Ideje egy újabb agymenésnek, ezúttal semmi olyan történelmi dolog nem lesz benne, nem kell aggódni. Az Élet a Marson-sorozat (meg a folytatása, a Porrá leszünk) egy kicseszett jó brit krimisorozat, amit egy csavar tesz igazán érdekessé, na meg a remek szereplők. Szóval hogyvoltra fel, nem olyan hosszú ez sem, csak 2x8 rész.

Mindjárt egy rendőrségi akcióval nyitunk, valami gyilkost szednének össze a zsaruk, a parancsnok főfelügyelő Sam Tyler bekopogtat az ajtón, Colin Raimes, ideje kigyünni, le vagy tartóztatva. Colin máshogy gondolja, és szökni próbál, Sam utánamegy, Colin ellenáll, Sam összeveri egy vipera segítségével. A rendőrségen Colint szembesítik is a bizonyítékokkal, köztük a fantomképével meg a naplójával is, ahol námbör ván gyilkosnak titulálja magát, ebből még S. Ábel sem tudja kikavarodni. November negyedikén is írta, hogy milyen jó érzés volt valakit kinyírni… hopsz, november 4? Na nem, ez nem a szovjet bevonulás miatt fontos, hanem mert Colint egy másik körzetben pont aznap este bevitték, mert valaki petárdával dobálta. Az sem elhanyagolható körülmény, hogy a fickó elsőrendű fantaszta, képes bármilyen baromságot kitalálni, akár még azt is, hogy kinyírt x embert, köszönjük Tyler nyomozó, ennyi volt.

Tyler tovább nyomoz, biztosan valamire nem figyeltek elég pontosan, már sokadszorra nézi át a másik fontos bizonyítékot, hogy az áldozat körme alatt műszálakat találtak, ez vajon mi lehet? Maya szerint Colin az emberük, le kéne csukni azonnal, Sam nem igazán akar ebbe belemenni, egy rendőrt ne a megérzései irányítsanak egy ilyen fontos mozzanatnál. Mayát ez nem érdekli, és angolosan távozik. Sam később kap egy hívást, Maya tovább nyomoz az ügyben a megérzéseire támaszkodva, mert a csaj szerint Raimes ismeri a gyilkost, ha ennyire pontosan számol be ezekről. A Satchmore Roadnál a csajt elkapja valaki, hopsz, és mire Samék kiérnek oda, már csak egy szakadt női ing, meg egy-két vérfoltot találnak. Sam kiborul, mostantól fogva 24 órájuk van, hogy elkapják a szemetet. Közben szól David Bowie-tól a Life on Mars, Sam a Manchester Highway-nél kiszáll a kocsiból egy picit lehiggadni és levegőzni, majd bumm – valaki telibe gázolja szegényt.

A Vészhelyzetből is ismert gépek csipognak a háttérben, szól továbbra is a Life on Mars, Sam szeme előtt mindenféle fura víziók villannak fel, erdőben mászkál egy piros ruhás valaki, nahát, Piroska? Valaki szól, hogy a defibrillátort feltöltik 200-ra, működik a cucc, Sam felébred, és felül – de valami rohadtul megváltozott. Sam feláll és körbenéz, sehol nincs a highway, helyette egy szeméttelep van, a terepjárója is eltűnt, helyette egy pofás kék járgány van, miafasz? Még az iPodja sincs meg, helyette kazettás magnó van a kocsiban, höjj. A semmiből előkerül egy bobby, uram, megmondaná, hogy mi történt? Sam kamilláz ide-oda, hát halavány lila gőze sincs a jelenről, ez nem is az ő kocsija, neki egy dzsipje van. Azaz egy katonai járművel rója az utcákat, értetlenkedik a rendőr. Ez a rendőr különösen hülye lehet, mert még a „mobil” szót sem érti, mobilTELEFON cseszd meg, de nincs olyan nála. Nos, mobil nincs nála, de azt a papírjai alapján látja, hogy Sam Tyler nyomozó. Nyomozó, de hát én díszíáj vagyok, baszdki. Sam gyorsan otthagyja, kocog az utcán, mindenki tök hülyén néz ki, mire végre végignéz magán: hosszúgallér, bőrdzseki de olyan ami még 30 év után sem rohad le Denis Learyről, trapéznadrág, és olyan sukár cipők, hogy Győzike is csak pillázna tőle. Megtalálja a jelvényét is, tényleg ő Sam Tyler, aki Hyde-ból jött Manchesterbe, mint nyomozó felügyelő, díáj, ez már a sokadig wtf.

