.. lusta, nyafka, az a tipikus így születtem, de kurvára büszke vagyok magamra emiatt típus... megnézném 30 évesen..

Robi86 2011.04.22. 10:20:27

Miért bántjátok szegény Jennifert tényleg hisztis de még 20 éves és szerintem nagyon szép lány amúgy mindenkinek van hibája szerintem ti sem vagytok tökéletesek meg ugye sok a féltékenykedő csajszi (érhető)..

Szandra húzhatna haza mert nekem meg tőle áll föl a hátamon a szőr mekkora ribanc robival is dugatja magát pff

beacska 2011.04.22. 10:21:33

@a copfos: egyrészt Dani az egyszem valamire való pasi. Kriszta is mondta, udvarias (láttál már a többiektől olyat, hogy előre engednek bárkit is az ajtónál? esetleg Kristóf), előzékeny, figyelmes. És ez látszik is, csak ezek nem "hangos" tulajdonságok.
Másrészt mindig vidám, vigyorog, látszik rajta, hogy boldog.

És a szimpátia szavazás? Ő szavazott először Robira, és csak utána következtek a többiek. Gyanítom, ezzel meg is adta az irányvonalat. Szerintem jobban és többet kombinál, mint a Don, csak nem lendül mozgásba, hanem Ádámra bízza a dolgot. Én így látom.

jaaa, és édes, ahogy próbálja leküzdeni a nagyothallást ;D

bohumil stejskal 2011.04.22. 10:22:10

@Szirénke:
jogos az észrevétel, az orvosin pont hiányozta, amikor ezt tanultuk. :D

www.patient.co.uk/doctor/Chest-Deformity.htm

@Hana30:
egyszerűen egy magammal vinném Rocco haveromat (Siffredi, a nagy seggbekúró - tessék megguglizni), aki mindenkit "megregulázna" hátulról, majd szaros fasszal megcsapkodná az orrnyergüket.
nem lenne ott nyafogás...heheh.

egyébként lehet csak nekem tűnt fel, de annak a toldi gyereknek olyan orra volt, hogy be lehetett volna vele törni a bizánci kaput! :)
(rossz korba született, egy "botond" nevű sráccal karöltve nagy királyok lehettek volna...THE GATEBREAKERS néven együttest is alapíthattak volna) :D

RedHotTears 2011.04.22. 10:22:14

@a copfos: még a múlt hétig egyetértettem volna, hogy a Donra is szükség van, de most már semmi más esély nincs a műsor érdekesebbé tételére, mint a fej levágása. Túl nagy az udvartartás, túl sokan lapulnak, mint szar a gazban. A szalámitaktikára már nincs idő, lehetőség se nagyon. Esetleg ha Danit és Kristófot egyszerre távolítják el mellőle, akkor talán megrogyhat, vagy legalábbis kiegyenlítődnek az esélyek. Itt már csak a káoszból fakadhat valami új, csak ez szorítaná rá a többi szereplőt némi agyműködésre.

Szederinda 2011.04.22. 10:25:02

@johevi: ohhh, szerintem a Marcelina erősen rétegzene vót :)))) a pop az populárisat (népszerűt) jelent ugyi dehát abszolúte nem volt népszerű már saját korában sem a Marcelina meg a pjt-je :))))
Ez is azoknak a 80's hungarikumoknak az egyike, amelyek sosem múlnak el vérciki lenni :))))

Sheeva 2011.04.22. 10:25:08

@Robi86: persze, senki sem tökéletes. de attól, hogy Jennifer szép (ez mondjuk, relatív), még nem kellene elszállnia magától. a "vizes lesz a hajam" cirkuszig még valahogy viselhető volt, de az betette nálam a kaput. tenger, basszus, vizes. ha nem akarod, ne menjél bele. ennyi.

rozsdamentes arcél 2011.04.22. 10:25:14

Ez a Dani gyerek a szerkesztőknek is bekavart a bajusszal, így nagyon kilóg a lóláb, hogy egy adott eseményhez napokkal későbbi/korábbi nyilatkozatát teszik be.

Bajszos Dani csinál valamit, és bevágják bajusz nélküli borostás Dani kommentjét (amit valszeg teljesen másra, máskor mondott), ez így túl átlátszó.

sélli_ 2011.04.22. 10:37:07

@Robi86: Senki nem vitatja, hogy csinos a pofija és jó az alakja, az a roppant idegesítő benne, hogy affffffektál. A hideg ráz a hangjától, beszéd modorától, tök mind1 hány éves... Teljesen felesleges volt ez a Kristófos beijesztés, mert A) nem volt jogos egy ilyen baromságon vérig sértődnie B) megnézem a köv párválasztó ceremónián kit választ Krisztóf...- ezzel saját maga alatt vágta a fát. Lehetett volna annyi esze, hogy 2 hét után lányok fognak jönni, tehát Ő kerül hátrányba.

Kivétel 2011.04.22. 10:37:43

@Robi86: se az hogy 20 éves, se az hogy - most még - jól néz ki, nem az ő érdeme... minden más, amitől ő az, aki, az borzasztó... ezért bántják/juk... amiért ő felelős, az borzasztó rossz

a copfos 2011.04.22. 10:39:37

@beacska: Az lehet, hogy udvarias és figyelmes, és ez nagyon tiszteletreméltó is, de ettől függetlenül nekem pont olyan, mintha bent se lenne. Azt nem kétlem, hogy élvezi a nyaralást, én is azt tenném:-), de ha a többiek szemére vetjük, hogy lópikulát nem tesznek, akkor Danit se mentegessük. Hogy a háttérben kombinálna? Ööö. Feltűnt már valakinek, hogy Danink is egyszerű, mint a faék? Az a kedves, figyelmes, ámde sötét parasztgyerek, aki Ádám nélkül már sehol nem lenne. Sejtésem szerint nem azért kapott még egy esélyt, mert akkora egyéniség, hanem mert Ádámot kellett megtámogatni.

RedHotTears 2011.04.22. 10:40:57

Toldi is csak nyaralni ment. Akik ezt nyilatkozzák utólag, azokkal kifizettetném a repjegy árát. Ezzel az erővel be lehetett volna küldeni Juan unokaöccsét is, statisztának olcsóbb.
velvet.hu/celeb/hcdb/napcelebje/2011/04/21/eden_toldi_25_millioert_sem_akart_kurvulni/

a copfos 2011.04.22. 10:43:41

@RedHotTears: Kellene egy olyan nő, aki valóban felkavarja a lelkivilágát.És nem azért a nőkben látom a megoldást, mert nő vagyok, hanem azért, mert a paik az életben is sokkal hajlamosak az "inkább bratyizzunk, csak konfliktus ne legyen" elvet követni, míg a nők gyártják a balhét. Vagy műbalhét. (Ez nem feltétlenül előnyös tulajdonság, de ez van:-), ebben a műsorban meg jól jönne.) Nem látok olyan pasit, akinek legalább annyi esze lenne, mint Donnak, úgyhogy az utolsó bizodalmam egy nő. Aki kicsit kifinomultabb, mint Pókmajom. Mert ő inkább csak vadalkozik, mintsem taktikázik.

Szederinda 2011.04.22. 10:44:06

@Robi86: ez marha érdekes, ha egy nőnek véleménye van egy másik (véletlenül) jól kinéző nőneműről, akkor Féltékeny.
Ha a másik nő rondább, akkor az illető Gonosz.
Tudod mit lehet találni BÁRMIRE a világon? Magyarázatot és kifogást :)))

Egyébként a HP-ség korfüggetlen.
A nők egy része nem nyafka picsulina sem 20, sem 15, sem 35 évesen.
Őszintén sajnálom azokat a fickókat, akiknek nincs összehasonlítási alapjuk...

Lóvéteszlek 2011.04.22. 10:44:20

Lapos, lapos, de még van 5 hét és 6 új szereplő hátra, hátha....
Azért szvsz Robi mintha felfogná a helyzetét, hogy csak addig kell, amíg kiejti Szandrát, de mintha mondott volna tegnap olyat a kamerába, hogy nem feltétlenül fogja ezt megtenni. Mert utána ki mellé állna? Megint Hóhér Aliz? Szandráról már tudja, milyen, egy új lány meg ki tudja? Úgy látom, hogy ő sem igazán tudja, mi is lenne a legjobb és azt hogyan kéne csinálni.
De hogy ez a tejbetök Dani minek kellett ide vissza? Vele csak a létszám meg a t..öm van ki. A többiek legalább idegesítőek vagy ostobák, ő meg csak ott elvan, ő az igazi befőtt.

Hana30 2011.04.22. 10:46:21

@a copfos: Igen, ezt én sem értem, már az elején furcsa volt ez a Dani imádat. Lényegében semmit nem csinál a pasi, csak fogja Ádámka jobb kezét. Tök jó, hogy ők így ketten megvannak. Az egészről lehetne írni egy pszihológiai tanulmányt, reméljük, hogy a most diplomázók (diplomamunka) nem hagynak ki egy ekkora lehetőséget:

Egyszer volt hol nem volt, az üde, harmatos kokainültetvényeken túl, ahol Juan és Izaura hányást túr....létezett
egy piramisszerűen felépülő királyság. Legfelül bölcs,igazságos, gülüszemű, királyunkkal, behúzottfarkú, hozzámneérjél Ádámmal. Egy szintel alatta imádott, bajszotnövesztett tanácsadójával Szent Danival, majd ágyszélére kucorodó, pallosát vesztett hű fegyverhordozójával, szótagolva olvasó Kristóffal. Ezt követte az udvaribolond hülyehajamvan Gábor és az ifjú álgonosz titán Robi. (A mese pikantériája, hogy Robi felfelé fog kúszni a történetünk során,míg Gábor újta lefelé vezet a homályos mélységbe.) De egy bölcs király sem lehet meg királynéja nélkül. Így hát ott vihognak a király trónágyában az oldalkocsik, szőke Szilikonkirálynénk és csivitelő észnélküli udvarhölgyeik (Kriszta, Alíz, Nyafi). De baljós viharfelhők gyülekeztek királyáságunk égboltján. Engem itten mindenki utál Pókmajom, az ellenséges birodalom trónkövetelő korláton cigitelnyomó Amazonja, faltörő kossal döngetné Királyunk meg -megremegő kővárát, de jaaaaj, balsors téged régen tép, forró szurok csurog nyakába, főleg most, hogy a bolygók állása sem kedvező és a Csudálatos pénisz sem ad többé varázserőt. Nosza, nincs mit tenni, gondolja , a feketemágiával felvértezett péniszszívó némber, ármányhoz kell folyamodni és előkapni hívogató muffpárnáját, annak majd képtelen lesz ellenállni álgonosz titán... (folytatjuk)

Tiko 2011.04.22. 10:47:28

A műsor kezd iszonyat unalmas lenni..

Amúgy nem tudom mi a gáz Krisztián monológjával. Szerintem teljesen korrekt hozzáállásról tanuskodik, felvállalta saját magát. Igen, ő is azon kevés játékos közé tartozik, aki vállalja magát.

Azt sem vágom mi a baj azzal, ha Pókmajom dugatja magát? Miért ne tenné? 25 milláért szerintem TI is megtennétek, csak játszátok itt az álszent prűd embert. Ráadásul még élvezi is:) Talán nektek nem jut otthon belőle?:)))

Végezetül: sajnálom, hogy így alakult. Két erős is mehetett volna (Ádám+Kristóf). Aztán maradt volna a lúzer szakmunkásbajuszos. (Bohumil: nálunk is így híjjják:))))

bloGizi 2011.04.22. 10:48:10

sixx es bohumi is nagyon jó! nálunk vannak akik indexel vagy facebook-kal, én hogyvoltal kezdem a napot :)
Az Adam meleg, hogyne lenne az?!? (hallottal mar valaki olyat tőle hogy valamelyik csaj megmozgatja a fantáziáját?) A leglelkesebben mindig a fiúkról nyilatkozik... De nekem így is szimpi! Remekül csavarja úgy a birkákat hogy neki mindig jó legyem. De hat egy férfinak ez a stílus jól is áll ha manipulál és így játszik, persze a PM aki ugyan ez csak kicsit nyersen es nőbe, az egyből ki lesz kiáltva köcsög ribancnak. Kegyetlen csúnya világ, igazságtalan sztereotípiák :P hajra PM

hó(fehér)virág 2011.04.22. 10:48:17

@Szederinda: a műsort még februárban készre vágták. Esetleg a maradékból, bónuszként: Ami az Édenből kimaradt c. leadják, a kommentelők kedve-igénye szerint. @bohumil stejskal: spec ma nekem nem tetszenek a hozzászólásaid, pedig a tegnapi után már vártam, mint sixx-ét. Csak kicsit közönségesre sikerült(ek). Nem lehet, mindig ugyanazat a szintet tartani, értem én. Ami a külsőket illeti, ha plasztika, az a baj, ha naturális, akkor az. Lehet, hogy amit az egyiknek nem kellett volna, a plasztik az orrnál pedig elkelt (elkellt) volna, ennyi.

www.gyarixenon.hu · http://www.gyarixenon.hu 2011.04.22. 10:49:02

Azt figyeltétek, hogy ha Dani nem hall valamit, akkor sokszor előrehajolva próbál kagylózni? Nem elég, hogy ostoba, de még süket is. Bár itt több hölgy (?) nyilatkozta, hogy hogy Danit szexuálisan kihasználná - ergo tetszik neki -, ettől még férfiszemmel eléggé esetlen, satnya, buta példány. És nem a féltékenység beszél belőlem. :)

a copfos 2011.04.22. 10:53:37

@Als: Akkor én vagyok az a kivétel, akinek Dani kicsikét se jön be. Arról, hogy nagyothall, nem tehet:-) A bajuszkáról már igen, de ezt inkább hagyjuk. Viszont oly buta, hogy hiába van relatíve szép teste, azonnal lelohad minden lelkesedésem. Pedig nem is beszél sokat. Talán jobb is:-)

Thorwald 2011.04.22. 10:54:41

@Scavolas: dohanyreklamozassal kapcsolatban.
Kurvara ruhellem a bagot. Budos, idegesito, rakkelto meg satobbi. DE!
Inkabb nezem a TVben a 10, idonkent 12 gyokeret amelyik szivja a koporsoszeget es nem zavar, mert a mindennapi eletunk resze. Jah a mienke mindenkeppen, mert:
1, panelalbi rulez, korulottunk a 8 lakasbol 1 nem bagozik (szelloztetetestol gyakorlatilag csak budosebb lesz), sot az egyik szeliranybol hajnal 5tol kb este 10ig... koszonjuk.
2, vonattal jovok pestre, ahogy leszallok KöKin, a sok dohanyos szetcsoffadt tudovel dohanyfustert horogve azonnal ragyujt az olvasni nem tudok kedveert athuzott cigarettaval jelolt 1x1 meteres tablak arnyekaban (ami mellett azert ironikus modon, biztos ami biztos alapon elhelyeztek egy-egy csikktartos szemetest is)...

