A záróepizód első képei giccses fehér lóval sokkolnak bennünket, amihez Henrik rekedt narrálása adja meg az aláfestést. Élete, valamint a sorozat végéhez közeledvén elgondolkodott a nagy filozófiai kérdésekről, amiket a jó öreg Charles társaságában vitat meg. Edward nyeregben érezheti magát, mert a király szereti és az időközben nagyobbra cserélt Ed is az ő irányítása alatt áll. Gardiner és Mária sajnálkozva konstatálja e tényt. Komikus külsejű francia admirális érkezik az udvarba, hogy megerősítse a századszorra megújított szövetséget a két ország között, Henrik ugyanis most megint a császárt utálja.

Őfelsége dicsőíti magát egy kicsit, majd új feltételekkel áll elő, miszerint mindkét királyságban meg kéne szüntetni a miséket, és egyszerű istentiszteletekkel felváltani őket. Szegény követ majdnem elájul, majd haldokló uralkodóját emlegeti, de hiába. Katalin megtudja, mi készül ellene, mire olyan hangosan kezd zokogni, hogy az még a férjének is gyanús lesz. Rá is kérdez, mire a nagy nyivákolás. Katalin elmondja, attól fél, hogy Őfelsége megharagudott rá, bár nem adott erre okot. Miután Henrik elvonult, arra utasítja udvarhölgyeit, hogy szaporán rejtsék el a terhelő bizonyítékokat.

Már 1545-öt írunk, Henriknek nagyítóra van szüksége az olvasáshoz, beszéde pedig erősen keresztapásodik. A diszkréten őszülő, életből kiábrándult Edward híreket hoz Surreyről, akinek kezéből kezd kicsúszni a francia hadjárat. A király embereset sóhajt, majd bejelenti megfáradt alkalmazottainak, hogy Surrey elcseszte, ezért jöhet szépen haza, helyette Hertford megy Boulogne-ba. Edward kiprésel magából egy udvarias mosolyt. Risley jobban örülhet, ő főkancellár lesz. Brandon kedvezőtlen híreire Henrik viccesen sírós hangon reagál, minden barátjában csalódott, szipp, szipp. Marillac félrehívja Edwardot, és arra kéri, járjon közbe Őfelségénél a béke érdekében, mert a Boulogne-hoz való görcsös ragaszkodás csak romlást hoz mindenkire.

Brandon jól megvan az immár hivatalos szeretővé előlépett Brigette-tel, aki ellen a fiának sincs kifogása. Henrik kicsit felvidul, mikor Katalin könyvének őt agyonfényező ajánlását olvassa, bár támad némi kétsége az őszinteséget illetően. Katalin biztosítja, hogy minden szó az ő hűséges szívének mélyéről jött. Na persze. Gardiner átesik egy apró orgazmuson, mikor a király engedélyezi, hogy elfogassa Anne Askew-t, az ismert eretneket. Hiába, az élet apró örömei. Katalin erre nagyokat nyel, Henrik elgondolkodva nézi. Askew azzal érvel híveinek, hogy a kenyér nem lehet Krisztus teste, mert egy idő után megpenészedik, még akkor is, ha telenyomják tartósítóval. Na jó, az utóbbit nem említi. Szónoklatát kénytelen befejezni, mert már jönnek is, hogy letartóztassák.

Javában folyik a franciák elleni háború, meg a haverkodás a császárral, aminek keretében hamarosan egy titkos követ is az udvarba érkezik. A herceget a barátságos és jóindulatú Surrey fogadja majd, a lehető legjobb választás. Henrik megindító beszédet mond saját nagyszerűségéről, említve szavahihetőségét is, mint egyik legfőbb erényét. Mindenki megállja nevetés nélkül, vigyáznak a fejükre. Az új Katalinnak is oda kell figyelnie, mit mond, vagy tesz, mert már ott is áll az oltár előtt Őfelsége mellett, nyilván minden kényszer nélkül. Az esküvő mentes a szexuális feszültségtől, a király öreg, az ara enyhén depressziós. A végén kicsit azért elmosolyodik, talán sejti, hogy mindjárt vége a sorozatnak.

