Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A fiúk a klubból 2x14 - Veszélyes dolgok

2008. október 31. 13:00 - leeann

Justin a Babylonban már a pulton rázza vézna kis testét, és igen jól keres vele. A csapat azt latolgatja, hogy Brian mit szól Justin új pénzkereseti formájához, de Biran úgy csinál, mint akit nem zavar. Azért amikor senki nem látja, komorabbá válik az ábrázata. Másnap George meghívja Emmettet egy világkörüli útra, amit drága Emm később a kajáldában el is mesél a fiúknak. Debbie is megjelenik és kiszolgálja a fiúkat, de Ben nem kap enni olyan gyorsan, mint a többiek. Mikey meg is jegyzi ezt a mamának, aki szánt szándékkal bánik Bennel úgy, ahogy.

Később Horváth nyomozó betér a kajáldába, és az ebédrendelés mellé beiktat egy meghívást is Debbinek, aki lerázza a nyomozót. Délután már Emmettet ünneplik, mert éppen bejelenti a visszavonulását a szexiparból. Természetesen mindenki ott van, de szöszike alig áll a lábán, és Brian ezt kezdi unni. Nem elég, hogy Justin minden éjjel dolgozik, de a főnöke drogokkal is tömi, és nappal teljesen hasznavehetetlen, sőt olyan fáradt, hogy az iskolába se tud bejárni, pedig elvileg arra kell a nagy lóvé. Brian ismét felajánlja a pénzt akár kölcsönben is, de Justin megint visszautasítja, mert megáll ő a saját lábán. Vagy úgy kivan, hogy mégse?

Este otthon Vic bácsi a társkereső rovatot böngészi az újságban, de nem talál megfelelő alanyt, amitől letörik, mint a bili füle. Debbie erre elmeséli, hogy ma randi meghívása volt, de elpackázta, amivel Vic nem ért egyet, és Deb orra alá dugja a telefont, hogy legalább a nővérének legyen párkapcsolata. Debbie fél belevágni, de enged az erőszaknak. Másnap Emmett és Mikey éppen pakol, mert George már megérkezett a limóval, és indulni kell a reptérre. Emm érzékeny búcsút vesz Mikeytól, és indulhat a világkörüli utazás.

Közben Justin kikönyörög a főnökétől néhány szabad estét, hogy elkészítsen egy feladatot a suliba, de a főnök csak akkor engedélyezi a dolgot, ha szöszike elmegy hozzá egy afterpartira a lakására. Brian szerint ez nem jó ötlet, mert ismeri az ilyen partikat, így felajánlja, hogy megveszi Justin rajzát, csak hagyja ezt abba. A rajz nem eladó, az afterpartit meg ki lehet bírni, nincs üzlet. Este a lányok kifestik és felöltöztetik Debbiet a randira, így Horváth nyomozónak leesik az álla, amikor megérkezik Debért.

Mikey és Vic bácsi éppen hazafelé tart, amikor Mikey álla is leesik, hogy az anyja egy homofób rendőrrel randizik. Emmett és George már a repülőn ülnek, pezsgőznek az első osztályon és Emm kiélvezi a jólét minden pillanatát. George is be van indulva, és azonnal szeretkezni akar Emmettel, aki nagyon is benne van a dologban, így a férfi wc-ben meg is ejtik a légyottot. Közben Deb és Carl barátkozik, ismerkedik egymással a vacsora alatt. Tehát a randi kedvesen, vidáman és sikeresen telik. A levegőben viszont nem megy minden ennyire simán, mert a szűk wc-ben szex közben George szívrohamot kap.

Persze Deb vidáman tér haza, ahol Mikey már várja anyját. Debbie jól érezte magát, de a fia nagyon szemét beszólásokkal tönkreteszi az estét, és azzal vádolja az anyját, hogy egy kis figyelmességért lemond arról, amiben hisz. Deb pofon vágja a fiát, amit, valljuk be, Mikey meg is érdemel. Justin már a főnöke buliján van, és nem mulat túl jól, sőt. A főnök ad egy kis drogot Justinnak, és leveteti vele a pólóját, hisz azért van itt, hogy kívánatos legyen. A főnök több nyunyót is beszervezett a bulira, és a vendégek itatják őket rendese, hogy rávethessék magukat a kívánatos fiúkra.

Közben Brian és Ted a Woody’sban iszogat és egyikőjük sincs már szomjas állapotban, amikor a dühöngő Mikey is befut és elpanaszolja, hogy mennyire dühös az anyjára. Hazafelé Brian folyamatosan idegesíti Mikeyt, aki gyorsabban hajt, mint a megengedett, így megállítják őket a rendőrök. Mikey annyira szemtelen, hogy a rendőrök azonnal előveszik a rosszabbik arcukat. Mindeközben szöszike már úgy szét van csapva a drogoktól, amit magába tömött, hogy létezni is alig bír.

