Kedden elstartolt az RTL legújabb saját gyártású sorozata, amelyben Kolvacsik Ildikó, vagyis Lilu és a műsor stábja olyan embereknek segít, akik szeretnék megtalálni régóta nem látott vagy egyáltalán nem ismert családtagjaikat. Az első részben két történetet ismerhettünk meg, és annak már most örülünk, hogy főműsor időben valami értelmes is történik a csatornán.
Nagy izgalommal vártuk a sorozat első részét, az elmúlt hetekben ugyanis rengeteg helyen lehetett találkozni Liluval és a műsorral kapcsolatos gondolataival, ráadásul izgalmas terület ez a családi nyomozás. Meggyőződésem, hogy mindenkinek van egy-egy olyan sztorija, aminek köszönhetően közel áll hozzá ez az ügy, nekem például az unokatestvéreim “tűntek el” egy családi perpatvarnak köszönhetően 6-7 éves koromban és egészen 34 éves koromig nem találkoztam velük, pedig kiderült, hogy egy gimibe jártam a legnagyobbikkal. De térjünk is rá a lényegre.
Lilu felkonfjával indul a műsor, ami egy kicsit olyan, mint az izguló jótanuló a pedagógus-napi vers elmondása előtt. És szerencsére ez a furcsa szerepkeresés kizárólag itt érezhető Lilun, szép lassan beleszokik az új műfajba a felvételek alatt.