Hogy volt?

Once Upon a Time in Wonderland 1x05 - Heart of Stone

2015. november 18. 11:00 - nyauuuuu

Onnan indulunk, ahol két résszel ezelőtt befejeztük: Will Scarlett és Anasztáziája bele akarnak ugrani a Demónától nagy nehezen megszerzett átjárós tükörbe, mikor nyílik az ajtó, a bubi leendő anyósa érkezik. És mint minden anyós, jól ki is osztja a lánykáját: ezzel a semmirevaló lúzerrel akar elmenni, mikor ő királynőt akart belőle csinálni? A kedves mama tipikus példája a mérgező szülőnek, a kislánya hiába érvel azzal, hogy szerelmes, meg hogy boldog, anyuka pont leszarja, és azzal engedi útnak a lánykáját, hogy majd rájön, hogy Will mellett semmit sem ér el, és akkor majd vissza akar térni hozzá, de addigra már csak arra fogja használni őt, hogy a bilijét üríttesse vele. Ja, és a mama szerint szerencsére van Anasztáziának egy húga, szóval anyuka reményei a hercegnősödésre még teljesülhetnek. Will – tudjuk, itt még szerelmes – hitet tesz a boldogságuk és a szerelmük mellett, erre az addig habozni látszó Anna búcsút mond a kedves mamának, és boldog mosollyal a tükörbe vetik magukat.

01.jpg

A Szív Királynő egy irdatlan, belül izgalmas csonttüskékkel bélelt szakadék szélén álldogál, úgy csinál, mintha le akarna lépni, de aztán mégsem. Alice a bubi szobrát takargatja egy szőttessel, hogy ne ázzon meg, és a bűntudattal marcangoltatja magát. Érkezik a királynő, és alkut ajánl: ő megmondja, hol tartja fogva Jafar a dzsinnt, ha Alice megtesz neki egy szívességet. Egy port kellene megszereznie, ami megvédi majd egyszer a királynőt a nagyvezírtől. Persze a küldetés életveszélyes, de megéri, mivel Jafar tornyát varázslat védi, Alice sosem találja meg, ha Anna nem segít neki. Csörtéznek még egy kicsit egymással, de persze, miről is szólna a rész, ha Alice nem állna rá az alkura.
Cyrus arra ébred, hogy az őr visszahozza a másik kalitka lakóját, és közben a bántalmazás hivatalos eljárásban nevű bűncselekményt követi el. Ma épp azzal kínozta Jafar szegény öreget, hogy embernyi köveket kellett felhordania egy lépcső tetejére. A dzsinn nem érti, miért bántják a bácsit, aki azzal magyarázza, hogy van valamije, ami kell a nagyvezírnek – persze nem tudjuk meg, mi az. Szerencsére már nem tart sokáig a rabság, mert Cyrus ketrecének alja a plazmavágós csirkecsont következtében már majdnem lyukas.

Tovább
Szólj hozzá!

Once Upon a Time in Wonderland 1x03 - Forget Me Not

2015. október 29. 15:00 - nyauuuuu

Az Elvarázsolt Erdőben indulunk évekkel ezelőtt, Robin Hood csapata Tuck baráttal és Little John-nal éppen trükkös rablást hajt végre. Egyikük úgy tesz, mintha eltört volna a lába, és miközben az egyik hajtó ájulással küzdve vizet visz neki, a másik pedig számszeríjat szegez rájuk, a fáról egy vidám fiú fejjel lefelé leereszkedik, és nagy csendesen ellopja a hintó tetejéről a gazdag úr táskáit. Megy is később az örömködés a tábortűznél, és nocsak, ott van a bandában a Kőr Bubi is. Igaz, itt még Will Scarlett-nek hívják, és sokkal vidámabb a mai napság szokásosnál. Robin üdvözli a bandában, miután Will megjelenik a két elemelt táskával, ami tele van nemesfém holmival. Főcím.

01.jpg

A jelenben Alice egy plakátról olvasgatja Will igen terjedelmes bűnlajstromát, a lopáson meg rabláson nem is akad ki, a nyilvános meztelenkedésen viszont annál inkább. A bubit a Hernyó keresteti annyira, fejjel vagy fej nélkül, ezért úgy gondolja, hogy jobb Alice-nak, ha szétválnak, mert az ő jelenléte veszélyes. A lány szerint viszont épp egy tolvajra van szüksége ahhoz, hogy elkapja azt a tolvajt, aki a palackot volt szíves ellopni. És ki is derül, hogy igaza van, mert ahogy beszélgetnek, Willnek jut eszébe, hogy létezik egy Nefelejcs-hurok nevű eszköz, amivel meg tudják látni, ki járt előttük a gödörnél. A baj csak az, hogy a hurok megszerzéséhez a Hernyóhoz kell elmenni.