Szoval amig a Tvbol nem jon a fust inkabb ott dohanyozzanak, mint a kornyezetemben!

Reklam:
Ugyan a tegnapi reszt eppen nem lattam (majd letoltom es megnezem a tancoslabu Gooooldmember pokmajomgyalazasat), de azert a kivalasztasba belekukkantottunk.
(T69: indulj Kristof! Kristof elindul, reklam. Eddig tortent: Kristof indulj. Kristof indul. Jelen: Kristof indul, beall. Miert? Csak. Ok, Toldi valassz... reklam. Eddig volt... stb stb stb)
Reklam2:
Dani kerdi: Kersz egy NESCAFE-t?
:D:D:D

Thorwald 2011.04.22. 10:56:56

@Tiko: Hat... en a 25 millaert sem dugatnam magam. Ha no lennek, akkor sem.

Hana30 2011.04.22. 10:57:17

@sélli_: Egyetértek veled. Engem is irritál, ahogyan affektál. És elnézést, én is voltam 20 éves és a bátyámtól szerintem olyan ívet kaptam volna egy ilyenre, hogy vizes lett a hajam, hogy azt nem teszem zsebre. És nem akarom bántani, de nevezzük kapcsolatnak, bár túlzás, ami közte meg Kristóf között van, egy egyszerű őszinte megállapítástól ilyen hisztit csapni, háááát könyörgöm. Óvoda? Én a helyében nem megsértődtem volna, hanem elgondolkodtam volna a kritika jogosságán!!! Egyébként meg egy párkapocslatban vannak ennél nagyobb problémák is, azokat hogy fogja feldolgozni? És erre nem válasz, hogy minden nő ilyen. Mert NEM!

Tiko 2011.04.22. 10:58:17

@thorwald: ha élveznéd akkor sem. értem én..

Thorwald 2011.04.22. 11:00:30

@Hana30:
/meglepodik
Nem???

:D

Amugy jah telleg gaz. Foleg az elejen csinalta, hogy minden mondata utan csinalt egy ilyen műnevetésrészletet...

Thorwald 2011.04.22. 11:04:44

@Tiko:
Na varj most nem a kommersz dug vagy nem dugrol van szo, hanem a "kamera elott a 25 milla eselyeert dug-e vagy sem?"-rol.
Attol, hogy egy no dug, attol meg nem qrva. A kamera meg a 25 misi mar valtoztat ezen. Jah es attol, hogy valaki nem dug egy orszagos nezettsegu adasban attol meg nem feltetlenul prud... szerintem. Bar tudja a rák, hogy most hogy áll a nép ezzel...

Hana30 2011.04.22. 11:14:02

@thorwald: Valószínűleg megfordul azért a fejükben, hogy nem biztos, hogy örülnének annak, ha egy egész ország azon csámcsogna, hogy mit csinálnak az ágyban, meg hogy néznek ki szex közben. Ez azért visszatartó erő. elég lenne arra gondolnaom, hogy anyám most épp engem néz, és nem lenne kedvem. Pókot meg azért kurvázzák le, mert a Levi után Krisztián, Krisztián után Robi...a többieket még nem tudjuk. Mondjuk engem nem zavar, de tényleg gátlások nélkül váltogatja a partnereit.

Móka na 2011.04.22. 11:22:35

Megérkeztem :) - igaz nem maradok sokáig.
@csatti: Mire idejutottam már le is mentél a piacra ahahah csarnokba? Ja ma nagy lehet a pörgés...
@bohumil stejskal: Köszönjük! - alázatosan meghajolva - nem félreérteni!
@sixx@Scavolas: Tegnap megvédtem Tris-t, mert sz. jó fej lehet belőle, és nem szeretném Kegyességedet zavarni, de ezt a Scavolas-t nem lehetne elhalkítani,figyelmeztetni,tipikusan azt képviseli, ami szerintem eddig itt nem volt jelen - ez a paszományos, búskomor, fikázós, de azért nézem negatív mentalitást.
Gondolom most szereztem pár "jó" pontot magamnak Scavolasnál..

Szederinda 2011.04.22. 11:22:39

@hó(fehér)virág: gondoltuk, tudjuk, satöbbi, de azért köszi az infót :)
Már leírtam párszor de mindig vannak új hozzászólók, ezért újra és újra meg kell említeni, mielőtt a trollkodás elárasztaná a HV-t: azok közül, akik sixx HV-it olvassák, csak igen kevés veszi komolyan a műsort, ne ess abba a hibába, hogy azt feltételezed, hogy itt bárkit a valóság érdekel :)))

A felszínes kis kombinációs-savazós igényeinket elégíti ki ez a műsor, a mi kis hangyafarmunk :)
Nem érdekel, hogy ki nyeri, mint ahogy azt sem, ki miért olyan, amilyen ebben a játékban.
Nem érdekel, hogy ki milyen a műsoron kívül, komolyan. Hogy Nyafinak vannak-e "egyébként" értékei, hogy a Lassúbeszédűnek vannak-e 100 felett IQ pontjai, hogy bármelyikük "egyébként" meleg-e, okos-e, kedves-e, kevésbé ribi-e, satöbbi...100%-ig letojom, ők nekem nem magánemberek, hanem hangyafarmi dolgozók.
Kizárólag az érdekel, hogy felületes szórakozásom leljem egy felületes műsorban, magyarul a néző jogait fenntartom magamnak de nem többet és nem kevesebbet: élvezettel kritizálok bármelyik előjellel és nem érdekel van-e alapja, élvezem ha savazok, gonosz és felületes és akármilyen véleményt alkotok egy pont ugyanolyan műsorról és tisztában vagyok vele, hogy a csatorna azért tudja eladni a reklámidőt, mert én nézem, tehát itt az üzlet megköttetett: én a néző szerepét vállalom, a szereplők meg szórakoztatóipari munkások onnantól, hogy beléptek a Hotelbe odáig, hogy hazajönnek.
És az is vili, hogy tavaly forgatták az egészet, ezt is tudja mindenki, csak fárasztó lenne folyamatosan múlt időben írogatni a kommenteket és kevésbé szórakoztató is, mint a jelen idő. Ily módon mi is játszunk, nem csak a bentiek :)

Még ez a hozzászólásom sem személyes, nem irányul senki sértegetésére, csak én most itt ey néző vagyok aki játszik (és magánemberként laza pénteket tart :) )

Remélem érted mostmár, hogy miért hülyeség neki szegezni akármelyik kommentelőnek is, hogy: "Ami a külsőket illeti, ha plasztika, az a baj, ha naturális, akkor az."
Mert igen, nekünk semmi sem jó, mert mi meg ezt játszuk :)

Magánemberként lexarja az ember, hogy a cimbijének műcicije van-e vagy sem, de itt mi most savazósat játszunk, ha nem kedveled, nem kell benne részt venni és senki sem sértődik meg ha más a véleményed :)

Egyébként egyiküknél sem a külső inkább az attitűd a ciki. A múmell azért baj mert rondán sikerült és mert mű, a Jennyike meg azrét gázos mert olyasmire büszke amiről nem tehet, nem ő csinálta a töstit ilyenre, ne legyen beképzelt, ennyi :)

Billy a kölyök 2011.04.22. 11:24:06

A tegnapi adás alapján Krisztián jó eséllyel pályázhat a Hotel tahója, Robi a Hotel balekja címre.
Ha jövő héten Szandra kiesik tényleg unalomba fullad az egész..
@sixx:
Rágugliztam a pjt-klubra. Ez a Posta Járműtelep klub? Mi ez (vagy mi volt) pontosan? Nem igazán találtam használható infókat.

Szederinda 2011.04.22. 11:24:08

@Thorwald: na pont ezért gáz, hogy a tv-ben dohányoznak, mert az bátorítja anépet, hogy a mindennapi életük része legyen...

fairytale 2011.04.22. 11:24:50

Na, az összes édenszereplőt törölték a facebookról vagy titkosították őket. Mármint a civil énjüket. Onnan már nem tudunk meg semmit! :-(

ŰberManci 2011.04.22. 11:26:04

@Hana30: Teljesen egyetértek veled. Szerintem a nők 90%-a utálja az ilyen hisztis kis p*csákat. De azt vettem észre, hogy a férfiak nagy része valamiért nem, azt hiszem nőiesnek tartják. Ők tudják.. Volt régebben nálunk is a társaságban ilyen csajszi, aki közös nyaralás alkalmával kifesteve! rendesen haj belőve jött le a strandra. Aztán csodálkozott, hogy a fiúk megreptették a vízbe 10 percen belül :D Ugyan ezt a nyafogást zavarta le, hogy neki most akkor vizes lett a haja.. áááá.. Én akkor voltam kb. 18 éves, és ez már akkor is űberciki volt. Valamint én is kikérem magamnak a Nők nevében, hogy ilyenek lennénk. Nem drága Jennyke, a hisztis p*csák ilyenek, mint Te is! :D

Szederinda 2011.04.22. 11:28:58

@Billy a kölyök:
Warning, the content may damage your eyes:
Marcellina pjt
www.youtube.com/watch?v=lJAcJgY0gOQ

Thorwald 2011.04.22. 11:29:35

@Hana30:
Hat nemtom... nekem a pok azert ellenszenves, mert gyakorlatilag eselye sincs a fodijra es csak gonoszsagbol csinalja amit. Az a kamu szoveg, hogy elhozza a Korleone mentes megvaltast... azt kb egy percig volt hiheto.
Miutan kiejtette a kiraly kedvenc agyasat utana meg lett volna eselye a kiraly ellen forditani a zavarodott udvar hatasara megtebolyodott nepet, de az udvar taplraallt es elkezdte szelektalni az ellene szervezkedo lazadokat, Szoszit, Levit, Krisztiant. Ettol a lazadokkal csendben szimpatizalo pornep ugy megijedt, hogy a gonosz lazado vezer ellen fordult.
Innentol zero eselye van. Ha egy uj fiu latja, hogy van a csaj meg 9en ellene, majd hulye lesz megdonteni a kiraly uralmat (es ezzel egyutt pokmajmot)...

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 11:29:41

"Hm. Kissé elfáradtál sixx.
A humor is kivonódott a szövegedből, csak a gúny maradt."

Most sikerült elolvasnom. Nekem tetszett, és szerintem pont ilyen hangulatunk a tegnapi rész után. Még az előzetesben sincs semmi találgatnivaló érdekesség.

bohumil stejskal 2011.04.22. 11:34:57

@Móka na:
hát most ezen ki fogtok akadni, de az előbb voltunk a csattival mindketten a főnöknél, fizuemelést kaptunk.
IMÁDOM EZT A MUNKAHELYET!!! :D

pedig egész héten mást se csináltam, csak hogyvoltoztam...akkor mennyit kereshet a sixx??? ;)

Thorwald 2011.04.22. 11:35:25

@Szederinda: Hat en eztet vetozom.:)
Marmint szerintem nem.
A hulyegyerek az iskolaban nem ezert gyujt ra, hanem mert ez a laza. Mert a felnottek is ezt csinaljak. Mert o mar olyanhudenagyon felnott.

Lehet, h igazad van, de az en velemenyem mas. Legalabbis ram, sot meg a gyerekkori enemre sem lett volna hatassal.
Ellenben az, hogy a kollegak jo resze orankent, ket orankent jar ki bagozni es onnan lehet a legtobb uj infot beszerezni... nah az irigylesre melto lehetoseg. De ez mar nagyon off.

Thorwald 2011.04.22. 11:36:57

@bohumil stejskal: Bazzeg... en egesz heten alid hogyvoltoztam... belehuzok, kov heten rettento gyakori vendeg leszek es akkor egy het mulva lehet engem is behiv a fonok...
:D

RedHotTears 2011.04.22. 11:37:31

@Als: Dani az egyetlen, aki távolról, leernyőzött szemmel nézve férfinek tűnik a kamaszfiúk és a hmcs diszkókirályok között. Sajnos ez csak a külsőre vonatkozik. Az érte folyó kampányt látva én is azt hittem, több van benne, de sajna nincs. Ő ugyanaz az eye candy a női nézőknek (már akinek), mint Niki a férfiaknak (már akinek).