Bemegy az őrsre, hátha ott normális minden, na egy nagy lófaszt. Mindenki férfi, öltönyben mászkálnak, és kivétel nélkül bagóznak, vagy rágóznak, úgy néznek Samre, mint egy ufóra, ami egyelőre kölcsönös. Egy jóképű, kissé lükének tűnő fiatalember üdvözli is, ő Chris Skelton nyomozó, ne aggódjon, a balesetét elintézik majd, még akkor is, ha Sam ivott a kocsikázás előtt. Sam kiakad, ez az ő állomása, az ő helye, hol a padja?! Hol a számítógépe?! Persze senkinek sincs fogalma, mi az a „pc terminal”, de ide tudják hozni azt az embert. Na eddig volt a jó világ, a főfelügyelő köhécsel párat jóizűen az irodájában, és megjelenik az ajtóban a sorozat Félistene, Gene Hunt, a Zseni, Zeusz, Alfahím, vagy hívjuk górénak, ez neki mind oké. Sam beszól neki, erre Gene berántja az irodájába, behúz neki, és megmondja: 1973-at írunk te selyemfiú, ő Gene Hunt, Manchester seriffje, ez az ő szemétdombja, ahol ő kukorékol.

Sam feszeng, most mi a rákot tud csinálni, megpróbál elérni valakit az ismerősei közül egy telefonnal. Igen ám, de közvetlen kapcsolás nincs, ráadásul az operátorhölgy valamiféle perverznek nézi, és lecsapja a telefont, fasza. Sam ekkor hall valamit, amit a többiek szemlátomást nem, mintha orvosok dolgoznának azon, hogy ne purcanjon ki, nagy a vérveszteség, elveszítette az eszméletét. Na dologra, kaptak egy ügyet. Pár napja eltűnt valaki, és most előkerült a hullája, a Satchmore Road-on találták meg, hohó! A góré elmegy, ő a kocsmában ad sajtótájékoztatót (wtf ez is), addig Sam a főnök, nyomozzanak. Sam nyomozna is, mindenki körbeállja, na, mutass valamit, főnök. Chris a zsebéből húzza elő az áldozat cuccait, gyönyörű, itt már Gibbs ügynök szó nélkül adott volna mindenkinek egy-egy taslit, de Chris még tetézi, leeszi valami sajtos izével a tárgyi bizonyítékokat, gratula. Akkor felderítették-e a helyszínt, kérdezi Sam. Azt, ahol megölték? Na jó, biztosítva lett a környék? Hát letakartuk Susie-t egy lepedővel. Legalább sikerült ujjlenyomatot venni a lányról? Azt mégis hogyan, varázslók vagyunk mi? Ja, ’73-ban olyan fejlett technikája még nem volt ennek. A csaj zsebében találtak 27 fontot még, de mégis ki akarna 27 fonttal mászkálni a zsebében? Samen kívül mindenki, egyetértően mormognak és bólogatnak, jól jönne annyi pénz. Találtak valami lábnyomot is, azt elküldték a törvényszékieknek, majd 2 hét (!) múlva visszajeleznek, találtak-e összefüggést. A lányt utoljára egy szórakozóhely mellett látták, a szemtanúk a kikötői rakodómunkások voltak, ők tiszták, ismerik már őket. Remek, tehát a tanúvallomások sincsenek felvéve, egyre jobb.