A szertartást szolid vacsora követi, melynek során Katalin megkezdi a családi ügyek rendezgetését. Szeretné gyakrabban látni Eddiet és Erzsébetet, valamint mindhárom gyermeknek jó mostohaanyja kíván lenni. Henrik jóváhagyása, és engedékeny mosolya hatására felveti azt is, hogy Erzsébetnek is lehetne saját lakosztálya az udvarban. A király továbbra is tartja magát, példás nyugalommal tűri, hogy az asszony pofázni merészel. Thomas, Brandon és Surrey csatába indul, de előtte még lezavarnak egy rövid eszmefuttatást Henrik céljairól. Charles úgy véli, uralkodója a harc által szeretne megfiatalodni, amivel maga is hasonlóképpen van. Sok szerencsét!

Edward ismerteti a Kata előéletét felfedő levél kellemetlen tartalmát Henrikkel, aki egyelőre nem őrjöng, elvégre a celebekről gyakran pletykálnak mindenféléket. Azért a vizsgálat nem marad el, és amíg tart, a kiskirályné szobafogságra ítéltetik Lady Rochford társaságában. Mindezt közlik is az érintettel, aki férjével ellentétben nem őrzi meg nyugalmát, sőt. Lady Rochford lelkiismerete sem tiszta, fel is gyorsul a légzése. Dereham előzetes letartóztatásba kerül, Joant pedig Rich veszi kezelésbe. Nem kell félni semmitől, nem lesz itt semmi baj, kisasszony, csak tessék szépen dalolni. A lány e biztató szavak hatására feltárja a Henry Manox-Francis Dereham sztori részleteit, Rich „nagyon régen voltam nővel, és ez vért kíván” tekintetével kísérve.

Edward, aki már csak a kínzókamrában képes a merevedésre, Francisből igyekszik kiszedni, pontosan milyen kapcsolata volt annak idején a kiskirálynéval. Mert ha testi, az bizony nagy baj. Derehamnek elég megmutatni a vallatásra szolgáló felszerelést, rögtön megered a nyelve. Edward nagy bánatára így elmarad a móka. Henry továbbra is meglepően higgadt magához képest, Charlesszal kártyázik, aminek során beszámol barátjának a felháborító vádakról, miszerint Katának az udvarba érkezése előtt is volt élete. Az emlegetett személy közben Rochforddal közösen kap idegösszeomlást. Dereham minden elmond a múltról, de ez sajna nem lesz elég, azt is be kéne még vallani, ami nem történt meg. Csak jók lesznek még azok a kínzóeszközök valamire!

Henrik és kísérete tovább vándorol Yorkshire-be, ahol a felkelésben való részvételét sikeresen megúszó Sir Ralph fogadja őket. A Pontefract Kastély rossz emlékeket ébreszt Brandonban, aki megtudja Ralphtól, hogy a lázadás számos résztvevője szándékozik a király elé járulni bocsánatért. Culpepper bejelenti Katát Henriknek, mivel Őfelsége úgy határozott, hogy ideje megdöngetni a kislányt. Utóbbi nem biztos benne, hogy a politikáról mormogó Henrik tényleg vágyik a társaságára, mely aggodalmát ki is fejezi. A király erre fátyolos tekintettel teszi le a tollat, majd érzelemmentes szexben részesíti nejét.

Surrey ismét a Seymourok iránti ellenszenvének hangoztatásával szórakoztatja Brandont, és megjegyzi, hogy nagyot fognak szívni, amikor a királynak vége. Brandon figyelmezteti, hogy talán nem kéne Őfelsége halálát emlegetni, mert még meghallja valaki, és akkor kész a baj. Amint Henrik végzett Katánál, megkezdődik a készülődés az igazi nagy dugásra, amit természetesen Culpepperrel kíván abszolválni a kiskirályné. Zavartalanul lemegy az újabb menet, mindenki örül.

A nemrég Katát vetkőztető Culpepper ezúttal Henriket öltözteti, hogy a király csini legyen, mikor táncóráján meglepi asszonykáját. A hatás nem is marad el, Kata örül, hogy férje jobban van, és végre találkozhatnak. Henrik reméli, hogy a kiskirályné nem unatkozott, amíg ő távol volt. Khm… Kata hízeleg urának, Henrik somolyog, és közli, hogy Surreyt lovaggá ütteti, neje pedig új gyűrűt kap. Nagy az idill, megy a cuppogás ezerrel, amit Culpepper nagyokat nyelve figyel. A király ráadásul este is meg fogja látogatni Katát, mert még mindig nem bír leszállni a babaprojektről.

