Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Smallville 6x03 - Hervadás

2008. március 10. 11:19 - Tipca

Egy afféle szerelmesek dombján járunk, ahova a hormonoktól fűtött tinik – khm – beszélgetni járnak. A sok kocsi között ott parkolnak Chloe és Jimmy is. Előbbi nem nagyon érti, miért, az utóbbi pedig próbálja fűzni a csajt némi „ki tudja, hol terem a jó sztori” mellébeszélést követően. Chloe lassítani akar, de aztán ő maga ugrik bele Jimmy szájába. Egész jól alakul az este, mígnem vérfagyasztó sikoly tépi fel a csendet, és Chloe berángatja Jimmyt az erdőbe, hogy ugyan nézzék már meg, ki haldoklik éppen. Csakhamar rá is bukkannak a szerencsétlen lányra, aki egy fa tetejéről lóg le hiányos öltözékben. Főcím.

Lex jótékonysági jelmezbált rendez a Sötét Csütörtök áldozatainak javára. Szép meghívó is van, meg minden. Martha úgy gondolta, Clark elkíséri, de az visszakozik, mondván: a jelmez nem az ő világa. Tetszenek az ilyen kikacsintások. Persze nem csak ezért ódzkodik a bulitól, nem szeretne összefutni Lanával, akit már az újságok is Lex új nőjeként emlegetnek. Martha a továbblépésről beszél, és hogy egy-egy szerette elvesztése – akár így, akár úgy – gyökerestől megváltoztathatja az embert, sőt még a kriptonit is.

Tovább
Címkék: smallville
Szólj hozzá!

Smallville 6x02 - Tüsszentés

2008. március 03. 11:02 - Tipca

Egy tévé képernyőjével nyitunk, Martha a reggeli híradót nézi. A Pentagon tagadja, hogy bárki is áttört volna a biztonsági rendszerén, de mi tudjuk az igazat. A Fekete Csütörtöknek elnevezett hepaj után mindenhol a romok eltakarítása folyik, kivéve Metropolist, ahol egy rejtélyes idegen szép rendet tett azóta. Naná, hogy Clark keze van a dologban, éppen ebben a pillanatban tér haza a szociális munkából, és nem fest túl rózsásan. Az anyja aggódik is rendesen, hogy agyonhajszolja magát, hiszen az ő ereje sem kimeríthetetlen. Clark nem igazán törődik vele, mivel neki kell rendet rakni, ez az ő szemete, pedig szerintem inkább Zodé, és Kentné is egyetért velem. Clark eztán hozzákezd a pajta újjáépítéséhez, de annyira kész van, hogy egy-két szöget csak második nekifutásra tud belenyomni a deszkába. Hogy teljes legyen a nap, kaparni kezd a torka, és akkorát tüsszent, hogy a pajta ajtaja leszakad vasáról, és pár mérfölddel arrébb majdnem agyonüti a kocogó Loist.

A Fekete Csütörtök miatt bezárták az egyetemet, ezért Lana erre a félévre Lexhez költözik. Lana csak csacsog, meg fecseg, Lex oda sem figyel, ugyanis a visszapillantóban meglátja, hogy egy kocsi követi őket. Ezen a csaj kissé besértődik, meg akarja beszélni a dolgokat, de Lex meggyőzi: az minden vágya, hogy órákat várjon reggelente a mosdóra, meg hogy kéthetente hívja a csőszerelőt a méternyi hajszálaktól eldugult lefolyó miatt.

Tovább
Címkék: smallville
4 komment

Smallville 6x01 - ZOD

2008. február 24. 17:30 - Tipca

Gondolom, senkinek nem kell bemutatnom Superman világát, ahol csak akkor lehetsz igazán fontos személy, ha alliterál a kereszt- és vezetékneved. Ott tartottunk ugyebár, hogy Jor-El rábízta a fiára a világ megmentését, mindössze le kell döfnie Lexet egy szép, kristálynyelű konyhakéssel, Clark és Chloe között elcsattant – tudtommal – az első olyan csók a sorozat történetében, amire kivételesen mindketten emlékeznek, Lex megmutatta Lanának a képességeit, amit a lány kissé döbbenten, ám viszonylag könnyedén feldolgozott, Kentné és Lois a Fine által vezetett Luthor különgépen elájultak oxigénhiány miatt, a Föld sötétségbe borult egy mindenhová beférkőző kriptoni vírus miatt, és végül Clark Lex helyett Fine-ba vágta bele a tőrt, mire az vörös fénysugarat lőtt ki magából, egyenesen Lexbe. Megtörtént hát az átvitel, Zod Lex testébe került, és első tetteként száműzte Kal-Elt a síkképernyős plazmatévébe, ahova Clark a gonosz hadúr csatlósait is zárta.

Clark az egyre távolodó Földet nézi, aztán felfigyel a talpa alatti feneketlen gödörre, mire a rajzfilmek természeti törvényeinek engedelmeskedve rögtön bele is zuhan. Szerencsétlenségére Fakóföldére került, ahol minden halványkék, így nem tud érvényesülni a harsány színű ruháival. Szemet szúr viszont a helyi múmia futócsapatnak, akik rátámadnak, és meglepően gyorsan leamortizálják. Még szerencse, hogy megjelenik egy csuklyás amazon, aki egy Superman-emblémás nyaklánccal elkergeti a rémeket, aztán egy jól irányzott rúgással befejezi a munkájukat. Isten hozott a Fantom Zónában!

Tovább
Címkék: smallville
13 komment
süti beállítások módosítása