ŰberManci 2011.04.22. 11:38:17

@Szederinda: Ez igényes összefoglaló volt, egyetértek.

Amúgy remélem Robi nem bízik majd meg teljes mértékben Pókmajomban, úgy kiejti a csaj, ahogy tudja, ha eljön az ideje. Lehet, hogy ő Korleone egyetlen ellenfele, engem akkor is irritál, sajnálom. Öntelt, arrogáns lotyó. Jah és, hogy ezt valaki meg is merte neki mondani az rögtön bunkó? Hát kérem az igazság fáj :D Talán meg kéne gondolni hogyan viselkedik, aztán nem mondanának neki ilyeneket. Nem hiszem, hogy unalmas lenne a műsor nélküle, az csak a szerkesztőkön múlik, hogy mit mutatnak meg nekünk egy hétből, ezen a négy napon. Szerintem történik még egy csomó dolog, amiről nekünk fogalmunk nincs. Ott van pl. Aliz és Gábor, akiket alig látunk. Valamint lehetne adni nekik feladatokat, ez már csak ötlet kérdése lenne. De ha valakinek a szórakozáshoz mindenképp kell egy ribi, lelke rajta. Nekem nem lenne fontos.

Szederinda 2011.04.22. 11:41:57

@fairytale: nem baj, ettől jó a műsor. Nem lenne érdemes nézni, ha mindent megtudhatnánk előre.
Egyébként az Éden hotelnek van accountja FB-n, ott még chatelni is lehet az előző napi kiesővel, ha ez érdekelné a kedves nézőt éppen :)
Csak annyit kérek, hogy a HV-n légyszi ne kommentelj spoilert mert aki a hváket olvassa az (többnyire) sixx postjai miatt nézi a műsort és nem azért, mert előre akar tudni bármit is :)

a copfos 2011.04.22. 11:42:37

@RedHotTears: Akkor valószínűleg ezért nem jön be Dani. Mert mindig a kamaszfiúkra buktam:-)A magasságán kívül egyébként nem sok férfiasságot látok benne.

Hana30 2011.04.22. 11:44:46

@bohumil stejskal: Irigyellek benneteket és egyben gratulálok! Nálunk már egy ideig szopóág van!

a copfos 2011.04.22. 11:46:14

@RedHotTears: Akkor bizots ezért nem jön be Dani. Mert mindig a kölykökre buktam:-)

Frank Morgan 2011.04.22. 11:50:53

Közvetlenül a tengerparton hogyan lehet szúnyog? Vagy az ott valami kólán érlelt direkt extázisban tartott rezisztens fajta? :D

Szederinda 2011.04.22. 11:51:05

@Thorwald: igazad van, nagyon off :)
de a többiben is van igazad :)
Csak annyi, hogy ha nem reklámoznak valamit, akkor csökken a népszerűsége. Persze attól még nem tűnik el :)

fairytale 2011.04.22. 11:53:11

@Szederinda: Miről beszélsz? Nem szoktam spoilerezni. Tudom a szabályokat, nem kell figyelmeztetni, nem most kezdtem. Kösz.

*azta* 2011.04.22. 11:53:52

@Scavolas:
jájj! ez a vehemencia!
én úgy emlékszem, hogy anno biológiából tanultunk egy jelenségről, miszerint valami primér férgeket asztallapra tettek, aztán bottal ráhúztak az asztalra, mire ezek védekezőn összehúzták magukat. a tizedik, huszadik, akárhányadik után meg már nem. ha jól emlékszem ezt hívták adaptációnak. vagyis: nem kell az élet minden egyes részletével, minden ingerével foglalkozni, pláne olyannal nem, ami téged nem is érint.
e mellé biggyeszteném azt is, hogy az életben nem csak komoly dolgok vannak. ez a nem olyan nagyon míves édenhotel sem komoly. a kommenteket olvasva viszont szórakoztatónak tűnik sokak számára (főleg a HV-okkal kiegészítve.)
kérdés e van?

Szederinda 2011.04.22. 11:54:16

Azért hozzáteszem, hogy hó(fehér)virágtól azért elnézést kértem magánban, mert végül is nem személyesen neki akartam kirohanni, csak hát mindig van valaki aki ilyesmiket szegez és hozzá most nem voltam türelmes, ezért jár a mea culpa.

Ettől azonban még amit leírtam az érvényes :)

Szederinda 2011.04.22. 11:55:01

@fairytale: nem szoktál de a jóég tartson is meg eben a jó szokásodban, csak azért írtam. :)))))

Kivétel 2011.04.22. 11:57:25

@bohumil stejskal: van felvétel?? hogyvolt-ot olvasni én is jól tudok:)))

g_a_bee 2011.04.22. 11:58:48

KÖNYÖRGÖM, KÖNYÖRGÖM, KÖNYÖRGÖM, KÖNYÖRGÖM, KÖNYÖRGÖM, KÖNYÖRGÖM!!!!!!!!!!
Valaki szóljon Pinokkinának, hogy a szavak végén a t hangokat ki szoktuk ejteni és nem feltolni az orrunkba, mert az marha idegesítő!!!

Móka na 2011.04.22. 12:01:52

@csatti: @bohumil stejskal: Megírtam, majd elszállt....így re :).
Először is Gratula! Büszkék vagyunk rátok.:) Pozitív hozzátok állásomnak és az istenitésnek, amiben részetek volt, nagyon nagy szerepe lehetett a mai eseményekben, így azt gondoltam ki, hogy szívesen megadom a bankszámlaszámom, hogy oda tudjátok utalni a nekem járó 1-2 sör árát. Természetsen az egészségetekre és a még sikeres jövőtökre fogyasztanám el. Szóljatok ha ok és küldöm a számlaszámot:D.

Móka na 2011.04.22. 12:03:43

@mosoly73: De azért mi találgathatnánk nem??? Mondjuk 14 óráig, amíg tart a munkaidőm, a napokban úgy sem leszünk túl aktívak remélem :D.

szethi 2011.04.22. 12:18:30

@ŰberManci: Én sem gondolom bunkóságnak amit az Éden Farka előadott. Ne feledjük a nőszemély még akkor is a szemébe hazudott, mikor már bukta a bentmaradást, és nem Róbert Gidának kellett volna kimondani, hogy a Pók mindenképpen új pötsre vágyott.

Semmi kofogásom nem lenne azzal, hogy összefekszik valakivel a nyeremény érdekében, ha belefér neki, elvégre nem vagyunk egyformák, viszont ez nem taktika, hanem netto rosszindulat a részéről az ostobábbik fajtából.

Billy a kölyök 2011.04.22. 12:20:52

@Szederinda:
Kösz. Utoljára boldogult tinédzser koromban hallottam ezt a borzadályt.
A művésznő frizurája pedig tényleg mindent visz.

Kind of Angel 2011.04.22. 12:25:04

Pinnokiánkról a nemtommilyenkriszta jut eszembe, aki a Leggyengébb Láncszemet kúrta szét anno a "színpadi jelenlét" teljes hiányából kifolyólag. Ha valaki látta már a mai napig futó angol verziót a BBC-n, na az tudhatja, hogy az ottani műsorvezető csaj beszólásai nyesnek, mint a gyémántszike...
Reménykedtem, hogy Ádámot végre kibassza valaki a tutiból és némi fodrozódást tapasztalunk majd az állóvíz felszínén... A jelenlegi udvartartás szerintem atomjaira hullana a NagyTestvér árnyékának hiányában,még a végén el kellene kezdeniük gondolkodni és urambocsá' jáccani, mert ezt jelen pillanatban brókerünkön és Pókmajmon kívül más nemigen műveli.

Móka na 2011.04.22. 12:27:45

@mosoly73: Mikorra is? közeljövő vagy a vége?
Robi tipikus "ördög" figura. Ha én vagyok a viasat oldalon, akkor úgy osztom be, hogy egy határozott egyéniség az elején - Ádám, egy pedig kavarásnak a közepén - Robi. Szerintem jobb volt a belépése mint Szöszié.. eddig. Sajnos határozott nők nem nagyon voltak a válogatáson, ezek sz.- vagy aki volt nem nézett ki jól vagy vagy stb. Tehát sz. Robi marad, többek között azért is, mert sz. jól döntött. Könnyű innen kintről filozófálni, de ha jól látom a robbantások is kamikázé akciók. Szandra ezer éve repült volna, ha nincs ez a sok kan hírtelen..
Más: szerintem - igaz én csak ma néztem meg, nem volt annyira szörnyű a tegnapi adás, én nagyon jól szórakoztam a különb. arckifejezéseken - Kristóf - Jennifer kapcsán.

Móka na 2011.04.22. 12:29:02

@Kind of Angel: Angol verzió letöl.. hető? Ha igen honnan? Szívesen megnéznék 1-2 részt a most futóból pl.

Lorem Ipsum 2011.04.22. 12:37:06

Respekt és tisztelet Sixx-nek, hogy 1. néznie kell ezt a sz@rt, 2. sz@rból szórakoztató várat kell építenie, 3. hogy lehetett '88-ban a hajdúsámsoni diszkóban! :D

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 12:39:09

@Móka na: (Nem olvastam még a mai kommenteket, csak szólok)
Én akkor nevettem nagyot, amikor Dani Kriszta válasza alatt valami repülő bogárra vágott idióta arcot.
Aliz meg ahogy meglepődött Toldi választásán. :)
Jennire jobban illik a mosolygós gyilkos kifejezés, és nem is mosollyal a végén. Élvezte, hogy ő a középpont és jól lealázza (szerinte) Kristófot. Még a hajféltésnél volt nálam némi mentsége - nő lévén - megértem, hogy mégiscsak a tv-bn szerepel és jól akar kinézni. A randin ez érdekelte, nem a romantika Kristóffal. Olyan hideg nő ez is mint Rea.

Sapasang 2011.04.22. 12:40:11

Mindig öröm titeket olvasni :)
Már elmerengtem, hogy a játékosok hozzáfűznivalóit vajon ott a helyszínen veszik fel (előttem van ahogy raportra szólítanak 10 percenként valakit a díványra) de a tegnapi itt a bajusz hol a bajusz egyértelművé tette.
Alíz kiválasztós ruhája meg teljesen olyan volt mint a barbibabámé 25 éve (ciki, de igen volt nekem olyan)
Ádámvezér szervezési képességeit elismerem, de mit tudtunk volna itt spekulálni, ha tegnap Robika tényleg kidobja... így uncsi.

www.gyarixenon.hu · http://www.gyarixenon.hu 2011.04.22. 12:42:09

@Hana30: Nem biztos, hogy irigyelnünk kellene őket. Honnan tudod, hogy hol dolgoznak és milyenek a munkakörülményeik? Talán egy kamionparkolóban szereznek testi örömöket kockahasú kamionsofőröknek, mint Pókmajom. :)

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 12:44:39

@Móka na: Igen, szegény szerkesztők is benézték Szöszi természetét. Mint én is, az elején szimpi volt és egyből hajtott feltérképezni a helyzetet.
(bocsi ha hibák vannak, a laptopon nehezen írok)
Robi jöhetett volna előbb,de ki tudta előre ki milyen lesz! Sok embernek nagy az arca előre.

ginny03 2011.04.22. 12:47:41

A kopasz löncs szerintem is Kristóf tartozéka. :D

Vajon Robi is megdugja majd pókmajmot? Én erre nagyon kiváncsi leszek és csak remélhetem, hogy Robi kibassza őt a hotelből amint lesz rá alkalma. Inkább mást kéne megfarkalnia mondjuk egy új csajt nem ezt a "szakadár retket" :D

_Molly 2011.04.22. 12:47:45

@turósmácsik: "Kissé elfáradtál sixx."

Ha így lenne, sem lenne csoda, DE!
Sixx egy jó tollú író. És akár humoros, akár "csak" gunyoros, az írásai akkor is értékesek és minőségiek. El a kezekkel tőle, na!

Ui.: ha minden nap somlói galuskát eszel, és ezért idővel uncsinak találod, a hiba nem a somlóiban van! Olvass el néhány száraz tényközlést az ÉdenHotel-témában és rájössz majd, hogy Sixx mennyivel zabálnivalóbb.;P

csatti 2011.04.22. 12:52:28

@Móka na: Köszi a gratulációt, de meg kell értened, elveimmel ütközik, hogy pénzt adjak vkinek piára, amikor azt én is megihatnám. :)

@Robi86: Ezt ugye te se gondoltad komolyan? Egy ilyen kis hülye GM seggű kis félrenevelt picsa csak ne ússza meg már szárazon ha bedobja a nyafit csak azért mert szép meg fiatal? Egy ilyen akcióra mint a jajistenemvizeslettahajamatengertől csak annyit mondanék neki, hogy szarjál sünt, mégis mi a faszt vártál a víztől, száraz lesz? Manapság egy átlagos fodrász meg kozmetikus nagyságrendekkel jobb nőt tud amúgy faragni a legtöbb tizenévesből mint Éden HP Dzsenni. Ha pedig még bevetnek egy tűrhető plasztikai sebészt is (tehát egy olyat aki tízszer annyit kér, mint csálécsöcs Nikié) akkor meg akár már Kiszel Tündei vagy T69-i magasságokba is elérhetnek.