Mielőtt távozna otthonról, Henrik kénytelen megáldani néhány nyomorultat, akik kint várnak rá. Miközben kezét a sok halmozottan hátrányos helyzetű fejére helyezi, fájdalmas tekintete az övékkel vetekszik. A felség ellovagol, a népnek pedig már csak gyógyulnia kell, ahogy megparancsolta. Henrik nem mást, mint Annát látogatja meg, akinél épp Erzsébet van vendégségben. Az ifjabbik hercegnő beszámol apjának tanulmányairól, és hogy továbbra is okos maradjon, Tacitus kötetet kap. A lány kis beszéddel fejezi ki örömét. Henrik közli, hogy vacsorára jött, amit Anna mézesmázos mosollyal vesz tudomásul.

Amíg a kiskirályné élvezi az udvari táncos mulatságot, Culpepper Rochforddal értekezik Henrik napirendjéről, ami jó pörgős, de kell is az edzés az ifjú asszonyka mellett. A pszichopata persze nem mulasztja el megjegyezni, mennyire vonzónak találja Katát, ami Rochford arcára, ha lehet, még savanyúbb kifejezést varázsol. A hibát jóváteendő, Culpepper megkérdezi az életunt udvarhölgyet, van-e valakije mostanában, ha ugyanis nincs, akkor azért őt is elkapná pár körre. Henrik hívatja Brandont, hogy megmutassa neki a házassága örömére készíttetett újabb dísztárgyat, majd Cleves-i Annáról kezdenek beszélgetni, aki rendes leváltott királyné módjára éldegél új birtokán, ahol néha vendégül látja Őfelsége leányait is. Charles házasságáról azonban nincsenek jó hírek, aminek szomorú voltát a férfi viccelődéssel próbálja elütni.

A buli egy percre sem áll meg, Culpepper Katával, Surrey pedig Kígyó Edward nejével flörtöl önfeledten. Edwardnak nem tetszik, amit lát, de nincs ideje közbelépni, ugyanis sietnie kell a királyhoz, aki ideges, mert még mindenki más vidáman táncikál, neki ott a sok munka, amit már nem végez el helyette Cromwell, mert ugye… Ráadásul a skótok is rendetlenkednek, akiket Edwardnak kell majd jobb belátásra bírni, mely feladathoz Henrik kinevezi altábornagynak. A nehéz nap végén Őfelsége teljesíti házastársi kötelezettségét is hatalmas „Ó, Catherine!!!” kiáltások közepette, míg Joan és Rochford az ajtó előtt őrködik. Bulmer kisasszonynak némi unszolásra megered a nyelve, és elmeséli kolléganőjének, hogy is éltek ők Katával, mikor még a grófnőnél laktak.

London, 1540. A szitáló esőnek nyoma sincs, helyette az izzadó Chapuysban gyönyörködhetünk, aki épp helyzetjelentést ír. Ennek tanúsága szerint Henrik tombol, egymást érik a kivégzések, az sem számít már, hogy ki milyen vallású, ha nem tetszik a pofája. Azt mondják, a király már el is vette új kedvesét, a gyermekien huncut Katát, mely hír igaz voltáról hamarosan meg is győződhetünk. Az udvarban számos új arcot fedezhetünk fel, köztük Őfelsége új személyi asszisztensét, a sorozatgyilkos-arcú Culpeppert, Marillacot, a francia követet, valamint Surrey grófját, aki nem mellékesen a királyné nagybátyja. Kata geil rózsatakaró alatt várja urát, Henrik ennek örül, majd hamarosan nyilvánosan is bemutatja új asszonyát. Elmondja, hogy nagyon sokat vár a friss házasságtól, gyerekeket, világbékét, ilyesmiket. Kata szendén mosolyog.

A király helyett a nála egy fokkal kevésbé rozzant Brandon táncoltatja meg a menyecskét, közben Henrik Marillackal vált néhány szót. A követ Mária számára ajánlana francia férjet, de Őfelsége témát vált, és Katával kezd hencegni. A te királyodnak nincs ilyen, ugye? Az új asszony új udvarhölgyekkel csacsog, akik be vannak sózva, mint South Park leányai Paris Hilton érkezésekor. Lady Rochford, a régi motoros, a háttérből szemléli a műsort, majd levelet ad át úrnőjének. Írója Joan Bulmer, egy barátnő, aki hallotta, milyen jól megy mostanában Katának, és szívesen osztozna az örömben, meg a vele járó javakban. A kiskirályné nem lelkesedik az ötletért. Lord Surrey mókás sztorit mesél Brandonnak az állatokat előszeretettel égető francia uralkodóról, majd megjegyzi, hogy Henrik körül sok a gonosz ember, ott vannak például azok a seggfej Seymourok. Nem baj, ő majd rendet tesz.