Tovább
Szólj hozzá!

Once Upon a Time in Wonderland 1x02 - Trust Me

2015. október 23. 15:00 - nyauuuuu

A sok évvel ezelőtti Agrabában járunk. Egy szegény sálárushoz állít be Jafar, és vagyonosodási vizsgálatot tart, azt firtatván, szerény jövedelme mellett hogyan telik neki két tevére, és a többi luxusholmira. Gyorsan kiderül, hogy mint a NAV-osok is általában, jó nyomon jár, a vagyon nyitja nem a bizonyos körökben megszokott családi összefogás, hanem két elhasznált kívánság. Hogy a további kérdésektől megmeneküljön, a kereskedő gyorsan bezárkózik, előszedi Cyrus palackját, és harmadikként azt kívánja, hogy a dzsinn olyan messzire tűnjön Agrabától, mint amilyen messze van a Föld a Naptól. Mire a csalódott Jafar beront a hátsó szobába, már csak a dzsinn hűlt helyét találja. Teljes csalódottságát még az árus messziről-megfojtása sem tudja enyhíteni, a palack viszont oda kerül, ahol – mint azt az előző részben láthattuk – majd Alice fog rátalálni, a Szív Királynő labirintusának egyik bokra alá.

01.jpg

Miközben a bubi szundikálna, Alice vadiúj öltözékében (egy arra járó ruhás lótól szerezte) épp egy vétlen fenyő-csemetét szeletelget a kardjával, mondván, berozsdásodott és most gyakorol. És bár szegény Will egy kávés lóról álmodozna, Alice már a tervét mondja el: nem tudják, hol van Cyrus, de szerencsére nem is kell tudniuk, mert tudnak valamit, amit egyik ellenségük sem. Egyszerűen csak el kell menniük a dzsinn palackjáért, kívánni három következmény-menteset, és Alice szerelme rögtön visszakerül a palackba. A bubinak kell kívánnia, Alice-nek pedig meg kell benne bíznia, ezért kellenek mind a ketten az akcióhoz. El is indulnak a Mamsi-rétre, a Tamtam-fa tövéhez, merthogy ott van elásva a palack, bár a bubi szerint ilyen névvel nem is csoda, ha senki sem jár arra, csak a Gondos Bocsok™ (életem egyik legszebb napja volt, amikor a kisebbik lányom is azt közölte, hogy a bocsok meséi unalmasak). Alice viktoriánus neveltetésével természetesen nem tudja, hogy Will miről beszél (milyen szerencsés!), viszont úgy dönt, hogy a Fehér Nyulat inkább hagyják aludni, mert úgyis csak hátráltatná őket. Kettecskén indulnak hát Cyrust menteni (aki közben még a kalitkájában is megérzi, hogy Alice őt keresi, mily romantikus).

Tovább
Szólj hozzá!

Once Upon a Time in Wonderland 1x01 - Down the Rabbit Hole

2015. október 15. 15:00 - nyauuuuu

Alice nagy robbanás közepette kikászálódik a föld alól. Elragadtatott arccal felsóhajt, Otthon!, majd sovány disznó vágtában hazaindul. Nagy örömmel kopogtat apuci ajtaján, aki azonban nem bír örülni neki. Alice annyi ideje eltávozott már, hogy mindenki halottnak hitte. Snitt után a kislány a kulcslyuknál hallgatózik, apa egy orvossal beszél, aki szerint a leányka komplett őrült, képzeleg. Alice erre közli, hogy majd ő szerez bizonyítékot, és elmegy. Főcím.

01.jpg

Storybrooke-ban járunk, Emma bogárhátúja jön az úton, Morgó és Ashley kedélyeskedik egymással, vihar közeledik. Egy vagány fekete bőrdzsekis fiatalember saját kulccsal benyit Nagyi bezárt kávézójába, kávét tölt magának, majd égzengés és földrengés közepette megnyílik a föld, és a Fehér Nyúl kászálódik elő a kávézó közepén. Közli, hogy el fognak késni, és nem honnan, hanem kitől, konkrétan Alice-tól, úgyhogy menjenek máris. A fiatalember húzódozna, de a nyuszi közli, hogy ő a Kőr Bubi, és Alice-nak szüksége van rá, úgyhogy húzás.

Tovább
Szólj hozzá!