@Kivétel: Mi egy zárt közösség vagyunk. Ide csak haverokat meg családtagokat tudunk felvenni. Bocsi.

@ŰberManci: Hál Istennek. Sikerült helyreállítanod a női nembe (itt nem arra gondolok, amit akkor válaszolnak, amikor felinvitálom őket :)) vetett hitemet.

Kind of Angel 2011.04.22. 12:52:31

@Móka na: sorry, azt hiszem félreérthető voltam: a BBC-n a Weakest Link fut, Pinokkinával megnézethettek volna pár részt, hogy legyen némi fogalma a szofisztikált geciségről... :)

beacska 2011.04.22. 12:52:43

@Móka na: én is azt gondolom, ez a Robi gyerek végre jó húzás volt. Nem csak az olvasásán látszik, hogy ÉRTELMES. És ez már úgy hiányzott, mint egy falat kenyér.

Már csak egy hasonló csaj kéne!!!

beacska 2011.04.22. 12:56:18

Azért tényleg ütött Éva Mercury-bajusz hasonlata. :D
Ennyi elég is volt Daninak, hogy gyorsan megváljon tőle. Kár volt megvárni...a riportokban ezért váltakozik az arcszőrzete.

Móka na 2011.04.22. 12:58:10

@csatti: Nem vagy elég pozitív és nagylelkű. Tudod aki ad az kap stb. :(...Most kicsit elkámpicsorodtam. Azért majd szombat este amikor koccintunk sokan, majd egy korty sört az egészségetekre szánok, jaja fizetésemelésetekre.. mert én ilyen vagyok.

felmary 2011.04.22. 12:59:33

@g_a_bee: És valaki szóljon Kristófnak, hogy nem "bennmaradni a hotelBA", hanem hotelBAN!

Móka na 2011.04.22. 12:59:37

@beacska: Szerintem te tudsz valamiket :), nemhiába volt a Danit vissza az Édenbe. Jön jófej csaj? Szerintem anno Krisztát annak szánták, nekem szimpi is, csakhát közben szerelmes lett, amit mondjuk megértek :).

beacska 2011.04.22. 13:02:09

a hozzászólásaitok alapján elhatároztam, ezentúl minden alkalommal, ha Dani van a képernyőn (érdemben) én tudósítani fogok. Marha idegesítő lesz valszeg, de legalább kiderül (számomra is), hogy érzéki csalódás-e, hogy sokat van az események ha nem is középpontjában, de sodrásában. Valami fixa idea miatt, én hiszem, hogy igen.
Nnna, majd a jövő héten kiderül ;D

Viktor9 2011.04.22. 13:02:56

valaki, aki már látott külföldi "éden hotelt" az írja már meg, ott is ilyen impotensek a játékosok? úgy értem, itt nem sok újnak esik le, hogy ha rajtad van a védettség, mint pasi, akkor simán ki ejtheted a korleonét.

beacska 2011.04.22. 13:03:50

@Móka na: sajna, nem tudok semmit :(((
a Danit-projekt egy kósza ötlet volt Hanukával. Jó poénnak tűnt...

igen, Krisztát én is csípem, és megértem ;)

bohumil stejskal 2011.04.22. 13:06:29

@Móka na:
sokat jelent nekem, hogy örültök a fizuemelésnek, és ti is részesei lehettetek itt a hogyvolton. én is mindennap érzem, hogy megdolgoztam a főnököm új béemwéjéért...de azért nem koccintok az egészségére!!! :)

@Kivétel:
tényleg nincs felvétel, alig győzzük beprotezsálni a régi haverokat meg rokonokat, elhiheted, nem könnyű! (főleg, amikor mi interjúztatjuk a saját spanunkat...heheheh)
de ezentúl felvételi alapkérdés lesz, hogy "osztán tucc-e idézni a hogyvoltról?!"
:D

felmary 2011.04.22. 13:07:20

@Viktor9: Az amerikai verzióban sokkal bevállalósabbak voltak (mondjuk, kevesebb szexet láttam)
Volt olyan, hogy egy lány mögé 3-an is beálltak.
A végén meg egymást kellett kiejtegetniük, és a kiesett játékosok döntötték el, hogy ki nyerjen.

Szerintem itthon a nézők fognak sms-ben szavazni 2 párra a végén. Ezt a bevételi forrást tuti nem hagyja ki a Viasat. Én sem tenném...

Móka na 2011.04.22. 13:10:19

@bohumil stejskal: A főnöködnek csak egy BMW-je van???? =))

Lotyó Bridzsida 2011.04.22. 13:10:31

@ŰberManci:

manci: azok a pasik tartják nőiesnek a hisztizést, akiknek az anyukájuk is ugyanilyen hisztis. Kvázi az anyatejjel szívták magukba, és nem tartanak teljesértékű nőnek egy érzelmileg valóban felnőtt nőt, aki nem hisztis (merthogy nem ismerik ezt a típust, és ezért nem is tartják vonzónak).

Ugyanezért akar minden nő az apukájára hasonlító férfit.:))

Képzeld el, milyen csodás lehet egy kapcsolat a Jenni féle lányokkal, gyakorlatilag naponta tud találni valamit, amin lehet nyivákolni.:)))

Thorwald 2011.04.22. 13:11:58

@felmary: Focistaul BA:)
@beacska: Kriszta ilyen naiv, de lelkes csaj. Sztem a bent levok kozul a legnormalisabb, legjobb fej:)

triss 2011.04.22. 13:13:05

@Viktor9: egy jelenetet láttam, ott a csöcsi csaj leöntötte vízzel a pólóját majd elkezdett ugrókötelezni.

Reméljük kerül be jófej csaj is. Jenniért köszönet, mert én még ilyen lányt az ovi óta nem láttam :)

Azt azért sajnálom, hogy Krisztián kiesett

Móka na 2011.04.22. 13:13:16

@felmary: Hogyan távoztak a párok? Vagy egyenként az emberek? IQ teszt? Játék? Szavazás? stb.?

Lotyó Bridzsida 2011.04.22. 13:14:08

@beacska:

Beácska, eleve paradoxon az "értelmes lány vs Éden Hotel".:)
Gondolj bele, az értelmes lányok a munkahelyeiken ülnek, és dolgoznak.:))
VAGY
valami más értelmes dolgot csinál, de biztosan nem Éden Hotelbe jelentkezik.:))

Thorwald 2011.04.22. 13:15:41

@Móka na: Valszeg a tobbi audi, merci, volvo... :)

triss 2011.04.22. 13:16:18

@felmary: igen ezt sejtettem, ezért is jó mindenkivel jóban lenni. Így hiába taktikázik PM nem nyerhet - és ennek fényében Robi döntése is egész jó volt.

Ádám jól csinálja, de ő biztos kieső mert túl erős.

beacska 2011.04.22. 13:18:37

@beacska: term. Harukával. BOCSIII!

Móka na 2011.04.22. 13:19:27

@Thorwald: tegnap szóba került, hogy Bohumilnak sofőrös Bentley-je van, szóval ehhez képest a főnök... hmmm

felmary 2011.04.22. 13:20:22

@Móka na: biz. játékosok biz. feladatokért megkapták a jogot, hogy kiszavazzanak egy párt.

Aztán bent maradt 2 pár, akiknek párt kellett cserélni, és a kiesettek így szavazták meg, hogy melyik 2 nyerje a díjat. Majd visszacserélték őket az eredeti párjukhoz, és a fiú meg a lány eldönthették, hogy a régi párjukkal megosztják-e a nyereményt. Végül 3-an kaptak pénzt, mert a csajszi nem osztotta meg azzal a csávóval a pénzt, akivel végig (!) együtt volt!

beacska 2011.04.22. 13:21:24

@Lotyó Bridzsida: szerintem Survivor Anna pl. kifejezetten értelmes csaj (volt). Mondjuk ő készült: olvastam egy riportot vele, megnézett egy csomó Survivort és utána olvasott a bezártsági viselkedéseknek, meg a csorda-mittudoménminek. ÍGY is lehet...

szepi79 2011.04.22. 13:21:24

@Móka na: ha rajtam múlna, én minden hétre kiosztanék 2db levelet a hotelben. az egyikben az áll, hogy szia xy, van egy titkos küldetésed. ha sikerül, bennmaradsz, ha nem, mész haza. a másik levélben ez lenne: szia zx, az egyik játékosnak titkos küldetése van. ha sikerrel teljesiti, te mész haza.

persze beszélni nem lehet róla. aki küldetést teljesit, nem tudhatja előre, hogy legnagyobb ellenségét, vagy legjobb barátját küldi-e haza.

de sajnos nem rajtam múlik.

Móka na 2011.04.22. 13:24:30

@szepi79 - Harciteknős idomár: Ez jól hangzik, sőt mi több, reménykedhetsz, hogy sz. olvassák a szerkesztők is és a köv. szériába már bele is csempészhetik. Mondjuk egy ilyen típusú dologgal is vigyázni kell, nehogy megkeccenjenek a bent lévők - lásd Laci VV4, amiből egy részt sem láttam szerencsére, de neten olvastam :D.

a copfos 2011.04.22. 13:25:01

@felmary: Már megvan a nyertes:-)

Thorwald 2011.04.22. 13:25:03

@Móka na: a kis szurke eminencias:D
Igy konnyu fizuemelest kapni:D

felmary 2011.04.22. 13:25:18

@triss: szerintem meg ezért jó szürkének lenni. Mert tfh. Ádám szívbaj nélkül kiteszi a "barátait" (szerintem igen). És mondjuk egy önérzetében megbántott nemes férfiszív, mint a Kristófé nem sértődne halálra, hogy a király megfosztotta bizalmától? Szerintem amúgy már abba is majd bele pusztul, hogy Don inkább Danival van jóban, nem vele.
De mivel szerintem a nézők döntenek, ezért PM-nek (feltéve, ha a végéig bent tud maradni), lehet esélye.
Aztán persze az is lehet, hogy az ilyen PM-féléket direkt erre szerződtetik. Sőt, szerintem ez a legvalószínűbb verzió. Azért ne felejtsük el, hogy ez egy baromi magas költségű műsor, tuti nem bízzák a véletlenre az eseményeket. Szerintem a szarkavarásra, és a dugásra is szerződése van.

fairytale 2011.04.22. 13:27:51

"Robi ugyanazt az utat járja be, mint Szöszi, ha nem vigyáz, a vége is olyan lesz a kalandnak."

Szerintem a mozdulatai tök ugyanolyanok, és még karakterre, fizimiskára is. Csak Szöszi szőke volt.

fairytale 2011.04.22. 13:29:24

@felmary: Hogy szavaznának már sms-ben, mikor ez felvételről megy?

szepi79 2011.04.22. 13:31:08

@felmary: az amcsi verziónak hogy hivják a nevét?

_Molly 2011.04.22. 13:31:54

@Lotyó Bridzsida: "Kirsztiántól hánytam.
Így egy nőről sem lehet beszélni"

Egyetértek, ezen én is nagyon kiakadtam.:((( A szerkesztők helyében ezt a szöveget nem vágtam volna be a műsorba, mert ennyire megalázni egy ország előtt egy játékost (!) nem kéne! Elég volt neki ott, a többek előtt végighallgatni.:(

Nőként azt kell mondjam, hogy BÁRMELYIK nőt el lehet egy ilyen szöveggel vágni, a kettős mérce miatt. Mert Niki és Krisztián ugyanezt csinálták, ugye. Katáról nem is beszélve, az is simán széttárta volna a lábát, ha bárki arra kéri...

Ez mégiscsak egy csapatjáték-féle. Ha az ember pl. párost játszik teniszben, akkor sem ócsárolja trágár módon, nyilvánosan az ellenfelét a vereség miatt. Vagy ha mégis, akkor kigolyózzák a klubból...

Jellemző, hogy ebben az Éden-közösségben még a nők sem álltak Pókmajom mellé Sógor ellenében, csak gúnyosan röhögcséltek.

Mostantól én már csakazértis Pókmajomnak szurkolok, az talán kárpótlás lenne neki ennyi megaláztatásért, ha mégis sikerül kiejtenie egy-két nagyszájú nagyvadat.

