Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A rejtély (Fringe) 1x07 - In Which We Meet Mr. Jones

2009. április 27. 13:00 - Tipca

Szokványos katonai akcióval kezdünk, mely során nagy gépfegyverekkel és éjjellátóval felszerelt katonák rajtaütnek egy kamionon, amely nem más szállít, mint… egy rakás plüsspandát. Loeb százados jelent Broylesnak: valaki köpött az akcióról. Az első számú gyanúsított egy bizonyos Joseph Smith, mivel ő pár hete került a céghez, rendelkezik tudományos ismeretekkel, sőt, az elmúlt évben nyolcszor járt Budapesten! Hogy ez mégis miért olyan nagy baj, azt nem tudjuk meg, ugyanis Loeb egyszer csak összeesik. A kórházban a doki felnyitja, és egy fura százlábút talál a szívére tekeredve.

Megérkezik a szupercsapat, Broyles külön megkéri Waltert, hogy mindent tegyen meg, mivel Loeb nem csak a kollégája, hanem a barátja is. Ritka érzelmes megnyilvánulás ez a sötét embertől, épp csak az rontja az összképet, hogy Walter szája büdösebb, mint a döglött kutya segge, és nem átall minden szembejövőtől cukorkát kunyerálni. Azért a fura lényre is vet egy pillantást, és totál el van ájulva tőle, sosem látott még nála szebb állatot. Vagy növényt. Vagy mit.

Azért Walter most sem hazudtolja meg magát, és habár még sosem látott ilyesmit, azt elismeri, hogy gondolatban egyszer már összerakott egy ilyen cuki kisállatot, sőt, el is nevezte Bélának. Valószínűleg egy mutáns parazitáról van szó, ami normál állapotában egysejtű, és a vékonybélben tanyázik. Loeb felesége meglátogatja Oliviát, a férjéről szeretne hallani. Olivia biztosítja, hogy egy rendkívül szakképzett orvos vette kezelésbe. Samantha azért odaadja Oliviának a holmikat, amiket a férje táskájában talált, mikor az hazatért a legutóbbi, frankfurti útjáról: egy Karácsonyi ének füzetet, és egy számokkal teleírt papírlapot. Eközben Walter mintát vesz a lényből, és a DNS-ében talál egy vissza-visszatérő betűsort. Astrid – aki mostanában kezd mindenhez érteni – profi dekódoló, így gyorsan rájön, hogy az ismétlődő három jel jelentheti a ZFT-t is.

John Scott két résszel ezelőtt talált titkos aktái közül az egyiken szintén szerepel a ZFT, ráadásul pont egy olyanon, ami egy budapesti csoport ügyes-bajos dolgait tartalmazta. Broyles kitálal: az Interpool elfogott egy Jones nevű angolt, aki a genetikai fegyverfejlesztés területén munkálkodott. Loeb szerint Jones a ZFT főnöke volt, ami egyébként a Profil/Minta szervezet egyik sejtje. Olivia szerint jó ötlet volna kikérdezni Jonest, és Broyles kivételesen osztja a véleményét, csak egy a bibi: a német hatóságok nem adják ki a fickót. Olivia gépre pattan, és már megy is Frankfurtba. Loeb ezalatt egyre ramatyabbul van, kezd kiszáradni, holott egyfolytában csöpög bele az infúzió. Peter viszont észreveszi, hogy az semmit sem ér, mivel a szívre szakosodott bélféreg gyökerei belenőttek az infúzió vezetékébe. A parazita gyorsabban fejlődik, mint gondolták, és így az életben maradási esély egy napra redukálódott, mint ahogy azt Walter nyugodt teázgatás közben megjegyzi.

Olivia a kapcsolatai révén akar bejutni a börtönbe. Egy Lucas nevű férfi segít neki, ám csak a helyszínen derül ki, hogy Jones nem akar senkivel sem beszélni. Olivia nem olyan nő, aki csak így feladja, így levelezni kezd vele. Broylesszal nagyon nem stimmel valami, a részben már másodszor mutat ki emberi érzéseket. Szerintem a következő részekben ki fog derülni, hogy valahol, valamikor kicserélték őt valami új japán robotra. Walter mindenesetre megint hozza a formáját, épp hogy csak kiönt a nyáltenger, kiböfögi, hogy ő bizony egyszer Atlantic Cityben ivott gyümölcskoktélt, pedig nem is szereti. Charlie telefonál Broylesnak, és végre fény derül a titok egy részére: Charlienak saját bevallása szerint sincs semmi köze a mintás ügyekhez, ez azonban eddig sem állította le, ahogy most sem. Megvizsgálták a lapot, amit Loeb felesége adott Oliviának, és a számok bizonyos FBI-os aktákat, illetve az azok ügyében nyomozó ügynököket jelzik. Broyles egy újabb téglára gyanakszik, de per pillanat elvetik a témát, mert a papíron volt egy telefonszám is, méghozzá Joseph Smithé, akiről Loeb az összeesése előtt beszélt.