Mikor már éppen sokan akarnák becserkészni a félájult Justint, vesz magán még egy kis erőt és kiszabadul a pasik gyűrűjéből, majd szabályosan mászva hagyja el a házat. A levegőben is nagy a baj, ugyanis George meghalt szívinfarktusban. Emmett pokolian szomorú, de a légi kísérő nagy rajongója Fetchnek, így nyugalmat biztosít a párnak. Mikey pofázása meghozta az eredményt, mert a három idióta a rács mögött tölthet pár órát. Természetesen Horváth nyomozó kihozta a fiúkat, de Mikeyval beszéde van.

Carl megkéri Mikeyt, hogy legközelebb legyen férfi, és neki mondja el, ha van valami véleménye, és ne a kollégáin töltse ki frusztráltságát, mert azok nem tehetnek semmiről. Mikey szaván fogja a nyomozót és elmondja, hogy minek tartja őt, aki mellesleg most mentette ki a kis hisztis seggét a rács mögül. Carl elmondja, hogy nem homofób, csak nem érti a melegeket, Debbie viszont nagyon tetszik neki, mert imádja azt, amilyen nő és anya. Carl okosan beszélt, így Mikey arcvonásai kezdenek a dühből megbánásba átcsapni.

Mikey másnap reggel a kajáldában próbál kibékülni az anyjával. Bocsánatot kér Debbietől, de a mama marha dühös a fiára. Ben el is akar menni, hogy magára hagyja a kibékülőket, de Mikey nem engedi, mert van köze ahhoz, amit mondani akar. Mikey bocsánatot kér a viselkedéséért és elfogadja az anyja párválasztását, de csak akkor, ha az ő választottja is emberi bánásmódot kap. Deb nyugodt és illedelmes hangon beszél Benhez, ami azt jelzi, hogy a kompromisszum anya és fia között megköttetett.

Közben Brian is hazaér és gyors vetkőzésbe kezd, hogy aludhasson egy kicsit a dutyiban töltött éjjel után. Justin már jól van, és nagy hírei vannak. Otthagyta a Babylont, mert rájött, hogy éjjel dolgozni és nappal suliba járni nem egy nagy ötlet, főleg az után, hogy majdnem nagy bajba került az éjjel. Persze erről mélyen hallgat Brian előtt. Szöszike úgy dönt, hogy elfogadja Brian kölcsön ajánlatát, amiről papírt akar és egyéb hivatalos kereteket. Ezzel a húzással már köztük is szent a béke, és kézfogás helyett szexszel fejezik ki azt, hogy a kölcsön szerződés létrejött.

6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mándruc 2008.10.31. 18:42:55

Köszi a HV-t Leeann, a kedvencem ebből az epizódból a börtönös jelenet, hogy Teddy fel van háborodva, amiért nincs tele a dutyi izmos pasikkal meg szekszi rendörökkel :)

leeann 2008.10.31. 23:56:19

Én is szeretem ezt a részt. Jó volt a nyomozó és Mikey megismerkedése. Tetszik, ahogy küzdöttek Debbie-ért.

De Justin butaságát rossz volt nézni. Szerencsére belátta, hogy Briannek igaza van.

mazogirl 2008.11.01. 14:19:10

Szerintem Justin annyira meg akarta mutatni, hogy megáll a lábán, hogy majdnem a végsőkig elment és majdnem bántották újra. De amúgy jó volt ez a rész.

mazogirl 2008.11.01. 14:25:18

És persze tök jó volt látni Debet, ahogy jól szórakozik a zsaruval.

sunshine66 2008.11.03. 00:56:11

Mikor Brian és Ted a Woody's-ban iszogatnak: na az az egyik legjobb jelenet kettőjükkel. Brian annyira jól kiismerte már a barátját, hogy ezen még Ted is kiakad.
Kedvenc jelenetem a gyorshajtós -rendőrös- letartóztatós. Nagyon vicces.
És ne feledkezzünk meg az öt évad talán legbosszantóbb idő előtti befejezéséről az utolsó jelenet végén :)))
Köszi Leeann a HV-t!

naomi95 2014.12.03. 18:59:01

öt és fél koli kokain és öt és fél kikó heroin :D ezt én is el sütöm ha majd vezetek és meg állitanak kiváncsi leszek majd hogy mi lesz :D ha van humorérzéke akkor veszi a a lapott :D
süti beállítások módosítása