Móka na 2011.04.22. 13:32:50

Képzeljétek, kaptam csokis Nyuszikat, virtuálisan. Én tudtam, hogy vannak itt még aranyos, szeretnivaló, kedves emberek, nem ilyen széllel szembe pisilők =)). Köszi Mosoly. :)

szepi79 2011.04.22. 13:33:34

@Móka na: örülnék neki, ha a saját kútfőmből kipattant ötlet ilyen népszerű lenne, de szerintem a műsorszerkezetet licenszelik jól (vagy hogy mondják ezt a hozzáértők), és attól eltérni nem nagyon lehet. nekik meg biztos van valami okos policy a túlnépesedés megakadályozására.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 13:34:10

@fairytale: Attól még lehet szavaztatni! :)) Izaura felszabadítására is gyűjtöttek pénzt.:)
Én sose szavazok egy műsorban sem, úgy gondolom nincs jelentősége, meg vagyon az írva előre, és csak a bevétel számít a tévéknek.

felmary 2011.04.22. 13:38:40

@fairytale: úgy, ahogy pl. a Topmodelben is volt. Felveszik a műsort valamikor, összevágják, 2 hónap múlva adásba megy, majd csinálnak a 2 döntős párral egy élő finálét.
Az sms-szavazás kb. 30-40 milla bevétel (feltéve, ha a műsor érdekes, mert a Topmodel spec nem volt az), azt biztos hogy nem hagyják ki.

triss 2011.04.22. 13:38:49

@felmary: ki tudja, lehet, ugyanakkor azt is el tudom képzelni, hogy ő (PM) ilyen. Amúgy szerintem is belenyúlnak, de így legalább izgalmasabb. Ha már a versenyzők nem akarnak kavarni... Igaz jobban is válogathattak volna, mindenki nagyon konfliktuskerülő és inkább csak elvannak.
Szerintem nem sms szavazás lesz - azzal nagyon elbénáznák

Móka na 2011.04.22. 13:40:06

@szepi79 - Harciteknős idomár: Igen de minden licensz kicsit alakítható. Jó ötletek jól jöhetnek a skandinávoknak is. Naiv is lennék? :D

fairytale 2011.04.22. 13:40:52

@felmary: Kizárt. A külföldi édenben a játékosok döntöttek a győztes párról.

triss 2011.04.22. 13:44:23

@fairytale: szöszi szerintem egy tipikus bt mérnök - néhányat ismertem és egyik se volt normális.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 13:45:02

@Móka na: Egészségedre! :))
Remélem neccharisnyás is megkapja, neki is elküldtem. Nem szokványos üdvözleteket szeretek küldeni, ha van rá módom. A szokásos ünnepi kívánságos üzik uncsik. :)

a copfos 2011.04.22. 13:47:00

@felmary: Persze, és újra kiutazik az egész stáb Kolumbiába:-) Megvan a nyertes, de természetesen nem tudom, ki az. Mindenkit köt a titoktartás, még a szerkesztőknek sem jár el a szája.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 13:51:08

Találgatásnak az is jó lehet, hogy szerintetek ki az aki megosztaná a párjával a pénzt mondjuk a mostani felállás szerint?
Ki meg nem?
Vagy van-e olyan aki igen?

felmary 2011.04.22. 13:52:11

@a copfos: Már miért kellene kiutazni? A Topmodel döntője egy stúdióban volt (ott voltam... - mármint, természetesen nem a színpadon, és nem is rajongók között :-)) - holott a versenyt természetesen különböző helyszíneken vették fel.
Én -ha a csatorna helyében lennék- biztos, hogy sms-ben szavaztatnám meg a győztes, egyszerűen csak azért, hogy ezzel is kaszáljak egy rakat pénzt. Nem állítom, hogy így lesz, mert nem tudom, de ez egy teljesen logikus, és financiálisan ésszerű zárás lenne. Ráadásul a játék szempontjából sem mindegy, hogy a bentlévőkkel is, és a nézőkkel is jóban kell lenned - vagyis nem lehetsz kétszínű, mert azt a nézők tudják...

Kind of Angel 2011.04.22. 13:52:23

@triss: Pont ezen gondolkodtam én is, mármint a kezdőcsapaton. Korleónén kívül volt ott akár egyetlen fajsúlyos egyéniség? Nemtom milyen koncepció mentén castingoltak a producerek, de totál kiegyenlítetlennek érzem a bepakolt emberkékben lakozó potenciált. Kivéve Pókmajmot ofkorsz. Egyszerű, mit egy százasszög, ugyanakkor józan paraszti észből táplálkozó rafkósság is vagyon benne. Nélküle már eret vágtam volna magamon, az udvartartás produkálta posvány kezd sok lenni...

szepi79 2011.04.22. 13:52:43

@Móka na: dehogy vagy naiv, szerintem minden esély megvan arra, hogy a skandináv szerkesztők is olvassák a hogyvoltot, különös tekintettel a kommentekre :D

triss 2011.04.22. 13:53:32

Dani Magnumhoz akart hasonlítani - biztos tetszett neki a boldogító nem-ben :)

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 13:53:33

Móka: kihúztuk 14-ig! :)) Remélem otthonról is jössz még a hétvégén írni! :)

triss 2011.04.22. 13:54:08

bár ott azt hiszem nem volt bajsza! :O

triss 2011.04.22. 13:56:51

szerintem egyedül Jenni nem osztaná meg a pénzt, a többi még ha elég önző is lenne hozzá túl félénk ehhez.
És még talán szandra, talán.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 13:58:54

@triss: vagy amikor a Jóbarátokban Mónika (Krisztára hasonlít!) pasija volt bajszosan.

Móka na 2011.04.22. 14:01:03

@mosoly73: FUuuuuuuuuuuuuuu talán, habár hazautazom stb. De jó hallani ezt. Szombat éjjel egy korty sör neked is jár majd.:) De lehet belézengek még valamikor, két tojás festés között. :D
Köszönöm a szórakoztatást mindenkinek.
Kellemes Ünnepeket! ha nem sikerül a lézeng.. :)

artifex · http://www.amywinehouse.co.uk/ 2011.04.22. 14:02:17

@Billy a kölyök: pjt = Polgárjogi Társulás

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 14:02:27

@triss: szerintem Ádám sem. Csak érdekből barátságos a lányokkal, Nikivel is.
Aliz talán megosztaná, belőle kinézem.
Kristóf is jószándékú, de most Jenni elrontotta nagyon a megítélését nála. Nagyon bosszantott tegnap Jenni önelégült ostoba mosolya.

a copfos 2011.04.22. 14:02:38

@felmary: Ok, értelek. De mint mondottam volt, a nyertes már megvan:-) Úgyhogy ezen kár filózni.

artifex · http://www.amywinehouse.co.uk/ 2011.04.22. 14:05:09

@a copfos: és ki nyert? egyébként én is kiváncsi lennék hogyan lesz vége, mert eddig mindig ugyanannyi ember maradt, így soha nem fog elfogyni. és a végén egy vagy két ember kapja a zsét? ha már végig párokról van szó, akkor a pénz is páros-e vagy sem.

triss 2011.04.22. 14:10:43

@mosoly73: Ádám szerintem félne önzőzni, de csak azért mert lemegy a tévében :)

Kristóf meg jól beválasztott szegény... Így járnak a kedves, de naiv fiúk :) Attól függetlenül megosztaná a nyereményt, ő olyan

a copfos 2011.04.22. 14:11:12

@artifex: Nem tudom, hogy ki/kik nyertek, mert mély kuss van. Szerencsére, mert akkor nem lenne értelme agyalgatnom:-)De szerintem egy ember viszi, nem pár.

2011.04.22. 14:17:49

Én mondjuk végignyerítettem az egészet - aki ezen az összefoglalón és bohumil stejskal írásain sem tud röhögni, az inkább egyen meg még egy citromot, tisztán, magában.

Egyébként kurva nagy igazság úgy ahogy van a 3-4. bekezdés. Két (lassan megint egy) játékos van, aki játssza is ezt a játékot, a többit gyalog zavarnám haza, annyira nem érte meg őket beválogatni.

Niki válaszán besírtam, amit Horváth Éva kérdésére adott. Henifert látva/hallva mindig azt hiszem, ennél már tényleg de tényleg nem lehet ennél lejjebb, de aztán mégis mindig van egy még sötétebb. A nyilvánvalóan debil hotellakókon kívül amúgy csak az nem veszi észre aki nem akarja, hogy Ádám annyira meleg, hogy ha ráköpnének, simán elkezdene forrni. Dani haverja dettó.

Robival sikerült a szerkesztőknek megint beküldeni egy puhapöcs félkegyelműt, akinél Juan is jobban játssza ezt a játékot. Így értelme nem sok van a védettségnek, már attól félek, hogy a legközelebbi lángelme Horvát Éva mögé fog vele beállni. Ha a férgeknek végül sikerül kiejteni (az egyébként egyre közönségesebb) Szandrát, akkor asszem át is lehetne pörgetni a visszalévő kb. 20 adást, mert nyilvánvaló, hogy így a homokos bróker fogja megnyerni az irányított játékot.

_Molly 2011.04.22. 14:23:29

@Hana30: "A játékot vagy Korleónénak, vagy Szandrának kellene nyerni. A többiek csak lapítanak mint szar a fűben."

Hááát, én még emlékszem az első magyaroszági Big Brotherre. A finish-be 2 játékos került be. Az egyik a híres-hírhedt BB Évi volt, a másik egy tejbetök fickó (már a nevét sem tudom), aki gyakorlatilag végigaludta azt a néhány hónapot, amíg bent volt. Nem csinált semmit, viszont így konfliktusba se' került soha senkivel.

Akinek sikerül láthatatlanná válnia, és mindig ügyesen kitérnie a vezérürük útjából, szerintem annak is van esélye. Amíg azok egymást tépik, addig oldalágon bele lehet osonni a nyereményért.:)

A végén fej-fej mellett haladt a szavazás, szóval akár ő is győzhetett volna.:)

parttalan 2011.04.22. 14:24:43

Én már azt várom, amikor végre a "régiek" is kezdenek kihullani, nem csak a hódítók. S közülük is a fajsúlyosabbak. Mert hisz előbb-utóbb ők sem kerűlhetik el a sorsukat. Most még nagy az összetartás köztük - Ádám, Dani, Kristóf egy jó barát - Kriszta - Niki- Alíz és Jennifer szintén összetart, de vaj' mikor világlik ki pici fejecskéjükben a felismerés: ezt a játékot biza csak egyetlen személy nyerheti meg? Na majd mikor pl. Ádám a nagy haver Kristóf ellen szervezkedik.. onnantól lesz igazán érdekes ez a műsor.

Kivétel 2011.04.22. 14:32:12

@bohumil stejskal: :))) hát megértem, nehéz lehet nektek ott:))

ŰberManci 2011.04.22. 14:33:22

@Lotyó Bridzsida: Valóban csodálatos lehet vele az élet :D Az első ilyen hisztinél elbeszélgetnék vele, hogy tudja merre van arccal, a másodiknál csomagolnék. Neki. :D Áhh, hagyjuk is, mert csak pofozkodhatnékom támad :D

Azért, hogy némileg on is legyek: Azok után, amit tegnap művelt Dzsennike nem csodálkoznék, ha kirakná a szűrét Kristóf, amint teheti. Meg is érdemelné.

Kivétel 2011.04.22. 14:46:40

@fairytale: hát szerintem a szőkeségen kívül van még különbség külsőre... nekem Szöszi se szőkén, se más színű hajjal se jönne be... Robi meg, khmmmm... csak az a cipő ne lenne...:)

dr. Mutyilufi Dr. 2011.04.22. 14:52:10

@parttalan: egyetértek, kezd uncsi lenni hogy az eredeti 10-ből heten még mindig bennt vannak. Danit is hogy visszahozták, újra esélytelen lett Szandra, pedig az első héten még bőven akadtak ingadozók mert mindenki érezte hogy Ádámék meggyengültek. Mondjuk Szandra a viselkedésével is bőven hozzásegítette saját magát az elszigetelődéshez.

cöcke 2011.04.22. 14:59:53

Biztos én vagyok maradi, 30 éves picsa, de nekem ezektől a csupasz-kopasz pöcsöktől, mellkastól okádanom kell,először azt hittem csaj van a képen fasszal.

triss 2011.04.22. 15:03:08

nekem pedig nem tetszik Jenni külsőre sem. A lányok közül tényleg a Kriszta a legszebb, bár nem értem alul miért húzza ki a szemét, nekem is volt egy barátnőm aki alul is feketére festette, még jó hogy szóltam neki , hogy ne tegye - lám létezik önzetlen lány-lány barátság is :)

Edecker Bürger 2011.04.22. 15:05:30

@cöcke: Ssssss, csöndesen, mert az itteni 20-on éves kommandó egyes tagjai szerint ez az igényesség csúcsa. Fasziknál se hónaljszőr, se semmi. Szerintem is fúj.

*jinx* 2011.04.22. 15:06:12

@Als: nekem se jön be Dani egyáltalán, olyan birka feje van! :D

triss 2011.04.22. 15:06:18

@cöcke: hát tény, hogy mi még láttunk szőröset is :-)
nekem a nagyon rövidre vágott tetszik, hátha kristóf hagyja kicsit nőni, és akkor kaphatunk majd olyan képet is.

sandokan 2011.04.22. 15:09:30

táncos lábú aszongya, hogy: „Szandra blabla, hazug, blabla, de én csak azért voltam vele, mert 12 napja kiakartam ejteni.” wtf? most komolyan, ezeket a birkákat, honnan válogatták össze?

Fred Aster folyamatosan kibeszélte, még a csúzlizást is, nem is akármilyen tirpák módon, végig alázta szerencsétlen lányt a háta mögött, közben összejött szexszárd eladójával, de szandra a hazug. egyébként igen, de a sógor akkor mi?

Az a legszebb, hogy azoknak mondja mindezt, akik mióta bent volt, folyamatosan ki akarták nyírni, ami harmadjára már sikerült is. Ez az alakítás, még pöszike távozását is űberelte. Elképesztő, hogy ennyire ne legyen gerince valakinek, még ha legelőn is nevelkedett.

triss 2011.04.22. 15:10:00

HÉ-nek meg nem a hajával, hanem az arcával van valami - úgy néz ki mintha idősebb lenne és megplasztikázták volna jól. Ez Nikire is igaz, nem hittem volna hogy csak 23.

beacska 2011.04.22. 15:14:16

@sandokan: nem akarták kinyírni, csak az volt az egyszem út a Szandra kiejtése felé.
Szerintem nem tette rosszul, hogy még utoljára elmondta, hogy csak azért nem a Szandra ment éppen haza, mert nem küldtek be csajokat. Nem a boszin múlott...