Olivia levele sikerrel járt, Jones hajlandó fogadni őt, és a börtönigazgató is hajlandó nekik tizennégy percet adni másnap reggel. Jones csak egyetlen kikötést tett: szeretne beszélni egy bizonyos Joseph Smithszel. Megy a telefon Peternek, aki szerencsére épp hallotta, amint Broyles Smith elfogásáról beszélt Charlieval, úgyhogy gyorsan bepattan a kocsiba, és a helyszínre siet. Sajnos kicsit elkésett, Smitht épp a szeme láttára lövik fejbe. De sebaj, Walter szerint ez csak egy apró kellemetlenség. Olivia romantikázik egyet Frankfurtban, és Johnról beszél Lucasnak, közben Walterék bedrótozzák Smith fejét. A lényeg, hogy majd összekötik Peterrel, aki így látni/hallani fogja Smith gondolatait. Mármint amik az elektromos impulzusok hatására képződnek. Természetesen az utolsó percig húzzák egymás agyát, Olivia már tizennégy perce bent ül Jonesszal a kihallgatóban, de csak nem érkezik a válasz a „Hol lakik az úriember?” kérdésre. Walter szerint azért, mert Peter túl sokat gondolkozik, és ez elnyomja Smith mesterségesen generált gondolatait, így hát Walter egy nagy adag keménydroggal kiüti a fiát. Naná, hogy pont ekkor fut be Broyles Loeb feleségével.

Míg a feleletre várnak, Jones és Olivia eldiskurálgatnak, és Jones megemlíti, hogy Olivia két dologban is téved vele kapcsolatban. Egyrészt, mert azt hiszi, ki akar jutni a börtönből, másrészt pedig, hogy azt hiszi, miatta van Loeb olyan állapotban, amilyenben. Olivia döbbenten pillog, Jones pedig kifejti a véleményét, miszerint valaki mindkettejükkel csak a bolondját járatja, és a háttérből manipulálja az eseményeket. Walter közben kisüti Peter agyát, de az így is csak pár függőleges vonalat képes rajzolni. Naná, hiszen a fejlövés szétroncsolta az agynak azt a részét, ami a vízszintes vonalakat kezeli, vagy mi. Nem is tudtam, hogy erre is külön rész van az agyban. Na mindegy, Oliviát már éppen kirángatnák az őrök, mikor jön a megfejtés: Little Hill. Jones elárulja, hogy lehet leszedni a parazitát.

Mindenki boldog, Olivia Frankfurtban Lucasszal, Amerikában Peterrel flörtöl, Broyles pedig odáig megy ezzel az új jófiúskodással, hogy konkrétan megdicséri Oliviát, és azt mondja, büszke rá, hogy vele dolgozhat. Aztán visszateszi a fülébe a fülhallgatót, és tovább hallgatja a „Te jó ember vagy. Kedvesen beszélsz mindenkivel.” kezdetű relaxációs mantrát, amit a TeleShoptól rendelt. Valamivel később Broyles beszél a már magához tért Loebbal. Arról kérdez, nem tud-e Johnon kívül másik tégláról. Nem, hangzik a felelet, pedig nagy franc ez a Loeb. Amint Broyles kiteszi a lábát, a feleségéhez fordul, és azt kérdi: „Megvan a válasz?” „Little Hill.” mondja az asszonyka.


Érdekességek:

- A börtön neve, ahol Mr. Jonest fogva tartották Wissenschaft Prisonként szerepelt a kiírásnál. A Wissenschaft németül azt jelenti: tudomány.

- Mr. James teljes neve David Robert Jones, épp mint David Bowie valódi neve.

- Az előző rész elején, mikor Walter az egyik áldozat fejébe dug egy hőmérőt, hogy lemérje az agy hőmérsékletét, a szerkezeten szerepelt a ZFT rövidítés.

- A reklámszünetekben látható hieroglifák mostani megfejtése CODES, vagyis KÓDOK.

- A Cézár-kód, vagy Caesar-rejtjel, amit Astrid használt, valóban létezik, és valóban az egyik legegyszerűbb és legelterjedtebb kódolás.

Címkék: rejtély fringe
7 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elloth 2009.04.27. 16:12:03

Mr. Jones a legjobb a sorozatban Walter után. Imádom, ahogy az FBI-t szivatja.

Savafan 2009.04.27. 16:54:07

@Elloth: ezek szerint még várható a sittes ember felbukkanása a sorozatban.

s3v3n 2009.04.27. 17:11:10

nnna, és találkoztunk Mr Jones-al. Ez egy cool rész volt, fordulópont.

Tom Keller · http://tomkeller.blog.hu 2009.04.27. 17:29:50

Egy kicsit spoileres az Index.hu-n lévő cím, nem?:D

mándruc 2009.04.27. 18:27:12

Az első képen a fickó feje fél méterrel beljebb van a felnyitott oldalánál :)

Tipca 2009.04.27. 22:08:30

@Tom KELLER: Azt én is néztem. :) Csak az a fura, hogy nem erre a részre spoileres. De ezek szerint Mr. Jones még visszatér. :)
@mándruc: Tényleg! :D

Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2009.04.29. 14:39:56

@Savafan: bizony lesz, és nem is akárhogyan. bár ott már igencsak elrugaszkodtak a földtől. :) De azt is megmagyarázták szépen...
süti beállítások módosítása