Megnézik a hullát is a hullaházban, külsérelmi nyom csak egy van, a nyakán, azaz megfojtották szegényt. Chris némi szerencsétlenkedés árán tudatja a többiekkel, hogy a gyomortartalom alapján már egy napja nem evett semmit a lány. Sam megint kiakad, ez valami rossz vicc lehet, de mindent pontosan érzékel, érzékeli a hideget, érzi a formalinszagot, látja a sajtos szendvicset a hullaházban, valaki fütyörészik kint. A nagy kiborulás mellett azért észreveszi, hogy a lány körme alatt műszálak vannak, tehát ugyanaz a gyilkos, mint aki Mayát elrabolta. Sam kicsit lepihen ezután, semmi baja sincs Annie Cartwright közrendőrleány szerint, csak a szokásos émelygéses másnaposság. Sam arra kéri, hogy húzzon be neki, de a lány nem teszi meg, csak amikor hátat fordít neki, de aztán irgalmatlanul vesén üti. Mire a góré bejön, pont úgy néz ki, mintha prosztatamasszázst hajtana végre Samen a csaj, csak vazelin nélkül, jájj. Gene hazaküldi Samet, Chris kíséri ki, ezért őt baszkurálja a fura dolgaival: szóval azért ment vissza az időben 30 évet, hogy ő, Sam, elfogja a gyilkost? De miért várt a csóka 30 évet a gyilkosságokkal? Annie átveszi Chris örömére, majd ő hazafuvarozza.

Egy fura fickó van Annie-vel, aki meredten bámul Samre, és úgy beszél hozzá, mintha süket lenne, fura na. Annie hazaviszi Samet, hát a kecó finoman szólva is egy lepratelep, a tapéta még úgy a ’60-as évekből maradt meg, az ágy meg valami elképesztő. Sam csúnyán elveszve érzi magát ebben a világban, és mi van, ha csak az elméje akarja elhitetni, hogy ez mind valódi, közben nem is? A lányt kicsit megbántja ezzel, szerinte ez már pszichológiai kérdés, kiderül, hogy pszichológiát tanult az egyetemen a volt férjével. Annie távozik, Sam a tévét bámulja, közben elalszik. A tévében már egy Raszputyin-arcszőrzettel rendelkező fickó magyaráz valamilyen matematikai bizbaszt, amikor minden átmenet nélkül Samről kezd beszélni: néha megmozdul, néha motyog is valamit, és bizonyíthatóan gondolkozik és reagál a tesztekre, de mivel nem ébred fel, mélykómában van. Az egyetlen dolog, amit tehetnek, hogy várnak. Szegény Sam mindezt végignézi, és totál tehetetlen.

Másnap reggel meló van, az őrsre behozzák Susie barátnéjét, a góré finoman érdeklődik, hogy rendben van-e már, vagy még mindig a Clangerek bolygóján fog álmodozni Sam. A csajszit stílusosan a talált tárgyak osztályán hallgatják ki, hogy miért? „Thick walls”, reagál zseni Gene, egyébként a kantinban kérdeznék ki, de most ő egy szálka Gene seggében. Bent a csajt először Sam hallgatja ki (kiderül, hogy az apját anno Gene baszogatta állandóan), hol járt Susie az elrablása estéjén, és vajon szóváltásba keveredett-e valakivel, hát persze hogy igen, csak eltűnt a fickó. Na jó Gene módszere, a rossz zsaru, félrebassza az asztalt, és közvetlen közelről belekiabál a csaj arcába, nem tudom, másnál mennyire működik ez a módszer. A lány kiakad, ügyvédet akar, Gene pedig Britt Ecklandot akarja megcsöcsörészni, na és. Sam a kihallgatás után a górénak nekitámad, hogy mégis mi a frász volt ez, ezért felfüggeszthetik a zsarut, Gene kiröhögi, na persze. Samnek elege van, elmegy inni, a góré helyesli, és naná hogy utánamegy.