*jinx* 2011.04.22. 15:21:11

@_Molly: VV-ekt is csak ilyen puhapöcs figurák nyerték meg. :/

Kivétel 2011.04.22. 15:22:49

@triss: egyetértek veled, Jenny olyan átlag fejű, semmi különös nincs rajta, Kriszta legalább különleges arcú, szerintem is ő a legszebb, egy icipicit vékonyka, de még így is sokkal jobb, mint Szandra.. Hú, néha, mikor mutatták, hogy átkulcsolta a lábaival a Krisztiánt... hát tényleg rászolgált a nevére.. mint amikor a pók ráakaszkodik valamire...fúúú

Kivétel 2011.04.22. 15:24:53

@cöcke: Robin legalább van egy pici szőr..
kell az oda, nem csúnya

sandokan 2011.04.22. 15:33:14

@beacska: na ne, amikor bejött, a csipet csapat a másik srácot választotta volna (1), a múlt héten oliverkahnnak kellett volna szandra mögé állnia (2) ez volt a terv és most kondás don utasítására a táncoslábú volt a feláldozható személy.(3) A birka meg tapsolva megy a vágóhídra.

A lelépésén tényleg nem tudtam, hogy ordítsak vagy nevessek. Szeretlek benneteket gyerekek, átnéztetek rajtam, a szemembe hazudtatok, én is, de akkor is szandra a hazug. Nem én és nem ti. Világbéke. uff.

Majd egyszer vajon elgondolkodik azon, hogy sátán nikis kalandja megért neki 25 milkát?

Edecker Bürger 2011.04.22. 15:36:29

@Kivétel: Jenny-re mondják, hogy helyeske. Azt kész. Kriszta szerintem is a legjobban néz ki, bűbájos mosolya van egyes fotókon. Alíz jól tud kinézni, nálam ő a második. Szandra alakja jó volna, de egy kis húst vagy izmot gyűjthetne magára. Nálam a Niki a leggázabb, de úgy látszik, a pasik buknak az ilyen üres, semmilyen (azaz hordó) alakú nőkre. (Mielőtt valaki ekézni kezd, már túl vagyok azon a koron, hogy féltékeny lennék erre a buta szőkére. Fénykoromban minden pasi farokfelvágva akart bekeríteni..)

Férfiak: legjobban most a Robi ördögfeje jön be. A tánctanár nem tetszett. A Kristófnak jó az arcberendezése, azért találja meg mindenki elsőre. (Távol ülő szemek, szép vonalú orr és szemöldök.) Ádám pont úgy néz ki, mint egy valaha volt vőlegényem, csak annak nem voltak vámpír fogai. Gábort a többiekkel már kibeszéltük, Dani az meg Dani, mióta visszaküldték, valahogy kevésbé tetszik külsőre. Levi meg királyfi.

Fabius 2011.04.22. 15:40:03

@sixx:

"T69-es láttán eszembe jutott egy 1988-as hajdúsámsoni diszkóélményem, az egyik haverom éppen a táncparkett közepén hugyozott félmeztelenül, a másik meg a helyi Marcellina pjt-klub (guglizzál!) elnökét rángatta egyre"

degyönyörű :-D:-D

cöcke 2011.04.22. 15:41:06

@triss: hát Kristóf növeszthetne méteres szőröket is akkor is hidegen hagyna, az ostobaságon sajna nem tudok túllépni,az még a csupaszságnál is jobban kiidegel :).
Jennynek meg iszonyat parasztos feje van, az alakjától sem dőltem el, húsz évesen kb. mindenkinek ilyen alakja van, ha nem zabál össze mindent.
Kriszta a legszebb, arcra is, testre is, legalább látszik, hogy dolgozik rajta, szép izmos, viszont a szörnyű anyajegyet levetethetné.

sandokan 2011.04.22. 15:42:47

@Edecker Bürger: de mit számít a kinézet, ha teljesen üresfejű mindegyik? megint ezek a külsőségek, áh.

triss 2011.04.22. 15:46:52

@Edecker Bürger: Nekem is volt egy Ádámhoz hasonló pasim - eleinte az ő nevén emlegettem Ádámot :o :)

Dani nekem nem tetszik, talán szakállal, borostával jobb lenne, neki jól állna.

Kristóf meg a vidámsága miatt tetszett főleg

beacska 2011.04.22. 15:48:03

@sandokan: igen, a másik srácot választotta volna, de azóta Szandra párja, és a cél végig az volt, hogy egy "megbízható" ember kerüljön Szandra mellé. és ehhez csak ez az egy út volt. Nem emlékszem rá, hogy savazták volna. Sőőőt, egész jól beilleszkedni látszott, ott cimbizett velük. (bár, saját bevallása szerint azért érezte magán a bélyeget.)

triss 2011.04.22. 15:57:43

@cöcke: Igen azt az anyajegyet le kéne vetetnie, eleinte mindig csak azt néztem. Az ilyet amúgy is jobb leszedni, mert valószínűleg nőni fog.

Kristófban nekem a vidámsága tetszik.

*jinx* 2011.04.22. 15:58:27

@cöcke: nemtom, nekem Kriszta nem jön be se külsőleg se belsőleg. Dzseni iszonyat hisztis, a hangjával szúnyogot lehetne riasztani. Talán Alíz tetszik, viszont az orra ront az összképen. Kata szép volt, Niki közönséges. :P

Edecker Bürger 2011.04.22. 16:00:32

@sandokan: Most kizárólag! a külsőségekről írtam. Ha mellé kell tenni az észbeli képességeket, lelket, szeretetre méltóságot stb., más jön ki.
@triss: Én is! Néha azért kell gondolkoznom a rendes nevén, mielőtt leírom:)

triss 2011.04.22. 16:15:44

@Edecker Bürger: :) :) :) nem :) de én is majdnem rákérdeztem!

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 16:21:24

Azt írták ez egy szappanopera is egyben. Most gondolom jön egy vak-, vagy csúnya lány, vagy legalább egy beszélő kutya, és kiderül ki indult rá az eltitkolt féltestvérére. :)

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 16:21:24

Azt írták ez egy szappanopera is egyben. Most gondolom jön egy vak-, vagy csúnya lány, vagy legalább egy beszélő kutya, és kiderül ki indult rá az eltitkolt féltestvérére. :)

cöcke 2011.04.22. 16:27:27

@*jinx*: nekem belsőleg senki sem jön be.
Kata fejre nem volt rossz, de kicsit nagydarabnak tűnt.

reloaded 2011.04.22. 16:29:42

off:
Hát tényleg Dzseni képe parasztos, bár nem tehet róla.
Azt sem értem mi a jó abban ha egy pasi csupasz.
Kriszta alakja jó, de nekem nem jön be a feje.
Ha nőt kéne választani hosszú távra biztos Alíz lenne, aranyos, mosolygós, nem is hülye.
Krisztián még mindig a lila karkötőn gondolkozik, hogy mi köze a játékhoz még is :)
Na pont ezért nem őszinték a pasik különben a nőkkel, mert ha őszinték akkor meg lebunkózzák őket.

sandokan 2011.04.22. 16:33:37

@beacska: lehet, hogy félreérthető volt, természetesen nem szandra szintű utálat övezte, de a sorban, a többi birkához hasonlóan nagyon hátul volt. Kívülálló és feláldozható, ezért minden alkalommal célkeresztben volt. Az meg csak egy jó indok, hogy katy perry az igazi célpont. De ez ő hazug én meg nem és körben megtesz három fejkörzést az önimádat oltárán. Vajon tényleg csak ilyen emberkék jelentkeznek?

Nem lenne rossz ez, csak ahogy tegnap is írtam gyenge, unalmas és nagyon egyszerű "játékosokat" választottak és rossz forgatókönyvet írtak. Barátokat szerezni, meg az utazás miatt mentek ki. Ja, hogy ez egy műsor, egy játék, ami 25 milkáért megy. Ok, de akkor miért őket vitték? Nem értem.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 16:33:51

@cöcke: Szerintem is Kata helyes és kedves arcú volt. Egészében meg természetesen nőiesnek találtam. Bár kicsit bugyuta volt. Ha nem Ádám párja, még bent lenne.

*jinx* 2011.04.22. 16:44:52

@mosoly73: a partifotókon, amiket belinkeltek kifejezetten jó csaj! :)

sandokan 2011.04.22. 16:50:59

@mosoly73: "Bár kicsit bugyuta volt."

Még a benti átlagnál is jobban, ami azért már veszélyes kategória. A vége nála is epic volt: "Öld meg!!!"

beacska 2011.04.22. 16:53:47

@sandokan: én HISZEM, hogy a következő széria jobb lesz. Tényleg sokan nem tudták, mire mennek...és így nem is várható el tőlük. Talán a következő ;D

delikvens 2011.04.22. 17:08:02

azt kell mondjam,en csiptem a tanctanart az elejen,o legalabb kicsit bizonyitotta hogy ferfi az osszes tobbivel ellentetben(kiveve a mindenkapusokgyongyet)bar nem ertettem miert magyarazkodik a fel(?)buzi,beretvarajongo trendiarcok gyulekezetenek. Bicskanyitogato Dzseni pedig megerdemelne egy HP dijat.ha a kutyamnak ennyi esze lenne mint neki, isten bizony elaltatnam szegenyt....

roxy77 2011.04.22. 17:17:06

Találós kérdés: Ki hasonlít leginkább Hurvinyekre az édenben ?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.04.22. 17:23:23

@beacska: Sziasztok! Már tuti, hogy lesz következő széria?

Egyébként arra lennék kíváncsi, hogy hány jelentkezőből válogatták ki a játékosokat, és milyen szempont szerint; mert az eddig látottak alapján, nem hiszem, hogy sokan jelentkeztek, uis nem raktak volna be ennyi "okos, értelmes, intelligens" embert, talán...

Edecker Bürger 2011.04.22. 17:26:21

@roxy77: Don Korleone Ádám? Mit nyertem?

sandokan 2011.04.22. 17:33:24

@beacska: de ránk a borotválkozáson kívül még az is jellemző, hogy folyamatosan tanulunk és fejlődünk, ezért nem egy barlangból írogatunk. Ezek meg ... Amúgy, akkor már inkább a Farmból csináljanak második kiadást és ne ebből.

@ladyandhenk: az a baj, hogy a hasonló próbálkozások alapján, nálunk szeretik az ilyen szintű emberkéket beválogatni. szerintem ez független a jelentkezők számától, az ilyen egyszerű típus kell és kész. a miértre viszont jó lenne tudni a választ.

Edecker Bürger 2011.04.22. 17:37:40

@sandokan: Biztos lenne a jókülsejű lányok-fiúk között humoros, némi ésszel rendelkező, társaságkedvelő. Nem értem a nívót.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.04.22. 17:42:45

@sandokan: Egy agyba-főbe konspiráló játék lényege az lenne, hogy néha értelmes embereket is összeszedjenek, már csak azért is, hogy tudjanak okoskodni, terveket szőni. Ezzel a műsor saját magát ássa el, pedig az ötlet nem lenne rossz.
1 ember van, aki ésszel gondolkodik, 1 pedig khm... nem is tom, h mivel, már ha azt csinálja, a többi viszont semmit nem csinál; nem hiszem, hogy ez megéri a műsor készítőinek is. Bár, ki tudja.

roxy77 2011.04.22. 17:53:42

@Edecker Bürger
Igen ! Hurvinyek reinkarnációja Don...
Bár ő közel sem bugyuta, az új Hurvinyek már megunta, hogy bábuként mozgassák , visszatért és dönt.
A nyereményed,
a : részt vehetsz Marc "átváltoztatjuk 1 nap alatt show-műsorán"
B : Jenny hangos felolvasása 1 !!! órán keresztül a " Styupidú " című könyvből
C : Szívélyes gratulációm :-)

sandokan 2011.04.22. 17:53:55

@Edecker Bürger: @ladyandhenk: egyetértek, hiszen erről beszélek már hetek óta. Sajnos az üres fej, csupasz test kombónál tovább nem jutottak a szerkesztők. Bántóan egyszerű megnyilvánulások, nulla humor, kiszámítható, izgalommentes forgatókönyv. next time.

Edecker Bürger 2011.04.22. 17:55:58

@roxy77: Ha a b)-t választom, neked is ott kell lenned. Viszek valami alkoholt is, hogy kibírjuk.

Edecker Bürger 2011.04.22. 17:57:59

@ladyandhenk: Az alapötlet jó, azért is kezdtem nézni. Úgy látszik, a magyar casting valahol mindig elcsúszik. Tán valami koncepció kéne, mert ez így nulla.

Edecker Bürger 2011.04.22. 18:00:56

@roxy77: Valaki találóan írta egyszer az Ice Age-ből a lajhárt, annak is hasonló szemberendezése van. Ha még kétfelé-többfelé (mint a kaméleonok) is tudna nézni a Don, akkor mindenkit szemmel tarthatna.

roxy77 2011.04.22. 18:13:23

@ Edecker Bürger
Igen, úgy forgatja a szemét mint egy kaméleDon ;)
Nem találni ezek között az emberek között olyat aki igazán ravasz, taktikus játékos lenne. Donnak is van még hová fejlődnie...A többi játékos említésre sem méltó.

roxy77 2011.04.22. 18:16:15

@Edecker Bürger: okok:))) - bár ebben nem vagyok erős...