Cromwell továbbra is igyekszik erőteljesen Cleves-i Anna irányába terelgetni Őfelségét, és e projekt keretében már Holbein mesterrel tárgyal a hölgy lefestésének ügyében. Hogy biztos legyen a siker, finoman arra is utal, hogy nem bánná, ha a művész a lehető legideálisabban ábrázolná a nőt. Óh, a régi szép idők, amikor még fotoshop sem kellett a csaláshoz! Közvetlenül a megbeszélés után Cromwell a feje fölötti kis fekete felhő kíséretében elindul, hogy tájékoztassa a többieket a fokozódó nemzetközi helyzetről. Úgy fest, hogy a francia király szövetségre lépett a császárral, flotta készülődik támadásra, és még a követeket is visszarendelték, pedig nem szavazott senki állampolgárságról.

A mindig gondterhelt Brandon homloka, ha lehet, még tovább ráncolódik, miközben a megkezdett védelmi előkészületekről beszél. Henrik a tőle megszokott arcrángások közepette hallgatja a kedvezőtlen híreket, majd közli, hogy ily nehéz időkben neki magának kell kezébe vennie az irányítást, és személyesen megy majd a katonákat bátorítani, illetve az ellenséget riogatni. Utóbbi sikerében nem kételkedünk, elég lesz egy Henrik-féle szolidan vérfagyasztó szemvillanás, hogy az egész hadsereg holtan essen össze. Thomas és Francis tovább szövögeti a terveket Pole kiiktatására, Edward „Snakeface” Seymour pedig Charlest környékezné meg, de az lekoptatja. Henrik hamar meg is kapja Anna portréját, hozzá egy rövid beszámolót Cromwelltől, aki a tőle telhető legbizakodóbb mosollyal ecseteli, milyen szépeket mondott a nőkhöz nem értő Sir John a leány jelleméről. Ezután azt is tudatja a mérsékelt lelkesedést mutató királlyal, hogy Angliát mindenki utálja, mint a kakit, ezért jól jönne némi támogatás a Protestáns Ligától, amit Annán keresztül el is nyerhetnének. Henrik nagyokat sóhajt.

Rövid fellélegzés után újra sötét idők járnak a birodalomban. Henrik magába roskadva siratja királynéját, érdeklik is őt a közügyek, mikor tökéletes felesége nem dorombol már az oldalán. Eközben az utcán tombol az erőszak, aminek első jelentős áldozata Lord Packington, akinek kellemes délutáni sétája során útját állja egy csuklyás alak, majd mikor reklamál, még agyon is lövi. Micsoda modortalanság! Cromwell tudja, hogy ezzel neki akartak üzenni, az elhunyt ugyanis régi jó haverja volt. Még a barátok fogynak, az ellenségek száma egyre csak nő körülötte, így nehéz megtippelni, ki lehetett a merénylő. A sajnálatos haláleset mellett a királyi utódok sorsa is aggasztja a hű pecsétőrzőt, mert a kis Edward igen kevéske, jó volna, ha Henrik produkálna még pár fitt és bájos fiúgyermeket. Ehhez viszont asszony kéne, azzal pedig most nem állnak jól.

Henrik a nyilvánosság elől elvonulva művészetterápiával, illetve egy időnként doktor csernusi szerepet betöltő udvari bolond társaságával kúrálja magát, ha már olyan szerencsétlen, hogy nem az antidepresszánsok korába született. A válság idején Sir Francis anyja, Lady Bryan vigyáz majd Eddie babára, Mária meg vidékre vonul Erzsébettel, amíg nem sikerül saját családot alapítania. Francis eközben Olaszországban éli világát csajok, buli, és lazulás közepette, de a jókedvébe belerondít egy savanyú képű alak, aki az útleveleket szeretné ellenőrizni. Francisnek meg Pole kéne, és mivel a felek egyike sem akarja megadni, amit a másik kér, bunyó kerekedik, majd hopp, egy kés feszül a kellemetlenkedő fickó gigájának. Francis tudja, hogy kell információt szerezni.