Nu, ott kezdjük az eheti giccses könnyadagot, hogy Alex Karev a liftben elkezdi csapni a szelet KisMeredith-nek, és ahogy elnézem Lexi párás tekintetét, benedvesedett a bugyi rendesen. Meredith és Shep annyira próbálnak egymással közömbösek lenni, hogy Cristina azonnal levágja az "ezek még mindig dugnak" tényállást. Izzie meg várja, hogy George megérkezzen már a kórházba, mert mindenképpen beszélni akar a szerelmével - igen ám, de az a nejével jön, szóval ez a terv egyelőre dugába dől. Meredith a sufniban dug egyett Sheppel, ez azért szánalmas, mert közben végig azt mondogatják, hogy ők itten most éppen szakítanak.
Karev kap egy ránézésre hatvanéves faszit gyakornoknak, ami biztos viccesebb lesz, mint az a szál, amiben Cristina megjátsza, hogy ő most nagyon szenved Burke miatt, és ezzel akar lelkiismeretfurdalást ébreszteni Meredith-ben. Sloane továbbra is a kórház amorózója, most éppen három kisvárosi anyuka tépné le róla az összes ruhadarabot, de nem ütik meg azt a szintet, amihez a szakállas macsó szokott, így csak pusztán kínos a jelenet, de nem megy át gruppenszexbe - ennek az egyik oka az persze, hogy van köztük egy beteg is. A nőnek egészen pontosan az a baja, hogy rákos daganat van a nyelvén, mégpedig annak 60 százalékán, ami nettó szopás, mert ki kell vágni, meg minden. Majd a combjából pótolják, de beszélni nemigen fog tudni.
Karev le akarja passzolni az öreg csávót a Nácinak, mert nem akar koloncot a nyakába, erre kap egy beteget, akinek az anyja úgy sejti, hogy drogozik. A kiskölyök állítja, hogy nem szív semmit, ez sem lesz egy érdekes szál. Izzie elkapja George-ot, és kiderül, hogy a kisember csak nem merte elmondani a nálánál vagy hatszor nagyobb nejének azt, hogy megcsalta, MERT EGY PÖCS. Erre természetsen egy olyan kórteremben kerül sor, ahol egy évek óta kómában fekvő csávó fekszik, akit csak Really Old Guy néven emlegetnek, és TERMÉSZETESEN pont abban a pillanatban tér magához, amikor megjelennek Izzie gyakornokai. És kiderül, hogy az elmúlt években mindent hallott, amit mondtak az ágya mellett, sőt, véleménye is van a dolgokról, mégpedig az, hogy George egy pöcs, és nem fogja bevallani a dolgot Callie-nek. Ha ezt a szálat még tovább húzzák, beleszúrok egy rozsdás villát a tökömbe és Tóth Gabi slágereket hallgatok mellé.
A nyelvrákos nő műtétjéről Sloane, a főnök és George(!) beszélget, ez is teljesen életszerű, mármint az hogy egy kis senki beleugat a nagyemberek dolgába. A náci próbál Callie-vel beszélgetni, de bebukja, mert a nő már érzi, hogy szarban a házassága, és leszarja, hogy Karev hol van és mit csinál. Mi is leszarjuk, majd szólunk, ha belenyúl Lexi bugyijába. Cristina továbbra is Burke miatt kesereg, de csak azért, hogy megkapja a nyelvrákos műtétet Meredith-től, ügyes. Az öreg beteg csávó mindenkinek az agyára megy, meg akar halni, meg minden, de ez nem akadályozza meg abban, hogy Izzie-t ugráltassa, meg szopassa George határozatlanságával. Na, ebből ennyi elég is asszem.
Lexi és Meredith kínos beszélgetését egy új beteg megérkezése zavarja meg, nagyszerű pillanat arra, hogy Meredith intubálásra tanítsa a mostohatesót, bár a beteg már akkor régen halott volt, amikor a kiscsaj belenyúlt a szájába. Sajnos a haláleset után a két nő egymásnak esik, Lexi ugyanolyan hülyepicsaként viselkedik, mint Meredith szokott, ez valami genetikai defekt lehet. Izzie tovább baszogatja George-ot a vallomással kapcsolatban, MONDD EL A NEJEDNEK, vagy beállok a Jobbikba! George nagyon helyesen leszarja, ideje, hogy tököt növesszen magának. A nyelvrákos nő rájön, hogy a műtét után nem biztos, hogy tud majd beszélni, így a havernőinek mindent elmond, ami a szívét nyomja, túl szűk gatyát hordtok, és büdös a szátok, mutat rá a nyilvánvaló tényekre, és így tovább, Ez speciel kurva viccesre sikeredett, ennyi örömünk van az egész epizódban eddig.
Az öreg faszi majdnem meghal, de nem hagyják, mert kórházban van, és ez ugye itt nem megy, mert nem a Jack Kevorkian Memorialban vagyunk. Szegény faszi kurvára elege van már az egészből, együtt érzünk vele. Karev betegének daganata van a fejiben, tehát nem drogozik, mint ahogy a muter és az öreg gyakornok gondolta. És nem, erről sem beszélünk többet, mert nem ér annyit. Cristina lebukik Meredith előtt, mert csak akkor szomorú, ha látja a békaszájú lány, az meg véletlenül meglátja ahogy táncikál. Tragédia. A nyelvrákos műtét jól indul, de aztán kicsit furcsán alakul, mert sem Sloane, sem a főnök nem ért ahhoz, amit csinál, így George kénytelen berángatni Shepet is a műtőbe, és amíg ezzel foglalatoskodik, Izzie MEGINT ELKEZDI BASZLATNI. Jó tanács az írónak: le kell tenni a tollat és elmenni mittudomén, vagont rakodni.
Jaj, csak vissza kell térnünk Karev betegéhez, mert szarul lesz, és csak Shep tudna segíteni rajta, de ő meg a nyelvvel van elfoglalva, így Alex kénytelen benyúlni a gyerek szemébe, és egy baszott nagy tűvel kiszívni onnan a vizet vagy mit. Elég ijesztő a dolog. Izzie betege, z öreg fószer szépen csendesen meghal, és természetesen valami szar giccses nótát kevernek alá, pedig ott van a Killed By Death is a Motörhead nevű tánczenekartól. A nyelvműtét sikerült mellesleg, de ez ugye annyira nem fontos, ez a kórház nem erről szól, hanem a dugásról, meg a nejek megcsalásáról.
Az epizód végén Karev bebizonyítja, hogy sokkal nagyobb fasz, mint gondoltuk, és a liftben lebuktatja George-ot azzal, hogy elpofázza: évismétlő. Na, ennyit a Lexi megdugásáról szőtt álmokról. George szépen hazamegy, és bejelenti a nejlnek, hogy megdugta Izzie-t, mindezt olyan hangon, mintha ő maga sem hinné el. Nem vagy egyedül ezzel, kis barátom.
Facebook kommentek