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 18:31:37

@Edecker Bürger: Az Isten szerelmére vigyetek füldugót is, ne kockáztassatok!:) Meg aztán vigyázat, mert az alkohol tompítja az agyat (legalábbis így hallottam:) ), és még elkezditek felfedezni a személyiségének érdekes részeit! :)

roxy77 2011.04.22. 18:52:00

@mosoly73: személyiségének érdekes része a titkos gekkkóevés...igaz egyszer elszólta magát e barbár szokásáról, de ő hisz benne ... hisz benne mert, a haja ekkor nem ragad és fényes lesz.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.04.22. 18:59:09

@Edecker Bürger: Talán IQ teszt az alap :P (itt kiesne a jelentkezők 95%-a, majd egy kis kommunikáció (aki affektál, vagy 5 percig mond egy szót, azonnal kizárni)-kiesett még 4%, utána esetleg meg lehet nézni, hogy ki hogy is néz ki. Talán ezért nincs normális játékos, mert ilyet nem találtak. Lehet, hogy megfejtettem a saját kérdésemet? :P:P
Hozzáteszem, hogy irritáló, hogy mindig vasággyal 40kg-os libákat választanak be, illetve csak "tökéletes" kinézetű pasikat. Persze ez, csak az én véleményem...

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 19:01:13

@roxy77: najó... egy vicces mondása véletlenül neki is lehet.:) Majd felkérik reklámarcnak a gekkót is tartalmazó hajfényesítőhöz, aztán celeb lesz nekünk belőle.
Képzelem, hogy várta ezt a részt, adásban végre, amikor meglepetést okoz, végre ő is. hihi :)

Edecker Bürger 2011.04.22. 19:05:12

@roxy77: @mosoly73: Ha megiszom roxy részét, akkor én már semmit nem fedezek fel.

Edecker Bürger 2011.04.22. 19:07:17

@ladyandhenk: Úúúúúgy szeretnék én lenni a casting vezetője, a rohadt boszorkány. Ti viszont biztos, hogy nem panaszkodnátok utána a műsorra.

Edecker Bürger 2011.04.22. 19:08:17

@mosoly73: Felvette VHS-re, mert csak arról tudja, hogy oda-vissza lehet játszani, és naponta többször is megnézi.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.04.22. 19:11:19

@Edecker Bürger: Hű, elképzelni sem merem, hogy kik kerülnének be :) Valami támpont esetleg, csak hogy mire ne panaszkodjak :) ?

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 19:14:03

A memóriája csak arra terjed ki, hogy 10-20 év múlva is felemlegessen majd sérelmeket. Szegény párja!

Edecker Bürger 2011.04.22. 19:41:34

@ladyandhenk: Én így csinálnám.
Mutatós legyen, esetleg érdekes arcú, ebben a játékban azért fontos, hogy kinézzen valahogy. Jellegzetes, nem ilyen egyenizé, mint pl. a Jenny.
A külső jegyekhez társítanám a "belső értékeket", és nem feltétlen a sztereotípiáknak megfelelően.
Nem érdekelne sem a végzettsége, sem a munkahelye, totál utolsó szempont.
A "buta" sokszor nem buta a játék szempontjából, és az okos is tud unalmas lenni. De ha az okos pl. Okoskatörp, azzal már lehet mit kezdeni. Ezek most csak ilyen szösszenetek részemről. Pl. olyan helyzetbe hoznám, ahol kijönne az igazi énje, én a humorérzéket hiányolom itt. Több erős személyiséget eresztenék össze. Ja, és nem lenne feltétel a szex bevállalása, az vagy jön, vagy nem.

triss 2011.04.22. 19:57:03

@Edecker Bürger: így gondolom én is.

Akik jók műsor szempontjából: Jenni, Ádám, Kristóf. Kristóf azért mert buta de jószívű, így lehet rajta sokat röhögni - írom gyorsan mielőtt megvádolnátok hogy tetszik ( :)
habár a sok fütyi mutogatás bejön, akkor is ha tök csupi.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 19:59:17

@Edecker Bürger: Valami normális feladatokat is kitudnál találni nekik? Legyen történés, ne csak napozzanak.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.04.22. 20:00:12

@Edecker Bürger: aham...
Ha már a törpöknél tartunk, ott mindegyik egyéniség, aki nevesítve van:)
Szerintem nem a külső lenne itt a lényeg, mert itt annyira el vannak telve maguktól, hogy az már néha fáj. Oké, hogy szépek, csinosak, de ez miért is olyan jó? Nem csak az lehet képernyőképes, akinek genetikai jó segge van...:P (megítélés kérdése, persze)
Én temperamentumos, kisugárzással rendelkező fiatalokat vinnék be (focizó egyedeket a közelébe nem engednék a műsornak, most is látszik, hogy milyen sok hasznuk van...), aztán inkább legyen valaki karakteres, mint teleszilikonniki...
Szeretem, ha valakinek vannak gondolatai, stílusa. "Namármost" vagy rosszul vágják össze a műsort, vagy nem tom, de csak az jön le, hogy mennyire üresfejű társaság. Még Ádám, Alíz vállalható...

triss 2011.04.22. 20:03:27

jenni üresfejű viszont ritka sértődékeny, jó vele vigyázni, teljesen az érzelmek irányítják, ha nem fosott volna Ádámék haragjától, akkor Toldit választotta volna, mindegyik faszit lecserélte, mert megsértették..

triss 2011.04.22. 20:04:13

Mondjuk ki végre amit itt kerülgetünk: velünk sokkal jobb műsor lett volna :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.04.22. 20:04:56

@mosoly73: az tuti, hogy nem jó, hogy csak döglenek. Luxus börtön ez is, mint a VV, ahol éppen kibékültek az álszerelmesek... Ha már ilyen tökéletes a teste mindegyiknek, menjenek tornázni, futni a partra. Játszanak FEJTÖRŐKET, tudom, most ettől a szótól is ott pusztulnának, ha meghallanák...! Ja, ehhez nem kell szerkesztői utasítás sem...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.04.22. 20:06:32

@triss: Ezt sem mondanám:) Én tudom, hogy tökéletes vagyok, de más is? :P:P:P

triss 2011.04.22. 20:11:23

@ladyandhenk: :)
hát én max. a műsor szempontjából vagyok az - azt hiszem rám azt mondanák, hogy "megosztó személyiség"

Edecker Bürger 2011.04.22. 20:11:41

@ladyandhenk: Azt mondtam, kinézzen valahogy. Nem azt, hogy genetikai segge legyen. Nekem pl. az úgymond csúnya pasik jönnek be, de valami plusz kell, legyen benne.
Bocs, nem vagyok túl összeszedett, de ha felsorolnám ma mi mindent csináltam ...

triss 2011.04.22. 20:14:05

@Edecker Bürger: nekem az van, de mindig attól félek, hogy egyszer megindul az a tömeg lefelé és lapos de kurva hosszú lesz

Edecker Bürger 2011.04.22. 20:14:19

@ladyandhenk: A történeten meg mindig csavarnék egyet, minden alkalommal van ötletem, mit lehetett volna (megtalálod a kommentek között), aztán csak a könnyebb ellenállást választják a szerkesztők. (Jó, tudom, már rég leforgatták.)

Csárli Sín (törölt) 2011.04.22. 20:18:58

Tudom, hogy rosszul eltalált szereplőválasztásban a magyar média hagyományosan bárkit tud überelni, de azért egy ilyen műsorra csak összeszedhették volna magukat a szerkesztők. A huszonakárhány eddig szereplő emberből írd és mondd 2-nek, max 3-nak jutott eszébe magától a tökvakaráson és birkaságon kívül mást is csinálni, ami azért a műsor céljához képest nagyon gyér.

Egyébként nem hiszem el, hogy a "szép" csajok helyett nem lehetett volna valóban szép magyar csajokat összeszedni, kizárt, hogy nem jelentkezett legalább 100 wannabe leány a műsorba, akik reggeli felkeléskor különbül néznek ki, mint mondjuk Niki. Így hogy a faszba' építsünk országimázst, hogy egy külföldi megnézi a műsort, oszt' azt hiszi, hogy itthon a 150 centis de 70 kilós, elhízott, lusta, hordótestű, tehenészlány arcú lányok az überelhetetlen színvonal. Ne mááár...

moncsi007 2011.04.22. 20:26:55

Grobi: az új csicska gratula neki :/

Krisztián: undorító volt eddig is a távozását is sikerült azzá tennie :S

még nem olvastam el a kommenteket "csak" az utolsót, de
Csárli Sín veled max. egyetértek!!

Csárli Sín (törölt) 2011.04.22. 21:01:04

Krisztiánt én sem igazán értettem. Lehet szimpatizálni Szandrával vagy éppen utálni, de így egyszerűen nem szabad megalázni egy nőt a tömeg előtt - feltéve, ha az ember nem egy büdös tapló, mint a kis táncoslábú.

Edecker Bürger 2011.04.22. 21:05:16

@Csárli Sín: Dehát még szépségversenyt is nyert bent! Akkor mégiscsak ez kell? (Ja, hogy a Don nőjét nem merték hátrébb rakni?)

triss 2011.04.22. 21:10:54

@Edecker Bürger: Niki könnyű, az kell nekik :D Így mindig láthatnak pinát/segget/csöcsöt - azaz kedves, jó természetű lány :)

Csárli Sín (törölt) 2011.04.22. 21:11:14

@Edecker Bürger:

Mondom mekkora a színvonal :-D
Egyébként egész biztos, hogy arra játszottak, hogy Niki majd védettséget kap, ha ő lesz a legszebb. Teszem hozzá, az hogy Niki bármilyen környezetben is a legszebb legyen, csakis és kizárólag egy olyan helyen lehetséges, ahol bármi megtörténhet.
Baszki, mennyire igaz... Szarból várat építettek.

triss 2011.04.22. 21:17:16

Nikit sem a szépsége miatt választották be.

Edecker Bürger 2011.04.22. 21:18:22

@Csárli Sín: Azért időnként megnyugszom, hogy nem csak engem irritál ez a ... áhh, nincs rá jó kifejezés, micsoda.
Ja, hogy folytassam a fasza kis kiválasztásomat: figyelembe venném a játék dinamikáját, kit, mikor és miért kell beküldeni.
Nálam biztos lenne bent egy csöcsös-segges nagyszájú, jófej lány, aki elrendezné mindenki lelkét, főleg, hogy tudja hol a helye, vagy amikor mindenki rohadt elégedett magával, mondana valami földre lerángatóst.
Éééés, nem lennének díszlet/statiszta szereplők, mindenkinek volna funkciója. Most nincs.

Edecker Bürger 2011.04.22. 21:21:33

@triss: Nem jött át ezek szerint a gonoszkodásom.

Ljubica hol a fenében kujtorog? Éjnek évadján bezzeg tud írni, de olyankor én már a komoly szellemi kihívást jelentő burger boltos játékomat játszom, eszembe sem jut, van még itt valaki.

triss 2011.04.22. 21:22:42

@Edecker Bürger: igen az ilyennek lenne esélye nyerni. Szomorú is, hogy lányban nincs bent olyan aki kicsit tudná irányítani a dolgokat

triss 2011.04.22. 21:24:24

@Edecker Bürger: az lehet, mert alig bírok figyelni, úgy fáj a fejem, talán inkább filmet kéne nézni.........
:D

Edecker Bürger 2011.04.22. 21:25:31

@triss: Tedd azt. Vasárnap eső lesz, azt jelzed mint a béka?

triss 2011.04.22. 21:25:31

jobb is ha megyek,

triss 2011.04.22. 21:28:16

@Edecker Bürger: nem szerencsére azt nem érzem meg - valami felsőlégútit kaptam el, pedig már majdnem rávettem magam némi mozgásra, na most sem jött össze :)

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 21:29:53

Az első héten a lányok voltak veszélyben. Elment Ria, Tünde. Ez alatt a magabiztos fiúk lettek az irányítók és ez megalapozta a lányok hozzáállását, és hát azóta is lapítanak a behódolt lányok.

roxy77 2011.04.22. 21:48:42

@mosoly73: igen...nincs olyan lány aki jól rendbe tennék okosan a fiúkat is...ha lenne egy kis eszük úgy tudnák irányítani még Dont is, hogy csak pislogna és makogna , heherészne és forgatná a szemét össze-vissza... - nem olyan nehéz eset ő --- túl átlátszó, a pandorán is jobban be lehetne őt támadni célzott kérdésekkel , amire nem számít, és ezt a " jó csapat , meg baráti közösség - álkifogást lekezelni. Hiszen ha lenne egy kis eszük tudnák, hogy ez csak ideig óráig jó csapat...ha annak tartják magukat...én nem. Tovább öntudatra ébreszteni ezt a tohonya, unalmas, sekélyes, irányítható bandát.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.04.22. 21:57:12

@ladyandhenk: Megosztó tud lenni, mégis mindenki figyel rá és nem hülye, még ha néha annak is állítja be magát!

roxy77 2011.04.22. 22:03:08

Donnak számos gyenge pontja van...persze nézőpont kérdése, de sokkal jobban kábíthatná a nőket...megértem hogy nem tetszik a pontyszájú Niki neki, de a nőt gyorsan vihetik,úgy hogy megnyugatják megvédik a retorzíótól...egy nagyon erős Férfire lenne ott szükség , és egy igazi fondorlatos nőre aki nem árulja el hogy jóban van a fickóval és adják az infókat egymásnak...Don fegyvere a fenyegetés...megkeseríti a renitens életét...:))) igen??? hogyan ? Csúnyán néz rá a reggelinél? :-)) kiszavaztatja? :-)) csökkenne a népszerűsége ha már valaki nem fosna ennyire tőle , és megnyugtatná a népet. Persze mindenki más módszerrel taktikázik, de ezt a csordavonulást végre valaki robbanthatná.