Most először járunk a zsarukocsmában, háttérben a Stairway to the Stars megy. A jamaikai Nelson a csapos, látványra valami elképesztő figura, Sam is tátott szájjal bámul rá és azon morfondírozik, hogy a tudatalattija mely részéből származik Nelson, közben a szádba röpülnek a legyek, tesó. A góré piát kér, legyen nagy és keserű, Sam diétás kólát kérne, ha ismernék, így ehelyett ő is valami nagyot és keserűt kér. A gyilkossági ügyben ötletelnek, de egyik sem tűnik használhatónak, mit számít ez? Hisz még Hunt főfelügyelő sem igazi, ő is Sam agyának egy sötét részéből származik az a barom (Gene reakciója: akkor jelents fel), Sam lelépne, de a góré tudja, hogy mi baja van: jókora zabszem van a seggében, és nem érdekli semmi, kivéve egy dolog: ha Samnek van egy megérzése, akkor tessék elmondani, mert különben még a meleg szart is kiveri belőle. Rendben van, Sam megy dolgozni, először a semmit sem csináló Christ rángatja munkára, hogy a papírhalomban keressen meg egy nevet, ugyanakkor a többiek előtt Annie segítségével rá akar jönni, hogy mi lehet a gyilkos indítéka. A lányt folyamatosan megalázzák a szexista megjegyzéseikkel, pedig ő valószínűleg képzettebb majdnem mindenkinél a teremben, na mindegy. Szóval a gyilkos azért nem fogja be az áldozatai száját, mert a lányok ajkait akarja látni, de megcsókolni nem meri őket, ezért ideges lesz a lányra, és megfojtja őket. Legközelebb még jobban felszívja magát, de újra nem meri megcsókolni, ezért kinyírja – és így tovább, fasza. Góré úgy gondolja, hogy ez baromság, vakvágány, hagyjuk ezt a faszságot.

A kocsmában Sam tovább próbálkozik, Mayát keresi telefonon, de nem létezik ilyen nevű személy Manchesterben. Nelson rögtön érzi, hogy baj van, Sam elveszettnek érzi magát, tehát a sör mellé némi önbizalmat is önt a nyomozóba. Sam elalszik, és másnap reggel rengeteg papírral takarózva ébred, amit munkába menet átad Annie-nek: ebben leírta a jövőt, eseményeket, filmeket, zenéket, háborút, mindent. Bezavar a góré, szeretné Samet leállítani, oppardon, nem kérés volt, hanem parancs. Gene szerint érdekes elmélet, hogy Samre nem lehet ráijeszteni, ezért gyorsan kicsavarja a karját, na, nyugton maraggyá’. Sam a városban rója a köröket, Annie ráakad, mégis mit csinál már. Sam követi a sárga utat, amíg nem talál valamit: ködöt, sziklát, vagy egy fehér ajtót, mint abban a Jim Carrey-filmben, aminek nem ugrik be most a címe. Annie másokkal példálózik, Sam körbemutat, lehetetlen a hetvenes éveket megszoknia, a háttérben a már jól ismert Baba O’Riley megy, mint a CSI-ban is. Sam észrevesz egy lemezboltot, emlékezett rá, hogy itt vette élete első lemezét: Paul Newton: Cars. Bemegy körbenézni, én itt ugrándoznék az örömtől, mennyi jó zene már bazzeg, nincsenek emók, meg hasonló izék. Samnek feltűnik a fal: műszálas, hangszigetelő anyagból van, hohó, itt a nyom! Tipli az őrsre, de ott egy durva infó fogadja: Susie korábban kihallgatott barátnéjét is elkapta a gyilkos, 24 órájuk van, hogy megtalálják, és sok időt elbasztak Sam hülye módszerével, irány az utca. Gene repeszt a Ford Cortinájával, mindjárt befenyít három gyereket is, hogy ha hozzá mernek nyúlni a kocsijához, akkor elkobozza a játékaikat. A kérdezgetésnek semmi eredménye, mert senki sem látta a környéken a lányt, a kocsihoz visszamenet az addig ott bámészkodó gyerekeket megjutalmazza némi apróval, konkrétan eléjük vágja, így kell ezt. Ja, és mindez az Uriah Heeptől a Look at yourself dallamára.