Edecker Bürger 2011.04.22. 22:04:17

@ladyandhenk: Bár nem személy szerint rá gondoltam, de valóban, ilyen jellegű nőre. "Mondd csak kicsi csillagszeműm, cseréljenek úgy a párok, hogy te a Danival aludhass?" Tenné fel a kérdést. Még ami poén lenne, egy ősz hajú Miss Marple - védettséggel. Utálnák, de nagyika elrendezné a sorsukat.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 22:11:55

Hú... pl. Csernus doki féle ember.. belemondaná mindenki képébe a sajátos véleményét róla. Első héten hazaküldenék, de nem unatkoznánk.

ga_zsi 2011.04.22. 22:20:30

Nekem még mindig azzal van bajom, hogy visszahozták azt a Danigyereket (írhatom, mert rajta kívül mind a gyerekem lehetne.de "ha az első sikerül" ő is) Szandrának már pont sikerült egy kicsit megkavarni a levegőt, mert Levi mellette volt, Gábor is, Aliz is inkább, Szöszike meg főleg.
Aztán jött a "nagy hős" és mindennek vége. Szerintetek ezt akarták??? Akkor nagyon rossz stratégák a szerkesztők.
Egyébként Szandra nem azt mondta, mikor bejött, hogy a barátja tartotta el? Ő legalább bevallotta. Nem úgy, mint a Nikike. Szerintem - amit az adásból leszűrök, mert ugye nem ismerem őket, de más se - legalább akkora .... Niki is mint Szandra, csak az Ő szerencséje, hogy az első tízben benne volt. különben már ő is repült volna, mint a többi új.Három későbbjövő maradt csak benn, és mind a három védett volt először. Ki is ütötték a régieket, kivéve Robit, aki nem merte meglépni.
Jó lenne már, ha lenne egy kis izgalom is, mert már nagyon lapos, úgyszeretjük egymást hangulat van. Az tetszett volna most, ha kiesik a Dani és a Krietóf. Mit csinált volna "bánatában" a "király-don-vámpírfogú" Ádám?

roxy77 2011.04.22. 22:31:46

számomra megdöbbentő ez az alakoskodás a Pandorákon, ez a sok kínos dadogás, ide - oda pillantás, überbéna dedós válaszok, kuncogás és ovis viselkedés. Miért nem kérdezi meg valaki Dontól, mekkora részesedést adna a főnyereményből a társainak akik a nyeréshez segítették elő kollektívnek tűnő döntésekkel? Százalékot mondd ki csak!!!

Edecker Bürger 2011.04.22. 22:41:12

@roxy77: Én sem értem, olyan kis gyáva mindegyik. Aki válaszol, az is.

Edecker Bürger 2011.04.22. 22:44:28

Jobb is, hogy előre leforgatott anyag van, ha élőben menne, a szerkesztők csak gabalyodnának, gabalyodnának, a végén meg a legrosszabbat hoznák ki. Mostmár 2 hete semmi érdekeset nem alkottak, remélem összekapják magukat.

roxy77 2011.04.22. 23:08:49

Igen! Jóval több fekvésmentes programra lenne szükség. Eddigi feladatok , persze értem én a "zűűűllésmarketinget" ...mivel ennek is megvan a média felé a hatása...ami nagyon rossz , az már szinte jó...de ennél többet várnék a kreatív csapattól, hacsak nem Huan találja ki éppen az aznapi feladatokat...Mi lesz a következő? Jön a levél: Huan beszáll a csapatba Isaurával és párt választanak maguknak. Isaórának Kristóf jön be, akinek aznap meg kell tanítania a nőt a magyarul olvasás fortélyaira. Huán Dzsenit választja, aki elviszi őt a konyhára és megtanítja gekkót pucolni a vacsorára.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.22. 23:15:51

Ezekben a pénteki részekben nem sok új dolog van, a többsége ismétlés. Ennyi történik velük?

Kristóf megpróbált valamit kiszedni Jenniből a szándékait felfedve, de semmire se jutott. Miért nem lehet neki értelmesen megmondani mit akar, vagy nem akar tőle a hotelben, vagy inkább utána kint?

Krisztiánnak szex közben nem semmi benyögései vannak. Mondjuk szvsz a csaj hibája ha az első sértő megjegyzés után még újra rámászik. Mit várt?

Edecker Bürger 2011.04.22. 23:21:22

@mosoly73: Kedvelem Szandrát, de úgy otthagytam volna a tánctanárt álló farokkal, hogy csak na. Ja persze, ő csak úgy csinált, mintha élvezné, na ja. Az utolsó bejátszás tetszett, ahogy a Robinak mondja: Most részeg vagy, józanul akard. De nem vagyok biztos benne (a vágás miatt) hogy Robi Szandra szép barna szemeit dicséri.

f.nero 2011.04.23. 00:23:05

Jennykém, tényleg egy hisztis picsa vagy, nevetséges, hogy egy tengerparton azon problémázol, hogy vizes lesz a hajad.
Először azt hittem, hogy ez csak valami évődős, csajos dolog, de a Kristófot így ijesztgetni egy ilyen huszadrangú és mellesleg jogos beszólás miatt...
Azt gondolom, egy-két jóízű pofon sokat segítene neked, hogy egyensúlyba kerüljön a lelkivilágod. És még finom voltam.

zsivágó 2011.04.23. 11:13:25

Kristóf fasza! #éden_hotel játék

Sheeva 2011.04.23. 11:26:18

@mosoly73: miért, mit mondott Krisztián? most lemaradtam a 18+-ról...

triss 2011.04.23. 12:42:52

lányban találhattak volna érdekesebb személyiségeket, de fiúkra sok panasz nem lehet - Mr. Nyíregyházához hasonló embert még csak nem is ismertem, és Szöszike sem volt semmi! A macsós bulin a kigombolt ingében mikor azt magyarázta Szandrának vörös fejjel, hogy "nem érted, én vagyok az egyetlen esélyed" hát én dőltem a röhögéstől, főleg mikor a csaj ezt magasról leszarta.
De azért az is érdekes, hogy hogy magával ragadta a játék -mert ő állítólag nem ilyen :), na pont az ilyen emberektől félnék ha háború lenne :)
Remélem Robi fog majd meglepetéseket okozni

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.23. 14:38:10

@Sheeva: Hát szó szerint nem tudom, de valami olyasmit, hogy: na ez volt a bajod mi? ez hiányzott neked! (miközben épp rajta volt, ezúttal rendesen)
Korábban is volt már beszólása neki. "Ja csók, nincs!" (gyakorlatilag lekurvázta, közben).
Meg mikor a melleiről megkérdezte, hogy akarsz-e nagyobbat ezekből?, stb. Kedves fiú.
Én a második ilyen beszólást már nem vártam volna meg, és főleg nem támadom be újra meg újra. Ez a nő magát aláztatta meg így szvsz, utána meg várja a tiszteletet?
Krisztián meg mintha kötelező lett volna "hagynia magát".
Nevetséges mindkettő!
(Bocs a rajongóiktól :) )

triss 2011.04.23. 20:44:38

@Twinsy: nem semmi :)
19. kép: promocriptin - valójában bromocriptin és a migro adoma gondolom mikroadenoma
ez is egy lángelme, talán be is került?
bár az egyik papíron azt olvasni valakiről, hogy értelmes és visszahívjuk :)

triss 2011.04.23. 20:45:51

de a kérdőív sem semmi így írják "egyébb"
elhiszem, hogy elütés, de annyira sietni kellett, hogy nem volt idő újranyomtatni?

Dorinda41 2011.04.23. 21:14:30

A NOL címlapján az Éden Hotel van. Elég silány cikk, bár alapjában jó véleménnyel van a showról.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.23. 21:33:55

@Dorinda41: Az utolsó mondatok megmagyarázzák Jennike és társai műsorba kerülését. :)

Lall-R 2011.04.24. 10:52:07

Azt tudja valaki, hogy mikor fognak fogyni az emberek???És, hogy hogyan?

Twinsy 2011.04.24. 12:52:13

azért a felkonfik közt sem nagyon volt miből válogatni:)

www.pixter.hu/video?id=23129

GL-581 g 2011.04.25. 20:18:06

Éden Aliz ismét posztolt egy Ádámba csimpaszkodós privi képet fácsén. Egyre gyanúsabb nekem ez a két kis huncut. :)

Azt az összepillantást észrevettétek köztük, mikor HÉ kérdezgeti a Minyonmellűt, az meg fejtegeti, hogy nem érti, miért ennyire elutasító a Don? Ha az első héten Pocok és a Don szövetkezett, akkor 1. ők a legerősebb 'pár' 2. megcsinálták az elképzelhető leghatalmasabb blindside-ot.

taligas 2011.04.25. 20:18:19

@Twinsy: Ezek elképesztően szarok....vakok között a félszemű HÉ....

GL-581 g 2011.04.25. 21:54:24

volt ma vmi izgi? megint teló, tv nélkül. :(

Ljubica 2011.04.25. 21:54:27

Hello Mindenki, csak nem még mindig sonkakómában? :)
Pedig miről maradtok le...
Kristóf begyorsult! Vicces csipogós játékot tud és megeresztett egy grandcanyonos viccet Jenny ööööö, mondjuk, seggével kapcsolatban... :)
Ráadás:
Dani is vicces volt (eddig).
Mijaf.sz? :-O

*jinx* 2011.04.25. 21:54:42

I don't want a short dick man...

priceless :D

GL-581 g 2011.04.25. 21:54:59

volt ma vmi izgi? megint teló, tv nélkül. :(

Ljubica 2011.04.25. 21:58:23

Még egy donnatonnát küldtek be. :(
De miért? :(

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.25. 22:09:43

2 új lány jött. Szandra ezúttal kedveset játszik nekik, meg Robit próbálja megtartani.

RedHotTears 2011.04.25. 22:12:00

@GL-581 g: Ádám ötletére lehúzták a mödansziéban Kristófról a fürdőnadrágot. Este álarcosbál, a Don első számú táncpartnere Dani. Bejött két csaj, egy szőke vaskos és egy fekete, aki Szandrával haverkodott egy sort. A szőkét Ádámék kezdték fűzni. A szöveg felét megint nem érteni, az egész műsort feliratozni kellene. Unalom a köbön.

Ljubica 2011.04.25. 22:15:20

A másik csaj viszont talán játékos lesz, végre! Bár GyökérRobit ki ne tudná meggyőzni...? Ha még egyszer azt mondja, hogy "Viccelsz?"...

RedHotTears 2011.04.25. 22:18:56

Ádám és Dani között elcsattant az első csók. Annyira romantikus.

Ljubica 2011.04.25. 22:19:25

@RedHotTears:
Ugye?
Már 10 perce azon gondolkozom, hogy hogy lesz ebből HV holnap.

kisha1 2011.04.25. 22:20:49

Hányinger már ez a buzibár!

répakörte 2011.04.25. 22:25:28

De HÉ most végre jól nézett ki. :)

RedHotTears 2011.04.25. 22:29:46

@Ljubica: nem panaszkodhatunk ha elintézi 3 mondatban, mert sokkal többet ez a rész nem érdemel.

Ljubica 2011.04.25. 22:40:22

@répakörte: @RedHotTears:
Tényleg jól, akkor ez már 4 mondat...

_Molly 2011.04.25. 23:10:29

Jól láttam, hogy nem láttam a Gábort? :-o

Ljubica 2011.04.26. 00:08:42

@_Molly:
A változatosság kedvéért most ő lógatta be a farkát a "reggeli ébredés" kukkolóshow-ban, a reggelinél is ott van napszemüvegben (ezt most hagyjuk is...),de később..., várjál...

Molly, most már érted a Freddie Mercury-s célzást? :)
Tudom, nem buzik, de poénnak jó volt.

Kérdezném még, hogy mi indokolja az őserdő szélén a fekete hosszú estélyit a többi kiegészítővel? Szépni szép volt, de most hogy...? Valaki?

Ljubica 2011.04.26. 00:14:45

Ami még említésre méltó volt a műsor elejéről:
PókmajomSzandra CV-je válaszul GyökérRobi CV-jére. Szandra csernusi magaslatokban...

GL-581 g 2011.04.26. 00:19:17

@_Molly: Gábor savanyú arcát az öltözködésnél Aliz kedvesen a "Most már megint mi bajod van?" kérdéssel nyugtázta. Tesóm szerint az volt a srác baja, hogy nem lehet fenn punnyadni egész este kettesben, mert le kell menni szervezett programra.

Egyébként rajtam kívül más is gyanakszik arra, hogy Aliz és Gábor minden éjjel kisurrannak a dzsungelbe kufircolni vagy kokaint csempészni? Napok óta nincs róluk még egy "édesdeden szunyókálunk egymás mellett" snitt sem. Mindenki másról nyomattak már be.
süti beállítások módosítása