A kocsirádión jelentkezik Chris, megtalálta Raimes nevét, de nem Colin az, hanem Beryl, a nagyanyja, 3 hónapja tett lakossági bejelentést, de a másolat összekoszolódott, így behívják az öreglányt kikérdezni. Raimes asszonyság nagyon rendes nagyinak tűnik, teát iszik, sütit eszik, pletykál, csak épp arra nem emlékszik, hogy miért tett bejelentést, Sam nem tudja kihúzni belőle. A góréból jön ki a megoldás, de nem ordítja le szegény öregasszony fejét, hanem elbeszélget vele, hadd pletykáljon, csak kibukik belőle a dolog. Na, meg is van, a szomszéd házban van egy fickó, aki éjszaka üvölteti a zenéjét, ráadásul nem is helybeli – Gene és Sam egymásra néz, majd azonnal pattannak a kocsi felé, a gyanúsított Edward Kramer, egy súlyosan zavart elme (a háttérben megint Uriah Heep, ezúttal az Easy Livin’).

Gyorsan odaérnek a házhoz a góré kocsijával, aki azonnal betöri az ajtót, pedig még nincs is meg a házkutatási engedély, de ki nem szarja le. Lemennek a lépcsőn, és meg is találták a lányt, tetőtől-talpig beburkolva csőszigetelővel. Góré rögtön ordibálni kezd, hogy itt a rendőrség, remek, hadd tudja meg a barma, hogy megtalálják, de úgy látszik, hogy Edward Kramer még nála is hülyébb tud lenni, és lesétál, hogy miafasz van, megvan a tettes is. Csókát berakják az autóba, és a kocsiból integet egy vörös hajú, elképesztően fura fejű gyereknek, baszdki, ez Colin Raimes! Micsoda beszélgetéseket nyomhattak le ezek ketten, apám. Beviszik az őrsre a tagot, közben a White Room megy, Sam mutat egy orvosi véleményt Kramerről, eszerint ő tényleg súlyos elmebeteg, a góré kicsit felhúzza magát, mert ezzel a papírral a nyomorult kap maximum 20-30 évet, majd kiengedik, és tovább fog ölni kérdés nélkül. Szembesíti Samet, ő dönt, erre Sam összegyűri a papírt, és kidobja a kukába Mayára is gondolva, mire a góré üdvözli őt a csapatban, király.

Sam tovább nyomorog a kantinban, hogy mégis hogy tud ebből majd kimászni, amikor a semmiből leül vele szemben az a fura fickó az epizód közepiről, Neil, aki hipnoterapeuta vagy mi a rák, szól Samnek, hogy biza’ csak mélykómában van, semmi gond, az egész családja itt ül mellette, és alig várják, hogy felkeljen, de ahhoz egyetlen dolgot kell csak megtennie. Ja, és a mobilja állandóan csörög. Sam felvidul, ő azt a lépést ugrásnak értelmezi, és a rendőrség épületéről csinálna egy szergejbubkát csúnya érkezéssel. A gond az, hogy Annie gyorsan visszarángatná, és bevallja, hogy Neil csak a volt férje, aki egy nagyon hülye viccet nyomott le neki, lent pedig Neil ordít föl, hogy le ne ugorjon, tényleg csak vicc volt. Igen, de azokban a jegyzetekben egy szót sem említett Sam a mobiltelefon nevű találmányról, tehát mégis van valami fura abban a fickóban – végül úgy dönt, hogy mégsem ugrik le, valószínűleg okkal van itt, és ő rá akar jönni, hogy mi az. Végefőcím.